Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Rendezvények

E3 2015: Nintendo digitális sajtókonferencia összefoglaló

Mario idén lesz 30 éves - bemutatók az elkövetkező egy év összes fontosabb megjelenéséhez.

2015.06.17. 07:50 | szerző: Zoo_Lee | Rendezvények

A tavalyi Robot Chicken bejátszások után ugyan majdnem mindenre készen álltunk a Nintendo idei digitális E3 eseményével kapcsolatban, mégis szóhoz sem jutottunk, amikor a show kezdetén a Nintendo vezetői (Reggie Fils-Aimé, Shigeru Miyamoto és Satoru Iwata) a Muppet-figurák stílusában jelentek meg. Ezek a jelenetek aztán többször is ismétlődtek, de egyszer sem váltak annyira szürreálissá, mint az első alkalommal, miután mindhárom szereplő lassan a Star Fox széria főhőseivé változott.

Az első bejelentés ezután nem is lepett meg senkit: Star Fox Zero címmel egy új rész érkezik Wii U-ra. Az előzetest követően Shigeru Miyamoto beszélt a széria eredetéről és az új rész újdonságairól, például a Wii U kontroller extra képernyőjének használatáról. Gépünket ezúttal a nagy képernyőn látjuk, míg a célzás lehetséges a kontroller kijelzőjével is, amely a pilótafülkéből követi az eseményeket. Egyetlen gombnyomással hajthatunk végre lélegzetelállító manővereket, a játékban a gépünk át is alakulhat, sőt, a megszokott hajó mellett számtalan más járművet is vezethetünk majd. A játék nem a korábbi részek folytatása lesz, de nem is újrafeldolgozás, 2015 végén érkezik majd.

Miyamotot követte Reggie, aki előre leszögezte, hogy a titokzatos, NX névre keresztelt projektjükről csak jövőre fognak beszélni, az idei prezentáción az elkövetkező egy évre koncentrálnak, olyan eseményekre, mint a Super Mario sorozat 30. évfordulója. Ennek örömére fog idén megjelenni a Super Mario Maker is, amellyel a játékosok saját Mario pályákat készíthetnek és oszthatnak meg (a játékra később a prezentáció végén tértek vissza). Az amiibo őrület is folytatódik, számtalan új figura jön, ráadásul egyre szélesebb körű támogatással és felhasználási lehetőségekkel. A Nintendo idén együttműködik az Activisionnel is, Bowser és Donkey Kong játszható karakterek/figurák lesznek a Skylanders Superchargers Wii U változatában, a két figura pedig a talpazat elfordításával állítható amiibo és Skylander mód között.

Újabb bejelentés következett: The Legend of Zelda Triforce Heroes Nintendo 3DS-re: a régi Four Sword Adventures mintáját követi, három 3DS-tulajdonos három Linket irányítva segíthet egymásnak a kalandozás közben, azonban az egymással versengő, kompetitív jelleg helyett sokkal nagyobb hangsúly kerül az együttműködésre. A játékosok speciális kombókat, mozdulatokat hajthatnak végre együtt, de a karakterek egymás nyakába is ugorhatnak egy totemet formálva, amely sokkal erősebb, mint a játékosok külön-külön. A játék teljes értékű, alaposan kidolgozott single player móddal is rendelkezni fog, ekkor Linket két bot segíti az útján. A küldetések során különböző ruhák, kiegészítők is gyűjthetőek, amelyek viselése hatással van a karakterek tulajdonságaira. Megjelenés még idén ősszel.
Ugyanez a fejlesztőcsapat készíti a tavaly megjelent Hyrule Warriors 3DS portját, a Hyrule Warriors Legendset is, amely a Wii U verzió összes eleme mellett további karaktereket és pályákat is tartalmazni fog, ez 2016 elején fog érkezni.

Sokan vártak egy új Metroid játékra, és kaptunk is – bár Samus nélkül. Helyette egy többjátékos co-op módra koncentráló játék érkezik a Metroid Prime világából Nintendo 3DS-re, ez lesz a 2016-ban megjelenő Metroid Prime Federation Force. Új Fire Emblem játék is jön, a Fire Emblem Fates szintén 2016-ban, 3DS-re. Az Atlus támogatása is töretlen a Nintendo iránt, egy új RPG-t fejlesztenek, Genei Ibun Roku #FE a címe – az előzetesben ugyan egy árva szó nem hangzott el angolul, de nagyon elvetemült dolognak tűnik. A prezentáción nem feledkeztek meg a Wii U jelenleg legjobban várt RPG-jéről sem: a Xenoblade Chronicles X december 4-én fog megjelenni, és egy új előzetes is érkezett hozzá.

