Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Versek - dalszövegek - idézetek...

9765 levél
Válasz 04.10.25. 21:06 #30
vally
Ennél is jobban zavarta, hogy Zsanpól lényegében kitartotta: mindent ő fizetett. Egy ilyen tisztázatlanság még akkor is kínos, ha a kitartó nem buzi. Zsanpól azonban határozottan az volt, egy ágyban aludt Ivó Marin-ics-piccsel, tehát gyakran bedugja neki az ics-ét vagy a pics ét, illetve fordítva, ésatöbbi, miközben itt van ő, Dzsúla Marton, magyar színész, akiről Zsanpól atyailag (?) gondoskodik, anélkül, hogy világos volna, mit vár cserébe. Dzsúla sokszor elképzelte, mit tenne, ha kiderülne, hogy viszontszolgáltatásaira Zsanpól a hálóŹszobájában tart igényt, szorongva figyelt minden erre utaló jelet - de Zsanpól soha egyetlen szóval vagy mozdulattal sem jelezte, hogy önzetlen barátságnál többre tartana igényt. Marin-ics-pics - amint a kölcsönös gyanakvás oszladozni kezdett - szintén segítőkész, csupaszív srácnak bizonyult, Dzsúla megszerette (persze, nem olyan értelemben).

(Vámos nemtomki: nyú jork - bp expressz)
Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.
1963 levél
Válasz 04.10.23. 03:07 #29
Rettenthető
Ez jó, ez tetszett



József Attila:

Nem, nem, soha!


Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége,
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen!
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

(1922. első fele)
A demokrácia egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.
9765 levél
Válasz 04.10.22. 20:28 #28
vally
- A költségvetésből nekünk kiszabott összeg oly csekély - mondta a biológus előkelő vendégének, miután bemutatta neki az állatkertet és a laboratóriumot -, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk belőle újrateremteni mindent fajt. Így tehát csak a fejlettebb, szebb állatoknak adunk életet. Azoknak, amelyeket felelőtlenségünk vagy butaságunk miatt brutálisan kipusztítottunk.
Egy pillanatra megállt, és a biztonsági árok fölött átnézett az erőtérrácsok mögött galoppozó, napfényben fürdő kvaggára. Odébb egy tengeri vidra dugta ki orrát a vízből, mellette egy gorilla bámult ki bambuszrúdjai közül. Galambok turbékoltak, orrszarvúk trappoltak, és egy zsiráf meresztette rájuk szelíd tekintetű szemét, majd tovább rágcsálta az előtte lévő fa leveleit.
- Az ott egy dodo. Nem valami szép, de kedves teremtmény. És nagyon gyámoltalan. Erre jöjjön! Megismertetem az újrateremtési folyamattal.
Egy óriási épület belsejében, hatalmas tartályok között haladtak. Az egyik előtt megálltak, és belestek a belsejébe. Valami kocsonyás anyag lüktetett benne.
- Ezek afrikai elefántembriók - szólt a biológus. - Úgy tervezzük, létrehozunk néhányat ebből a fajból, és a csordát az új állami rezervátumban eresztjük majd szabadon.
- Látom, élvezi a munkáját - jegyezte meg az előkelő vendég. - Szereti az állatokat, ugye?
- Én minden élettorma képviselőjét szeretem.
- És mondja, honnan kapják munkájukhoz a szükséges adatokat?
- Leginkább az ősi múzeumokban talált csontvázak és bőrök alapján dolgozunk, de a régészeknek sikerült előásniuk és lefordítaniuk néhány könyvet és filmet is. Ó, látja ezeket a hatalmas tojásokat? Az óriás moa csibéi növekszenek a belsejükben. Itt pedig nemsokára kifejlődnek a tigriskölykök. Ha majd megnőnek, elég veszélyessé válnak, de a rezervátumból nem tudnak majd kiszökni.
A látogató az utolsó tartály előtt megállt.
- Ebből csak egy van? Mi ez? - kérdezte.
- Szegénykém, olyan egyedül lesz! De őt szeretem a legjobban. Külön engedélyt kellett szereznem a létrehozásához - felelte a biológus elcsukló hangon.
- Olyan veszélyes lenne? - hajolt közelebb a látogató. - Veszélyesebb, mint az elefántok, tigrisek, medvék?
Hirtelen hátralépett.
- De hiszen ez... Hogy volt bátorsága?!
- Igen. Ez egy ember.
Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.
9765 levél
Válasz 04.10.22. 17:15 #27
vally
Csak látszarta hosszú novella, iszonytató témával, csak erőseknek

