Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

A Game of Thrones: Genesis

A népszerű fantasy univerzum a TV után játékként is bizonyítana.

2011.10.29. 16:00 | szerző: Retee | Ismertető/teszt

Bár a Trónok harca, pontosabban A tűz és jég dala saga nem mai darab, a világ jó része mégis 2011-ben ismerte meg igazán, hiszen ekkor érkezett meg a TV-s sorozat, amelynek azóta már le is futott az első évadja, méghozzá szép sikerrel. A folytatás pedig már készül, így logikusnak tűnt az ötlet, hogy az amúgy is fellelkesült 30 év alatti korosztályt kicsit tovább lehetne fanatizálni, ráadásul egy játék elkészítésével a tömeg is jobban megismerheti a háttérvilágot és a családokat. Az A Game of Thrones: Genesis így néhol érdekes információkkal szolgálhat a fantasy univerzum iránt érdeklődőknek, hiszen a múltba tévedve képet kaphatunk arról, hogyan alakult a birodalom sorsa. Mondom az ötlet jó... csak sajnos a megvalósítás nem.

A Game of Thrones: Genesis

Belevágva a single kampányba elsőre óhatatlanul is a külsőt veszi szemügyre mindenki. Meg kell, hogy mondjam, ha ez a játék hét-nyolc évvel ezelőtt jön ki, akkor elégedetten bólogattam volna, mondván, ilyen korrektül közepes grafikát sem láttam még, de 2011-ben az ember már inkább sikolt egyet, aztán próbál nem odanézni. Némi idő elteltével azért észrevehető, hogy nem ilyen szörnyű a helyzet, a tereptárgyak ugyanis egész pofásak, a végeredményt inkább az egységek és az épületek minősége rontja le, de azok nagyon. Pedig a játéktér felépítése, sőt maga a rendszer is kedves ismerősökre emlékeztet: a készítők polcán valószínűleg ott lapul a jó öreg Praetorians és az American Conquest is. Mivel ezek igazán kiváló RTS-ek voltak, így az egyszeri játékos hajlamos lenyelni ezt a... grafikai minőséget és inkább a részletekre fókuszálni.

Az egyjátékos kampány aztán gyorsan megmutatja, hogy a fejlesztők ötleteket is pakoltak be a Genesisbe. A kimondottan nagy játéktéren ugyanis rajtunk és az ellenségen kívül rengeteg – kezdéskor még semleges – város, vár, bánya is ott figyel, amelyeket aztán a magunk módján győzködhetünk arról, hogy minket támogassanak. Ezt muszáj megtennünk, mivel a pénz és egyéb javak megszerzése, no meg halmozása csak így kivitelezhető. Követünkkel mászkálva a szomszédokkal szövetséget tudunk kötni, így eltűnik a várost övező „köd” (de micsoda köd!) és székhelyünk, illetve barátunk között egy kalmár kezdi el szállítani a nyersanyagokat. A szövetségesek tehát rendkívül fontosak, nélkülük teljesen esélytelen háborút nyerni, ám egy dolog megszerezni és egy másik megtartani a barátságokat. A kémeknek hála ugyanis titkos paktumokat is köthetünk, így meglehet, hogy a város, amelyet szövetségesünknek hiszünk, valójában az ellent támogatja és fordítva. Mindezt tovább bonyolítja a cselszövő és az egyéb karakterek megjelenése, akikkel lehetőségünk van lázadásokat szítani, elcsábítani, vagy például lefizetni az ellenfél követét, aki így már csak látszólag dolgozik régi uráért, valójában nekünk gyűjt titkos barátokat és így tovább. Szintén érdekes és kellemes meglepetés, hogy a házak vezetői rendelkeznek mindenféle személyiségjegyekkel, amelyek például meghatározzák, hogy mennyire együttműködők és hűségesek másokkal. A mélységek tehát ott lapulnak a játékban és ez a rendszer első látásra meglehetősen egyedinek és szórakoztatónak tűnik.