Új Animal Crossing játékok is érkeznek. 3DS-en az Animal Crossing Happy Home Designerben saját várost építhetünk. Wii U-ra egy partyjátékot kapunk amiibo-támogatással, a címe Animal Crossing Amiibo Festival. Az E3 előtt már hallottunk a hamarosan megjelenő új Yoshi játékról is, a Kirby's Epic Yarn készítőitől érkezik a szintén fonalakból összeállt Yoshi's Woolly World. Érdekesség, hogy ez a játék szintén kapni fog egy amiibót, azonban a szokásos műanyag designnal ellentétben, hogy passzoljon a játék témájához, a figura horgolt lesz. A játék más amiibok használatát is támogatni fogja, ekkor a játékbeli horgolt Yoshi mintája például Mario vagy Samus ruháját utánozhatja. Az európai megjelenés már nagyon közel van, jövő péntektől, június 26-ától lesz megvásárolható.

Idén nyugatra látogat a Japánban nagy múltra tekintő, Pokémonhoz hasonló YO-KAI WATCH is (zsebszörnyek helyett démonokat és szellemeket gyűjthetünk), megjelenés idén év végén. Folytatódik a Paper Mario sorozat egy érdekes crossoverrel: a 3DS-re érkező Mario & Luigi: Paper Jamben a papírból kivágott 2D-s karakterek találkoznak 3D-s megfelelőikkel. Megjelenés 2016-ban. A Mario spin-offok is folytatódnak, a Mario Tennis Ultra Smash idén év végén, a Mario & Sonic at the Rio 2016 Olympic Games pedig értelemszerűen 2016-ban érkezik.

Ezután érkezett egy hosszabb bemutató a Mario Makerről. A játékban bármilyen módon kombinálhatjuk a korábbi Mario játékokat, saját pályákat tervezhetünk, a felhasználható elemek palettáján megtalálható a Super Mario Bros., a Super Mario Bros. 3, a Super Mario World, és a Super Mario Bros. Wii U. Akár olyan elemeket is betehetünk, amelyek csak koncepcióként szerepeltek a játékok fejlesztése során, összerakhatunk pofonegyszerű, vagy brutálisan nehéz pályákat is A játék támogatja az amiibókat, a segítségükkel Mario lecserélhető Zeldára, vagy gyakorlatilag bármelyik karakterre (ennek örömére kapunk egy 8-bites stílusú új Mario amiibót), a játék mellé egy kis kézikönyv is érkezni fog kezdetleges pályatervekkel és ötletekkel, amelyek megvalósíthatóak a programban. Megjelenés szeptember 1-jén. A játékmenet-bemutató után Shigeru Miyamoto és Takashi Tezuka meséltek a Mario játékok fejlesztéséről, bemutatták, hogyan tervezték a pályákat (papíron!), sőt, megmutattak néhány nagyon régi, nagyon kezdetleges vázlatot is az első Super Mario játékból is.

A prezentációnak ezzel vége lett, Reggie összefoglalta az 50 percben elhangzottakat, meginvitálta a játékosokat egy jótékonysági vetélkedőre a Mario-évforduló tiszteletére, amelyre a rajongóktól saját Super Mario rajongói videóikat várják, a zárás után pedig Miyamoto személyesen is bejelentkezett az E3-ról, a Nintendo Treehouse-ból, ahol a játékosok kipróbálhatják a bejelentett játékok többségét. A Nintendo összességében nagyon korrekt bemutatót dobott össze: egyértelműen a hardcore rajongókat célozták meg, őket viszont ellátták szinte mindennel az elkövetkező egy évre. Volt pár játék, amelyen csak a fejemet tudtam vakargatni, de a prezentáció lényegre törő, vicces és szórakoztató volt, úgy tűnik, továbbra is érdemes egy 3DS vagy egy Wii U (esetleg mindkettő) büszke tulajdonosának lenni.

hozzászólások (0)

cikkajánló

MondoCon 2016. ősz

Itt az ősz, eljött az ideje egy újabb MondoConnak.

EXKLUZÍV: 100 éves a tank – beszámoló a Wargaming londoni sajtóeseményéről

Megnéztük, hogyan vonul át a Trafalgar Square-en egy Mark IV-es tank. Beszámoló és video.

E3 2016: Ubisoft sajtótájékoztató összefoglaló

Ismét meglepetéssel zárult a bemutató.

PlayIT - Szeged 2016.

A hazai játékshow ismét a szegedi volt Baumaxban várta a játékosokat.

EA Play 2016 sajtótájékoztató

Összefoglaló az Electronic Arts bemutatójáról.