Ennek a szösszenetnek az eleje már olvasható aegy másik topicban, de most befejeztem, és mivel igazából ide való, itt teszem közzé. Mély együttérzésem azoknak, akik elolvassák.
PARALLEL PARADOXOK
Vajon mi történik velünk, ha belezuhanunk egy fekete lyukba? A válasz egészen egyszerű: Minden a feje tetejére áll. Az univerzum törvényei megbolondulnak, és minden atom helyét az abszurditás részecskéi veszik át, amelyek olyan őrült világot alkotnak, ahol a legképtelenebb dolgok történhetnek meg. Rendhagyó ismeretterjesztő írásunk csupán haloványan képes érzékeltetni e hihetetlenül paradox események egy apró szeletét.
Űrhajósunk, Dave Hawthrone éppen a Hihetetlen Mélységek Serege elől menekült (ki tudja, miért), de rá kell ébrednie, hogy rossz parszekba tévedt, mivel a HMS teljesen bekerítette. Támadni azonban nem mertek, és hamarosan rá is jött, hogy miért: A közelében ott figyelt az űr fekete cápája, galaxisok megrontója, a kozmikus porszívó, egy fekete lyuk. Nem, inkább Fekete Lyuk. Naná, hogy a Sereg nem mert közelebb jönni, még Hawthrone ez esetben igen gyors halálának kedvéért sem, inkább kordont húztak a három négyzetfényévet behatároló űr körül, és tőlük meglepően nagy nyugalommal szándékoztak kivárni, amíg űrhajósunk egyéb fizikai lehetőség hijján becirkulál a világegyetem legfélelmetesebb objektumába.
Na igen, de Dave még jól emlékezett arra a tanárra az Asztronautikai suliban, aki különböző őrült elméletek folyamatos hangoztatásával néhány szemeszter alatt elérte, hogy kirúgják az intézményből, és többé ne kaphasson tanári állást. (Egyébként az illető az óta teljesen eltűnt, néhányan azt rebesgetik, hogy perszonális értelmet nyert az egyik őrült elmélete, és a többség által el nem fogadott feltevéseinek valamelyike ragadta magával...valami egészen elképzelhetetlen és persze tudományosan soha nem bizonyított, így el nem ismert, ám ettől még nagyon is létező helyre.)
Szóval Davenak nem volt túl sok veszteni valója. Vagy teljes sebességgel belerohan a Sereg, cirkálókból és rombolókból álló, több ezres védvonalába, ezzel elnyervén a végső üdvösséget, vagy bízik az őrült elméleteket valló tanárjában... Sajnos ez az egyenlet minden esetben az örök elmúlás állandójával számolandó, ügybár.
Tehát semmiképpen nem volt sok hátra az életéből.
A rakéta szkafander kijelzői szerint már csak néhány percnyi levegő maradt, így cselekednie kellett. Végül is megtette.
Roppant meglepő volt, hogy amint elérte a fekete lyuk közvetlen vonzáskörzetét, nem szakadt darabokra, de aztán rájött, hogy ez minden bizonnyal a teljesen felborult és így igen különössé váló tér-idő viszonyoknak - kevésbé korrekten fogalmazva abberációknak - köszönhető. Dave teste azonban kezdett megnyúlni, és ahogy közeledett az eseményhorizonthoz, az objektum gravitációs magjához, úgy vált egyre kozmikusabb méretűvé. Egyszer csak azon vette észre magát, hogy a teste teljesen kitölti az általa észlelt teret - ez a saját, némileg szubjektív nézőpontjából megítélve kb. a fél világegyetem volt -, és valami fura deja vu érzés kerítette hatalmába. Aztán megint... Aztán megint... Aztán megint... Aztán megint...
Hé, várjunk csak, ez meg mi?
Na igen, az eseményhorizont... Nem csak a különböző részecskéket és sugárzásokat, nem csupán a teret, illetve a gravitációt fordította önmagába, csavargatta, tekergette ide-oda, cserélte fel azok jellemzőit, illetve helyettesítette be merőben újakkal és sokszor oda nem illőkkel ez a fránya fekete lyuk, hanem magát az időt is!
Hanem magát az időt is! Hanem magát az időt is!
Dave ettől a pillanattól kezdve pontosan ugyanazt a pillanatot élte át, amikor belépett az eseményhorizont roppantul valószínűtlen világába.
Tehát:
Egyszer csak azon vette észre magát, hogy a teste teljesen kitölti az általa észlelt teret - ez kb. a fél világegyetem volt -, és valami fura deja vu érzés kerítette hatalmába.
Egyszer csak azon vette észre magát, hogy a teste teljesen kitölti az általa észlelt teret - ez kb. a fél világegyetem volt -, és valami fura deja vu érzés kerítette hatalmába.
Egyszer csak azon vette észre magát, hogy a teste teljesen kitölti az általa észlelt teret - ez kb. a fél világegyetem volt -, és valami fura deja vu érzés kerítette hatalmába.
És ezt képzeljék el egészen addig, amíg a fekete lyuk létezik, tehát nagyjából végtelen időkig.
Érdekes, ám kevésbé vonzó módja ez az örökkévalóságnak...
