Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on

1344 levél
Válasz 06.12.20. 12:55 #21191
yerico
" egyre üresebbek a zsinagógák (vagy csak öregek vannak) és mégis olyan sok a nagyszályú díszzsidó."

És még mennyivel több a divatkeresztény manapság, volt pártfunkcionáriusok lettek hirtelen hithű keresztények. Ennek ellenére (vagy emiatt???) a katolikus templomok látogatottsága 5-10% a teljes, magát vallásosnak valló lakosságot tekintve. Na jó, az emberek harmada azért nem jár templomba, mert az egyház politizál, kis része azért, mert az egyház sokkal inkább gazdasági társaság, mint vallási intézmény, de akkor is ott a másik rész, akik csak szájukban keresztények, tetteikben nem.
1344 levél
Válasz 06.12.20. 12:51 #21190
yerico
Ez e lényege, a zsidó az vallás, és kész. Pont úgy, mint a kereszténység. A hivatalos magyar államvallás a keresztény (azaz a katolikus, de ez most lényegtelen). Kérdezem én, akkor a magyarok és a németek azok egy faj(ta), mert egy a vallásuk? De hiszen akkor egy fajtába tartozunk a dél-afrikai keresztény négerekkel is, tehát akkor ők is magyarok. Nosza, adjuk nekik akkor oda az állampolgárságot is. Azt hiszem, ezt senki sem akarná...
4685 levél
Válasz 06.12.20. 12:45 #21189
Christoph
"Izrael mocskolásában élik ki magukat a XXI. század nácijai."
Most akkor ki azonosítja a zsidókat a kormányukkal? Mert ahogy látom az neked zsidóellenes aki támadja az izraeli politikát. Magyarul aki nem nyalja ki a seggetek (lásd USA) az antiszemita... ez tetszik. Mint itthon Gerő elvtár aki vaskos könyvet írt a Magyar Nemzet antiszemita írásaiból...komoly történész....állítólag. Minap hallottam (nem is tudom vicc volt e vagy komoly, antiszemitizmus terén nem lehet tudni) A Magyar Nemzet olyan ravaszul antiszemita, hogy már nem is jelentet meg antiszemita írásokat, hogy átverjék az embereket .
A tv-ben láttam nyilatkozni Frölich Róbert rabbit, aki sajnálkozását fejezte ki mennyire nem tartják a zsidók a hitüket. Csak az az érdekes, hogy egyre üresebbek a zsinagógák (vagy csak öregek vannak) és mégis olyan sok a nagyszályú díszzsidó. Na ezt rühellem. Akkor most nem a több ezer éves vallást kéne védeni, továbbvinni amire olyan büszke? Ha igen, akkor a megtartásán kéne fáradozni, nem pofázni róla, meg antiszemitizmussal vádolni mindenkit.
20761 levél
Válasz 06.12.20. 12:31 #21188
Eric
"Egyébként meg egy tisztán faji alapon megszervezett állammal... "

Anélkül, hogy bármelyik oldalra is állnék: ez mekkora baromság már!
A zsidó nem faj.
Ennyi erőből bármely nemzeti alapon szerveződött állammal probléma van???
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
12270 levél
Válasz 06.12.20. 12:26 #21187
asas01
Na, emlegetett szamár. Ti vagytok azok, akik vígan azonosítják a zsidóságot Izrael kormányával. Kicsit leegyszerűsítem, így talán a te agyadba is befér majd: olyan ez, mintha teszem azt egy román élősködő piócákank nevezné a magyarokat, majd mikor kérdőre vonják, azt mondaná hogy neki csak a határontúli magyarokkal van gondja, az ő politikájukat ellenzi.
Ebben az esetben elég nyilvánvaló lenne, hogy en bloc rühelli a magyarságot. Ugyanez a helyzet áll fent, amikor egyesek gyerekgyilkos, kapzsi szemeteknek nevezik az izraeli zsidókat. Nem(csak) Izraellel van bajuk, egyszerűen így próbálják leplezni a gyűlöletüket.

