Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Sly Cooper: Thieves in Time

Az Ügyes, az Okos és az Erős, avagy irány a tegnap!

2013.03.31. 12:12 | szerző: gregmerch | Ismertető/teszt

Őszintén megmondom, nagyon szeretem a platformexkluzív játékokat. Azok valahogy mindig olyanok, mint egy híres rockbanda best of lemezén az új, csak ott megjelenő dalok, amelyek rendszerint marha jól szólnak, és önmagukban is az együttes halhatatlan slágerei közé volnának képesek emelkedni, mindenféle válogatásalbumon való szereplés nélkül. A másik dolog, ami az eszembe jut ezekről a remek játékokról, az a hamburger. Nem hibbantam meg, csak az motoszkál bennem, hogy az „emszínek” és a „börgernek” is megvan minden szendvics, ami a másiknak: sima, sajtos, dupla, csirkés, halas, no és a „ház specialitása”. Aki belép az egyikbe, avagy a másikba, az tudja, hogy mire számíthat. Az én szememben éppen ez a helyzet a PlayStationnel és az Xboxszal, mármint ami az exkluzív játékfelhozatalukat illeti. Vagyis csak majdnem. Mert ugye van autós, TPS, FPS, kaland, és RPG specialitása mindkét riválisnak, némelyikből több is. Igazán jó, csak rajta muzsikáló platformjátéka azonban csak a Sony masinájának van, neki azonban mindjárt kapásból legalább három csúcssorozat is gazdagítja a repertoárját. Ezek közül az egyik a minden hájjal megkent mestertolvaj mosómedve, Sly Cooper és dörzsölt kompániájának kalandjait feldolgozó széria. A kis csapat 2002-ben tette először tiszteletét PlayStation 2-n, méghozzá hatalmas sikerrel. Ezt még további két folytatás követte 2004-ben és 2005-ben, aztán hosszú ideig nem lehetett róluk hallani. Öt esztendő múlva, 2010-ben az eredeti fejlesztő végül átengedte „gyermekét” a Secret Agent Clankkel feltűnt Sanzaru Gamesnek, akik első körben rápakolták a trilógiát egy Blu-ray lemezre, felskálázott HD grafika, 3D támogatás és némi extra tartalom kíséretében. Az átirat igen jól sikerült, így a Sony végleg rábólintott a frigyre, hogy az eredeti fejlesztő, a Sucker Punch immár gőzerővel és teljes odaadással dolgozhasson az inFamous sorozaton. A Sanzaru pedig nekilátott a Sly sorozat következő gyöngyszemének, amelyet a Sony mindkét aktuális platformjára elkészített, és ha már így tett, természetesen integrálta a cross-play funkciót is a programba. A játék a Thieves in Time alcímet kapta, és meg kell mondjam, igen jól sikerült. Lássuk, hogy miért!

Sly Cooper: Thieves in Time

A sztori szerint is jó pár év eltelt az előző epizód óta, amelynek végén minden idők legnagyobb tolvajbandája feloszlott. Sly önkéntes amnéziába menekült az addig őt üldöző nyomozó rókahölgy, Carmelita Fox oldalán, Bentley, a technikai zseni teknős saját laborjában tengeti mindennapjait, ahol kedvére bütykölget, míg Murray, az „erőcsávó” víziló a roncsderbik halhatatlan sztárjává avanzsál. Egy szép napon aztán Bentley észreveszi, hogy valami nem stimmel. Az ősi mestertolvaj vérvonalat képviselő Cooper család ereklyeként tisztelt szent könyve, minden tudományuk őrzője, a Thievius Raccoonus, amelyért Sly szülei is az életüket adták még kölyök korában, egyszerűen lapról lapra eltűnik, mintha meg sem íródott volna. Ennek pedig biztosan köze van ahhoz az időgéphez, amelyet teknős kománk nagy unalmában megépített, meg annak is, hogy valaki ezáltal valamiért láncreakciót indított el valahol a múltban. Mert ha Sly ősei nem tudják véghezvinni legendás tetteiket, és nem írják meg tudásukat és felfedezéseiket a könyvben, akkor ugye azok az oldalak üresen maradnak. Nincs hát mit tenni, összejön a régi csapat, hogy ezúttal a múltban hajtsák végre zseniális akcióikat, és megmentsék a Cooper családot valakitől, aki csírájában szeretné annak sikerét elfojtani.

