Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Forma 1 2008

20761 levél
Válasz 08.03.28. 22:45 #726
Eric
14264 levél
Válasz 08.03.28. 16:56 #725
balays82
Ha a hozzászólásomból az jött le, hogy mindenért Alonso a hibás, akkor elnézést, egyáltalán nem gondolom így. Sőt, mint íram, örülök is neki, hogy végül is az ő közreműködésével lepleződött le a kémügy.
Hamilton-ról is azt gondolom, hogy bármire képes, hogy övé legyen a vezető szerep a csapaton belül. Ezt tavaly gyorsan be is bizonyította, hiszen a szezon előtti behízelgő nyilatkozatok után ("Én csak tanulni akarok az első évben a nagy világbajnoktól, meg készen állok segíteni neki, ha csapatérdek úgy kívánja." stb.), már az első olyan szituációban, amikor erre kényszerült (Monaco) elkezdte játszani az elnyomott áldozat szerepét.
A lényeg az, hogy Alonso-t és Hamilton-t is maximálisan az önérdek mozgatja ami lényegében természetes is, Schumacher is ezért volt nagy bajnok, az már más kérdés, hogy, ha voltak is piszkos trükkjei, azt mindig a pályán, mindeki szeme előtt játszotta ki, nem pedig a színfalak mögött zsarolósat, meg sértett kisfiút játszva. Kétségtelen, hogy Raikönnen és Massa is a saját érdekeit tartja szem előtt (meg mindenki más is), csak ők valahogy stílusosabban csinálták a dolgokat eddig.
1620 levél
Válasz 08.03.28. 16:40 #724
T-Jay
Jó kis business volt leigazolni Fernando-t hidd el. Másik dolog: közöljék, h Hami előnyt élvez Alonso-val szemben, ui Ronnak ő a lieblingje, és akkor igen, Alonso a köcsög. De nem "mindenki egyenlő", aztan meg kell nyitni a dimenziókaput a pilóta és a csapat viszonyulása közt. Nevetséges volt, amit csinált a meki, és nem mondom, Alonso-t nagyon meghülyitette ez, de én speckó megértem, mert vlhogy én is hasonlóan reagáltam volna le, csak kevesebb temperamentóval.

De ne már hogy mindenért a spanyol a hibás, okés? Mert ezt már nagyon unom...
Hogy valaki lehess, ne próbálj valakinek látszani.
14264 levél
Válasz 08.03.28. 16:33 #723
balays82
Ebben van valami, az már más kérdés, hogy Ron Dennis Hamilton gyerekkora óta egyengette a pályafutását, így egyértelmű volt, hogy egy konfliktus esetén kinek az oldalán áll.
Másrészről pedig Alonso tavaly éppen azt bizonyította be, hogy amennyiben nem az ő elképzelései szerint alakulnak a dolgok a csapaton belül, akkor bármire képes, hogy elmehessen onnan. Ebből következik, hogy Ron Dennis is maximum azt köszönheti Alonso-nak, hogy a már szinte elcsendesülő "McLaren gate" botrány új erőre kapott (hozzáteszem, szerencsére), hiszen a Motorsport Világtanács a Hungaroringen történt események után tárgyalta újból az ügyet, és szabott ki -egyesek szerint túlzott, mások szerint túl enyhe - büntetést.
20761 levél
Válasz 08.03.28. 16:24 #722
Eric
Szerintem meg igen!
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
1620 levél
Válasz 08.03.28. 16:22 #721
T-Jay
Nah, ez nem annyira.
Hogy valaki lehess, ne próbálj valakinek látszani.
20761 levél
Válasz 08.03.28. 16:17 #720
Eric
Na ez spec fordítva is igaz.

