Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Sid Meier's Civilization V: Brave New World

Rengeteg újítással érkezik a 2010-es Civilization epizód második kiegészítője.

2013.07.08. 14:33 | szerző: Blade Runner | Ismertető/teszt

A Civilization sorozat ötödik részének legújabb kiegészítőjébe röviden már korábban is belekóstolhattam, amikor az előzetes példányról írtam cikket, nemrég pedig megérkezett végre a végleges példány, amelybe így már régi ismerősként vethettem bele magam. Ahogy korábban is írtam, a játék nagyon sok jellemzője szinte változatlan maradt az alapjátékhoz képest, de a kereskedelem, a diplomácia, a kémkedés és a kultúra teljesen átalakult, így még azoknak is új dolgokat kell tanulniuk, akik korábban már unásig gyötörték a széria legutóbbi epizódját. Az új lehetőségek miatt nagyon sok ismerős épületet, technológiát is átdolgoztak vagy kiegészítettek a fejlesztők, no és persze pár új épület és egység is bekerült a játékba.

Sid Meier's Civilization V: Brave New World

A Brave New World kiegészítő 9 új civilizációt (Asszíria, Brazília, Indonézia, Marokkó, Lengyelország, Portugália, Shosone, Velence és Zuluföld – de ezek mellett Franciaországot annyira átdolgozták, hogy valóban az is új civilizációnak számíthat) és 8 új csodát is tartalmaz, mindezeken kívül pedig két új scenariót is kapunk. Az egyik az amerikai polgárháborúba visz, míg a másikban Afrika meghódításáért versenyzünk. A nyerés feltételei alapvetően nem változtak, a hozzá vezető utat kell mindenkinek újra elsajátítani a kiegészítőt használva.

Sid Meier's Civilization V: Brave New World

A játékmenetbeli újdonságok közül először vegyük górcső alá a kulturális részt. A játék korábbi változataiban a kultúra olyan erőforrás volt, amelyet a játékos kulturális épületekkel, csodákkal „termelt”, néhány kulturális vívmány pedig tovább erősítette azt, így az a játékos nyert, aki előbb gyűjtögette össze az öt teljes szociális törvény minden lehetőségét, majd utána felépítette az utópia csodát. Ezt a gyakorlatban szinte lehetetlen volt megakadályozni, kivéve persze, ha az adott civilizációt szőröstül-bőröstül legyalultuk a térképről. A kulturális pontokat most is szabadon költhetjük el, de ha valaki elérte a modern korszakot vagy három gyárat épített, három gyökeresen ellentétes ideológia közül kell választania: szabadság, rend vagy önkény. A három különböző ideológia más és más három győzelmi lehetőséget támogat a négy közül, így mindenképpen olyat kell választanunk, amellyel elképzelésünk szerint meg fogjuk nyerni a játékot.
Az új kulturális rendszer támadásra és védekezésre is lehetőséget nyújt. A legfontosabb új koncepció a turizmus, amely egyfajta támadásnak is felfogható, ez ellen kulturális pontok termeléséve védekezhet a többi civilizáció. A turizmus pontokat olyan épületekkel és csodákkal termelhetjük, amelyben a művészek, festők és írók alkotásait helyezhetjük el. A környező civilizációk pedig elkezdenek özönleni hozzánk, amennyiben ott elhanyagolják a kulturális pontok termelését, és unalmas, szegényes környezetet biztosítanak csak a lakosságnak. A turizmus pontok termelését még pár épület is elősegíti, például a szálloda. Ha azt látjuk, hogy egy másik civilizáció erősen nyomul a turizmus területén, csak annyi a dolgunk, hogy erősen növeljük kulturális pontjaink számát épületekkel, specialistákkal, művészekkel, és így még akkor is megakadályozhatjuk, hogy valaki kulturális győzelmet arasson, ha mi valamilyen más módon szeretnénk győzni.
Nagyon érdekes új, a kultúrához és a turizmushoz kapcsolódó lehetőség az ásatás és a régészet. Amint valaki felfedezte a régészetet, a térképen megjelennek lehetséges ásatási helyszínek. Ha úgy döntünk, hogy szükségünk van további kulturális vagy turista pontra, elkezdhetünk régészeket kiképezni, akiket speciális munkásként képzelhetünk el. Egy-egy régészt az adott helyszínre irányíthatunk, ahol megindítja az ásatásokat. Amint befejezte, régészünk eltűnik, mi pedig választhatunk, hogy elvisszük a megtalált tárgyakat egy művészi alkotásokat kiállító épületbe (ezzel turizmus pontokat szerzünk), vagy ott helyben alakítunk ki kulturális központot (amivel kulturális pontokat termelhetünk egy közeli városban). A játékos így szabadon választhat, mi a fontosabb számára, a turizmus vagy a kultúra fejlesztése.

