Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Magicka 2

Magicka 2

Minden idők legügyetlenebb mágustanoncai visszatértek, hogy ismét „megmentsék” a világot.

2015.06.09. 08:44 | szerző: Zoo_Lee | Ismertető/teszt

A Magicka egyike azon viszonylag fiatal sorozatoknak, amelyek közel minden játékosnak ismerősen csengenek. Ez nem véletlen, az Arrowhead Game Studios csapata 2011-ben egy olyan, játékmenetben és hangulatban is egyedi fantasy-paródiát tett le az asztalra, amely a mai napig megérdemli a reflektorfényt. Nem kis üdvrivalgás fogadta a tavalyi E3-on a hírt, miszerint a Paradox Interactive egy új fejlesztőcsapat, a Pieces Interactive bevonásával a free-to-play Wizard Wars kitérő után javában készíti a hivatalos folytatást PC-re és PS4-re.

Magicka 2

A Magicka 2 pedig alig egy évvel a bejelentés után meg is érkezett. Történetünk sok-sok évvel a kétbalkezes mágusok aranykora, majd az ennek véget vető, iskolák közötti varázslóháborúk után kezdődik. A mágusok sikeresen kiirtották egymást, csak félmilliószor respawnolt, mentálisan sérült veteránok maradtak hátra, így Aldrheim lakói végre nyugodtan élhettek, sokasodhattak, fejlődhettek, hiszen nem volt több névtelen, néma csuklyás, hogy világmegmentő küldetésük során termőföldeket égessenek fel, ártatlan falusiakat robbantsanak darabokra/dermesszenek kővé/fagyasszanak jégcsappá. A békeidők csúcsán Aldrheim leghíresebb jósa, Nostrir megjövendölte egy kiválasztott gyermek érkezését, aki biztosíthatja, hogy a béke örökké tartson – viszont látomásában egy sötét árnyékot is látott, amely a gyermek életére fog törni. Az aldrheimi mágusképző rektora, a vérszívó Vlad így hazatér több évtizedes nyaralásáról, hogy kiképezzen egy 1–4 fős máguscsapatot, akik majd megkeresik és megvédik a gyermeket a rá leselkedő veszélytől.

Magicka 2

A varázslás továbbra is remek móka.Itt kezdődik kalandunk, amelynek során bejárjuk Aldrheim legkülönbözőbb tájait, megküzdünk orkokkal, goblinokkal, óriásrákokkal, élőhalottakkal és számtalan más borzalmas(an elborult) ellenféllel. A játék alapjai nem sokat változtak az első rész óta: a tutorial pálya során megszerezzük a nyolc természeti erőt, ezekből gyakorlatilag bármelyik ötöt betárazhatjuk botunkba, amelynek típusa egyes elemeket erősíthet vagy gyengíthet, a bekészített mágiát pedig négy különböző módon süthetjük el (kilövés, magunkra idézés, magunk köré idézés, közelharci fegyverünkbe töltés). Több ezer potenciális kombináció hozható így létre, természetesen egy részük továbbra is képes több kárt okozni nekünk, mint az ellenfeleinknek, a kalandjaink során pedig varázskönyveket is találhatunk, amelyek segítségével érdekes, egyedi kombinációkat fedezhetünk fel, és tárazhatunk be gyorsbillentyűkre. A varázslás továbbra is remek móka, ráadásul intenzíven próbára teszi a játékosok reflexeit és taktikai érzékeit: egy átlagos harcban már a második fejezet közepén egyszerre kellett magamra tűz elleni védőpajzsot húznom, hogy megvédjen a lángszórókkal rohangáló goblinoktól, és mozgás közben jég alapú támadásokkal sebeznem az ellenfeleket, a helyzet pedig később ennél csak jóval kaotikusabb lett.

