Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Beszélgetés a játékokról

»» Super Mario (Mario Forever, SMBX stb.)

51820 levél
Válasz 16.11.04. 13:59 #3153
Barthezz
A boss tényleg jól mutat, meglátjuk, mi sül ki belőle.

Amúgy egyelőre az LFFTMK kampánynak sem álltam még neki, pedig már kb. 2 éve tervben van. Viszont jelenleg is 10 felett van azon játékok száma a listámon, amit végig kellene játszanom és a coming soon listám is elég erős, szóval nem is mostanában fogom pótolni. De ráérek, mert jó hivatalos kampány mostanában úgysem várható sztem SMBX fronton.
679 levél
Válasz 16.11.02. 16:34 #3152
SMBX-fan
Azért ez egy eléggé pesszimista hozzáállás.
A két ág nem valami egyenlő, és észrevételem szerint a 2.0-t másfélszer annyian támogatják mint az 1.4-et, meg amúgyis több benne a potenciál. Igazából a 2.0 próbálja (szerencsére) leküzdeni a konkurenciát, mert a két ágnak különbözők az erősségei:

Az 1.4-ben könnyebben elérhetőek a funkciók (nem kell annyi energiát belefektetni a változatosságba) viszont a 2.0-ban több a lehetőség és a LunaLUA-val könnyebb programozni, mint teascript-tel. A 2.0 fejlesztőiből meg van egy pár, és egy párat megemlítenék:

Horikawa Otane
Hoeloe
Wohlstand (a PGE projekt fő fejlesztője)
Kevsoft (a LunaLUA fő fejlesztője)
Enjl
snoruntpyro
Willhart
sturg

És még vagy 15 másik fejlesztő. Illetve tudtommal a fő béta-tesztelő bossedit8, de nem ő az egyedüli.

A LunaLUA erejével kb. ilyen boss-t tudott csinálni az egyik fejlesztő, Enjl:
Masked Dedede boss (bossedit vétett néhány szándékos hibát, hogy szemléltesse a boss képességeit)
51820 levél
Válasz 16.11.02. 07:36 #3151
Barthezz
"Most az SMBX legnagyobb gondja szerintem az, hogy két nem hivatalos ágon fut tovább a fejlesztés. "

Akkor ebből nem lesz semmi, vagy ha lesz is, sztem érdektelenségbe fog fulladni. Az eredeti SMBX nagyot robbant, még egy ilyenre csak egy teljesen új platform lenne képes, nem a korábbi feltupírozott változata. Pláne így, hogy hobbifejlesztők különböző utakon viszik tovább.
679 levél
Válasz 16.10.31. 09:06 #3150
SMBX-fan
Hivatalos kampányról nem tudok, de az biztos, hogy egy párat odaadnak az alapjátékhoz.

Egy másik trailer

Most az SMBX legnagyobb gondja szerintem az, hogy két nem hivatalos (azzal nincs is gond, hogy nem hivatalos) ágon fut tovább a fejlesztés.

Az 1.4.3 és a 2.0 között rengeteg a különbség. Előbbiben több az alapból beépített ellenség, de azt leszámítva a 2.0 viszi a prímet: könnyebben használható szerkesztő, sokrétűbb (a programozás lehetősége miatt), jobb irányítás, több játszható karakter.
51820 levél
Válasz 16.10.31. 07:48 #3149
Barthezz
Lesz hozzá hivatalos kampány is? Az SMBX mostanra sztem kifújt, kérdés, hogy tud-e ez az új fejlesztői felület változtatni ezen. Mindenesetre ez az évek óta való folyamatos készülés és a when it's done jelszó nem túl biztató, a játékosok és a pályatervezők nagy része is eltűnt már.
679 levél
Válasz 16.10.30. 11:26 #3148
SMBX-fan
Az Invasion 3-ból valószínű lesz valami, de nem hinném, hogy érdemes várni rá.
A projektünk meg igen, eléggé szomorú sorsa lett, aminek nem csak egy oka van. (elsősorban a túlvállalás meg hasonlók)

