25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Medieval II: Total War

Pangloss
#2590 Pangloss [376]
Köszönöm a választ. Eddig mindig problémám volt a lovasíjász ellenséges egységekkel.
Az elefántokról nem is beszélve. Nekem úgy tűnt, hogy ágyún kívül mással nem is lehet őket megsemmisíteni.

Az általad említett oldalt már nézegettem korábban, jól össze van szedve mindenféle statiszika az egységekről, épületekről stb.

Ami még feltűnt a játékban, az az MI diplomáciai érzékének szinte teljes hiánya. A teuton kampányban a dánokkal voltam szövetségben, és a német-római birodalom megsemmisítése után szinte rögtön megtámadtak, holott lényegesen erősebb vagyok, és még jó is volt köztünk a viszony.
Általános az is, hogy az a nép, amelyiknek már csak egyetlen tartománya van, még akkor sem akar békét kötni, amikor ajánlok érte némi pénzt is.

Esetleg magasabb nehézségi szinten jobban játszik a gép a diplomáciai területen is? Mert már arra is gondoltam, hogy esetleg azért ilyen ügyetlen, mert könnyű fokozaton játszom.

Válasz erre

Előzmény: quest08 2010.08.22. 11:23
quest08
#2589 quest08 [4]
Még csak magyarokkal vittem végig kampányt, a mongolok ellen pedig ezeket használtam:
-általában két hadvezért, hogyha szétszakadozna a sereg, mindig legyen a közelben egy, amelyik egyensúlyban tartja a morált
-kevés nehézlovasságot (királyi bandériumot, esetleg horezm v örmény zsoldost, ezek picit gyorsabbak)
-sok könnyűlovast (huszárt, esetleg pár alán zsoldost), ezek utolérik a lovasíjászokat
-sok talpas íjászt (pajzsos számszeríjászt, és bolgár útonállót), nagyon jók a lovasíjászok leszedésében
-pár pajzsos lándzsást, az íjászok védelmére
-ritkán csatatéri orgyilkost, és katapultot is, az ellenfél moráljának csökkentésére

a legfontosabb a mongol hadvezér kinyírása
hogy legyen huszárod a mongolok megjelenésekor, egyik városodban mindig tartsd alacsonyan az adószintet
az egységeket mind fejleszd fel, amennyire csak tudod, pl a kardkovács céhben
a timuridák elefántjai kicsit veszélyesebbek, talán a lándzsások, íjászok, ágyúk és a hátbatámadás használata ildomosabb, bár én használtam ellenük csatatéri orgyilkost, és nehézlovasságot is

a totalwar.honga-net -en lehet tájékozódni, hogy más népek esetén melyik íjász, könnyűlovas stb a legjobb választás a feladatra

Válasz erre

Pangloss
#2588 Pangloss [376]
Ja, hogy a csatákra gondolsz. Már meglepődtem, hogy a térképen lehet csak 10 sereged.

Nem tudom, hogy miként lehet a 20 egység/csata limitet megváltoztatni, de nekem általában mindig bőven elég volt a 20 egység, nem is nagyon szoktam mindig kihasználni. Csak tényleg nagy csatáknál, ahol kell ennyi ember. De már a 20 egységet is nehéz irányítani néha.
Talán csak a mongolok ellen lenne értelme több egységnek, mert ők bizony sokan vannak.

Korábban kérdeztem már: van valamilyen hatásos taktika a mongolok ellen nyílt csatában (tehát nem ostrom esetén)? Bár úgy is feltehetném a kérdést, hogy mi a jó taktika olyan ellenség ellen, aki elsősorban lovas íjászokat használ, pl. novgorodiak, mongolok stb.

Válasz erre

Előzmény: Lacus78 2010.08.21. 02:14
Lacus78
#2587 Lacus78 [17]
...bocsánat, húsz egység. De sokszor ez is kevés....

Válasz erre

Előzmény: Pangloss 2010.08.20. 17:09
Lacus78
#2586 Lacus78 [17]
Hali.
Igen, a csatákban korlátozva van, max tíz egység irányítható....és ez elég kellemetlen tud lenni.

