Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Előzetes

The Forest

Egy repülőgép-szerencsétlenség túlélőjének hétköznapjai a vadonban.

2014.07.25. 11:00 | szerző: GeryG | Előzetes

Lassan már ott tartunk, hogy a csapból is túlélőjátékok fognak folyni. Kétségtelen, hogy ami korábban a világháború volt, majd a modern hadviselés, végül pedig a zombik, az most már a túlélőhorrorok és persze a zombis túlélőhorrorok. Új divat született néhány éve, ennek köszönhetően pedig szinte havi rendszerességgel jelennek meg újabb játékok a műfajban. Ez persze azt is eredményezi, hogy a fejlesztőknek magasra kell kötni a gatyát, ha ki szeretnének tűnni a tömegből, ráadásul egy olyan tömegből, amelyben nem egy remek alkotás is megtalálható. Ezt kísérli meg a független Endnight Games csapata is, akiknek első játéka, a The Forest az ígéretesebb próbálkozások közé tartozik.

The Forest

A játék korai változata május vége óta érhető el Steamen, mi a 0.03-as verziószámú változatot próbáltuk ki. (A tegnap megjelent 0.04-es változat újításairól így még nem írtunk a cikkben.) A történet egy repülő lezuhanásával indul, amelyen mi és – vélhetően, bár ez nem derül ki egyértelműen – kisfiunk is utaztunk. Ugyan a becsapódást egy erdőben szerencsésen túléljük, magatehetetlenül nézzük végig, ahogy egy titokzatos bennszülött elviszi eszméletlen gyermekünket, majd mi is újra elájulunk.
Az irányítást a következő eszmélésünk után vehetjük át, onnantól kezdve pedig teljesen ránk van bízva, hogy hogyan és merre. Egy hatalmas erdő közepén állunk, egy repülő roncsai közt, mindenfelé halott utasok, szétszóródott törmelék és poggyász. Mi is lehet az egyszeri játékos első reakciója egy ilyen helyzetben? Hát azonnal gyűjtögetni kezd: kirántja a szerencsétlen stewardess hátából a fejszét, felkarmolja az üléseken heverő (a becsapódás ellenére a tányéron maradt) ételt és a hátsó kabinban eldugott gyógyszeres tasakokat, majd kilép a roncsból, hogy feltúrja az összes utazótáskát azok tartalmáért. Ennek köszönhetően nagyjából 5-10 perc leforgása alatt egész szép túlélőkészletet halmozhatunk fel hátizsákunkban, de egyetlen pillanatig se higgye azt senki, hogy innentől Bear Gryllsként lubickolhat a vadon nyújtotta örömökben. De nem ám. A The Forest ugyanis egy piszok nehéz túlélőjáték.

The Forest

A nehézségek rögtön ott kezdődnek, hogy karakterünk szinte állandóan éhes, vagyis időnk döntő többségét élelem utáni kutatással töltjük. Az ember azt gondolná, hogy egy erdőben bármikor talál a fogára valót, csakhogy az ugráló nyuszikat nem is olyan könnyű elkapni, a bokrok termése pedig akár mérgező is lehet. Szerencsére hátizsákunkban ott lapul a túlélők kis kézikönyve, amely eleinte egyfajta tutorialként is funkcionál (mint a túlélés alapvető lépései menüpont), míg később ennek segítségével tudunk különféle tárgyakat és menedékeket építeni. A játék ugyanis egészen összetett. Még most, ebben a nagyon kezdeti stádiumban is egészen elképesztő tartalommal bír: építhetünk egyszerű lombsátrat, de kellő kitartással egy kisebb faházikót is összerakhatunk, amelyet aztán bútorokkal rámolhatunk tele. Készíthetünk különféle csapdákat és nyersanyagtároló ládákat, valamint gondoskodnunk kell a tábortűzről is. Mindezeket a könyv segítségével készíthetjük el, a nyersanyagok pedig mind megtalálhatóak az erdőben. Baltánkkal kivághatjuk a fákat, köveket, gallyakat és leveleket gyűjthetünk. Ezeket kombinálva pedig új eszközöket, fegyvereket is készíthetünk magunknak, amelyek később nagy szolgálatot tesznek. Nem csupán élelemről kell gondoskodnunk, de eső esetén a tűzről is, különben átázunk és megfázunk. Az alvásnak is kell időt szentelnünk, különben hamar a végelgyengülés kezdeti tüneteit fogjuk észlelni magunkon.