Philip K. Dick - Az álapa



- Kész a vacsora! - kiáltotta Mrs Watton. - Menj, keresd meg apádat, és szólj neki, hogy mosson kezet! Ez rád is vonatkozik, fiatalember! - A gőzölgő tálat a szépen megterített asztalra tette. - Kint van a garázsban.
Charles habozott. Még csak nyolcéves volt, és a probléma, amivel küszködött, Hillelt is gondolkodóba ejtette volna.
- Én... - kezdte bizonytalanul.
- Mi baj? - June Watton megérezte fia hangjából, hogy valami nincs rendben, és szíve riadtan dobogni kezdett. - Ted nincs a garázsban? Az ég szerelmére, egy perccel ezelőtt még a sövénynyírót élesítette. Csak nem ment át Andersonékhoz, mikor megmondtam neki, hogy rögtön tálalom a vacsorát!
- A garázsban van - mondta Charles. - Csak... saját magával beszélget.
- Magában beszél? - Mrs Watton levette fényes műanyag kötényét, és a fogasra akasztotta. - Ted? Pedig sose szokott magában beszélni. Menj csak, és hívd ide. - A forró feketekávét széttöltötte a kis kék-fehér porceláncsészékbe, és elkezdte kitálalni a majonézes kukoricát. - Mi bajod? Eredj, szólj neki!
- Nem tudom, melyiknek szóljak! - tört ki Charles kétségbeesetten. - Teljesen egyformák...
June Walton ujjai egy pillanatra elernyedtek az alumíniumserpenyő nyelén, s a majonézes kukorica veszedelmesen megbillent.
- Fiatalember... - kezdte dühösen, de ebben a pillanatban Ted Walton lépett a konyhába lendületes léptekkel, nagyokat szimatolva a levegőbe, kezét dörzsölgetve.
- Ejha - kiáltotta vidáman - báránypörkölt!
- Marhapörkölt - mormolta June. - Ted, mit csináltál odakint?
Ted ledobta magát a helyére, és széthajtogatta a szalvétáját. - Megélesítettem a sövénynyíró ollót. Megolajoztam és borotvaélesre fentem. Hozzá se nyúlj, mert lenyisszantja a kezed. - Jóképű férfi volt, alig túl a harmincon: vastag szálú, szőke haj, erős karok, ügyes, finom kezek, szögletes arc, villogó, barna szem. - Ej de jól néz ki ez a pörkölt! Jó nehéz napom volt odabent, tudod, péntek. Felgyülemlik az anyag; és ötig mindent ki kell adnunk. Al McKinley azt mondja, hogy a részleg húsz százalékkal több anyagot tudna feldolgozni, ha megszerveznénk az ebédidőnket, beosztanánk, hogy mindig legyen ott valaki. - Charles felé intett. - Ülj le, és lássunk neki!
Mrs Walton kitálalta a mirelit zöldborsót. - Ted mondta, miközben lassan leült -, forgatsz valamit a fejedben?
- A fejemben? - hunyorgott. - Nem, semmi különöset. Csak a szokásos. Miért?
June Walton aggódva a fiára pillantott. Charles úgy, ült a székén, mint aki karót nyelt, kifejezéstelen, krétafehér arccal. Nem mozdult, a szalvétáját se hajtotta, szét, még a tejéhez se nyúlt. Az asszony érezte a feszültséget a levegőben. Charles odább húzta a székét az apjáé mellől, kis, feszült csomóvá húzta össze magát, olyan távol az apjától, amennyire csak lehetett. Mozgott az ajka, de June nem értette, mit mond.
- Mi az? - kérdezte felé hajolva.
- Ez a másik - suttogta Charles lefojtva a hangját. A másik jött be.
- Nem értelek, drágám - mondta June Walton hangosan. - Miféle másik?
Ted megrázkódott. Furcsa kifejezés suhant át az arcán. Rögtön elenyészett, de ugyanabban a pillanatban Ted Walton minden ismerős arcvonása eltűnt. Valami idegen és hideg villant elő, valami vonagló, rángatózó massza. Szeme elhomályosult és beesett, mintha ódon patina rakódott volna rá. A fáradt, középkorú férj megszokott látványa eltűnt.
Aztán visszatért vagy legalábbis majdnem visszatért. Ted elvigyorodott, és nekiesett a pörköltjének, a mirelit borsójának meg a majonézes kukoricájának. Nevetett, keverte a kávéját, viccelődött és evett. De valami visszavonhatatlanul elromlott.
- Ez a másik - motyogta Charles fehér arccal. Keze remegni kezdett. Hirtelen felugrott, és elhátrált az asztaltól. - Menj el! - kiáltotta. - Tűnj el innen!
- Hé! - dörrent rá Ted vészjóslóan. - Mi ütött beléd? - Szigorúan a kisfiú székére mutatott. - Leülsz oda, és megeszed a vacsorádat, fiatalember! Nem azért csinálta anyád, hogy aztán kidobjuk.
Charles sarkon fordult és kirohant a konyhából, fel a lépcsőn, a szobájába.
June Walton a meglepetés és az ijedtség döbbenetével nézett utána.
- Úristen, de hát...
Ted evett tovább. Arca kegyetlen volt, tekintete kemény és sötét.
- Erre a kölyökre - mondta durva hangon - ráfér, hogy megtanuljon egyet-mást. Azt hiszem, el kell beszélgetnem vele négyszemközt.
Charles lapult és hallgatózott.
Az álapa felfelé jött a lépcsőn, egyre közelebb és közelebb.
- Charles! - kiáltotta dühödten. - Ott vagy fent?
Nem válaszolt. Hangtalanul visszaosont a szobájába, behúzta az ajtót. Színe keményen kalapált. Az álapa a lépcsőfordulóhoz ért, egy pillanat, és a szobájába lép.
Az ablakhoz ugrott. Rettegett, amaz már a kilincs után tapogatózott a sötét előtérben. Charles kinyitotta az ablakot, és kimászott a tetőre. Egy nyekkenéssel lehuppant a bejárati ajtó előtti virágágyba, a földre tántorodott, kicsit lihegett, aztán talpra ugrott, és elfutott az ablakon kiáramló fényből, amely sárga foltként rajzolódott ki az esti sötétségben.
A garázshoz ért, mely fekete négyzetként tornyosult fölé az égbolt háttere előtt. Felgyorsult lélegzettel tapogatózott zsebében az elemlámpája után, aztán óvatosan kinyitotta az ajtót, és belépett.
A garázs üres volt. A kocsi odakint parkolt. Balra ott állt az apja munkapadja. Kalapácsok, fűrészek a deszkafalon. Hátul ott a fűnyíró gép, gereblye, ásó, kapa. Egy nagy kanna gőzolaj. Mindenütt felszögezett rendszámtáblák. A betonpadló mocskos, közepén nagy olajfolt éktelenkedik, a nyálkás fűcsomók feketék az elemlámpa reszkető fémében.
Az ajtó mellett jókora szemeteshordó állt: A hordó tetején átázott újságpapír- és magazinkötegek, nyirkosak, penészesek. Vaskos rothadásszag csapott ki belőlük, ahogy Charles elkezdte felforgatni őket. Pókok estek a betonra, és szétszaladtak, rájuk taposott, aztán folytatta a keresést.
A látványtól felsikoltott. Elejtette az elemlámpát, és vadul hátraugrott. A garázs teljes sötétségbe borult. Kényszerítene magát, hogy letérdeljen, és egy végeérhetetlen percig ott tapogatózott a sötétben, a pókok és nyálkás fűcsomók között a lámpa után, végül megtalálta. Nagy nehezen újra a hordóba irányította a fénysugarat, a mélyedésbe, ahonnan félretolta a magazinkötegeket.
Az álapa egészen a hordó aljáig gyömöszölte le. Az összegereblyézett levelek, széttépett kartondobozok, rothadó magazinok és függönyök rothadó maradványai és más kacatok közé, amiket anyja hurcolt le a padlásról, hogy egyszer majd elégesse. Még mindig emlékeztetett az apjára, épp eléggé ahhoz, hogy felismerje. Megtalálta, és a látványtól felkavarodott a gyomra. Belekapaszkodott a hordóba, és lehunyta a szemét, míg végül képes volt újra kinyitni. A hordóban az apja maradványai voltak, az igazi apjáé. Azok a részei, amelyekre az álapának nem volt szüksége. A részek, amelyeket félredobott.
Megragadta a gereblyét, és a hordóba nyomta, hogy kiszabadítsa a maradványokat. Zizegtek és eltörtek, ahogy a gereblye hozzájuk ért. Olyanok voltak, mint egy levedlett kígyóbőr, pikkelyesek, mállékonyak, érintésre elporladók. Üres bőr. A zsigerek eltűntek. A fontos részek. Ez volt minden, ami maradt: csupán repedező, törékeny bőr, egy kis kupacban letuszkolva a szemeteshordó fenekére. Csak ennyit hagyott meg az álapa, a többit megette. Megkaparintotta a belső részeket - és az apja helyét.
Zajt hallott.
Ledobta a gereblyét, és az ajtóhoz ugrott. Az álapa közeledett az ösvényen a garázs felé. Cipője alatt ropogott a kavics, közeledésében volt valami bizonytalan.
- Charles! - kiáltott dühösen. - Odabent vagy? Csak kerülj a kezem közé, fiatalember!
A ház ajtaján kiáramló fény anyja, ideges alakját rajzolta ki.
- Ted, kérlek, ne bántsd! Valamitől teljesen ki van borulva.
- Nem fogom bántani! - recsegte az álapa, megállt, hogy gyufát gyújtson. - Csak egy kicsit elbeszélgetek vele. Ideje, hogy tanuljon egy kis jó modort. Micsoda dolog csak úgy otthagyni az asztalt, kirohanni az éjszakába, mászkálni a tetőn...
Charles kisurrant a garázsból, a gyufa derengő fénye mozgó alakjára vetődött, és az álapa egy üvöltéssel utána vetette magát.
- Gyere ide!
Charles rohant. Jobban ismerte a terepet, mint az álapa, bár az is sokat tudott a környékről (sok mindent magába vett az apja belső részeivel), de senki sem ismerte úgy, mint Charles. A kerítéshez ért, átmászott rajta Andersonék kertjébe, kikerülte a szárítókötelüket, végigfutott a ház melletti ösvényen, és ki a Maple Streetre.
Hallgatózott, lelapult a földre, és visszafojtotta a lélegzetét. Az álapa nem követte. Talán visszament. Vagy körbe jön a járdán.
Mély, remegő lélegzetet vett. Nem állhat meg. Különben előbb-utóbb rátalál. Jól körülnézett, hogy megbizonyosodjék, nem figyeli senki, aztán gyors ügetésbe kezdett.


