Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on

21647 levél
Válasz 07.08.25. 19:16 #25641
padavan
Kösz, hogy válaszoltál. Vagyi semmi KONKRÉTUMOT nem tudsz mondani, csak valamiféle, számodra valamire emlékeztető, meg hasonlító dolgot, ami ugye élből azt jelenti, hogy biztosan pontosan ugyanaz. És ez tígy, megdönthetetlen bizonyossággal hirdeted. Sőt, jobban tudod, mint a MG tagjai, mert ők sem tudják, amit tudnak, arról hazudnak, élből nácik, meg minden rossz.

SEMMIT nem tudsz felhozni a szervezet ellen az égvilágon. SEMMIT.

Tudod mit, az első kétes értékű, elítélhető akciójuknál én fogok elsőnek hőbörögni, hogy tiltsák be. Most azonban SEMMI okot nem látok erre.

A Jobbik mióta náci párt? Ja, amióta nem SZDSZ és MSZP-s szervezet? (hihi)

Mire fel ez a nagy ajvékolás, amikor semmi de semmi rossz nem történt? Csak nem hanulatkeltés folyik, méghozzá minden alap nélkül?

Egyébként napra-nap látok Che pólós elmebetegeket, meg CCCP-seket, mégsem kiáltok komcsivészt. (mer' már adott )
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
12270 levél
Válasz 07.08.25. 19:07 #25640
asas01
Jajjde álszent itt valaki. Nézd már meg milyen emberek lépnek be hozzájuk, légyszíves! 200 drdani. Az egyenruhájukon is látszik, hogy nem karitatív szervezetnek készült, az már más dolog, hogy ha bármi illegálisat tennének, szétverné őket a hatóság.
Nem mintha meg kellene magyaráznom, mivel tudod te is, hogy nácikat tömörít a Jobbik szervezete, de biztos nagyon jól esik hazudni magadnak.
Ha a Munkáspárt alapítana egy hasonló szervezetet, mondjuk Ifjak Szövetsége néven, akik vörös ingben masíroznának és több nyiltan kommunista is volna a soraikban, akkor is gondolom kötekednél, ha valaki lekomcsizná őket. Vicc ez az egész. Nyilaskereszt helyett oroszlán van az Árpád-sávos kitűzőn, a köszönést kicsit megváltoztatták, hogy ne legyen tökéletesen egyforma a nyilasokéval, aztán máris nem nácik.
i tell it like it is, cause im a bold figure
21647 levél
Válasz 07.08.25. 18:44 #25639
padavan
Mutass rá arra a pontra, ahola Magyar Gárdát jogi értelemben, vagy akármilyen értelemben el lehetne ítélni, és egyértelműen nácinak, vagy akár szélsőjobboldalinak lehetne nevezni.

Idézd be ide a célkitűzéseikben joggal kifogásolható tételeket, és vázold fel, hogy mi alapján kéne bármilyen szinten is elítélni egy most alakult szervezetet, amelynek egyetlen törvénytelen cselekedete nem volt. Ezzel máris tisztességesebb, mint a MSZP, és SZDSZ, ugyebár...
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
8067 levél
Válasz 07.08.25. 18:01 #25638
Gerry
Közvetlenül a zsidó temető, és "Zsömi a kislány Labrador retriver " után
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
12270 levél
Válasz 07.08.25. 17:59 #25637
asas01