Ha valamire érdemes várni, az a 2.0 teljes verziója. Kb. 16 játszható karakterre lehet számítani. (mondjuk Solid Snake meg Ninja Bomberman nem értem mi a fenét keres ott, de Mega Man és Samus teljesen beleillenek az összképbe) A LunaLua kiegészítővel rengeteg mindent lehet csinálni. A több réteges hátterek, komplexebb ellenségek és egyedi hangeffektek még csak a kezdet.
51820 levél
Válasz 16.10.30. 10:11 #3147
Barthezz
Most így eszembe jutott a projektetek, rákerestem és szomorúan látom, hogy végül töröltétek. Rálestem az Invasion 3 topicra is, ott pedig nem találtam semmi infot, hogy haladt-e bármit előre a pályák készítése az utóbbi időben. Tudsz esetleg róla vmit, elkészül-e egyáltalán?
679 levél
Válasz 16.10.29. 20:05 #3146
SMBX-fan
Ez már jó ideje létezik, csak még nem linkeltem ide be:
SMBX 2.0 Beta 3 Trailer

Beépített funkcióból is sok van, de a legtöbb dolgot a LunaLUA segítségével lehet a játékba építeni. (saját készítésű bossok, komolyabb mértékben átírt ellenségek illetve rengeteg csavar a játékmenetben)

Ennek a lejátszási listának a második fele bemutatja, hogy ez mire is képes.
2k1x episodes
Bár asszem azok még csak a Beta 2 képességeit használják ki...
51820 levél
Válasz 15.11.08. 12:10 #3145
Barthezz
Hát az első az valóban semmi extra, standard 1. világos Mario pálya, a 2.-on meg kifolyik a szemem a pinktől. A lávás nehézségben is egész jónak tűnik. ^^
679 levél
Válasz 15.11.08. 11:44 #3144
SMBX-fan
Kösz! Az első kettő mondjuk régebbi is, plusz azok 1. meg 2. világban vannak.

Na akkor az én pályáim eddig:
kész:
Wet Wall Caverns
Coastline Seashore
Muncher Mountain
Pinkwood Plains
Melting Magma Mountain - erről videó is van (a piros csizmás részen könnyítettem)

készülőben:
Growing Grove Ruins
Twilight Treeway
51820 levél
Válasz 15.11.08. 10:20 #3143
Barthezz
Az utolsó 3 egész pofás lett. ^^
679 levél
Válasz 15.11.08. 09:38 #3142
SMBX-fan
Utólag kiderült hogy SMBX 1.3-mas cuccokkal kompatibilis, csak a gif fájlokat átkonvertálja png-be a pályaszerkesztőben. (fő játékban nem)

Viszont beüzemelnem még mindig nem sikerült, Wohlstand próbálja elérni a fejlesztőt, hogy a forráskódban kijavítson egy pár dolgot. (röviden: ne kelljen sokat bajlódni azzal, hogy működjön, plusz)
Remélhetőleg karácsonyra könnyű lesz beüzemelni.


Az én pályáimból egy pár kép:
Muncher Mountain (ne zavarjon a két hiányzó izé szélen)
Pinkwood Plains (a rózsaszínen kicsit sötétítettem, plusz még a csövek is rózsaszínek már)
Melting Magma Mountain
Growing Grove Ruins
Twilight Treeway

Ha egy pár helyen a háttér furcsa lenne, az csak a PGE pályaszerkesztőben van így, játék közben nincs érvényben.
679 levél
Válasz 15.11.05. 21:25 #3141
SMBX-fan
SMBX 1.4.1, játékmenet közben

Nos, a PGE fő készítője, Wohlstand megtalálta ezt a csodaságot, ami rengeteg új dolgot tartalmaz, viszont van egy pár bukkanó.
1) SMBX 1.3-mal és azelőtti dolgokkal nem kompatibilis, mivel nem Redigit készítette tudtunkkal.
2) Rendkívül komplikált beüzemelni, még nem ajánlom letölteni

Wohlstand a különböző fejlesztéseket a PGE projektbe be fogja iktatni, és ezáltal a fejlesztés is feltehetőleg felgyorsul.

Letölteni nem érdemes egyelőre, mivel komplikált működésre fogni meg van egy pár hiányosság benne.


