Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Filmek - mozi, TV, DVD

»» Jézus passiója

29145 levél
Válasz 07.01.02. 22:53 #133
Germinator
Nos, az Apocalypto révén ismét középpontba került (legalábbis itt a fórumon) a Passió c. film.
Nekem nagyon tetszik, nem is tudom miért. Nagyon tetszenek a jelmezek, nagyon élet- és korhűek, nagyon tetszik az ötlet, hogy nem angolul beszélnek benne, és azzal a bizonyos brutalitással sincs bajom. Csakhogy a rajztanáromat idézzem (aki valamilyen szinten ért hozzá; úgyértem filmes megvalósítás és a történet szempontjából): "Lehet mondani hogy ilyen véres, olyan véres, de ennél jobb passiót még nem láttam.".
Én úgy látom, hogy ez a sok vér és kínzás fontos eleme a filmnek, mert ezzel komolyan átérezhetjük, amit a keresztények passiótörténetnek hívnak. Amire ők azt mondják, hogy Jézus a bűneinkért szenvedett és halt meg. Láttam egy filmet még annó húsvétkor a film+-on, ilyen C-kategóriás mű volt, "Jézus" volt a címe, és az is a passiótörténetről szólt. '80-as évek elején készülhetett, és a korbácsolás rész kábé annyiból állt, hogy lefektették egy fatuskóra, és 3-szor 4-szer ráütöttek. Hirtelen sebek is kerültek rá, és a keresztrefeszítést is elintézték asszem rákötözéssel, de lehet hogy erre rosszul emlékszem. A lényeg, hogy az egész erőtlen volt, szinte érzelmektől mentes. Nagynéném, aki abszolút ateista (csakúgy mint én, de ez annyira nem lényeges), azt mondta, hogy sírt rajta, főleg akkor, amikor Mária meglátta a megkínzott fiát, és odament hozzá, amikor elejtette a keresztet. A film valamiért ettől a brutalitástól lett erős, és ezzel érte el a célját - nem rossz értelemben. Ez az igazi passió, a szenvedés.
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
4370 levél
Válasz 04.07.08. 13:59 #132
Kalwa
Én most néztem meg DVD-n és bár nem vagyok vallásos mégis igen megrázó volt számomra is a film Szerintem ez egy olyan alkotás, ami méltó arra, hogy legalább egyszer mindenki megnézze és ezt tudom tanácsolni annak, aki még nem látta.
"Ha szeretitek Allahot, akkor kövessetek Engem. Akkor Allah is szeretni fog benneteket,és megbocsátja nektek a bűneiteket."
291 levél
Válasz 04.07.06. 20:05 #131
dwioja
Kolbász Cápa: teljesen egyetértek veled!
www.gportal.hu/commandosfan
2386 levél
Válasz 04.07.06. 19:49 #130
SShark
Ez volt a célja, hogy bemutassa Jézus szenvedéseit. Végül is ezért Passió a címe.
Majdnem minden ember /köztük én is/ tudja, hogy mi történt, tudtuk, hogy borzasztó volt de a film gyakorlatilag odaállított az első sorba és a saját szemeddel láthattad az egészet. Ez volt a célja. Nem Jézus életének a bemutatása. Én a film alatt kaptam észbe, hogy milyen felületesen gondoltam korábban rá és nem tagadom, majdnem végig a „kezemben volt a zsebkendő”
291 levél
Válasz 04.07.06. 17:46 #129
dwioja
Az kár, de ez viszont monumentális lett!
www.gportal.hu/commandosfan
8000 levél
Válasz 04.07.06. 16:54 #128
Porker
megvan a film, bár még nem néztem +, most épp a xapa sorozat 3.része jön, aztán jön a Passió.
vallásos vagyok, azt mondta a papunk, hogy az a baj vele hogy csak a xrefeszítést mutatták be, Jézus életéből alig vmit...
Levágtunk egy disznót, de úgy tűnik, senki sem kér szalonnát. | 2004.03.27. - 2012.08.31.
291 levél
Válasz 04.07.02. 11:28 #127
dwioja
Én vallásos ember vagyok, és a film is nagyon tetszett, igaz, hogy kicsit véresre sikeredett, de tényleg ilyen volt valójában. A film megrázó és elgondolkodtató volt!
www.gportal.hu/commandosfan
4154 levél
Válasz 04.06.30. 17:51 #126
pres
NNA sensut itt is van. Egy merüléssel felhoztam
Fuck it Dude let`s go bowlin`
223 levél
Válasz 04.05.17. 18:45 #125
Shauny
Nekem DVD-n van meg
213 levél
Válasz 04.05.16. 08:35 #124
BenyoBoy
Igen, kötelező volt, de mondjuk 8-ba, mert akkor tanultuk az 1. és 2. vh-t. Most is ott tartunk...

