Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Filmek - mozi, TV, DVD

»» Filmsarok - mit láttál mostanában?

Filmes beszámolók és értékelések kötetlenül - az ízlések és pofonok völgyében.

51925 levél
Válasz 15.07.02. 19:10 #38118
Barthezz
"Azt hiszem én azoknak az embereknek (és kisebbségnek) a táborába tartozom, akik kifejezetten élvezték a filmet."

Sajnos nem. Legfeljebb itt a Dome-on. Elolvastam jópár kritikát, egytől egyig mind jó értékelést adott a filmre, még az Aeon Fluxon is 4/5 pontszámmal végzett, olyan lehetetlen és hajmeresztő mondatokat leírva a kritikában, minthogy "a raptorokkal motorozni menő". Így, a menő szót használva. (Kurvára nem az.) A kommentekbe beleolvasva is szinte mindenki a 2. és a 3. film elé helyezte a 4. részt. Tényleg érthetetlen számomra, főleg, hogy a 2. részt miért húzzák le ennyire. Ég és föld a különbség az és a mostani 4. rész között. De mint korábban írtam, még a valóban gyengébb és összecsapott 3. rész is rendben van ehhez képest.

"A teljes játékidő alatt az a gyermeki izgalom volt rajtam, amivel annak idején az első részt is megnéztem és meglepődve tapasztaltam (főleg úgy hogy a horrorfilmek ijesztgetése nem igazán hat meg), hogy egy-egy jelenet alatt még magam is visszafogtam a lélegzetem nem csak a mellettem ülő barátnőm."

Hát engem egyszer sem kapott el ilyen érzés, egyetlen izgalmas jelenet nem volt, ahol ne tudtuk volna előre a kimenetelt. Az összes akciójelenet összecsapott, gyors lefolyású volt. Nem ez messze a film legnagyobb hibája, de hol van a Jurassic World egyetlen jelenete is az 1. rész T-Rex dzsipp-támadásához, vagy a végén a konyhában raptorok elől bujkálós jelenethez képest? De még a 2. rész lakókocsis T-Rex támadása is fényévekkel izgalmasabb a 4. rész bármely jeleneténél. A feszültséget a korábbi filmekben pont a hosszúra nyújtott jelenetekkel érték el, a T-Rex és a raptorok percekig csak kerülgették a szereplőket és kivártak. Nem lehetett tudni, mikor indítják meg a támadást, ami természetesen folyamatosan a levegőben lógott és ami után kő kövön nem maradt. A feszültséget sztem ez teremti meg, nem az itt alkalmazott gyorsan vágott akciók. Részben ez volt az egyik fő hibája már a 3. résznek is. Bár ott legalább a hangulat jelen volt végig és ha nem ütik agyon a filmet az utolsó 3 perccel, esküszöm, még jó film is lehetett volna belőle.

A korábbi kommentemben a film többi hibájáról már leírtam a véleményem, úgyhogy azokat nem ismétlem meg.


A spoileres megjegyzésed amúgy én is remélem, hogy nem gondoltad komolyan. A Jurassic Park nem erről szól, a családi kalandfilm koncepciót döntené teljesen romokba egy ilyen folytatás. Már a mostani részben is kivágta nálam a biztosítékot a "ha ilyenekkel üldözhettük volna Bin Ladent mondat", mert semmi keresnivalója egy iylen megjegyzésnek egy JP-filmben.
1436 levél
Válasz 15.07.02. 18:38 #38117
-T0ng-
A True Detective főcímzenéje pedig teljesen rendbe van....csak hogy borzoljam a kedélyeket itt
1436 levél
Válasz 15.07.02. 18:36 #38116
-T0ng-
Hát mióta ide járok fórumozni (idestova 8 éve) még soha nem mondták, hogy trollkodom

Nem nem trollkodom, ez a véleményem és nyilván neked ízlésficam, mert te más véleményen vagy, de hát ez van a világ nem teremt ugyanolyan ízlésű embereket. Egyszer valaki pont ebbe a témába írta be, hogy nem szabad ellentétes véleményt beírni, mert egyből leoltják az embert (pont egy olyan illető volt, aki tényleg trollkodni jár csak fel). Legalább egymás véleményét tiszteljük meg annyival, ha nem is értünk egyet, hogy nem aggatjuk mindenkire az ízlésficam és troll jelzőket.
19069 levél
Válasz 15.07.02. 14:49 #38115
Peace
Én ma még nem trollkodtam, azért plusz pont jár?