The Forest

Na és mi a helyzet a bennszülöttekkel? Nos, ők állandóan ott sertepertélnek a közelünkben, ha pedig túl óvatlanok vagyunk, ránk is támadnak. Az erdőben mindenfelé belebotolhatunk falvaikba, ahol rémes emberáldozatokat mutatnak be, legalábbis a nyomok erről árulkodnak. Ha pedig harcra kerül sor, piszok nehéz legyőzni őket, már csak azért is, mert mindig létszámfölényben vannak. A fejlesztők annyival megkönnyítették a játékos dolgát, hogy első alkalommal nem ölnek meg minket, csupán elhurcolnak egy barlangba, ahonnan tovább folytathatjuk a játékot. Egyébként az éjszakai erdőben lófrálva nem egyszer állt fel a hátamon a szőr, amikor a fák között megpillantottam az engem bámuló alakokat, akik ráadásul előszeretettel állítanak totemeket is az utasok végtagjaiból.

The Forest

A The Forest grafikailag is nagyon ígéretesnek tűnik, habár jelenleg még rengeteg a hiba ezen a téren. Az igyekezet és a kreativitás viszont mindenhol tetten érhető, így a végleges változat egészen pazarul festhet majd. Külön tetszett, hogy sok helyen nem a megszokott textúratalajt alkalmazzák, hanem rengeteg 3D-s kavicson lépkedünk, ami még pofásabbá teszi az egészet. Hibák egyébként nem csak a grafikánál található, van még a játékmenetben is bőven, de ezek még javíthatóak, hiszen egy korai változatról beszélünk.

The Forest

Az Endnight Gamesnek tehát minden szükséges eszköz a kezében van, hogy a zsánertől eltérő, a szürke tömegből kiemelkedő játékot tegyen le az asztalra. Szerencsére nincsenek zombik (van helyettük bennszülött), a játékmenet pedig a független stúdiókra jellemző lelkesedés nyomait hordozza magán: aprólékos és dugig van kreatív ötletekkel. Ha ezeket a következő hónapokban szépen ki is dolgozzák, a hibákat pedig apránként kijavítják, akkor kétségtelenül egy kiváló túlélőjátékhoz lesz egyszer szerencsénk. ■

The Forest
The ForestThe ForestThe ForestThe ForestThe ForestThe ForestThe ForestThe ForestThe ForestThe ForestThe ForestThe ForestThe ForestThe ForestThe ForestThe ForestThe ForestThe Forest
The Forest
A legutóbbi The Forest cikkek, hírek

hozzászólások (4)

SwitcX88
SwitcX88 2014.07.25. 18:47
B+, fél óráig írtam a kommentet, erre nem küldi el.

Ezt bezzeg igen! Kurvaanyád... :-((:-/
GeryG
GeryG 2014.07.25. 19:42
És mit akartál írni? :D
Corvus5
Corvus5 2014.07.25. 21:58
What a troll!!!:-((:-D
SwitcX88
SwitcX88 2014.08.08. 09:01
v0.05
cikkajánló

Paragon nyílt béta

Lehet még újat mutatni a MOBA műfajában?

Endless Space 2 (Early Access)

Kipróbáltuk az Amplitude készülő új játékát.

Torment: Tides of Numenera

Év eleje óta elérhető az Early Access verzió, nemrég pedig a PS4-es verziót is bejelentették.

Mafia III - első benyomások

Megérkezett a népszerű sorozat harmadik fejezete. Ezek voltak az első élményeink.

Planet Coaster - alfateszt

Kipróbáltunk a vidámparképítő játékok egyik új üdvöskéjét.