Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Sengoku

A Crusader Kings játékmenete ezúttal Japánban.

2011.10.15. 13:00 | szerző: TheHolyOne | Ismertető/teszt

A Shogun 2: Total War után, idén másodikként a Sengoku is a középkori Japán történetét dolgozza fel. A téma miatt az összehasonlítás szinte elkerülhetetlen, pedig ezen kívül nem sok közös van a két játékban. (Például a Shogun körökre osztott, a Sengoku meg RTS.) Ráadásul nem is lenne fair egymáshoz méricskélni őket, hiszen összehasonlíthatatlan a két játék költségvetése. Előbbi egy AAA cím volt, míg címszereplőnk a viszonylag kicsi Paradoxon belül is csak egy kisebb projekt. Sokkal inkább össze lehet hasonlítani a két csapat üzletpolitikáját. Mindketten (a Creative Assembly és a Paradox Interactive) történelmi stratégiai játékokban utaznak, amelyeket nagyon hasonló módszerrel készítenek. Van egy alap motor, amelyet mindig felöltöztetnek és kicsinosítanak a történelmi kornak megfelelően. A Total War játékoknál ez azt jelenti, hogy az egyes részek magja a tíz évvel ezelőtti Shogun: Total War óta szinte semmit nem változott, még úgy sem, hogy a harmadik rész (Rome) átesett egy alapos ráncfelvarráson. A Paradox játékai is többnyire ugyanazt a motort, vagy annak különböző változatait használják, de mégis az egyes játékok a feldolgozott korszaknak megfelelően jelentősen különböznek egymástól. A Victoria sorozat az ipari forradalom gazdasági és társadalmi változásait igyekszik modellezni, míg a Hearts of Iron játékok csak magával a (második világ)háborúval foglalkoznak. A motor sajátossága továbbá, hogy rendkívül egyszerű modolni (még én is tudtam egy modot készíteni a Victoria 2-höz!). Néhány rajongói projekt színvonalára jellemző, hogy a Paradox végül felkarolta őket és megjelentette önállő játékként. Ilyen volt a Darkest Hours, amely a Hearts of Ironhoz készült, illetve ez a terv a Magna Mundival, amely az Europa Universalis 3 egyik modja.

Sengoku

Az előzetesben már megemlítettem, hogy a Sengoku inkább a Crusader Kings nyomdokain halad, vagyis egy feudális rendszert igyekszik bemutatni, amelyben más karakterekre/NPC-kre támaszkodva kell uralkodnunk. A játék középpontjában, ugye a korszaknak megfelelően, Japán és japán klánok állnak, akik egymással versengenek (háborúznak) a sóguni címért. Az nyer, aki huzamosabb ideig birtokolni tudja legalább Japán felét. Ez rengeteg provinciát jelent és mi legfeljebb csak ötöt irányíthatunk közvetlenül, mindenféle büntetés, hátrány nélkül. Tehát igencsak rá vagyunk kényszerítve hűbéresek használatára. A presztízs és hírnév helyét átvette a becsület (honour), amely kvázi második fizetőeszközként működik a játékon belül. Ez határozza meg, kinek üzenhetünk hadat, valamint alapvetően befolyásolja más karakterek viszonyát hozzánk, a hűbéreseket is beleértve. Minél becsületesebb a karakterünk, annál jobb véleménnyel vannak róla mások. Becsületet szerezni már-már nevetségesen könnyű. Néhány sintó templomot felhúzva, vagy a császártól különböző tisztségeket vásárolva akkora növekedést érhetünk el, hogy azt a karakterünk tényleges tulajdonságai már alig befolyásolják. Mivel a becsületet ilyen könnyű magasan tartani, egy nagyobb uradalom egyben tartása sem jelent gondot, ami azért egy kicsit furcsa.