"Dilisek ezek a rómaiak...!"
1620 levél
Válasz 08.03.28. 16:14 #719
T-Jay
Különbség- Alonso semmit sem köszönhet Ronnak, de Hami annál többet.
Hogy valaki lehess, ne próbálj valakinek látszani.
6377 levél
Válasz 08.03.28. 15:56 #718
RatBaG
"Alonso nem kiabállt úgy Ronnal, mint a kis Hami..."

ja, csak megzsarolta... földre szállt angyal
"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed
1620 levél
Válasz 08.03.28. 14:24 #717
T-Jay
Ez az a két perc Crea, amikor is elkéne tenni az érzelmeket, és megnézni a két oldalt, amiről Marv barátom ir. Ezen el lehet gondolkodni.


A másik dolog, én is emberből vok, ahogy Alonso, ahogy chumi, ahogy Kimi...és ahogy Hami is, és nagyon el van tévedve az erdőbe, ha azt hiszi, h Mai azt is gondolja, amit nyilatkozik, a nagy túrót! Alonso-t azért szeretem többek közt, mert a Renault és ő óriásit vittek véghez, ami még a nagy wokingi gárdának sem sikerült- megtörni a Ferrari uralmat, és a "Schumi korszakot". A másik pedig az, h nem játsza el azt, h ő több az átlagso embereknél, vagyis nyiltan elmondja, amit érez. Nem picsázik, nem kamuzik csak azért, h majdan "emberségéért" többen szeressék. Ami tavaly a mekinél ment, az több volt, mint undoritó: ha Nando nyerte az időmérőt visszafogott taps, ha Hami, akkor "erezd el a hajam" buli ment. Az egész csapat a kis Hamit nyalta, és hidd el, 2x vbajnokként nem nagyon tűrted volna barátom, ha nem te vagy az elsőszámú, a közkedvenc. És nem trabit akart Hami alá, tévedés, trabival nem tudta volna őt támogatni. Egy csomó pénzt kaszált Fernandobol a meki, reklámok, mert ugye a 2007es szezon előtt Lewis Hamilton, mint márkát nem nagyon tudtad volna eladni, de a 2x vbajnok Fernando Alonso-t annál inkább, aztán Ron kihirdette a mindenki egyenlő, közben l.faszt, mindenki egyenlő, kivéve Hamilton-t. És akkor most izetlenkednek, h mekkora pilóta, meg hogy hogy kezdtett...télleg jó, itt nem erről van szó. DE honnan tudják, h NIoc Rosberg, ha mindjárt mekibe ül, h mire lett volna képes. Alonso a Minardiból indult, és hová ért. Aki eleve mekinél kezd, nos hagyuk...
A szezon előtti teszteken, meg a futamok előtt ki állitotta be a kocsit? Hamilton? Nem, segitek. Kellő tapasztalat hijján nem tudta volna beállitani, ezzel semmi gond, de ugye Fernando és a csapat állitották be, és azt élvezte Hami, kész ennyi.

Kössz Marv tesó amúgy. Ha van hiba, sry, nincs kedvem viszolv.
Hogy valaki lehess, ne próbálj valakinek látszani.
1567 levél
Válasz 08.03.28. 14:02 #716
Marv
Alonso seggét legalább nem egy egész "ipar" (nevezzük jelen esetben Forma 1-nek, érdekes a pilóták mégsem nagyon csipázzák, de legalábbis van 1-2 dolog amiért neheztelnek rá) nyalja a seggét amiért az első fekete pilóta és amiért Angliában megduplázta a nézettségét a sportnak! Plussz nem kevés dolog volt neki elnézve tavaly, csak mert ő a kis tehetséges fekete újonc aki megszorongatja, időnként le is győzi a 2-szeres VB Alonso-t. Nem mellesleg én sem igen viselném jól, ha világbajnokként és több éves tapasztalat mellett, egy újonccal egyszinten lennék kezelve, főleg ha ez a "srác" néhány futam után már kibaszna velem időmérő edzésen, amire fel én "visszabasznék" neki és végül csak én lettem volna megbüntetve és elkönyvelve szarházinak. És aki azt mondja, hogy nagy valószínűséggel Alonso helyében nem úgy viselkedett volna (de legalábbis ahhoz közelien) ahogy, az hazudik!

