25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Mass Effect

Christoph
#277 Christoph [4806]
Off
Nem is neked címeztem elsősorban. Csak épp tőled emeltem ki egy mondatot, ami nem tetszett.

Válasz erre

Előzmény: gabosh 2008.06.11. 16:40
gabosh
#276 gabosh [5142]
Off:

Hi!

Ohm, ha elólvastad volna elejétől a végéig, láthatnád hogy én nem Marv ellen voltam, de más ellen sem.
Maradandót alkotni direkt azért van idézőjelbe mert Razor mondta csak átfoglamaztam , és kisseb humorként szántam, de látom neméppen így esett le azoknak akik elolvasták...

"mert építő hsz amit letettél az asztalra jelen pillanatban a 0-t üti!"

Mielött megkérdeznéd hogy hol volt a "maradandó"-hoz kapcsolódva bármi is leírva, itt .


Egyébként meg eggyet értek azzal hogy eléggé sűlyedőben az egész, de társaságok mindig is voltak és lesznek az életen belül, ezért itt is.
Én nemnagyon vagyok benne mert kihagytam elég sokat, de itt több éven keresztűl ment a forumozás, állandó jelleggel, találkákat szerveztek, így eggyértelmű hogy nem úgy viszonyulnak néhány emberhez mint azokhoz akikkel több éve megosztják a gondolataikat.
Ez kb. olyan mint amikor új munkahelyre, vagy iskolába mész, idő kell mire tényleg tagja vagy egy társaságnak.

Én nem nézem kinek hány hsz-e van, mindenkinek igyekszem ugyan olyan szinten válaszolni.

Ezt egyébként meg nem itt kéne megvitatni, kreálj 1 topicot forumon belüli jogok címen, vagy amilyenen akarsz.

ON:

Milyen jutalommal jár ha összegyüjtöd az összes anyagot amiket bolygokról hoztál el?

Válasz erre

Előzmény: Christoph 2008.06.11. 15:56
Christoph
#275 Christoph [4806]
OFF
"Marv te meg vigyázz spoilerokkal, és probálj "maradandót" alkotni hogy elismerjenek."

Elképesztő hová süllyedhet egy ilyen közösség. Ha valakinek több ezer levele van azt komolyan lehet venni, de addig csak csicska vagy szart sem ér a szavad. Kb ez a színvonal. Mitől lesz attól valaki több, hogy beírogat hülyeségeket mindenhez?
Van itt egy-két ember, aki egész normálisan kezdte, de mostmár minden második hsz-e mocskolódás. Mert ugye megteheti, és más tizenezres fórumozók meg is védik, mert a "MI" emberünk. Sőt még veri is a mellét a neve alatti számra pff. Korlátolt kicsinyes kockák, itt lehetnek valakik, hamár a valóságban nem.

Válasz erre

Előzmény: gabosh 2008.06.09. 19:54
Creativ3Form
#274 Creativ3Form [33858]
Kitolva.

Mivel az első végigjátszásnál nem fektettem nagy hangsúlyt a mellékküldetésekre (egy darabot sem csináltam meg) így a végigjátszási idő kicsivel több, mint 12 óra lett (pontosan 4 perccel léptem át a 12. órát). A játék teljes mértékben azt nyújtotta, amit vártam tőle sőt. Talán még túl is teljesítette. Az elején attól paráztam, hogy majd a lézerkard hiánya miatt (ha csillagharcosos game, akkor nálam kötelező a fénykard) nem fogom sokáig élvezni, de MEKKORÁT tévedtem. A sztori remek, bár ez az "ember az egyetlen faj, ami emberséggel rendelkezik és ettől vagyunk mi egyediek" séma kicsit idegesített, főleg, hogy minden második mondatban - ahogy McCl@ne is mondta - szájbarágósan utalnak rá. Ezt leszámítva viszont tökély. A hibák, amiket felsoroltak (kifagyás, karakterek eltűnése a videókból) nem jöttek elő. A néha előjövő szaggatást a gépem gyengeségének tudtam be, de még így is élvezhető volt és hogy megint McCl@ne szavaival éljek: NAGYON NEHÉZ ABBAHAGYNI!