Sid Meier's Civilization V: Brave New World

A kereskedelem esetében inkább beszélhetünk a gyökerekhez történő visszatérésről, mint vadonatúj koncepcióról: akik játszottak a legelső két Civilization játékkal, azok számára ismerős lesz már a karaván. Szerencsére a Brave New Worldben sokkal egyszerűbbé vált a karavánmenedzselés, mint a korábbi játékok esetében, ahol kézzel kellett ide-oda küldözgetni őket a térképen. Most csak kijelöljük, hogy hova induljon, a többit magától megoldja, beleértve a legrövidebb út megkeresését is. Ellenséges csapatok és barbárok megtámadhatják őket, ilyen esetben karavánunk elpusztul és újat vagyunk kénytelenek építeni. A klasszikus szárazföldi karaván mellett építhetünk teherszállító hajókat is, ezek persze csak kikötőből kikötőbe szállíthatnak. Amikor kijelöljük a célállomást, egy listán megnézhetjük, hogy milyen előnyökkel jár ez számunkra, illetve azt is, hogy a másik civilizáció mekkora előnyhöz jut a mi karavánunk által, így eldönthetjük, hogy melyik úti cél az, amelyik a legnagyobb hasznot hozza, de lehetőleg nem ad túl sok előnyt riválisunknak.

Sid Meier's Civilization V: Brave New World

A diplomáciai rész szinte játék lett a játékban, és a kémkedési változtatásokat is itt említem meg, mert szorosan a diplomáciához tartozik. Amint egy játékos felfedezi az összes rivális civilizációt, ezzel automatikusan megalapítja a világkongresszust. Ezt bizonyos időközönként összehívja a játékrendszer, ilyenkor a civilizációk képviselői szavazhatnak előterjesztésekről, és ilyeneket maguk is benyújthatnak, amelyek ezután (elfogadásuk esetén) törvényekké válnak és beépülnek a játék szabályrendszerébe is. A kémeket átsorolhatjuk diplomáciai szolgálatba is, így ha őket elküldjük más civilizációk fővárosaiba, ott megpróbálják a helyi vezetőséget arról meggyőzni, hogy a mi előterjesztésünk az igazi, azt kell támogatni. Arra viszont vigyáznunk kell, hogy egy barátságos birodalom orra alá ne törjünk minden alkalommal borsot, mert egy idő után semlegessé, majd ellenségessé válhat. Ennek elkerülése érdekében a játék mindig felsorolja, hogy egy adott előterjesztés kinek tetszik és kinek nem, így könnyen kiválaszthatjuk azt, amely nekünk és szövetségeseinknek is előnyös. A diplomáciai kapcsolatok többi része nem változott, továbbra is lehetőségünk nyílik arra, hogy csereberéljünk, hadat üzenjünk, követelőddzünk és ármánykodjunk.

Sid Meier's Civilization V: Brave New World

A Civilization V-tel játszóknak csak ajánlani tudom a néhány napon belül megjelenő Brave New World kiegészítőt. Rengeteg újítást hoz a lassan hároméves alapjátékhoz képest, alaposan kibővítve az eddigi lehetőségeket, így újabb hosszú órákat tölthetünk el a legendás széria legutóbbi epizódjával. ■

Sid Meier's Civilization V: Brave New World
Sid Meier's Civilization V: Brave New WorldSid Meier's Civilization V: Brave New WorldSid Meier's Civilization V: Brave New WorldSid Meier's Civilization V: Brave New WorldSid Meier's Civilization V: Brave New WorldSid Meier's Civilization V: Brave New World

értékelés

Sid Meier's Civilization V: Brave New World

Sid Meier's Civilization V: Brave New World
Pozitívumok
  • Új és (a korábbi részekből visszaköszönő) régi játékelemek
  • Változatosabb stratégiai lehetőségek
  • Kellemes új zenék és a kultúrához kapcsolódó mozik
Negatívumok
  • A grafika gyakorlatilag változatlan
9,0
grafika 8
hangok 9
játszhatóság 9
hangulat 10
Sid Meier's Civilization V: Brave New World
A legutóbbi Sid Meier's Civilization V: Brave New World cikkek, hírek

hozzászólások (1)

VodevilX
VodevilX 2013.07.09. 22:00
Nagyon jókat hallani róla, de a fenébe, ez így ennyiért bárhogy is nézem drága. Nekem legalábbis... na majd karácsonyi steam sale-re talán lentebb megy.
cikkajánló

Dishonored 2

Bosszúvágy 2.0 impresszionista, steampunk köntösben.

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?

Assassin's Creed: The Ezio Collection

A sorozat talán legmeghatározóbb trilógiája megérkezett a legújabb konzolokra.