- Mit akarsz? - kérdezte Tony Peretti harciasan. Tony tizennégy éves volt. A tölgyfa burkolatú családi ebédlőben ült az asztalnál, körülötte szétszórva könyvek és ceruzák, mellette egy fél sonkás-mogyoróvajas szendvics meg egy kóla. - Te a Watton vagy, igaz?
Tony Peretti iskola után a Johnson Háztartási Vasáruboltban dolgozott a külvárosban, tűzhelyeket és hűtőgépeket kellett kicsomagolnia. Nagydarab volt, és bamba képű. Fekete haj, olajbarna bőr, fehér fogak. Jó párszor megverte már Charlest, minden gyereket megvert a környéken.
Charles feszengett.
- Mondd Peretti, megkérhetnélek valamire?
- Mi kell? - Peretti bosszús volt. - Kettő a szemed alá?
Charles gondterhelten, lesütött szemmel, ökölbe szorított kézzel, röviden, akadozva elmagyarázta, mi történt.
Mikor befejezte, Peretti megeresztett egy hosszú füttyöt.
- Nem versz át?
- Igazat mondok - bólintott gyorsan. - Megmutatom. Gyere velem, és megmutatom.
Peretti lassan felállt. - Jó, mutasd meg: Hadd lássam!
Kihozta a szobájából kis kaliberű pisztolyát, és csendesen elindultak a sötét utcán Charlesék háza felé. Egyikük sem beszélt sokat. Peretti mélyén a gondolataiba merült, arca komoly volt, és áhítatos. Charles még mindig meg volt zavarodva, agya tökéletesen üres.
Befordultak Andersonék kocsifelhajtójánál, átvágtak a hátsó kerten, átmásztak a kerítésen, és óvatosan leereszkedtek Charlesék hátsó kertjében. Semmi sem mozdult. A kert csendes volt. A ház bejárati ajtaja csukva.
Belestek a nappali ablakán. A roló le volt eresztve, de egy keskeny sárga sugár áttört rajta. Mrs. Watton a kanapén ült, egy pamutpólót varrt. Széles arcán szomorú, zavart kifejezés ült. Fásultan dolgozott, minden érdeklődés nélkül. Vele szemben ott ült az álapa. Hátradőlve Charles apjának kedvenc karosszékében, cipőjét levéve, olvasta az esti újságot. A tévé a sarokban be volt kapcsolva, de senki nem figyelt rá. A kényelmes karosszék karfáján egy doboz sör állt. Az álapa egészen pontosan úgy ült, mint Charles apja szokott, sokat tanult.
- Pontosan ugyanúgy néz ki - suttogta Peretti gyanakodva. - Biztos, hogy nem versz át?
Charles a garázsba vezette, és megmutatta neki a szemeteshordót. Peretti hosszú, napbarnított karjával benyúlt, és óvatosan kihúzta a száraz; pikkelyes maradványokat. Kihajtódtak, szétterültek, míg végül Charles apjának egész alakja kirajzolódott. Peretti a padlóra fektette a maradványokat, és a leszakadt darabokat a helyükre illesztette. A maradványok színtelének voltak.
Majdnem átlátszóak. Borostyánsárgák, papírvékonyak. Szárazak és tökéletesen élettelenek.
- Ennyi az egész - mondta Charles. Szemét elöntötték a könnyek. - Ennyi maradt belőle. A belső részeit felhasználta az álapa.
Peretti elsápadt. Tétován visszarámolta a maradványokat a szemeteshordóba.
- Hát ez tényleg nem semmi - suttogta. - Azt mondod, láttad őket együtt?
- Igen, beszéltek. Teljesen egyformák voltak. Én meg beszaladtam. - Charles a szemét törölgette, és szipogott, már nem tudta visszatartani a könnyeit. Megette, amíg én odabent voltam. Aztán bejött a házba. Úgy csinált, mintha az apám lenne: De nem az.
- Megölte az apámat, és megette a belsejét. Peretti hallgatott egy pillanatig.
- Mondok neked valamit - szólalt meg hirtelen. -. Hallottam már ilyesmiről. Szar ügy. Az embernek használnia kell a fejét, és nem szabad betojnia. Nem vagy betojva, remélem.
- Nem - préselte ki magából Charles.
- Legelőször azt kéne kiokumulálni, hogy tudnánk kinyírni. - A pisztolyára ütött. - Nem tudom, ez elég lesz-e. Baromi ereje lehet, ha így el tudta intézni apádat. Ő se volt gyenge ember. - Peretti elgondolkodott. - Tűnjünk el innen. Lehet, hogy visszajön. Azt mondják, a gyilkos mindig visszatér.
Kimentek a garázsból. Peretti lelapult, és újra belesett az ablakon. Mrs Walton közben felállt. Idegesen beszélt valamit. Homályosan szűrődtek ki a hangok. Az álapa ledobta az újságot. Veszekedtek.
- Az isten szerelmére! - kiabált az álapa. - Ne csinálj, ilyen őrültséget!
- Valami baj történt - nyögte Mrs Walton. - Valami szörnyűség. Hadd hívjam fel a kórházat.
- Ne hívj fel senkit. Nincs semmi baja. Valószínűleg itt az utcában valamelyik barátjához ment át.
- De sose szokott ilyen sokáig elmaradni. Jó gyerek. Rettenetesen ki volt borulva, tőled félt! Én nem is csodálom. - Hangja elgyötört volt. - Mi történt veled? Olyan furcsa vagy. Kiment a szobából a hallba. Megpróbálok telefonálni a szomszédoknak.
Az álapa tekintetével követte, míg el nem tűnt a szeme elől. Ekkor megdöbbentő dolog történt. Charles levegőért kapkodott, még Perettinek is elállt a lélegzete.
- Oda nézz - motyogta Charles.
- Mi a...
- A szentségit! - mondta Peretti tágra nyílt, fekete szemekkel.
Abban a pillanatban, ahogy Mrs Walton kilépett a szobából, az álapa összecsuklott a székében. Petyhüdtté vált. Álla leesett. Szeme üresen meredt a semmibe. Feje előrecsuklott, mint egy félredobott rongybabának.
Peretti hátrább lépett az ablaktól.
- Ez az - suttogta. - Mindent értek.
- Mi volt ez? - kérdezte Charles. Zavart és döbbent volt. - Mintha valaki kikapcsolta volna.
- Pontosan - bólogatott Peretti lassan. - Kívülről irányítják.
Charlest megszállta a rémület. - Úgy érted, valami a földön kívülről?
Peretti lenézően megrázta a fejét. - A házon kívülről! A kertből. Van valami ötleted, hogy találjuk meg?
- Nem nagyon. - Charles összeszedte a gondolatait.
- De tudok valakit, aki nagyon jó nyomkereső. - Erősen gondolkodott, hogy eszébe jusson a név. - Bobby Daniels.
- Az a kis néger kölyök? És tényleg jó nyomkereső?
- A legjobb.
- Rendben. Gyerünk el érte, meg kell találnunk azt az izét, ami a kertben van. Az csinálta azt a másikat, odabent, - és az is irányítja...
- A garázs körül kell lennie! - mondta Peretti a kis vékony arcú, fekete fiúnak, aki mellettük kuporgott a sötétben. - A garázsban történt az egész. Ott nézd meg.
- A garázsban? - kérdezte Daniels.
- A garázs körül. Walton belül már átkutatta a garázst. Kívül kell megnézni. A környékén.
A garázs mellett volt egy kis virágágy, a garázs és a ház hátulja között pedig egy nagy kupac nád és eldobált hulladék. Előjött a hold, és mindenre hűvös; sejtelmes fény vetült.
- Ha nem találjuk meg gyorsan; akkor haza kell mennem. Nem maradhatok el már sokáig. - Nem sokkal volt idősebb Charlesnál. Kilencéves lehetett.
- Rendben - egyezett bele Peretti. - Akkor álljunk neki.
A három fiú szétszóródott, és elkezdték gondosan átfésülni a terepet. Daniels hihetetlen sebességgel dolgozott, vékony kis teste csak egy mozgékony foltnak látszott, ahogy a virágok között kúszott, felfordította a köveket, benézett a ház alá, szétválasztotta a növények szárait, szakértő kezeit végigfuttatta a leveleken, a törzseken, a komposzt- és fűkupátokon. Egy centiméter se maradt ki.
Peretti nemsokára abbahagyta.
- Én majd őrködöm. Lehet, hogy veszélyben vagyunk. Az álapa bármikor kijöhet, és megpróbálhat leállítani minket. - Pisztolyával a kezében elfoglalta őrhelyét a hátsó bejáratnál, míg Charles és Bobby Daniels folytatta a keresést. Charles lassan dolgozott. Fáradt volt, teste hideg és zsibbadt. Hihetetlennek tűnt az egész: az álapa meg ami a saját apjával, az igazi apjával történt. De a rémület tovább hajtotta: mi lesz, ha ugyanez megtörténik az anyjával, vagy vele, magával? Vagy mindenkivel? Talán az egész világgal.
- Megtaláltam - kiáltotta vékony, magas hangján Daniels. - Gyertek ide gyorsan!
Peretti felemelte a pisztolyát, és óvatosan közeledett.
Charles odarohant, az elemlámpa táncoló fényét odairányította, ahol Daniels állt.
A fiú egy betonlap megfordításakor talált rá. A nyirkos, rothadó talajon a fény egy fémes testen csillant meg. A vékony, ízelt teremtmény végtelen sok, görbe lábával eszelősen ásott. Páncélozott volt, mint egy hangya, a barnásvörös rovar sebesen tűnt el a szemük elől. Többtucatnyi láb kaparta, markolta a földet. A talaj nemigen tudott nekik ellenállni. Veszedelmesnek látszó farka dühödten vonaglott, ahogy lefelé küzdötte magát a kiásott alagútba.
Peretti berohant a garázsba, és felkapta a gereblyét. Leszorította vele a rovar farkát.
- Gyorsan! Lődd le a pisztollyal!
Daniels megragadta a pisztolyt, és célzott. Az első lövés félig letépte a rovar farkát. Eszelősen fetrengett, vonaglott, farka élettelenül hevert, és néhány lába is letört. Harminc centiméter hosszú lehetett, mint egy óriás százlábú. Kétségbeesetten küzdött, hogy bemenekülhessen a lyukba.
- Lőj újra! - parancsolta Peretti. ,
Daniels a pisztollyal babrált. A rovar csúszkált és sziszegett. Feje előre-hátra rángatózott; hátracsavarodott, és a gereblyébe harapott, amely leszorította. Gonosz szemeiből gyűlölet sugárzott. Egy percig hiábavalóan küzdött a gereblyével, aztán hirtelen, teljesen váratlanul olyan őrült rángatózásban tört ki, hogy mindnyájan rémülten hátráltak.
Charlesnak hirtelen valami éles hang hasított az agyába. Hangos zümmögés, fémes, harsány, mintha milliárd fémhuzal táncolna és rezegne egyszerre. Erőteljes lökést érzett; a dörgő, fémes robaj megsüketítette, összezavarta. Megbotlott a saját lábában, és hátralépett, a többiek ugyanezt tették, fehér arccal, döbbenten.
- Ha a pisztollyal nem tudjuk megölni - zihálta Peretti -, vízbe fojthatjuk. Vagy elégethetjük. Vagy átszúrhatunk egy tűt az agyán. - Nehezen tartotta a, gereblyét, amellyel a földhöz szögezte a rovart.
- Van egy üveg formaldehidem - motyogta Daniels. Ujjai idegesen matattak a pisztoly agyán. - Hogy működik ez? Azt hiszem, nem megy...
Charles kikapta a kezéből a pisztolyt.
- Majd én megölöm. - Leguggolt, fél szemmel célzott, ujját a ravaszra szorította. A rovar csapkodott és igyekezett elszabadulni. Erőtere zaja ott kalapált Charles fülében, de ő nem engedte el a pisztolyt. Az ujja megfeszült a ravaszon...
- Elég volt, Charles - mondta az álapa. Erős ujjak markolták meg, bénító nyomást érzett a csuklóján. A pisztoly a földre esett, miközben kétségbeesetten igyekezett kiszabadítani magit. Az álapó taszított egyet Perettin. A fiú hátraugrott, és a rovar, megszabadulva a gereblyétől, győzedelmesen eltűnt az alagútjában.
- Most elverlek, Charles - mondta színtelen hangon az álapa. - Mi ütött beléd? Szegény anyád magánkívül van az aggodalomtól.
Nyilván elbújt az árnyékban. Ott lapult a sötétben, és figyelte őket. Nyugodt, érzelmek nélküli hangja, amely az apja hangjának szörnyű paródiája volt, ott morajlott Charles füle mellett, miközben kérlelhetetlenül vonszolta a garázs felé. Hűvös leheletét is érezte, jeges, édeskés illata volt, mint a korhadó talajnak. Roppant ereje volt, Charles nem tehetett semmit.
- Ne ellenkezz! - mondta az álapa nyugodtan. Gyere szépen a garázsba. Én csak a javadat akarom, Charles.
- Megtaláltad? - hallotta anyja aggódó hangját a hátsó ajtó felől.
- Igen, megtaláltam.
- És most mit akarsz csinálni?
- Egy kicsit móresre tanítom. - Az álapa kinyitotta a garázsajtót. - A garázsban. - A félhomályban egy bágyadt, humortalan és tökéletesen érzelemmentes mosoly jelent meg az ajkán. - Menj szépen vissza a nappaliba, June. Ez most már az én dolgom. Nekem kell kézbe venni. Te soha még csak meg se büntetted.
A hátsó ajtó kényszeredetten becsukódott. Ahogy kialudt a fény, Peretti lehajolt, és a pisztoly után kezdett tapogatózni. Az álapa azonnal megmerevedett.
- Menjetek haza, fiúk! - recsegte.
Peretti habozva állt, a pisztolyt markolva.
- Indulás! - ismételte az álapa... - Tedd le azt a játékszert, és tűnj el innen. Lassan Peretti felé lépett, egyik kezével Charlest tartotta, a másikkal Peretti fele nyúlt. - A városban nem szabad fegyvert tartani, kisöreg. Apád tud róla egyáltalán? Elöljárósági rendelet van rá. Jobb lesz, ha ideadod, még mielőtt...
Peretti a szemébe lőtt.
Az álapa felmordult, és szétroncsolt szeméhez kapott. Hirtelen Peretti felé sújtott. Peretti a kocsiúton hátrált, s közben megpróbálta felhúzni a pisztolyt. Az álapa előrelendült. Erőteljes ujjai kicsavarták a fegyvert Peretti kezéből. Aztán szó nélkül szétzúzta a ház falán.
Charles kitépte magát, és rohant. Hová bújhatna? Közte és a ház között ott az álapa. Már jön is feléje, óvatosan lopódzó, fekete árnyék, a sötétet kémleli, hogy meglássa őt. Charles hátrált. Bárcsak lenne valami hely, ahol elbújhat!
A nád!
Gyorsan besurrant a hatalmas, öreg nádszálak közé. Bágyadt surrogással zárultak össze mögötte. Az álapa a zsebében kotorászott, meggyújtott egy szál gyufát, aztán az egész dobozt meggyújtotta.
- Charles - mondta. - Tudom, hogy itt vagy valahol. Nincs értelme bujkálni. Csak megnehezíted a dolgot.
Charles kalapáló szívvel lapult a nád között. Mindenfelé rothadó szemét és mocsok. Fű, lomok, papírok, dobozok, régi ruhák, deszkák, konzervdobozok és üvegek. Pókok és szalamandrák mászkáltak körülötte. A nád zörgött az éjszakai szélben. Rovarok és mocsok. És még valami.
Egy alak, egy csendes, mozdulatlan alak, amely úgy nőtt ki a szemétkupacból, mint valami éjszakai gomba. Fehér oszlop, kocsonyás tömeg, amely nyálkásan csillogott a holdfényben. Gubóba burkolt, penészes rovarbáb. Már sejteni lehetett a karját és a lábát. Feje még határozatlan körvonalú. Az ismertetőjegyek még nem formálódtak ki egészen. De ő már, felismerte mi az.
Az álanya. Itt fejlődött a nyirkos mocsokban a ház és garázs között. A nád rejtekében.
Már majdnem kész volt. Még néhány nap, és teljesen kifejlődik. Most még lárva, fehér, puha és kocsonyás. De a nap hamar kiszárítja és felmelegíti. Megkeményíti a burkát. Sötétté és erőssé teszi. Aztán kibújik a bábból, és egy szép napon, mikor az anyja a garázs felé jár...
- Az álanya mögött volt még néhány kocsonyás lárva, amelyeket később rakott le a rovar. Kicsik. Épp csak létrejöttek. Azt a helyet is látta, ahonnan az álapa előbújt, ahol növekedett. Itt fejlődött ki egészen, és aztán a garázsban az apja találkozott vele.
Charles döbbenten menekült tovább a rothadó deszkák, a szemét és mocsok, a kocsonyás lárvák között. Nagy nehezen elérte a kerítést... és visszahőkölt:
Még egy. Egy újabb lárva. Ezt nem vette észre az előbb. Ez nem volt fehér. Már megsötétedett. A gubó, a kocsonyás lágyság, a nyirkosság nem volt sehol. Teljesen kifejlődött. Kicsit remegett, erőtlenül mozgatta a karját.
Az ál-Charles.
A nád szétnyílt és az álapa keze szorosan megragadta a fiú csuklóját.
- Itt maradsz - mondta. - Jobb helyre nem is jöhettél volna. Ne mozdulj! - A másik kezével letépte a báb maradványait, amelyek még akadályozták az ál-Charlest.
- Segítek neki. Még mindig gyenge egy kicsit.
Az utolsó nyirkos, szürke foszlány is leszakadt, és az ál-Charles előretámolygott. Bizonytalanul botorkált Charles felé, míg az álapa félrehajtotta az útjába eső nádszálakat.
- Erre, erre - mormogta az álapa. - Majd én tartom neked. Ha ettél, majd erősebb leszel.
Az ál-Charles szája kinyílt és becsukódott. Sóváran közeledett Charles felé. A fiú vadul kapálódzott, de az álapa hatalmas kezei lefogták.
- Ne ellenkezz, fiatalember! - parancsolta az álapa. - Neked is sokkal könnyebb lesz, hogy ha...
Hirtelen felkiáltott és összerándult. Elengedte Charlest, és hátratántorodott. Teste vadul vonaglott. Nekiesett a garázsnak, a végtagjai rángatóztak. Egy ideig hempergett, és dobálta magát haláltusájában. Vinnyogott, nyöszörgött, megpróbált odébb mászni. Aztán fokozatosan elcsendesedett. Az ál-Charles is csendes kis kupaccá csuklott össze. Ott hevert bután a nád és rothadó szemét között, petyhüdt testtel, üres, tompa arccal.
Végül az álapa sem moccant már. Csak a nád gyenge sustorgása hallatszott az éjszakai szélben.
Charles nehézkesen feltápászkodott. Kiment a betonozott kocsifelhajtóra. Peretti és Daniels közeledett, éberen figyelve, óvatosan.
- Ne menj a közelébe! - kiáltotta Daniels. - Még nem döglött meg. Eltart egy darabig.
- Hogy csináltátok? - motyogta Charles.
Daniels megkönnyebbülten zihálva tette le a gázolajos kannát.
- Ezt a garázsban találtam. A mi családunk mindig gázolajat használt a moszkitók ellen, mikor még Virginiában laktunk.
- Daniels gázolajat öntött a rovar járatába - magyar rázta Peretti még mindig megilletődve. - Nagy ötlet volt.
Daniels a lábával óvatosan megpiszkálta az álapa kicsavarodott testét.
- Már nem él. Vége lett abban a pillanatban, ahogy a rovar elpusztult.
- Gondolom, a többi is kikészült - mondta Peretti. Félretolta a nádat, hogy szemügyre vehesse a szemét közt itt is, ott is kinőtt lárvákat. Az ál-Charles egyáltalán nem reagált, mikor Peretti egy bot végével megdöfködte a mellkasát. - Ez is halott.
- Biztosra kell mennünk! - mondta Daniels eltökélten. Fogta a súlyos gázolajos kannát, és a nádas széléhez vonszolta. - Az álapa elszórt egy pár gyufát az úton. Menj, Peretti, hozd ide őket!
Egymásra néztek.
- Igazad van - mondta Peretti engedelmesen.
- Hozzuk ide a slagot is. Vigyáznunk kell, nehogy elharapózzon a tűz.
- Gyerünk! - mondta Peretti türelmetlenül. Már el is indult. Charles gyorsan követte, és nekiláttak gyufát keresni a holdfényben.

