Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Total War: Rome II DLC-k

Pras összefoglalója a játék letölthető tartalmairól.

2015.12.21. 15:30 | szerző: Pras | Ismertető/teszt

Napjainkban már nem mondható el, hogy a játékvásárlás véget ért ott, amikor a pultra hívogatóan kihelyezett dobozért cserébe kitapétáztad a bolt falát ötezresekkel. A világ halad „előre”: annak idején hét kis németalföldi tartomány (ma Hollandia néven ismerjük őket) agya durrant el szinkronban a spanyolok tíz százalékos adójától – vessük ezt össze a mai adórendszerekkel! A játékipar történetében a piac hasonlóan emelte az ingerküszöbünket a megnövekedett fejlesztési költségekre hivatkozva; egy C64-es játékos valószínűleg kiegyenesítené a kaszáját, ha megtudná, időnként a játékok árának másfélszeresét is úgynevezett „letölthető tartalmakra” fizetjük ki. Mindez persze opcionális, így a rendszer végeredményben mégis mindenkinek jó – vagy jobb, mint amilyen akár lehetne is...
Azonban mindez megéri nekünk? Erre a kérdésre igyekszem most, ha nem is választ, de erősen szubjektív másodvéleményt adni a hírhedt, indulásakor katasztrofális, mára úgy-ahogy kiforrottabb, bár sebhelyeit továbbra is magával hurcoló populáris stratégiai játékkal kapcsolatban. Nézzük, mit kaptunk az elmúlt két évben a Total War: Rome II-höz!

Total War: Rome II DLC-k
Wrath of Sparta

Kampány DLC-k
Imperator Augustus: Azzal, hogy a játékot megvásároltad, hozzájutottál ehhez a „DLC”-hez is, így az ár/érték arány nem lehet kérdéses, legfeljebb az, méltó-e a figyelmedre? A fonalat Caesar meggyilkolása után vesszük fel, amikor az instabilitást kihasználva a második triumvirátus mindegyik tagja igyekszik befurakodni a hatalmi űrbe – érthető módon, minthogy a kívülrekedtek túlélési kilátásai épphogy elérik egy, tetszőlegesen kiválasztott aktív tűzhányó kráterébe stratégiai bombázóról ledobott, előzőleg gerinclövést kapott majomét. Habár a Szenátus és a római nép limesein kívül is zajlik az élet, a reflektorfény természetesen a három római frakcióra irányul, ez a polgárháború pedig mindenki szívét megmelengetheti, aki a klasszikus Rome 1-es genseket hiányolta a térképről.
Megéri-e? Természetesen.

Caesar in Gaul: A híres primus inter pares, aki légióival szélvészként söpört át a mai Franciaországon, belemart Germániába, túlerő (?) és minden emberi számítás (?) ellenére győzött és újra győzött, döbbenetesen rövid idő alatt pacifikálta Galliát, és mellékesen nagy valószínűséggel kiirtotta ezalatt annak lakosságának tetemes hányadát, de ettől most nagyvonalúan tekintsünk el. A hadjárat nehézségi görbéje a játékban sem a megszokott ívet követi, hiszen ha rómaiként komoly jelenlétre teszünk szert, előbb-utóbb a gallok ráébrednek arra, hogy jobb ötlet lenne nem (kizárólag) önmagukat öldösni. Ugyanez szerepcsere esetén is áll: Róma sem fogja hagyni, hogy a gall törzsszövetség csillagaként túlnyerjük magunkat. Mindamellett, bár a DLC komoly előnye a kezelhető méretű térkép, előbb-utóbb besokallhatunk a rengeteg gall törzstől, és az ebből fakadó viszonylagos egyhangúságtól. A DLC-hez jár három játszható nép (a nerviusok, a boiusok és a galaták), akik a már a játékban lévő arvernusokhoz képest elsöprő újdonságokat nem adnak (leszámítva talán a galaták érdekes kezdőpozícióját), viszont ha szereted a kompetitív többjátékos meccseket, és szeretnéd emelni a szétrúgott fenék/perc mutatódat, akkor szinte pusztán a boii-ért, mint a játék esélyesen legütőképesebb csapatáért érdemes rápillantani a tartalomra.
Megéri-e? Olvastad a Commentarii de bello Gallicót? Érdekelt is? Akkor igen. ...de talán várj vele egy akcióig.