hadzsi:
Ne terelj! Tudod nagyon jól mi a gond a szabályozatlan bevándorlással. Hamar államolgárságot szerezne 3 000 000 palesztin, és akkor bizony lenne nemulass. Pillanatok alatt a vesztébe kergetnék az országot, ellehetetlenítenék a kormányzást. Arra nem is merek gondolni mi történne egy háború esetén ezen körülmények között.
i tell it like it is, cause im a bold figure
2705 levél
Válasz 06.12.20. 12:17 #21186
hadzsi
Akkor legyen fajta. De a vallásnál egy picit azért több, de lehet mellébeszélni meg poitikailag korrektkedni.
"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/
2705 levél
Válasz 06.12.20. 12:15 #21185
hadzsi
Engem nem bánt ha fizetnének sem mennék. Csak akkor a jogállam dolgot hagyjuk jó. Az nem jogállam, ahol faji alapon lehet csak letelepedni. Egyébként meg, hogyan is jutottak el a zsidók oda a kibucokba? Honnan is szerveződött a cionista mozgalom. Ja hogy ők is bevándorlók voltak...és megszívlelve magic tanácsát nem vitatkozom veled. Biztos neked van igazadé s az ott nagyon jó élet. Nagyon jó egyeseknek.
"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/
4685 levél
Válasz 06.12.20. 12:12 #21184
Christoph
"Az Izrael-ellenesek és az antiszemiták között kicsit nagy az átfedés ahhoz, hog véletlenről beszélhessünk...Az Izrael-ellenesek és az antiszemiták között kicsit nagy az átfedés ahhoz, hog véletlenről beszélhessünk."

Egy szűklátókörű sötét ember vagy jó ég!!! Magyarul azonosítod a zsidókat a kormányukkal. Honnan tudod, hogy minden zsidó úgy gondolkozik, mint te és a terrorista beütésű kormányod. Ez olyan jellemző... aki nem tartja be egy szűk vezetés szabályzatát az már nem is zsidó, akár az Ószövetségben. Mondjuk ezért tudtak egyedülállóan megmaradni, de ez teljesen kirekesztő, mint amilyen te is vagy. Ezzel a provokáló kizárólagosságot hirdető állásponttal szerinted lehet híveket szereni? Honnan is ered az antiszemitizmus gyökere?
Az a legsajnálatosabb, hogy a mai zsidó identitásúak általában jobban ismerik az izraeli helyzetet meg az újságokat, mint a tórát...
12270 levél
Válasz 06.12.20. 11:56 #21183
asas01
Az egy dolog, hogy már nem hordasz fehér cipőfűzős Martenst. Ez nem jelenti, hogy idegenkedsz magától az ideológiától. Az meg, hogy nem a zsidókat utálod, hanem a cionistákat igencsak átlátszó hazugság, elég elolvasni a hozzászólásaidat. Az Izrael-ellenesek és az antiszemiták között kicsit nagy az átfedés ahhoz, hog véletlenről beszélhessünk.
Valamiért az utóbbi időben nagyon népszerű lett a "zsidó" szó "cionistára" való cserélése az antiszemita írásokban. Ennek oka talán az lehet, hogy nem vallhatják be a nácik hogy azok, hiszen ezzel gyakorlatilag legitimizálnák Izrael létét. Izrael mocskolásában élik ki magukat a XXI. század nácijai. Így politikalag korrekt.

yerico:

Éppen ezért nem is ítélhető el teljes mértékben Magyarország hadbalépése. Nyilván jobb lenne a megítélése a dolognak, ha a vörösök már a határ előtt állomásoztak volna és, ha a segítséget nem a másik - egyébként a szovjetekéhez hasonló tervekkel rendelkező - bűnös hatalomnál keresték volna az ország vezetői. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy amikor Magyarország hadba lápett még nem tudhattak a szovjetek valódi céljairól(vagy igen? nem vagyok biztos).
i tell it like it is, cause im a bold figure
17778 levél
Válasz 06.12.20. 11:27 #21182
MagicMoment
egyszer már leírtam az egészet,de te azt gúnnyal fogadtad. újra nem fogom leírni,minek? azt is leírtam,h kikkel van bajom. de mivel ebben benne volt az,h zsidó(természetesen az egészet nem olvastad akkor végig,csak megláttad benne a varázsszót),máris antiszemita vagyok
1344 levél
Válasz 06.12.20. 11:25 #21181
yerico
"Nem az volt a kérdés, hogy lesz-e háború, hanem az, hogy ki támad először."