Különben szerintem mindenkinek a véleményét lehet értékelni valamilyen formában, hiszen mindig vannak olyanok, akik nem értenek velünk egyet, mert senki sem mondja ugyanazt amit mi: valakinek nem tettszik, valakinek meg igen, ez így van... Mellesleg: "túl véres,, mondjátok meg, de őszintén, hogy egy keresztre feszítést hogy lehet lágyan, vér nélkül megcsinálni, még sz@rabbull nézne ki, így legalább valósághű, alig várom hogy megjelennyen VHS-en.
Block Rockin Beats !!!
390 levél
Válasz 04.05.11. 16:19 #123
Ron Webber
Mert hogy ti vagytok az eszménylények, biztosan...pfff...szánalmas kis ganalykupacok a földön...
10960 levél
Válasz 04.05.11. 12:27 #122
Lacko
Aha. A kettővel ezelötti ciklusban.
223 levél
Válasz 04.05.11. 10:24 #121
Shauny
Na ehhez nem szólok inkább...
4154 levél
Válasz 04.05.11. 10:13 #120
pres
Írtsd ki! Kezdd magaddal!
Fuck it Dude let`s go bowlin`
913 levél
Válasz 04.05.11. 09:11 #119
toi
betegember! esküszöm, hogy beteg vagy!
nem is reagálok rá többet, mert sikít belőled a gyűlölet és a rosszindulat...
Seed for leechers ... leech to seed
390 levél
Válasz 04.05.10. 23:41 #118
Ron Webber
Ja és jó lenne nem politikát vini a témába...Bár szerintem abban is ennyire ostoba lehetsz...
390 levél
Válasz 04.05.10. 23:40 #117
Ron Webber
Elnézted öreg, a szó teljes értelmében nem vagyok keresztény, mivel nem vagyok hívő. De ettől függettlenül tisztelem az értékeket, ergo tisztelem Jézust is. Ellentétben veled, aki olyan ostoba, hogy saját hülyeségét a nagyvilág elé tarja, hadd röhögjön rajta mindenki... Ember"társaimtól" egyenesen rosszúl vagyok , a legköpedékebb faj a földön az ember. Az inkvizició baromság volt, mivel a te őseid kimaradtak belőle...LOL
390 levél
Válasz 04.05.10. 23:38 #116
Ron Webber
Nem érvrendszer. Pillanatnyi felháborodás. Ez meg nem kampány. Jézusról beszélünk...
223 levél
Válasz 04.05.10. 20:02 #115
Shauny
Nem úgy értem... a Gibson az olyan h kívülről tudja a Bibliát... na én meg abszolút nem vok jó keresztény
4154 levél
Válasz 04.05.10. 19:35 #114
pres
Na most nem teszed zsebre amit kapsz!
Fuck it Dude let`s go bowlin`
913 levél
Válasz 04.05.10. 19:04 #113
toi
látom, te jó keresztény vagy. szereted és tiszteled embertársaidat.
bár ilyen Kövér Lászlós felfogással nem csodálom. gondolom, neked az inkvizíció lenne a legtökélestesebb államintézmény...
Seed for leechers ... leech to seed
4695 levél
Válasz 04.05.10. 14:59 #112
szedrencs
Ezt az érvrendszert már hallottam. Akkor sok-sok százalékba került.
390 levél
Válasz 04.05.10. 14:56 #111
Ron Webber
390 levél
Válasz 04.05.10. 14:55 #110
Ron Webber
Ne adj ötleteket az OM-nek, légyszives. Még a végén az Imre Kertész is kiszorítja, mondjuk Jókait.
390 levél
Válasz 04.05.10. 14:54 #109
Ron Webber
fanatikus keresztény.... Ez mekkora LOL!!! Mindjárt ortodox fundmentalista is lesz a paliból!!! Emberrr, ezt te komolyan is gondolod??? Csak azért akarta azt kifejezni, hogy Jézus nem akárki, mert fanatikus????????? Amúgy egy normál ember szerint Jézus senki, mi???? Pfffff, ostoba...
390 levél
Válasz 04.05.10. 14:52 #108
Ron Webber
Ha neked a tények, illetve az élet túlzás, akkor ideje tenned valamit a dolog ellen. Kötelet küldhetek esetleg.
4154 levél
Válasz 04.05.08. 23:08 #107
pres
Ez nekem is új
Fuck it Dude let`s go bowlin`
223 levél
Válasz 04.05.08. 17:57 #106
Shauny
Én is inkább amellett vagyok hogy kicsit túlzás... Mondjuk, sztem ezzel azt akarta kifejezni (mert tudjuk h Gibson fanatikus keresztény) hogy nem akárki Jézus és ezt is ki tudja bírni.
7034 levél
Válasz 04.05.07. 14:39 #105
Aruns
Szerintem nem esett túlzásokba a Gibson de a Schindler listája tényleg kötelező volt az általános iskolásoknak???
"War without fire is as worthless as sausages without mustard" Henry V
913 levél
Válasz 04.05.07. 14:30 #104
toi
nem a történetről beszéltem. hanem arról, ahogy meg van csinálva. sztem Gibson a kínzásoknál túlzásba esett, nagyon véres lett.
Seed for leechers ... leech to seed
20 levél
Válasz 04.05.07. 14:25 #103
-super64-
mindenkinek meglehet a saját véleménye
számomra 1 dolgot bizonyított a film, h Mel Gibson nem csak 1 kitűnő szinész hanem kitűnő rendező is egyben
--=.HUNGARY.=--
4531 levél
Válasz 04.05.07. 14:24 #102
Anonymus23
Nem nem azért, ha valaki egy ilyen témában más véleményen van mint egy film, attól még nem szánalmas.
Megnéztem az infódat, 28 évesen egy 12-14 éves gyerek szintjén jellemezted a filmet. Erre mondtam, hogy szánalmas.
GB GA-P55A-UD4, Core i5 750, 2x4+2x2GB DDR3 1600, Gigabyte HD5870 1GB, 1TB+3x2TB+750GB SATA2 Samsung, Genius5.1HomeTheater, Logitech G5, Samsung P2770HD, Corsair CX400W
913 levél
Válasz 04.05.07. 14:21 #101
toi
valyon miért lennék szánalmas? azért mert nem értek 1et vele?
Seed for leechers ... leech to seed
4531 levél
Válasz 04.05.07. 14:13 #100
Anonymus23
Szánalmas vagy....

