Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Film

22 lövés [film]

Jean Reno, a halhatatlan maffiafőnök bosszúja közel két órában.

2010.10.14. 17:25 | szerző: Factory | Film

Nem kis feladatot vállal el az a rendező manapság, aki arra adja a fejét, hogy megpróbálja leforgatni saját pályafutásának nagy gengszterfilmjét. Ezer és egy alkotás született már, ami ilyen vagy olyan formában megpróbálta körüljárni az alvilágot uraló családok, a maffiák pályafutásának témakörét. Nem egyszerű tehát a témát illetően újszerű és egyedi filmet készíteni 2010-ben, egy olyan korban, amit jócskán megelőzőleg a mozivásznak már százszor is unásig koptatták a keresztapák által védjegyezett történetek milliónyi verzióját. A 22 lövés legnagyobb szerencséje mindezek ellenére mégis talán az, hogy történetét tekintve nem próbál meg amolyan "kicsi a rakás" módra még egy felesleges toronyszintet ráerőltetni a fullig telt műfaj tetejére, sőt, ebből a nézőpontból szemlélve sokkal inkább nevezhető bosszúfilmnek, mintsem klasszikus maffiamovie-nak. Továbbá a nemrégiben Factory hasábokat is látott A belső kör című, igencsak langyosra – mondhatni feleslegesre – sikerült film után Jean Reno talán maga is úgy gondolhatta, hogy nem járja, hogy a hőn áhított keresztapa szerepe egy közepesnek is alig nevezhető szórakoztatóipari teljesítmény kíséretében legyen bevésve dicső neve alá az IMDb-n. Viszont ezúttal már bonyolultabb a helyzete valamivel, hiszen a csúcson lévő maffiavezér helyett egy, a szakmából már három esztendeje kiszállt családfő bőrében találja magát. Jó ideje kilépett már a bűnözésből is, szeretetben, békességben, de mindenekelőtt visszavonultan él feleségével és gyönyörű gyermekeivel, miközben megtisztult lélekkel próbálja felszámolni a múltját és hódolni az élet szebbik, törvényesebbik oldalának. Viszont az élet nem ilyen egyszerű. Egy nap állig felfegyverzett, csuklyás banditák támadják meg Marseille egyik parkolóházának legmélyén. Nem kegyelmeznek neki, szitává lövik, 22 lövést kap a testébe, majd mintha már nem számítana, ott hagyják kivérezni a haldokló exkeresztapát. Nagyon rosszul tették...

22 lövés [film]

Charly Mattei ugyanis halhatatlan. Legalábbis a film eredeti, francia címe (L'immortel) ezt próbálja sugallni. Kiveszik a testéből a golyókat, ő pedig lassacskán felépül. A régi időkből megmaradt társainak segítségével megtudja, hogy idő előtti halálát egy olyan ember szerette volna elintézni számára, akivel kamaszkorukban örök barátságot fogadtak, de idővel mindketten keresztapákká váltak. Matteit ekkor szinte sokkszerűen éri a felismerés: ebből a játékból nem lehet kiszállni. Az egyetlen kiút az, ha a saját kezébe veszi a dolgokat és személyesen, egyenként számol le a patkányokkal mielőtt azok számolnának le újra vele és egész családjával.

22 lövés [film]