Értem már miért lépett be drdani is, úgy tűnik mégsem akkora hülyeség. Fel lehet még iratkozni?
i tell it like it is, cause im a bold figure
8067 levél
Válasz 07.08.25. 17:57 #25636
Gerry
Legyen elég annyi, hogy az első oldalon található ismerőseinek jelentékeny része alul, vagy egyátalán nem öltözött hölgyemény, avagy pedig kedves hölgyemények egymásratalálását megörökítő fotókkal büszkélkedő hölgyemények (Miss PartyCicus for ex)
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
8067 levél
Válasz 07.08.25. 17:56 #25635
Gerry
Áááááá, de ott van a budapesti szórakózóhelyek krémjének táncoslábú fiatal szittyája is, Miss HyPeRcIcA, áááhá...
Nem is linkelek többet, ennyi elég volt a szittyákból már, tyuhajj..
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
12270 levél
Válasz 07.08.25. 17:55 #25634
asas01
Nem is azért van ott, egyszerűen a Peugeot szponzorálja őket.
A tyuhajjt viszont sajnos nem tudom meglesni, mert nem vagyok jelen iwiw-en, de őszintén szólva nem is vágyódik utána a szívem különösebben.
i tell it like it is, cause im a bold figure
8067 levél
Válasz 07.08.25. 17:51 #25633
Gerry
Amúgy sok meglepetést nem rejt magában a dolog: azok a közös ismerősök vele, akikről sejtettem is, hogy népnemzeti szittyafajvédők. Bár ebbe a sorba a Noszály Sanyit nem soroltam volna be eddig, dehát láthatóan igen ritkán futok vele összze, hogy megszittyásodott-alighanem úgy, mint a gondtalan zsidó temető is
(Bár azt nem értem, hogy az oroszlán mint olyan mióta népnemzeti turulállat? Belátom hiányosságaimat, hogy hogy mindig halovány négyeske voltam biológiából, de legjobb tudomásom szerint azt még félúton a Kárpát-medencébe se nagyon szedhettük úgy össze, mint a bolhákat)

Ámbár kezd tecceni egy a Magyar Gárda. Hát ilyenek az
ismerősei, rögtön a második, tyuhajj
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
12270 levél
Válasz 07.08.25. 17:45 #25632
asas01
Jahát, azzal azt hiszem amúgy is gyakran találkoznak.
i tell it like it is, cause im a bold figure
8067 levél
Válasz 07.08.25. 17:44 #25631
Gerry
A zsidó temetőt se felejtsd ki. Azon a ponton estem az asztal alá
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
12270 levél
Válasz 07.08.25. 17:43 #25630
asas01
Érthető, ki is akarna kimaradni egy olyan társaságból, amelyben egyszerre van jelen Party Cicus, egy autóbusz és egy rakás náci.
i tell it like it is, cause im a bold figure
8067 levél
Válasz 07.08.25. 17:43 #25629
Gerry
Te melyik vagy: a Rákosbivalybasznádi Tanácsháza vagy a LoLiTa SeXyB@bY? Amúgy tény, pontosan ez jutott nekem is eszembe: mecsoda jó hogy erről ír a zindex, most a sok népnemzeti fajhonvédő rögtön nekiesik és nagyüzemben bekattyintja a népnemzeti fajhonvédők leányegyletét ismerősnek. Szép az élet
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
2161 levél
Válasz 07.08.25. 17:36 #25628
Zup
Ennek hatására ismerősnek jelöltem őket...
‎1828 - Drakula fiatal szűz lányok véréből táplálkozik. 2010 - Drakula éhen hal.
8067 levél
Válasz 07.08.25. 13:22 #25627
Gerry
Wehh
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
1250 levél
Válasz 07.08.25. 01:27 #25626
ruskyy
Dzsízász... Ezt az interjút hol olvastad/láttad?
Bolje biti pijan, nego star.
8067 levél
Válasz 07.08.25. 01:19 #25625
Gerry
Nem politika, de azért a megfogalmazás szempontjából agyvérzés ez is: ma (pontosabban már tegnap..) a Szegedi Vízművek igazgatója egy interjúban kifejtette, hogy a lakosság láthatóan "alkalmazkodott a meleghez" lévén nem fogy több víz, mint általában máskor. Bazz, ilyetén baromságokat Ceauescu mondott, mikor meg kívánta reformálni az amúgy pöttyet éhhező lakossága étkezési szokásait. "Alkalmazkodott a meleghez"... a nép pedig szereti bölcs vezérét, Rákosi elvtársat! Alkalmazkodott...talán inkább csak horribilis számlákat fizet a jónép, s ezért nem locsol annyit a kertben sem...alkalmazkodott...
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
21647 levél
Válasz 07.08.24. 16:22 #25624
padavan
Amennyiben egy kormányzó párt soraiban felüti a fejét a korrupció és egyéb, aljas, ügyeskedő kis bizniszek, és azokkal kapcsolatban már gyanakodni sem szükséges, mivel egyértelmű a tényállás, nem igazán a Fideszt keresném meg, hogy akkor most hogy is van ez.

