25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Forma 1 2007

bodajoci
#3852 bodajoci [4958]
Hihetetlen 1ébként, mit bírnak bénázni a ferkónál, mióta nincs a Sumákker, meg a Brawn. Ez a gumitéma megint nagy húzás volt, meg gondolom az autókat is keményebbre állították, mert ez a pöcs eső úgyis eláll...ecce biztos, de hogy nem a versenyen az is

“Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt önmagunkon bosszút állni.” (Marcus Aurelius, római császár)

Válasz erre

bodajoci
#3851 bodajoci [4958]
Ebből olyan b@zmeg lesz legalább, mint anno az usában mikor 6-an mentek csak...na de most jön, hogy kimegy a merci na erre kiv leszek

“Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt önmagunkon bosszút állni.” (Marcus Aurelius, római császár)

Válasz erre

Előzmény: Gillette 2007.09.30. 07:07
Gillette
#3850 Gillette [9789]
Ezaz! Minél többen jöjjenek ki tankolni McLarenek előtt és akkor még pontot se fognak szerezni! Csak hogy valami jó is legyen ebben a szarban.

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)

Válasz erre

Gillette
#3849 Gillette [9789]
Szánalmas bagázs az egész. Egy kis eső esik és már safety car kell nekik. Régen nem szaroztak ilyen körülmények közt is mentek. Nem lehet versenyezni? Csak hozzáállás kérdése nem 2-300 százzal kell menni hanem csak 100-al de legalább versenyeznek aki kicsit bátrabb és próbál gyorsabban menni az vagy nyer vagy a gumifalban végzi.
És még ezt nevezik veszélyes sportnak? Kapják be mind! Sétakocsikázás vasárnap éjjel az százszor veszélyesebb mint amik ezek művelnek. Ennyi pénzért igazán elvárhatnám, hogy kockáztassák egy kicsit az életüket. Régen igazi hősök versenyeztek ma elkényesztetett selyemfiúk.

A ferrarinak az az egy esélye van, ha ők már nem jönnek ki a safety caros szakasz alatt(ami akár az egész futam lehet). Márpedig úgy tűnik nem fognak és így a mezőny elejére fognak keveredni. Na legalább Kimit most behozták Massa elé. Úgyhogy így akár nyerhet is.

"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)

Válasz erre

bodajoci
#3848 bodajoci [4958]
Mi a f@sz értelme van annak, hogy csicskáznak a merci mögött negyedgázon, azt a pontok felét kapják. Amerikában meg tudják oldani az ilyen helyzeteket, ezek még ehez is balf@szok

“Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt önmagunkon bosszút állni.” (Marcus Aurelius, római császár)

Válasz erre

bodajoci
#3847 bodajoci [4958]
Azt nem értem, mért nem állnak le, azt várnának 2 órát, talán jobb lesz.

“Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt önmagunkon bosszút állni.” (Marcus Aurelius, római császár)

Válasz erre

bodajoci
#3846 bodajoci [4958]
Na ezt a ferkó jól elqrta Kiváncsi vok lesz-e ebből verseny egyáltalán. Japánba minden 2. versenyen esik, de ennyire...

“Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt önmagunkon bosszút állni.” (Marcus Aurelius, római császár)

Válasz erre

Marv
#3845 Marv [1567]
Tudom, hogy bele lehet kötni az írásomba itt ot,, (pl. Hamiltonnak 1- évad ez, Kimi pedig 2001-be mutakozott be), de ne már, a lényegre pls!!!

Előre is köszi

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Marv
#3844 Marv [1567]
"Jaja jót röhögtem, amikor egy kis hiba után bevágta a durcát, és elvette a gázt, mintsem megpróbálta volna kihozni magából a legtöbbet. Igazi belevaló versenyző! Példát vehetne Vettelről. Úgy tűnik elfelejtette, hogy a sikerért meg is kell dolgozni. Jobb helye lenne egy közepes csapatnál, akkor megtudná milyen a munka. Bár lehet ő akkor inkább fel is adná az autóversenyzést és hazamenne a luxusvillájába b
bulizgatni, amíg bírja a pénztárcája."

Biztos rosszul emlékszem, de mintha valaki előtte lődörgött volna kb. 50 km/h-s sebességel egyszer, utána pedig mi a szarért nyűstölje a verdát, ha már egyszer hibázik... És még te vádolsz elfogultsággal bárkit is? gyors körön történő hibázás után tempó visszavétel, nem Kimi találmány!

