Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Egyéb

Kim Stanley Robinson: 2312

A Nebula-díjas sci-fi regény az emberiség nem is olyan távoli, ám annál komorabb jövőjét tárja elénk.

2014.05.15. 16:05 | szerző: GeryG | Egyéb

John Scalzi zseniális regényei meghozták az étvágyamat a sci-fi irodalomra, ami korábban nem nagyon volt rám jellemző, most viszont egyre nagyobb kíváncsisággal keresgélem a műfaj új és új képviselőit. Ezért is csaptam le azonnal a lehetőségre, amikor felajánlották, hogy olvassam el Kim Stanley Robinson 2312 című alkotását, amely hazánkban március közepe óta kapható. Robinson egyike a legelismertebb tudományos-gazdasági-politikai elemzőknek, ismereteit pedig előszeretettel használja fel regényeihez is. Nem volt ez másképp a 2312 esetében sem, amely egy meglehetősen komor, de nagyon is hihető jövőt vizionál az emberiségről.

Kim Stanley Robinson: 2312

A történet a Merkúr egyetlen városában, Terminátorban veszi kezdetét, ahol a város épp közkedvelt vezetőjét, Alexet gyászolja, aki magas kora ellenére is tragikus hirtelenséggel hagyta el e világot. Unokája, a regény főszereplője, Swan is a gyászolók közé tartozik, ám ő túlságosan is magának való személyiség ahhoz, hogy bánatát bárkivel is megossza. Ám e sötét időkben különös alakok bukkannak fel Swan életében, akikről kiderül, hogy mind az ő nagyanyjával (igen, Alex nő volt) dolgoztak együtt valami világokon átívelő, rendkívül titkos projekten, amelyről semmi esetre sem beszélhetnek neki, cserébe mindenképpen az ő segítségére van szükségük. Swan végül úgy dönt, hogy segít nekik, és kezdetét veszi a naprendszeren átívelő utazás és kaland, amely során számos bolygón, holdon és aszteroidán megfordul, miközben egy hatalmas összeesküvés bontakozik ki előtte.

A 2312-t úgy lehetne legjobban jellemezni, mint egy sci-fi kalandregény és egy tudományos értekezés különös egyvelegét. Robinson ugyanis olyan aprólékosan és logikusan építette fel univerzumát, hogy azt szinte már kész tényként lehetne kezelni. Megannyi remek ötletről olvashatunk a könyvben, amelyeket szépen, türelmesen ki is bont, el is magyaráz, mi pedig könnyen úgy tehetjük le a kötetet, hogy elhisszük, a dolgok valóban így fognak alakulni. Első példának mindjárt itt van a Merkúr és a Terminátor. Mivel a bolygó nagyon közel van a Naphoz, így annak felszínén lehetetlen életben maradni, legalábbis a nap felőli oldalon. Ezért az emberek egy monumentális sínrendszert fektettek le, amely körbeöleli az egész bolygót, a város pedig ezen a sínen halad komótosan előre, mindig megelőzve a napfelkeltét. Hogy mi hajtja? Hát a sínek hőtágulása. Egyszerű, mégis hihető ötletnek tűnik (legalábbis a hozzám hasonló laikusok számára mindenképp). Egy másik hasonló vízió az aszteroidák utazásra való felhasználását érinti, ugyanis Robinson ezeket tartja a legmegfelelőbbnek a bolygók közti vándorlásra. Az emberek fognak szépen egy néhány tíz kilométer hosszúságú és átmérőjű aszteroidát, és egy géppel kifúrják a belsejét, majd hajtóműveket szerelnek az oldalára, hogy megforgassák és ezzel mesterséges gravitációt hozzanak létre a belső üregben. Ezt követően a belső falakat olyan földi tájként rendezik be, amilyen csak eszükbe jut, így sok esetben egészen szélsőséges és a Földön kivitelezhetetlen ökoszisztémák jöhetnek létre. Robinson egészen festőien írja le, miként nézhet ki, mikor állsz egy réten, felnézel és a messzeségben látod a fölötted elterülő tájat, amely felett épp madarak szállnak – neked fejjel lefelé.

A 2312 cselekménye elsőre egészen lassúnak tűnhet és valóban, el kell olvasni jó 200 oldalt ahhoz, hogy kissé felpörögjenek az események. Onnantól viszont végig magával ragadja az embert a mű, amelytől mindig várja az olvasó, hogy most épp milyen ötlettel rukkol elő az író. Ugyanakkor a történet gerincét mégsem ezek a fikciók adják, hanem bizony a társadalmi és politikai kérdések, amelyek ha egy picit megbújva is, de végig ott vannak az események között. Így a 2312-t egyaránt bátran ajánlom az egyszerű sci-fi rajongóknak és a komolyabb témák iránt fogékony olvasóknak is. ■

hozzászólások (0)

cikkajánló

John Scalzi: Vörösingesek

Scalzi megmutatta, hogyan kell egy remek sci-fivel fityiszt mutatni a sci-fi műfajnak.

Assassin’s Creed - Alvilág [könyv]

Egy ifjú indiai és egy ikerpár története a viktoriánus Londonban.

Év játéka 2015.

Olvasóink szavaztak, mi pedig most kihirdetjük a győzteseket.

John Scalzi: Árnyékszövetség

Négy önálló, de összekapcsolódó novellával bővült a Vének háborúja univerzum.

Ernest Cline: Armada [könyv]

Egy olyan erős kezdés után, mint a Ready Player One, nagyon nehéz újra megugrani a szintet. Ernest Cline-nak sikerült.