Zárásként annyit, hogy le a kalappal a BioWare srácok előtt, és ha ebből tényleg trilógia lesz és tudják hozni a már így is magas szintet sőt, még rá is tudnak kontrázni, akkor nagyon úgy néz ki, hogy a képzeletbeli trónomról lekerül a PoP trilógia és a Mass Effecttel egy új fejezet kezdődik az életemben.

10/10

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Z-Master
#273 Z-Master [20391]
Csak magyar felirat lesz.

D E E P R I V R ✪ soundcloud.com/deeprivr

Válasz erre

Előzmény: Ventura 2008.06.11. 07:55
domy75
#272 domy75 [10]
Én is kipróbáltam a tört verziót és nagyon bejött a játék. A látottak hatására elő is rendeltem a magyar változatra. Én nem kezdem el firtatni a játék előnyeit, hátrányait, engem más probléma aggaszt. Namost megrendeljük a magyar változatot és a megjelenés napján -az ígéretek szerint- le lehet majd tölteni regisztráció után a "Bring down the sky" kiegészítőt. Semmi hang róla hogy a CD Project-es változathoz -mármint a magyarhoz- le lehet-e tölteni a kiegészítőt. Vagy talán az is magyar lesz?

Válasz erre

Ventura
#271 Ventura [148]
Hát sikerült nekem is végigtolni, de szerintem kicsit rövidre sikerült (vagy csak én kockultam be nagyon) mert 4-5 nap alatt ki lehet pörgetni. A grafika szerintem is tuti lett, tényleg nagyon élethűek az arcok, meg a környezet is frankó. Egy kicsit nehéznek tünt de a vége felé rájöttem hogy "varázslót" kezdtem, és kispisztollyal vittem végig... igaz csak úgy indult hogy kipróbálom (mert nem az én világom ez a stílus) de annyira bejött hogy bele is merültem és egyszer csak vége lett de sebaj, úgyis végignyomom még 1x legalább, de azt majd a magyar verzión. Rendesen szinkronos lesz meg minden, vagy csak felirat?

nVidia (R) Intel (R)

Válasz erre

gabosh
#270 gabosh [5142]
Inkább legyen ez, mint semmi.

Grafikája számomra tökéletesen megfelelő, ami irritál az a liftezés, de még az is belefér, nem rontja el a játékélményt ami viszont rohadt jó.


Fura, karakter eltüéses bug nekem sem jött elő.
Szájbarágos meg annyira nemvészes, mivel angol még talán jól is jön, bár ha átrakják magyarba úgy még érdekes lessz.

Válasz erre

Előzmény: kEnAcE 2008.06.10. 14:56
kEnAcE
#269 kEnAcE [9563]
Hát a szokásos recept:

X-BOX grafika + butítás - optimalizálás = konzolport.

Ha jó emberekkel rossz dolgok történnek, az a sors műve. Ha rossz emberekkel történnek rossz dolgok, az Jack Bauer műve.

Válasz erre

Előzmény: KisCsirkee 2008.06.10. 12:33
Darien
#268 Darien [842]
Milyen baráti köréről beszélsz?

"Some alien made you his bitch..."

Válasz erre

Előzmény: Razor03 2008.06.10. 11:22
Razor03
#267 Razor03 [14703]
Hehe vigyori paraszt!

Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!

Válasz erre

Előzmény: Marv 2008.06.10. 11:49
McCl@ne
#266 McCl@ne [13401]
Textúráknál ez változó, vannak nagyon gány helyek, viszont van, ahol tényleg elégedetten bólintasz, hogy "igen, Gears of War szinten van!". Ami ennél érdekesebb, az az, hogy ugyanez igaz a karakterekre is! Elég csak megnézni mondjuk Wrexet és összehasonlítani a turian csávóval (asszem talán Garrett a neve vagy vmi hasonló!)

Respect is not given. It's taken.

Válasz erre

Előzmény: KisCsirkee 2008.06.10. 12:33
KisCsirkee
#265 KisCsirkee [16989]
Hallotam ezekről a beragadós, pála alá beesős hibákról, nade hogy eltűnnek a karakterek?! Tört verzión nállam ez nem fordult elő, azért remélem mire idehaza kinnvan az eredeti egy gyors patch formájában azért ezeket kijavítják! A cseh játékok szoktak ilyen bugosak lenni, de a BioWare kanadai!