Majd ha este hazaérek Terminátorról, és leírom mennyire eszméletlenül jó az vén Arnieval meg a bamba tekintetű és Brezsnyev szemöldökű Kálíszível, akkor majd lehet anyázni!
Don't fool yourselves. War is all we are! Killing is all we are good for! The rest is delusion.
16111 levél
Válasz 15.07.02. 14:40 #38114
david139
Igazából elég jó párhuzam vonható, de nem gondoltam komoly vita indításnak, mert amúgy leszarom.
I'll still come out laughing, 'cause me? I never fail, loser!
12627 levél
Válasz 15.07.02. 13:02 #38113
McCl@ne
Mégis elolvastam, meg is világosodtam. Te valami bolond vagy, vagy troll. A spoileres rész miatt gondolom, hogy igazából elment az eszed vagy csak szopatod itt az embereket.

david: Igen, mert ezt aztán mindenképpen össze lehet hasonlítani Mi a fasz van ma, hogy mindenki csak trollkodni jár ide?
Respect is not given. It's taken.
16111 levél
Válasz 15.07.02. 12:59 #38112
david139
Ennél már csak az rosszabb, ha valakinek tetszik a True Detective főcímzenéje

Ok, elhúztam.
I'll still come out laughing, 'cause me? I never fail, loser!
12627 levél
Válasz 15.07.02. 12:58 #38111
McCl@ne
"Nem vártam sokat a filmtől, különösen azt nem, hogy az első rész felülmúlja, de nálam legalább sikerült utolérnie."
Eddig olvastam. ízlésficam, bazdmeg. Nagyon durva. Elhiszem, hogy van, akinek tetszik, bár az is elég meredek, de ez mindenen túlmegy.
Respect is not given. It's taken.
1436 levél
Válasz 15.07.02. 10:59 #38110
-T0ng-
Jurassic World

Azt hiszem én azoknak az embereknek (és kisebbségnek) a táborába tartozom, akik kifejezetten élvezték a filmet. Nem vártam sokat a filmtől, különösen azt nem, hogy az első rész felülmúlja, de nálam legalább sikerült utolérnie. Már maga az első rész is gyerekszemmel egyszerre tűnt fantasztikusnak és ijesztőnek, és a Jurassic World ezt meg tudta ragadni minden hibája ellenére. A teljes játékidő alatt az a gyermeki izgalom volt rajtam, amivel annak idején az első részt is megnéztem és meglepődve tapasztaltam (főleg úgy hogy a horrorfilmek ijesztgetése nem igazán hat meg), hogy egy-egy jelenet alatt még magam is visszafogtam a lélegzetem nem csak a mellettem ülő barátnőm.

A történet egyszerű mint a faék, minden sablonnal együtt, amit már az első rész óta megszoktunk és a szokásos Jurassic Park felállástól egy pillanatra sem tér el. A karakterek jók, bár nem kiemelkedőek. Chris Pratt hozza a tőle megszokott csibész figurát (hiába ő is csak egy jó karakterszínész, akár csak RDJ) Bryce Dallas Howard-nak pedig jól áll a lassan kiolvadó jégkirálynő (bár a karaktere jellemfejlődése nulla). Ami hatalmas előny, hogy sem az ő, sem a gyerek főszereplők nem váltak idegesítővé a történet folyamán, nem éreztem magam kellemetlenül egy-egy megmozdulásuknál és ezzel már jobban teljesítettek, mint annak idején Julianne Moore vagy a Ian Malcolm lányát alakító Vanessa Lee Chester.

Karakterek terén két negatív dolgot azért ki kell emelni: Vincent D'Onofrio genyája egyszerűen nem jött át. Nem volt súlya, különösen nem a főszereplő dinógonosz mellett. Végig azt éreztem, hogy ő csak a szükséges kellék egy olyan bonyodalom beindításában, ami egy esetleges folytatás felé képes vinni a történetszálat. A másik érthetetlen vonal számomra a nagyobbik fiú,Zach szerelmi élete volt, ami a film elején elkezdődik, pár céltalan szemezéssel folytatódik, és ennyi. Persze a srác hősies védelmező szerepe a kisöccsével való viszonyban így is megjelent, ugyanakkor a kezdeti viselkedése olyan volt, mintha be akarnának lógatni egy esetleges szerelmi szálat, amiben megmentheti a lányt, aztán mégse.