Ha a kormányban ilyen szintű furcsányságok akadnak, azért egy felelős van: A kormány. Nem oszlik meg a felelősség, kizárólag csak a bűnösök között.

Majd ha a Fideszről - akár kormányon van, akár ellenzékben -, hasonló volumenű turpisságok derülnek ki, őket is elő kell szedni természetesen.

De egy kormánypártnak jóval nagyobb a felelőssége, és jóval szigorubban kéne kezelni az ilyen eseteket. Ehhez képest nem történik semmi. Gratulálok. Bár nem tudom, mit vártam egy év eseményeit átélve...
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
2745 levél
Válasz 07.08.24. 16:18 #25623
dghost
Ha így megy má asse sokáig...
"Törvénysértés jogot nem alapít!" - Deák Ferenc
2550 levél
Válasz 07.08.24. 16:17 #25622
Pomee
de a törvényhozó szerv még mindg a parlament
Never underestimate the power of the Dark Side...
2745 levél
Válasz 07.08.24. 16:13 #25621
dghost
Na ja csakhogy nem ellenzéki képviselők vannak a kormányban...
"Törvénysértés jogot nem alapít!" - Deák Ferenc
2550 levél
Válasz 07.08.24. 16:10 #25620
Pomee
modjuk inkább úgy, hogy a felelősség is úgy oszlik meg, ahogy a képviselők száma a parlamentben.
Never underestimate the power of the Dark Side...
2745 levél
Válasz 07.08.24. 16:07 #25619
dghost
A felelőséget a kormányzat sem érzi! Mit vársz attól a médiától ami ezeket szolgálja?
Amit mondasz, az álom, szép álom...
"Törvénysértés jogot nem alapít!" - Deák Ferenc
21647 levél
Válasz 07.08.24. 16:03 #25618
padavan
Csak ez az oldal egy ideje már kormányzó hatalom, így nagyobb a felelősségük - legalábbis kéne felelősség...
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
2745 levél
Válasz 07.08.24. 15:54 #25617
dghost
Sajna ez így igaz!
"Törvénysértés jogot nem alapít!" - Deák Ferenc
2550 levél
Válasz 07.08.24. 15:52 #25616
Pomee
azért tulzásba nem kell esni... ugyan ez folyik a "túloldalon" is
Never underestimate the power of the Dark Side...
2745 levél
Válasz 07.08.24. 15:50 #25615
dghost
Persze, hogy erről nem szólnak a bal oldali médiumok! Mégis mit vártál?
"Törvénysértés jogot nem alapít!" - Deák Ferenc
17778 levél
Válasz 07.08.24. 12:13 #25614
MagicMoment
szetei és feri viszonya
erről persze atommódon kussol a baloldali média.
de mikor Vikiről derült 1-2 dolog akkor azonnal főcímlapon volt. annyira szánalmas ez a média...
3999 levél
Válasz 07.08.24. 09:35 #25613
drdani
viszont ez a hitlerebb meg sztálinabb ez kizúzta a biztosítékot!
ma nem a szkinheadek és a nácik a legnagyobb ellenség, főleg hogy nagyon kicsi az arányuk.

az ellenség, aki a mai rendszert támogatva fröcsög azorbánra, mert másra nincs agya, meg náciveszélyt ordibál, majd elmegy szavazni az emeszpére, merthogy a haladás, meg áldozatok.
valamint akik ebben segítik a médiát, és lenyeletik velünk ezt a sok mocskot!
de miért kell áldozatot? azért amit ők basztak el? és miközben tőlünk az utolsó filléreket is behajtják, ők szórják a milliárdokat közbeszerzés nélküli befeketésekre, puszipajtásoknak osztogatva a pénzt?
tudjátok, az ilyen közgazdászoknak mint egy a szemét g*ce Békesi,
csak számok vannak. Meg adatok. De nem látja az egyszerű emberek vérverejtékét, akik a számok mögött állnak, akik több műszakban dolgozva nem jutnak előre. most azokat mégjobban megnyomorítják.
de nem baj, békesi megkapja ezért az ocsmány és gyalázkodó megjegyzéséért a vállveregetést, ügyes voltál. még lehet csontot is kap.

