Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Filmek - mozi, TV, DVD

»» Western filmek

10960 levél
Válasz 09.03.06. 08:35 #29
Lacko
Mozt írtam a filmes topikba, de ide is erősen kapcsolódik:


Joheunnom nabbeunnom isanghannom (A jó, a rossz és a furcsa) 8/10

Kóreai western film, vagyis eastern. Ugyanis mandzsúriában járunk a 30-as években, ahol a címben jelzett három ember verseng egy titkos térképért, miközben kínaiak, japánok és a kóreaiak üldözik őket.
A címből adódóan alapvetően hasonlít egy klasszikus westernre, sok lovaglással (néha motoron) és sok lövöldözéssel colttal, winchesterrel és néha géppuskábal. A jelmezek is inkább egy westernre hajaznak. Azonban mégis más. Emiatt jó keleti filmeket nézni. Hiszen a mozgások a keleti színházak mozgásvilágát keveri a mangáéval, ami eleve érdekes effekteket eredményez. Ezen kívül a keleti gondolkodásmód még akkor is elüt a nyugatitól, ha éppen a nyugatot akarja másolni. Ezért eleve kicsit exotikus, hogy mi miért történik. Ennek az árnyoldala, hogy néha nem tudtam eldönteni, hogy ezt komolyan humornak szánták-e (mert olyan szar) vagy nem.
Keleti filmhez híven - a lőfegyvereken kívül - nagy hangsúlyt kapnak a pengék. Jelentős kaszabolás is van benne.
Ráadásként pedig az is tetszett, hogy ugye végig makogás van, de a párbeszédekből kiderül, hogy néha kóreaiul, néha kínaiul, néha pedig japánul beszélnek, amit mi persze nehezen veszünk észre...
1 levél
Válasz 09.03.05. 22:01 #28
sztahy
nem eastwood a főszereplő hanem franco nero és a "django" az amit keresel
1233 levél
Válasz 05.07.21. 22:04 #27
Az Inkvizítor
Melyik westernfilmben volt, hogy a főszereplőt sarokbaszorította 3 bandita, mindhárman belelőttek a shotgunból kb 6 lövést, mindegyik talált, mikor újratöltöttek, a csávó felkelt, és agyonverte az összeset. Na ez kéne nekem, ha valakinek ismerős, írjon.
Hijo de puta.
7034 levél
Válasz 05.07.21. 10:01 #26
Aruns
Gojko Mitics jugoszláv westernfiljeit (igen, igen, a crnagorac hegyek között) nem űbereli semmi
"War without fire is as worthless as sausages without mustard" Henry V
57 levél
Válasz 05.07.21. 09:34 #25
Coolman
Sziasztok!

Keresnék egy filmet, aminek sajnos a címét nem tudom. Erre lennék kíváncsi. Hátha közületek valaki nagy western film rajongó!

Clint Eastwood a főszereplője, és a film úgy kezdődik, hogy húz maga után egy koporsót, amibe (mint később kiderül) egy géppuskát tart.

Esetleg valaki tudja melyikre gondolok, vagy hogy hol is tudnék a címére akadni?

Köszi
752 levél
Válasz 04.06.18. 00:37 #24
Hydrid
Én megnéztem a Fegyvertársakat, sztem kibaszott jóta sikerült, és még humoros is, komolyan kajakra majdnem vígjáték része is van!!!

amúgy én másra számítottam, de (legalábbis nekem) nagyon bejött(és poén volt mert öcsémmel mentem, és csak mi voltunk a teremben

úgyhogy szerintem érdemes menézni, bár az originalnak persze marad a per un pugno di dollari...


