LEGO Pirates of the Caribbean: The Video Game

Legyünk őszinték: a Traveller's Tales stúdió 2005-ben sikeresen szert tett az aranytojást tojó tyúkra, miután kiadták a LEGO Star Wars első részét. A közönség imádta a humoros, infantilis és módfelett szórakoztató kis programot, mely olyan jó eladásokat tudott produkálni, hogy azóta is évről évre jönnek ki a különböző sikeres franchise-ok (Batman, Indiana Jones stb.) kockásított kiadásai. Az már egy másik sztori, hogy 2005. óta a játékmenetet szinte semmiféle különösebb változtatás nem érte.

Az alapokkal gondolom, mindenki tisztában van, a humoros intro, majd a New Game opcióra bökés után kapunk egy szokásos gyülekezőhelyet – itt most a kikötőt –, ahol a történet előrehaladtával minden összegyűjtött karakter megjelenik, és ahonnan négy hatalmas térkép segítségével elindulhatunk, hogy ebben a gyerekes formában újra átélhessük Jack Sparrow kapitány kalandjait. Minden térkép öt pályát jelöl, egyenként 15-20 perces időtartammal, melyeknek a teljesítésük után újra nekifuthatunk akár teljesen más karakterekkel a magasabb pontszám érdekében. A pályák teljesítéséért aranykockákat kapunk, melyekből ha összegyűlt egy megadott mennyiség, a kikötő újabb helyszínekkel bővül. Így összetevődik egy alapból 6-7 órás kaland, magas újrajátszhatósági faktorral, és többnyire rengeteg mókával.

Csakhogy muszáj figyelembe vennünk egy apróságot: a LEGO sorozat közel sem híres főnixszerű megújulásairól. Bár nagyjából követtem az összes megjelenést, személy szerint csak az első két Star Wars részt és az első Indiana Jonest játszottam végig, melyek, mit ne mondjak, a külsőségeket leszámítva tulajdonképpen egy az egyben ugyanazt a játékélményt nyújtották. A LEGO Star Wars III: The Clone Warsról megjelent cikk után azonban reménykedtem, valamivel feldobják a kalózos verziót is, mondjuk a Sid Meier's Piratest idéző tengeri csatákkal, kardpárbajokkal, vagy csak simán végre belevarrnak egy online móduszt. Azonban csalódnom kellett. Ha vevők vagytok egy satnya kis összeesküvés-elméletre, akkor azt mondanám, a Traveller's Tales igazából meg sem akarta csinálni ezt a játékot, csak a Disney és a LEGO unszolására álltak neki, miközben a csapat kreatívabb része végig a LEGO Star Wars III-ra koncentrált. Egész egyszerűen olyan érzésem volt, mintha ismét a LEGO Star Wars első részét tolnám, csak megint más vizuális tálalásban, űrcsaták és fogatverseny nélkül. Minden szint ugyanabból áll: el kell jutnunk A-ból B pontba, közben szétverni mindent, ami az utunkba kerül, megpróbálni elérni a 60000 érme körül adott True Pirate szintet, és teljesítenünk a pályát. Ennyi. Az egy dolog, hogy ezt a receptet semmivel sem dobták fel, az meg egy másik, hogy a pályatervezők is mintha csak ímmel-ámmal dolgoztak volna a játékon. Vannak jó ötletek (például Tortugán a kalózcsapat összegyűjtése), és vannak rosszak is (a látogatás Tia Dalma mocsarában egy egész pályát vesz igénybe egy átvezető helyett). A burleszket idéző poénok legalább továbbra is ütnek, és az időnként kivágott papírfigurákkal eljátszott átvezetők is aranyosak.

De sajnos még ezek sem tudják feldobni túlságosan a játékot, mivel az megőrizte a sorozat összes korábbi hibáját is. Az egyes pályák időtartamát rendszerint alaposan kitolják a logikai feladványok. Ezek nem nehézségükről híresek, hanem inkább az őket megnehezítő körülményekről: ilyenkor az ellenfelek folyamatosan támadnak, ha pedig ez nem elég bosszantó, akkor gyakran csak tanácstalanul lehet álldogálni, hogy mit is kéne pontosan csinálni. Ugyan a készítők a kevés kreatív dolog egyikeként betették a játékba Jack mágikus iránytűjét, hogy az segítse a tárgyak keresését, a gond az, hogy ha ez egy feladványhoz kell, jól látható jellel hívják fel rá a játékos figyelmét, ha viszont elakadtunk, akkor mindent meg lehet vele találni a használhatatlan kókuszdiótól kezdve az óriás aranykoponya-fejdíszig, leszámítva azt, hogy hová kell mennünk. Ráadásul maradt egy-két csúnyácska bug is a játékban, melyekkel szintén a fejtörők kapcsán találkozhatunk. Például a tortugás pályán, amikor Mr. Cotton papagáját kellett visszaszerezni, eljutottam addig, hogy a csillárra ugorva el kellett volna kapni a madarat, de véletlenül leestem az emeletről és kisétáltam az ajtón. Visszaérve a csillár lezuhant, a madár viszont helyben maradt, és ezzel a feladat megoldhatatlanná vált, a pályát pedig automatikus mentés hiányában kezdhettem elölről. (Mentési lehetőség csak a kikötőben van.)

A fent említett hibámat, illetve elhalálozásaim jelentős részét a kamera okozta, melynek kezelőjét, ha hús-vér ember lett volna, szívesen vetettem volna inkvizíciós kínzókúra alá. Az egyik leggyakoribb gond, hogy az általunk irányított karakter gyakran kikerül a képernyő szélére, így ha ott szakadék van, vagy egy ellenfél, azt csak későn vehetjük észre. Ráadásul helyenként kis kalózcsapatunk akár hatfősre is felduzzadhat, ilyenkor pedig nem ártott volna egy felülnézet, vagy egy közelibb zoom, hogy a csapatból lássam is, kit irányítok, illetve ha harcolunk, előbb ne a csapattársaimat verjem szét, miközben a hátamban benne van két-három ellenséges kockaemberke.

A grafika nem rossz, a látvány helyenként még egész jó is (főleg a Holtak kincsének zseniális kerekes-hármas kardpárbaja közben), zenének meg egyszerűen bevágták Hans Zimmer epikus szerzeményeit, melyek most is remekül szólnak.

Ha éppen nem akadsz bele egy idegölő feladványba, nem kell többet irányítanod két-három karakternél, vagy van valaki, aki a felettébb ostoba MI helyett átveszi a második kontroller irányítását co-op módban (a második gamepad aktiválásával bármikor megtehető, online multi azonban továbbra sincs), helyenként jól el lehet szórakozni ezzel a LEGO kalanddal is. Az más kérdés, hogy az utóbbi egy év bármelyik kockaemberes programjával ezt sokkal jobban meg lehetett tenni. Annál viszont mindenképpen jobb, mintha külön filmadaptációt kaptunk volna az Ismeretlen vizeken alcímű negyedik részhez. Az elvetemült LEGO-fanatikusoknak és a rátermett Karib-tenger kalózai rajongóknak tudom leginkább ajánlani.