Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Orson Scott Card könyvek

10984 levél
Válasz 05.10.04. 15:29 #3
VodevilX
Orson Scott Card - Végjáték




Ez egy kitalált történet. A benne szereplő emberek és események a képzelet szülöttei, s ha bármilyen hasonlóságot mutatnának élő emberekhez vagy valódi eseményekhez, az csak a véletlen műve lehet.

Geoffreynek,
aki eszembe juttatja,
milyen ifjak, egyszersmind vének
tudnak lenni a gyerekek.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

E könyvből részletek jelentek meg első, nyomtatást látott science fiction novellámban, a Végjátékban, a Ben Bova szerkesztette Analog 1977. augusztusi számában; az ő belém és történetembe vetett bizalmával indultam el e pályán.
A Tor könyvek szerkesztője, Harriet McDougal a szerkesztők ama ritka fajtájához tartozik, amelyik érti, miről szól a mese, és segíteni is tud a szerzőnek, hogy úgy írja meg, hogy valóban arról szóljon. Nem fizetik meg érte úgy, ahogy kellene. Harriet munkáját azonban jócskán megkönnyítette az én kitűnő házi szerkesztőm, Kristine Card. Én sem fizetem meg őt úgy, ahogy kellene.
És hálás vagyok még Barbara Boyának, aki barátként állt mellettem a rosszban s néha a jóban is; továbbá kiadómnak, Tom Dohertynek, aki engedte magát rábeszélni, hogy ezt a könyvet Dallasban készíttesse el az ABA-nál - ami egyrészt az ő kiváló ítélőképességére vall, másrészt meg arra, hogy milyen gyengeségek lephetik meg az embert egy-egy szerződés megkötésekor.

Első fejezet
HARMADIK

- Az ő szemével néztem. Az ő fülével hallottam, és állítom, hogy ő az. Vagy a lehetőségekhez képest a leginkább ő az.
- Ezt mondta a bátyjáról is.
- A bátyja alkalmatlannak bizonyult a próbán. Más okokból. Hiába van meg hozzá a tehetsége.
- És ugyanez a helyzet a nővérével is. Adódnak kétségek persze vele kapcsolatban is. Túl hajlítható. Túl készségesen veti alá magát egy másik akaratnak.
- Akkor nem, ha az a másik az ellensége. - Mit tegyünk hát? Gondoskodjunk róla, hogy mindig ellenségek vegyék körül?
- Igen, ha ezt kell tennünk.
- Mintha azt mondta volna, hogy szereti ezt a kölyköt,
- Ha a hangyok majd elkapják, úgy fogok viselkedni, mintha a kedvenc nagybácsija volnék.
- Rendben van. Elvégre megmentjük a világot. Hozza el.

A monitorhölgy csuda kedvesen elmosolyodott, beletúrt a fiú hajába, és azt mondta:
- Az az érzésem, Andrew, hogy már torkig vagy ezzel a rémes monitorral. Na de én most jó hírt hoztam neked. Ez a monitor ma kikerül innen. Egyszerűen kivesszük, és nem is fog fájni:
Ender bólintott. Az persze hazugság volt, hogy nem fog fájni. De mert a felnőttek mindig ezt mondták, mielőtt valami igenis fájt, úgy vette ezt a bejelentést, mint amely pontosan jelzi, mi vár rá a jövőben. A hazugságok néha megbízhatóbbak voltak, mint az igazság.
- Most hát gyere szépen ide, Andrew, és ülj föl a vizsgálóasztalra. Mindjárt jön az orvos, és megvizsgál. A monitor eltűnik. Ender megpróbálta elképzelni, hogy a kis készülék már nincs ott a tarkóján. Hanyatt fordulok az ágyban, és nem nyom. Zuhanyozás közben nem bizsereg, ahogy kiegyenlíti a hőt.
És Peter többé nem fog utálni. Hazamegyek, megmutatom neki, hogy a monitor eltűnt; és meg fogja látni, hogy azt sem én csináltam. Hogy ezentúl éri is ugyanolyan normális gyerek leszek, mint ő. Akkor majd nem lesz minden olyan rossz. Meg fogja bocsátani, hogy nekem egy teljes évvel tovább volt meg a monitorom, mint neki. Akkor mi ketten majd…
Nem, talán barátok nem leszünk. Nem, Peter ahhoz túl veszedelmes. Túlságosan dühös. Testvérek, talán. Nem ellenségek, nem is barátok, hanem testvérek akik megférnek egymással egy házban. Nem fog gyűlölni, békén fog hagyni, és kész. És ha majd kedve támad hangyot és űrhajóst játszani, talán nekem nem lesz muszáj játszanom, akár el is mehetek olvasni.
De míg Ender mindezt végiggondolta, már tudta, hogy Peter nem fogja őt békén hagyni. Valahányszor abban a veszett kedvében volt, megjelent valami a szemében, és ha Ender észrevette ezt a különös csillogást, rögtön tudta, hogy most minden megtörténhet, csak az nem, hogy Peter öt békén hagyja. Ender, leülök a zongorához gyakorolni. Gyere, lapozd a kottát. Nocsak, olyan sok a monitorfiú dolga, hogy nem segíthet a bátyjának? Ehhez ő túl okos? Dolga van, végeznie kell valami hanggyal, esetleg űrhajóssal? Tudod mit, már nem is akarom, hogy segíts! Magam is meg tudom csinálni, te kis piszok, te kis harmadik.
- Nem fog sokáig tartani, Andrew - mondta az orvos.
Ender bólintott.
- Kivehetőre tervezték, s hogy ne okozzon fertőzést, se sérülést. Egy kicsit azért bizseregni fog, és néhányan azt mondják, hogy utána hiányérzetük volt. A tekinteted folyton körbejár majd, mintha keresnél valamit, de nem fogsz rá emlékezni, hogy mit. Megmondom én. A monitort keresed, ami már nincs ott. De néhány nap, és elmúlik ez az érzés.
Az orvos valamit megcsavart a tarkóján. Fájdalom hasított belé, végignyilallt a nyakától az ágyékáig. Érezte, hogy görcsbe rándul a háta, kifeszül a teste, s a feje az ágyra vágódik. A lába rángott, két keze egymásba kulcsolódott, s fájva-sajogva szorította egymást.
- Didi! - üvöltötte az orvos. - Segítsen! - Lélekszakadva berohant a nővér. - Ezeknek az izmoknak el kell lazulniuk. Csinálja, de gyorsan! Mire vár?!
Valami szétválasztotta a kezét; Ender nem látott semmit. A teste oldalt billent, s lecsúszott a vizsgálóasztalról.
- Kapja el! - kiáltotta a nővér.
- Csak tartsa erősen…
- Tartsa maga, doktor, én nem bírok vele…
- Ne az egész testét emelje. Meg fogja állítani a szívét…
Ender érezte, hogy egy tű szúródik a hátába, közvetlenül az inggallérja fölött. Égette a fájdalom, de amerre ez a tűz szétáradt benne, ott lassanként elernyedtek az izmai. Most végre kitörhetett belőle a fájdalommal és félelemmel teli sírás.
- Jól vagy, Andrew? - kérdezte a nővér.
Andrew elfelejtette, hogyan kell beszélni. Fölemelték az asztal tetejére. Megnézték a pulzusát, mindenfélét csináltak vele, amiből nem értett semmit.
A doktor egész testében reszketett, de még a hangja is remegőn szólalt meg:
- Három évig tartják bent ezeket a holmikat a gyerekekben, hát mit várnak? Van róla fogalma, hogy végképp ki is kapcsolhattuk volna? Egyszer és mindenkorra kikapcsolhattuk volna az agyát.
- Mikor múlik el a gyógyszer hatása? - érdeklődött a nővér.
- Legalább egy óráig tartsa itt. Figyeljen rá. Ha negyedórán belül nem szólal meg, szóljon. Örökre kikapcsolhattuk volna. Annyi eszem sincs, mint egy hangynak.

A kicsengetés előtt alig tizenöt perccel ért vissza Pumphrey kisasszony órájára. Kicsit még bizonytalanul állt a lábán.
- Jól érzed magad, Andrew? - kérdezte Pumphrey kisasszony.
Bólintott. - Beteg voltál? Megrázta a fejét.
- Nem festesz valami jól.
- Jól vagyok.
- Jobb lesz, ha leülsz, Andrew.
Elindult a helye felé, de nyomban meg is állt. Most meg mit keresek? Fogalmam sincs.
- Ott a helyed - mutatta Pumphrey kisasszony. Leült, de érezte, hogy valami más kellett volna, valami, amit elveszített. Majd később megkeresem.
- A monitorod - súgta a mögötte ülő lány.
Andrew vállat vont.
- A monitorja - súgta a lány többieknek.
Andrew odanyúlt, s megtapogatta a nyakát. Be volt kötve. A monitor eltűnt. Most már ő is olyan volt, mint a többiek.
- Kimostak, Andy? - kérdezte egy fiú, aki mögötte, a másik padsor szélén ült. Nem jutott eszébe a neve. Peter. Nem, ez valaki más volt.
- Csend legyen, Stilson úr - szólt rá Pumphrey kisasszony. Stilson önelégülten vigyorgott. Pumphrey kisasszony a szorzásról beszélt. Ender hegyekkel teli szigetek körvonalait s ezekből afféle térképet rajzolt a képernyőjére, majd kiadta az utasítást, hogy a képernyőn jelenjen meg minden szögben a szigetek háromdimenziós képe. A tanár persze tudta, hogy nem figyel, de nem bántotta. Ender akkor is tudta a választ, ha a kisasszony azt hitte, nem figyel oda.
Képernyője sarkában megjelent, majd körbemasírozott egy szó. Fejjel lefelé és hátulról előre bukkant föl, de Ender már jóval azelőtt, hogy a képernyő aljára érve a feje tetejéről a talpára állt volna, felismerte a szót.