51820 levél
Válasz 15.09.27. 08:15 #3140
Barthezz
Játszani is alig van időm úgy egyáltalán, nemhogy pályát készíteni. 10-15 évvel ezelőtt benne lettem volna.
679 levél
Válasz 15.09.26. 21:30 #3139
SMBX-fan
A fórumon elkezdődik az őszi pályakészítő verseny, nem akarnál szerencsét próbálni pályakészítésben?
Én legutóbb 29. lettem a 85-ből. (7.12/10-es átlag)
A lényeg, hogy a fórumon senki se tudjon a pályáról amíg ki nem derülnek a helyezések, meg hogy csak egy pályát küldj be.
679 levél
Válasz 15.08.30. 21:53 #3138
SMBX-fan
Értelmes formában tényleg nagyon erős, csak hát gőzöm nincs hogy kell kezelni, szóval maradok az alap SMBX-nél meg utána a PGE-nél.
51820 levél
Válasz 15.08.30. 20:12 #3137
Barthezz
Ez a földrengés dolog tényleg elég kemény, vmi értelmesebb formában tényleg érdekes új játékmenetbelii elemek hozhatók be vele.
679 levél
Válasz 15.08.29. 15:46 #3136
SMBX-fan
Van egy olyan program hogy LunaLUA, aminek segítségével át lehet írni elég sok dolgot az SMBX-ben. (igaz, bonyolultnak mondható)

Csak azért említem ezt, mivel ez a videó a LunaLUA segítségével jött létre.
51820 levél
Válasz 15.08.25. 16:17 #3135
Barthezz
Okés, akkor tényleg hajrá és kitartást a projekthez! ^^ Jó és érdekes pályákat csináljatok ám.
679 levél
Válasz 15.08.23. 22:19 #3134
SMBX-fan
Nos, ha gondok akadnának, simán le tudjuk csökkenteni a pályák mennyiségét 81-ről 54-re, mivel NGCA stílusú.
Pályákat előre nem tervezünk meg, csak azt amit a közeljövőben fogunk elkészíteni.
Amúgy mi ugyanannyi pályát terveztünk Waddle teljes belépése előtt, mint után, szóval ugyanúgy 27 pálya fejenként a tervek szerint.

Alternatív tervnek ott van a pályacsökkentés.

Nos, én most próbálom kikerülni azt a hibát amit a régebbi projekteimnél követtem el. (igaz, azok über gagyik voltak legtöbbször, az első elfogadható a decemberben említett pályát tartalmazó projekt volt, csak azt túlvállaltam) Régebben ugyanis gyakran volt az hogy 2 hónapig hardcore smbx és semmi más, ami azt eredményezte hogy meguntam és utána egy jó ideig hozzá sem nyúltam, megint visszatértem, és folytatódott az ördögi kör. Most viszont csak akkor készítek pályát, ha tényleg van rá késztetésem, meg is látszik a visszajelzéseken. (ráadásul a PGE-vel elég gyors a pályakészítés, szóval ritka késztetéssel annyi pályát készítek PGE-vel egy hónap alatt, mint sok késztetéssel SMBX pályaszerkesztővel ugyanannyi idő alatt, mert 3× gyorsabb a PGE-vel pályát készíteni)
Most is a Wet Wall Caverns-re napi másfél órákat szántam csak, és mindjárt végzek is vele. (úgy 5 nap alatt) De úgy 5 nap hogy szépen kidekorálom.

