Disney. Erről a szóról sok mindenre asszociálhatunk. Főbb vonalakban: Hófehérke és a hét törpe, Pinokkió, Dumbo, Bambi, Hamupipőke, Alíz, Csipkerózsika, 101 kiskutya, Maugli, Micimackó, A kis hableány, A szépség és a szörnyeteg, Az oroszlánkirály, Aladdin, Pocahontas. Azt hiszem, érdemes végigolvasni a felsorolást, ami ha nem is teljes, mindenképpen elgondolkodtathat minket arról, hogy 1937(!) óta mennyi nagyszerű élménnyel ajándékozta meg a mesére vágyó kicsiket és nagyokat a filmstúdió. Merthogy úgy tűnik, véget ért a lista: a cég befejezte a hagyományos technikával készülő rajzfilmek gyártását (lásd: kézzel-lábbal, felboruló festékes üvegekkel :-)).
Az elmúlt években született filmek már a hanyatlás jeleit mutatták, a Disney sajnos nem tudta felvenni a versenyt a számítógépes animációval készített rajzfilmekkel, melyek mind történetükben, mind megjelenésükben jobban igazodtak a kor igényeihez. Az eszeveszett birodalom, az Atlantisz, a Lilo és Stich, A kincses bolygó, vagy a Mackótestvér – bár használták bennük a technika adta könnyítéseket – a mindvégig követték a kitaposott ösvényt, a hagyományos formákat, dalokkal, „Disney-féle stílusjegyekkel”, de igazából egyik sem közelíthetett meg olyan sikereket, mint mondjuk az Egy bogár élete, a Szörny Rt., vagy a Némo nyomában. A távolság köztük úgy tűnik, közel 70 év. Ennek az időnek a porát a legutóbbi és talán a legutolsó próbálkozásnak, a Legelő hőseinek sem sikerült leráznia magáról.
Már maga a témaválasztás is kissé érthetetlen: három tehén indul útnak a vadnyugat végtelen mezőin, hogy a helyi marhatolvaj elfogásával pénzt szerezzenek jóságos gazdasszonyuknak, aki a nagyvonalú jutalomból ki tudná fizetni a farmját terhelő adósságokat. Segítségükre siet egy egoista csődör és egy bolond nyúl. Mivel a történet vége egyértelmű siker, nem is igen vesztegetném rá tovább az időt. A különös a rajzfilmben folyamatos a déja vu érzés, miszerint a lovat már láttuk mondjuk a Mulan-ban, a nyuszi gyanúsan olyan grimaszokat vág, mint Micimackóéknál, a rosszfiúk pedig egy Lucky Luke képregényből valók. Másrészt folyamatosan kényelmetlen fészkelődésre kényszerít minket a gondolat: vajon tényleg unatkozhatunk ennyire a filmen, vagy csak rossz vele az időzítés? Mivel nem tartózkodott a közelemben gyermek, a célcsoport reakcióját nem igen tudom tolmácsolni. Ami nekem hiányzott, az az izgalom, a humor, és a csipetnyi „Disney-varázs”. A Legelő hősei inkább olyanra sikerült mintha a belőle készült sorozatot néznék egy gyerekcsatornán.
A Disney filmek félreismerhetetlen védjegyei a betétdalok (sok felnőtt bánatára). Megannyi híres dal született a cég égisze alatt, például a Whole New World az Aladdinból, vagy amikor Celine Dion énekelte a Beauty and the Beast, Sir Elton John a Can You Feel the Love Tonight, Vanessa Williams a Colors of the Wind számokat. A Legelő hősei azonban egyetlen igazán fülbemászó dallamot sem kínál, a betétdalok inkább zavaróak és semmitmondóak. Mivel egy vadnyugati mesét látunk, a színek is kötelezően fakók és barnásak, az alkotók nem igen használták ki a tágas terek nyújtotta lehetőségeket (mint mondjuk a Szilajban láthattuk). Becsületes, de visszafogott látvány vár hát ránk a képernyőn, a férfikórusok dalolászásai miatt pedig akár lejjebb is vehetjük a hangerőt. 76 perc. Ennyi ideig tart a Disney utolsó lélegzete. Reméljük, hogy innen már csak felfelé visz az út.
Az extrák lényegesen több figyelmet érdemelnek, főleg azért, mert feliratozva vannak (a legkisebbekre azonban ezúttal se gondoltak). Választhatunk többféle audiokommentár közül (rendezői, produceri). Nézhetünk kimaradt jeleneteket, melyek igazán se elvenni, se hozzátenni nem tudtak volna a történethez, viszont nagyon élesen árulkodnak az alkotók tanácstalanságáról. Jól látható ez a „moszkítós-pillangós” bevezetőn, melyet végül elvetettek. (Egyáltalán nem illik a film világához.) Majd jön egy végzetes mondat, mely valahogy így hangzik: „ekkor merült fel, hogy mi lenne, ha a történet főszereplői tehenek lennének?” Mit tükröz ez, ha nem teljes káoszt?
A fotóalbum menüpont senkit ne tévesszen meg, ez az egyik legizgalmasabb része az extráknak. Itt ugyanis bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé. Megmutatják a kezdeti vázlatokat a szereplőkről, a háttérről. A látványvilággal kapcsolatban érezhető egyedül egy következetesen véghezvitt koncepció. (Talán ha többet megtartottak volna az első látványtervek szélsőségesen színes és geometrikus világából, a rajzfilm is karakteresebbé vált volna.) Akik nem unták még meg a dalokat, videóklipet nézhetnek, és egy „így készült” werkfilmet, ahol is mindenki „mindenki a legjobb formáját hozta” típusú nyilatkozatokat tesz alkotótársairól. Végül, de nem utolsó sorban egy mind megjelenésében, mind felvetésében ötletes és vidám kisfilmet találunk, ahol is a főhős tehenek egyike mond mesét a három kismalacról... Kicsit Frakk a macskák réme utánérzése van a dolognak, de ezt a Disney-nél bizonyára nem tudták! Nagyon szórakoztató!