GB GA-P55A-UD4, Core i5 750, 2x4+2x2GB DDR3 1600, Gigabyte HD5870 1GB, 1TB+3x2TB+750GB SATA2 Samsung, Genius5.1HomeTheater, Logitech G5, Samsung P2770HD, Corsair CX400W
913 levél
Válasz 04.05.07. 13:53 #99
toi
sztem nem jó film. unalmas, vontatott...
embert ennyire megkínozni nem lehet, szinte már ki volt az összes húsa. aztán meg még keresztet cipeltetnek vele. egy ilyen kínzástól minimum kómába esett volna. elájult volna a fájdalomtól.
alig vártam, h felkalapálják a keresztre és vége legyen.
Seed for leechers ... leech to seed
390 levél
Válasz 04.05.07. 09:12 #98
Ron Webber
nekem csak most volt szerencsém ehhez a filmhez. Tegnap este megnéztem, egymagam, itthon. Szóval nem kellett szégyellnem a könnyeimet senki elött. Mert voltak könnnyek... Bőven. Azt hiszem, egyfajta katarzison estem át... Dúrva volt nagyon.
Most már legalább pontosan tudom, hogy egyesek miért támadják olyan nagyon ezt az alkotást. Mert félnek. Félnek az elveszni látszó értékek újbóli megerősödésétől, félnek, hogy az ilyen műveszeti produktumok beleszólhatnak az értékek nélküli fogyasztói-rabszolga társadalmunk globális kiteljesedésébe, annak elfogadottságába.
Ez a film nem antiszemita. Ez a film egy zsidó ember emberfeletti szenvedéseit meséli el, méghozzá olyan szemszögből, ami merőben szokatlan. Mel Bibson nem volt bátortalan, ő elhatározta, hogy amennyiben a szentírás idevágó része történelmi tény, hát akkor valóságszerüen fogja találni azt nekünk.
A kegyetlen jelenetek nem öncéluak, sokkal inkább sokak számára kellemetlen, de koránt sem torz tükörképet adnak rólunk, gyarló emberekről. Mert ilyenek vagyunk. Néha angyalok, néha sátánok.
Szó sincs antiszemitizmusról akkor sem, amikor a Barabbást éltető zsidó sokaságot Gibson ördögök kavalkádjaként mutatja be. A rendező embereket mutat, akikből előtört az ördögi lényük. Akik irdatlan félelmüktől vezérelve oly gyűlölettel voltak a Mesiás iránt, hogy elvesztették minden emberi vonásukat. No és persze ott vannak azok a zsidó karakterek, akiket a film egyértelmüen pozitívan kezel, ezzel párhuzamosan akadnak nem zsidó karakterek, akiktől rosszul vagyunk.
A Paasio teljesen független film. Illetve mégsem az. Gibson Jézus pártjára áll, talán ez háborította fel azokat a csoportokat, akik legszivesebben Jézus nevét is kitörölnék az agyakból. Az ő őseik harcolták ki a Megváltó meggyilkolását.
Félnek. Félnek a szabadosság - nem félreértenő a szabadsággal!!! - elveszítésétől, attól, hogy az emberek esetleg ismét utat találnak a saját lelkükhöz és felfedezik magukban az értéket. Amivel késöbb akár kezdhetnek is valamit. Félnek a status quo kérédsessé válásától, az új világrend erkölcstenségének és szennyességének nyilvánvalóvá válásától.
Jézus nem egy ilyen világot épített volna, ha nem feszítik meg. Mert ami most van, maga a pokol.
Gibson ráadásul roppant tehetséges, mint rendező. Az elfogatás jelenetének majd minden képkockája mintha csak festmény lenne, valami eszementen fenomenális ez a kompozició.
Egyébként érdekes, hogy egy másik, régebbi Krisztus-film / Krisztus Utolsó Megkísértése / alkalmával a most fújolókat nem hallottam ilyen serényen kántálni. Talán mert abban a filmben Jézus esendő emberként lett ábrázolva, bűnökkel, hibákkal? Mert az a film kissé rombolhatta aJézus-képet??? Akkor csak a Vatikán tiltakozott, mindenki más sunyin hallgatott. Érdekes...