HARMADIK

Ender elmosolyodott. Ő találta ki, hogyan kell üzeneteket küldeni és meneteltetni a képernyőn - a továbbítás módja őt dicsérte, még akkor is, ha titkos ellensége gúnynevekkel illeti őt. Nem ő tehet róla, hogy Harmadik lett. A kormány elképzelése volt, nekik volt rá felhatalmazásuk - másként hogyan járhatott volna iskolába egy Ender-féle Harmadik? És a monitor most eltűnt. Az Andrew Wiggin nevű kísérletet végül nem végezték el. Szent meggyőződése szerint, ha tehették volna, a legszívesebben visszacsinálták volna azt, ami lehetővé tette, hogy egyáltalán megszülethessen. Nem működött, tehát meg kellett szüntetni a kísérletet.
Megszólalt a csengő. Mindenki kikapcsolta a képernyőjét, vagy sietve begépelt még valami emlékeztetőt. Voltak, akik leckéket vagy adatokat tápláltak be otthon a számítógépükbe. Páran a nyomtatóknál gyűltek össze, míg kész nem lett az, amit történetesen meg akartak mutatni a többieknek. Ender széttárta ujjait a képernyő szélén sorakozó, gyerekkézre méretezett billentyűzet fölött, s közben az járt a fejében, milyen érzés lehet, ha az embernek olyan nagy keze van, mint egy felnőttnek. Mit lehet kezdeni azokkal a nagy, ügyetlen, vastag és rövid ujjakkal, húsos tenyérrel. Persze, a billentyűik is nagyobbak - de vaskos ujjaikkal hogyan is tudnának olyan finom vonalakat húzni, mint ő, hogyan tudnák a vonalakat olyan pontosan meghúzni, hogy hetvenkilencszer haladjon körbe a csigavonal a képernyő közepétől a széléig, de úgy, hogy egyszer se érintsék vagy fedjék egymást. Ezzel volt elfoglalva, miközben a tanár csak mondta, mondta a magáét a számtanról. Számtan! Hároméves volt, amikor Valentine megtanította neki a számtant.
- Jól vagy, Andrew?
- Igen, asszonyom.
- Lekésed a buszt.
Ender bólintott és fölállt. A többiek már elmentek. A rosszak azonban meg fogják várni. Már nem gubbaszt a nyakán a monitor, amely hallotta és látta mindazt, amit ő hallott és látott. Most azt mondhatnak, amit csak akarnak. Meg is üthetik - már nem látja senki, így hát nem is siethet senki Ender segítségére. Voltak a monitornak előnyei is, melyek ezentúl hiányozni fognak.
Persze, Stilson volt az. A legtöbbjüknél ő sem volt nagyobb, de Endernél mindenesetre nagyobb volt. És mások is voltak vele. Mint mindig.
- Hé, te Harmadik!
Ne válaszolj. Nincs mit mondanod.
- Hé, te Harmadik, hozzád beszélünk! Hé, te hangyimádó, hozzád szólunk!
Nem jut eszembe semmi, amit válaszolhatnék. Akármit mondanék, csak rosszabb lenne. Jobb, ha nem szólok.
- Hé, Harmadik, hé, hányadék, kibuktál; mi? Hiába voltál jobb, mint mi, mégiscsak elvesztetted a mütyürkédet, te vakarcs, s maradt helyette egy kötés a nyakadon.
- Átengedtek? - kérdezte Ender.
- Átengedjük? Szerintetek át kéne engednünk? Ezen mindnyájan jót nevettek. - Hát persze hogy átengedünk. Előbb a karodat, aztán a farodat, aztán egy darabot a térdedből.
- Hol a mütyür, Harmicsek? Hol a mütyür, Harmicsek? - fújták a többiek.
Stilson fél kézzel tolni kezdte, mire valaki hátulról szintén tolni kezdte, de vissza, Stilson felé.
- Adj, király, katonát! - rikkantotta valaki. - Teniszezzünk!
- Pingpongozzunk!
Ennek már a fele se tréfa. Ender úgy döntött, nem hagyja, hogy a végén rajta csattanjon az ostor. Amikor legközelebb feléje lódult Stilson karja, megragadta. De elvétette.
- No lám, hát harcolni akarsz velem? Velem akarsz harcolni, Harmicsek?
Az Ender mögött állók elkapták, s erős kézzel fogták.
Csepp kedve sem volt nevetni, mégis elnevette magát.
- Szerintetek ilyen sokan kelletek ahhoz, hogy harcba szálljatok egyetlen Harmadikkal?
- Mi emberek vagyunk, nem Harmadikok, hányadékkám! Te meg olyan erős vagy, mint a hascsikarás! De azért elengedték. És Ender abban a szent pillanatban keményen meglódította a lábát, és pontosan mellcsonton találta Stilsont. A fiú összecsuklott. Endert meglepte a dolog - nem hitte volna, hogy egyetlen rúgással földre teríti Stilsont. Még nem fordult elő, hogy Stilson ne vett volna komolyan egy efféle harcot, hogy egy ilyen igazán nekikeseredett ütésre ne készült volna föl.
A többiek hátrahőköltek, Stilson pedig ott feküdt mozdulatlanul. Mindenkinek az járt a fejében, nem halt-e meg. Ender viszont azon töprengett, elejét tudná-e venni valami módon a bosszújuknak. Meg tudná-e akadályozni, hogy holnap teljesen kikészítsék. Ezt most egyszer és mindenkorra meg kell nyernem, különben újra kezdhetem mindennap, és mindig csak rosszabb és rosszabb lesz.
Ender - bár még csak hatéves volt - ismerte a férfias hadviselés íratlan szabályait. Tilos bántani az ellenfelet, ha az tehetetlenül fekszik a földön; ilyet az állatok sem csinálnak.
Ender tehát odasétált a hanyatt fekvő Stilsonhoz, és gonoszul a bordái közé rúgott. Stilson felnyögött, s arrébb gurult. Ender megkerülte, megint belerúgott, ezúttal a Iába között. Stilson torkán nem jött ki hang; csak összegörnyedt, s könnyek buggyantak ki a szeméből.
Ender ekkor jéghideg pillantással végigmérte a többieket.
- Esetleg eszetekbe jut olyasmi, hogy csapatostul jöjjetek rám. Még az is lehet, hogy csúnyán helyben is hagynátok. De ne felejtsétek el, hogy mit csinálok azzal, aki bántani próbál. Attól kezdve csak arra fogtok gondolni, hogy mikor kaplak el benneteket, s hogy az milyen rossz lesz. - Belerúgott Stilson arcába. A fiú orrából fröcskölve folyt a vér le, a földre, amely beitta.
- Nem lesz ilyen rossz - mondta Ender. - Rosszabb lesz.
Megfordult és elment. Senki sem ment utána. Aztán befordult a buszmegállóhoz vezető folyosóra. Még hallotta, hogy a háta mögött összesúgnak a fiúk
- Jézusom… Nézzetek rá. Hogy kikészítetté. - Ender a falnak támasztotta a fejét, és sírt, sírt, egészen addig, míg be nem futott a busz. Éppen olyan vagyok, mint Peter. Vegyétek el a monitoromat, s máris olyan vagyok, mint Peter.

Második fejezet
PETER

- Jól van. Vége. Hogy érzi magát?
- Ha az ember évekig benne él valakinek a testében, akkor hozzászokik az illetőhöz. De most hiába nézem az arcát, nem tudom, mit érez belül. Sohasem figyeltem az arckifejezését. Átéltem az érzéseit.
- Jaj, itt most nem lélekelemzésről van szó. Katonák vagyunk, nem boszorkánydoktorok. Maga is látta, hogyan verte laposra a banda vezérét.
- Alapos munkát végzett. Nemcsak úgy elpáholté, hanem kegyetlenül ellátta a baját. Akárcsak Mazer Rackham a…
- Kíméljen meg. Ezek szerint a bizottság alkalmasnak tartja.
- Nagyjából igen. Lássuk, mit művel a testvérével most, hogy már nincs benne a monitor.
- Bizony, a testvére. Attól nem fél, hogy vele mit fog művelni a testvére?
- Épp maga mondta, hogy a dolog nem lesz veszélytelen.
- Átnéztem néhány régebbi felvételt. Nem tehetek róla, kedvelem a gyereket. Azt hiszem, nagyon keményen fogunk bánni vele.
- Ez a dolgunk. Mi vagyunk a gonosz boszorkányok. Mézeskalácsot ígérünk, de aztán elevenen felfalják a kis csibészeket.

