Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

MotoGP 15

Vasparipák egymás közt.

2015.07.10. 12:15 | szerző: Sityi | Ismertető/teszt

Autós játékokkal mostanában szerencsére egész jól el vagyunk látva, motorossal viszont már jóval kevésbé – jelen pillanatban egyetlen más cég sem ugrik be, amelyik olyan komolyan foglalkozna a motorsporttal, mint az olasz Milestone. Ők pedig hála az égnek hozzák minden évben az aktualizált MotoGP-vel foglalkozó játékukat, de nekem kezd nagyon olyan érzésem lenni, hogy ez már inkább rutinból, semmint lelkesedésből megy. És ez az igazi baj a 2015-ös kiadással.

MotoGP 15

Miről is van szó? Elég a képekre nézni. Nem azokra, amelyeket az amúgy igencsak hangulatos videókból loptam (erre még visszatérek), hanem amelyeket játék közben készítettem. Igen, ez a legszebb beállítás, amit el tudtam érni... Én elhiszem, hogy baromi nehéz dolog egy grafikus engine leprogramozása, optimalizálása, és persze ezt összehangolni a 3D modellezők igényeivel, na de itt elvileg már next-gen motorról beszélünk – és ehhez képest egy fikarcnyi különbséget sem látok az előző motorral szerelt MotoGP 13-hoz képest. Persze egy játéknál nem feltétlenül a grafika a legfontosabb, de elég sokat hozzá tud tenni a játékélményhez, ebben pedig a MotoGP 15 sajnos alulteljesít. A motorok kidolgozása még teljesen rendben van, de a környezet már lehangoló és fantáziátlan. Meg döglött, hála a papírmasé nézőseregnek. Lehet azzal érvelni, hogy száguldozás közben kinek van ideje nézelődni – van idő, főleg az egyenesekben. Sőt, mivel verseny közben a saját és a versenytársaink motorjain kívül mást nem hallunk, csak még jobban feltűnik a halott környezet. És ha már a hangok is szóba kerültek: nem vagyok kibékülve a motorok hangaival sem. Hasonlít az igazira, ez tagadhatatlan, mégis van egy szintetikus felhangja. Valahogy egy olyan „jó, jó, de nem az igazi” érzése támad az embernek vezetés közben.

MotoGP 15

Azon vezetés közben, amiről igazából elég nehéz eldönteni, milyen kategóriába is szeretne tartozni. Illetve de, hiszen az első próbálkozások alkalmával azonnal leesik mindenkinek, hogy ez a játék messze nem arcade – még standard fizikával sem, és ezen felül még ott a félprofi és a profi szint. A gond ott kezdődik, amikor mondjuk egy esős versenyen elmérünk egy kanyart, és nyélgázon, teljesen bedőlve a nedves füvön (!) tudunk kigyorsítani. Igen, zakó nélkül. Ezek után annyira már meg sem lepődtem, amikor jobb sorsra érdemes motorosom minden versenyhétvégén három-négy kibillenésnél olyan mentést produkált, amelyek általában az év végi „best of” gyűjteményekben szoktak kikötni. Hozzátenném: az én segítségem nélkül. Ettől függetlenül értékelem az olasz srácok igyekezetét, csak kezd már szemet szúrni az, hogy mióta átálltak az évenkénti megjelenésre a MotoGP 13 óta, egy helyben topog a sorozat. Ezt még tetézi, hogy a motor alapbeállításai finoman szólva sem épp versenyképesek – szerencsére mérnökünk készséggel áll a rendelkezésünkre a már megszokott módon: vagy mi panaszoljuk el neki, mi a bajunk a mocival, vagy közvetlenül piszkálhatjuk a gépet. Az előbbi módszer még mindig zseniális és rengeteget segít, és most is csak azt tudom mondani: ilyet minden szimulátorba!