Na az Alonso-s dolog... Hát ő rajta nem látszódik az idegbetegés, akkor kin? mostanában azért nem volt idegbeteg, mert Hamilton nem igazán veszélyeztette zavaróan se versenykor, se időmérőn. Szerintem aludni nem tud most úgy b*ssza az ideg, hogy Hamiltonna 1 sorból, ám hátrányosabb pozícióból rajtol.

Még a Kimi ügyben: ez a közepes pilóta már akkor 2. volt VB összetettben, amikor azt se lehetett tudni a vele egykorú, azóta VB címet nyert kollegáról, hogy kicsoda (ok, ez túlzás). Mindezt olyan évben, hogy a Ferkák nem gyengélkedtek! 2 ponttal kapott ki (míg Schumi alatt1szer, alatta 3szor rohadt le a gép a futamokon!!!), és 2-vel többszöt volt a dobogón, mint Schumi!!! (16ból 10-szer) Ilyen statisztikára szopkodják most Hamilton kukijt egyébként kb., csak úgy összehasonlítás gyanánt.

Na fekszem, mert korán kell kelni .

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Előzmény: Dile 2007.09.29. 18:14
ruskyy
#3843 ruskyy [1250]

Bolje biti pijan, nego star.

Válasz erre

Előzmény: Eric 2007.09.30. 00:20
Eric
#3842 Eric [20761]
"Helyi idő szerint reggel öt órakor megérkezett a várt vihar a pályára. Hatalmas felhőszakadás, és nagy köd szállta meg a japán ringet, a helyzet kisértetiesen hasonlított a szombat reggeli állapotokhoz.

Az előrejelzések szerint reggel 8 órára elállhat az eső, ám délben ismét egy nagyobb viharzóna érkezik a térség fölé, és a nap további részében folyamatosan szakadni fog az eső. Ködre, ködfoltokra is számítani lehet..."

"Dilisek ezek a rómaiak...!"

Válasz erre

eti8
#3841 eti8 [10104]
Vicces volna még 1 2003-as brazil\idei európanagydíj style futam

Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!

Válasz erre

Előzmény: Dile 2007.09.29. 20:29
padavan
#3840 padavan [21647]
Nem is én kötöttem beléd, ha jól emlékszem. És az észrevételeid is annyiba lettek hagyva. Akarod még ragozni?

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Dile 2007.09.29. 19:31
Creativ3Form
#3839 Creativ3Form [33858]
Hihetetlen amúgy, hogy az időjárás is a Mclarennel van! Persze ez még nem biztos de azért is

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: Dile 2007.09.29. 20:29
Dile
#3838 Dile [5900]
Ha már felkelek miatta, akkor igencsak illene megtartani azt a nyamvadt futamot

"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."

Válasz erre

Előzmény: Creativ3Form 2007.09.29. 20:24
Creativ3Form
#3837 Creativ3Form [33858]
Na mindegy, elbasztam...menjetek fel az f1vilag.hu-ra és ott megtudhatjátok mi a helyzet.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Creativ3Form
#3836 Creativ3Form [33858]
Na de jó bazd meg!:
http://f1vilag.hu/cikk/20070929/Veszelyben_a_Japan_Nagydij_elmaradhat_a_futam

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Creativ3Form
#3835 Creativ3Form [33858]
Na de jó bazd meg!:

http://f1vilag.hu/cikk/20070929/Veszelyben_a_Japan_Nagydij_elmaradhat_a_futam

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Dile
#3834 Dile [5900]
Akkor te is kénytelen leszel elviselni az enyémet.

"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."

Válasz erre

Előzmény: padavan 2007.09.29. 19:19
padavan
#3833 padavan [21647]
Nem vitaindító írást posztoltam be ide, hanem a véleményemet. Próbáld meg elviselni.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Dile 2007.09.29. 18:14
Creativ3Form
#3832 Creativ3Form [33858]
"Az utóbbi időben rá jellemző legkevésbé az "idegbeteg" jelző, sőt talán ő viselkedik az éllovasok közül a leghigadtabban, és legmagabiztosabban."