Válasz erre

Előzmény: Pangloss 2010.08.20. 17:09
Pangloss
#2585 Pangloss [376]
Vélhetően tényleg az lenne a legegyszerűbb, ha a terméktámogatásnál próbálnánk megoldást keresni, de illett volna már egy javítást kiadni.

Mostanság a teuton hadjáratot csinálom, azzal szerencsére még nem volt semmilyen probléma.

Válasz erre

Előzmény: quest08 2010.08.20. 18:58
quest08
#2584 quest08 [4]
Hello!
A #2578-as hozzászólásban említett hiba nálam is jelentkezett, (Mongomery elfoglalása) többszöri nekifutás után is. Ez a magyar gyémánt kiadás sajátossága lehet. Talán a cdproject-es terméktámogatás tud segíteni, bár a honlapjukon fennlévő hotfix sem oldotta meg a hibát.

Válasz erre

Pangloss
#2583 Pangloss [376]
Miért, korlátozva van az irányítható seregek száma? Nekem eddig nem is tűnt fel a dolog, pedig viszonylag sok seregem szokott lenni idővel.

Válasz erre

Előzmény: Lacus78 2010.08.20. 10:03
Lacus78
#2582 Lacus78 [17]
Szevasztok.
Valaki legyen kedves és írja már ide nekem lépésről lépésre, melyik menüben mit, hol, miért kell állítani ahhoz, hogy tíznél több sereget tudjak irányítani...angolul, ha kérhetem. Előre is köszönöm.
Laci

Válasz erre

wolf8911
#2581 wolf8911 [97]
Sziasztok

Nem tudná valaki megmondani, hogy honnan tudom letölteni a Magyar Modot?

Válasz erre

wolf8911
#2580 wolf8911 [97]
Sziasztok

Megvan nekem a Medieval II Total War Kingdoms kiegészítő és ráadásul a magyar verzió. A kedvencem a Teutonic kiegészítő, végigtoltam a Novgoroddal és akarok játszani olyan népekkel is amiket nem nyitott meg, ezért átírtam a descr_strat fájlt és így elértem azt, hogy a norvégokkal is tolhatom. Ez oké, sőt még győzelmi feltételt is írtam hozzá (tarts 45 régiót, köztük Arensburg és Visby, vmint Dánia kiírtása)ez is oké. Elindítottam így a norvégokkal csak az a bökkenő, hogy nem enged egységeket toborozni, de minden mást igen, pedig megépítettem a szükséges kaszárnyákat és minden egyéb feltétel adott az egységgyártáshoz. Nem tudtok nekem segíteni abban, hogy a norvégokkal, ha játszhatóak, hogy tudok egységeket gyártani? A lengyeleket és a mongolokat is elérhetővé tettem, és náluk tudok egységeket gyártani. Tudna valaki segíteni?

Válasz erre

Lacus78
#2579 Lacus78 [17]
Szia Dog.
Engem érdekelne a magyarosítás beüzemelése....
Üdv.

Válasz erre

Előzmény: dog123456 2010.07.17. 05:02
Pangloss
#2578 Pangloss [376]
A 2522-es és a 2523-as hozzászólásomban említett hiba (Kingdoms, brit kampány, angolokkal foglalom el Montgomery városát, majd a kör átadása után kilép a játék) vélhetően egy bug, mivel kipróbáltam másik számítógépen is a dolgot, és ott sem működött.

Így a brit kampány az angolokkal lényegében nem játszható. Idegesítő a dolog, mert ha az ember megvesz valamit, az lenne az igazi, ha normálisan működne.

Válasz erre

dog123456
#2577 dog123456 [36]
Helló olyan kérdésem lenne hogy a process_cg kódot hogy kell használni mert ,ha beírom akkor nem történik semmi a segítséget előre is meg köszönöm.

Válasz erre

dog123456
#2576 dog123456 [36]
köszönöm

Válasz erre

dog123456
#2575 dog123456 [36]
Cső
Megint probléma van a játékkal 1274 évben járok a magyarokkal és ha tovább lépek a körben akkor kilép a játék magyarosítva van és az 1.2 és az 1.3 patch van rá feltelepítve, ha valaki tud segíteni akkor kérem segítse előre is köszönöm.