Sly Cooper: Thieves in Time

Utunk során ellátogatunk a feudális Japánba, a vadnyugatra, a középkori Angliába és a szultánok keleti birodalmába, hogy egy-egy híres-neves Cooper őst húzzunk ki a slamasztikából, és a segítségükkel tegyünk rendet az adott korban. Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy nem csupán Sly, hanem társai, sőt, ősei bőrébe is bújhatunk a megbízatások jellegétől függően. Ezekből átlagosan nyolc darab van az egyes helyszíneken, és hála Istennek, az összetételük igen változatos. A feladatok köre a sima információgyűjtéstől a behatolásokon és lopásokon át az álruhában elkövetett csínyekig terjed. Minden karakter másban jártas, így feladataink is ennek megfelelően egyikükre vagy másikukra vannak szabva. Bentley lökhajtásos tolószékével könnyen és gyorsan közlekedik, és ha egy terminál közelébe ér, a ’70-es, ’80-as évek játékgépeire hajazó kis programok segítségével hackeli meg a rendszert. Murray nem igazán okos, ellenben nagyon erős, és játszi könnyedséggel hajigál sziklányi köveket is a messzi célpontokra. Sly egyfelől villámgyors, másfelől ősei tudásának birtokában, tolvajösztönére hagyatkozva a legkülönfélébb akrobata mutatványokat képes végrehajtani hangtalan osonása közben. Végül a felmenők is hasonlóan rátermettek, és persze mindegyikük képes valamilyen speciális technikára, amit ő fejlesztett ki a családban, és amit az a bizonyos ellenség el akar törölni.

Sly Cooper: Thieves in Time

Az egyes helyszínekre érve főhadiszállásunkon, akarom mondani búvóhelyünkön találjuk magunkat. Innen indíthatjuk el küldetéseinket, itt halmozhatjuk fel a munkák során összeszedett kincseinket (ezeket rendszerint időre kell a küldetés közben elvinni a központunkba), itt tárolhatjuk álruháinkat, minijátékokba kezdhetünk, illetve a már teljesített küldetéseket játszhatjuk bármikor végig az időgépben (amely mi más is lehetne, mint egy autó – esetünkben a banda jelentősen feltuningolt, Murray jóvoltából számos roncsderbin győzedelmeskedett furgonja).
A játékmenetre a sorozat nagyon ötletes koncepcióját követve ismét a platform- és lopakodós elemek keveredése jellemző. Utunk során messze el kell kerülnünk a lelepleződést, így az őröket, a csapdákat és a biztonsági rendszer agyafúrt elemeit. Ha lebukunk, az sokszor egyenlő az újrakezdéssel, de van, amikor még korrigálhatunk ballépésünkön az őr vagy a riasztó kiiktatásával. Legjobb, ha a tetőkön és egyéb magaslati pontokon közlekedünk, amikor csak lehet. Őrök persze itt is vannak, de sokkal kezelhetőbbek a lentieknél. Aktuális célpontunkat a minitérképen cserkészhetjük be, amiben további nagy segítségünkre van messzelátónk, amely nem mellesleg a búvóhelyünkkel – azon belül is Bentley-vel – áll folyamatos összeköttetésben. Mindeközben kizsebelhetjük az óvatlan őröket a hátuk mögé lopózva, és mindenféle dolog szétverésével pénzérméket gyűjthetünk, amelyek terhére az alvilági teleshoptól vásárolhatunk számos hasznos okosságot. Az első két epizódra jellemző „nyomokat tartalmazó palackok” ismét visszatértek a játékba, és ha ezeket egy pályán összegyűjtjük, szintén hasznos új dolgokra tehetünk szert a beváltásukkal. A program tehát igen sokoldalú és változatos szórakozással kecsegtet minden játékost, ami nagyon is üdvös tulajdonsága.