Ez ugye te sem gondoltad komolyan. Amúgy a Raikkönen volt közepes teljesítményü csapatnál (Sauber) és ott tudta autózni az 5. 6. helyeket, tehát tudja mi a munka. Ő legalább nem azért rinyál, mert nem nyalják a seggét.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: Dile 2007.09.29. 18:14
Dile
#3831 Dile [5900]
"Nagy öröm volt látni, ahogy Hamilton, az újonc most már minden segédlet nélkül is képes megalázni a 2x művilágbajnokot, méghozzá a védehetetlen utolsó másodpercben. Újra bizonyította, mennyivel jobb, mint az átlagpilóta."

Az "átlagpilóta" többször is javított a saját első idején, míg Hamiltonnak a végén becsúszott egy jó kör, ami mázlijára egy hajszállal jobb lett, mint Alonsoé...

"Kimi szerintem ezt simán elbénázta, nem vágja még ezt a pályát, és szerintem nem is nevezhető esőmenőnek."

Jaja jót röhögtem, amikor egy kis hiba után bevágta a durcát, és elvette a gázt, mintsem megpróbálta volna kihozni magából a legtöbbet. Igazi belevaló versenyző! Példát vehetne Vettelről. Úgy tűnik elfelejtette, hogy a sikerért meg is kell dolgozni. Jobb helye lenne egy közepes csapatnál, akkor megtudná milyen a munka. Bár lehet ő akkor inkább fel is adná az autóversenyzést és hazamenne a luxusvillájába bulizgatni, amíg bírja a pénztárcája.

"Érdekes lesz a holnapi verseny, remélem, Alonso idegbetegen kacsázik ki egy-két nehezebb ívről - ahogy azt szokta, ha élesben megy a harc. (Múlt év, Montreal)"

Az utóbbi időben rá jellemző legkevésbé az "idegbeteg" jelző, sőt talán ő viselkedik az éllovasok közül a leghigadtabban, és legmagabiztosabban.

Szóval a várakozásaid holnapra nem tűnnek túl reálisnak, inkább elfogultnak.

"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."

Válasz erre

Előzmény: padavan 2007.09.29. 15:32
kopé
#3830 kopé [38449]
erröl megint lemaradtam...
és a futam elejéről is lefogok
dejó...

Válasz erre

padavan
#3829 padavan [21647]
Remélem, Alonso megint meg akarja játszani mérhetetlenül inkorrekt manőverét az első kanyarban, mint Spa-ban, és ezuttal Hami számít majd rá, így jobb esetben csak a spanyol, roszabb, de nem olyan vészes esetben mindketten meg is állnak a verseny elején.

Nagy öröm volt látni, ahogy Hamilton, az újonc most már minden segédlet nélkül is képes megalázni a 2x művilágbajnokot, méghozzá a védehetetlen utolsó másodpercben. Újra bizonyította, mennyivel jobb, mint az átlagpilóta.

Kimi szerintem ezt simán elbénázta, nem vágja még ezt a pályát, és szerintem nem is nevezhető esőmenőnek. Nem baj, nincs messze a Scuderia McLarentől, így egy jó taktikával kiröhögheti őket. Massa szerintem érdeklődését veszítette, már tudja, hogy nincs esélye a VB-re, hiszen nem született igazságos ítélet a csalás botrányban. Így azt hiszem, már csak autókázni fog.

Heidfeid megint hozta a profi pilóta szinvonalat, sikerült szépeket villantani, és végül a lehető legjobb helyre beférnie a négy Ferrari mögé.

A többi - talán Vettel kivételével - valahogy érdektelen volt, Button még okoskodott, de kit érdekel, nagyon le van szakadva a mezőny e része. Az eső ezen semmit nem változtatott.

Érdekes lesz a holnapi verseny, remélem, Alonso idegbetegen kacsázik ki egy-két nehezebb ívről - ahogy azt szokta, ha élesben megy a harc. (Múlt év, Montreal)

Kimi
Hamilton
Massa
Heidfeid
...
Alonso DNF

- ezt várom holnapra.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Dile
#3828 Dile [5900]
Jó kis időmérő volt.
Remélhetőleg Hamiltonnak holnap nem adatik meg még az a pár század előny sem
Raikonnen szánalmas volt, Vettel meg FTW

"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."

Válasz erre

Anonymus23
#3827 Anonymus23 [4532]
Jó látni ennek a lónak a megnyúlt pofáját...