Amúgy én úgy érzem, mintha a grafika az X360-ashoz képest silányabb lenne! Tudom, hogy egy monitor nem ér fel egy HDTV-vel,k de mintha a textúrák alacsonyabb felbontásúak lennének, pedig mindent felhúztam, amennyire csak lehetett!

"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111

Válasz erre

Előzmény: McCl@ne 2008.06.10. 11:35
Marv
#264 Marv [1567]
OFF

Razor: jólvan, te "maradandóan túlképzett" .

ON:
Sajnos ez már-már Bioware sajátosság, hogy az egyébként rendkívül részletgazdag és kidolgozott játékaikban pont a tesztelésre nem fordítanak elég figyelmet. Bár én a tört betegségeket kívül nem találkoztam nagy bajjal (pályából kirepülés, karaktereltűnés meg ilyesmi).

Még 8 nap, 12 óra és 10 perc...

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

McCl@ne
#263 McCl@ne [13401]
Játékkal kapcsolatban vegyes érzelmeim vannak:
Pozitívumok:
-zseniális hangulatkeltés, filmszerű élmény az egész, látszik, hogy rendezve van!
-grafika és hangok, főleg a mimika és a karakterek szövegei, hihetetlen munka lehetett, példátlan az eredmény is
-fasza történet, nagyon nehéz abbahagyni
-igényesen kialakított galaxistérkép, amit sajna csak részben lehet bejárni, de így is hatalmas!

Negatívumok:
-kissé szájbarágós, sajnos gyakran nézik hülyének a kedves játékost
-sok megkötés és díszletvilág (értsd: sétálók között robbanó gránát semmit nem csinál, ugyanúgy mennek tovább, szemük sem rebben)
-kibaszott bugos...
utóbbihoz: ugyan a tört verzió hibái nem jöttek elő, de vannak helyettük mások: bizonyos karakterek el-eltűnnek a videókból, alkalmanként kirepülök a pályáról, beragadások, egyes karakterek megszólításakor kilép a játék, stb., és ezek elég idegesítőek tudnak lenni, de majd patch javítja.

Plusz ami gáz, az a karakterlap. Nem azért, mert kevés tulajdonság van, hanem azért, mert kb. mire vki végigviszi, simán kimaxolhat majdnem mindent, ami vicc... Sokkal jobb lett volna valami aprólékosabb tulajdonság/képességfokozás, többféle skillel, hogy a pontokat nagyobb dilemma legyen kiosztani... így csak nyomom, ahova érem, aztán majd legközelebb teszek a másikra is, kissé hangulatgyilkos.

De az összhatás jó, némi variálással egy nagyon klassz kis játékot lehet majd faragni belőle, mint egy trilógia első darabja, bizony nagyon meggyőzően teljesít!

Respect is not given. It's taken.

Válasz erre

Razor03
#262 Razor03 [14703]
Ok, köszönjünk ezt a kis szent beszédet (nagyonmeghatóvolt), most már eltakarodhatsz és meg is dögölhetsz a baráti köröddel együtt.

Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!

Válasz erre

Előzmény: Marv 2008.06.09. 23:51
gabosh
#261 gabosh [5142]
SPOILER!

Egyébként Wrex mellék küldetésbe fog ellened fordulni? Mert dumáltam vele és kaptam 1 küldit tőlle. Szoval ha igen, akkor inkább azt későbbre hagyom.

Válasz erre

Eric
#260 Eric [20761]
OFF:
Fejezzétek már ezt be!!!
UFF!

"Dilisek ezek a rómaiak...!"

Válasz erre

Marv
#259 Marv [1567]
még egy OFF:
És köszi a pár kedves szót amúgy, tényleg jó esett.

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Marv
#258 Marv [1567]
OFF:

Fúú ember... Nehéz a szinteden magyarázni, de üsse kavics, próbálkozom még.