A látvány és a zene hozták a kötelezőt. Könnybe lábadt a szemem és elöntöttek az emlékek, mikor a kapunál és a park bemutatásánál felcsendült az ismerős dallam. A CGI dínók sem zavaróak (tessék elfogadni, hogy mára ez a trend és kész) és kellemes nosztalgia volt a film egyik jelenete, mikor egy gépdínó fejét megsimogatta a két főszereplő.

Az eddigi ismertetésemben persze érezhető egy kis fanyar, de ez nem teljesen igaz. Bár a film első ránézésre meglehetősen középszerűen tűnik, két előnye mégis van az előző két résszel szemben: Egyfelől az első rész szellemiségét kívánja tovább vinni (és erre egy tucat kikacsintás van) másfelől egyáltalán nem veszi komolyan magát. Igen lehet hogy a film mentalitása (a szimpla dínó már nem elég) tönkre vágja a filmet a túlzással, de pont ez a túlzás egy parkot dönt romba. Ehhez hasonló komolytalanság a film teljes hosszát magassarkúban végigfutó főhősnő. Cipője alkalmatlanságára ugyanis Chris Pratt karaktere tesz is megjegyzést, mire a főhősnő meglehetősen magabiztos reakcióval válaszol.

A film az első rész hangulatát teljes mértékben megütő hangulata és végtelen öniróniája az ami nálam kiemeli a filmet a többi közül. Nincs nagy mondanivalója, nincs benne szédületes színészi teljesítmény, de ennek a filmnek nem is az a dolga, hogy ezeket hozza. Aminek viszont tökéletes, hogy újra beindítsa gyerekkorom egyik kedveld franchise-át és új színt vigyen bele.

SPOILER
Itt jelzem és nagyon remélem, hogy egy esetleges folytatás (már pedig szinte biztos hogy lesz) már nem egy szigettel és egy parkkal akarják folytatni, hanem az InGen katonai kísérleteivel. Iszonyat izgalmas lenne egy rész, ahol Owen-nek egy Irakban elszabadult, génmódosított dínót kéne levadásznia frissen kiképzett raptorfalkájával.


Nálam a film 8/10.
19069 levél
Válasz 15.07.02. 08:28 #38109
Peace
HATALMAS!!!!!!! Lurdy-ban voltunk a premieren! Előtte volt egy 1 órás online stream a készítőkkel és a stábbal, a világukról nem tudtak, annyira széjjel voltak! Hatalmas élmény volt moziban megnézni!
Don't fool yourselves. War is all we are! Killing is all we are good for! The rest is delusion.
854 levél
Válasz 15.07.01. 21:53 #38108
fZolee
Valoszinu mar mindenki latta, de aki esetleg nem:
KUNG FURY Official Movie
Minden egyes perce arany!
i5-4570, 16gb RAM, Geforce GTX 660 DirectCU II OC
18446 levél
Válasz 15.06.30. 23:03 #38107
LiT
Insidious: Chapter 3 /Insidious: A gonosz lélek

Egy horrorfilm (aminek a 2. része elég gyenge lett még James Wan keze alatt is), amitől nem sokat vártam. Erre egyáltalán nem kapott rossz értékeléseket pl. RT-on a műfajhoz képest, így mivel az első részt meg imádom, ezért miért ne, tettem egy próbát. Leigh Whannell átvette a rendezést és nem járt vele rosszabbul a széria, sőt a 2. résznél sokkal feszültebb filmet sikerült letenni az asztalra. Újdonság nincs benne, de a 2. résznél szerencsére jobban sikerült. Elvárások nélkül borzongós másfél óra lehet.

7/10
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
51925 levél
Válasz 15.06.29. 00:08 #38106
Barthezz
Bár nem láttad a filmet, így is tökéletesen összefoglaltad, mi a fő koncepciója és mi egyben a legnagyobb hibája.