GB GA-P55A-UD4, Core i5 750, 2x4+2x2GB DDR3 1600, Gigabyte HD5870 1GB, 1TB+3x2TB+750GB SATA2 Samsung, Genius5.1HomeTheater, Logitech G5, Samsung P2770HD, Corsair CX400W

Válasz erre

Creativ3Form
#3826 Creativ3Form [33858]
Én meg mint Kubica fan annak örülnék ha a lengyel mindenkit a betonba előzne és nyerne.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: eti8 2007.09.29. 12:24
eti8
#3825 eti8 [10104]
Én személy szerint annak ellenére, hogy Hamilton fan vagyok örülnék, ha mind a 2-en kiesnének, mert izgalmas lenne a vb vége.

Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!

Válasz erre

Előzmény: Creativ3Form 2007.09.29. 12:15
Creativ3Form
#3824 Creativ3Form [33858]
Én is, remélem nem adják könnyen a győzelmet a Ferrarisok. De ha ez a felállás akkor nagy az esélye, hogy az első két körben a Hami és a Csaló szépen kilökik egymást a nagy "ki a fasza gyerek" játékban és akkor nyert ügye van a Ferrarinak!

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: eti8 2007.09.29. 11:43
eti8
#3823 eti8 [10104]
Ja, mert esett De mellesleg spa-ban a ferrarik verték a mclarent, pedig az is gyors pálya. Szóval én nagy csatákat várok holnap.

Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!

Válasz erre

Előzmény: Creativ3Form 2007.09.29. 11:38
Creativ3Form
#3822 Creativ3Form [33858]
Izgalmas verseny lesz...legaláb nem aláztak a Mclarenek. Ez azért kicsit megnyugtat.

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: LiT 2007.09.29. 10:49
LiT
#3821 LiT [20136]
Hamiltoné a pole
1. L. Hamilton brit, McLaren-Mercedes 1:25,368
2. F. Alonso spanyol, McLaren-Mercedes 1:25,438
3. K. Räikkönen finn, Ferrari 1:25,516
4. F. Massa brazil, Ferrari 1:25,765
5. N. Heidfeld német, BMW-Sauber 1:26,505
6. J. Button brit, Honda 1:26,913
7. M. Webber ausztrál, Red Bull-Renault 1:26,914
8. S. Vettel Toro Rosso-Ferrari 1:26,973
9. R. Kubica lengyel, BMW-Sauber 1:27,225
10. G. Fisichella olasz, Renault 1:26,033

Hamilton reméli, vasárnap is vizes pályán versenyezhet

We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...

Válasz erre

LiT
#3820 LiT [20136]
Räikkönen rendkívül szoros csatát vár a pénteki tesztek alapján

We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...

Válasz erre

Marv
#3819 Marv [1567]
Hát Kimi azt mondta, hogy a 2. edzésen valami nagyon újat próbáltak ki ami nagyon szarul működött. Ez lett az oka, hát remélem.

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Előzmény: Creativ3Form 2007.09.28. 12:58
Marv
#3818 Marv [1567]
"Szürke Ferrari", tudom , de próbáltam diplomatikus lenni .

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Előzmény: LiT 2007.09.28. 13:07
LiT
#3817 LiT [20136]
A McClaren-Ferrari...

We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...

Válasz erre

Előzmény: Marv 2007.09.28. 12:55
Creativ3Form
#3816 Creativ3Form [33858]
Én annyira azért még nem félek. Még...

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: Marv 2007.09.28. 12:55
Marv
#3815 Marv [1567]
Na a 2. szabadedzésen nagyon alázott a McLaren...

1. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:18.734
2. Fernando Alonso McLaren-Mercedes 1:18.948 +0.214
3. Felipe Massa Ferrari 1:19.483 +0.749
4. Jarno Trulli Toyota 1:19.711 +0.977
5. Kimi Räikkönen Ferrari 1:19.714 +0.98
6. Heikki Kovalainen Renault F1 1:19.789 +1.055
7. Giancarlo Fisichella Renault F1 1:19.926 +1.192
8. David Coulthard Red Bull Racing 1:19.949 +1.215
9. Ralf Schumacher Toyota 1:19.969 +1.235
10. Mark Webber Red Bull Racing 1:20.069 +1.335
11. Robert Kubica BMW-Sauber 1:20.069 +1.335
12. Alexander Wurz WilliamsF1 1:20.233 +1.499
13. Nico Rosberg WilliamsF1 1:20.270 +1.536
14. Jenson Button Honda Racing 1:20.336 +1.602
15. Nick Heidfeld BMW-Sauber 1:20.462 +1.728
16. Adrian Sutil Spyker 1:20.736 +2.002
17. Rubens Barrichello Honda Racing 1:20.889 +2.155
18. Vitantonio Liuzzi Scuderia Toro Rosso 1:20.985 +2.251
19. Sebastian Vettel Scuderia Toro Rosso 1:20.997 +2.263
20. Anthony Davidson Super Aguri 1:21.007 +2.273
21. Szakon Jamamoto Spyker 1:21.305 +2.571
22. Takuma Szato Super Aguri 1:21.352 +2.618