Válasz erre

glights
#2574 glights [55]
a válasz a saját kérdésemre és a tiédre is az "ö" billentyű

Válasz erre

Előzmény: dog123456 2010.07.17. 05:02
dog123456
#2573 dog123456 [36]
Hali megint én ha valaki nem tudná felrakni a Medival Total War 2-höz a magyarosítást akkor tudok segíteni.

Válasz erre

dog123456
#2572 dog123456 [36]
Hali!
valaki megtudná mondani hogy a Medival Total War 2 be hogyan kell beírni a kódokat mert a ha meg nyomom a ~ betűt akkor nem történik semmi!!!!!!

Válasz erre

glights
#2571 glights [55]
cső! abban kérném a segítségeteket, hogy hogyan lehet előhívni a konzolt a játék közben? körülnéztem már a neten de mindenhol csak annyit írnak, hogy a ~ billentyűt kell lenyomni, de nekem ez nem jön össze! mit kell csinálni? nem kell az egyik fájlt módosítani először valahol?

köszi!

Válasz erre

Lacus78
#2570 Lacus78 [17]
2554-es HSZ-em.....

Válasz erre

Előzmény: dog123456 2010.07.16. 07:14
dog123456
#2569 dog123456 [36]
HELLÓ!
A Medival Total War 2 öt magyarosítani szeretném,addig eljutottam hogy valami 1.2 és 1.3 patchet kell felrakni,de ha ezt felrakom akkor nem indul a játék valaki segítsen pls

Válasz erre

Lacus78
#2568 Lacus78 [17]
Oké, igazad van, nem olvastam vissza a saját írásom....De akkor is a játékról a kérdeztem, nem pedig linket kértem a letöltéshez, vagy cracket vagy más hasonlót....Ha gondolod, töröld a hsz.-eimet, vagy akár engem is...

Válasz erre

Előzmény: Aruns 2010.07.09. 10:24
Aruns
#2567 Aruns [7071]
#2552 Így kezdted a mondandódat: "Leszedtem a játékot. Volt hozzá crack is"

Utána meg magyarázol, hogy is kell a patchelt verziót crackelni.

Szóval egy árva szó sem szerepel itt letöltésről, warezről? Olvastad a fórumszabályzatot?



Válasz erre

Előzmény: Lacus78 2010.07.06. 22:09
Lacus78
#2566 Lacus78 [17]
Köszi ismét kulabá a segítséget. Elvileg megtaláltam, amit mondasz, de hiába pipálgatok, semmi nem történik. Ill. annyi, hogy a játékban, az ütközetnél a kis térkép átkerül a jobb felső sarokba, és lent az egységek maradnak csak, keret nélkül, de így is csak max. húsz.....
Lehet , hogy nem eredeti a játék és azért??

Válasz erre

Előzmény: kulabá96 2010.07.07. 21:38
kulabá96
#2565 kulabá96 [21]
Szoval már egy ideje nem játszottam de az optionznál valahol van két kocka és haz egyiket be pipálod akkor további álitásokat ad ki és ott belehet álitani.

kulabá

Válasz erre

Lacus78
#2564 Lacus78 [17]
Egy árva szót sem szóltam semmilyen letöltésről, warezről....csak a játékról kérdeztem. Tényleg belém kell kötnöd?
Kulabá, köszi a segítséget, de nem sikerült beállítani...

Válasz erre

Előzmény: Aruns 2010.07.06. 15:15
Aruns
#2563 Aruns [7071]
Eredeti játékot kellene venni, és akkor nem lennének ilyen problémák... Ez nem warez fórum.

Válasz erre

Előzmény: Lacus78 2010.06.28. 21:14
kulabá96
#2562 kulabá96 [21]
Néztem a youtubon van valami gyűrűk urás mod a medival 2 total war kingdoms-re.

kulabá

Válasz erre

kulabá96
#2561 kulabá96 [21]
De ott az optionznál belehet állitani.

kulabá

Válasz erre

Lacus78
#2560 Lacus78 [17]
Helló.
Nincs valami mód arra, hogy egy csatában ne csak a maximális 20 egységet lehessen irányítani, hanem többet is? Ezt tartom az egyik legnagyobb korlátnak a total war sorozatban.....