a jóhiszemű polgár meg elszégyelli magát, hogy a magyarokra ezt mondták.
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
10960 levél
Válasz 07.08.24. 09:16 #25612
Lacko
Ugyan, ezen fel ne húzd magad. ez a tipikus porhintés. Mindig előjön a "náciveszély" baromság, ha szarul megy a szekér.

Mára mindenki rájött, hogy bazi szar kormányunk van. Még a fanatik maszoposok is szarul élnek. Valamit kell ilyenkor mondani.
És bolgárgyörgy-fanok ilyenkor újra összezárnak és vígan masiroznak a maszopra szavazni: "igaz, hogy szarul élünk. nem jövünk ki a nyugdíjból és az utcán döglünk meg, mert nincs kórház de a náciveszélyt, csak a mi ferink tudja megállítani".

Szánalamas. Olyan ez, mint a főpolgármesteri választáson a négyes metró. Mindig elsütik, mindig a pofánkba hazudnak, a sok barom meg mindig be is veszi.
3999 levél
Válasz 07.08.24. 09:08 #25611
drdani
loáááál!!!! de tudhatod, ha nem esküszöl fel a védelmükre, akkor nácikirekesztőszélsőjobbos vagy!

amúgy ez sokkal dúrvább-

OMG

"A szélsőjobb ellen jogi eszközökkel is föl kellene lépni, nem bízhatunk pusztán abban, hogy a társadalom egészséges erői kivetik őket maguk közül. E naivitás könnyen a radikalizmus terjedéséhez vezethet. A magyar társadalom mindig fogékony volt a szélsőségekre. Ma is sokakban él a "nemzeti sértettség", hagyománya van a bűnbakképzésnek. (...) Egyik alkalommal a Nobel-díjas közgazdász, Milton Friedman megkérdezte tőlem: "Maguk, magyarok olyan tehetséges, okos nép. Csak azt magyarázza meg, hogyan tudtak Hitlernél is hitlerebb lenni, sztálinabbak Sztálinnál? ""
(Békesi László közgazdász, 168 Óra, augusztus 16.)

''Csak azt magyarázza meg, hogyan tudtak Hitlernél is hitlerebb lenni, sztálinabbak Sztálinnál?''

mondtam már, hogy a jó édes kurva anyádat, te .....!!!!

"A Magyar Gárdától, bár célja a fenyegetés, önmagában nincs okunk tartani. Akkor lesz, ha akár csak egy is melléjük áll az állam intézményei vagy a fősodor pártjai közül - akár nyíltan, akár hallgatólagosan: akár tettben, akár gondolatban. Ezt kell ebben az országban a demokratáknak megakadályozni mindenáron."
(Magyar Narancs, augusztus 16.)

"A Magyar Gárda tagjai soha nem léphetnek az Egyesült Államok területére, ezt személyesen garantálom - mondta tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján Tom Lantos, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának elnöke."
(Magyar Hírlap, augusztus 17.)


Ja, és nektek is a jó édeset!


"De itt valahogy mindenki csak a másik szélsőségére érzékeny, a sajátjára nem. Ha azt mondod, árpádsáv és Wass Albert, azt mondom, vörös csillag és Guevara-kultusz."
(Papp László Tamás, Népszabadság, augusztus 17.)



ez viszont tökéletesen igaz, annyi kitétellel, hogy az árpádsáv és Wass Albert magyar nemzeti, a vörös csillag és csegevera pedig orosz, tömeggyilkos 'jelkép', ami teljesen elfogadott az árpádsávval és Wass Alberttel szemben...








Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
4154 levél
Válasz 07.08.23. 08:57 #25610
pres
Nem engedik, hogy hátrányosan megkülönböztessék. Hát akkor azt se engedjék, hogy előnyösen, bassza meg a pereces!
Fuck it Dude let`s go bowlin`
17778 levél
Válasz 07.08.23. 08:49 #25609
MagicMoment
12857 levél
Válasz 07.08.22. 17:07 #25608
konrad
Igen. Bár a szövegben "esküszöm" hangzik el, de mi mindig is "fogadalomtételnek" aposztrofáltuk a tisztavatást. Én 2001-ben szereltem le, azóta lehet hogy fordult a világ(?)

Tiszti fogadalom

A tiszti fogadalom a hivatás vállalásának szimbóluma, a feladatokkal, jogokkal és kötelességekkel azonosulás jelképe, a fegyveres szolgálatra való felkészülés folyamatának egyfajta végső visszaigazolása. A Magyar Honvédség eszme- és filozófia-rendszeréhez való azonosulás tömörített deklarálása, az elhivatottság tanúságtétele.

Katonai eskü (anno sorállomány)

A katonai szolgálaton belül létező hagyományok ápolásához és rituálékhoz köthető még a katonai eskü is, mint régi és az egyén, valamint a katonai szervezet életében döntő fontosságú hagyomány. A katonai eskü az elkötelezettség, a katonai normáknak, a haza védelmének vállalása iránti elkötelezettség szimbóluma.

Szövege: "Esküszöm, hogy a Magyar Köztársaságot híven szolgálom, a fegyveres erők hűséges katonája leszek. A Magyar Köztársaság érdekeit, állampolgárainak jogait és szabadságát bátran, a törvények betartásával életem árán is megvédem."

21647 levél
Válasz 07.08.22. 16:47 #25607
padavan
A "köteles lacika" történetet mintegy önvallomásként elolvashatod miniszterelnököd könyvében, ahol leírják, hogyan sikerült a hülyék fejébe kavarni ezt a sztorit. Ellenben a "baloldal" bűneivel, amelyek zsigerből és számításból jönnek, országot rommá verve.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
1344 levél
Válasz 07.08.22. 16:30 #25606
yerico
Köteles Lacikával nincs egyenlő súlycsoport, ő a "Hűbaszdmeg".
1344 levél
Válasz 07.08.22. 16:28 #25605
yerico
"Én ............................... hadnagy esküszöm, hogy a Magyar Köztársaság hűséges tisztje leszek.

A Magyar Köztársaság függetlenségét, az állampolgárok jogait bátran, az alkotmány és más törvények betartásával és betartatásával, a rám bízott katonák és fegyverek erejével, életem árán is megvédem. A katonai ismereteket elsajátítom, alárendeltjeimet a honvédelem feladatainak ellátására felkészítem.

Elöljáróim parancsainak engedelmeskedem, alárendeltjeimet jogaik tiszteletben tartásával vezetem, róluk emberséggel és felelősséggel gondoskodom.”

(Az esküt tevő meggyőződése szerint) Isten engem úgy segéljen! "

Akkor ez egy olyan fogadalom, ahol esküt tesznek a résztvevők... értem én.
1970 levél
Válasz 07.08.22. 16:27 #25604
Vaszilíj Zajcev
Azért Kövér Laci nem igazán egy súlycsoport ezzel a csókával.
A Szadisták annál genyóbbak, hogy csak úgy hülyeségeket bezséljenek, lásd a legújabb Kóka szösszenetet a székely autonómiáról.
Ez a buzi addig feszíti a húrt, amíg ...."lesz itt még bazmeg"!
divide et impera
1344 levél
Válasz 07.08.22. 16:21 #25603
yerico
A Szent Korona nem teljesen az alkotmányt jelenti, hanem kompletten a (z akkori) Magyar Államot, annak minden lakójával. A legfelsőbb hatalom szimbóluma, ami fölött már csak az Isten áll. LEgalábbis a Szent Korona tana valami ilyesmiről szól.