Hannibal at the Gates: Klasszikus Rome élmény, kezelhetőbb méretben, mint a nagykampány. Habár nomen est omen alapon a kiegészítő pillérét a két gigász, Róma és a néhai föníciai gyarmatként erősen túlteljesítő osztályelső, Karthágó, valamint az ő plátói viszonyuk képezi, további tartalmakat is kapunk a csomagban, például két ibériai frakciót és Szürakúzát (aki tulajdonképpen egy az egyben egy átszínezett Athén). Némileg módosult a kutatás szerepe is: tudjuk, hogy az élet fogaskerekeit pénzzel kenjük, ez pedig nem újkeletű felismerés, tehát a civil fa egykörös „fejlesztései” ezúttal anyagi javakba kerülnek idő helyett, és mint ilyen, nagyon hatékony eszközök tudnak lenni céljaink eléréséhez. A tizenkétkörös évek ismétcsak egy új vetületet adnak a kampánynak, minthogy hadvezéreink, ügynökeink jóval tovább elkísérnek utunkon, így fejlesztésükre is több mód nyílik, hacsak nem érnek idő előtt erőszakos véget. Bár nem hoz olyan horderejű újdonságokat, mint például a The Last Roman a Total War: Attila esetében, a Hannibal at the Gates összességében még mindig egy korrekt, jól sikerült és változatos kampány-DLC.
Megéri-e? Különösen akkor, ha időd vagy türelmed híján a legnagyobb problémád a Rome II-vel a régi „rövid kampány” opció hiánya.

Total War: Rome II DLC-k
Wrath of Sparta

Wrath of Sparta: Bár a peloponnészoszi háborúkat erőteljesen többjátékos módban vívták, nyilvánvalóan Spártával kell eladni bármely, témába vágó terméket – ezt tehát ki is pipálhatjuk. Játszhatunk Spártával, remek. Végigböngészve a listát, mit is kapunk – elvben – a kiszipolyozott bankkártyáért, szinte megelevenedik lelki szemeink előtt Kr.e 430 magassága, a hellén világ az oly kiváló PR-rel bíró „demokráciájával”. Problémás, hogy a játékban ebből a Rome II viszonylag változatos körülményeit és harctereit követően főleg azzal fogunk szembesülni, ahogy kimondottan identikus képességű hopliták ölik egymást, és ölik egymást, és ölik egymást... folytatólagosan és lassan, hiszen a hopliták már az alapjátékban is inkább defenzív jellegű egységek. Mellékvonalon képbe kerül előbb-utóbb valami perzsa „invázió” is, de semmi komoly; olyannyira, hogy szinte azonnal letölthetővé is vált egy olyan mod, ami aztán – mint ahogy az a modokkal nemritkán megtörténik – durván túl is rúgja a labdát a lécen, és egyszeriben még a négyes metróra sem lehet többé felszállni a perzsáktól. Nem rossz kiegészítő a WoS, félreértés ne essék, de a Rome II zöméhez képest más stílust képvisel, és ez a „más” nem feltétlenül lesz a kenyere mindenkinek, nem beszélve arról, hogy változatosság terén a DLC vadul alulteljesít (pl. Spárta hősei nem képezik a DLC részét, noha az alapjátékét – amire már rég „kimentek a divatból” – igen, de hasonlóan nem irányíthatjuk pl. a thébai Szent Csapatot sem stb).
Megéri-e? Erősen kérdéses. Ha négynél többször nézted végig a 300-at és külixből iszod a bort, akkor nem kizárt.

Kultúracsomagok
Greek Cities: Megéri-e? Amennyiben némileg, de nem határozottan érdekel a görög történelem, talán még jobban is jársz ezzel a DLC-vel, mint a Wrath of Spartával, és bár egy Rome Total War szerves részét képezik, azért nem nélkülözhetetlenek a játszható hellén államok.

Total War: Rome II DLC-k
Greek Cities

Nomadic Tribes: tartalma: királyi szkíták, masszagéták és roxolánok. A sovány, szinte kizárólag lovasságot tartalmazó egységkészlet nem sok jót ígér, de ha túljutunk a látszaton, a Rome II valószínűleg legegyedibb, legdinamikusabb kultúracsomagját kapjuk a pénzünkért. Ugyan lovasúrként valóban sűrűn kilincselhetünk a fallal körülvett városok ostromai előtt a zsoldostáborokban a teli erszénnyel, hogy „Helló, srácok, nincs kedvetek falat mászni?” (amíg magunk után nem kezdünk talicskázni pár ballisztát); a szkíták lovasíjászai és nehéz, gerelyes lovassága, a masszagéták katafraktrohamai, és a roxolánok, mint az ellenséges lovasság rémei büszke magyar, nomadizáló szívünket könnyen megdobogtathatják – de mindenképpen friss ízt hoznak a Rome II gyalogságcentrikusabb világába.
Megéri-e? Erősen valószínű, de előtte azért tegyél egy próbát pl. a párthusokkal, valóban tetszene-e, amit a DLC kínál.