- Én sajnálom, Ender - suttogta Valentine a tarkóján lévő kötést nézve.
Ender megérintette a falat, és az ajtó becsukódott mögötte.
- Én nem bánom. Örülök, hogy eltűnt.
- Mi tűnt el? - Peter lépett be a nappaliba, mogyoróvajas kenyerét rágva.
Ender egyáltalán nem olyannak látta Petert, mint a felnőttek, akik szerint a gyönyörű, tízéves fiú sűrű, sötét, bozontos hajával és arcvonásaival pontosan olyan volt, mint Nagy Sándor. Ha Ender Peterre nézett, csak haragot vagy bosszúságot látott rajta, s e veszedelmes hangulatok az ő számára végső soron mindig valami fájdalmat jelentettek. Most is, hogy fölfedezte a nyakán a kötést, Peter arcán nyomban átcikázott a düh.
Ezt persze Valentine is észrevette.
- Most már olyan, mint mi vagyunk - mondta, csillapítani próbálva bátyját, még mielőtt az odacsaphatott volna.
De Peter nem akart csillapodni.
- Mint mi vagyunk? Hatéves koráig megtarthatta a kis szerkentyűjét. Te mikor vesztetted el a tiédet? Hároméves korodban. Én még öt se voltam, amikor elvesztettem. Ő meg kis híján megcsinálta, a kis nyavalyás, a kis hangy.
Jól van ez így, gondolta Ender. Beszélj, Peter, csak beszélj. Beszélni jó dolog.
- Szóval, mostantól nem figyelnek rád az őrangyalaid - folytatta Peter. - Nem nézik, fáj-e valamid, nem hallgatják, hogy mit mondok, nem figyelik, mit csinálok veled. Na, mit szólsz hozzá? Akkor most mi van? Ender vállat vont.
Peter hirtelen elvigyorodott, s ingerkedve csapta össze a tenyerét.
- Játsszunk hangyot és űrhajóst! - kiáltotta.
- Mama hol van? - kérdezte Valentine.
- Elment - felelte Peter. - Én vigyázok rátok. - Azt hiszem, fölhívom papát.
- Tegyél le róla - mondta Peter. - Tudod, hogy sosincs bent.
- Játszom - szólt közbe Ender.
- Te leszel a hangy - szögezte le Peter.
- Engedd, hogy egyszer ő legyen az űrhajós - kérte Valentine.
- Ne üsd bele az orrodat, nagypofájú - intette le Peter. - Indíts az emeletre, és válaszd ki a fegyvereidet. Ender tudta, hogy ez nem lesz jó játék. Nem is volt kérdéses, hogy ki fog győzni. Amikor a gyerekek bandákba verődve a folyosókon játszottak, sohasem a hangyok győztek, és megesett, hogy a játék eldurvult. Itt náluk azonban már durván is kezdődött, és a hangy nem mehetett el dolgavégezetlenül, nem vonulhatott vissza, mint az igai háborúban harcoló hangyok. A hangy itt nem szállhatott ki a buliból mindaddig, míg az űrhajós véget nem vetett a csatának.
Peter, kinyitotta a legalsó fiókját, és kivette a hangymaszkot. Anya mérges volt rá; amikor megvette, de a papa azt mondta, nem attól lesz vége a háborúnők, ha az ember eldugja a hangymaszkokat, s nem engedi meg a gyerekeinek, hogy játék lézerfegyverekkel játsszanak. Minél jobban játsszák a háborús játékokat, annál több esélyük vőn az életben maradásra, ha megint jönnek a hangyok.
Persze ha a játékokat túlélem; gondolta Ender. Föltette a maszkot. Úgy rátapadt, mintha egy kéz simult volna szorosan az arcára. De hangynak lenni nem ilyen érzés, gondolta Ender. Ők nem maszkként viselik ezt az arcot, mert ez valóban az ő arcuk. Vajon otthon a hangyok is embermaszkot tesznek föl, és ők is játszanak? Minek nevezhetnek bennünket? Iszaplénynek, amiért hozzájuk képest olyan puhák és zsírosak vagyunk?
- Vigyázz, Iszap - szólt Ender. A szemrésen át alig Játtá Petert.
- Nocsak, Iszap? - vigyorgott Peter. - Jól van, hangyi-bangyi, most lássuk, hogy töröd ripityára a képed.
Ender nem látott semmit, csak érzékelte Peter súlyának enyhe elmozdulását; a maszk miatt megszűnt a perifériás látása. Az ütés fájdalmas taszítása váratlanul érte oldalt, a fején; elvesztette tőle az egyensúlyát, és elesett.
- Nem látsz valami jól, igaz; hangy?
Ender kezdte magáról lehámozni a maszkot. Peter az ágyékához nyomta a lábfejét.
- Ne vedd le a maszkot - parancsolta.
Ender visszahúzta az álarcot a helyére, még a kezét is elvette róla.
Peter odanyomta a lábát. A testébe hasító fájdalomtól Ender összegörbedt.
- Feküdj hanyatt, hangy. Most egy kis élveboncolás következik. Végre-valahára egy élő példányotok jutott a kezünkbe; így most megnézzük, hogy működtök.
- Peter, hagyd abba - kérte Ender.
- Peter, hagyd abba. Nagyszerű. Szóval ti, hangyok, ki tudjátok találni a nevünket. Képesek vagytok rá, hogy panaszos kis gyerekhangon szólaljatok meg, csak hogy szeretettel, kedvesen bánjunk veletek. De nem fog sikerülni. Én olyannak látlak, amilyen igazából vagy. Azt akarták; hogy ember legyél, kis Harmadik, de valójában hangy vagy, és ez most ki is derült.
Fölemelte a lábát, lépett egyet, majd rátérdelt Enderre; térde a mellcsont alatt nyomódott be Ender hasába. Egyre jobban és jobban ránehezedett Enderre, aki mind nehezebben szedte a levegőt.
- Meg is ölhetnélek így - suttogta Peter. - Addig nyomnám, míg meghalsz. Azt hondanám, nem tudtam, hogy ettől bajod lehet, el is hinnék, és akkor minden jó lenne. Te halott lennél; és minden jó lenne.
Ender nem tudott szólni; a levegő kínlódva préselődött ki a tüdejéből. Peter képes rá és komolyan gondolja. Eddig talán nem, de ezentúl komolyan gondolja:
- Komolyan gondolom - mondta Peter. - Akármit hiszel, én komolyan gondolom. Téged csak azért engedélyeztek, mert én olyan, ígéretes voltam. Csak aztán nem váltam be. Te jobban csináltad. Szerintük te jobb vagy. Csakhogy én nem akarok egy jobb öcsikét, Ender. Nem akarok Harmadikat.
- Meg foglak mondani - szólt Valentine. - Senki sem hinne neked.
- De hinnének.
- Akkor te is meghalsz, drága kis húgocskám.
- Ó, persze - bólogatott Valentine. - Azt biztosan elhiszik "Nem tudtam, hagy Andrew meghal tőle. És azután, hogy meghalt, nem tudtam, hogy Valentine-t is meg fogja ölni."
A nyomás engedett valamicskét.
- Jó, akkor nem ma. De jön még olyan nap is, amikor ti, ketten nem lesztek együtt. És akkor bekövetkezik egy baleset.
- Csak beszélsz, beszélsz - mondta Valentine -, de magad se gondolod komolyan.
- Nem?
- És tudod, hogy miért nem? - folytatta Valentine. - Mert egyszer majd be akarsz kerülni a kormányba. És hiába akarod megválasztatni magadat, nem fog sikerülni; ha az ellenfeleid rájönnek, hogy az öcséd meg a húgod gyanús körülmények között halt meg kiskorában. Különös tekintettel arra a levélre, amit a titkos fiókomba helyeztem el, azzal a kikötéssel, hogy csak halálom esetén szabad felbontani.
- Ne akard nekem bemesélni ezt a marhaságot mondta Peter.
- A levélben az áll, hogy nem természetes halállal, haltam meg. Hogy Peter ölt meg, és ha eddig még nem tette volna, hamarosan megöli Andrew-t is. Ettől ugyan még nem fognak elítélni, de ahhoz elég lesz, hogy ne válasszanak meg soha.
- Most te vagy az ő monitora - szögezte le Peter. Tartsd is szemmel éjjel-nappal. Jobb is, ha ott vagy. - Ender és én nem vagyunk hülyék. Mindenben ugyanannyi pontot szereztünk, mint te. Bizonyos dolgokban többet is. Mi mind csodálatosan okos gyerekek vagyunk. Te nem a legokosabb, csak, a legnagyobb vagy köztünk, Peter.
- Tudom, persze. De eljön még a nap, amikor nem leszel mellette, amikor megfeledkezel a dologról. És akkor hirtelen eszedbe jut, majd rohansz hozzá, és látod, hogy ott van, minden a legnagyobb rendben. És legközelebb már nem aggódsz annyira, és nem rohansz olyan lélekszakadva. És mindig minden rendben lesz vele. Majd azt fogod hinni, hogy elfelejtettem. Lehet, hogy emlékezni fogsz rá, hogy én előre megmondtam, de akkor is azt fogod hinni, hogy elfelejtettem. És múlnak majd az évek. Egyszer csak bekövetkezik egy szörnyű baleset, én találom meg a holttestet, ott fogok zokogni fölötte, és akkor majd eszedbe jut ez a beszélgetés, Vally, és szégyellni fogod magad, amiért emlékszel rá, mert akkor már tudni fogod, hogy én megváltoztam, hogy tényleg baleset volt, és kegyetlenség tőled, hogy felidézed egy gyerekkori veszekedés során mondott szavaimat. Pedig ez lesz az igazság. Erre fogok spórolni; és amikor meghal, te semmit, de semmit a világon nem fogsz csinálni.
Azontúl is hinni fogsz benne, hogy én csak a legnagyobb vagyok.
- A legnagyobb segg - közölte Valentine.
Peter fölugrott, s már indult is feléje. A lány elugrott előle. Ender letépte magáról a maszkot. Peder hanyatt vágta magát az ágyán, és kitört belőle a nevetés. Teli torokból, vidáman kacagott, még a szeme is könnyes lett bele.
- Nahát, hogy ti milyen fantasztikusak vagytok! Még ilyen marhákat nem látott a földgolyó!
- Most majd közli velünk, hogy tréfa volt az egész mondta Valentine.
- Nem tréfa, hanem játék. Akármit be tudok mesélni nektek. Zsinóron rángathatlak benneteket. - Ijesztő hangon huhogta: - Megöllek benneteket, apró darabokra szaggatlak, behajítalak a szemétledobóba! Ó, ti címeres ökrei a naprendszernek! - tört ki belőle újból a nevetés.
Ender csak állt, állt, nézte, ahogy nevet, és arra gondolt, milyen érzés volt beletaposni Stilson testébe. Neki kellett volna. Ennek kellett volna kapnia, ennek - itt.
- Nem, Ender - súgta oda Valentine, mintha csak olvasott volna a gondolataiban.
Peter ekkor az oldalára gördült, leszökkent az ágyról, és támadóállásba merevedett.
- De igen, Ender - mondta. - Bármikor, Ender. Ender fölemelte a jobb lábát, majd lerúgta róla s a magasba tartotta a cipőt.
- Látod ezt, itt, a cipő orrán? Ez vér, Peter.
- Ó, jaj! Mindjárt meghalok, mindjárt meghalok! Ender megölt egy gilisztát, és most engem is meg akar ölni!
Nem lehetett ráijeszteni. Peter a szíve mélyén gyilkos volt, s ezt nem tudta senki más; csak Valentine és Ender.
Megjött anya, és nagyon sajnálta Endert a monitor miatt. Megjött apa, és egyre csak azt hajtogatta, hogy micsoda gyönyörű meglepetés, hogy nekik ilyen fantasztikus gyerekeik vannak, mert lám, a kormány mondta, hogy legyen három gyerekük, és most végül a kormány nem kérte el egyiket sem, így velük maradhat mind a három, megtarthatják a Harmadikat is… Mígnem Ender a legszívesebben ráüvöltött volna, tudóm, hogy én Harmadik vagyok, tudom, de ha akarod, elmegyek, hogy ne kelljen szégyenkezned mindenki előtt, sajnálom, hogy elveszítettem a monitort, és most itt vagy három gyerekkel, amire nincs kézenfekvő magyarázat, milyen kellemetlen, de hát sajnálom, sajnálom, sajnálom.
Feküdt az ágyában, bámult bele a sötétbe. A fölötte lévő ágyról lehallatszott Peter nyugtalan forgolódása, fészkelődése. Aztán Peter lecsusszant az ágyról, és kiment. Ender hallotta a vécétartály zubogását, majd meglátta az ajtóban álló Peter körvonalait.
Azt hiszi, alszom. Meg fog ölni.
Peter az ágyhoz lépett, és lám, valóban nem mászott föl, hanem megállt Ender fejénél.
De nem, nyúlt egy párna után, hogy megfojtsa vele Endert. Fegyvertelen volt.
- Nagyon sajnálom, Ender - suttogta -, nagyon sajnálom, tudom, mit érzel, és sajnálom. A testvéred vagyok, szeretlek.
Nagy sokára tudatta csak egyenletes lélegzése, hogy Peter elaludt. Ender akkor leszedte a kötést a nyakáról. És aznap másodjára is elsírta magát.