Mondtam, hogy bocsi? Mondtam... Mondtam, hogy figyelni fogok rá és jogos a lebaszás? Mondtam... Mivel volt a bajom? A stílussal (bár jónak mondom...) és azzal, hogy egyedül én vagyok kúrógatva méghozzá oly módon, mintha egy pedofil pap lennék.

Valószínű tőled se sokat publikáltak . De legalább van valami célod ahogy látom, engem kicsit más mozgat, mintsem az, hogy neked én most szimpatikus legyek-e és/vagy megfelejek a "szintednek". Én itt nem alkotni akarok te tufa! Hanem abban a 5-6 topicban, ami valamelyest érdekel és/vagy nem beszédtéma a baráti körömben (próbáld ki, az "van olyan jó" mint a fórum), feljövök és meghallgatom mások véleményét és elmondom arról a sajátomat.

Igyekeztem finoman és nőies lenni amúgy... De örülök, hogy 2-3-4 embert szétbasz az ideg tőlem, miközben én csak mosolygok az ilyen idegbeteg "megmondom a frankót" kirohanásaikon .

Ja és tedd ki az OFF-ot te paraszt, ha offolsz ! Szabályellenes!

ON:

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Előzmény: Razor03 2008.06.09. 18:29
KisCsirkee
#257 KisCsirkee [16989]
Mert a Pada nick 3 napos pihin van.

"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111

Válasz erre

Előzmény: tomcsa4 2008.06.09. 21:01
gabosh
#256 gabosh [5142]
Mostmár itt mindenkinek az a poén hogy 3 acca van?

Válasz erre

tomcsa4
#255 tomcsa4 [1340]
DE miért nem a rendes accoddal jössz beszélgetni, Padavan?

World of Warcraft 2006.01.31-2007.10.08 || only original server (Arathor) || total played: 239 days || Kedvenc játékom

Válasz erre

Előzmény: Közjegyző 2008.06.09. 20:49
Közjegyző
#254 Közjegyző [52]
Bocsánat, mármint Marv... nem Marc.

Válasz erre

Előzmény: Közjegyző 2008.06.09. 20:48
Közjegyző
#253 Közjegyző [52]
Marc nagyon is értelmes arcnak tűnik így netről, szerintem ilyen szintű leosztást nem érdemelt. (Az enyém nem ér, én skizó vagyok.)

Egyébként szánalom, hogy még egy hetet kell várni, de akkor sem töltöm le.

Válasz erre

Előzmény: tomcsa4 2008.06.09. 20:18
tomcsa4
#252 tomcsa4 [1340]
Nincs baj Marv-val sem. Sőt, nem is konkrétan róla van szó. Csak spoilert jelezze. Netes közösségben van, ez így illik. Legalábbis így dívik. Megnézed máshol is kiteszik (jó jó, máshol is vannak, akik nem, de ne ők legyenek a példák). Valaki érzékeny a témára. Olyan, mintha egy könyvnek/filmnek mondanád el. Érted. De van ez a Spoiler duma, evvel lehet jelezni. Jó jó megfeledkezik róla az ember, de ha többször kiteszi, mint ahányszor nem, az már jó. Esetleg vágólapra és másolgatja, nem kell állandóan leírni kézzel.

De Padavan-nal is elbeszélgetett Marv Grides topicban normálisan, szóval nem hülye gyerek. Illetve PS topicban én is vele. Rendes srác!

World of Warcraft 2006.01.31-2007.10.08 || only original server (Arathor) || total played: 239 days || Kedvenc játékom

Válasz erre

Előzmény: gabosh 2008.06.09. 19:54
gabosh
#251 gabosh [5142]
Off:
Hali!

A forumok a neten vannak, aki meg használja a netet, valószínűleg haszál nem épp eredeti programokat.Az hogy 1 játékot megvettél, esetleg többet, vagy még a windowsod is eredeti ettől még nem vagy jobb annál aki nem erre költi a pénzét, vagy talán nincs neki.