Total War: Rome II DLC-k
Nomadic Tribes

Pirates and Raiders: tartalma: Ardiaei, Tylis és az Odríziai Királyság. Nehezen tud jól elsülni, ha egy DLC-t jóformán kizárólag a „frakciótulajdonságokra” építenek, olyankor, ha ezen tulajdonságok amúgy a játékmenetben nem jelentkeznek markánsan. Esetünkben pedig erről van szó: adottak ezek a jóvágású úriemberek, akik a vasárnapi ebédet követően elbúcsúznak a családtól, leakasztják a szögről a fejszét, és elmennek hajóval kifosztani ezt-azt. Ha elmennek. Ha elmennek, és nem úgy használják őket, mint az összes többi frakciót, azaz, ahogy a játékosok elsöprő többsége teszi. Ebben az esetben ugyanis nem állunk szemben sokkal többel, mint pár, a közepesnél – bár ízlésről nem vitatkozunk, persze – kevésbé érdekes népecskével, akik ugyan felmutatnak pár szemrevalóbb egységet (mint a fosztogató lovasság, az állig páncélozott, bár nem a szakmájuk krémjét reprezentáló illír hopliták vagy a kétkezes rhomphaiákat lóbáló, ennek megfelelően a nyílvesszőket mellkassal leemelő trák nemesség) és egy, multiplayerben kimondottan combos frakciót (Tylis), gyanús, hogy az átlagjátékos nem az ő kampányaikra lesz leginkább rágerjedve. Még úgy is, hogy a Rome II egyik legjobb kihívását legnehezebb fokozaton az Odrysian Kingdom nyújtja.
Megéri-e? Egyéni belátás szerint; de ha érdekel is a Balkán, érdemes megvárni a leárazást. Összességében: inkább nem.

Total War: Rome II DLC-k
Pirates and Raiders

Black Sea Colonies: tartalma: a kimmerek, Colchis és Pergamon. A görögök saját idejükben, mint minden fejlett hatalom a történelem bármely pontján, ellenállhatatlan késztetést éreztek a tág értelmeben vett gyarmatosításra. Konkrétan telehintették érdekeltségekkel a Földközi-, és a Fekete-tenger térségét, ezen telepek némelyike pedig lassan komoly riválisává vált akár az Édes Otthonnak is. Ilyenekből szemezget a DLC: egy teáskanál görögöt a steppe határvidékére cseppentve megkapjuk Kimmeriát, a Rome II besorolásában csak „eastern”-kultúrkörben emlegetett Kaukázus mellé téve ugyanezt megkapjuk Colchist, Kis-Ázsiában pedig Pergamont. „Bleh, újabb görögök!”, mondhatnánk, pedig a kultúrák keveredéséből olyan remek dolgok sülnek ki, mint a kimmer nehézpáncélos íjászokkal együtt támadó, lovasíjászokat fedező szkíta hopliták, vagy a keleti lándzsások (lásd még „ágyútöltelék”) mellett menetelő kolkhiszi nemesség.
Megéri-e? Megdöbbentő ugyan, de megérheti! Különösen érdekes lehet, ha bár tetszenek a görög egységek, a hellén államoktól eddig elriasztott azok viszonylagos fegyvernemi egysíkúsága.

Total War: Rome II DLC-k
Black Sea Colonies

Egyéb
Blood & Gore: Az egyik legolcsóbb letölthető tartalom egy pofonegyszerű dolgot tesz: engedélyezi a vért a játékban. A hivatalos álláspont szerint a különválasztást az alapjátéktól a korhatár-besorolás indokolta, ennek ellenére ez a DLC kapta a legtöbb olyan vádat, hogy „ez eleve a játék részét kellett volna, hogy képezze!” Bárhogy is, ha repkedő végtagokat szeretnél látni, várj meg egy leárazást, és két sör áráért megteheted.
Megéri-e? Ha eddig nem hiányzott, ezután sem fog; ha viszont a játékot épp most szerzed be, elgondolkodtató, hogy eleve mellécsapd-e ezt a DLC-t is. Mondanám, hogy ezt az üzletpolitikát és árképzést nem kellene bátorítani azzal, hogy egész áron vásárlod meg a „kiegészítőt”, de már az Attilánál is ellőtték ugyanezt, és valószínűleg újra és újra megteszik majd – nem ezen fog már múlni.