A lényeg, hogy ha tényleg ráunnánk, az sem véget jelentene, hanem ideiglenes leállást vagy rövidülést. (pl. ha 1 valaki ráun féltávnál de a másik 2 még nagyon bírja, kivesszük azt a pályamennyiséget amit kihagyott, és tovább folytatjuk, csak kicsit kevesebb pályával, ha meg mindannyian ráununk, az csak ideiglenes leállást eredményez, júliusban például csak 2 pályát készítettem, igaz nem PGE-vel, hanem sima SMBX editorral) Meg nincsen semmi határidő vagy hasonlók, szóval nem sietjük el.
Igazából nálam a decemberi projektemmel egy ritka mód volt a végnek: nem azért hagytam félbe mert meguntam a pályakészítést (legalábbis nem elsősorban), hanem azért mert télen az NGCA-stílus tetszett jobban, tavasszal meg már a klasszikus stílus. A minőség is sokkal rosszabb volt mint amit májusban kezdtem el produkálni.
Mivel egész random az inspirációm stílusok iránt és játszottam pár pályát Ludwig-tól, észrevettem hogy az ő stílusa és minősége rendkívül hasonló az enyémhez. (aránylag lineáris, kissé atmoszférikus, mostanában 7-8 pontos pályák a többiek szerint) Így hát összedobtuk a fejünket és felvetettük egy közös kampány ötletét, rövid idő után posztolta is, Waddle Derp csatlakozott először csak boss-dizájnerként, de most már ő is pálya-dizájner.


51820 levél
Válasz 15.08.23. 21:17 #3133
Barthezz
Csak aztán nehogy túlvállaljátok magatokat. Inkább legyen kevesebb pálya, de azok készüljenek el 100%-osan és legyenek jók, változatosak, ötletesek.

Sajnos SMBX fórumon nagyon sok ígéretesnek tűnő kampány vérzett el, mert a készítője végül nem fejezte be. Ne essetek ebbe a hibába!
679 levél
Válasz 15.08.23. 20:01 #3132
SMBX-fan
Okés, no problemo, nem sürgős végülis, főleg ha kevés az időd.

Amúgy a projekten belül egy hír: 99% most, hogy Waddle Derp is fog pályákat készíteni. (megj: ő nálunk jobb pályakészítő, mert neki van egy top 10-es helyezése community contest-ben, asszem a 8. versenyben érte el a 10-helyezést a 11-ből) Az utolsó community contest a 11. volt, 85 résztvevővel. (én a 29. lettem a Heated Hotland pályával, Chad imádta, Bomber57 nehéznek gondolta, Valtteri, Quill és bossedit8 pedig jónak gondolták de nem imádták, az átlag 7.12/10 volt az értékeléseknek)

Szóval, ha Waddle is készít pályákat, 80 pályára lehet számítani, ha nem készít, akkor 56-ra. (de a bossok mindenképpen az övéi)
51820 levél
Válasz 15.08.23. 08:04 #3131
Barthezz
Hú, kiment teljesen a fejemből. Ha lesz rá időm, vmikor rájuk lesek.
679 levél
Válasz 15.08.22. 18:36 #3130
SMBX-fan
Értem, szóval úgy...
De az én pályáimat még ki tudod próbálni? (4 vagy 5 van benne, hirtelen nem tudom)
51820 levél
Válasz 15.08.21. 22:46 #3129
Barthezz
Jól hangzik, tényleg hajrá hozzá!

LFFTMK-t pont a napokban kezdtem el (csak első 2 pálya), de aztán mégis felfüggesztettem, mert úgy semmi értelme, hogy kb. 1 évig nem lenne időm folytatni. Vasárnaptól visszamegyek Pestre ugyanis és ott befejezem a LEGO Jurassic World-öt (itt csak azért nem tettem, mert corrupted-nak látta a másik gépről áthozott mentés file-omat), utána pedig számtalan játék van még a listámon, ami mostanában vagy a következő 1 év során fog kijönni és jóideig elleszek velük:

- LEGO Jurassic World (ezt játszom most)
- Trine 3: The Artifacts of Power (épp ma jelent meg)
- Mortal Kombat X (már egy ideje tervezem, csak a 32 GB telepítő + kb. 20 GB-nyi patch és a rengeteg bug eddig elriasztott és egyelőre továbbra sincs kedvem napokig szarakodni csak azzal, hogy vhogy fel tudjam telepíteni és elindítani a gépemen, egyszer már 4-5 óra szarakodás után feladtam, de majd egyszer vmikor újra előveszem)
- Act of Aggression (szeptember elején jelenik meg)
- Armikrog (szeptember elején jelenik meg)
- StarCraft 2: Legacy of the Void (idén év vége vagy jövő év eleje a megjelenés)
- Rise of the Tomb Raider (jövő év tavasz a PC-s verzió)

Ha ezekkel megvagyok, utána jöhet az LFFTMK.
679 levél
Válasz 15.08.21. 21:38 #3128
SMBX-fan
Kösz a biztatást!
Bossedit8 igazából nagyon szeret tesztelni, a videóban lehet látni is, hogy bug-kutatásra a legjobb alany.