És ahogy írták is nem rég, az agyon dícsért és mélyen tisztelt (általam is!) Senna sem igen volt elragadtatva hasonló szituktól. Ne menjünk le köpködésbe és fikázásba légyszives.

Amelyik csapat meg nem tudja/tudná kezelni a helyzetet és ezáltal hazavágja/"tönkrebasszná" (szerintem kurvára nem történhetne meg!!!! mert nem idióták vannak a Ferrarinál) a csapatot Alonso, az meg is érdemli! Különben is érdekes, hogy ez a "szarházi szemét sportszerűtlen kacat ember" más pilótákkal el tud lenni és sportszerűen tud róluk és esetleges sikereikről nyilatkozni, tud velük beszélgetni és kézfogással köszönni, ha a boxban összefut velük (pl. Kimivel is tök jóban van, pedig kikapott tőle)! Továbbá megnézném hány pilóta menne vissza egy jóval szarabb csapathoz, ha már a picsája alatt van a mezőny legjobb ezüst Ferrárija.
http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P
31911 levél
Válasz 08.03.28. 13:57 #715
Creativ3Form
Világos...nem is gondoltam, hogy engem kritizálsz. Nagy levegőt véve egyet értek bizonyos dolgokban veled. Massával és a Hamilton "kiabálásával" meg azzal, hogy az imént említett Hami se egy szent. Én abszolúte támogatom, hogy egy csapaton belül a világbajnok pilóta előnyöket élvezzen, de az Alonso frankón elvárta volna, hogy a Hamiltonnak trabantot toljanak a segge alá és csak ŐT támogassák. A Schumachertől ilyet sose hallhattál. Plusz olyanokat is hallhattunk a spanyol szájából, hogy a Hami gyerek csak azért tud futamot nyerni a McLarennél, mert Ő a csapatnál van. És ez minden csak nem sportemberhez méltó viselkedés (Schumachertől ilyet sose hallhattál). Nekem a nagyképűsége az, amit nem tudok elviselni, és itt említeném meg a "Kimi és Fernando kölcsönösen tisztelik egymást" mondatodat, ami még viccnek is rossz. Emlékezzünk csak vissza az első világbajnoki évére a spanyolnak. Mindenki szidta a Schumit, hogy "már öreg vagy, vonulj vissza a faszba". Ekkor a spanyol bevédte, hogy "ugyan már...ő is csak ember, szálljanak le róla." Ez egy naggggggyon szimpi nyilatkozat volt az Alonsotól, egészen a következő idényig. Akkor ugyanis már a némettel küzdött a VB címért és természetesen akkor már nem védte a Schumit, hanem szidta, hogy mind a Ferrari mind a Schumi egy csaló geci. Tehát ennyit a tiszteletről. Tavaly azért mondott ilyeneket a finnről, mert az utolsó futamokon már tudta, hogy nincs esélye a címvédésre. De majd ha a Raikkönennel fog küzdeni a VB-ért, akkor ismételten kinyílik a bicska a sebében. Semmi baj nem lenne ezzel az emberrel (mivel vezetni azt tud) ha negyed akkora arca lenne, mint most. Bár most még nem tett semmi nagyképű nyilatkozatot és eléggé szerényen áll a dolgokhoz, de...idő kérdése és változhat a szitu.
Zárásként ismétlem magam...ha negyed ennyira nagyképű lenne, semi bajom nem lenne vele. És ezzel a legtöbben így vannak.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
20761 levél
Válasz 08.03.28. 13:55 #714
Eric
Schumacher javára talán annyi minimum írható, hogy ő képes volt több mint egy évtizeden keresztül tartani a szintet.