Harmadik fejezet
GRAFF

- Számunkra itt a nővér a gyenge láncszem. A fiú tényleg szereti őt.
- Tudom. Ő a kezdet kezdetétől mindent elronthat. A fiú majd nem akar megválni tőle.
- Akkor mit fog csinálni?
- Meggyőzöm, hogy inkább akar velünk jönni, mint a lánnyal maradni.
- És ezt hogy csinálja? - Majd hazudok neki. - És ha nem válik be?
- Akkor megmondom az igazat. Vészhelyzetben ezt is szabad. Tudja, mindenre nem készülhetünk fel előre.

A reggelinél Ender nem volt éhes. Másra sem tudott gondolni, csak hogy mi lesz az iskolában. Hogy fog megállni Stilson előtt a tegnapi verekedés után. Mit csinálnak majd Stilson barátai. Lehet, hogy semmit, de ezt nem tudhatta. Nem akaródzott iskolába mennie.
- Nem eszel, Andrew - figyelmeztette az anyja. Peter lépett be.
- Jó reggelt, Ender. Kösz, hogy a zuhanyozó alatt hagytad a ragacsos mosdókesztyűdet.
- Csak a te kedvedért - dünnyögte Ender. - Andrew, enned kell.
Ender olyan mozdulattal nyújtotta oda mindkét csuklóját, amely ezt mondta: akkor add be nekem injekcióban.
- Nagyon vicces - mondta anya. - Hiába minden törődésem, az én zseniális gyerekeimet mindez hidegen hagyja.
- Minden zsenialitásunkat a te génjeidtől kaptuk, mama - mondta Peter. - Aputól biztos, hogy semmi ilyet nem kaptunk.
- Hallottam - közölte apjuk; aki evés közben föl sem pillantott az asztal lapján megjelenő hírekből.
- Kárba is veszett volna, ha nem hallod.
Ekkor közbecsipogott az asztal. Valaki állt az ajtóban.
- Ki lehet az? - kérdezte anya.
Apa megnyomott egy gombot, mire egy férfi képe jelent meg a videóján. A Nemzetközi Flotta katonai egyenruháját viselte, az egyetlent, ami már nem jelentett semmit.
- Azt hittem, vége van már - jegyezte meg apa. Peter nem szólt semmit; csak tejet öntött a zabkásájához.
Ender pedig ezt gondolta: "Még a végén tényleg nem kell ma iskolába mennem."
Apjuk ajtót nyitott a kóddal, majd fölállt az asztaltól.
- Majd én elintézem - mondta. - Ti csak maradjatok és egyetek.
Maradtak, de nem ettek. Apa néhány perc múlva visszajött, és intett anyának, hogy menjen ő is.
- Most benne vagy a pácban - mondta Peter. Rájöttek, mit műveltél Stilsonnal, és most majd leülheted odakint a Zónában a büntetésedet.
- Csak hatéves vagyok, idióta. Kiskorú.
- Harmadik vagy, hányadék. Nincsenek jogaid. Valentine lépett be - haja mint álmos glória vette körül az arcát.
- Hol van mama és apu? Nagyon rosszul vagyok, nem tudok elmenni az iskolába.
- Megint egy szóbeli vizsga, mi? - vigyorgott Peter.
- Fogd be a szád, Peter - felelte Valentine.
- Lazíts, és érezd jól magad - mondta Peter. Rosszabb is lehetne.
- Fogalmam sincs, hogyan.
- Ha nem szóbeli lenne, hanem végbeli.
- Kac-kac - húzta el a száját Valentine. - Hol van anya és apa?
- Egy pasassal beszélgetnek, aki az NF-től jött.
A lány ösztönösen Enderre pillantott. Végtére is évekig reménykedtek, hogy majd beállít valaki, és közli, hogy Ender megfelelt, Enderre szükségük van.
- Helyes, nézz csak rá - mondta Peter. - De tudod, lehet, hogy most rólam van szó. A végén rájöhettek, hogy mégiscsak én voltam az összes közül a legjobb. Peter meg volt sértve, ezért aztán rendszerint undokul viselkedett. Nyílt az ajtó.
- Ender - szólt be apa -, gyere át. - Pardon, Peter - gúnyolódott Valentine.
- Gyerekek, ez nem tréfadolog! - fortyant fel haragosan az apjuk.
Ender apja mögött belépett a nappaliba, mire az NF-tiszt fölállt, de nem nyújtott kezet Endernek. Anya a jegygyűrűjét forgatta az ujján.
- Andrew - mondta -, nem hittem volna, hogy ilyen verekedős vagy.
- A Stilson fiú kórházban van - jelentetté be apa. Te aztán alaposán helybenhagytad. A cipőddel, Ender! Ez nem volt valami tisztességes dolog.
Ender megrázta a fejét. Arra számított, hogy Stilson ügyében az iskolából jön majd valaki, és nem egy flottatiszt. Vagyis az ügy komolyabb, mint gondolta. Pedig nem nagyon tudta, mi mást tehetett volna.
- Meg tudod magyarázni a viselkedésedet, fiatalember? - kérdezte a tiszt.
Ender ismét csak a fejét rázta. Nem tudta, mit mondjon, és félt, nehogy még nagyobb szörnyetegnek tüntesse föl magát, mint amekkorának a cselekedetei mutatták. Elvállalom, gondolta, bármekkora lesz is a büntetés. Essünk túl rajta.
- Hajlandók vagyunk tekintetbe venni az enyhítő körülményeket - mondta a tiszt. - De meg kell mondanom, nem áll jól az ügyed. Amikor már lent feküdt a földön, ágyékon rúgtad, többször is belerúgtál az arcába meg a testébe - ez úgy hangzik, mintha kifejezetten élvezted volna.
- Nem élveztem - suttogta Ender. - Akkor miért csináltad?
- Ott volt vele az egész bandája.
- Hát aztán? Mentség ez bármire is?
- Nem.
- Mondd el, miért rugdostad meg annyiszor. Hiszen már győztél.
- Azzal, hogy leütöttem, csak az első menetet nyertem meg. Ott és akkor meg akartam nyerni az összes többit is, hogy mostantól kezdve hagyjanak békén. Ender hiába igyekezett, annyira meg volt rémülve, annyira szégyellte, amit csinált, hogy megint csak elsírta magát. Nem szeretett sírni, ritkán is fordult vele elő, s most, nem egészen egy nap alatt háromszor is megesett vele. És mindannyiszor rosszabb volt. Milyen szégyenletes dolog, hogy itt sír az anyja, apja és a katona előtt. - Elvettek tőlem a monitort - mondta. - Nekem kellett magamra vigyázni nem?
- Segítséget kellett volna kérned egy felnőttől, Ender - mondta az apja.
A tiszt azonban fölállt, s odament a szoba másik végében álló Enderhez.
- A nevem Graff - mondta, s nyújtotta a kezét.
Hyrum Graff ezredes. Én irányítom az alapkiképzést a Zónában lévő Hadiskolában. Azért jöttem, hogy meghívjalak ebbe az iskolába.
- De hát a monitor…
- Még az is a próbához tatozott, hogy megnézzük, mi történik, ha eltávolítják a monitort. Nem minden esetben ez a módja, de nálad…
- És átmentem? Anya nem hitt a fülének
- Kórházba juttatni a Stilson fiút? Mit csinálnak akkor, ha Andrew megöli őt? Érdemrendet adnak neki?
- Nem ezt tette, Wigginné asszony. - Graff ezredes átnyújtott neki egy vastag dossziét. Íme, a rekvirálásról szóló papírok. Az önök fiát másvisszaigazolta az NF Újoncozási Szolgálata. Természetesen Birtokunkban van a hozzájárulásuk, melyet a fogantatás beigazolódásakor foglaltak írásba, különben a fiú meg sem születhetett volna. Attól a pillanattól kezdve már amennyiben megkapja a minősítést - ő már a miénk volt.
- Nem valami kedves maguktól - szólalt meg apa remegő hangon -, hogy elhitetik velünk, nem tartanak rá igényt, s a végén mégis elveszik.
- És ez a hamisjáték a Stilson gyerekkel… - vágott közbe anya.
- Nem volt hamisjáték, Wigginné. Amíg nem tudtuk, mi volt Ender motivációja, nem lehettünk benne biztosak, vajon nem más-e ő is… meg kellett értenünk, mi volt az akció értelme. Vagy legalábbis Ender szerint mi volt az értelme.
- Feltétlenül ezen a hülye becenéven kell hívnia? sírta el magát anya.
- Bocsásson meg, Wigginné. De hát ő is ezt a nevet használja magára.
- Mi a szándéka, Graff ezredes? - kérdezte apa. Megfogja, és kisétál vele az ajtón?
- Attól függ - felelté Graff. - Mitől?
- Hogy Ender akar-e velem jönni.
Anya sírása keserű nevetésbe csapott át.
- Ó, hisz ez végtére is önkéntes vállalkozás! Milyen kedves!
- Önök ketten Ender fogantatásakor már választottak. Ender azonban még egyáltalán nem választott. Ágyútölteléknek jók a besorozott újoncok, de a tisztjeink csakis önkéntesekből kerülhetnek ki.
- Tisztet mondott? - kérdezte Ender, s erre mindenki más elhallgatott.
- Igen - felelte Graff. - A Hadiskolában képezzük ki a jövő csillaghajóinak kapitányait, a flottillák sorhajókapitányait és a flotta admirálisait.
- Tartózkodjunk a csalfa látszatoktól! - csattant fel apa. - A Hadiskola hány növendékéből lesz végül flottaparancsnok?
- Fájdalom, Wiggin úr, ez bizalmas adat. Annyit mindenesetre elárulhatok, hogy az első évet elvégzett fiaink közül mindenki Tiszti rangot szerzett. És az alacsonyabb rangúak egyike sem szolgált bolygóközi jármű főparancsnokánál kisebb beosztásban. És bőven akad tiszteletre méltó szolgálat a saját naprendszerünkön belüli honvédelem területén is.
- Hányan végzik el az első évet? - érdeklődött Ender.
- Mindenki, aki akarja - válaszolta Graff. Endernek már a nyelve hegyén volt, hogy "én akarom", de lenyelte. Akkor nem kellene iskolába járnia, de hát ez ostobaság volt, hiszen az egész csak néhány napig jelentene problémát. Elkerülne Peder közeléből - ez már számított, ez életbevágó szempont volt. De akkor el kell hagynia anyát és apát, és mindenekfölött Valentine-t, s katonának kell állnia. Ender nem szeretett harcolni. Nem szerette Peter módszerét, azt, hogy az erős megtámadja a gyengét, és nem lelte örömét a sóját módszerében sem, amikor az okos állt szemben a butával.
- Azt hiszem - mondta Graff -, Endernek és nekem négyszemközt kellene beszélgetnünk.
- Nem - mondta apa.
- Nem viszem el úgy, hogy ne beszélhessenek vele még egyszer - jegyezte meg Graff. - És igazából úgysem akadályozhatnak meg benne.
Apa csak nézte, nézte Graffot, aztán fölugrott, és kiment a szobából. Anya sem szorongatta már Ender kezét. Amikor kiment, becsukta maga mögött az ajtót.
- Ender - kezdte Graff -, ha velem jössz, ide sokáig nem térhetsz vissza. A Hadiskolában nincs vakáció. És látogatás sincs. A teljes kiképzési idő tizenhat éves korodig tart - az első eltávozást, meghatározott körülmények között, tizenkét éves korodban kapod. Hidd el nekem, Ender, hat év alatt, tíz év alatt az emberek megváltoznak. Ha most velem jössz, a nővéred, Valentine nő lesz, mire viszontlátód. Idegenül álltok majd egymással szemben. Szeretni fogod őt akkor is, de már nem fogod ismerni. Látod, nem teszek úgy, mintha könnyű lenne.
- Hát mama és apu?