A Hihetetlen Mélységek Seregének Nonplusultra Harci Nagyura, Naprendszerek ostora, a Kozmikus Szelek keltője és csitítója, IV. Dubihr Sagtahack döbbenten nézte - különleges és egyedi készüléke volt a fekete lyukak kikémlelésére, de ez lehet, hogy csak egy intergalaktikus hazugság... -, ahogy Dave a fekete lyukba vezeti magát és... És nem tűnt el. Ott volt, dermedten lecövekelt az eseményhorizonton, és valahogy mintha az isten visszajátszotta volna azt a bizonyos egy másodpercet, Dave belépett és megdermedt, aztán megint belépett és megint megdermedt, aztán megint, és megint...
Á, ezt nem lehet kivárni - gondolta IV. Dubihr Sagtahack és kiadta a parancsot a távozásra. A Hihetetlen Mélységek Serege nagy dérrel-dúrral tűnt tova, hogy kárpótlásképpen minden különösebb ok, indok nélkül megsemmisítsék az első, útjukba kerülő galaktikus civilizációt.
Itt véget is érhetne a történet, ha
A fekete lyuk roppant ismeretlen egy dolog, még a tudásuk okán egyébként teljes joggal annyira gőgös Gerithaiak sem tudtak kinyögni néhány bizonytalan mondatnál többet az űr legfélelmetesebb objektumáról, ami azért nem semmi.
IV. Dubihr Sagtahacknak nem volt valami részletekbe menő fekete lyuk nézőkéje már ha igazak a pletykák erről a késülékről -, így nem láthatta az eseményhorizontban egyre érdekesebb események folyamatát. Kezdjük rögtön az állandóan ismétlődő belépési pillanattal. Szegény Dave a másodperc törtrésze alatt megközelítőleg egymilliószor élte át ezt az eseményt, ám nem sejthette, hogy már az érkezésekor működésbe lépett egy roppant egyedi fizikai törvényszerűtlenség, a Teljes Káosz Generátora, a Szingularítási Megaszürrealitás, amelynek köszönhetően az űrhajós minden egyes belépésekor mintegy lemásolta a férfit és egy kis ideig azok is lekövették az eseményhorizont ismétlődését. De csak egy érzékelhetetlenül rövidke pillanatig, aztán a több millió Dave, ahogyan a Véletlenségi Faktornak köszönhetően mindegyikre mindig más és más szubfizikai jellemzők hatottak, más-más utakon haladt tovább.
Egyikük időutazó lett, embertelen sebességgel zuhant vissza a kozmosz időszámításában, korszakok degenerálódtak a szeme előtt az ősrobbanás másodperce előtti időkig, ahol már csak ő maga volt és persze a megkerülhetetlenül nagy semmi. Egy percig csak nézte ezt a mérhetetlen ürességet, próbálta megtalálni a maga helyét a nem létező határtalanságában, majd amikor rádöbbent, hogy ez mennyire lehetetlen, halványan elmosolyodott és kimondta azt a bizonyos mondatot:
-Lőn világosság
És lőn
A rakétamotorok anyaga a szingularításban tett út során végtelen sűrűségű anyaggá állt össze, és természetesen pontosan az elhangzott mondat utáni másodpercben volt szíves egy világokat teremető hiper termonukleáris robbanással kiterjeszteni a létezését. Időutazó Dave életének legutolsó pillanatában még midig a kaján vigyorral az arcán még elsuttogta, hogy Nagy Bumm! , aztán testének molekuláival akaratlanul is hozzájárult a világegyetem alkotóelemeinek a változatosságához.
Egy másik Dave valahogy, milliárdnyi, egyenként is elmebeteg feltétel roppant szerencsés együttállásának köszönhetően szakadt át a fekete lyuk magján, és áttörve a normál teret robbant bele egy parallel univerzum remélhetőleg elviselhető valóságába.
Egy jó darabig csupán hihetetlen, ragyogó fényzuhatagot látott, fénysebesség felett száguldó anyagrészecskék záporának vakító izzását, amelyek mind egyetlen pontból ömlöttek a világűr mélyfekete, megnyugtatóan háromdimenziós terébe. Dave kifelé tartott egy fehér lyukból, a világok teremtőjéből, a napkohóból, a galaxisok szülőszobájából. Így történik hát
Amit a másik világegyetemben gátlástalanul beszipkáz az a kozmikus porszívó, itt kihányja magából, és pusztításából új dimenziók születnek, új téridő lát napvilágot.
De akkor is csak néhány percnyi oxigén volt a szkafanderében, de ez már nem is volt lényeges, hiszen a fehér lyukból való távozása után egy perccel, amikor a szkafanderének metánhűtője feladta a küzdelmet, hamuvá égett a kilökődő csillaganyag forróságában.
Gondolom, nem szeretnék, ha a többi Dave, egyébként felettébb érdekes kalandjait is elmesélném önöknek, gyanítom, a legtöbbjüket el sem hinnék, hiszen azok jóval fantasztikusabbak, mint az imént leírt két kis példa. Maradjunk hát annyiban, hogy tényleg eléggé őrült hely a világegyetem. (És akkor még meg sem említettem, hogy a fekete lyukak kispisták az univerzum hihetetlenül elérhetetlen, így mindörökké ismeretlen messzeségeiben rejtőző egyéb furcsaságaihoz képest
)
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg
De poénnak jó, tetszik, érdekes 
![.:[Kain]:.](/usr/avatar/29/29604.gif?0 ".:[Kain]:.")