A belső motiváltsága mindenképpen talán a valaha volt egyik legjobb. Többek között éppen ezért is sikerült neki 7x a dobogó tetőfokára állni.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
1620 levél
Válasz 08.03.28. 13:38 #713
T-Jay
Én téged akarlak kritizálni, csak annyit akartam mondani, h ha néha félretennéd a gyűlöletedet úgy 5 percre, és végiggondolnád a tavalyi Ham- Al párharcot, akkor lehet, h picit másképp látnád a dolgot. Egyformán hibásak voltak, de téged ez ne érdekeljen abszolút. Massa remek kvalif pilóta, de a futamról van szó, akkor egy-két pálya van, amin képes vlmit alkotni. Valóban foglalja a helyet. Schuminak ugy kellett egy jó hátvéd a ferrarinál, mint földnek az eső. Kiminek is kellett Massa, akárhogy is nem tetszik, ez van. Fernandonak is kellett volna Hamilton, de nem a sunyiskodása. És ne feledjük, Alonso nem kiabállt úgy Ronnal, mint a kis Hami...aki mindent Ronnak köszönhet, azt is, h most nem egy gyárban húzza az igát.
Sztem szép lenne egy Kimi- Fernando Ferrari, mozgalmas év volna. És nem lenne megint semmiféle harc, mert Kimi és Fernando kölcsönösen tisztelik egymást. Jó kis párbaj volna. Érdekes, a Renaultnál miért csipázzák annyira Alo-t, tuti azért mert egy f.szfej, ja tuti.
De tudod mit, gondolj amit akarsz, nem akarok én sem anyázni, mert nincs értelme. Csak néha viselkedjünk értelmes emberek módjára.
Hogy valaki lehess, ne próbálj valakinek látszani.
31911 levél
Válasz 08.03.28. 13:29 #712
Creativ3Form
Szánalmas...lol. Mintha az Alonso nem nyavajgott volna tavaly eleget. Meg a "forma 1 korrupt" mondatot se hallhattuk még tőle ugye? De igazad, van ne is reagálj. Csak anyáznánk egy sort és nincs szügségem rá a gyomorfájásom mellé.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
1620 levél
Válasz 08.03.28. 13:25 #711
T-Jay
Öcsém, te nagyon tudsz. Inkább nem is reagálok a szánalmas hozzászólásodhoz...
Hogy valaki lehess, ne próbálj valakinek látszani.
31911 levél
Válasz 08.03.28. 13:14 #710
Creativ3Form
Tényleg nagy szüksége van a Ferrarinak az Alonso "nem az én seggemet nyalják a csapatnál ezért a forma 1 korrupt" meg a "hamiltonniggersrác (csak a ferkánál majd raikkönenfinngyereksrác lesz) azért olyan kircsi, mert én a csapatnál vagyok" féle nyafogásaira. Elismerem, hogy nagy csaták lennének de úgy tönkrebaszná a csapatot, mint a szart. A Ferrarinal ugyanis (ahogy tavaly a McLarennél) senki sem fogja a seggét nyalni. Akkor már inkább az általad felsoroltak közül valaki. De az Alonso csak maradjon a Renaultnál élete végéig...ott bőnyállal nyaldossák az ülepét.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
1567 levél
Válasz 08.03.28. 13:07 #709
Marv
Hakkinen kimagaslóan jó pilóta, Schumi nem jobb nála és fordítva szintén. Világ életükbe oda-vissza verték egymást a versenyekben. Coulthard jó, de nem ennyire. (szubjektív persze)

Szerintem pedig mindenki imádkozzon, hogy Alonso a Ferrarihoz kerüljön. Olyan csata lenne amit 20 évente egyszer lát az ember. Vagy a sok Anti-Alonsos fosik, hogy kiderülne igenis nem a Lotton sorsolják azokat a VB címeket? Szurkoljatok, hogy odakerüljön és bebizonyosodjon igazatok van és hogy lássátok ahogy Kimi szarrá veri a Ferrariban.