Gondolom, a felvezetés után senkinek nem árulok el újat azzal, ha azt mondom, hogy a film a szokásos "a játszmából nem lehet kiszállni” és a "kiontott vér soha nem szárad fel” jól bejáratott témaköreire épít. Az ember elsőre talán azt hinné – lásd: első bekezdés –, hogy ezekből a szétjáratott panelekből manapság már nemigen lehet izgalmas és emlékezetes sztorit felépíteni, de ezt a problémát a 22 lövés első órája alatt szinte ritkán látott leleményességgel oldja meg és egyes momentumaiban néhol sikerül neki igen maradandónak hatnia. A legfontosabb talán rögtön a filmzene. Tudom, szokatlan egyből ezzel a paraméterrel indítani egy filmelemzés érdemi részét, de ha egyszer maga a film 115 perces játékideje alatt is karakteresen erre a részletre épít, akkor úgy érzem, lehetetlen az írást kitöltő utolsó sorokig elmenni mellette. Klaus Badelt valami olyan mesterien járult hozzá (értsd: építette fel egymaga) a film teljes dramaturgiai készlettárához, hogy személy szerint ezidáig is alig bírok tőle szóhoz jutni. Szó se róla, ezúttal nem alkotott nagy egyediséget. A score voltaképp egy komolyzenei best of, de a különböző korok nagy zenészmestereinek – Puccini, Verdi, Mozart stb. – vívmányai a filmbe szerkesztett legendás előadók közreműködésével – mint például Luciano Pavarotti, Edith Piaf és még sokan mások – mindig a legjobb helyen és természetesen a legjobb ütemben vannak elhelyezve. Bevallom, talán néha túl sok is volt visszagondolva, az utolsó negyed felé kezdett kissé szétjátszottnak tűnni a rengeteg opera, de legnagyobb részt még így is annyira telitalálat volt ez a jellegű kíséret a film során, hogy egészen a stáblista végéig nem bírtam levenni a fülemet a legendás zenékről. Sem a tekintetemet a szemet melengetően szép fényképezésű Provence-ról és Marseille-ről. Zene, képi világ, dramaturgia: öt csillag.

22 lövés [film]

És akkor most jöjjön, ami már valamivel kevesebb: színészek és karakterek. Ha továbbra is számszerűleg akarjuk kifejezni magunkat, akkor Jean Reno (Leon, a profi) a szememben mindvégig egy stabil négyest képviselt. Ha akarta volna, akár a hátán egyedül is elvihette volna az egész filmet, sőt, valamilyen szempontból meg is tette azt. Szemmel láthatóan sikerült maga mögött hagynia A belső kör egyhangúan faarcú és érzelemmentes keresztapját, végre igazi családfő karaktert képviselt játékával. Az egyetlen probléma a hitelesség volt. Nem tudhatom, hogy mi ennek a pontos oka, de Reno még most sem tudta teljesen az első perctől az utolsóig elhitetni velem hogy ő bizony hosszú évtizedeken át működött Marseille legnagyobb hatalmú maffiafőnökeként. Ami felmenti a vád alól, az az, hogy ezúttal inkább kellett nagyrészt egy magányos harcost, egy bosszúálló karaktert megformáznia, és csak a kisebbik rész, a múlt volt az, ami kötötte figuráját a szervezett bűnözés életmódjához. Nem hinném, hogy saját hibájának róható fel az az apró hiányosság, hogy egész biztosan nem ez lesz pályafutásának legemlékezetesebb pillanata. Ellenben a halálát akaró, a város másik nagy gengszterfőnökét megszemélyesítő Kad Meraddal (Isten hozott az Isten háta mögött), aki az utóbbi idők filmes keresztapáitól való szokatlan meggyőzőerővel és óriási hiteleséggel volt képes átadni a dadogó, mániákus és vérszomjas családfőt. Talán netszerte is sokan megemlítették, hogy a film végére rendkívül következetlen módon eltűnik a dadogása – való igaz –, csúcspontját úgy gondolom, mégis a Renóval folytatott, alvilági erkölcsről szóló végső párbeszéd hozza meg. Erőteljes mellékalakításáért óriási dicséret illeti. Viszont nem mondható már el ugyanez a Marina Fois (RRRrrrr!!!) alakította Goldman felügyelő karakteréről. Egy végletekig klisés női figuráról van szó: özvegy rendőrnő; szintén rendőr férj, akit szolgálatban lelőttek; ebből származó személyes bosszúvágy a város legnagyobb keresztapja ellen; szemét rendőrkapitány; egyedül nevelt kislány; nehéz élet; esténként Absolut Vodka üvegből; végül szövetségkötés az ellenségem ellenségével. Nem mondhatni, hogy a színésznő ne tette volna oda magát nagyon is tisztességesen, de ebből a karakterből ennyi idő alatt semmit sem lehetett kihozni, a problémái teljesen súlytalanok voltak a film szemszögéből, mondhatni messzemenően felesleges és klisékkel teli pontja volt a filmnek.