. - Ismerlek téged, Ender. Régóta figyeltem már a monitorlemezeidet. Anyád, apád nem fognak hiányozni neked, legalábbis nem nagyon és nem sokáig. És te sem hiányzol majd nekik sokáig.
Hiába, hogy nem akarta, könnyek szöktek Ender szemébe. Elfordította az arcát, de nem nyúlt oda, nem törölte le a könnyeit.
- Ők szívből szeretnek téged, Ender. De meg kell értened, mibe került nekik az, hogy élsz. Tudod, ők vallásosnak születtek. Apád a keresztségben a John Paul Wieczorek nevet kapta. Katolikus. Kilenc gyerek közül ő volt a hetedik.
Kilenc gyerek. Ez valóban elképzelhetetlen volt. Bűnös dolog.
- Igen, mert tudod, az emberek a vallásért különös dolgokra képesek. Ugye tudsz róla, milyen megtorlásokkal járt ez - akkoriban még nem volt akkora szigorúság, de nem lehetett valami könnyű. Ingyenes oktatásban csak az első két gyerek részesülhetett. Minden újabb gyerekkel emelkedtek az adók. Amikor az apád a tizenhatodik évébe lépett, a nem engedelmeskedő családok törvényéhez folyamodott, hogy elszakadhasson a családjától. Nevet változtatott, megtagadta a hitét, és megesküdött, hogy az engedélyezett kettőnél nem lesz több gyereke. Komolyan is gondolta. Gyerekként annyi szégyenkezésben és üldöztetésben volt része, hogy megfogadta, nem lesz olyan gyereke, akinek mindezt el kell szenvednie. Érted?
- Nem akart engem.
- Nos, Harmadikat ma már senki sem akar. Reménykedni sem lehet benne, hogy boldog lesz. Csakhogy a te apád és anyád esete különleges. Ők mindketten megtagadták a vallásukat - anyád mormon volt -, az érzelmeik azonban továbbra is ambivalensek. Tudod, mit jelent az, hogy ambivalens?
- Hogy így is éreznek meg úgy is.
- Szégyellik, hogy nem engedelmeskedő családból származnak. Titkolják. Annyira, hogy anyád még azt sem árulja el senkinek, hogy Utahban született, nehogy gyanút fogjon az illető. Apád tagadja lengyel származását, mert Lengyelország mind a mai napig engedetlen nemzet, és emiatt nemzetközi szankció sújtja. Megértheted hát, hogy egy Harmadikkal, még ha közvetlen kormányutasításra hozták is a világra, minden, amit tenni próbáltak, örvényét veszti.
- Tudom.
- A dolog azonban még ennél is bonyolultabb. Az apád mindennek ellenére törvényes szenték neveit adta nektek. Egyébként ő maga keresztelt meg benneteket rögtön a születésetek után, amikor hazakerültetek. Anyád tiltakozott. Ezen mindig összeveszték, nem mintha anyád nem akarta volna, hogy meg legyetek keresztelve, hanem mert nem akarta, hogy katolikusnak legyetek megkeresztelve. Ők valójában nem adták fel a vallásukat. Rád egyenesen büszkék voltak, mert ha rád néztek, úgy érezték; azzal, hogy sikerült szert tenniük egy Harmadikra, kijátszották a törvényt. Ugyanakkor a gyávaság "szimbóluma is voltál a számukra, mert ennél messzebbre nem merészkedtek, nem vállalták, hogy megtagadják az engedelmességet; amit továbbra is jogosnak tartanak. És a nyilvánosság előtt való szégyenkezés megtestesítője is vagy, hisz lépten-nyomon meghiúsítod, hogy asszimilálódhassanak a rendes, engedelmes társadalomba.
- Honnan tudja mindezt?
- Monitort építettünk a bátyádba és a nővéredbe is, Ender. Meglepődnél, ha tudnád; milyen érzékenyek a műszereik. Közvetlenül kapcsolódtunk az agyadhoz Mindent hallottunk, amit te, akár figyeltél rá, akár nem; akár megértetted, akár nem. Mi megértettük.
- Szóval a szüleim szeretnek is meg nem is?
- Szeretnek. A kérdés inkább úgy szól, hogy akarják-e, hogy itt légy. Az, hogy itt vagy a házban, felér egy állandó rombolással. Örökös feszültségforrás. Érted?
- Nem én keltek feszültséget.
- Nem arról van szó, hogy bármit is csinálnál, Ender. A puszta létezésed. A bátyád gyűlöl, mert te vagy az élő bizonyíték rá, hogy ő nem volt elég jó. A szüleid az egész megtagadni kívánt múlt miatt neheztelnek rád.
- Valentine szeret.
- Teljes szívéből. Mindenestül, feltétel nélkül ragaszkodik hozzád, és te imádod őt. Mondtam neked, hogy nem lesz könnyű.
- És ott milyen lesz?
- Kemény munka vár. Éppúgy tanulni kell, mint itt az iskolában, csak sokkal komolyabban vesszük a matematikát és a számítástechnikát. Van hadtörténelem, stratégia és taktika. És mindenekfölött ott van a harcterem.
- Az mi?
- A harci játékoknak. Minden fiút hadseregekbe szervezünk. Nap mint nap úgynevezett csatákban mérik össze az erejüket, nulla gravitáción. Sebesülés nincs, de van győztes és van vesztes. Mindenki parancsokat teljesítő közkatonaként kezdi. Az idősebb fiúk játsszák a tisztek szerepét, az ő feladatuk, hogy kiképezzenek és csatába vezessenek benneteket. Ennél többet nem mondhatok. Olyan ez, mint a hangy és űrhajós játék - kivéve, hogy ott a fegyvereid működnek, bajtársak harcolnak melletted, s az egész jövőd, sőt az emberi faj jövője azon múlik, hogy milyen jól tanulsz, milyen jól harcolsz. Az bizony kemény élet, ott nem számíthatsz normális gyerekkorra. Persze amilyen eszed van, és még ráadásul Harmadik is vagy, egyszóval amúgy sem lenne kifejezetten átlagos gyerekkorod. - Mindenki fiú?
- Akad pár lány is. Ritkán fordul elő, hogy teljesítik a próbákat, és bekerülnek. Sok-sok évszázadnyira lemaradtak a fejlődésben. Egyébként nem lesz köztük olyan, mint Valentine. De lesznek testvérek, Ender. - Mint Peter?
- Peter nem felelt meg, Ender, épp azok miatt, amiért te gyűlölöd őt.
- Én nem gyűlölöm őt. Csak…
- Félsz tőle. Nos, Peter egyáltalán nem rossz. Sokáig ő volt a legjobb, akit láttunk. Megkértük a szüleidet, hogy legközelebb lányuk legyen - amúgy is az lett volna -, rémélve, hogy Valentiné ugyanaz lesz, mint Peter, csak szelídebb. De túl szelíd volt. Így aztán téged vettünk igénybe katonai célra.
- Hogy félig legyek Peter, félig meg Valentine.
- Ha minden jól megy.
- És az lettem?
- Amennyire meg tudjuk ítélni. Nagyon jó tesztekkel dolgozunk, Ender, de mindent azok sem árulnak el. Őszintén szólva az igazán lényeges dolgokról alig-alig árulnak el valamit. De a semminél mégiscsak jobbak. - Graff előrehajolt, és megfogta Ender kezét. - Ender Wiggin! Ha csak arról volna szó, hogy minél jobb, minél boldogabb legyen a jövőd, azt mondanám, maradj itthon. Maradj itthon, nőj fel, légy boldog. Léteznek rosszabb dolgok is, mint Harmadiknak lenni, de még annál is, _ hogy történetesen van egy bátyád; aki nem tudja eldönteni, ember legyen-e, vagy sakál. E rosszabb dolgok közül az egyik a Hadiskola. Csakhogy szükségünk van rád. A hangyok számodra ma még játéknak tűnhetnek fel, holott legutóbb kis híján megsemmisítettek bennünket. És ez még nem is volt elég. Fegyverben és létszámban annyira fölibénk kerekedtek, hogy megfagyasztottak bennünket. Csak azért menekültünk meg, mert velünk volt a világ legnagyszerűbb katonai parancsnoka. Nevezd sorsnak, nevezd Istennek, nevezd átkozott szerencsének azt, hogy velünk volt Mazer Rackham.
De már nincs többé velünk, Ender. Mindent összeszedtünk, amit az emberiség csak alkotni tud, olyan flottát, amelyhez képest úgy fest az, amit a legutóbb ellenünk küldtek, mintha egy csapat gyerkőc hancúrozna az úszómedencében. Újak a fegyvereink is. De nem biztos, hogy ez elég lesz - hiszen az utolsó háború óta nyolcvan év telt el, s ezalatt nekik is épp annyi idejük volt a felkészülésre, mint nekünk. Mindenből a legjobbra van szükségünk, amit csak megkaphatunk, és nagyon gyorsan kell minden. Lehet, hogy nem te harcolod ki nekünk, de lehet, hogy épp te leszel az. Össze is roskadhatsz a nyomás alatt, tönkre is mehet az életed, s meggyűlölsz, amiért ma eljöttem a házatokba. De ha van rá esély, hogy épp azért, mert te a flottával vagy, az emberiség életben maradhat, s a hangyok, talán örökre békén hagynak bennünket, nos, akkor meg kell hogy kérjelek, tedd meg. Gyere velem.
Ender nehezen tudta figyelmét Graff ezredesre összpontosítani. Valahogy távolinak és egészen picink látszott, mintha egy csipesszel felkaphatta és a zsebébe dughatta volna. Itt hagyni mindent és elmenni valahova, ahol nagyon nehéz az élet, s nincs vele Valentine, nincs se mama, se apu.
Aztán eszébe jutottak a hangyokról szóló filmek, melyeket évente legalább egyszer mindenkinek meg kellett néznie. A Kína bukása. Az Ütközet a Zónában. Csupa halál, csupa szenvedés, csupa szörnyűség. És Mazer Rackham meg az ő fényes hadműveletei, melyek révén legyőzte a kétszeres túlerőben lévő, kétszeres tűzerejű ellenséges flottát. Milyen törékenynek, milyen gyengének látszottak az emberek apró kis hajói - mintha gyerekek harcolnának felnőttek ellen. És mi győztünk.
- Félek - mondta Ender csendesen. - De elmegyek magával.
- Mondd még egyszer - szólt Graff.
- Erre születtem, nem? Ha nem megyek, miért élek? - Nem elég jó - mondta Graff.
- Nem akarok menni - folytatta Ender -, de megyek.
Graff bólintott.
- Még meggondolhatod magad. Addig, amíg be nem ülsz mellém a kocsimba. Attól kezdve már a Nemzetközi Flotta rendelkezik veled. Megértetted?
Ender bólintott.
- Jól van. Akkor mondjuk el nekik.
Anya sírt. Apa szorosan magához ölelte, Peter kezet fogott vele, s azt mondta:
- Micsoda mázlista vagy, te kis tökmag. - Valentine megcsókolta, s közben potyogtak a könnyei. Csomagolnia nem kellett. Semmit sem vihetett magával.
- Az iskola mindennel ellát, amire szükséged lesz, az egyenruhától a tanszerekig. Ami pedig a játékokat illeti - ott csak egy játék létezik.
- Isten veletek - köszönt el Ender a családjától. Fölnyúlt, megfogta Graff ezredes kezét, és kisétált vele az ajtón.
- Ölj meg nekem néhány hangyot! - kiáltotta utána Peter.
- Szeretlek, Andrew! - kiabálta anya. - Majd írunk! - ígérte apa.
Amikor beszállt a folyosón némán várakozó kocsiba, meghallotta Valentine szívfájdalommal teli kiáltását:
- Gyere vissza hozzám! Én örökké szeretni foglak!