A másik királyság az, hogy nem fixáltuk le a pályamennyiséget, szóval ha nagyon jól érezzük, 56 pályára lehet számítani, de ha nem annyira, csak 40-re. Pályánként ugyanúgy 2-3 csillagra lehet számítani. Egy portálszobában 6 pálya lesz, amelyben 2 pályán boss fight van, az egyik egy koopaling, a másik egy egyedi boss. (birdo, boom boom és mouser nem számítanak bossnak)

Az 56 pálya így jönne le:
8 portal room, mindegyikben 6 pálya = 48
Bowser kastély = 49
3 titkos pálya (dreamland dread szerű) = 52
bónusz pályák = 56

Eddigi kész pályák:
Ludwigtól: Glorious Grasslands, Sprawling Savanna, Shivering Snowlands
Tőlem: Coastline Seashore, Cliffside Crushdown (úgyahogy, még egy-két dolgot át kell alakítani)
Most van készülőben: Wet Wall Caverns

Amúgy az első 2 szoba tervei már megvannak:
Portal Room 1: Glorious Grasslands (kész, Ludwig), Wet Wall Caverns (készülőben, általam), Forgotten Forest (tervben, Ludwig), Coastline Seashore (kész, általam), Muncher Mountain (tervben, általam), Larry's Forest Stronghold (tervben, Ludwig)
Portal Room 2: Templar Pyramid (terv, általam), Shivering Snowland (kész, Ludwig), Melting Magma Mountain (tervben, általam), Cliffside Crushdown (majdnem kész, általam), Sprawling Savanna (kész, Ludwig), Morton's Torpedo Tower (tervben, általam)

A haladás nem feltétlen biztos hogy gyors, mivel mindkettőknek van egy külön kampánya, de ezen is fókuszálunk, nem is kicsit.

Amúgy a pályákat a Platformer Game Engine editorjával csináljuk, mert az képes smbx pályákra is, plusz még elég gyorsan is lehet, 3× gyorsabban mint a sima smbx-szel. (szépen dekorált pályát 2 nap alatt meg lehet csinálni vele, kevésbé dekoráltat meg 1 nap alatt, ha napi ~4 órát dolgozik vele az ember)

Visszatérve a tesztelőkre, bossedit egy fontos alappillér mivel ő az egyik legjobb smbx játékos a világon, ráadásul könnyen megtalálja a legkisebb bugot is, nem csak a glitcheket.

Ja erről jut eszembe, mikor tervezed elkezdeni a LFFTMK-t?
51820 levél
Válasz 15.08.21. 19:23 #3127
Barthezz
Hmm, ez nagyon jól hangzik, főleg, hogy bossedit8 lesz az egyik tesztelőtök! Ő azért már elég nagy névnek számít az SMBX berkein belül. Hajrá és ne adjátok fel, feltétlenül jussatok el a projekt végére! Ha kiadjátok az epizódot, én egész biztos végig fogom játszani.
679 levél
Válasz 15.08.21. 18:54 #3126
SMBX-fan
Na, újabb projekt tőlem, viszont ez egy 2 (vagyis inkább 3 v. 4) személyes projekt és a játékmenet NGCA-stílusú lesz. Persze december óta sokat javult a pályakészítésem a fórum szerint, ráadásul júniusban Level Judge lettem még pluszba. (kb. annyi hogy értékelem a pályákat és meg mondom hogy mi a jó, mi a rossz, mi az átlagos, és ebből levonok egy értéket) A pálya amit karácsonykor mutattam csak 5 pont lenne ahogy leszűrtem a fórumról, de mostanában ilyen 7.5/10-es értékeléseket kapok. (tehát élvezhető pályák egy nagyobb vagy 3-4 kisebb hibával)

A csapat:

