25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Hawken

Hamarosan indul az ingyen játszható meches játék. Kipróbáltuk a bétát, lássuk hát, mire számíthatunk!

Írta: rootshaper

Az alfa tesztfázis után a Hawken a megjelenés napjához közeledve átlépett a béta szakaszába, már bőven több lehetőséget biztosítva, mint az előző verzió. Szerencsére a bétatesztelésre is sikerült bebocsátást nyerni, így egy sokkal átfogóbb képet tudtam alkotni a játékról, mint a kezdetleges verzió alapján. Az már ezek alapján körvonalazódni látszik, hogy decemberben nem egy hétköznapi MechWarrior kópiát kapunk majd kezeink közé, hanem annál sokkal többet. Mind a design, mind az irányítás nagyban eltér a jobb napokat is látott játéktól, így a Adhesive Games fejlesztőinek nem kell azon aggódni, hogy a játékosok összevesznek majd azon, melyik játék a jobb. Mindkettő remek a maga nemében, és összehasonlíthatatlan, ahogyan a Battlefield sorozat a Call of Duty szériával. A következő néhány bekezdésben igyekszem átfogó képet adni arról, mire lehet számítani majd a megjelenés napján ettől a remek, ingyenesen játszható programtól.

Hawken

Ha nyomon követtétek eddig a játék alakulását, akkor számtalan képet és videót nézhettetek már meg róla, de a tapasztalatok alapján elárulhatom, hogy a hangulatot és az élményt semmi más nem tudja úgy visszaadni, mint maga a játék. A látványról kaphattok némi képet, ám a mechek irányítása egy teljesen más történet. A gépeknek komoly tömege van, de mégis fürge szerkezetek. Annak ellenére, hogy kis ideig a levegőben is tartózkodhatunk velük, a nehézkedési erőt nem küzdhetjük le túl sokáig. Mivel a két teszthétvége elég kevés időt biztosított arra, hogy minden kasztot kitapasztaljanak a játékosok – egyeseknek azért biztosan az is sikerült –, általában elég sokszor láttam magamat, ahogyan felrobbanok apró szilánkokra, így elmondható, hogy a játékot keményen szokni kell. Főleg egy magamfajta Battlefield 3-játékosnak, ahol ugye a katonák nem nyomnak mondjuk 4-500 tonnát. Nem győzöm hangsúlyozni a tömeg érzetét, ugyanis a fejlesztők ezt annyira jól oldották meg, hogy nehéz lenne nem beleélni magamat a játékba már az első pillanattól kezdve, ahogy felbőg a motor a hatalmas lépegetőben, és megindul a csata.

Rengeteg variációs lehetőséggel lesz majd alkalmunk kísérletezni, hiszen magunk is építhetünk saját lépegetőket, amelyeket felruházhatunk különböző extrákkal – úgy, mint páncélon átütő lőszer vagy a fegyverek hűtését elősegítő kütyü –, kiépíthetünk képességbuildeket, és ki is cicomázhatjuk majd őket különböző, akár párducmintás festéssel is. Az erre a célra használatos játékbeli pénzmagot viszont kőkemény munka összegyűjteni, így az egyszeri türelmetlen játékosnak nagy lesz majd a kísértés, hogy kihasználja a mikrotranzakciós bolt nyújtotta előnyöket.

Hawken

A hitelességet erősíti tovább még a látvány és a hangok sokasága, amelyek így együtt egy olyan tömény, egyedi hangulatbombává állnak össze és lövik mellbe a gyanútlan játékost, hogy percekig csak az állát keresgéli az asztal alatt.Azok számára, akik kevésbé szeretik a dolgaik testre szabására fordítani az időt – van ilyen? –, létezik egy csomó előre gyártott lépegető, mint például az általam nagyon kedvelt Assault, vagy a Sharpshooter, amelynek nevéből könnyen kikövetkeztethető, hogy amolyan mesterlövész szerepet tölt be. Mindegyik fegyver és mech osztály irányítása gyakorlatot igényel, és ez különösen igaz a lassú tüzelésű fegyverekre. A játék annak ellenére, hogy lomha gépszörnyek közt zajlik, meglepően pörgős, ahol nem sok lehetőség van egy-egy gyors és pontos találat bevitelére. Ezért javasolt az Assault osztállyal kezdeni robotpilóta pályafutásunkat, ugyanis annak vannak a leggyorsabb tüzelésre lehetőséget adó fegyverei.

A hitelességet erősíti tovább még a látvány és a hangok sokasága, amelyek így együtt egy olyan tömény, egyedi hangulatbombává állnak össze és lövik mellbe a gyanútlan játékost, hogy percekig csak az állát keresgéli az asztal alatt. A pilótafülkében a hangok sokkal tompábban hallhatóak, mint a külvilágban, majd mikor hirtelen eltalálnak egy rakétával, az egész kiélesedik az érzékeinkkel együtt, és már csak az a fontos, hogy megtaláljuk azt, aki lőni merészelt ránk. Mindezt a másodperc törtrésze alatt, kombinálva a külső fúvókák erejével véghezvitt elugrásokat és magaslati pozíciókba jutást az ólom pumpálásával. Ezek így együtt egy olyan hihető és félelmetesen hangulatos egyveleget képeznek, hogy a játék gyakorlatilag letehetetlenné válik, még akkor is, ha többet hal az ember, mint amennyi robotot sikerül eltennie láb alól.

Hawken

Nem is nagyon sikerült belefolynom a két hétvége alatt a tényleg számtalan kiegészítő és extra kipróbálásába, s mindebben az a legjobb, hogy így is több sikerélménnyel záródott a bétateszt, mint csalódottsággal. Következtethetünk ebből arra, hogy a robotok irányításának mesteri szintre hozása komoly gyakorlást igényel, ám mégis pár meccs alatt bele lehet rázódni az alapokba. Honnan is ismerős ez? Csak nem a Blizzard legfőbb játékfejlesztési jelmondata, hogy olyan alkotásokat adjanak ki, amelyek könnyen elsajátíthatóak, de komoly munkát igényel a mesteri szinten való művelésük? Ha nekik bejött, a Adhesive Gameses srácoknak is be fog, ugyanis a hangulat adott, a rengeteg lehetőség szintén megvan, és az előbbi jelmondatnak is tökéletesen megfelel a Hawken. Bízzunk a sikerben, és találkozunk a csatatéren, legkésőbb december 12-én.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

Hawken

Platform:

Fejlesztő: Adhesive Games

Megjelenés:
2013. I. negyedév PC
n/a: PS3, X360

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!