Jézus értünk szenvedett, mi pedig vajon megérdemeltük e az értünk hozott szent áldozatot? Nézzetek körül a világban, nézetek a tükörbe, nézzetek önmagatokba. Megérte???
Ha a válasz "nem", akkor arra is választ kaphatsz, miért ez az elementáris gyűlölet a film iránt. Mert megmutat, bemutat minket, magunkat is. A gonosz, önző, aljas sátánokat...
213 levél
Válasz 04.04.29. 14:37 #97
BenyoBoy
hát....Ja
Block Rockin Beats !!!
223 levél
Válasz 04.04.27. 16:17 #96
Shauny
Benyo...ennyit mondok...ez gáz...
4154 levél
Válasz 04.04.27. 08:46 #95
pres
A világ tele van demagógokkal. Addig jó amíg nem ők diktálnak. No drog no death, hátemmegmi? Nekünk bejött valami röndér oszt magyarázott, hogy mit nem szabad. Állítom többet hallottunk már akkor ezekről a dolgokról, mint amit ő elmondott...
A kötelezőségről meg annyit, hogy nem vinnék el ált. isk gyerekeket erre a mozira (Sch. L.), mert a kereskedelmi adókon imho legalább 16-os karikának kellene rajta csücsülnie.
Fuck it Dude let`s go bowlin`
213 levél
Válasz 04.04.26. 22:58 #94
BenyoBoy
Kedves Shauny, Te még nem tudod, hogy mit úsztál meg, de vááááááárjál, volt még abortoszus is. Vol egy easy, és egy ultra-monsterchampion fokozat, (broáf.) Mint a Jackasses omlettjén, hánytak egypáran, pl: 10 részből állt. Az első: 3D-sen le volt modellezve, hogy egy gyereket, hogy szabdalnak szét, és kiszívják a maradványait egy kis csövön egy lavórba. Elég Axe-os volt:
A hatás nem mardt el.
Block Rockin Beats !!!
223 levél
Válasz 04.04.26. 19:32 #93
Shauny
Nálnuk hála égnek nincs kötelező film... De azért ez a drogos sztori amit mondtál eléggé durva, tényleg meg kéne kérdezni...
213 levél
Válasz 04.04.24. 22:49 #92
BenyoBoy
Apropó kötelező filmek. Mi nekünk is el kellet menni a Sacra Corona-ra meg a Hídemberre, de mindegyiket megúsztam. Az irodalom tanárom meg a Schindler listájárol azt mondta, ha valaki nem nézi meg, megbuktatja irodalomból, sőt, ebből még dogát is írtunk: "Véleményírás jegyre,, címszó alatt. Én a mázlisták közé tartoztam, 4-es lett. Ofőn No drog, no death vidoórát tartottak, volt olan csaj aki kiment a termből... NoComment. Azért meglehetne kérdezni a diákot, hogy megakarja -e nézni vagy sem...
Block Rockin Beats !!!
223 levél
Válasz 04.04.15. 17:25 #91
Shauny
Én szeretem a Schindler listáját, a Hídembert nem láttam.
10960 levél
Válasz 04.04.15. 15:23 #90
Lacko
Na igen, csak amikor mi jártunk iskolába, akkor az oktatási rendszer még nem volt liberális. Ezért minden belefért. Ma meg a tanár kérjen bocsánatot, ha hátbalövik egy shotgunnal. És házi feladatot sem KÖTELEZŐ csinálni. Osztályzatot meg TILOS adni... na és ha már ennyire állatira MINDENT megtehet a diák, mert az összes okt.min. (Magyar Bálinttól a Pokorniig) ilyen iszonyat liberális, akkor mi a francért kötelező megnezni a Schindlert?
Azt, hogy a Honfogalást miért volt kötelező megnézni, azt tudom, hiszen az akkori okt.min (ha jól emlékszem Andrásfalvy) nem volt liberális, sőt kifejezetten KONZERVATÍV volt, így aztán belefért a dolog (attól függetlenül, hogy mekkora egy szar az a film). Csak ha valaki azt kiabálja, hogy liberális vagyok, az utánna ne hozzon konzervatív döntéseket.
4531 levél
Válasz 04.04.15. 14:23 #89
Anonymus23
Szerintem meg nagyon jó film volt a Schindler listája!