Pályakészítők:
- LudwigVonKoopa (14 éves holland fiú)
- ShadowStarX (én)

Boss készítő:
- Waddle Derp

Grafikus (szóval aki emiatt a projekt miatt készít néhány grafikát, a többit credit-eljük a mappákban)
- PROX

Bétatesztelők:
Marioval:
- LudwigVonKoopa
- bossedit8
Luigival:
- ShadowStarX (én)
- SuperWhiteYoshi64
Toaddal:
- Frozen Boo
- witchking666

Topik a fórumon (van egy pár screenshot, a főposztban kisebb, a topik többi részében pedig nagyobb screenshotok vannak, meg vélemények)
51820 levél
Válasz 15.08.02. 08:12 #3125
Barthezz
Az indie játékok is általában saját motort használnak, itt túlságosan előre gyártott minden, szóval max. hasonló célokra lehet jó, mint az SMBX.
679 levél
Válasz 15.08.01. 20:51 #3124
SMBX-fan
Áttörést azért még hozhat szerintem, ha nem is egy óriásit de egy közepes méretűt.
1) Szabad forráskód, tehát bármelyik 8, 16 vagy 32 bites platformer franchise-ból készülhet majd fangame. (persze ha az illető tud programozni)
2) Nincs copyright-os tartalom: Az SMBX-nek azért állt le a fejlesztése, mert Redigit kapott egy üzenetet a Nintendo-tól, hogy állítsa le az SMBX fejlesztését és az oldalt. Redigit meg is tette, és emiatt a SMBX játékosok száma megcsappan. Miközben a PGE-ben csak bizonyos fangamek lennének leállítva cégek által, a PGE fejlesztését nem befolyásolná.

Ha AAA-s játékok nem is, egy pár olcsóbb de még fizetős indie játék még elképzelhető szerinted?
51820 levél
Válasz 15.08.01. 20:06 #3123
Barthezz
Eléggé hasonlít az SMBX-hez, szal sztem olyan nagy áttörést nem fog hozni, de majd persze kiderül.

A-cégek meg tuti nem ezen fognak fejleszteni, hasonlítsd már össze a grafikát bármely új A-kat platformerrel...
679 levél
Válasz 15.08.01. 15:44 #3122
SMBX-fan
Nos, van egy másik és ráadásul sokkal többnek ígérkező SMBX-folytatás, a Platformer Game Engine. A királyság az, hogy ez nem csak Mario, illetve programozási képességekkel bármilyen platformer játék elkészíthető. Az alap ellenségek Mario ellenségeken fog alapulni, de csak a mozgásuk, a grafikájuk nem. (meg kb. minden más alapdolog a játékban)
SMBX-szel kompatibilis lesz, ami egy külön jó pont.
Szóval, ez nem csak egy Mario editor, hanem egy teljes platformer editor is lesz. Tehát így lehet majd készíteni (persze, kell majd mellé programozni meg kódolni is) Mario, Mega Man, Rayman, Castlevania, Sonic (bár a fejlesztők szerint ez lenne az egyik legnehezebb) játékokat, és idővel lehet hogy Metroid-ot is.

Ráadásul a pályaszerkesztő is eléggé modern az SMBX-hez képest. Becsléseim szerint ez 2016 őszén (esetleg nyarán) fog megjelenni, a VSMBX meg 2017 második felében.

Na, mi a véleményed? Szerinted elképzelhető hogy a PGE miatt fel fog lendülni a platformer műfaj PC-n és hogy AAA cégek is fognak erre játékot készíteni?

Mindenesetre érdemes lesz ezt követni. (a kevés oldal ne tévesszen meg, ez azért van mert már egy második topikot kellett nyitni)
51820 levél
Válasz 15.07.22. 21:49 #3121
Barthezz
Hú, majd ha elkezdem az LFFTMK-t, akkor meglesem őket, ha tudsz még annyit várni.
679 levél
Válasz 15.07.21. 09:45 #3120
SMBX-fan
Néhány pálya tőlem

Ezeket bemelegítésnek letesztelnéd? Kösz ha igen. Egy piramis, egy erdő, egy vizes-kastély meg egy vulkános pálya van benne egyébként.
51820 levél
Válasz 15.07.20. 00:58 #3119
Barthezz
Tudom, hogy jó pályák, de csak kampányban látom értelmüket.