ja és a csizmákról meg annyit hogy én nem készen vettem, hanem készítetettem és persze semmi extra nincs benne csak néhány minta a tetején de amúgy nekem még tohaftul tetszik...
Ha az Ördög jelenik meg elötted, ne ijedj meg. Csak Én leszek az...
104 levél
Válasz 04.06.17. 08:46 #23
qwas
Pont tegnap néztem a mozi plakáton, de a címe nem mondott semmit. Megnézni biztosan érdemes már csak azért is mert ez ugye a műfaj mostani darbja. Kiváncsi vagyok hogy csinálják manapság .
1531 levél
Válasz 04.06.09. 22:58 #22
Hofi
Meg most adják a moziban a Kevin Costner féle FEGYVERTÁRSAK című western-t, ami állítólag az utóbbi idők legjobb filmje. Meg kéne nézni.
104 levél
Válasz 04.06.09. 08:48 #21
qwas
Azért az túlzás hogy nincs több jó vesztern. Mostanában készült és szerintem nagyon jó a Tombstone - A halott város amiben Val Kilmer hatalmasat alakított DocHolliday szerepében. Régebiek közül pedig a BuchCasidi és a Sundance kölyök (remélem jól írtam) is elég emlékezetes alkotás volt.
1531 levél
Válasz 04.06.08. 23:19 #20
Hofi
Emberek! Nagyon lelohadt a kedv a Westernek hozzászólásához!
Embertársaim, megjelent az "Egy maréknyi dollárért" DVD-n!!!
Tudjátok a Sergio Leone-és. Rohanjatok a boltokba. Nekem már megvan:
1531 levél
Válasz 04.05.08. 02:43 #19
Hofi
Hydrid: Ezen a héten voltam egy Western csizmás boltban. A címe: Déri Western, 1067 Bp. Teréz krt.3
www.western.hu
Azért ha minőségi eredeti spanyol csizmát akarsz annak szép ára van.
57900 Ft az általános ár. Ha díszítve is van különböző mintákkal akkor növekszik az ár. Nekem pl. ami tetszik az 62900 Ft. Ha te fél évig koplaltál akkor nekem másfél évig kell
Azért nem olyan vészes. Ha havonta elraksz 10-15-ezer Ft-ot akkor max. fél év múlva megvan!!!
Nekem cúgos kantáros vágott orrú van jelenleg. Tudod fém karika mindkét oldalán. Még 5 éve vettem, akkor 10000-ből kijött. Azért nem egy márkás darab, de k***a jó.
4154 levél
Válasz 04.03.09. 08:52 #18
pres
Azt tudtátok, hogy a veszkócsimmák eredetileg erdélyi mesterek remekművei, akik kivándoroltak az újvilágba anno?
Fuck it Dude let`s go bowlin`
4154 levél
Válasz 04.03.09. 08:50 #17
pres
Respect
Fuck it Dude let`s go bowlin`
1531 levél
Válasz 04.03.08. 23:03 #16
Hofi
Meghiszem azt Hybrid! Egy ilyen csizma nagyon fasza, még sarkantyú nélkül is Én is tervezem egyszer a beszerzését, a sarkantyún még rágódok
752 levél
Válasz 04.03.02. 22:21 #15
Hydrid
Annyira nem húzós, ahhoz képest hogy fél évig koplaltam ezrért(ez most komoly) 20 rupo maga a csizma+5 rá az egypár sarkantyú nekem kurvára tetszik
Ha az Ördög jelenik meg elötted, ne ijedj meg. Csak Én leszek az...
711 levél
Válasz 04.03.02. 10:22 #14
havasy
1738 levél
Válasz 04.03.01. 15:34 #13
Nemcso
"Ha már egyszer javítgatsz..."
A "vadnyugatis" Fonda a Henry volt, Peter a fiacskája Henry-nek.
Vegetáriánus: régi indián szó. Jelentése: "béna vadász".
562 levél
Válasz 04.03.01. 14:28 #12
Salafat
jaja.
Far Cry ruleZzzZZz :-)
4154 levél
Válasz 04.03.01. 14:10 #11
pres
Ha már egyszer javítgatsz a "Volt egyszer egy Amerika" egy gengszterfilm Rob de Niroval, amire gondoltál az a "Volt egyszer egy vadnyugat" Peter Fondával, és Bronson papával.
Fuck it Dude let`s go bowlin`
711 levél
Válasz 04.03.01. 13:44 #10
havasy
Látjátok ez a baj,hogy szinte az összes jó westernt felsoroltátok.Ma amikor a filmszakma méginkább a pénzre hajt mint korábban,már nem készítenek új westerneket. Talán "kevés vér folyt" és muszály volt valami mondanivalót is belecsempészni régebben a filmekbe. Ma a képi hatás a monumentalitás viszi a pálmát és ez nem kedvez nekünk akik a westernt is szeretjük.
Nálam a pálma a "Volt egyszer egy Vadnyugatot"-é még ma is.
1531 levél
Válasz 04.03.01. 00:35 #9
Hofi
Azért nem felejtsétek el a "Volt egyszer egy Vadnyugatot" se! (Mekkora színész volt a Henry Fonda - egy csúcs a járása ). Nekem az egyik kedvencem. Na meg a Terence Hill and Bud Spencer féle westernek se voltak rosszak. Még egy kedvenc a Hill féle "Nevem Senki"
Hydrid: Mennyiért vetted a csizmát és a sarkantyút? Nem olcsó manapság egy ilyen cucc!
11784 levél
Válasz 04.02.28. 11:06 #8
Ghoost
kafa, nekem egy cowboy kalap kéne
17778 levél
Válasz 04.02.28. 11:01 #7
MagicMoment
Dede télleg az! Thx a javítást.
752 levél
Válasz 04.02.27. 18:21 #6
Hydrid
Jaja, olvassátok el a Western c. könyvet, érdekes dolgok vannak benne, többek között Wyatt Earpról, akiről kiderül valami felháborítóan érdekes is, de nem lövöm le a poént.