Én is "díjjazom" azokat a játékokat amik tényleg többet érnek az átlagnál, elfogadható áron adják őket és netán még a magyarítással is foglalkoznak (az más kérdés hogy ez milyen minőségű). Ezért van az hogy az én polcomon is ott "csücsül" a Diablo I-II + exp, starcraft + bloodwar, warcraft II-III (ezek szerintem szinte kötelezőek, mert maradandót alkottak de mégsem kezdem itt szarozni azokat akiknek esetleg nincs meg), Cod4, és még jó pár igényesebb alkotás. Netán még a Mass effect is odafér, de ez még később dől el.

Mivel ez a topic a Mass effectről szól, nem látok problémát abban hogy a játékkal kapcsolatbeli "élményeiket", kérdéseiket írják le a felhasználók. Hiába nem jött még ki az országban, vagy akár europában, valjuk csak be hogy akit érdekel az már kiprobálhatta, sőt végig is játszhatta. Ha megvetted a játékot, vagy megrendelted nem fognak hozzá olyan jogot adni hogy akinek előbb megvan (ha nem is eredeti helyekről) azt leszarozhatod. Sejtheted hogy ez a topic már elseje óta arról szól hogy mit hogyan és minek, nem arról hogy jöjjön már ki mert már nem birom idegileg...

Marv te meg vigyázz spoilerokkal, és probálj "maradandót" alkotni hogy elismerjenek.
De ahogy én látom nem Marv az eggyetlen aki itt spoilerezik, szoval miért csak vele van probléma?

Sry hogy beleszólok, nem ismerem a mostani helyzetet, mert csak néha írok ide, és most is játékkal kapcsolatos infot kerestem, de ezt találtam...


Az sg forumról meg ismételten csak annyit mondanék, hogy nem olyan szar mint mondják. Ott is vigyáznak arra hogy ne warezolják teli, csak ott több az ember, így több a noob is.

Sry a helyes írási hibákért és ha esetleg megsértettem volna valakit, tőle is elnézést, nem ez a szándék vezérelt.

Válasz erre

Razor03
#250 Razor03 [14703]
Hallod rohadék EZT ITT fejezd be mert ki leszel bannolva a picsába. Kurvára unalmas a vergődésed. Ha nem tetszik az antiwarez fórum akkor takarodj az sg-re, de legalább ne spoilerezd tele a fórumot. Mi faszért olyan nehéz ezt felfogni? Ahogy írták: nyiss bazd+ egy Mass Effect SPOILER topikot, ha nem tetszik, hogy napok óta oltanak. A másik meg, hogy ezen a fórumon te csak egy jelentéktelen szardarab vagy, szal jobb ha kussolsz, mert építő hsz amit letettél az asztalra jelen pillanatban a 0-t üti!

Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!

Válasz erre

Előzmény: Marv 2008.06.09. 08:29
KisCsirkee
#249 KisCsirkee [16989]
SPOILER

Jah, az űrlények még soha nem álltak szemben a Reaperekkel, ezért mindekt akartak az élre! Ezért lettünk mi az élen!

"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111

Válasz erre

Előzmény: Marv 2008.06.09. 14:32
Marv
#248 Marv [1567]
Spoiler!!!!!!!!

Hát de akkor is LOL! A birka humánok akik eddig sehol nem voltak egyszer csak a "szenátus" élén .

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Előzmény: KisCsirkee 2008.06.09. 14:29
KisCsirkee
#247 KisCsirkee [16989]
SPOILER

Hát, mivel a régi Council meghalt....

"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111

Válasz erre

Előzmény: Marv 2008.06.09. 14:27
Marv
#246 Marv [1567]
múgy nem sokat változtattam az eredeti női Sheaprdon, vörös haj, a jobb szemöldökétől a bal szeme aláig húzódó sebhely és gyönyörű szép hófehér bőr .

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Előzmény: KisCsirkee 2008.06.09. 14:21
KisCsirkee
#245 KisCsirkee [16989]
SPOILER ez is!

Nálam a Council kinyiffant, mindenkit Soveringre küldtem, Anderson lett az új Council feje, én pedig elfurikáztam a Normandy-n! (Gondolom közben még 1-2x jól meghúzta Shepard Ashley-t! )

"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111

Válasz erre

Előzmény: Marv 2008.06.09. 14:18
Marv
#244 Marv [1567]
SPOILER-es az egész!!!!!!!!!!!!!