A spoiler taget nyugodtan olvasd el, csak a biztonság kedvéért tettem ki, nehogy vkinek, aki még nem látta, elrontsam a "filmélményt".

SPOILER
A legunalmasabb, legelhasználtabb filmes kliséként bevetett "főgonosz" karaktere pontosan a hadsereg részére kívánja tenyészteni az idomítható, génmódosított raptorokat, mint tökéletes szuperkatonákat... Amit pedig a főszörnyes kliséről leírtál, egy az egyben úgy működik itt is az Indominus Rex esetén. A többi dinoszaurusz már csak biodíszletnek van...


szerk. És ahogy McCl@ne is leírta, én sem értem, egy élő dinoszaurusz ugyan miért nem számít már akkora szenzációnak. Nem igazán szoktak csak úgy szembejönni az utcán...
12627 levél
Válasz 15.06.28. 23:57 #38105
McCl@ne
A filmben ki is mondják egyébként, persze röhej, hogy pont tehetnének ellene: "A sima dinoszaurusz már nem elég érdekes."
Ez a mentalitás bassza el a blockbustereket, de most különösképpen ezt a filmet. Egy dinoszaurusz igenis érdekes. Ha nem, akkor az egy ábrázoló képesség hiánya. Tehát ez a kinyilatkoztatás egy dupla önkritika, mert tulajdonképpen beismerik, hogy olyan kurva szarok, hogy képtelenek még ilyen fantasztikus élőlényeket is izgalmasan ábrázolni.
Respect is not given. It's taken.
18446 levél
Válasz 15.06.28. 23:08 #38104
LiT
Copenhagen

Az utóbbi hónapokban az egyik legjobb romantikus komédia/dráma, amit láttam. Egy nagyon hangulatos környezetben, Koppenhága városában zajlanak az események. Nagyon szerethető film, teljesen eltalált alakítások és élvezhető történetmesélés. A főszereplő hasonlít amúgy Emily VanCamp-re kicsit. A Before filmek ugrottak be amúgy még ilyen stílusban.

8/10
__________

Project Almanac /Az Almanach projekt

Értékelhetetlen hulladék.
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
29167 levél
Válasz 15.06.28. 22:54 #38103
Germinator
Úgy, hogy még nem láttam, és valószínűleg a közeljövőben (soha?) nem is fogom, a Jurassic World legtaszítóbb tulajdonsága az volt, hogy - ahogy Barthezz pontosan leírta - szörnyfilmet akarnak csinálni belőle ezekkel a tökélyre fejlesztett meg idomított faszszopó dinoszauruszokkal, miközben a Jurassic Park legnagyobb erénye pont az volt, hogy ezeket a lényeket ÁLLATOKKÉNT, nem pedig szörnyetegekként kezelte. A legtöbb szörnyfilm legunalmasabb tulajdonsága pontosan az, hogy a "főszereplő" szörnyeteg megtámad indokolatlanul mindenkit, megöl és levadász mindenkit, és azt szerencsére tudjuk, hogy a valódi vadállatok nem így működnek. A Jurassic Parkban ezek állatok voltak, voltak gyengeségeik, voltak erősségeik, és ezek mentén lehetett alkalmazkodni a támadásaikhoz, de ezek a tökéletes gyilkológéppé fejlesztett dinoszauruszok kurvára távol állnak attól, amit a dinoszauruszok a valóságban és a mozivásznon egyaránt valaha jelentettek. Kurvára nem vagyok kíváncsi egy olyan filmre, ahol random élienekké és tökéletes pusztító fegyverekké varázsolnak valódi, létező állatokat. Ez csak az ostobaságot és a tudatlanságot reklámozza, egyáltalán nem motivál arra, hogy valódi infókat tudj meg a világról... szóval ezért is taszít ez az egész.
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
19069 levél
Válasz 15.06.28. 21:09 #38102
Peace
Big Game:

Ez jópofa volt!!!!!!! Pont a vasárnap estére szinte majdnem kikapcsolt agyam számára tökéletes szórakozás.

"You got to cock it MOTHERFU*KER!!!"
Don't fool yourselves. War is all we are! Killing is all we are good for! The rest is delusion.
19069 levél
Válasz 15.06.28. 18:54 #38101
Peace
Ohhh.....nem tudtam, köszi az infot!