Válasz erre

Lacus78
#2559 Lacus78 [17]
Kitömörítettem, persze....egy fonts és egy text mappa lett az eredmény. Előbbiben CUF fileok, utóbbiban szöveges dokumentum és BIN fileok vannak. Azt kéne tudni, hova tudnék ezekkel azonosakat felülírni....

Válasz erre

Előzmény: edmond123 2010.07.03. 20:08
edmond123
#2558 edmond123 [19]
Tömörített mappába szedted le ??Mert akk először ki kel tömöríteni utána berakni a megfelelő helyre am nekem volt egy szöveges dok. abba leírta pontosan hova tegyem (érdemes az eredetit másolni ha netán cserélni akarod).

"Az élet egy játék!" e-mail:

Válasz erre

Előzmény: Lacus78 2010.07.02. 20:28
Lacus78
#2557 Lacus78 [17]
Szia.
Köszönöm a reagálást. Sajnos a datába hiába másolom be a file-okat, nem történik semmi...van ott 5 mappa, és ezeken belül is még hatszáz, rengeteg file-al....nos, nem találtam olyat, ami felülírható lenne

Válasz erre

Előzmény: edmond123 2010.07.01. 23:28
edmond123
#2556 edmond123 [19]
Egy városba csak egy céhet alapíthatsz szóval már kém céhet nem tudsz de a kereskedő nagyobb profitot hoz és van lovas csapatuk is ami jobb mint a semmi.

"Az élet egy játék!" e-mail:

Válasz erre

Előzmény: wolf8911 2010.06.25. 18:30
edmond123
#2555 edmond123 [19]
Pontosabb útmutatást add nem csak a datába kell bele tenni hanem azon belül is.Én is használtam a magyarosítást de nem teljes szal nem lesz olyan élvezhető a játék.És nekem az új népekkel is gond volt mert nem volt hozzájuk fordítás szal szerintem semmire nem jó.(Bár nem tom honnan szedted) de nincs 100% magyarosítás hozzá azt tudom.bár megpróbálhatod(én nem telepítetem 1.2 patchet 1.1 verzióm volt és azon is müködöt.

"Az élet egy játék!" e-mail:

Válasz erre

Előzmény: Lacus78 2010.06.28. 21:14
Lacus78
#2554 Lacus78 [17]
...megint én.
Sikerült elindítani a játékot, a megoldás a következő, hátha más is szívni fog vele:az alapjáték telepítése után nem szabad crackelni, hanem egyből a patch-et is telepíteni kell, és csak annak a carackjével crackelni...
Most viszont a magyarítással van gond. Azt írja a készítő, hogy a data mappába kell rakni a cuccokat. De semmi nem történik, azonos fileok pedig, amit felül lehetne írni nincsenek....Valaki esetleg ebben tud segíteni?
Előre is köszi.
Üdv.

Válasz erre

Pras
#2553 Pras [5484]
Méginkább akkor, ha egy városban tömegével képzel bérgyilkosokat. Képezz egy városban, de mindig ugyanabban minden körben egy bérgyilkost, addig ne építs más céhet. Rövidesen jönni fog az Assassin's Guild, csak ne add fel a képzéseket. A második szinttől megkapod a Battlefield Assassin-okat.

Válasz erre

Előzmény: edmond123 2010.06.25. 12:48
Lacus78
#2552 Lacus78 [17]
Leszedtem a játékot. Volt hozzá crack is, nem kellett keresgélni. El is indult a játék faszán. Aztán kezdtem keresni a magyarosítást, és láttam, hogy csak 1.2 patchel fog működni. Ezért kerestem azt is, találtam, letöltöttem. Itt egy helyen volt az 1.2 patch és hozzá a crack...feltelepítettem, crackeltem, és nem indul
Keresnék még 1.2 cracket, hátha másik jó volna, de nem találok.....
Azon filóztam megpróbálom az 1.3-a cuccokat, de szerintem az se lesz jó....

Válasz erre

Előzmény: Nemigen 2010.06.28. 16:00
Nemigen
#2551 Nemigen [3]
Akkor hogyan működött, amikor csak az alapjátékot indítottad el?
Ahhoz másik cracket használtál?