A játék nagy hangsúlyt fektet a háborúra, amelyet más területek "sínylenek meg". Például a diplomácia, amely a korábban megszokottakhoz képest kissé egyszerűbb lett. Egy vár elfoglalásával elnyerjük a provincia tulajdonjogát is, így a béketárgyaláson már csak a kialakult helyzetet szentesíthetjük. Háborún kívül pedig szinte csak házassági ajánlatokat és "megnemtámadási" megállapodásnak megfelelő túszcserét intézhetünk más klánokkal. Lehetőség van még összeesküvésre (plot), amellyel alkalmi szövetségi rendszereket hozhatunk létre más klánok ellen, vagy ha hűbérest játszunk, akkor a hűbérúr ellen. A háborúra rányomja bélyegét a motor sajátossága, amely a többi hasonló Paradox játékra is jellemző. A hadseregek provinciáról provinciára történő mozgatása nagy figyelmet és (már-már túl sok) mikromenedzselést igényel. Vagy az első hullámban sikerül elsöpörni az ellenség hadseregét, hogy aztán nyugodtan megostromolhassuk a várait, vagy kezdődhet a fájdalmas ping-pong, amely során a hadseregek egymást kergetik provinciákon keresztül.

Sengoku

Mindezek ellenére igazából csak két olyan dolgot tapasztaltam a játékban, amely kimondottan negatívum és nem tervezési sajátosság (mint például a diplomácia). A grafika soha nem tartozott a Paradox erősségei közé (nem is emiatt szeretjük), most azonban sikerült egy egész pofás 3D-s Japán térképet összehozniuk. Csakhogy úgy tűnik, közben a hasznosság elv kissé a háttérbe szorult. A terepen lévő várakat és seregeket alig látni, olyan aprók. Nagyon be kell zoomolni, hogyha véletlenül arra is kíváncsiak lennénk, hányan vannak az adott regimentben. De a sprite-ok mérete miatt még így is elég nehéz felismerni, merre menetel az egység, anélkül, hogy rávinnénk a kurzort. A másik dolog főleg a projekt méretével van összefüggésben, mégpedig jelenleg elég kevés event van a játékban, Az event egy véletlenszerű szituáció, amelyben döntést kell hoznunk különböző következményekkel számolva. Ez adja meg igazán a játék hangulatát, mint a Crusader Kingsben vagy az Europa Universalisban is. A Sengoku ezen a téren még egy kicsit fapados, ami egy kicsit furcsa, hiszen az EU3 kiegészítőjében a Divine Windben különb eventeket írtak Japánnak, pedig ott nem ez az ország állt egyedül a fókuszban. A Paradox játékainak egyébként is kell néhány patch és/vagy kiegészítő, hogy kiteljesedjenek. A dolog jó oldala, hogy legalább folyamatosan támogatják a termékeiket és dolgoznak azon, hogy egyre jobbak legyenek.

A Sengoku igazából azt nyújtotta, amit az előzetes után vártam tőle (Crusader Kings Japánban). A játék rengetegszer újrajátszható és különböző élményt nyújthat, attól függően, hogy egy nagyhatalommal, egy kisebb klánnal, vagy egy hűbéressel vágunk neki. A Crusader King 2-ig mindenképpen jó hiánypótló az ilyen stílusú játékok kedvelőinek. ■

Sengoku
SengokuSengokuSengoku

értékelés

Sengoku

Sengoku
Pozitívumok
  • Nagy térkép
  • Ssokszor újrajátszható
  • Japán hangulat
Negatívumok
  • Nehezen kivehető, apró egységek a térképen
  • Még kellenek patch-ek, hogy elérje az elvárt szintet
6,5
grafika 5
hangok 7
játszhatóság 6
hangulat 7
Sengoku
A legutóbbi Sengoku cikkek, hírek

hozzászólások (0)

cikkajánló

Transport Fever

...avagy amilyennek a Train Fevert megálmodták.

Dishonored 2

Bosszúvágy 2.0 impresszionista, steampunk köntösben.

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?