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Marv
#3814 Marv [1567]
Az első szabadedzés, amiből ugyan messzemenő konzekvenciát nem szabad levonni, de azért légyen itt:

1. Kimi Räikkönen Ferrari 1:19.119
2. Felipe Massa Ferrari 1:19.498 +0.379
3. Fernando Alonso McLaren-Mercedes 1:19.667 +0.548
4. Lewis Hamilton McLaren-Mercedes 1:19.807 +0.688
5. Nico Rosberg WilliamsF1 1:20.058 +0.939
6. Robert Kubica BMW-Sauber 1:20.297 +1.178
7. Alexander Wurz WilliamsF1 1:20.411 +1.292
8. Jarno Trulli Toyota 1:20.483 +1.364
9. Adrian Sutil Spyker 1:20.516 +1.397
10. Anthony Davidson Super Aguri 1:20.601 +1.482
11. Rubens Barrichello Honda Racing 1:20.686 +1.567
12. Heikki Kovalainen Renault F1 1:20.718 +1.599
13. Nick Heidfeld BMW-Sauber 1:20.728 +1.609
14. Vitantonio Liuzzi Scuderia Toro Rosso 1:20.808 +1.689
15. Ralf Schumacher Toyota 1:20.828 +1.709
16. Giancarlo Fisichella Renault F1 1:20.851 +1.732
17. Takuma Szato Super Aguri 1:21.186 +2.067
18. Mark Webber Red Bull Racing 1:21.437 +2.318
19. Jenson Button Honda Racing 1:21.541 +2.422
20. Sebastian Vettel Scuderia Toro Rosso 1:21.854 +2.735
21. David Coulthard Red Bull Racing 1:22.436 +3.317
22. Szakon Jamamoto Spyker 1:22.902 +3.783

Érdekes Kubica és Heidfeld közötti különbség, a Williams-nek pedig nagyon örülök!

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Marv
#3813 Marv [1567]
A fizetés dolgot úgy értem, hogy nem azért fizetett, hogy Hamilton ellen segítsék kifejezetten, nem csapaton belüli szabotázsra akart ezzel buzdítani (csúnyán fogalmazva). Ismét egy olyan dolog lett felfújva, ami már a Forma-1 hőskorában is bevett szokás volt (nem én mondom, ismét régi pilóták ,köztük pl. Mansell), amennyiben a pilóta győzni tudott (nem mindenki "adakozott" persze).

A ráhúzásról!
"Ron Dennis csapatfőnök szerint sem történt semmi különös az első körben, és hozzátette, ha rivális istállók pilótái csatáztak volna hasonlóképpen, már senki sem foglalkozna az esettel."
az utolsó 6 szó az igazán lényeges szerintem!

"Semmit sem kellett tennem, mert ez csupán fizika és logika. Ha az Eau Rouge-nál kívülre kerülsz, akkor el kell venned a lábad a gázpedálról"-ezt pedig maga kis buher bundta személyesen, és riktán mondok ilyet Alonso idézetre, de tök igaz...

Nem akarok ismét anti Schumi lenni (bár nagyon kedveltem egyébként, és abszolut megérdemelten lett az aki), de neki hány IGAZI ráhúzása volt??? Amikor Villeneuve-re, miután látta, hogy nincs esélye pl.. De az nem számít ugye, mert ő tényleg a pozícióját védte, csak ez a kis szemét tehet rosszat a világban... És még én vagyok nevetséges.

Amennyire Hamilton seggnyaló kampány folyik, ami részben ugyan jogos, mert nagyon tehetséges a srác, meg szép kezdés meg stb., annyira anti Alonso-s is (eleve nagycsapatról lévén szó, még durvább a sajtó és hordereje a dolgoknak). Könyörgöm... Hamilton az utóbbi 3 futamon nem csinált semmit, előtte Hungaroringen győzelem, az előtt nem ért célba, előtte pedig 2 3. hely!!!!

