Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Resident Evil Revelations 2 Resident Evil Revelations 2

Resident Evil: Revelations 2 (PS Vita)

A nagygépes változat hordozható portja túl sok kompromisszum árán született meg.

2015.09.02. 12:30 | szerző: gregmerch | Ismertető/teszt

A Resident Evil sorozatot azt hiszem, senkinek nem kell bemutatnom, hiszen az az elmúlt évtizedek során rengeteg játékot, illetve számos mozifilmet, regényt és egyéb kiadványt ért meg. 1995-ös debütálását követően a széria számos változáson ment keresztül, és a negyedik epizód óta mind inkább emlékeztet az akciójátékokra, ami a sokak által mélypontként elkönyvelt hatodik részben csúcsosodott ki. A Capcomnál is érezték a rajongók mind erősebb csalódottságát, ezért nagy erőkkel láttak neki egy olyan új iteráció megalkotásának, amely mindkét irányvonalat képviseli. Ez lett a Revelations alcímre keresztelt szösszenet, amely nagyrészt be is váltotta a hozzá fűzött reményeket. Nem volt hát meglepő, hogy idén először a virtuális, majd a valós boltok polcaira került a Revelations 2, amely – újabb vérfrissítésként – immár kooperatív élményt dobott az addigi összetevőkhöz, még ha némi hendikeppel sikerült is ezt megtennie. Az összességében nagyon is rendben lévő program teljes nagygépes változata március végén jelent meg, amelyet akkor PlayStation 4-en volt szerencsém tesztelni. Most, mintegy öt hónappal ezt követően a Sony jelenlegi kézimasinájára, a PS Vitára átportolt, hordozható verziónak láttam neki, amelytől azonban sajnos nem voltam túlzottan elragadtatva. Mondom is, hogy miért.

Resident Evil: Revelations 2 (PS Vita)

Az ötödik és hatodik epizódok között játszódó program hordozható változata mindent tartalmaz, amit a nagygépes verziók, beleértve a két plusz fejezetet (The Struggle, Little Miss), a raid módot, valamint számos egyéb extrát (ranglistákat, eredményeink és jutalmaink lajstromát, galériát stb.) is. Mindezt abszolút játszható módon teszi, ami egyszersmind azt is jelenti, hogy az előző résszel ellentétben eredetileg nem kézikonzolra fejlesztett alkotás ezen portja számos kompromisszumot volt kénytelen megkötni. Sajnos ezek egy része erősen be is árnyékolja a PlayStation Vita átiratot. Ami mindjárt az első indításkor szemet szúr, az az átlagosnál is hosszabb, másfél perc körüli töltési idő, amely valamennyi átvezető mozi, újratöltés, betöltés vagy folyatás alkalmával tapasztalható. Ergo, ha újra kell indítanunk egy mentést, amelynél két kanyar után egy átvezető következik az igazi akció előtt, akkor jó pár bosszantó percet várhatunk, amíg visszajutunk oda, ahol elhaláloztunk. Az említett megalkuvó tényezők további látványos, illetve hallható elemei a kifejezetten rondácska grafika, és a még fülessel is régiesnek ható, a sztereó módot is furán kezelő, akadozó, gyermekkorom Sokol rádióit idéző hangzása. A képi világ már a nyolcadik generációs konzolokon is hagyott némi kívánni valót maga után, de nagyképernyőn és jóval erősebb hardveren a sötét hangulatot ettől függetlenül igen kellemesen hozta. A textúrák most inkább hatnak olyannak, mint anno a PlayStation Portable-n megszokottak, mintsem a Vitán elvárhatók. Minden elmosott, az effektek nem túl meggyőzőek, és még a mozikat is lebutították a készítők, feláldozván végleg minden grafikai erényt a játszhatóság oltárán. Ugyanez történt a hanggal is, ami tovább csorbít az összhatáson. A vezérlés talán a legjobban sikerült aspektusa a megvalósításnak, amely remekül és gördülékenyen kivitelezhető, és bizonyos manőverekhez (guggolás, elemlámpa meggyújtása stb.) az érintőképernyőt is használja. Engem egyedül az zavart, hogy futás közben (X + bal analóg kar) nehezen tudtam nézelődni is (mert a jobb analóg kar ilyenkor nem igazán érhető el), de ezen azért túl tudtam könnyebben lendülni.

Resident Evil: Revelations 2 (PS Vita)

Az eredeti verzió tesztelésekor az volt a legnagyobb szívfájdalmam, hogy az erősen kooperatív játékra kihegyezett program csak lokálisan volt többen is játszható, interneten azonban nem. Nos, ez most még tovább romlott, tekintve, hogy a kampány immár kizárólag egy felhasználó által vihető végig, igaz, a két-két szereplő közötti együttműködést mindenek felett szem előtt tartva. Interneten csak a raid mód játszható, ami viszont igen kellemesre sikerült, és talán a legnagyobb érv a hordozható port beszerzése mellett annak úton-útfélen való hozzáférhetősége.

Resident Evil: Revelations 2 (PS Vita)

Rám kevéssé jellemző módon a fenti bekezdésekben alaposan savaztam a Resident Evil: Revelations 2 PlayStation Vita átiratát, pedig egyáltalán nem játszhatatlan, vagy kukába való alkotás. Mindössze annyi történt, hogy a fejlesztők mindent lebutítottak a jóval kisebb kapacitású kézikonzolon való folyamatos játékmenet érdekében, így ez a változat az eredetihez képest jelentősen szerényebb megvalósítással bír. Ezt, illetve a kampányban barátainkkal való kooperációs lehetőség hiányát, és a rekord hosszúságú töltési időket ellensúlyozza az érdekes sztori, a remek hangulat és a bárhol elérhető raid mód, no meg a klasszikus játékelemek vissza-visszatérte. Mindent összevetve csak azoknak tudom azonban tiszta szívből ajánlani ezt a változatot, akik nem rendelkeznek semmilyen egyéb hardverrel, amire a program eddig megjelent. ■

Resident Evil: Revelations 2 (PS Vita)
Resident Evil: Revelations 2 (PS Vita)Resident Evil: Revelations 2 (PS Vita)Resident Evil: Revelations 2 (PS Vita)Resident Evil: Revelations 2 (PS Vita)Resident Evil: Revelations 2 (PS Vita)

értékelés

Resident Evil Revelations 2

Resident Evil Revelations 2
Pozitívumok
  • Gördülékeny játékmenet
  • Bőséges tartalom
  • A zsebünkben is elfér a játék
  • Bárhol tolható raid mód
Negatívumok
  • Rengeteg kompromisszum a gördülékeny játék érdekében
  • Nincs kooperációs lehetőség barátainkkal kampány módban
  • Rettenetesen hosszú töltési idők
Resident Evil Revelations 2
A legutóbbi Resident Evil Revelations 2 cikkek, hírek

hozzászólások (0)

cikkajánló

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?

Assassin's Creed: The Ezio Collection

A sorozat talán legmeghatározóbb trilógiája megérkezett a legújabb konzolokra.

Adam Wolfe 3-4. epizód

A két újabb epizóddal befejeződött az izgalmas kaland.