MotoGP 15

Szegény MotoGP 15, jól leszedtem róla a keresztvizet már az elején, pedig alapjaiban véve egész jó játék. Ha a fent említett dolgokon képes felülemelkedni az egyszeri virtuális motorversenyző, akkor egész jól fogja magát érezni játék közben. A MotoGP hangulatot szerintem jól eltalálták, nem kis részben a videóbetéteknek köszönhetően. Lehet, hogy én vagyok ennyire ódivatú, de nekem nagyon bejöttek mind a pályabemutató filmecskék, mind a jutalomként kapott legjobb előzések, legnagyobb balesetek és hasonló klipek. Egyfajta bátorságra is vall bevállalni egy ilyen multimédia részt, hiszen rögtön a játékon belül össze lehet hasonlítani a valóságot és a játékot valamilyen szinten.

MotoGP 15

Játékmódok tekintetében a sorozatban megszokottakat kapjuk, újdonság viszont az, hogy karrierünk során akár saját csapatot is alapíthatunk és menedzselhetünk. Ehhez persze az első két Moto3 versenyünket le kell tudni, de onnantól szinte bármikor dönthetünk úgy, hogy teljesen a saját kezünkbe vesszük sorsunkat, szponzorokat hajtunk fel, és fejlesztgetjük vasparipánkat/csotrogányunkat (ez ugyebár attól függ, épp mit sikerült szerezni :D ). Az irányítás sem változott: billentyűzettel nem igazán érdemes erőltetni a dolgot, ahhoz túlságosan is finoman kell adagolni a gázt, féket, kormányzást – gamepaddel rendben van a dolog, csak szokni kell. A mesterséges intelligencia is egész kellemes kihívást jelent, és szerencsére az incidenseknél ő is húzhatja a rövidebbet, nem csak mi. ;-)

MotoGP 15

Minek nevezzelek így, MotoGP 15? A fő problémát az jelenti, hogy motoros játékot a Milestone-on kívül más nem fejleszt, így gyakorlatilag monopolhelyzetben van. Csak valahogy olyan érzése van az embernek, mintha itt már a rutin átvette volna a lelkesedés helyét, így kissé lélektelen lett a végső produktum. Tudom, hogy nagy meló egy saját grafikus motort összehozni, de néha nem árt egyrészt a naptárra is ránézni, melyik évben vagyunk, másrészt a többi játékra is pár pillantást vetni, hogy a mai audiovizuális színvonallal tisztába jönni. De ha ezen sikerül felülemelkedni, egy egész jó kis motorkázást tud az olasz srácok munkája nyújtani. ■

MotoGP 15
MotoGP 15MotoGP 15MotoGP 15MotoGP 15MotoGP 15MotoGP 15MotoGP 15MotoGP 15MotoGP 15

A MotoGP 15 PC-re, PlayStation 3-ra és 4-re, valamint Xbox 360-ra és One-ra jelent meg. A cikk a PC-s verzió alapján készült.

értékelés

MotoGP 15

MotoGP 15
Pozitívumok
  • Teljes MotoGP/2/3 élmény
  • A multimédiás betétek még mindig nagyszerűek
  • A versenymérnökünk rengeteg segítséget tud nyújtani a motor beállításához
Negatívumok
  • Hervatag grafika
  • Szegényes hangzásvilág
  • A szimuláció/fizikai motor néha furcsaságokat produkál
Minimális rendszerigény: Intel Core i3-530 2,93 GHz/AMD Phenom II X4 850 3,3 GHz, 4 GB RAM, GeForce GTX 460/Radeon HD 6790 1 GB memóriával, 30 GB HDD, Windows Vista SP3/7 SP1/8/8.1
Ajánlott konfiguráció: Intel Core i7-3770 3,4 GHz/AMD FX-8350 4 GHz, 4 GB RAM, GeForce GTX 780/Radeon R9 290X, 30 GB HDD, 64 bites Windows 7 SP1/8/8.1
MotoGP 15
A legutóbbi MotoGP 15 cikkek, hírek

hozzászólások (0)

cikkajánló

Transport Fever

...avagy amilyennek a Train Fevert megálmodták.

Dishonored 2

Bosszúvágy 2.0 impresszionista, steampunk köntösben.

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?