Total War: Rome II DLC-k
Blood and Gore

Beasts of War: Képzelj el kígyókkal töltött amfórákat vető hajítógépeket! Páncélozott tevéket! Molossziai harci kutyákat! Krokodilbőrbe öltözött egyiptomi Szobek-papokat! Na, felcsigáztam az érdeklődésed? Akkor most gyorsan felejtsd is el ezt az egészet, minthogy a csomag tartalma nem is túl vad költői túlzással élve nagyjából kimerül ennyiben. Kezdjük ott, hogy a különböző hajítógépek (kígyó, skorpió, méhkas...) lustán és spórolósan animáltan teszik a dolgukat: hathatósan csökkentik rövid ideig az ellenség morálját, némelyike pedig érdemi sebzést oszt ki. Minthogy először is a lövedékkészleted kimondottan korlátozott (végtére is, problémás három kamionnyi viperát összeszedni és életben tartani az ütközetig), másrészt távolról úgysem fogsz megfutamítani különben intakt egységeket, harmadrészt közelről belelövöd a saját embereidbe is az okosságot, negyedrészt pedig a pusztítást sokkal költséghatékonyabban megoldják a mindenki által elérhető, klasszikus töltetű hajítógépek, ezeknek a nagyon mocskosan hangzó ókori biológiai fegyvereknek a használhatósága a játékban a nullához konvergál. Ami marad, az klasszikus esete a „cut content”-nek (páncélozott tevék, szíriai harci elefántok, helló?), de ha meg is vásárlod őket, alig fogsz velük találkozni a harctereken, ha egyáltalán. Nem véletlenül kerül a DLC annyiba, amennyibe, de még enyit sem ér. Fatális hiba, CA, nem feltétlenül rossz ötletre ostoba kivitelezése egy haszontalan pénzfejőgépnek. Szégyen, szégyen!
Megéri-e? Édes Istenem, nehogy megvedd!!

Total War: Rome II DLC-k
Beasts of War

Daughters of Mars: Nők a háborúban. Hm. Tényleg nem tudom eldönteni, hogy a történelmileg nem minden ponton megkérdőjelezhetetlen felhozatallal a női játékosok kedvére akartak-e tenni, vagy a hímsoviniszta állatokéra, akik kevesellték a képernyőn egységnyi időben megjelenő mellek számát? Valószínűleg egyik eset sem áll fenn célzottan: egyszerűen csak pénzt láttak az ötletben. Ami az árképzést illeti, valóban jobb „unit pack”, mint a Beasts of War; a hölgyek majd’ mindegyike többé-kevésbé használható egységet alkot, ami már több, mint ami a BoW-ról elmondható, abban azonban feltétlenül hasonlítanak, hogy a Rome II egésze szempontjából távol állnak a „nélkülözhetetlen” kategóriájától – ahogy abban is, hogy a DoM is jelen formájában túlárazott ahhoz képest, amit nyújtani tud.
Megéri-e? Nagyjából az 50%-os akció az a határ, aminél már esetleg, megtolt véralkoholszinttel el lehet gondolkodni a DLC nyújtotta plusz egységeken. Amennyiben a szvévekkel játszol, hamarabb is meggondolatlan költekezésbe verheted magad, tekintettel arra, hogy a frakciónak három új egységet is ad a kiegészítő.

Total War: Rome II DLC-k
Daughters of Mars

Total War: Rome II
A legutóbbi Total War: Rome II cikkek, hírek

hozzászólások (2)

Szekuj
Szekuj 2015.12.21. 17:36
Az egyszeri játékos nem is gondolná, hogy ennyi sza... izé... DLC jelent meg a Rome 2-höz.
Jó cikk, ha Pras írta, már érdemes végigolvasni.
Lacko
Lacko 2015.12.21. 20:11
Nagyszerű cikk volt Pras!

Egyrészt hiánypótló (minden leárazáskor elgondolkodom a Gall hadjáraton...), másrészt zseniális stílus (bár ezt megszokhatták az olvasók, akik a blogodat is olvassák).

Én a vért hozzácsaptam induláskor. Szerintem is felháborító egy más játékban kikapcsolható opciót pénzért árulni. És annyival nem lett látványosabb semmi.
Eleve nehezen értem az energiát, amit a közelharci animációkba öltek. Az esetek 90%-ban úgyis olyan szintről nézed a csatát, hogy semmit nem látsz. Amikor meg mégis bezoomolok, akkor pedig messze nem olyan szintű az animáció, mint a CA videóiban.
cikkajánló

Transport Fever

...avagy amilyennek a Train Fevert megálmodták.

Dishonored 2

Bosszúvágy 2.0 impresszionista, steampunk köntösben.

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?