Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Sony PlayStation Move - II. rész

Három játék bemutatója: echochrome II, Tumble és Kung Fu Rider.

2010.10.12. 20:10 | szerző: Dino | Ismertető/teszt

A múlt héten bemutattuk a Sony új, mozgásérzékelős kontrollerét, a PlayStation Move-ot, most pedig belevágunk az ezt támogató játékok ismertetésébe. Elkövetkező cikkeinkben vegyesen szemezgetünk a Move-hoz érkezett demólemezről, a már elérhető teljes játékokból és a PSN-ről letölthető demókból.

Sony PlayStation Move - II. rész

echochrome II
Már az első echochrome játékot is lelkesen játszottuk annak idején, aztán a hozzá hasonlóan az egyszerű grafikára és ötletes koncepcióra épülő echoshiftet is hosszasan nyüstöltük, hogy aztán most az előbbi folytatását is örömmel üdvözölhessük. A játékmenet alapja ezúttal is ugyanaz: a kis, szinte pálcikaember megjelenésű figura útját kell egyengetnünk, hogy a meghatározott célpontba jusson a kiindulási helyről. Ezúttal azonban nem magukon a térbeli elemeken lépdel főszereplőnk, hanem azok árnyékán. Az árnyék pedig úgy alakul ki, hogy a Move kontrollert zseblámpaként fogva megvilágítjuk a lebegő téglatesteket és más elemeket, és a mögöttük lévő falakon alakul ki a "pálya". A vezérlő gombját elengedve a játék rögzíti a megvilágítás pozícióját, így nem kell görcsösen fognunk a Move-ot végig. A célt jelentő kapu pedig szintén árnyékként alakul ki, ha megfelelően esik a fény az elemekre. A játék azért segít egy kicsit (legalábbis a demóban lévő első pályákon így tett): a pálya neve utalás arra, hogy milyen formának kell kialakulnia a falon – például hogy egy sárkányra számíthatunk. A feladványok pedig ahogy az a korábbi echo játékokban is volt, folyamatosan nehezednek a játék során.
Az echochome II nagyon jó példának bizonyult a Move kontroller kreatív és ötletes alkalmazására, kíváncsian várom a teljes verzióját is, hogy milyen meglepetéseket tartogatnak még a későbbi pályák.

Sony PlayStation Move - II. rész

Tumble
Elsőre leginkább a Jenga juthat az ember eszébe a Tumble-t meglátva, még akkor is, ha itt pont ellentétes irányú a tennivalónk: építkeznünk kell a különböző téglatestekből és hengerekből. A Move-ot mozgatva a ravaszgomb megnyomásával ragadhatunk meg egy-egy elemet, aztán irányíthatjuk a kívánt pozícióba, ahol elengedve a gravitációnak megfelelően fog ott maradni, vagy ha esetleg rossz helyre raktuk, lepottyanni. Az építőelemek különböző tömegűek, és síkosságuk is eltérő, így néha az se mindegy, hogy melyiket hova rakjuk a toronyban. A cél sok esetben mindössze annyi, hogy minél magasabb tornyot hozzunk össze, de van, hogy robbanóanyagot kapunk, amit például egy kész toronyra helyezve kell elérnünk, hogy a széthulló darabokkal minél több pontot gyűjtsünk össze – a középső platformot körülvevő talaj ilyenkor céltábla jellegűen működik. Kétszemélyes játéklehetőség is van, például felváltva pakolhatunk egy toronyba, és az veszít, akinél feldől.
A Tumble nagyon jól használja a Move-ot, a virtuális térben teljesen jól pakolhatjuk az építőelemeket a kontroller mozgatásával. Ha pedig esetleg elvesztenénk a fonalat, egyetlen gombnyomással újra középre igazíthatjuk a vezérlő virtuális képét, és innen folytathatjuk tevékenységünket.

Sony PlayStation Move - II. rész

Kung Fu Rider
Őszintén szólva a Kung Fu Rider a legidiótább program volt, ami a Move mellé érkezett. Első ránézésre még a Painhez hasonlított, talán a két főszereplő külseje és a fizikát kihasználó engine okán, de aztán kiderült, hogy egy meglehetősen buta koncepciójú játékkal állunk szemben. Főhősünk – egy férfi (Toby, a magánnyomozó) és egy nő (Karin, a titkárnője) közül választhatunk – egy irodai gurulós széken (vagy később akár egy porszívón) indul neki a Hong Kong-i lejtős utcáknak, ahol a helyi maffia emberei támadnak rá, és különböző tereptárgyakat is kerülgetnünk kell vele. A Move döntögetésével kanyarodhatunk jobbra-balra, esetleg rúghatjuk le a ránk támadó ellenségeket. Az autókat átugorhatjuk, az útépítési korlátokhoz közeledve hátrahajolva csusszanhatunk át alattuk stb. Megadott időn belül kell a pálya alján lévő kisbuszunkhoz érnünk, de ha beleütközünk valamibe, azzal időt veszítünk, így lehet, hogy egy-két újrajátszásra is szükségünk lesz időnként.
A Kung Fu Ridert igazán őszinte szívvel nem tudom ajánlani senkinek, nem lett egy olyan játék, amit lelkesen újra meg újra elővenne az ember, de az egyszeri végigjátszáshoz is úgy gondolom, hogy nagy elszántság kell.

Sony PlayStation Move - II. rész

Még nincs vége a PlayStation Move-hoz első körben megjelent játékok bemutatásának, hamarosan rátérünk a Heavy Rain Move-os változatára is, meg a számos sportágat felvonultató Sports Championshipre is. Folyt. köv. ■

Sony PlayStation Move - II. rész
Sony PlayStation Move - II. részSony PlayStation Move - II. részSony PlayStation Move - II. részSony PlayStation Move - II. rész

hozzászólások (0)

cikkajánló

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?

Assassin's Creed: The Ezio Collection

A sorozat talán legmeghatározóbb trilógiája megérkezett a legújabb konzolokra.

Adam Wolfe 3-4. epizód

A két újabb epizóddal befejeződött az izgalmas kaland.