Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Valentino Rossi: The Game videoteszt

Az idei hivatalos MotoGP játék kapott egy érdekes csavart: a Doktor köré szervezték.

2016.07.11. 22:33 | szerző: Sityi | Ismertető/teszt

Megszokott dolog az évente megjelenő sportjátékoknál, hogy általában nem túl nagy léptékű fejlesztések történnek az egyes részek között – sőt, egyes játékosok szerint sokszor inkább illene DLC-ként kiadni az új szezont, semmint új részként. Szerencsére nem mindig van ez így, és azt hiszem, a Milestone az idei MotoGP játékukkal megpróbáltak valami egyedit alkotni azzal, hogy Valentino Rossi köré szervezték az egészet.

Mit is jelent ez a gyakorlatban azon kívül, hogy a design a VR-monogram és a 46-os rajtszám minél gyakoribb felhasználására alapul? Például azt, hogy a karrierünk sem a Moto3 bajnoksággal indul, hanem a Doktor elvisz minket néhány érdekesebb versenyre a VR46 Riders Academy keretén belül: kezdetnek ott a salakmotorozásra emlékeztető MotoRanch, csak itt nem feltétlenül oválpályán kell száguldoznunk. Emellett belekóstolunk a rally világába is, hiszen Rossi is saját bevallása szerint itt folytatná, ha egyszer befejezi két keréken – eddig is indult több WRC futamon is, mi több, Colin McRae-t is sikerült legyőznie a Monza Rally Shown (ezen amúgy a mai napig indul Valentino, és ez az esemény képviseli a rallyt a játékban). Amit viszont nem teljesen értek az az, hogy a drift mit keres itt, én nem találtam kapcsolatot a címszereplő és e sportág között... Egyedül arra tudok gondolni, hogy a Forma-1-es kötődését nem tudták jogi okok miatt áthozni, így gyakorlatilag ezzel „töltötték fel” a helyét. Elég közeli kapcsolatban állt Michael Schumacherrel (akinek innen is kívánok mielőbbi felépülést), illetve a Ferrarival – olyannyira, hogy 2010-ben Stefano Domencali azt mondta, hogy ha lesz harmadik autó a pályán, a Ferrari Rossit kérné fel azt vezetni. További extrát jelent még az is, hogy Rossi karrierjének pár kulcsmomentumát lejátszhatjuk, így olyan pályákon is döngethetünk, amelyek rég kikerültek a versenynaptárból – erre jó példa a dél-afrikai Phakisa Freeway.

Valentino Rossi: The Game videoteszt

Ha ezen az ízelítőn végigmegyünk, utána indul be a MotoGP karrierünk Moto3 kategóriában, és onnantól a szokásos Milestone-féle MotoGP-t kapjuk. Amit tavaly leírtam a MotoGP 15 kapcsán, itt is tökéletesen megállja a helyét. Igen, a grafika és a hang még mindig vérszegény. Igen, a motorunk még mindig elég bénán van beállítva alapból, ami külön kihívást jelent akkor, ha épp a már emlegetett Rossi-történelem egyik versenyét futjuk. Az MI is eléggé inkonzisztens: ugyanolyan nehézségi fokon bizonyos futamokon simán verhető, másokon meg kemény kihívást tud jelenteni. Szóval ott tartunk, hogy ugyanott tartunk, mint tavaly. Viszont bejött egy másik újdonság: a pilótánk fejlesztése. Minden egyes verseny után az adott verseny típusától, körülményeitől, és persze a teljesítményünktől függően több területen fejlődik digitális versenyzőnk, és ez érezhető is, nem csak dísznek van. A vezetési élmény továbbra sem rossz, kellemesen egyensúlyoz az árkád és a szimulátor határmezsgyéjén – ez persze csak a motorokra vonatkozik. Autóknál ezt szimulátornak hívni kicsit erős lenne, így én sem teszem; de ahogy már mondtam, nem rossz, sőt.

