Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Egyéb

John Scalzi: Vörösingesek

Scalzi megmutatta, hogyan kell egy remek sci-fivel fityiszt mutatni a sci-fi műfajnak.

2016.07.26. 16:00 | szerző: GeryG | Egyéb

A napokban értem végére John Scalzi legújabb magyarul megjelent regényének, a Vörösingeseknek. Azt már megszoktam, hogy Scalzi mindig képes meglepni, hiszen mind a Vének háborúja univerzumban játszódó regényei, mind a Bezárt elmék tartogatott fordulatokat és váratlan csattanókat szép számmal. Ám, ha azt hittem, hogy már rutinos Scalzi-olvasó vagyok, akinek már aligha tud meglepetést okozni, akkor ennél nagyobbat nem is tévedhettem. A Vörösingesek lett az eddigi legfurább műve, amely eleinte egy szokásos újabb sci-fi regénynek indul, hogy aztán olyan véget érjen, amire garantáltan egyetlen olvasó sem számíthat.

John Scalzi: Vörösingesek

A Vörösingesek történetének főhőse Andrew Dahl zászlós, akit az Egyetemes Szövetség zászlóshajójára, a Rettenthetetlenre vezényelnek. Miközben az állomáson a kompra várakozik, amely majd az űrhajóra szállítja, összeismerkedik néhány másik újonccal is, akikkel barátságot is köt, így együtt lépnek a fedélzetre. A dolgos űrhétköznapok csendben telnek, míg hősünknek szemet nem szúr néhány elég abszurd jelenség. Az első, hogy a hajó kapitányát és első tisztjét mindenki messze elkerüli, ha pedig hírét veszik, hogy valamelyikük épp az ő állomáshelyük (Dahl esetében a xenobiológiai labor) felé tart, hirtelen mindenkinek valami halaszthatatlan dolga akad a hajó legtávolabbi szegletében. A következő, ami idővel feltűnik, hogy minden egyes küldetés, amelyre a Rettenthetetlen vállalkozik, garantáltan halálos áldozatot követel a legénység alacsonyabb rangú személyzetének körében – cserébe vannak olyan tisztek, akik akármilyen csúnyán meg is járják, valamiért képtelenek meghalni. Hogy a laborban található titokzatos dobozról, amely szó szerint varázsütésre oldja meg a legfurfangosabb feladatokat is, de a működéséről senki nem tud semmit, ne is beszéljünk.

Ez az a pont, ahonnan Te, kedves olvasó ne haladj tovább, ha tervezed elolvasni a Vörösingeseket, mert most bizony spoilerezni fogok. Bocsi, egyszerűen képtelen vagyok magamban tartani, hogy miről is szól valójában a regény. Ha nem akarod előre lelőni a poént, ugord át az alábbi bekezdést!

Szóval Dahl és barátai nyomozni kezdenek, hogy mégis mi folyik a Rettenthetetlen fedélzetén, kutatásuk során pedig találkoznak valakivel, aki már korábban úgy határozott, hogy felszívódik a köztudatból és életét inkább a szellőzőjáratokban és a szerelőalagutakban tölti. Ő az, aki előáll egy olyan elképesztő őrültséggel, aminek hallatán még kacagva legyinteni sincs kedve az embernek, olyan őrült ötlettel, ami tulajdonképpen akár még igaz is lehet. Az események mögött ugyanis egy író áll, a Rettenthetetlen és legénysége pedig nem más, mint egy televíziós sci-fi sorozat – abból is egy közepesen gyenge darab. Ahhoz pedig, hogy hőseink valahogy kijátsszák a szinte elkerülhetetlen halált, egyetlen dolgot tehetnek: kihasználva a sorozat valóságtól elrugaszkodott szabályrendszerét és fizikát meghazudtoló törvényeit, visszautaznak az időben abba a korba (vagyis napjainkba), amikor a sorozatot forgatják, és valahogy ráveszik a készítőket, hogy fejezzék be a munkát.

Nos, nagyjából erről szól a Vörösingesek. Beteg ötlet, de Scalzi a tőle már megszokott részletességgel és átgondoltsággal tálalja, nem beszélve a rá jellemző humorról. Nemcsak a sztori abszurd, de a karakterek, a velük lejátszódó események és a köztük zajló párbeszédek is rengeteg mókás részt rejtenek, így a könyv végig szórakoztató marad.
Scalzi tehát ismét képes volt valami egészen egyedi ötlettel előállni, ami a maga nemében remekül működik is. Azoknak, akik az előzőekhez hasonlóan „komoly” történetre számítottak, talán picit csalódást kelthet a Vörösingesek, de ha felkészül rá, hogy ebben a regényben semmi sem az, aminek elsőre látszik, akkor jól fog rajta mulatni. ■

hozzászólások (7)

Baracklekvár
Baracklekvár 2016.07.26. 17:55
Hát, nekem - lehet teljesen tévesen persze - Alan Wake jutott eszembe. Főhősünk menekül a történetből..
GeryG
GeryG 2016.07.26. 19:11
Áh, azt hittem, valami sci-fi. :D
Nem, ez egészen más feeling, hidd el. :)
Madrac
Madrac 2016.07.26. 19:13
Olvass Philip K. Dicket, ha ilyeneket akarsz. Ugyan nem olvastam semmit Scalzitól, de majdnem biztos vagyok, hogy nincs olyan jó. ;)
Peace
Peace 2016.07.26. 19:57
Philip K. Dicket bizony!!! Imádom! :love:

Scalzitól csak a Vének háborúja első négy kötetét olvastam, de igazából abból is csak a legelső, ami teljesen magával ragadott.
quervo
quervo 2016.09.10. 11:10
Elolvastam, szerettem, viszont a Hugo-díjat szerintem túl könnyen kapta meg. Nincs részekre tagolva, a regény legnagyobb része párbeszéd, és volt egy olyan érzésem, hogy ez igazából egy felduzzasztott novella. Ugyanakkor a humor zseniális benne, épp ezért volt fura a lezárás, és az utána következő rész.
cikkajánló

Assassin’s Creed - Alvilág [könyv]

Egy ifjú indiai és egy ikerpár története a viktoriánus Londonban.

Év játéka 2015.

Olvasóink szavaztak, mi pedig most kihirdetjük a győzteseket.

John Scalzi: Árnyékszövetség

Négy önálló, de összekapcsolódó novellával bővült a Vének háborúja univerzum.

Ernest Cline: Armada [könyv]

Egy olyan erős kezdés után, mint a Ready Player One, nagyon nehéz újra megugrani a szintet. Ernest Cline-nak sikerült.

Vaják: Tűzkereszteség [könyv]

Újabb regénnyel folytatódik Sapkowski sorozata.