Amúgy az SZDSZ-nek is vannak hülyeségeket beszélő emberei, akiknek nincs már feladata, mint felbukkanni a médiában, mondani egy méretes baromságot, és a pártra irányítani a figyelmet. Ugyanez pl. a másik oldalon Köteles Lacika.
2745 levél
Válasz 07.08.22. 15:28 #25602
dghost
Helyes!!
"Törvénysértés jogot nem alapít!" - Deák Ferenc
12857 levél
Válasz 07.08.22. 15:04 #25601
konrad
Gusztosbarom azért firtat ilyen ökörségeket, mert fogalma sincs, milyen érzés ott állni és a Bánk bán "Hazám, hazám, Te mindenem"-re mondani a fogadalomtételt... (Ugyanis a barom még azt sem tudja, hogy az ifjú tisztek nem esküt, hanem fogadalmat tesznek! Esküt anno a sorállomány tett!). Én részese voltam ennek 92-ben a Kossuth téren, ahol a hűségre, hazám védelmére és a beosztottjaimról való gondoskodásra tettem fogadalmat. A Szent Korona, mint jelkép, országunk alkotmányának szimbolikus letéteményese. Ezek a b@rmok már megint kezdik a kavarást, mint az Árpád-sávos lobogókkal...

Nem baj, jövőre majd kiteszik a Hősök tere közepére a piros-narancssárga-sárga-kék homár zászlót, arra tegyenek fogadalmat, aztán gusztosokos megnyugodhat!

Ájjjj, hogy tűnnének már el a picsába...
10960 levél
Válasz 07.08.22. 14:36 #25600
Lacko
"Hogyan értelmezendő a modern köztársaság építésének célkitűzése akkor, amikor tisztjeink és tiszthelyetteseink a királyságot is jelképező koronára esküsznek? Miért nem a Köztársaság Alkotmánya kap kiemelt szimbolikus szerepet az avatás, az eskütétel során?" - kérdezi Gusztos Péter a kormányfőtől."

Igaza van gusztustalannak! Inkább egy bazi nagy gumilövedékre kellene esküdniük.

Sőt, még jobbat tudok! Mivel az összes harckocsinkat elajándékoztuk a "terrorizmus elleni harc" nevében Iraknak, akkor miért nem ajándékozzuk a Szent Koronát az amerikaiaknak? Back to Fort Knox!
21647 levél
Válasz 07.08.22. 10:11 #25599
padavan
Tiszta lelkiismerettel rettegnek a jók?
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
4154 levél
Válasz 07.08.22. 08:07 #25598
pres
A koronát, Merkelt, Ferit, esetleg Viktort?

Az utolsó kettőben benne vagyok. Az első szent, a második meg mégiscsak nő papíron.
Fuck it Dude let`s go bowlin`
4154 levél
Válasz 07.08.22. 08:06 #25597
pres
Lehet, hogy nézték a filmet, amiben van az a törpe néger gengszter.

Hát persze, hogy lőnek, de mivel a gumilövedék be lesz/van tiltva, ezért most már élessel.
Fuck it Dude let`s go bowlin`
31927 levél
Válasz 07.08.22. 00:09 #25596
szbszig
Azt hitték, kormányellenes akcióra készülnek

A kedvenc részem: "A beszélgetések során elhangzott az is, ha nem ülnek a járműben gyerekek, az egyenruhások is fegyverrel a kézben közelítették volna meg a járművet." Tisztára, mint Irakban. Lassan nálunk is előbb lőnek, aztán kérdeznek...

Mondjuk hozzá kell tenni, hogy nemcsak nálunk áll barmokból a rendőrség:

Körözött terroristának nézték a hétéves kisfiút
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
21647 levél
Válasz 07.08.21. 23:14 #25595
padavan
Ennyi a szinvonaluk. Hagyni kell őket a saját salakjukban fetrengeni.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
12857 levél
Válasz 07.08.21. 21:37 #25594
konrad
"humorizálnak" bocs.
12857 levél
Válasz 07.08.21. 21:25 #25593
konrad
Balos agymosottak pedig így "hunorizálnak" féregferenc blogjában:

- Miért találkozott magyarországi látogatása alatt Angela Merkel, Orbán Viktorral?
- ???
- Csak azért, mer' kell.

Hehehe, k*rva vicces. Szánalmasak
12857 levél
Válasz 07.08.21. 21:18 #25592
konrad
Menjünk!!! Én ácsolom a bitót, te hozd a kötelet...

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.