Sly Cooper: Thieves in Time

Mindez persze mit sem érne gyenge megvalósítás mellett, de persze egy vérbeli Sony-exkluzív játékhoz méltó módon erről szó sincs. A képi világ egyedi és különleges. Minden a rajzfilmek hőskorára jellemzően girbe-gurba, mégis valósághű. A környezet színes, a figurák ötletesek, a megoldások pedig marha viccesek. A japán börtönben például nagyon durva kínzásban részesítik szerencsétlen foglyokat a fenékberúgó-pofozó, valamint a csiklandozó kínpadokon. Utoljára talán a LucasArts Day of the Tentacle-jében találkoztam ehhez hasonlóan jó, rajzfilm jellegű grafikával. Az már csak tényleg a hab a tortán, hogy erre alkalmas tévén a nagygépes változat 3D-ben is játszható.
A zene és a szinkronhangok is kellemesre sikerültek. Egyetlen gondom az volt, hogy egy-egy helyszínen viszonylag kevés zeneszám került a programba, de szerencsére nem volt időm ezzel foglalkozni játék közben, annyira lekötött a sok tennivaló.
A vezérlés PlayStation Vitán abszolút kihasználja a konzol adottságait. Alapvetően billentyűkkel történik az irányítás, ami kiegészül az érintőképernyő kínálta lehetőségekkel, de bizonyos játékrészeknél – például Bentley ötletes kódtörő programjaiban – a készülék megdöntése és egyéb lehetőségek is szerephez jutnak. PlayStation 3-on is abszolút jól vezérelhető a program, még ha a Vita adta feature-ök természetszerűleg ki is maradnak. A cross-save és cross-play funkcióknak köszönhetően egyfelől bárhol folytathatjuk a kalandot, akár egy vonaton ülve is a közös mentéseknek köszönhetően, másfelől a PlayStation Vitát amolyan röntgenszemüvegként használva a nagy képernyőn felfedezhetünk egy-egy adott helyszínen csak így látható, speciális kincseket, amelyeket így lehet csupán begyűjteni.
A leírtak summájaként megállapíthatom, hogy egy nagyon jól összerakott, kiválóan megkomponált játékot kaptunk ismét a kezünkhöz, amelynek egyetlen felróható hibája az, hogy minden jósága ellenére nem igazán hoz újat sem a műfajba, sem pedig a sorozatba. Ez által pedig a program – még ha kellemes, üde színfoltot is jelent a sok lövölde és egyéb akciójáték mellett – mai, rebootoktól és megújulásoktól hemzsegő világunkban egy kicsit szegényesnek, kiaknázatlannak tűnik.

Sly Cooper: Thieves in Time

A Sony nem csinált rossz vásárt, amikor a világtörténelem egyik legjobb (és talán egyetlen) lopakodós platformjáték-sorozatának sorsát rábízta a Sanzaru Games csapatára. Az eredmény egy minden ízében kiválóan megkomponált játék lett, amely az Assassin's Creed, a Splinter Cell és a Super Mario Bros. szériák legjobb tulajdonságait ötvözi, de ugyanakkor semmi forradalmian újat nem tud felmutatni az első három epizódhoz képest. A gyönyörűen kidolgozott, rajzfilmszerű környezet, az ehhez méltó zenei aláfestés és a kiváló szinkron a legújabb technikai megoldások integrálásával pedig hozza mindazt, amit manapság az egyszeri felhasználó joggal elvárhat egy programtól. Mindezek tükrében, habár még csak év eleje van, én már nagyobb összegben mernék fogadni, hogy melyik lesz 2013 egyik – ha nem A – legjobb platformjátéka. Megyek is a bookie-mhoz... ■

Sly Cooper: Thieves in Time
Sly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in TimeSly Cooper: Thieves in Time

A Sly Cooper: Thieves in Time PlayStation 3-ra és PS Vitára jelent meg. A cross-buy lehetőségnek köszönhetően az egyik változat megvásárlásával a másikat is megkapjuk.

értékelés

Sly Cooper - Thieves in Time (PS3)

Sly Cooper - Thieves in Time (PS3)
Pozitívumok
  • Humoros, nagyon jól megvalósított rajzfilmszerű grafika
  • Kiváló szinkron és hangok
  • Fülbemászó zene
  • Szerethető karakterek
  • Változatos pályák
  • Magával ragadó játékmenet
  • Jópofa hackelős minijátékok
Negatívumok
  • Gyakorlatilag semmi igazán újat nem hoz a sorozatba, sem a műfajba
  • Kicsit szegényes a zenei műsortár
  • Profil alapon ment a játék, ami okozhat némi kellemetlenséget
8,0
grafika 8
hangok 8
játszhatóság 8
hangulat 9
Sly Cooper - Thieves in Time (PS3)
A legutóbbi Sly Cooper - Thieves in Time (PS3) cikkek, hírek

hozzászólások (1)

GustyX
GustyX 2014.01.28. 19:39
Ezt csak úgy, hátha érdekel valakit.
Mondjuk engem, ha már nincs PS-em.
cikkajánló

Transport Fever

...avagy amilyennek a Train Fevert megálmodták.

Dishonored 2

Bosszúvágy 2.0 impresszionista, steampunk köntösben.

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?