Másrészt pedig Massa csak foglalja a helyet a Ferrariban olyanok elől, mint Rosberg, Kubica vagy Vettel, akik ki is tudnák használni a lovacskákat.
http://www.youtube.com/watch?v=o2zCon5n7PI&NR=1 :P
14264 levél
Válasz 08.03.28. 11:32 #708
balays82
Azért azt a tényt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy a Ferrari a "Schumacher korszak" idején éppen ettől vált olyan sikeressé. Volt egy klasszis pilótájuk, meg volt Barichello (sőt korábban már Irvine is), aki, ha kellett, akkor az első helyről is félreállt. Sőt tavaly Massa is segítette Raikönnen-t, amikor már elszáltak a vb esélyei.
Korábban a Hakkinen-Coulthard páros esetében is felállítottak egy rangsort(úgy szól a legenda, hogy az alapján döntötték el, ki lesz az első számú pilóta, hogy az 1998-as Ausztrál Nagydíj célegyenes utáni kanyarjába ki fordul be elsőként).
De vissza lehetne menni a régebbi időkre is, hiszen például a legendás Senna sem nagyon tűrte meg, ha vele egyenrangú pilóta volt a társa (ha meg mégis, akkor olyan dolgok sültek ki belőle, mint a Senna-Prost féle - nem éppen lovagias - párbajok).
A lényeg, hogy amióta a Forma 1 kőkemény üzletté vált, azóta a csapatok nem engedhetik meg a házon belüli vérre menő rivalizálást. Vagy, ha igen, akkor elbukják a vb címet, ahogyan tavaly a McLaren, mert a két erős pilóta egymás elől is rabolt el pontokat, és a végén kiderült, hogy akár egy pont is nagyon sokat jelentett volna.
Ezek miatt gondolom azt, hogy egy Raikönnen-Alonso páros nem nyerő ötlet, mert kb. az sülne ki belőle, mint az Alonso-Hamilton kettős esetében (főleg, azok után, hogy a Ferrari élén sem áll most olyan keménykezű főnök, mint Jean Todt).

38325 levél
Válasz 08.03.25. 21:32 #707
kopé
vazz, ezt a szerelőt se látjuk viszont...
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
1620 levél
Válasz 08.03.25. 21:28 #706
T-Jay
Én nem azt mondtam, h ez nincs rendjén, hanem arra reagáltam, h mi lenne ha Kimi és Fernando egy teambe lenne. És sztem is igy jó, de néha kell azért az egyik segitsége...
Hogy valaki lehess, ne próbálj valakinek látszani.
5613 levél
Válasz 08.03.25. 21:23 #705
csuvi
és ez így is van rendjén. a forma 1-be egyéniségek kellenek, nem a másikhoz dörgölőző szürke egyenpilótácskák. miért is lenne nekem, nézőnek az jó, ha pár klasszist látnék körözgetni, egy-egy hátvéddel biztosítva?
A szó a legerősebb kábítószer, amit ember valaha is használt
20761 levél
Válasz 08.03.25. 20:41 #704
Eric
Kétséget kizáróan a nyalókás ember sara.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
470 levél
Válasz 08.03.25. 20:26 #703
Mezzo*
13840 levél
Válasz 08.03.25. 17:44 #702
powerhouse
komoly baki...
a cikk
If I look back I am lost
1620 levél
Válasz 08.03.25. 17:05 #701
T-Jay
Raikonnen sem nagy csapatjátékos, sőt Massa sem, sőt, lassan már senki sem az, mert a F1 kezd nem a csapatjátékról szólni...mindenki jobb akar lenni a másiknál.
Hogy valaki lehess, ne próbálj valakinek látszani.
10104 levél
Válasz 08.03.25. 17:02 #700
eti8
Inkább mint akik dugnak a stúdióban... rohadt idegesítő... rühellem mind a 2 idiótát, miért nincsenek értelmes kommentátorok?
Az élet egyetlen rendes metaforája a szalonna!
14264 levél
Válasz 08.03.25. 16:57 #699
balays82
Szerintem a pilóták 90%-a szívesen beülne Massa helyére, ebben nincsen semmi meglepő. Az meg régóta nyílt titok, hogy Alonso a Ferrari felé akar közeledni (egyes források szerint ugye tulajdonképpen már ott is van). Remélem, Massa összeszedi magát, mert Alonso finoman szólva nem csapatember, és egy Raikönnen-Alonso páros kész időzített bomba lenne. Ha már mennie kell Massa-nak, akkor inkább jöjjön a kis Schumi utód Vettel.
1620 levél
Válasz 08.03.25. 12:12 #698
T-Jay
Sztem nagy stil lenne...
Hogy valaki lehess, ne próbálj valakinek látszani.
18344 levél
Válasz 08.03.25. 11:44 #697
LiT
Amúgy az NSO szokásos szerencsétlensége...
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
18344 levél
Válasz 08.03.25. 11:43 #696
LiT
Alonso szívesen ülne Felipe Massa helyére a Ferrariba

PFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFF

NEEEEM megy az a Ferrarihoz.
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
55 levél
Válasz 08.03.24. 14:15 #695
arcane
Ott az elözéshiányhoz a kipörgésgátlonak semmi köze nem volt.
Hami is elismerte h azért nem ment neki,mert Webber zseniálisan vezetett,simán zárta az íveket a kanyarokban,egyszerüen nem tudott vele mit kezdeni.
Webber is kijelentette h Hami sokkal gyorsabb volt nála,szóval nem ezen mult.
Terror in a near future!Easyrider stand up pressure!Faster Monstertruckdriver!Highway Rock'n'Roll disaster!
20761 levél
Válasz 08.03.24. 11:08 #694
Eric
Akármekkora idióták is, én a Palikon mindig jót röhögök.
Mivel, hogy érdekel a dolog, egyből leveszem, ha marhaságokat beszélnek. Igazából még ez is szórakoztat...
Az persze túlzás, hogy minden egyes versenyen elhallgatnám a hangját, de így 2-3 versenyenként belefér.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
4956 levél
Válasz 08.03.24. 10:59 #693
bodajoci
Kb mint egy banánra áhítozó csimpánz az állatkertben... Megint ultra hülye volt mindegyik. Semmit sem találtak el, bármit is terveztek, mert annyira hülyék, h azt sem tudják ki melyik körben ment ki, meg mennyit tankolt kb. A legfaxább az volt, mikor megmagyarázták, h 2 kör az nem 2 perc, hanem majdnem 3, hát kérdem én, h mennyi 2*1.36? Sztem 3 perc 12 másodperc, nem pedig 2.50 körül, mint ahogy a birkája mondta...
“Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt önmagunkon bosszút állni.” (Marcus Aurelius, római császár)
38325 levél
Válasz 08.03.23. 23:20 #692
kopé
nem tudom, van neki annyi kislábujja?