Én annyira szeretem ezeket a filmeket, hogy még ilyen csizmát is vettem hozzá, ami önmagában is elég röhögtető, na de beszereztem még hozzá egy pár Sarkantyút is!!!!
Kurva jól néz ki, és kurva feelinges, amikor mész, és mindenki irigykedve bámul az utcán, sokszor még direkt szivarozok is hozzá

Legközelebb már kocsmába fogok így menni, tök poén lesz, már alig várom...
Ha az Ördög jelenik meg elötted, ne ijedj meg. Csak Én leszek az...
877 levél
Válasz 04.02.25. 16:55 #5
NF
"Néhány millio dollárért"

Az nem Egy maréknyi dollárért akart lenni? Ha western akkor a Volt egyszer egy Amerikát se hagyjátok ki.
4178 levél
Válasz 04.02.25. 15:05 #4
U.R.H.
Csinálhatnának egy vad-nyugatos gamét az kircsi lenne!
11784 levél
Válasz 04.02.25. 15:00 #3
Ghoost
Jaja manapság már nem divat, meg kiröhögik vele az embert, sajnos
17778 levél
Válasz 04.02.24. 20:05 #2
MagicMoment
A jó a rossz és a csúf.
Néhány millio dollárért
Pár dollárért többért

ezek a kedvenceim
De amugy imádom az összes többit. Csak valahogy manapság már nem "divat" western filmeket vetíteni.
7mesterlövész is g*ci komoly.
11784 levél
Válasz 04.02.24. 20:00 #1
Ghoost
Megnéztem a keresőben és nem találtam ilyen topicot.
Na a téma adott, ki szereti itt a western filmeket rajtam kívül?
Ennio Morricone zenéivel, Clint Eastwooddal, Bud Spencerékel és a többiekkel szerintem a filmgyártás legszebb korszaka volt az az idő amikor az ilyen filmek születtek és mind a mai napig megnézem 2-3.adjára is a jó alkotásokat, valahogy anynira le tudnak kötni.
Na remélem vagyunk itt többen akik szeretik a lopott lovak és sistergő coltok világát

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.