Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Rise of the Triad

Egy klasszikus kísérlete a felemelkedésre.

2013.08.03. 09:15 | szerző: Zoo_Lee | Ismertető/teszt

A ’90-es évek elején, amikor az id Software csapata javában dolgozott a legendás Doom első részén, akkori partnerük, az Apogee elvállalta, hogy készít egy kiegészítő lemezt/folytatást a Wolfenstein 3D-hez Wolfenstein 3D II: Rise of the Triad címen. Az id viszont később kihátrált a projekt mögül, hogy teljes egészében a Doomra koncentrálhassanak, míg Scott Miller cége ott maradt a félig kész programmal, amelyet végül hosszas munkálatok után egy teljes értékű, a Wolfenstein 3D-nél jóval fejlettebb és ütősebb FPS-sé alakítottak. Ez volt az 1994-es Rise of the Triad, amely több főhősével, eszement fegyvereivel és hangulatával még a Doom-klónok özönében is sikeresen összegyűjtött magának egy méretes rajongói tábort.
Most pedig, 2013-ban az Apogee az Interceptor Entertainment fejlesztőivel úgy döntött, újra életet lehelnek a 19 éves játékba, és Unreal motor alapú, igazi retro hangulatú remake-et készítenek belőle, amelyet ráadásul igen baráti áron (3000 forint körül érhető el) hoztak forgalomba.

Rise of the Triad

Az alapsztori változatlan: az ötfős HUNT csapat (amelynek minden tagja választható, és eltérnek egymástól hang, gyorsaság és szívósság terén) különleges bevetésre indul a St. Nicholas szigetre, ahol egy rejtélyes, Triad nevű szervezet szupertitkos bázist épített ki, majd a szigeten is ragadnak, és más lehetőségek híján kénytelenek leszámolni a Triad teljes hadseregével, ami az egyszerű fegyveres bakáktól hatalmas robotokon át a gonosz varázslókig terjed. A történet négy, egyenként ötpályás fejezetre van osztva, mindegyik végén egy kötelező, már-már nevetségesen brutális kinézetű főellenféllel, illetve időnként motion comic alapú átvezetőkkel. Ha pedig a sztorit végigjátszottuk, vagy csak szünetet akarunk tartani, multi is rendelkezésünkre áll, a klasszikus Deathmatch, Team Deathmatch, CTF játékmódokkal, LAN alapú hosztolási lehetőségekkel, ráadásul a Steam jóvoltából még rajongói pályák támogatásával is (feltéve, ha találunk szervert, ami az első napokban elég nehéz volt).

Rise of the Triad

Az Interceptor fejlesztői gyakorlatilag semmit nem változtattak meg az eredeti 1994-es játék receptjén. Bekerülünk a különböző pályákra, ott halomra gyilkoljuk az ellenfeleket, fegyvereket és különböző színű kulcsokat gyűjtünk, majd eljutunk a hatalmas EXIT felirattal ellátott kijárathoz, amelyen keresztül rövid töltést követően újrakezdődik az egész egy újabb helyszínen. A pályák végén értékelést is kapunk elért pontszámunknak megfelelően, amelyeket az ismerős érmék és keresztek gyűjtése mellett a megtalált titkos helyek száma, illetve kombóink is növelik, a lelőtt ellenfelekért ugyanis annál több pontot kapunk, minél többet, minél véresebben végeztünk ki egyszerre közülük. Időnként találhatunk szintén klasszikus power-upokat is, mint a God Mode, vagy a sokkal poénosabb Dog Mode (kutyává változtat), továbbá power-downokat, mint Super Mario kissé bizarr hatású gombái. A játékmenet tehát minden elemében klasszikus, érződik, hogy a fejlesztők hatalmas rajongói a régi Doom-klónoknak és imádták az eredeti Triadot.

Rise of the Triad

Azonban megalkuvások és ebből következő hibák nélkül sajnos ők sem tudták átmenteni a régi elemeket. Nagyon furcsának találtam például, hogy a durvább fegyverekből, rakétavetőkből egyszerre mindig csak egy lehet nálunk, ahogy azt is, hogy a régi lövöldékkel ellentétben nem menthetünk szabadon, csak a checkpointoknál automatikusan, ami nem egy frusztráló, billentyűtörés közeli élményhez vezetett. A pontok ugyanis néha elég aránytalanul helyezkednek el a lineáris pályákon, és nem egyszer szívtam a fogamat, mert egy hosszabb, nehezebb szakasz végéhez közeledve meghaltam, és az egészet kezdhettem az elejétől (néha extra szívatás miatt ráadásul egyetlen pisztollyal).
A halálozásaim legfőbb oka néhány ügyességi rész mellett (a Triad régi csapdái is maradéktalanul visszatértek) a nehézségi szint volt. A fejlesztők ugyanis kihíváson azt értették, hogy az amúgy meglehetősen bugyuta ellenfelek (gyakran mozdulatlanul állnak, vagy akkor is változatlanul rohannak felénk, amikor másodpercek óta lőjük a fejüket, tarkójukból pedig komplett vérgejzír csap elő) halálosan pontosan céloznak, gyakran a semmiből bukkannak fel a hátunk mögött, ráadásul, ha nem célzunk tökéletesen, és például egy vaskorlát megfogja a kilőtt rakétát, a mögötte álló közlegénynek hajszála sem görbül. A bossoknál is hasonló a helyzet: az ellenük vívott hatalmas csaták néha még könnyebb nehézségi szinten is már-már unalomba fulladóan hosszúak, ráadásul mindegyikük rendelkezik olyan képességgel, amely páncélozottságunktól és életerőnktől függetlenül pillanatok alatt darál le minket.