Az LFFTMK-ba még nem kezdtem bele, bossedit videot pedig nem szoktam előre megnézni. Csak belelestem kedvcsinálóul, szóval nem tudom, hogy hol.
679 levél
Válasz 15.07.19. 23:16 #3118
SMBX-fan
Akkor sok sikert az LFFTMK-hoz.

(csak úgy megsúgom a különálló pályákról, hogy egy átlagos pálya a Classic-ból vagy NGCA-ból 9/10-et kapna)

Amúgy nem emlékszel melyik részben szerezte meg bossedit Toad-ot?

Ja meg én nem csak egy-két kampánnyal játszok minden negyedik hónapban. Kb. vagy egy kampány egy hónapra vagy három kampány egyszere három-négy hónapra. (most az LFFTMK, SMSE és Super Mario - Eternal Chaost tolom úgy-ahogy)
51820 levél
Válasz 15.07.19. 21:57 #3117
Barthezz
Különálló pályák nem igazán érdekelnek sajnos.

Viszont nyár végén nekiállok az LFFTMK-nak. Azért ezt választom, mert a videok alapján ez az a rész, ahol maximálisan ki kell használni a továbbjutáshoz egyrészt a karakterek adottságait, másrészt a powerupokat, főleg a hammer-t és a tannookie-t. A Classic-ban is bejöttek ezek a switches pályák nagyon.
679 levél
Válasz 15.07.18. 19:42 #3116
SMBX-fan
Innen is lehet csemegézni
Minőség terén nem kell aggódni, minden pálya 9-10 pontot kapott értékelés szempontjából.
679 levél
Válasz 15.07.17. 22:52 #3115
SMBX-fan
Nos, az LFFTMK és SMSE közötti választás stílusfüggő inkább:
Ha szereted a linearitást és nem vagy keresés-imádó, akkor LFFTK. Ha szeretsz keresgélni, akkor meg Star Expedition.
51820 levél
Válasz 15.05.30. 23:15 #3114
Barthezz
Jah értelek, hát tényleg van egyfajta sajátos szóhasználatod...
679 levél
Válasz 15.05.30. 14:47 #3113
SMBX-fan
szimplisztikus=egyszerű (nem nehézségileg, hanem felépítésileg)
Bár lehet csak azért mondom mert eddig kb. másfél világot vittem ki.

Csak hát tudod ez nem egy rejtett csillag hogy hip-hop megtaláljam videóval.
51820 levél
Válasz 15.05.30. 11:58 #3112
Barthezz
"szimplisztikusabb (nyelvtanreformer)"

Hogy mi?

Akkor lehet majd LFFTMK helyett ezt fogom, még meglátom addig. Amúgy meg ha elakadsz, youtube és bossedit végigjátszása.
679 levél
Válasz 15.05.30. 11:40 #3111
SMBX-fan
Nos, LFFTMK 6. kastélyban elakadtam, mert gőzöm nincs hol lehet Toad-ot megszerezni.
SMSE-ben pedig még csak a 2. világban járok, és elég élvezetes. Pályánként 3 csillag van illetve egy sima kijárat.
Félig-meddig NGCA stílusú, de minden csillag úgymond 'lila csillag' (NGCA-s értelemben)