"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
7503 levél
Válasz 08.03.23. 23:15 #691
Attila88
Meg a bal kislábujját, nem?
"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
38325 levél
Válasz 08.03.23. 23:07 #690
kopé
persze, autógrammal ellátva és mellé egy $ 10K-s csekket
"A lelkesedés diktálja az iramot, de a kitartás éri el a célt!"
7503 levél
Válasz 08.03.23. 21:54 #689
Attila88
A röhögése kurva idegesítő volt.
"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
7503 levél
Válasz 08.03.23. 21:53 #688
Attila88
Mert mi más lenne az ajándék? Ha a ferrari drukkeroknak üdvözlőlevelet küld?
"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
16989 levél
Válasz 08.03.23. 21:42 #687
KisCsirkee
Engem sem szokott idegesíteni.
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
29146 levél
Válasz 08.03.23. 21:26 #686
Germinator
Sőt, őt egyenesen imádom, és felvállalom az érzéseim
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
31934 levél
Válasz 08.03.23. 21:24 #685
szbszig
Téged a Horti sem idegesít, úgyhogy a te véleményed nem számít!...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
29146 levél
Válasz 08.03.23. 21:23 #684
Germinator
Hát... engem nem idegesítettek, és máskor sem szoktak, de ahogy látom, ezzel csak én vagyok így
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
11357 levél
Válasz 08.03.23. 21:22 #683
Tyrn
nagyon uncsi volt szerintem, de raikkönen megérdemelte.
és kérlek erősítsetek meg, h titeket is kurvára irritál már ez a buzi palik "kipörgésgátló" lászló... amit ezek a gyuszival ma megint összeröhögtek... szánalmas.
29146 levél
Válasz 08.03.23. 21:19 #682
Germinator
Vazz... jó, az 5 helyes büntetés az az ő hibájuk volt, nade ez a kerékcsere mi a tököm volt?? Jó, persze csapatmunka, mindenki felel a másikért, szóval nem érdemes mutogatni, mert egy csapatként kúrták el, de akkor is?

Legalább ötödikre behozta, aminek végül is örülök, hisz még mindig Hami vezet a bajnokságban így a második futam után
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
11785 levél
Válasz 08.03.23. 13:36 #681
Ghoost
Unalmas verseny volt. Úgytűnik semmivel sem könyebb előzni kipörgésgátló nélkül, lásd Hamilton és Webber esetét.
Kiminek meg a 2 dobogósnak gratula, Massa szerintem vezetői hiba miatt esett ki.
18344 levél
Válasz 08.03.23. 13:14 #680
LiT
Montezemolo: Räikkönen győzelme a legszebb ajándék a szurolóinknak

Így van
We are the Universe... Observing itself... Observing itself... Destroying itself...
1620 levél
Válasz 08.03.23. 10:44 #679
T-Jay
Webber annál értelmes pilóta, h vlha is olyat tegyen.
Grat Kiminek,, nem volt rossz.
Massa remek kvalif versenyző, de a futamokon, nos hát...hagyuk.
Kubica, nem rossz a srác. Szép volt tőle! De le a kalappal Trulli előtt, megfogta a Hamit, az tetszett.
Globálba egész jó volt, de én nagyon hiányoltam az esőt.
Hogy valaki lehess, ne próbálj valakinek látszani.
4956 levél
Válasz 08.03.23. 10:32 #678
bodajoci
Azér az igazság az, h ha(tudom ilyen nincs) a mekiket nem meszelik el az edzés miatt, meg Hamilton kerékcseréje nem olyan amilyen, akkor nem lett volna olyan eccerű ez a futam a ferkóknak. Szal annyira remélem nem kényelmesednek el. Massának má tényleg össze kéne kapnia magát, persze benn a pakliban az is, h tényleg volt vmi műszaki gebasz is, de a lényeg megint az, mint tavaly, h a mekik már befejeztek 2 versenyt is, a ferkók meg csak egyet, azt is csak 1 autóval. Szal van még min melózni, mer a Hami a végén qrva gyors volt, igaz, h ha Kimi beleránt akkor tudott volna 1.34.7-et is kb. De ez egy ilyen pálya, nem mindegyiken fog így kijönni a lépés.
“Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt önmagunkon bosszút állni.” (Marcus Aurelius, római császár)
16989 levél
Válasz 08.03.23. 09:58 #677
KisCsirkee
Jó verseny volt. Massát sajnálom, Rai első helye Kuika második helye viszont nagyon felvidít! A lengyel arc tud valamit, és a lenygel-magyar barátság fejében támogatom!

Fakin Nigger csak az 5-ödik lett, viszont Trulli jól tartotta! Thx neki!
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.