Negyedik fejezet
FELSZÁLLÁS

- Ender esetében különösen finom egyensúlyt kell megtartanunk. Olyan mértékben kell elszigetelnünk, hogy még kreatív maradjon - különben alkalmazkodik az itteni rendszerhez, és azzal már el is veszítettük -, ugyanakkor bizonyosnak kell lennünk abban, hogy megőrzi a vezetésre való rátermettségét.
- Ha lesz rangfokozata, vezetni fog.
- Ez nem olyan egyszerű. Mazer Rackham tudott bánni a kis flottájával, s győzött vele. Ám ez a háború túl nagy falat lenné még egy lángelmének is. Az a rengeteg apró hajó. Minden zökkenő nélkül kell együtt dolgoznia az alárendeltjeivel.
- Pompás! Legyen egy személyben lángelme és kedves fiú.
- Nem kedves. Ha kedves lesz, azzal a nyakunkra engedi a hangyokat.
- Tehát el fogja szigetelni.
- Mire megérkezünk az iskolába, teljesen le kell választanom a többiekről.
- Efelől nincs semmi kétségem. Már nagyon várom, hogy megérkezzenek. Megnéztem a felvételeken, hogy mit művelt a Stilson fiúval. Ami azt illeti, nem valami aranyos kis kölyköt hoz ide.
- Ebben viszont téved. Még annál is aranyosabb. De ne féljen. Ezt sürgősen kiirtjuk belőle.
- Néha úgy érzem, élvezi, ha betörheti ezeket a kis zseniket.
- Bizonyos értelemben valóban művészi munka, és én mestere vagyok a szakmának. Jó, talán az vagyok. Olyankor, amikor utána a helyükre rakják a különálló darabokat, és ettől valahogy még jobbak lesznek.
- Maga egyszerűen szörnyeteg.
- Kösz. Ez azt jelenti, hogy előléptetnek?
- Csak kitüntetjük. A költségvetés sem feneketlen zsák.