Én mondjuk rendesen szétmászkáltam magam az első két főküldi között. Bejártam minden bolygót, meteort, rendszert (viszont 1-2 sajnos maradt, ahol még akkor a képességeim nem engedték meg, hogy a különféle pod-okat feltörjem . Legközelebb jobban figyelek majd ezekre és füzetet is fogok vezetni, hogy hol jártam már és mit csináltam .

gonosz barátunk nálad hogy járt? én valamelyest visszatérítettem a jó irányba és maga felé fordította szolgálati fegyverét . Az, hogy a Council tagja leszünk-e vagy sem? Nálam az lett a vége. Próbálom elérni, hogy ne lehessünk majd tagok, gondolom el is lehet, mivel választható, hogy megmentjük-é vagy sem őket. Sok lehetőség van benne . És kiváncsi vagyo a többi részre kihatása lesz-e, hogy mi a befejezésünk.

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Előzmény: KisCsirkee 2008.06.09. 14:12
KisCsirkee
#243 KisCsirkee [16989]
Befejeztem! Polcra való játék! De ezt a szabad mászkálást az univerzumban nagyon sajnálom!

"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111

Válasz erre

Előzmény: Marv 2008.06.09. 14:04
Marv
#242 Marv [1567]
SPOILER!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Egy picit te is összeomlottál a 200. bejegyzés körül . Velünk együtt... Tartom magam ahhoz, hogy semmi nagyot nem szóltunk el.

Én is vártam "Free Roam"-ot, de sajna...

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Előzmény: KisCsirkee 2008.06.09. 13:34
KisCsirkee
#241 KisCsirkee [16989]
ÉN kiírtam a SPOILER szót, saját felelőségre! A nagyobb horderejűnél még be is nyomtam a vatag betűt!

SPOILER:

Most tartok a végén az égő Citadellában, iszonyatos nagy leszámolás következik, utána pedig remélem lehet Free Roamolni az univerzumot! Minden bejárható bolygót 2x bejárok!

"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111

Válasz erre

Előzmény: Marv 2008.06.09. 10:38
Marv
#240 Marv [1567]
OK, mentem még visszább, tényleg volt amit elbasztunk, ennél amit pl.-nak hoztam jóval nagyobb... De pl. KisCsirke is szólogatott el, aki pedig szentnek lett beállítva. .

SPOILER!!!!!! (inkább kirakom minden hsz előtt ezentúl, még a "Helyzetjelentés"-ben is)

Egyébként végeztem a játékkal, elsőre olyan 36 órám volt benne. És még egy 200-at ellehetne tölteni újrajátszásokkal, stb. Nagyon várom már a magyar verziót mert a befelyezéshez közeledve azárt már kezdtem megkavarodni itt-ott, a vége fantasztikus (persze miért ne lenne) és nyitva hagy elég dolgot a trilógia következő részeinek.

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Előzmény: Marv 2008.06.09. 10:28
Marv
#239 Marv [1567]
"sőt, nyilván következőre kinyírom én is, mert miért ne, eléggé meghatározó pont a játékban és jó lenne azt is megnézni (ahogy meg is tetted)."

Szóval ebből csinálunk palávert egyébként... Semmi infót nem tartalmaz azon kívül, hogy valakit megölök majd, mert más fog történni valószínű. Se helyszín, se név! Bármire utalhat... És ez előtt végig kint volt a spoiler, de tény, hogy figyelhettem volna, még egyszer elnézést.

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Marv
#238 Marv [1567]
Mondtam, hogy tényleg nem kellett volna, nem volt szándékos... És elnézést kérek amiért megfeledkeztem a SPOILER kiírásról. Gondolom mással soha nem fordult még elő.

És örülök, hogy neked is tetszik .

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Előzmény: tomcsa4 2008.06.09. 10:18
tomcsa4
#237 tomcsa4 [1340]
Nem sértesz szabályt, hisz van itt a Dome-on PCGURU szekció is. Meg hát Guru az egyik magyar nyomtatott sajtó játéktémában, nem hiszem hogy rosszul néznék. Amit linkeltél oldalt nagyon jó, máskor is tedd!