Nagyon élveztem ezt a mai újrázást! A hang persze nem volt az igazi(bár az az igazság, hogy le a kalappal a kis genius 5.1 előtt, mert lassan 13 éve teszi a dolgát rendesen!), és a nagy képernyő is várat még magára egy ideig, de akkor is kegyetlen nagy ez a film!!!
Don't fool yourselves. War is all we are! Killing is all we are good for! The rest is delusion.
12627 levél
Válasz 15.06.28. 18:47 #38100
McCl@ne
Megnyugtató, hogy ugyanazt a filmet láttuk

Peace: Neked is mondom, hátha nem tudod - Crea-nak újdonság volt -, hogy jön majd a Miller által eredetileg megálmodott, fekete-fehér(!) rendezői változat. Elvileg a blu-rayre felkerül majd!
Respect is not given. It's taken.
19069 levél
Válasz 15.06.28. 15:19 #38099
Peace
Mad Max:

"You know, hope is a mistake. If you can't fix what's broken, you'll, uh.....you'll go insane."


Másodjára is KIBA**OTTUL HATALMAS KIRÁLYSÁG VOLT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Már a moziban is messze felülmúlta minden elvárásomat, egyszerűen zseniális, hogy az őrület és téboly ott lakozik minden képkocka összes szegletében! Miller ismételten egy olyan klasszikust tett le az asztalra, melyről már most nyugodtan kijelenthetjük, hogy 30 év múlva kultfilmként fogják számon tartani!
Don't fool yourselves. War is all we are! Killing is all we are good for! The rest is delusion.
51925 levél
Válasz 15.06.28. 14:12 #38098
Barthezz
WTF, most nézem, 7.5-ön áll imdb-n? Gyanítom, hogy a szavazók többsége abból a fiatalabb, CGI-filmeken és valóságshowkon nevelkedett generációból áll, akik nem látták a korábbi Jurassic Park-filmeket...
51925 levél
Válasz 15.06.28. 14:08 #38097
Barthezz
Jurassic World

Nos, immáron nem a 3. rész a sorozat leggyengébb darabja... Sőt, fel is értékelhetjük nyugodtan.

Összességében egy óriási baromság, mindössze 1-2 értékelhető jelenet volt benne, de sajnos még azok révén sem kapott el az előző 3 film okozta érzés. B-kategóriás CGI-szuperszörnymozi, az eredeti koncepcióhoz köze nincs, az Indominus Rex-szel, az idomított raptorokkal és a triceratopsz hátán lovagló látogatókkal pedig rendesen arcul is köpték az előző részek által felépített világot. A további nevetséges jelenetekről nem is beszélve (pl. a végén ahelyett hogy elmenekülnének, inkább elkezdik nézni a két Rex végső összecsapását, már csak a popcornt hiányoltam komolyan mondom). A poénosnak szánt beszólások nem voltak azok, bár nyilván ezek egy része a szinkronnak tudható be. Furcsa, de a legnagyobb pozitívum talán a színészi játék volt, Chris Pratt illett a szerepre, illetve Henry Wu visszahozása az előző részből megérdemli az egyik piros pontot, ami adható. (A másik az első film záróhelyszínének megjelenése volt.)
Egyébként már a nyitójelenetnél elrontották, a hangulat megteremtése érdekében kötelező lett volna a szigeten egy balesettel kezdeni, ehelyett a család készülődését mutatja be az útra, no comment. A Coca Cola reklámról meg annyit, hogy lassan eljutunk oda, hogy már a mozifilmeket is reklámblokk fogja megszakítani...

Különálló filmként kezelve egy középszerű, látványos mozi (bár a CGI-dinók sehol nincsenek a korábbi részek ténylegesen felépített dinoszauruszaival szemben), az előző filmek ismeretében viszont közel értékelhetetlen.

Tudtam, hogy nem fogja hozni a korábbi filmek színvonalát, előzetes félelmeim is rendesen voltak, de ennél azért jóval többre számítottam... De a film elején legalább elhangzik, miért lélektelenek ezek a mai folytatások (tisztelet a kivételnek) és minek köszönhetően rontják el őket... Tanulságos.


