Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Ratchet & Clank: QForce

Ratchet és Clank ismét csak PS3-on menti meg a galaxist.

2013.03.10. 13:00 | szerző: Toki (pcdome) | Ismertető/teszt

Vannak sorozatok, amelyek egyszerűen nem akarnak megszakadni. Sőt, vannak olyan sorozatok, amelyek megújulás nélkül is az élmezőnyben feszítenek. Remek példája ennek a Ratchet & Clank széria, amely úgy jutott el immáron 11. epizódjához, hogy egyetlen komolyabb ráncfelvarrást vagy szereplőcserét sem hajtottak végre rajta. Az Insomniac Games még a kétezres évek elején kezdett bele a Ratchet-projektbe, és bár volt pár, az alapkoncepciótól eltérő megoldás egyes részeknél, de talán a legújabb családtagnak számító QForce lett mind közül a legkísérletezősebb.

Ratchet & Clank: QForce

A kezdetektől ismeretlen eredetű főhősünk, Ratchet és apró bádogbarátja, Clank kalandja ezúttal egy kissé a stratégiai játékok irányába mozdult el, hiszen gyakorlatilag egy TPS tower defense játékkal el van dolgunk, ahol két főhősünket, illetve Qwark kapitányt irányítva kell megvédeni a saját bázisunkat.
A sztori szerint egy újabb rejtélyes gonosz bukkan fel az univerzumban, aki a kapitány elleni személyes bosszúból kívánja romba dönteni az egész világegyetemet, és persze szeretett zöldmaszkosunk megbecsülését is. Végül is ez szolgál motivációként arra, hogy az amúgy is unatkozó Qwark létrehozza a QForce névre keresztelt egységet, majd pedig a galaxis különféle bolygóin visszaverjék az ellenséges haderőket.
Ahogy korábban is megszokhattuk már, a központi űrhajónkból választható bolygók szolgálnak majd a pályák helyszíneiül, és bár mindegyik eltérő tulajdonjegyekkel rendelkezik, a feladat mindig ugyanaz: megvédeni a bázisunkon lévő erőműveket, miközben elfoglaljuk az ellenség saját főhadiszállását. Emellett pedig – ahogy már megszokhattuk a korábbi epizódokból – rengeteg kisebb-nagyobb szörny és még több begyűjthető fegyver keresztezi majd utunkat.

Ratchet & Clank: QForce

Az alapkoncepciót hallva felmerülhet a gyanú, hogy kissé monoton játékszerkezettel szembesül az, aki befektet a QForce-ba, ám a tesztelés során egyértelműen kiderült, hogy ez a veszély véletlenül sem áll fenn. A pályák meglehetősen kisméretűek, de az oda-vissza szaladgálás miatt ez pont ideális lehet számunkra. A platform elemek teljesen baráti mértékben tűnnek fel, így ebben sem fogunk hiányt szenvedni. Nagyon fontos lesz törődni a bázisunkkal, hiszen védelmi rendszer nélkül nem fogja bírni az ellenséges rohamokat. Különböző erejű és árú automatizált ágyúkat, aknákat és pajzsokat telepíthetünk, amelyeket a jól megszokott, gyűjtögethető csavarokból finanszírozhatunk. Folyamatosan érkeznek új típusok a repertoárba, viszont ez az ellenségekre is igaz, ezáltal fokozott odafigyelést igényel, mire fordítjuk a rendelkezésedre álló tőkénket. A gyengébbeken kívül olyan szörnyek is akadnak, akik kifejezetten a bázisunk védelmi rendszerére összpontosítanak, így nem biztos, hogy megéri olcsóbb, de gyengébb eszközöket választani. Ennek a játékmódnak talán az egyetlen igazi problémája a rövidsége, hiszen az egyszemélyes rész hamar végigvihető, bár az online co-op és a kompetitív multiplayer mód jócskán meghosszabbítják a QForce élettartamát.

Ratchet & Clank: QForce

A többjátékos rész 1-1, illetve 2-2 elleni felállásban játszható, és persze itt is ugyanaz lesz a fő feladat: lerombolni az ellenfél bázisát, még ha akadnak is apróbb változtatások a single módhoz képest. A legfontosabb különbség, hogy a meccsek körökre vannak felosztva, amelyek szintén három lépcsőből állnak. Az első lépés (Recon) a felderítésről, előkészületekről szól, így ilyenkor foglalhatunk el bizonyos pontokat új fegyverekért, gyűjtögethetjük a csavarokat, védelmi eszközöket építhetünk. A következő, rövid ideig tartó fázisban (Squad) történik az érdekesség, ugyanis ekkor szedhetjük össze a mini hadsereget, amely a másik játékos egységeit fogja megtámadni. A harmadikban (Assault) következik az igazi móka: ekkor aktiválódnak a megvásárolt egységek, és támadják meg a bázisokat. A fázisok mindaddig ismétlődnek, amíg az egyik fél bázisán lévő generátorok egytől egyig megsemmisülnek.

Ratchet & Clank: QForce

Grafika tekintetében a QForce ugyanazon a szinten helyezkedik el, ahol a 2011-es All 4 One, de ez teljes mértékben elfogadható ma is ennél a játéknál. A hangok terén sem történ változás a megszokotthoz képest, itt még mindig ugyanazt kapja vissza fülünk, amit anno az első résztől megszoktunk.

Szórakoztatóra sikeredett a Ratchet & Clank: QForce, ám nem árt megjegyezni azt sem, hogy a PlayStation 2-es darabok a mai napig is pergősebbnek tűnhetnek a széria rajongói számára. Azonban amellett, hogy a faneknek így is kötelező a beszerzése, a zöldfülűek is nyugodtan barátkozzanak vele, mondjuk töltsék le a demo verziót a PS Store-ból és utána gyűjtsék be a teljes játékot is. ■

értékelés

Ratchet & Clank: QForce

Ratchet & Clank: QForce
Pozitívumok
  • Hamisítatlan R&C hangulat
  • Élvezetes online módok
Negatívumok
  • Rövid single player mód
  • Kevés igazi újítás
7,5
grafika 8
hangok 7
játszhatóság 8
hangulat 8

hozzászólások (0)

cikkajánló

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?

Assassin's Creed: The Ezio Collection

A sorozat talán legmeghatározóbb trilógiája megérkezett a legújabb konzolokra.

Adam Wolfe 3-4. epizód

A két újabb epizóddal befejeződött az izgalmas kaland.