22 lövés [film]

Végül pedig jöjjön egy-két technikai elem jellemzése. Mivel a végére hagytam a felülről lefelé ívelő sorban, így jól sejthető, hogy nagyon nem vagyok elragadtatva egyes részeitől. A vér és az erőszak bemutatása még egy nagyon is dicséretes porciója a filmnek. Igazi bosszúállós gengszterfilmhez méltóan nem ritka vendégek a jelenetek során, de még így is jól vannak elhelyezve jó helyen. Eléggé naturálisak és élethűek, de soha nem tűnnek öncélúan durvának vagy feleslegesnek egyszer sem. Megvalósításuk összességében első rendűnek mondható. Nem úgy az akciójelenetek esetében. Akárhányszor bepörög a film és sor kerül egy-egy összetűzésre, valami iszonyatosan blőd módon kapkod a kamera. Így is mindvégig komoly erőfeszítést okozott ezeknek a jelenetsoroknak a lekövetése, de ha mindez nem lenne elég, ennek tetejében még olyan módon szét vannak vágva a legutolsó képkockáig is szinte ezek a másodpercek, ami egy igényes filmnézőt többször is megőrjít két óra alatt. Rendkívül bosszantó pillanatai voltak ezek a filmnek, hiszen nem egy izgalommal teli jelenetsort tettek vele tönkre, mire az utolsó képkocka is leforgott.

22 lövés [film]

Ez az írás hossza ellenére talán nem világít rá teljes körűen a film minden egyes hibájára, a felsoroltakon kívül a 22 lövés nem egy és nem két olyan kilógó lólábbal rendelkezik, amik felett még szemet tudtam hunyni a megtekintés során, de utólag már a megfontoltabb és szigorú kritikusi szem inkább azt mondatja, hogy erős középkategória, mintsem váratlanul nagy pozitív meglepetés, noha meg kell hagyni: Richard Berry rendező csapatának bőven sikerült túllépnie a sztori és a forgatókönyv adta lehetőségeket. Viszont a 3 csillag ellenére is egy olyan filmet tudok jó szívvel ajánlani mindenkinek, ami semmilyen műfaji világmegváltásra nem törekedik a maffia- és bosszúfilmek kategóriájában, nem kísérletezik forradalmi újításokkal, nem próbál meg az európai The Godfatherré avanzsálni, és legfőbbképp nem akar egy szemmel sem többnek látszani, mint ami. Holott kivitelezése alapján könnyen lehetett volna olyan minőségű alkotás, ami egy igazán emlékezetes és kimondottan jó filmet hordoz magában. Sajnos ettől a szinttől elesett jó néhány olyan dolog miatt, mint a már említett módon rosszul összevarrt akciójelenetek; számos szembeötlően klisés történeti megoldás; egyes jelenetek bántóan kellemetlenül megoldott szituációi (tessék figyelni például Jean Reno nagyúr átmászását a villa körüli szögesdrótokkal kiépített védelmi vonalon!); vagy épp a számos esetben bitangul nagy közhelyekbe fúló moralizálás. Ellenben ha mindezeken a filmnéző képes felülemelkedni végül, akkor személyes ígéretemet teszem, hogy nem fogja megbánni azt a majdnem két órát, amit adott esetben hajlandó lesz rászánni a 22 lövésre.
Neumark
3/5

22 lövés [film]
22 lövés [film]22 lövés [film]22 lövés [film]22 lövés [film]22 lövés [film]22 lövés [film]22 lövés [film]22 lövés [film]22 lövés [film]

A cikk tartalmi együttműködő partnerünk, a Factory oldaláról származik.

hozzászólások (0)

cikkajánló

Hardcore Henry [film]

Tökéletes fricska a Call of Dutyk, Battlefieldek, Counter Strike-ok és más FPS-ek hőseinek.

Batman Superman ellen - Az igazság hajnala [film]

Zack Snyder filmesítette meg a két szuperhős összecsapását.

Vasember 3 [film]

Indul a Marvel filmek második hulláma.

Liza, a rókatündér [film]

Egy kellemes abszurd mese elevenedik meg a mozivásznon, igazán hangulatos látványvilággal.

A csodálatos pókember 2 [film]

Olvasói cikk az új Spider-Man mozifilmről.