Azt mondják, a súlytalanságban tájékozódási zavarok léphetnek föl, különösen gyerekeknél, mert bennük még nem fejlődött ki teljesen az irány érzékelése. De még mielőtt elhagyták volna a Föld gravitációs mezőjét, Ender már el volt tájolódva. Sőt mielőtt az űrrepülőgép, fölszállt volna.
Ezen a járaton rajta kívül még tizenkilenc fiú utazott. A buszból egyenesen a liftbe sorjáztak be, közben fecsegtek, tréfálkoztak, hencegtek és nevetgéltek. Ender hallgatott. Feltűnt neki, milyen arccal figyeli őket Graff és a többi tiszt. Elemzik a viselkedésüket. Mindennek, amit teszünk, jelentősége van, eszmélt rá Ender. Ők nevetnek. Én nem nevetek.
Eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha megpróbálna olyan lenni, mint a többiek. De egyetlen tréfa sem jutott az eszébe, és az övéikben sem talált semmi mulatságosat. Nem tudta, honnan jön belőlük a nevetés, de abban biztos volt, hogy őbenne ilyen hely nem volt. Félt - és a félelem komollyá tette.
Egyenruhába, azaz egybeszabott kezeslábasba öltöztették; különös érzés volt, hogy a derekát nem fogja öv, ettől valahogy bumfordinak, mezítelennek érezte magát. A földön kuporgó, zsákmányra leső emberek vállán mint állatok gubbasztották a serényen működő tévékamerák. Ha valamelyik ember arrébb ment, léptei lassúak, macskaszerűek voltak, hogy sima legyen a kamera mozgása. Ender azon kapta magát, hogy ő is így mozog.
Elképzelte magát, amint egy interjú szereplőjeként megjelenik a tévéképernyőjén. Hogy érzi magát, Wiggin úr, kérdezi a műsorvezető. Egész jól, csak éppen éhes vagyok. Éhes? Ó, persze, hiszen a, felbocsátást megelőző huszonnégy órában nem adnak enni. Milyen érdekes, nem is tudtam. Az igazat megvallva mindnyájan éhesek vagyunk. És mindvégig, amíg az interjú tart, ő meg a tévés fickó hosszú, ruganyosan puha léptekkel lopakodnak el az operatőr előtt. Endernek most először támadt nevethetnékje. Elmosolyodott. Nem messze tőle a többi fiú is épp nevetett valamin, de persze más okból. Azt hiszik, az ő viccükön mosolygok, gondolta Ender. Pedig az enyém sokkal mulatságosabb.
- Egyenként menjetek föl a létrán - mondta az egyik tiszt. - A szabad üléseket foglaljátok el. Ablak melletti ülések nincsenek.
Ez vicc volt. A többiek nevettek.
Enderre majdnem utoljára került sor. De a tévékamerák még nem álltak le. Vajon látni fogja Valentine, hogyan tűnök el az űrrepülőben? Arra gondolt, bögy majd integet neki; odafut az operatőrhöz, s megkérdezi: "Elbúcsúzhatok Valentine-tól?" Nem tudta, hogy ha megteszi is, kivágják, mert a Hadiskolába repülő fiatalokat mind egy szálig hősnek tekintik. Hogy valakit félreismerjenek, olyan nem fordulhatott elő. Ender nem tudott a cenzúra létezéséről, azt azonban tudta, hogy helytelen volna a kamerákhoz futnia.
Az űrrepülő ajtajához vezető, rövid hídra lépve észrevette; hegy jobb oldalt a falat szőnyeg borítja, mintha padló volna. Itt kezdődtek a tájékozódási zavarok. Mihely úgy gondolt a falra, mint padlóra, úgy érezte, mintha falon lépdelne. Amikor a létrához ért, meglátta, hogy a mögötte lévő függőleges síkot szintén szőnyeg borítja. Fölmászom a padlóra. Négykézláb.
És akkor, puszta szórakozásból, úgy tett, mintha lemászna a falról. Szinte abban a pillanatban az agyát is meggyőzte róla, noha a gravitáció az ellenkezőjét bizonyította. Azon kapta magát, hogy erősen markolja az ülést, pedig érzi, milyen határozottan nyomja neki a gravitáció.
A többi fiú rögtön rugózni kezdett a széken: egy lökés, egy nyomás, egy kiáltás. Ender megkereste a hevedereket, aprólékosan megnézte, hogyan kapcsolódnak össze a lába között, a derekán és a vállán, hogy megtartsák a testét. Elképzelte a hajót, amint fejjel lefelé himbálózik a Föld alsó felületén, amikor a gravitáció erős ujjai tartják meg őket a helyükön. De hát el fogunk oldódni tőle, gondolta. Le fogunk esni a bolygóról.
Akkor nem fogta föl ennek a jelentőségét. Később emlékezni fog rá, hogy még el sem hagyta a Földet, de már úgy gondolt rá, mint egy bolygóra a többi között, nem pedig úgy, mint a saját világára.
- Ó, már ki is találtad - mondta Graff. Ott állt a létrán.
- Velünk jön? - kérdezte Ender.
- Nem járok le rendszeresen újoncozni - felelte Graff. - Többnyire ott vagyok szolgálatban. Mint az iskola igazgatója. Afféle principális. Azt mondták, menjek vissza, különben elvesznem a munkám. - Mosolygott.
Ender visszamosolygott rá. Graff mellett biztonságban érezte magát. Jó ember volt. És a Hadiskola principálisa. Ettől kicsit megnyugodott. Lesz ott egy barátja.
A többieket, azokat, akik nem tettek úgy, mint Ender, beszíjazták az ülésbe. Aztán vesztegeltek még egy órát, mialatt az űrrepülő elejébe épített tévé elmesélte nekik, milyen a repülés űrrepülővel, elmesélte az űrhajózás történetét s azt, hogy milyen jövővel kecsegtetik őket az NF óriási csillaghajói. Nagyon unalmas volt. Ender már korábban is látott ilyen filmeket.
Igaz, hogy akkor nem volt beszíjazva az űrrepülőgép egyik ülésébe. És nem lógott fejjel lefelé a Föld hasából.
A felszállás nem volt kellemetlen. Kicsit ijesztő: egy zökkenés, s néhány pillanatnyi riadalom, vajon nem ez lesz-e az űrrepülés történetének első sikertelen felszállása. A filmek nem tisztázták; mennyi bántalmazást bír ki az ember, míg hanyatt fekszik egy puha ülésben.
Aztán vége lett, s őt valóban csak a hevederek tartották fogva, híre-hamva nem lévén a gravitációnak.
De mert addigra már visszanyerte a tájékozódóképességét, nem lepte meg, amikor látta, hogy Graff háttal jön fel a létrán, mintha a jármű elejébe mászna le. Az sem zavarta, amikor Graff, a lábfejét egy létrafok alá beakasztva úgy lökte el magát a kezével, hogy váratlanul függőleges helyzetbe lendült, mintha csak holmi közönséges repülőgépben volna.
A tájékozódás visszanyerése meghaladta némelyek erejét. Az egyik fiúnak fölkavarodott a gyomra; Ender ekkor értette meg, miért nem engedték, hogy a felszállást megelőző huszonnégy órában bármit is egyenek. Nulla gravitáción hányni nem volt tréfadolog.
Annál mulatságosabb volt Ender számára Graff gravitációs játéka. Magában tovább is színezte, elképzelve, hogy Graff valóban fejjel lefelé lóg az ülések közti folyosón, majd kipróbálta azt a képet is, hogy az egyik fal síkjából áll ki, arra merőlegesen… A gravitáció bármelyik irányba hathatott. Csak akarnom kell. Megtehetem, hogy a feje tetejére állítom Graffot, s ő még csak nem is tud róla.
T Mi olyan mulatságos, Wiggin?
Graff hangja élesen, dühösen csattant. Mit csinálhattam rosszul, töprengett Ender. Hangosan nevettem volna?
- Kérdeztem valamit, katona! - reccsent rá Graff. Na, igen. Így kezdődik a kiképzési gyakorlat. Ender már látott a tévében katonai témájú műsorokat, és azokban a kiképzés elején, még mielőtt a katona és a tiszt összebarátkoztak volna, mindig sokat kiabáltak.
- Igen, uram - felelte.
- Akkor hát válaszoljon!
- Arra gondoltam, hogy ön a lábánál fogva, fejjel lefelé lóg. Mulatságosnak tartottam.
Most, hogy Graff ilyen hidegen nézett rá, bárgyún csengett az egész.
- Magának, gondolom az is volt. A jelenlévők közül mulatságosnak tartja még valaki?
Halk nemek hangzottak mindenünnen.
- De hát miért nem? - nézett rájuk Graff mély megvetéssel. - Micsoda híg agyú társság gyűlt össze ezen a járaton! Zöldfülű mamlaszok. Mind közül csak egynek volt annyi esze, hogy rájöjjön, nulla gravitáción tetszés szerint föl lehet cserélni az irányokat. Érted ezt, Shafts?
A fiú bólintott.
- Nem, nem érted. Persze hogy nem. Nem elég, hogy ostoba, még hazudik is. Ezen a járaton csak egy fiúnak van sütnivalója egyáltalán, és az Ender Wiggin. Jól nézzétek meg őt, kicsikéim. Rólatok még le se megy a pelenka, amikor ő már parancsnok lesz. Ő ugyanis tudja, hogyan kell gondolkodni nulla gravitáción, nektek meg csak az okádáson jár az eszetek.
Nem erre a műsorra számított. Azt hitte, Graff kötözködni akar vele, nem pedig kikiáltani a legjobbnak. Előbb ellenfelekké kellett volna válniuk, hogy később barátok lehessenek.