Valentino Rossi: The Game videoteszt

Eddig azért ostoroztam a Milestone-t, hogy gyakorlatilag ugyanazt adja ki minden évben, csak aktualizálva a csapatokat és a versenyzőket; ez idén nem áll meg, ezt készséggel elismerem. Rossi köré szervezni az idei MotoGP játékot nagyszerű ötlet volt, és tényleg látszik, hogy sok energiát és munkát fektettek ebbe bele. Ugyan az autókázós és a salakmotorozós részek eléggé lazán kapcsolódnak (nem nagyon értem, mit keresnek egy alapvetően pályamotorozásról szóló játékban ezek), de nem ez a legnagyobb baj. A fő gond ott van még mindig, hogy ha a Rossi extrákat lehámozzuk, gyakorlatilag egy MotoGP 15-öt kapunk, csak aktualizálva. Talán a motorok kezelése az, ahol sikerült némi érdemi előrelépést elérni, de a pilótánk fejlődési rendszere ezt sikerrel el is maszatolja – maximum a hivatásos csúcspilótákkal lehet ezt érezni. Az van idén is, mint az eddigi években: nem rossz játék a Valentino Rossi: The Game, de még mindig van bőven hely és irány a fejlődésre. Az viszont zseniális ötlet volt, hogy egy ikonikus versenyző köré építették az idei MotoGP játékot, csak jó lett volna ezt is kerek egésszé gyúrni – nekem sem a Wikipédiából meg a hivatalos oldalról kellene tájékozódnom, mégis mi köze Rossinak a Monza Rally Show-hoz (a driftre még így sem találtam magyarázatot). ■

Valentino Rossi: The Game videoteszt
Valentino Rossi: The Game videotesztValentino Rossi: The Game videotesztValentino Rossi: The Game videotesztValentino Rossi: The Game videotesztValentino Rossi: The Game videotesztValentino Rossi: The Game videotesztValentino Rossi: The Game videotesztValentino Rossi: The Game videotesztValentino Rossi: The Game videotesztValentino Rossi: The Game videotesztValentino Rossi: The Game videotesztValentino Rossi: The Game videotesztValentino Rossi: The Game videotesztValentino Rossi: The Game videotesztValentino Rossi: The Game videotesztValentino Rossi: The Game videotesztValentino Rossi: The Game videotesztValentino Rossi: The Game videoteszt

értékelés

Valentino Rossi The Game

Valentino Rossi The Game
Pozitívumok
  • Végre egy olyan évente megjelenő sportjáték új része, amely mert más megközelítéssel élni.
Negatívumok
  • A Rossi extrákat leszámítva nem sok fejlődést látok az előző MotoGP részekhez képest.
Minimális rendszerigény: Intel Core i5 2500K 3,3 MHz/AMD Phenom II X4 850 processzor, 4 GBRAM, GeForce GT 640/Radeon HD 6670 1 GB memóriával, 20 GB HDD, Windows 7 SP1/8/8.1/10
Ajánlott konfiguráció: Intel Core i5 4670K 3,4 GHz/AMD FX-9590 4,7 GHz, 8 GB RAM, GeForce GTX 970/Radeon R9 390 4GB, 20 GB HDD, 64 bites Windows 7 SP1/8/8.1/10
Valentino Rossi The Game
A legutóbbi Valentino Rossi The Game cikkek, hírek

hozzászólások (0)

cikkajánló

Shadow Tactics: Blades of the Shogun videobemutató

A játék első küldetésébe pillanthattok be videónkban.

Planet Coaster

Végre megjelent egy modern elvárásoknak megfelelő vidámparképítő játék

Call of Duty: Modern Warfare Remastered

Modern hadviselés posztmodern köntösben?

Assassin's Creed: The Ezio Collection

A sorozat talán legmeghatározóbb trilógiája megérkezett a legújabb konzolokra.

Adam Wolfe 3-4. epizód

A két újabb epizóddal befejeződött az izgalmas kaland.