Ellentétben McCl@ne szereti a történetet is véggikövetni, olyan mntha egy filmnek mondanád el a közepét/végét. Na mindeg, ne offoljunk.

World of Warcraft 2006.01.31-2007.10.08 || only original server (Arathor) || total played: 239 days || Kedvenc játékom

Válasz erre

Előzmény: Marv 2008.06.09. 08:38
Marv
#236 Marv [1567]
Egy egész jó oldal, némi hasznos infóval

Továbbá azt nem linkelném be, mert abban sem vagyok biztos, hogy említeni szabad-e vagy sem (így elnézést előre kedves Moderátorok, ha ezzel most szabályt sértek, de szerintem nem konkurencia ebből a tekintetből), de a PCGuru.hu-n van egy naponta frissülő Mass Effect rovat, ott is olyan infókkal mint pl. történelem, karakterek, bolygók, kasztok, stb. Elég jó.

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Marv
#235 Marv [1567]
Ja és képzeld nem mindenki olyan beteg, hogy egyszerre 2135146 fórumon regisztrálva van... Így ellentétben veled, aki még vittakozik is azon az igényes sg-n, én nem is szoktam olvasni .

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Előzmény: McCl@ne 2008.06.08. 19:53
Marv
#234 Marv [1567]
Ja hogy én beszélek mllé, Mr.onlylegálszoftver... Persze elméletileg nem írhatnék, ahogy te sem írhattad volna meg pár 10000 fröcsögő hsz-ed kis részét te álszent szar. Amúgy légy olyan kedves és te viszont gyakorlatilag ne írjál több nekem címezett levelet, mert olyan rohadt komolytalan és szánalmas vagy, hogy fennál a sérülésveszély ezektől a leveleidtől... félő, hogy egyszer nagyon beütöm a fejem amikor leborulok a székről a röhögéstől.

Rám lehet küldeni a BSA-t, te nagy 0 akinek az az egyetlen öröme az életben, hogy itt a fórumon szívja mindenkiből az életet, miközben simogatot az eredeti Mass Effectes dobozod. Biztos kapok vagy 12 Ft bírságot a kb. 20 másolt CD/DVD-mért...

Reagálj erre is valami nevetségeset légyszives, tudva, hogy úgy sem reagálok majd már rá (mert így lesz). Ellenben térjünk vissza a topicra.

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Előzmény: McCl@ne 2008.06.08. 19:53
Darien
#233 Darien [842]
De már megjelent régen. Csak nem pc-re.

"Some alien made you his bitch..."

Válasz erre

Előzmény: McCl@ne 2008.06.08. 17:21
McCl@ne
#232 McCl@ne [13401]
Leszarom a süket mellébeszélést, menjél spoilerezni az sg-re, pont oda való vagy. Nehogy már te verd magad a lopott szaroddal, komolyan mondom, beteg vagy. Elméletileg nem is írhatnál a játékról, hiszen meg sem vetted, onnantól pedig minden warez. Pláne nem spoilereket, te tetű!

Respect is not given. It's taken.

Válasz erre

Előzmény: Marv 2008.06.08. 18:30
fausztg
#231 fausztg [133]
Köszi! Műköszik, valamiért nem jöttem erre rá

Válasz erre

Előzmény: Creativ3Form 2008.06.08. 19:35
Creativ3Form
#230 Creativ3Form [33858]
Asszem ha spacet nyomsz játék közben, akkor ki tudod választani, hogy kinek mi legyen a kezében...

Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

Válasz erre

Előzmény: fausztg 2008.06.08. 19:33
fausztg
#229 fausztg [133]
Sziasztok!

Volna 1 kérdésem. Egy ideje már tolom a game-et csak egy pár opcionális küldetés óta észrevettem, hogy a csapat másik tagjai pisztollyal rohangásznak. Kérdés az volna, hogy hogyan lehet náluk váltani a fegyvert. Az equipment menüben hiába választom ki mondjuk az assault rifle-t nincs hatása. Eddig ment a dolog. 5let?

Válasz erre

Marv
#228 Marv [1567]
*álszent

http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P

Válasz erre

Előzmény: Marv 2008.06.08. 18:30

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.