Összességében: a SMSE szimplisztikusabb (nyelvtanreformer), de kicsivel élvezetesebb.
51820 levél
Válasz 15.05.30. 10:35 #3110
Barthezz
Köszi a tippeket, ősz környékére elfogynak az engem érdeklő játékok és újra SMBX-ezek majd. A Star Expedition-t látom Chad készítette, tehát biztosan jó epizód, mivel a NGCA egyik alkotója volt. Ezt vagy az LFFTMK-t ajánlod inkább? Mert mindenre nem lesz időm.
679 levél
Válasz 15.05.29. 17:30 #3109
SMBX-fan
Tudtommal van egy kampány, ami mégiscsak eléri a Mario Classic és NGCA teljesítményét. Éppen most töltöm le. Ennek van állítólag a legnagyobb replay value-ja minden epizód között.
Super Mario Star Expedition
Szóval azért van egy pár kampány neked őszre és télre. (vagy ha visszavágysz, akkor a nyárra is)
LFFTMK
Endless Exploration
Super Mario Star Expedition
679 levél
Válasz 15.04.12. 10:37 #3108
SMBX-fan
Okés.
De azt vettem észre a mediafire account-omon hogy a barlangos pályát 3-an töltötték le (köztük én is hogy leteszteljem a mediafire működésé, szóval igazából 2-ten, te és még valaki más) illetve ezt a pályát is 2-ten töltötték le, köztük te. (én egyszer sem töltöttem le mert már tudom hogy mit hogyan kell feltöltésnél)
Szóval az ismeretlen letöltőnek: ha még nem regisztráltál a fórumra, nyugodtan megteheted. Ha meg regisztráltál, akkor meg nyugodtan hozzá is szólhatsz a témához.
51820 levél
Válasz 15.04.11. 20:10 #3107
Barthezz
Ahogy PM-ben is írtam, ha lesz időm, meg fogom lesni.
679 levél
Válasz 15.04.10. 16:29 #3106
SMBX-fan
Na, itt egy pálya ami független a kampányomtól:
Wonderfull Waterfall
Ha nem találod nehéznek, hozzáteszem: nem is egy nehéz pályának szánom, inkább egy nyugisabbnak.
És ha a második bónuszban nem tudsz kiugrani a vízből, az nem glitch, hanem direkt raktam oda láthatatlan blokkokat, hogy SMB1 feeling-je legyen. (mivel az egész pálya SMB1-es)
Remélem annak ellenére hogy mostanában nem SMBX időszakod van, le tudod tesztelni ezt a pályát. (illetve egy 10-es skálán mennyire jó egy könnyebb pályának)
679 levél
Válasz 15.03.23. 20:57 #3105
SMBX-fan
Nos én a Super Mario 64 után kiprólnám a Galaxy-t de csak 2 gond van vele:
1. Az én gépem nem viszi a Dolphin emulátort
2. Wiimote nélkül egyáltalán nem élvezetes mások tapasztalata szerint
Pedig állítólag a 2. legjobb Wii-s játék az utódja, a Super Mario Galaxy 2 mögött.
Sunshine-nal ugyanez a helyzet. Ugyanaz az emulátor kell hozzá (Dolphin)
Tudom hogy nem vagy egy emulátoros típus de a Donkey Kong Country trilógiát igazán kipróbálhatnád. Igaz a 3. rész nem olyan hangulatos mint az első 2 de nagyon jó játékok. A 2. rész a 7. legjobb, az 1. rész pedig a 12. legjobb SNES játék egy oldal szerint. (vagy fordítva)
Plusz amikor először játszottam a Donkey Kong-gal, akkor jutott eszembe hogy a Mario Classicban 4 zene innen van. (írd be youtube-ra: DKC Jungle Hijinxs, DKC2 Mining Melancholy, DKC2 Hot-Head Bop, DKC2 Krook's March)
51820 levél
Válasz 15.03.22. 23:49 #3104
Barthezz
Én továbbra is határozatlan ideig szünetetletetem, mivel most tényleg dömpingmódra jönnek ki az engem érdeklő címek. Az alábbi a végigjátszási listám a következő hónapokra a megjelenések alapján:

Woolfe: The Red Hood Diaries (most épp ezt játszom, nemsokára a végére érek)
Oddworld: Abe's Oddysee - New 'n' Tasty! (már megjelent a PC-s verzió, vmikor be kéne iktatnom)
Mortal Kombat X (április 15-én jelenik meg)
Act of Aggression (tavasz vége)
LEGO Jurassic World (június közepe)
Giana Sisters: Dream Runners (nyár)
Armikrog (ősz?)
Inside (ősz? bár egyelőre csak XBox-ra jön, PC-re várhatóan csak 2016-ban)
Rise of the Tomb Raider (december, de szintén XBox-exkluzív lesz egy ideig)

Szóval el leszek idén látva játékokkal.

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.