Válasz erre

Előzmény: Lacus78 2010.06.28. 15:27
Lacus78
#2550 Lacus78 [17]
Szia.
Köszönöm a gyors reagálást, de a crack az 1.2 patch-ez van, sajnos más lehet a probléma

Válasz erre

Előzmény: Nemigen 2010.06.28. 13:34
Nemigen
#2549 Nemigen [3]
Azért nem megy, mert a cracket az alapjátékhoz írták. Olyat szedj le, ami az 1.2-es patch-hez való. (Fölrakod a játékot, utána a patchet, és végül az 1.2-es cracket.)

Válasz erre

Előzmény: Lacus78 2010.06.28. 11:51
Lacus78
#2548 Lacus78 [17]
Sziasztok.
Lenne egy problémám amihez szeretnék segítséget kérni. Elnézést, ha már elhangzott ugyanez a kérdés és válasz is érkezett rá, rengeteget olvastam és már nincs türelmem keresgélni.....
Megszereztem végre a mediavalII.-őt. Leszedtem hozzá az 1.2-es patchet és cracket. Telepítettem, crackeltem, és sajnos nem megy a játék. Elindul, aztán csak a fekete képernyő marad meg a forgó homokóra...Már két külön helyről is leszedtem a patchet, de ugyanaz történt, tehát nem azzal van a baj. A játékot kipróbáltam a patchelés előtt, működik, tehát azzal sincs baj...Sajnos, mivel nem tudok angolul és elég összetett a játék, ezért kéne a patchet felraknom, mert enélkül (ha jók az infóim) a magyarosítást sem lehet feltenni
Nagyon hálás lennék ha kapnék ötleteket, mi lehet a gond????
Köszi.

Válasz erre

wolf8911
#2547 wolf8911 [97]
Köszi a választ, de már van kereskedő céhem azt hiszem, remélem attól még alapíthatok, ha lehet.
És amúgy más fajta céhek is csak egy bizonyos fejlettségi szintnél lesznek elérhetők, ill. csak akkor lehet a meglévőket tovább fejleszteni?

Válasz erre

Előzmény: edmond123 2010.06.25. 12:48
edmond123
#2546 edmond123 [19]
Az orgyilkos céh az egy időpontban és egy fejletségi pontnál fog bejönni a városba (de csak a magyaroknál van értelme szerintem)amúgy amíg nem jön ki addig el kell utasítani minden egyebet és általában a fővárosban fog megjelenni elsőnek.

"Az élet egy játék!" e-mail:

Válasz erre

Előzmény: wolf8911 2010.06.23. 22:18
edmond123
#2545 edmond123 [19]
Hello.Szerintem vikinges mód nincs.De esetlek a kingdoms kiegészítőt próbáld ki sok jót hallottam (bár nem próbáltam ki.) Vagy googléba ird be hogy Medieval2 total war és kijön a tw online oda kell belépni tele van módokkal.

"Az élet egy játék!" e-mail:

Válasz erre

Előzmény: wolf8911 2010.06.24. 13:39
wolf8911
#2544 wolf8911 [97]
És milyen modok vannak a Medieval II Total War-hoz?
Egy vikinges jó lenne, úgy, mint az előző Medievalban?

Válasz erre

wolf8911
#2543 wolf8911 [97]
Sziasztok
Nem tudná valaki elmondani nekem, hogy hogyan lehet elérni azt, hogy orvgyilkoscéhet alapítsak?

Válasz erre

edmond123
#2542 edmond123 [19]
Hello! Elég sok Total War résszel játszotam már (Napoleon,Medieval1-2,Empire,Roma+Barbár)Szerintem érdemes kiprobálni a medieval 2 nagyon jó játék sokban külömbözik a rómátol az egységek az ellenségek a kereskedelem és a diplomácia szal nagyon jó. szerintem nem fogsz csalódni benne

"Az élet egy játék!" e-mail:

Válasz erre

Előzmény: Solyom2 2010.03.15. 18:28
norbi0105
#2541 norbi0105 [1]
hello.Azt szeretném kérdezni hogy hogy lehet megnyitni a konzolt?

norbi

Válasz erre

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.