Kappanyos András fordítása
Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.
9765 levél
Válasz 04.06.15. 19:43 #26
vally
– Nem vagyok értelmiségi. Azokra nincs szüksége a fasizmusnak. A tett a fontos. Az elmélet a tettből fakad. Az érdekképviseleti állam megköveteli, hogy megértsük a történelem társadalmi mozgatórugóit. Érted? Mondom: én tudom, Juliana – a hangszíne őszinte volt, szinte bocsánatkérő. – Azok a régi, rohadt pénzorientált birodalmak, Nagy-Britannia, Franciaország és az Egyesült Államok, bár az utolsó csak egy korcs volt, nem is volt igazán birodalom, de azt is csak a pénz hajtotta. Lélektelenek voltak, ezért nem lehetett jövőjük sem. Nem növekedtek belülről. Lehet, hogy a nácik gengszterek. Elfogadom. Szerinted is azok? Helyesen mondtam?
Juliana nem állta meg mosolygás nélkül. Joe olaszos modora nem tette lehetővé, hogy egyszerre vezessen és magyarázzon.
– Abendsen úgy áll hozzá, mintha olyan nagy különbség lenne, hogy végül az USA vagy Nagy-Britannia kerekedik felül. Badarság. Nincs rálátása, fogalma sincs a történelemről. Egyik kutya, másik eb. Olvastad valaha is a Ducét? Beleadta a lelkét. Gyönyörű ember volt, gyönyörű írás. MegmaŹgyarázza az események rejtett valóságát. A háború valóban a régi és az új között zajlott. A pénz – ezért keverték bele a nácik tévesen a zsidókérdést – és a közösségi szellem között, amit a nácik Gemeinschaftnak neveznek, népközösségnek. Mint a szovjetek. Kommuna. Nem így van? A baj, hogy nem, mert a kommunisták belecsempészték a Nagy Pétertől származó pánszláv birodalmi céljaikat is, és a szociális reformok csak a birodalmi ambíciók eszközei lettek.
Mussolini is ezt tette, gondolta Juliana. Pontosan ezt.
– Igen, tragédia, hogy a nácik gengszterek – darálta Joe, ahogy éppen megelőzött egy lassú teherautót. – De a változást a vesztes mindig megszenŹvedi. Ebben semmi új nincs. Nézd meg a korábbi forradalmakat, FranciaŹországot, vagy Cromwellt. A németek túlzottan hajlanak a filozofikusságra, és túl színpadiasak is. Az a rengeteg felvonulás. Az igazi fasiszta soha nem szövegel, csak cselekszik. Mint én magam is. Nem?