4-5/10

A skála alsóbb részét egyelőre fenntartom az új Terminator-filmnek.
18446 levél
Válasz 15.06.27. 15:48 #38096
LiT
Good Kill

Andrew Niccol egy kimondottan trendi topikot vitt vászonra: drónok. Itt most egy drónpilóta életéről és nehézségeiről van szó. Ethan Hawke-ra természetesen illik a szerep, a film pedig jól sikerült. Nyilván már láttunk ilyesmit, viszont drónokkal kevésbé. A családi része habár elcsépeltnek tűnhet, de biztos vagyok benne, hogy egy ilyen munka teljesen kikészíti az embert. Máshogy nem nagyon lehetett volna megközelíteni. És tetszett, mennyi időt szenteltek a drónküldetésekre, ez a technikai aspektus bejött nagyon.

8/10
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
18446 levél
Válasz 15.06.26. 21:28 #38095
LiT
Entourage /Törtetők

Már értem a negatív kritikákat. Gondolom ez azoktól jön, akik nem nézték a sorozatot, mert előismeret nélkül elképzelem, hogy kevésbé tetszett volna. Dehát nem is nekik szól a film, hanem a fanoknak. És ilyen célból pedig már teljes mértékben teljesít a film. Olyan, mint egy általános rész, csak hosszabb. Szép emlékeket hozott fel a film. Kellemeset szórakoztam, de a magyar szinkron szörnyű.

7/10
______________

La isla mínima /Marshland /Mocsárvidék

Igazi minőségi spanyol Warner Bros krimi thriller produkció. Hatalmas hangulata és fényképezése van, ezekkel a kietlen tájas beállításokkal és maga a történet is szépen göngyölítette fel a sorozatgyilkos szálat. Valamiért nekem True Detective beütése volt, gondolom a tájak hasonló stílusú használata és a történeti hasonlóságok miatt. Amúgy magyar mozikban is megy a film.

8/10
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
832 levél
Válasz 15.06.26. 17:07 #38094
quervo
Copenhagen

Csillagos ötös európai feelgood film kis sztorival, nagy kémiával. Erős kedélyjavító hatású cucc.

Egyik betétdala
29167 levél
Válasz 15.06.25. 17:54 #38093
Germinator
Ja bocs ezt litnek akartam
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
19069 levél
Válasz 15.06.25. 17:49 #38092
Peace
Nem a szó értelmezésével volt a gond.

Na sebaj. Nekem adta a hangulat első perctől az utolsóig, messze kiemelkedett a sza*tengerből! Ha untad, akkor untad. Ez van.
Don't fool yourselves. War is all we are! Killing is all we are good for! The rest is delusion.
29167 levél
Válasz 15.06.25. 16:34 #38091
Germinator
Magyarul: fényképezés
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
18446 levél
Válasz 15.06.24. 23:55 #38090
LiT
Gondolok itt a képi megjelenítésre, mint ahogy sok művészfilm is valami különlegességgel operál, közben nulla történés van, de mégsem unod meg az életed rajta, hanem teljesen elvarázsol.
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
19069 levél
Válasz 15.06.24. 23:02 #38089
Peace
"cinematográfiai elem"

Lehet, hogy be vagyok ba**va, de ez akkor is
Don't fool yourselves. War is all we are! Killing is all we are good for! The rest is delusion.
18446 levél
Válasz 15.06.24. 22:57 #38088
LiT
Nem ment sehova a történet, az volt a gondom vele. Ha már ilyenre veszik a figurát, akkor tehettek volna bele valami cinematográfiai elemet, hogy elvonja a figyelmet a nulla történéstől.
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
19069 levél
Válasz 15.06.24. 22:50 #38087
Peace
Semmi gond, én sem magamat! De a Maggie kibaszottul adta nekem!!!!
Don't fool yourselves. War is all we are! Killing is all we are good for! The rest is delusion.
18446 levél
Válasz 15.06.24. 22:35 #38086
LiT
Néha nem teljesen értelek.
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
19069 levél
Válasz 15.06.24. 22:24 #38085
Peace
Kibaszott jó film volt, minimum 8/10!
Don't fool yourselves. War is all we are! Killing is all we are good for! The rest is delusion.
18446 levél
Válasz 15.06.24. 21:59 #38084
LiT
Maggie

Schwarzeneggerből előjöttek végre a színészi képességei, a drámai oldala. Sajnos a filmet nem tudja teljes mértékben megmenteni, ami semmi különlegeset nem nyújt a zombifilmek terén, sem sztoriban, sem pedig cinematográfiában. Így maradt a keserűbb szájíz.