Az hülyeség, amikor valami azért kötelező, hogy legyen bevétel, de könyörgöm, a suliban is voltak kötelező olvasmányok, akkor sokan rühellték, aztán, meg amikor az "általános műveltség" címszó alatt elő tudtak rukkolni néhány értelmes mondattal, akkor meg "örömmel" emlékeztek vissza, az akkor a könyvek fölött elgubbasztott órákra.
Az általános műveltség címszó alatt nem a Schinlder listáját értem.
GB GA-P55A-UD4, Core i5 750, 2x4+2x2GB DDR3 1600, Gigabyte HD5870 1GB, 1TB+3x2TB+750GB SATA2 Samsung, Genius5.1HomeTheater, Logitech G5, Samsung P2770HD, Corsair CX400W
10960 levél
Válasz 04.04.15. 09:12 #88
Lacko
Nekem iszonyat módon tetszett a Hídember, de ennek gondolom személyes okai vannak (Kedvenc zeném a Cseh Tamás dalok, amiknek a szövegeit Bereményi írja és állatira érződött a Hídemberen is a bereményis stílus, amit nagyon szeretek.) Másrészt pedig a Meteo és a Tanítványok c. filmek is a kedvenceim közé tartoznak és mindkettő forgatókönyvét Bereményi írta.
Plusz baromira örülök neki, hogy végre egy olyan nemzeti film, amit nem az a tökkelütött Koltay rendezett. A Honfoglalás tényleg nézhetetlen.

Sőt, hogy stílszerű legyek: "Szar ember vagy Luis..."
4695 levél
Válasz 04.04.14. 17:28 #87
szedrencs
Persze ettől még hülyeségnek tartom a kötelező, kivezényelt mozizásokat, bármelyik pártkatona is találja ki.

Na, inkább hallgatok és figyelek, a további topic szétoffolás helyett.
4695 levél
Válasz 04.04.14. 17:26 #86
szedrencs
Vagy akár a Hídembert is felhozhatnánk példának

Apropó Hídember, megpróbáltam megnézni tv-ben, de annyira silány volt a hangosítás, hogy jobb helyeken ezért nekifutásból tökönrúgják a hangmérnököt, és az egész film emiatt nézhetetlen volt.
10960 levél
Válasz 04.04.14. 16:33 #85
Lacko
Bizony, bizony. Az is nagyon elkeserítő, amikor magát liberálisnak valló oktatási miniszter (Hungarian Valentine) KÖTELEZŐVÉ tette a Schindler listáját. Hurcolták a szerencsétlen általános iskolásokat arra szar filmre tízezrével...
223 levél
Válasz 04.04.14. 16:22 #84
Shauny
Hát ja...

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.