Kurvajó könyv. lehet, hogy örök kedvenccé léptetem elő.
Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.
9765 levél
Válasz 04.06.15. 19:08 #25
vally
Ismertető a könyvről (pillanatynyi kedvencem): Az ember a Fellegvárban 1963-ban megkapta a sci-fi mûfajának legnevesebb elismerését, a Hugo-díjat.
Két alkalommal ítélték neki a neves British SF-díjat: 1967-ben a The Three Stigmata of Palmer Eldritch címû regényért és 1979-ben az A Scanner Darklyért. 1975- ben pedig a Flow My Tears, the Policeman Said címû könyvéért megkapta a nagy presztízsû John W. Campbell Memorial Awardot.
Dick számos nagysikerû film alapjául szolgáló novella és regény szerzôje. Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokról? címû regényébôl forgatta Ridley Scott a Szárnyas fejvadászt. A We Can Remember it for You Wholesale szolgált alapul Paul Verhoeven Emlékmásának. Utoljára Steven Spielberg rendezett filmet Dick novelláiból, Különvélemény címmel.
Amerika, 1962. A rabszolgatartás újra legális. A néhány túlélõ zsidó álnéven bujkál. San Franciscóban a Ji King legalább annyira hétköznapi dolog, mint a telefonkönyv. Mindez azért, mert a szövetséges hatalmak elveszítették a második világháborút, és az Egyesült Államok területén most közösen osztozik a császári Japán és a náci Németország. De azt mondják, létezik egy könyv. Egy betiltott könyv, amely egy másik világról szól. Azt is mondják, hogy abban a másik világban a háborút a szövetségesek nyerték meg. Mindenki a valóságot keresi, de vajon létezik-e valóság egyáltalán?
Philip K. Dick Hugo-díjas regénye mára a science-fiction klasszikusává vált. Egyszerre teremtette meg az alternatív történelmi regények mûfaját, és emelte íróját a tudományos fantasztikus irodalom legnagyobb alakjai közé.
Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.
9765 levél
Válasz 04.06.15. 18:58 #24
vally
Óvatosnak kell lenni, gondolta Reiss, ha nem vigyázol, egyik napról a másikra egy kis szigeten leszel konzul Dél-Afrika partjainál, niggerek között. És a következő pillanatban már egy nigger hentereg az ágyadban, és tíz apró nigger szólít papának.