6/10
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
19069 levél
Válasz 15.06.24. 08:45 #38083
Peace
20 percig se bírtam annó, értékelhetetlen szemét.
Don't fool yourselves. War is all we are! Killing is all we are good for! The rest is delusion.
18446 levél
Válasz 15.06.23. 22:01 #38082
LiT
Blackhat

Minden bizonnyal Michael Mann leggyengébb filmje. Nem másért, mint azért, mert mocskosul unalmas. Nagyon megszenvedtem vele. Már az elején egy végtelenségnek tűnt az a sok elektronikai snitt. De a történet sem különösebben ragadott magával.

5/10

Get Hard, az új Poltergeist és a The Strange Color of Your Body's Tears pedig teljes mértékben nézhetetlen kategória. Még a Welcome To Me volt az, aminek valamennyi értelme volt ebből a csomagból.
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
32032 levél
Válasz 15.06.22. 20:53 #38081
Creativ3Form
Ezt adom.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
19069 levél
Válasz 15.06.22. 20:32 #38080
Peace
Bizony! Viszont aki nem moziban nézte meg először, az szégyellje össze magát!!!!!!!!!!
Don't fool yourselves. War is all we are! Killing is all we are good for! The rest is delusion.
10291 levél
Válasz 15.06.22. 19:15 #38079
MattMatthew
"There are two types of beings in the universe: those who dance, and those who do not."
32032 levél
Válasz 15.06.22. 18:46 #38078
Creativ3Form
Khm...SPOILER
törölve - kérünk, vedd figyelembe a fórumszabályzatot
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
1436 levél
Válasz 15.06.22. 07:32 #38077
-T0ng-
Star Wars Episode I-III

Mr rég esedékes volt az újrázása és így a hirtelen jött szabadidőmben pótoltam is, amilyen gyorsan csak lehetett. Azt kell mondjam, így felnőttebb fejjel az első 3 rész valahogy másként tetszett, mint régen. Az három filmnek van valamiféle gyermeki bája, az egész meseszerűbb, színesebb, élénkebb és (sajnos) megpróbált vicces is lenni. Ez az a része, amit így az újranézés során nem tudtam értékelni. Különösen úgy nem, hogy felfedeztem milyen mély tartalma is van ennek a trilógiának. Sokan a történetben csak egy galaktikus szerződés körüli vitát látnak, holott az egész történet alapjaiban kérdőjelezi meg a demokrácia létjogosultságát, azt, hogy mennyire szabad minden, ha a hivatalnokok megvásárolhatóak, ha a kérdések a döntéshozók háta mögött eldönthetőek, és van egy elit kör, akik a saját ideáiknak megfelelően terelgetik a Köztársaság életét. Persze ez a mondandó és a történet súlya (a Klónok háborúja, Anakin tettei) elhalványodnak köszönhetően a gyermeteg, meseszerű beállításnak és a hihetetlenül rossz szerkesztésnek. A három rész közötti időugrások túl nagyok, és bár ez nem lenne baj, az átvezetések nem elég erősek. Karakterek kerülnek elő a semmiből, kapnak nagy szerepet, majd tűnnek el úgy, hogy azt egyáltalán nem éreztük igazán epikusnak. Talán pont ezért van az, hogy az egyetlen nagy fénykard párbaj, amire mindenki emlékszik, az az első rész végén lévő.

Bár én az a korosztály vagyok, akihez közelebb kéne állnia ennek a trilógiának, mégis sokkal erősebbnek érzem a régit. (nem is véletlen ott még eltalálták az arányokat) Az újrázás után ugyanakkor még inkább kíváncsi vagyok, mit tud kihozni J.J. Abrams a VII. részből.
27788 levél
Válasz 15.06.21. 21:19 #38076
LordMatteo
A Kém az kb. Archer sorozat filmbeöntve... ettől még tényleg jó.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
10291 levél
Válasz 15.06.21. 21:14 #38075
MattMatthew
Bár nem néztem meg, mégis úgy érzem, hogy az Army of Frankensteins c. film történetét mindenkinek el kell olvasnia:

"After a failed attempt to propose to his girlfriend, Alan Jones is beaten to within an inch of his life by a street gang and taken to a mysterious lab where Dr. Tanner Finski and his kid genius assistant perform horrible experiments on him hoping to re-animate a Frankenstein. The experiments lead to a hole being ripped in space and time, manifesting an Army of Frankensteins from hundreds of parallel universes and sending them all back to the 19th century, directly into the heart of a bloody battle between the North and South. History will never be the same."