A Game of Thrones: Genesis

Aztán másodjára már nem. A fejlesztők egy ígéretünket ugyanis betartották: a mesterséges intelligenciát rendesen feltápolták. Ez nem is lenne baj, ám az MI ereje abban rejlik, hogy kihasználja: idővel hihetetlenül nehéz átlátni a játékteret, és nagyjából itt veszíti el az ember a maradék lelkesedését is. Mert ha mondjuk öt faluval/várral kötöttünk szövetséget, lehetetlen egyszerre mindegyikre figyelni, márpedig ez a minimum. Az ellen ugyanis folyamatosan zaklatja őket, kémeket, bérgyilkosokat küld, nyírja a kalmárjainkat, titkos paktumokat köt, lefizet stb. Így tehát folyamatosan sasolni kell, hogy ki jár épp a szomszédos meg a nem szomszédos faluban, hogy áll a viszonyunk velük és vajon kötöttek-e a hátunk mögött valamiféle megállapodást vagy sem. Mindez egy körökre osztott stratégiában izgalmas lenne, de egy RTS esetében gyorsan idegőrlővé válik. Folyamatosan ellenőrizni mondjuk a rengeteg szövetségest, miközben újakat is keresünk, harcolunk, felfedezünk és persze igyekszünk teljesíteni úrnőnk parancsát egyáltalán nem móka, s mivel automatizálásra nincs lehetőségünk, harcosaink pedig könnyedén átejthetőek, az ember legszívesebben felégetné az egész játékteret. Az ügyön némileg segít, hogy meg lehet állítani az időt, de ez önmagában nem oldja meg a játékmenet hülyeségeit. Azért meg külön dicséret jár, hogy mindezt megfejelték a manuális mentés kihagyásával, így ha egy nehezebb pálya felénél el kéne mennünk a géptől, akkor másnap kezdhetjük elölről az egészet... De a többség nem fogja.

Még tovább rontja a helyzetet népünk bölcs vezetője, Nymeria, aki igen gyakran szekál minket terveivel. Ő a pályák elején, illetve bizonyos célok teljesítése után szól hozzánk, és néhány mondatban kifejti észrevételeit, terveit, na meg persze megbízást is ad a következő feladatra. Utóbbiak tényleg remekül jönnek, mikor már amúgy is a lehetetlennel dacolunk, hogy ellenőrizni tudjuk szövetségeseinket, még pont az hiányzik, hogy „öld meg ezt”, „köss szövetséget azzal”, „küldj oda egy kémet” stb.

A Game of Thrones: Genesis

Bizonyos idő után aztán kénytelenek leszünk belekóstolni magába a harcba is. Na, ha a grafikára azt mondtam, hogy gyengécske, akkor mit írjak erre? Tök ugyanolyan kétpixeles alakok harcolnak a tök ugyanolyan, csak kicsit pirosabb kétpixeles alakokkal? Zseniális. Az egész kusza, a taktika vajmi kevés szerepet kap (bár a növényzet és a falak számítanak), az egységek nehezen irányíthatóak, ráadásul a várt gigantikus csaták helyett inkább olyan érzésünk van, mintha San Marino és Andorra húszfős hagyományőrző klubjai vívnának egymással életre halálra. Hajnali játéknak nem ajánlott, mert öt perc után vagy belenyúlunk a monitorba, hogy kiszedjük onnan bölcs úrnőnket, vagy belealszunk a sok izgalomba.

És ezzel el is értünk a cikk végére. Nyilván felmerül a kérdés, hogy tudom-e ajánlani valakinek az A Game of Thrones: Genesist. Az biztos, hogy ehhez a játékhoz birkatürelem kell, és az sem árt, ha valaki fanatikusan imádja az RTS-eket, de annyira, hogy a tízéves grafika sem zavarja. Utóbbiak talán elszórakozhatnak vele, ha az első pár pálya után nem törlik le hirtelen felindulásból. A Genesisnek ugyanis vannak pozitív tulajdonságait is, ez kétségtelen. Néha, amikor nem kell egyszerre ötven helyre figyelni, egész jól el lehet vele szórakozni, és aki kedveli a molyolós játékokat (és eltörte a Praetorians CD-jét), az is tehet vele egy próbát – a forgalmazónak hála, hazánkban magyar felirattal megtámogatva. ■

A Game of Thrones: Genesis
A Game of Thrones: GenesisA Game of Thrones: GenesisA Game of Thrones: GenesisA Game of Thrones: GenesisA Game of Thrones: GenesisA Game of Thrones: GenesisA Game of Thrones: GenesisA Game of Thrones: GenesisA Game of Thrones: GenesisA Game of Thrones: GenesisA Game of Thrones: GenesisA Game of Thrones: GenesisA Game of Thrones: GenesisA Game of Thrones: GenesisA Game of Thrones: GenesisA Game of Thrones: GenesisA Game of Thrones: Genesis

értékelés

A Game of Thrones: Genesis

A Game of Thrones: Genesis
Pozitívumok
  • Eredeti ötletek
Negatívumok
  • Ronda, kusza és unalmas
6,5
grafika 6
hangok 6
játszhatóság 5
hangulat 7
A Game of Thrones: Genesis
A legutóbbi A Game of Thrones: Genesis cikkek, hírek

hozzászólások (0)

cikkajánló

Transport Fever

...avagy amilyennek a Train Fevert megálmodták.

Dishonored 2

Bosszúvágy 2.0 impresszionista, steampunk köntösben.

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?