Dick: Ember a fellegvárban
Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.
3553 levél
Válasz 04.05.30. 13:03 #23
The Lord
Unkle - Back And Forth

(i don't like to be back)

You see things in life
And you're bit surprise what you see
Life, your whole life, is changes
You go through changes in your life
One second you've got it made
Next second you're down in the dumps
And it goes back and forth
Throughout your whole life
One second you've got the most beautiful girl in the world
Next second you don't even have a girlfriend no more
And it goes back and forth
And back and forth, you known
And this is life man, it's changes
This is what you gotta go through throughout your whole lifetime

I'm going through changes
I'm going through changes
I'm going through changes

And it goes back and forth
And back and forth, you known

Never...
Never...
Land...

Azért ebbe halovány zsenialitás van...
"Félelmetes amúgy, hogy tőled állandóan csak elégedetlenkedő levelek jönnek..." A köbön!
3164 levél
Válasz 04.05.30. 02:52 #22
NeoExDeath
Tandori Dezső: A damaszkuszi út

Most, mikor ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje, hogy.


"I belong to the warrior in whom the old ways have joined the new"
1963 levél
Válasz 04.05.30. 02:32 #21
Rettenthető
"Aki tud, és tudja, hogy tud, őt kövessétek
Aki tud, de nem tudja, hogy tud, őt ébresszétek fel
Aki nem tud, és tudja, hogy nem tud, őt tanítsátok
Aki nem tud, és nem tudja, hogy nem tud, őt kerüljétek."
A demokrácia egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.
1133 levél
Válasz 04.05.24. 20:54 #20
Joe
Hát ez a szám még nincs kész de készül! Eddig csak pár számunk van meg, tudod friss az együttes.
A fő slágerünk címe: Kutyasó
Később tájékoztatlak a fejleményekről!
Morning will come. Just pray you're there to see it.
4133 levél
Válasz 04.05.24. 16:25 #19
gothmog
"That is not dead wich can eternal lie
And with strange aeons death may die"


Ez a Joe által beírt Lovecraft idézet eredetije, ha minden igaz.

Endure. In enduring, grow strong.
9765 levél
Válasz 04.05.24. 10:45 #18
vally
Lehet tőletek zenét kérni/letölteni?
Sose vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz az ő szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.
1963 levél
Válasz 04.05.24. 10:38 #17
Rettenthető
"Jobb egy oroszlántól félni, mint kétszáz patkánytól."

/Voltaire/
A demokrácia egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.
4133 levél
Válasz 04.05.24. 09:00 #16
gothmog
Bocs, hogy kijavítalak, de a Lovecraft idézet hibás: nem "számtalan korok", hanem "számlálatlan korok" a helyes.
Endure. In enduring, grow strong.
1133 levél
Válasz 04.05.23. 21:06 #15
Joe
Fehér egér üzemmód

(1)
Agyam akár a telefonközpont…
Csörgések hadai hangosan menetelnek,
Agysejteket kegyetlenül nem kímélnek.
A káosz vakon előbújik…
Eddig nem látott sötét helyekről
És egy új hívás érkezik messziről:
„Szerelem vagy szeretet?”
Szeretni próbál, de a képzelet határa lecsökken,
Halott emberek hívásai elvésznek a sötétben.
Csak a szerelem marad,
De a vonal foglalt.
Az érzelmek vad összevisszasága
A messziségben elfonnyad.
S ami marad, nem más:
Üresség. A dolgozók hazamentek már,
És a telefonközpont csak ott áll,
Mintha soha senki nem járt volna arrafelé.

(2)
Egyetlen lakója az utolsó fehér egér
Néma hívásokban szakértő, szegény
Az unalom homályában szédeleg.
Az érzelmei rég eltűntek…
Porban mászkál, porban járkál,
És feltekint a telefonokra:
„Bárcsak én is feljuthatnék oda!”
Hívásokat kezdeményezne
A lét értelmének ködébe kitörne,
És élvezné az értelmetlenség ízét…
De amíg oda kiér:
Hosszú út vár rá, nagyon hosszú,
Olyan hosszú, mint amilyen
Mély a sötétben a fekete lyuk.

(saját versem, kéttagú együttesem egyik számának dalszövege)
Morning will come. Just pray you're there to see it.
1133 levél
Válasz 04.05.23. 21:04 #14
Joe
Neon lights,
Shimmering neon lights,
And at the fall of night
This city's made of light
(Kraftwerk: Neon linghts)

Nem halhat meg az, mi örökkétig áll,
Számtalan korok során enyészik... a Halál.
(H.P. Lovecraft)
Morning will come. Just pray you're there to see it.
1963 levél
Válasz 04.05.21. 10:42 #13
Rettenthető
François Villon

Ballada a senki fiáról


Mint nagy kalap, borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség,
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s lehelletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.