Rise of the Triad

A grafikai prezentáció sem tökéletes, bár a silány kezdetek után később voltak szebb pályák, végig úgy éreztem, hogy a Gears of War lassan hét éves első része is többet, jobban hozott ki az Unreal motorból. A karaktermodellek elég gyengék, bár legalább látványosan, iszonyat mennyiségű vér kíséretében szakadnak darabokra, amit néha még az is megtetéz, hogy az arcunkba csapódik két kilőtt szemgolyó. A zenék is növelik a retro érzést, a Doom és az eredeti Rise of the Triad régi szép napjait idézik, viszont nagyon jellegtelenek és időnként unalmasak is, a karakterek beszólásai pedig... inkább ugorjunk tovább.

Rise of the Triad

A Rise of the Triad alapos fejtörést okozott a tesztelés során. Nyilvánvaló volt, hogy iszonyatos lelkesedéssel készült, rajongóktól olyan játékosoknak, akik mind a mai napig örömmel veszik elő a 15-20 éve készült játékokat. Nem tökéletes, de már az árcédulájával is kijelenti, hogy nem tartja magát annak. Időnként frusztrált, kissé repetitív, de a katarzist, amit egy iszonyat nehéz, csapdákkal és durva ellenfelekkel megpakolt pályarészt követő checkpoint elérése után éreztem, nem sok játék tudta reprodukálni mostanában. A gond csak az, hogy a játék nyilvánvalóan nincs egy mai átlagos FPS szintjén, de könnyedebb, agyatlanabb lövöldéből is ott van a Painkiller és a Serious Sam, amelyek elég magasra tették a mércét, és az új Triad még azt sem üti meg. Retro rajongóknak, adrenalinpumpáló, olcsó kikapcsolódást kereső játékosoknak ajánlom, de nem akkorra durranás, amekkorának az előzetesek alapján tűnt, és nagyon remélem, hogy a közelgő Shadow Warrior, Wolfenstein és Doom folytatások és rebootok kicsit (sokkal) jobban sikerülnek. ■

Rise of the Triad
Rise of the TriadRise of the TriadRise of the TriadRise of the TriadRise of the TriadRise of the TriadRise of the TriadRise of the TriadRise of the TriadRise of the Triad

értékelés

Rise of The Triad (reboot)

Rise of The Triad (reboot)
Pozitívumok
  • Igazi hamisítatlan retro hangulat
  • Tengernyi mennyiségű vér
  • Elvileg támogatott a saját pályák készítése
Negatívumok
  • Néha frusztráló
  • Ostoba ellenfelek
  • Lineáris
  • Unreal motorhoz képest gyenge grafika
  • Az eredeti mérföldekkel jobb nála a kora ellenére is
6,0
grafika 6
hangok 6
játszhatóság 6
hangulat 7
Rise of The Triad (reboot)
A legutóbbi Rise of The Triad (reboot) cikkek, hírek

hozzászólások (3)

Skorpio90
Skorpio90 2013.08.03. 09:52
Te jó ég, jellegtelen és unalmas zenék? Nem kapcsoltad be az original music opciót? :) A checkpoint rendszer tényleg érthetetlen, de a nehéz ugrabugrálós részek hozzátartoznak a hangulathoz, a régi sem volt könnyebb. Az ellenfelek sem hülyébbek, mint a Painkiller-ben, sőt olyan sunyi dolgokat csinálnak megint, hogy elveszik a fegyódat, hálót lőnek rád, oldalra gurulnak. Bár aki nem rajongott az eredetiért, az tényleg nem tudja annyira értékelni, mint pl. én.
Zoo_Lee
Zoo_Lee 2013.08.04. 20:44
Ezt általánosságban észrevettem, hogy akik nagyon szerették a régi RotT-ot, azok nagyon elégedettek a játékkal, így lehet a probléma ott volt, hogy bár nem kevés órát játszottam vele én is, akkora hatalmas fan nem voltam... Abban viszont maximálisan egyet értek, hogy az ugrálós/csapdás részek hozzátesznek a hangulathoz (pláne, amikor sikerül belecsalnod valamelyik darálóba az ellenfeleket), a checkpointokkal volt gondom, öt percnyi kemény lövöldözést és akadálykerülést újrakezdeni egyetlen pisztollyal a kézben néha picit kiakasztott.
szbszig
szbszig 2013.08.27. 15:18
Baszki, én ezzel játszottam! Egy héten belül a második olyan játékra találok rá, amit ismerek, de már rég elfelejtettem a címét. :-) Mondjuk az igazság az, hogy engem annyira nem fogott meg, mint az előtte kijött Doom, vagy utána a Duke Nukem 3D. A koncepciót sem igazán értettem, hogy például normális fegyverek meg őrült fegyverek meg varázslatok hogyan jönnek össze. Szóval inkább csak hülyéskedtem vele. Meg lehet, nem is volt meg a teljes játék talán, bár ebben már nem vagyok biztos. Mindenesetre örülök, hogy rátaláltam, és a kampányba belenézek majd most kicsit YouTube-on... :-)
cikkajánló

Transport Fever

...avagy amilyennek a Train Fevert megálmodták.

Dishonored 2

Bosszúvágy 2.0 impresszionista, steampunk köntösben.

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?