És tényleg semmi nem lenne ezekből a dolgokból, ha nem a McLarennél lenne és azt pedig már nem is mondom, ha nem ezzel a pöccsel.

De leszarom, legyek akkor vak...

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Előzmény: RatBaG 2007.09.28. 02:55
Star Wars
#3812 Star Wars [11825]
Hajrá Baumgartner Zsooooolt!

RIP pcdome

Válasz erre

RatBaG
#3811 RatBaG [6377]
a fizetéses dolog sajnos igaz, hab a tortán, szánalmas.
a ráhúzás meg full egyértelmű, felesleges az ellenkezőjét hajtogatni. még a vak is látja, akkor hogy lehet, hogy egyesek mégse...?

"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed

Válasz erre

Előzmény: Marv 2007.09.28. 00:13
Marv
#3810 Marv [1567]
Na az index mint hiteles, objektív és elfogulatlan "tényorgánum"...

humornak jó egyébként, bár kb. 3-4 dolog hülyeség benne (ha nem veszem bele alapból azt, hogy kekeckedik a sajtósokkal, akik egy külön topicot megérnének szerintem...). pl. a lefizetés, a ráhúzás (szvsz) és mint korábban említettem, a Hungaroringes se lett volna ha Hamilton nem kekeckedik előtte. De egyébként jó . És mintha Hamilton mostanában többet hisztizne, persze nincs igazam...

Na várom a "fanboyos" oltásokat ismét és a fikázást.

egyébként vote_gratulációranemreagálás, az tényleg szemétség. Zsarolásról annyit, hogy "a tyúk vagy tojás"... Szerintem nagyobb baj, hogy volt mivel zsarolnia (értem itt a bizonyítékokat a McLaren ellen).

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Dile
#3809 Dile [5900]
Bazz most akartam linkelni

"Yes, I know my enemies: they're the teachers who taught me to fight me. Compromise, conformity, assimilation, submission, ignorance, hypocrisy, brutality, the elite."

Válasz erre

Előzmény: RatBaG 2007.09.27. 19:43
powerhouse
#3808 powerhouse [13850]
xD

If I look back I am lost

Válasz erre

Előzmény: RatBaG 2007.09.27. 19:43
RatBaG
#3807 RatBaG [6377]
hajrá

"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed

Válasz erre

Marv
#3806 Marv [1567]
No és hétvégére mit tippel a nép, inkább beszéljünk erről .

Mind mindenki tudja valószínű, elméletileg McLaren "fekvésű" pálya. Nagyon várom már a szabadedzés eredményeit.

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Marv
#3805 Marv [1567]
OK, haladunk ...

Na most... a takony kifejezést légyszi ne forgasd ki. Elejétől fogva olyan aspektusból lovaglod meg, amit én nem akartam.

Mit szóltam hozzá? )röktem természetesen. De az elmúlt 2-3 futam alatt viszont semmit nem mutatott, remélem ezen nem kapunk hajba.

Teljesen hülyeségen veszekszünk. Mert ugyanazt mondjuk egyébként, leszámítva, hogy szerintem Alonso jó pilóta, szerinted nem (és ne haragudj, de akárhogy csűröd-csavarod, nekem van igazam ).

Komolyan, nézd meg légyszi Alonso eredményeit (nevetséges, hogy nekem kell védenem egyébként, bátyám picit Alonso-s (a kezdetektől, ez azért mentség) és én meg futamokon szét szídom neki! ). Identitászavart is kihozzátok belőlem...

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

padavan
#3804 padavan [21647]
Massa abszolut tehetség, teljesen komolyan számba veendő pilóta, nézd meg hol áll az elcsalt világbajnokságban a csalások és a meghibásodásai ellenére. Akkor erről ennyit.

Hamilton nem lesz takony attól, mert első éves a F1-ben. És mit szólsz ahhoz, hogy az idény első évében a takony szarrá alázta a kétszeres művilágbajnok zsaroló-csaló-átlagpilótát?

És amit szerinted Hamilton után tudna csinálni 5 másik pilóta, nos, amit Alonso művel, azt 20 pilóta meg tudná csinálni hsonló feltételek között.

Nem vagy Peterke, ezt bizonyítottad.

Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…

Válasz erre

Előzmény: Marv 2007.09.26. 19:47
Marv
#3803 Marv [1567]
"kitónni" -na ez jül sikerült, kitűnni akart lenni.

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Előzmény: Marv 2007.09.26. 19:47

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.