Magicka 2

Részben pont ezért ajánlott, hogy single player helyett automatikusan egy publikus játékban vágjunk neki a történetnek. Egyrészt az ellenfelek egy idő után olyan hatalmas tömegekben támadnak, hogy még egy gyakorlottabb játékos, viszonylag könnyű nehézségi szinten is komoly nehézségekbe ütközhet, a harcok pedig egy idő után zárt arénákra korlátozódnak, ahol a mozgás behatárolt, és a rengeteg ellenfél, elsütött varázslat tengerében nagyon könnyen szem elől téveszthetjük mágusunkat. Másrészt a játékélménynek csak töredéke élhető át, ha nincs melletted legalább két-három társ. A varázslatok rendszere akkor igazán szórakoztató, amikor négyen kombináljátok a halálsugarakat, és fél másodperc alatt olvasztjátok véres trutymóvá az ellenséges sereget, amikor ellentétes elemű varázslatok találkozásakor egy fekete lyukat idéztek a pálya közepére, vagy amikor egyikőtök egy rossz billentyűt nyom le, és az elsütött védőpajzs véletlenül az egész csapatot felgyújtja, a co-op társak pedig korlátlan alkalommal feltámaszthatják egymást, amely nagyobb csaták során hatalmas előny. Ráadásul szinte minden fejezetben vannak olyan mellékküldetések, amelyek megoldásához, a jutalmaik megnyitásához elengedhetetlen, hogy legalább egy másik mágus legyen velünk.

Magicka 2

A szóló játékosokat túlzottan nem támogató nehézségi szint mellett a program egyedüli hátránya még a játékidő, a történetet alkotó alig 30 perces fejezeteken ugyanis elég gyorsan végig lehet rohanni. Az első részből kiindulva valószínűleg a későbbiekben rengeteg zseniális DLC-t fogunk kapni új skinekkel, pályákkal, fegyverekkel és varázslatokkal – sajnos jelenleg viszont tény, hogy nem a Magicka 2 az a játék, amit hetekig tudunk nyúzni. Még úgy sem, hogy a magasabb nehézségi szintek és a különböző trial/challenge pályák mellett egy nagyon korrekt elemmel emelte meg az újrajátszhatósági faktort: minden fejezetben nagyjából tucatnyi fegyvert, mágusbotot, skint és ereklyét nyithatunk meg. Az utóbbiak olyan különleges tárgyak, amelyek közül az adott pálya indításakor válogathatunk, és képesek alapjaiban megvariálni a játékmenetet. A friendly fire duplán sebezhet, a mágusok az életerejük töredékével kezdhetnek, esetleg a pályák alatt sitcom jellegű közönségkacaj társul minden tettünkhöz, vagy a színvilágot régi, lilás CGA-módra állíthatjuk. Az összes ereklye begyűjtése és kipróbálása pedig hihetetlenül szórakoztató és időigényes feladat.

Magicka 2

A játék emellett hangok, grafika, játékmenet, és természetesen az elmaradhatatlan humor terén is teljesíti az elvárt színvonalat. Számtalan poénos utalást kaphatunk videojátékok, filmek, könyvek, sorozatok egész seregére, már maga Aldrheim is rengeteg potenciált tartogat magában, hiszen egy olyan világban járunk, ahol a falusi vásárról nem maradhat el a disco sátor, a lovagi páncélok mellett bőven megfér a kenyérpirító, és az elvetemült goblinok is egy laza beach partyval pihenik ki a gyilkolás és fosztogatás fáradtságait.
A Magicka 2 egy nagyon korrekt folytatás, szórakoztató játék – kár, hogy az első résszel összehasonlítva egy kicsit szegényesnek tűnik a csomag, reméljük, hamarosan bővül majd mindez mindenféle (esetleg ingyenes) kiegészítőkkel. ■

Magicka 2
Magicka 2

értékelés

Magicka 2

Magicka 2
Pozitívumok
  • Iszonyat mennyiségű poén
  • A varázslatokkal kísérletezés továbbra is remek, addiktív móka
  • Ereklyék rendszere
  • Co-opban hatalmas élmény
Negatívumok
  • Az egyjátékos móddal próbálkozni sem érdemes
  • Néha eltúlzott nehézségi szint
  • A történet mód elég rövid
Magicka 2
A legutóbbi Magicka 2 cikkek, hírek

hozzászólások (0)

cikkajánló

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?

Assassin's Creed: The Ezio Collection

A sorozat talán legmeghatározóbb trilógiája megérkezett a legújabb konzolokra.

Adam Wolfe 3-4. epizód

A két újabb epizóddal befejeződött az izgalmas kaland.