Fagyos mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra
s halántékomra már az ősz feküdt,
s így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.

A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom
s így kergettem a Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem,
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem,
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.

S bár nincs hazám, borom, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha meguntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, François Villon, fekve,
megáldva és leköpve mindenütt.


(Faludy György fordítása)


Saddi!


nem baj ha nyálas, itt lehet!
A demokrácia egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.
1087 levél
Válasz 04.05.21. 10:32 #12
saddi
Ez lehet, hogy kicsit nyálas lesz, de felvállalom


szeretnék szeretni szerelmet szeretve szerelmes szívedbe szerelmes szívemet szerezni,szólj szám,szívem,szívem szép...
Ha nem tudsz csendben maradni, fogd be a pofád!
4133 levél
Válasz 04.05.21. 09:24 #11
gothmog
No, tegnap nem volt semmi időm, de ma hoztam magammal Baudelaire-t.
Petri nincs sajnos, mert a húgom kölcsönadta a köteteinket, de majd egyszer pótolom azt is.
Most két Baudelaire vers.

Az első egy lázadó hangvételű vers, bele lehet ugyan magyarázni "ezt-azt", de remélem senki nem fogja ezt tenni.

Charles Baudelaire: Ábel és Kain

1
Ábel faja, egyél igyál és
aludj: rád isten kegye hullt;

Kain faja, utad a sár és
sárban dögölsz meg, nyomorúlt!

Ábel faja, áldozatodban
kéjeleg a szeráfi orr!

Kain faj, véget ér-e roppant
vezeklésed valamikor?

Ábel faja, vetésed ingyen
hizlalja, s barmodat, a föld;

Kain faja, rossz beleidben
az éhség vén ebe üvölt.

Ábel faja, múlik a nyár, de
tűzhely véd és atyai ház;

Kain faja, szegény sakál, te,
téged barlang hidege ráz!

Ábel faja, tenyéssz, szeretkezz,
fiadzik aranyad is;

Kain faja, el ne feledkezz:
e nagy étvágy még bajba visz.

Ábel faja, te nőssz s a zsengét
falod, réti poloska, te

Kain faja, romlás, betegség
hajt a hazátlan vég fele

2
Ah! Ábel faja, a te hullád
trágyázza még ezt a talajt!

Kain faja, nehéz a munkád,
még küzd, de célját éri majd;

Ábel faja, nézd, nézd remegve:
nyárs veri le kardod vasát!

Kain faja, törj az egekbe
és döntsd le Isten trónusát!

Szabó Lőrinc fordítása

A második vers, egy "szerelmesvers"; ezt vszg. mindenki ismeri a középiskolai tanulmányiból, de azért bepötyögöm ide, mert jó morbid


Charles Baudelaire: Egy dög

Meséld el, lelkem, a szép nyárhajnali látványt,
melybe ma szemünk ütközött:
Az ösvényforduló kavicsos homokágyán
váratlan egy iszonyú dög

nyitotta, lábait cédán magasba lökve,
mig izzadt méreg járta át,
elénk, gúnyosan és semmivel sem törődve,
kipárolgással telt hasát.

A nap sugarai tán azért tündököltek
úgy e sülő szemét fölött,
hogy atomjaiban adják vissza a Földnek
azt, amit az egybekötött.

S e gőgös vázra, mint nyiladozó virágra
nézett alá az ég szeme;
a bűz ereje az egész rétet bejárta,
azt hitted, elájulsz bele.

A mocskos has körül legyek dongtak, s belőle
folyadékként és vastagon,
fekete légiók, pondrók jöttek, s nyüzsögve
másztak az élő rongyokon.

S mindez áradt, apadt, mint a hullám, s repesve
s gyöngyözve néha felszökkelt:
a test bizonytalan dagadva-lélegezve
sokszorozott életre kelt.

S e világ muzsikált, halkan zizegve, lágyan,
mint futó szél a tó vizén,
vagy mint a mag, melyet a gabonaszitában
ütemre forgat a legény.

A széteső alak már-már nem volt, csak álom,
kusza vonalak tömege,
vázlat, melyet csak úgy fejez be majd a vásznon
a művész emlékezete.

Egy elijedt kutya a szirt mögé lapulva
nézet bennünket dühösen,
sóváran lesve a percet, amikor ujra
lakmározhat a tetemen.

-És hiába, ilyen mocsok leszel, te drága,
ilyen ragály és borzalom,
szemeim csillaga, életem napvilága,
te, lázam, üdvöm, angyalom!

Igen! ilyen leszel, te, nők között királynő,
az utolsó szentség után,
csontod penész eszi, húsodból vadvirág nő
s kövér gyom burjánzik buján.

De mondd meg, édes, a féregnek, hogy e börtön
vad csókjaival megehet,
én őrzöm, isteni szép lényegükben őrzöm
elrothadt szerelmeimet!

Szabó Lőrinc fordításaő
Endure. In enduring, grow strong.
1963 levél
Válasz 04.05.19. 13:14 #10
Rettenthető
Jaja hozzám képest, és thx.
A demokrácia egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.
4133 levél
Válasz 04.05.19. 12:07 #9
gothmog
Hozzád képest?
Mert akkor Neked is boldog szülinapot (így utólag is).

Vers most nincs, majd holnap hozk egy-két Petri György verset, meg Baudelaire-től is valamuit .

Ha rosszul írtam valamit, bocs, de nagyon sietek...
Endure. In enduring, grow strong.
1963 levél
Válasz 04.05.19. 11:41 #8
Rettenthető
off
Áááááá, most lestem meg...infod. Pont egy nappal hamarabb születtél!
Utólag is boldog birth napot!
on






Nemes Nagy Ágnes: Amikor


Amikor én istent faragtam,
kemény köveket válogattam.
Keményebbeket, mint a testem,
hogyha vigasztal, elhihessem.
A demokrácia egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.
4133 levél
Válasz 04.05.19. 11:01 #7
gothmog


Edgar Allan Poe: ALONE

From childhood's hour I have not been
As others were - I have not seen
As others saw - I could not bring
My passions from a common spring.
From the same source I have not taken
My sorrow; I could not awaken
My heart to joy at the same tone;
And all I lov'd, I lov'd alone.
Then - in my childhood - in the dawn
Of a most stormy life - was drawn
From ev'ry depth of good and ill
The mystery which binds me still:
From the torrent, or the fountain,
From the red cliff of the mountain,
From the sun that 'round me roll'd
In it's autumn tint of gold -
From the lightning in the sky
As it pass'd me flying by -
From the thunder and the storm,
And the cloud that took the form
(When the rest of Heaven was blue)
Of a demon in my view.


És a fordítása...

Egyedül
(E.A. Poe verse Radó György fordításában)

Mindig, már mint apró gyerek
Más voltam, mint más – e szemek
Másként láttak – más szenvedély
Tüzében égett ez a vér.
Más forrásból fakadt a bánat
Énbennem; más hangokra támadt
Csapongó kedv az én szívemben
És mindig egyedül szerettem.
Viharzó éltem hajnalán
Akkortájt bukkant fel talán,
Jó s rossz mélyéből tört elő
E titkos, bénitó erő:
Szurdokból vagy hegypatakból,
Fennen rőtlő szirtfalakból,
Míg az őszi napkorong
Mindent színaranyba vont –
Míg sujtó istennyila
Mellettem suhant tova –
Menny dörgött, zúgtak szelek,
És egy furcsa felleget
(Tiszta-kék égbolt delén)
Zord démonnak láttam én.