Bámulatos...
"There are two types of beings in the universe: those who dance, and those who do not."
18446 levél
Válasz 15.06.21. 09:05 #38074
LiT
Tegnap mozimaratont tartottam Pesten és nem bántam meg. Két film, ég és föld. Viszont régóta először voltam Mammut moziban és a diákjegy 1600 valamennyi forint? Wtf? Meg is kérdeztük a jegyárust, hogy ez tényleg ennyi-e. Mire fel van ez az 500 ft különbözet más mozikhoz képest? Egy egész egyszerű 2D-s filmről van szó, aminek a teljes ára 2 ezer ft? Röhej.

Spy /A kém

Végülis a RT 95% indokolta, hogy moziban megnézzem és nem bántam meg. Nagyon nagyon vicces kémparódia, teli egysoros gyöngyszemekkel. Statham szövegei voltak a legnagyobbak, minden pillanata a megjelenéseinek arany volt. Az egyik legszórakoztatóbb komédia, amit az utóbbi időkben moziban láttam. A humora számomra telitalálat volt, szeretem ezt a fajta humort nagyon, amit a film képvisel. Melissa McCarthy-t nagyon nem szerettem eddig, de most még ő is tisztességes alakítást tett az asztalra. Rose Byrne-t eddig is imádtam, de még ezek után... A filmet főleg MO-n forgatták és ezt nem is tagadják, sőt még a vicctárba is tesznek bele magyar vonatkozású poénokat. Jó volt látni a BCE egyetemem is.

8/10
____________

Saul fia

A nagy kritikai és egyéb visszhang indokolta, hogy megnézzem. Rendkívül intenzív filmélmény, a magyaroknak sikerült az, hogy kb. a legnaturalistább módon ábrázolják a haláltáborokat. A kamerakezelés egyedisége, ahogy végigköveti Sault, nagyon ki van találva, teljesen a bezártság érzését kelti. Egy idő után már mi is ott érezzük magunkat a táborban. Mondhatni, hogy művészfilm, de az a fajta, amit az atmoszféra, a téma és a környezet miatt az ember végig sokkolva néz. Néhány jelenet komolyan mondom az egyik legmegdöbbentőbb képsorok, amiket filmen láttam. Ezt mind a realista ábrázolás támogatja. Nyert már ennél rosszabb film is Oscart külföldi film kategóriában, úgyhogy hajrá Saul fia! Elképesztő kemény film(élmény).

9/10
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
13840 levél
Válasz 15.06.21. 03:41 #38073
powerhouse
__
If I look back I am lost
51925 levél
Válasz 15.06.21. 00:58 #38072
Barthezz
És visszatért a tőle megszokott standard 7/10-hez.
18446 levél
Válasz 15.06.20. 11:52 #38071
LiT
Ja bassza meg a skáláit
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
12110 levél
Válasz 15.06.20. 11:49 #38070
Gobiakos
Neszebazmegpéhá, LiT elhagyta az 5-ös skálás pontozást...
18446 levél
Válasz 15.06.20. 10:51 #38069
LiT
Danny Collins

Ez egy jó film volt. Aki szereti a zenét, annak könnyen tetszhet, de igazából itt az mégis mellékes. A film története nagyon emlékeztet egy másik hasonló filmre, de Al Pacino alakítása a jó irányba dönti a mérleget. Egy idősödő zenészt alakít, aki természetesen nem veti meg a drogokat és az alkoholt, míg egyik nap eljut hozzá egy levél, amit anno John Lennon írt neki személyesen. Ez arra ösztönzi, hogy megváltoztassa az eddigi életét. Van itt családi és személyes dráma egyaránt, habár sztereotípiák is, de nem zavaró módon. Nekem kifejezetten tetszett ez most.

7/10
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.