- A legtöbben jégre kerültök. Szokjátok a gondolatot, kisfiaim. A Harci Iskolában végzitek, mert nincs annyi eszetek, hogy rátok lehessen bízni a mélyűri járművek kormányzását. A legtöbbén nem hozzátok be az árát, amennyiért felhozunk ide a Hadiskolába, mert nincs meg bennetek az, ami ide kell. Lehet, hogy néhányan elvégzitek. Néhányan esetleg értek valamit az emberiségnek. De fogadást né kössetek rá. Én csak egyvalakire kötök fogadást.
Graff egy váratlan hátraszaltó után két kézzel elkapta a létrát, majd nyomban el is rúgta magát róla. Kézen állt - abban az esetben, ha a padló lent volt; ellenben ha fönt volt, akkor a kezénél fogva lógott lefelé. Ezek után könnyedén visszalendült az átjárón túlra, a helyére.
- Úgy néz ki, hogy neked itt már nyert ügyed van - suttogta a mellette ülő fiú.
Ender megrázta a fejét.
- Ó, hát még szóba sem állsz velem? - kérdezte a fiú.
- Nem kértem őt, hogy ilyeneket mondjon - súgta Ender.
Éles fájdalmat érzett a feje búbján. És megint. Valaki kuncogott a háta mögött. Nyilván a mellette ülő kikapcsolta a hevederét. Újabb ütés érte a fejét. Hagyd abba, gondolta Ender. Nem csináltam neked semmit.
Megint megütötték. A fiúk nevettek. Graff nem látta? Nem fogja leállítani? Megint egy ütés. Még erősebb. Ez már tényleg fájt. Hol van Graff?
Aztán rájött. Graff szántszándékkal idézte ezt elő.
Ez rosszabb volt, mint azokban a műsorokban, amelyekben becsmérelték a katonát. Ha az őrmester kirúg rád; a többiek annál jobban szeretnék. De ha a tiszt kivételez veled, mindenki megutál.
- Hé, seggfejkém - suttogta valaki a háta mögött, miközben egy újabb ütés érte a fején. - Kellett ez neked? Hé, szuperagy, jó mókának találod? - Ezután egy akkora ütés következett, hogy Ender felnyögött fájdalmában.
Most, hogy Graff így agyondicsérte, nem fog segítséget kapni, hacsak maga nem segít magán. Megvárta, míg úgy nem érezte, hogy újabb ütés közelít. Most, gondolta. És az ütés valóban meg is érkezett. Fájt, de Ender ekkor már a következő érkezését próbálta kiszámítani. Most! Igen, jött is, pontosan, ahogy kellett. Értelek már, gondolta Ender.
És a következőnél mindkét kezével fölnyúlt, a csuklójánál fogva elkapta a fiút, és keményen lerántotta a karját.
Ha gravitációban lettek volna, a gyerek nekiütközik Ender széktámlájának, és megüti a mellét. De mert nulla gravitációban voltak, egész testével az ülés fölé röppent, majd tovább, föl a mennyezet felé. Ender erre nem számított. Nem gondolta, hogy a nulla gravitáció még egy gyerek erejét is így megnöveli. A fiú elvitorlázott a levegőben, majd előbb a mennyezetnek, utóbb egy másik, a helyén ülő fiúnak ütközött, aztán kezével hadonászva kivágódott az ülések közti folyosóra, s végül üvöltve, bal karját maga alá csavarva, becsapódott a fülke elejében lévő válaszfalba.
Mindez másodpercek alatt játszódott le. Graff már ott volt, jóformán a levegőben kapta el a fiút. Gyakorlott kézzel hajtotta előre a folyosón a másik ember felé.
- Bal kar. Szerintem eltört. - A fiú perceken belül kapott fájdalomcsillapítót, és békésen feküdt a levegőben, mialatt a tiszt felfújható sínbe tette a karját.
Ender émelygett. Ő csak el akarta kapni a fiú karját. Nem. Nem, tényleg bántani akarta, teljes erejéből megrántotta. Nem gondolta, hogy mindez így, mindenki szeme láttára fog lejátszódni, de a fiú pontosan azt a fájdalmat érezte, amit Ender szánt neki. A nulla gravitáció elárulta őt, ennyi az egész. Peter vagyok. Pontosan olyan vagyok, mint ő. És Ender gyűlölte magát.
Graff megállt a kabin elejében,
- Micsoda lassú felfogású banda vagytok? Egyetlen apróságot sem tudtatok még felfogni azzal a szűk kis agyatokkal? Azért hoztunk ide benneteket, hogy katonák legyetek. A régi iskolátokban, a régi családotokban lehet, hogy ti voltatok a nagymenők, a kemény gyerekek, talán még az okosok is. Mi azonban a legjobbak közül is a legjobbakat válogattuk ki, s itt csupa ilyen gyerekkel találkoztok. És ha én azt mondom, hogy ezen a járaton Ender Wiggin a legjobb, akkor értsetek a szóból, zöldfülűek. Ne kössetek bele. A Hadiskolában már haltak meg kisfiúk. Érthetően fejeztem ki magam?
Az út további része csendben telt el. Az Ender mellett ülő fiú még arra is vigyázott, hogy hozzá ne érjen valahogy.
Nem vagyok gyilkos, hajtogatta magában Ender. Nem vagyok Peter. Akármit mond is, nem vagyok az. Nem. Én csak védekeztem. Sokáig tűrtem. Türelmes voltam. Nem vagyok az, aminek mondott.
Egy hang közölte velük, hogy közelednek az iskolához; még húsz perc, és megkezdik a lassítást és a dokkolást. Ender lemaradt a többiek mögött. Nem vették tőle rossznéven, hogy utolsónők akarja elhagyni az űrrepülőt, miközben óvatosan másztak fölfelé, arra, ami lefelének számított akkor, amikor beszálltak. Graff a repülőtől; a Hadiskola szívébe vezető szűk alagút végében állt.
- Jó volt a repülés, Ender? - kérdezte vidáman.
- Azt hittem, maga a barátom. - Ender hangja önkéntelenül is megremegett.
Graff mintha zavarba jött volna.
- Miből gondoltad ezt, Ender?
- Abból, hogy… Abból, hogy olyan kedvesen és őszintén beszélt velem. Hogy nem hazudott nekem. - Most sem fogok hazudni - mondta Graff. - Nekem nem az a dolgom, hogy barátok legyünk. Nekem az a dolgom, hogy a világ legjobb katonáit állítsam elő. A világtörténelem legjobb katonáit. Egy Napóleonra van szükségünk. Egy Nagy Sándorra. Eltekintve attól, hogy Napóleon veszített a végén, Sándor pedig fellobbant, majd fiatalon kihunyt. Nekünk egy Julius Caesar kell, eltekintve attól, hogy diktátort csinált magából, és meghalt miatta. Nekem az a dolgom, hogy megteremtsem ezt a lényt, s melléje mindazokat a férfiakat és nőket, akiknek a segítségére majd szüksége lesz. Ebben sehol nem szerepel az, hogy nekem gyerekekkel kellene barátkoznom.
- Gyűlöletessé tett előttük.
- És? Mit kezdesz a gyűlöletükkel? Behúzódsz egy sarokba? Kinyalod a feneküket, hogy újra szeressenek? Csak egyet tehetsz, amitől elmúlik a gyűlöletük. Ha mindenben, amihez hozzáfogsz, olyán kiváló leszel, hogy ne tudjanak semmibe venni. Azt mondtam nekik, hogy te vagy a legjobb. Most tehát, ha a, fene fenét eszik is, még annál is jobbnak kell lenned.
- És ha nem tudok?
- Az nagy baj lesz. Nézd, Ender, sajnállak, amiért magányos vagy és félsz. De odakint lesnek ránk a hangyok. Tízmilliárdan, százmilliárdan, billióan, legjobb tudomásunk szerint. És pontosan ennyi hajóval. Fegyverekkel, melyekről azt sem tudjuk, hogy hogyan működnek. Azzal az eltökélt szándékkal, hogy e fegyvereket ellenünk fordítva kiirtanak bennünket. Nem a világ sorsa forog kockán, Ender. Csak a miénk. Csak az emberiségé. Ha mi eltűnünk a színről, a föld többi része alkalmazkodni fog, és megteszi a következő evolúciós lépést. Csakhogy az emberiség nem akar meghalni. Mint faj azért fejlődtünk ki, hogy életben maradjunk. Ennek érdekében mindig újabb és újabb erőfeszítést teszünk, s így néhány nemzedékenként sikerül is zseniket szülnünk. Olyat, aki feltalálja a kereket. A fényt. A repülést. Aki várost épít, nemzetet, birodalmat. Értesz ebből valamit?
Ender úgy érezte, igen, de nem volt benne biztos, ezért inkább nem szólt semmit.
- Nem, persze hogy nem. Akkor megmondom nyíltan. Az
Apukám há te most nem engem vissza maga..ön...
10984 levél
Válasz 05.09.21. 06:55 #2
VodevilX
senki?
vki iron már a topicba legalább azt hogy |kiaz miaz miva?| vagy nemtom
Apukám há te most nem engem vissza maga..ön...
10984 levél
Válasz 05.09.19. 16:16 #1
VodevilX
Nemrég hallottam róla hogy rettenetesen jó író
ugy kezdődött hogy jáccotam az Advent Rising-ot és ugye a játék történetét ez az úr írta
és a game storyja nekem bejön
Hamarosan megveszem a Múltfigyelők c. művét
de örülnék ha írnántok ide véleményeket persze csak ha olvastatok tőle
azt hallottam még hogy a Végjáték-ot muszály tőle elolvasni mert az is egy remekmű de nem láttam könyves oldalakon ... nemtom kapható-e vagy hogy lehet beszerezni ez is érdekelne ha valaki tudja
remélem van aki tud infoval szolgálni
Apukám há te most nem engem vissza maga..ön...

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.