Endure. In enduring, grow strong.
1963 levél
Válasz 04.05.19. 10:35 #6
Rettenthető
Okay, így nem probléma


Pilinszky János: KZ-oratórium (részlet)


Hol volt, hol nem volt,
élt egyszer egy magányos farkas.
Magányosabb az angyaloknál.

Elvetődött egyszer egy faluba,
és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

Már a falát is megszerette,
a kőművesek simogatását,
de az ablak megállította.

A szobában emberek ültek.
Istenen kívül soha senki
olyan szépnek nem látta őket,
mint ez a tisztaszivü állat.

Éjszaka aztán be is ment a házba,
megállt a szoba közepén,
s nem mozdult onnan soha többé.

Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
s reggel is, mikor agyonverték.
A demokrácia egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.
4133 levél
Válasz 04.05.19. 09:10 #5
gothmog
Bocsesz!

Az "aki érti, érti, aki nem, az nem" kijelentést nem az "idegen nyelv" részre, hanem a szöveg mondanivalójára értettem. Tehát nem ara akartam vele utalni, hogy aki nem tud angolul, az vessen magára, vagy ilyesmi.
Ha lesz időm, akkor talán lefordítom, és beírom ide.

Még egyszer, bocs!


Addig is, álljon itt egy magyar nyelvű dalszöveg:

Cosmic Nest of Decay

messze járok, sírhant alatt hálok
nem élek bár álmodom, a bomlás lett ágyasom
hajnali harmat cseppje csillan rothadt avaron
a föld beszívva azt, engem táplál gazdagon
tölgyfák gyökere fejemnek támasza
férgek éhe testemnek vígasza!

a bomlás mely egykor megölt ostobán
ma életben tart, s nevetek csupán
holt lelkek sóhaja lelkem óhaja
mint eltitkolt, gonosz irodalom
ez maradt nékem csupán, e kozmikus birodalom!

nem élek de álmodom, a halál őrködik síromon
lelkem kihúnyt csillag odalenn
sötét verem lakhelyem
hol a napfény színtelen
végtelen alagút a mélybe
itt élem napjaim, a rothadás ősi fészke
láva cseppek egem napjai

de ma elhoztam néktek a tudást
mely a sírból fogant
Férgek Ura jött el hintaján
tűzzel hajtott ördög fogat
jutalmatok, mit magammal hozék e napon
a holtaké volt, s most az élőknek adom
lelkem csepp volt egykor a rothadt sár tengerében
bomlott testem hevert Földanya tenyerében
ám álmomból felkélve most hatalmam a tudás!
sírból fogant, átadom nektek, íme az elmúlás!

írta: Gabriel Wolf
Endure. In enduring, grow strong.
1963 levél
Válasz 04.05.18. 17:50 #4
Rettenthető
CARMINA BURANA /
MÍG KOCSMÁBAN JÓL IDŐZÜNK
[In taberna quando sumus]
Fordította: Weöres Sándor

[1]
Míg kocsmában jól időzünk
föld bajával nem törődünk,
kockát, kártyát kevergetünk,
ugyan nekiveselkedünk.
Mit csinálunk a kocsmában?
pénz nyit pincét általában,
ez kérdésünk magva éppen,
hallgassátok, elbeszélem.


[2]
Ím, ez játszik, ím az iszik,
amaz erkölcstelenkedik.
Aki játékban időzik,
annak olyik levetkőzik,
a másik jól felöltözik,
zsákja pénzzel töltekezik.
Senki sem fél itt haláltól,
Bacchust tétként vetni bátor,


[3]
azaz: borért melyik fizet?
Így iszik a diáksereg:
Egyszer dutyiban ülőkért,
majd háromszor az élőkért,
négyszer a hívő seregért,
ötször a halott hívekért,
hatszor könnyű némberekért,
hétszer szegénylegényekért,


[4]
nyolcszor bűnös barátokért,
kilencszer rossz csuhásokért,
tízszer a haragosokért,
tizenegyszer hajósokért,
tizenkétszer vezeklőkért,
tizenháromszor ölőkért,
császárért s pápáért végül
iszik bárki nyakló nélkül.


[5]
Iszik pénzes, iszik dolgos,
iszik csuhás, iszik zsoldos,
iszik szolga, iszik dajka,
iszik tolvaj, iszik szajha,
iszik emez, iszik amaz,
iszik derék, iszik pimasz,
iszik szőke, iszik barna,
iszik tudós, iszik balga,


[6]
iszik szegény, iszik beteg,
iszik aggastyán és gyerek,
iszik főpap, iszik dékán,
iszik húgom, néném, bátyám,
iszik apám, iszik anyám,
iszik minden egyáltalán,
iszik száz és iszik ezer,
egész világ nyakal, vedel.


[7]
Bizony hatszáz pénz is kevés,
mikor jól megy a vedelés,
és a borban korlát nélkül
vígan minden összebékül.
Minket rágnak minden népek,
mért maradunk mind szegények,
aki ránk néz görbe szemmel,
nem is lehet igaz ember.





gothmog!


Kösz a fordítást, nagyon szép volt.
A demokrácia egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.
4133 levél
Válasz 04.05.18. 17:13 #3
gothmog
The Loss and Curse of Reverence

Memories of torment strikes me.
Attempts were made to suffocate me at birth.
Fools, I was already ancient.
Thou can not kill whats breeds within Thee.

Alas, this agony.
The emptiness of earthborn pride.
Hath stirred my faithful heart.
Which guided me to darker paths,
far away from their pestilent ways.
Cleansed was I from deceitful grace.
Yet, put to scorn was I,
by those unclean.Enslaved by ignorance,
they blindly spat upon the deity of hate.
Awake is the darkest fiend.

By the fallen one I shall arise.

Upon bewildered masses.
To whom the indulgence of my soul
portray as sin made god.
I shall revile and quell the source.
Whence mockery of my kind derive.
This I know.
Facile shalt my quest not come to pass.
Deathwish be my gift to all at last.

Honour.
Commended no longer as virtue.
Yet, shalt be extolled at light's demise.

By the fallen one I shall arise

Believer, speak not to me of justice.
For none have I ever seen.
By God, I shall give as I receive.
Betrayer, speak not to me at all.
You and this world ripped my fucking heart out.
Again... and again... and again...

(Emperor: Anthems to the Welkin at Dust)

A szöveghez meg: no comment!
Aki érti, érti, aki meg nem, az nem. Ezen nincs mit magyarázni...
Endure. In enduring, grow strong.
4144 levél
Válasz 04.05.18. 11:56 #2
HTB
soha ne kezdj seggberúgó versenyt egy tarajos sünnel ~ (Terry Pratchett...angolul nemtom hogy van,de kurva jó a fordítása)
Don't panic!(Ne ess pánikba...alapmű )
Just another freak in the freak kingdom
1963 levél
Válasz 04.05.18. 11:54 #1
Rettenthető
Ide olyan verseket, dalszövegeket, idézeteket, bölcsleteket írjatok, amik megérintenek, amik valamiért megfognak. Lehetőleg olyan alkotásokat közöljetek, ami nem durva átköltések, vagy viccesnek hitt saját alkotások. De ha nem idétlenkedésre szántátok a verset (vagy amit), akkor aki akarja itt is megoszthatja a saját írását.
Annyit még ha kérhetnék, hogy ha nem édesanyanyelvünkön írodott az idézendő mű, akkor légyszi mellékeljetek egy fordítást is.



"A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak.
Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőkként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem az a legrosszabb, amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."


Stephen King - Állj ki mellettem
A demokrácia egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.