Ugyanez állt fent Hitler és Sztálin között is, csak Hitler beelőzött, de mégis elbukta a honvédő háborúját. Sőt, mondok jobbat, a szovjet támadás egyik fő iránya Budapest lett volna, tehát a magyar hadbalépés igazából honvédő háború volt.
17778 levél
Válasz 06.12.20. 11:23 #21180
MagicMoment
egyszer voltam,egyszer vagyok náci. döntsük már el. vagy a nagy fröcsögésben már nem tudsz rendesen fogalmazni? kérlek szedd már össze magad mr judeai hitler
12270 levél
Válasz 06.12.20. 10:44 #21179
asas01
Ezért mondtam, hogy játszod az értetlent. Te is látod miket ír, te is látod, hogy nyiltan antiszemita. Elég nyilvánvaló, hogy milyen elveket vall, nem kell mosdatni azt a szerencsétlen szerecsent.
Mondjuk a legszánalmasabb az, hogy megpróbál úgy beállítani, mintha mindenkit antiszemitának bélyegeznék, holott tudja, hogy ez nem igaz.
i tell it like it is, cause im a bold figure
1970 levél
Válasz 06.12.20. 10:38 #21178
Vaszilíj Zajcev
Én még sajnos az életemben nem találkoztam MM-el, ezért csak a hsz-ek alapján tájékozódom.
Hogy értetlen volnék, meglehet, maximum Teller Ede, és Vizi E. Szilveszter MTA elnök viszonylatában tartom ezt a megállapítást érvényesnek.

A való életben, meg lehet, h én egy 2m-es 110 kilós, pumpaszájú, mikrofonhajú nigger vagyok. Sosem fogjuk megtudni...
divide et impera
12270 levél
Válasz 06.12.20. 10:33 #21177
asas01
Namost akkor MM vagy egy 8 éves szintjén van agyilag, vagy csak szimplán nem sikeülrt kinőnie ezt az agybajt az évek során. Te is nyilván olvasod miket ír, nem kell ám játszani az értetlent.
Lehet, hogy a való életben nem ilyen, én a hozzászólásai alapján tudom megítélni.
i tell it like it is, cause im a bold figure
1970 levél
Válasz 06.12.20. 10:27 #21176
Vaszilíj Zajcev
Szerény személyemmel, igaz köbö 8-10 évesen rendszeresen vettem részt cigány (hasonló korú, vagy idősebb) organikus képződmények bántalmazásában, megfélemlítésében. Sőt, még a buksimat is berörték 1x egy jó nagy kővel, de valszeg nem érdemtelenül.
Mivel később egy jobb környékre költöztünk, ezzel a ma már saját magam által is elítélendőnek tartott tevékenységgel felhagytam, és az ált. isk végére, köszönhetően továbbá a versenysportnak és egy dönöjű bogár szemű lánynak, jó gyerek lettem. Innentől már csak régi ismerőseim útján "szurkoltam" az egyébként csapatokba rendeződött bőrnyakúaknak. Akik egyébként gördeszkások, és Depesmódosok lettek, majd végül Krisnahívők...

Gyanítom ha nem is e forgatókönyv szerint, de MM is ilyen vonalon "náci".
Tudod mit, én is náci vagyok!

divide et impera
12270 levél
Válasz 06.12.20. 10:25 #21175
asas01
Kettőt találhatsz. Kimutattad már párszor a fogad fehérjét. Ügye nem kell idéznem tőled? Gondolom tudod pontosan miket írtál.
i tell it like it is, cause im a bold figure
2724 levél
Válasz 06.12.20. 10:19 #21174
CitizenX
Ha Magic náci, én vajon mi lehetek a szemedben....
www.csinicucc.extra.hu
12270 levél
Válasz 06.12.20. 10:09 #21173
asas01
Egyipton kiüríttette az ENSZ sínai bázisait és összevonta az izraeli határon a csapatait. Nem az volt a kérdés, hogy lesz-e háború, hanem az, hogy ki támad először.
i tell it like it is, cause im a bold figure
12270 levél
Válasz 06.12.20. 10:05 #21172
asas01
Akkor jókora nigger lehetsz. MM maga mondta, hogy "fehér cipőfűzős" volt. Fejből vágja a Cion bölcsit és olyan gyöngyszemekkel kápráztat minket, mint a "gyilkos a fajtád".
i tell it like it is, cause im a bold figure
1970 levél
Válasz 06.12.20. 10:01 #21171
Vaszilíj Zajcev
MM olyan náci, mit amekkora néger én vagyok!
Hehehe
divide et impera
1344 levél
Válasz 06.12.20. 10:01 #21170
yerico
Amúgy meg emlékeim szerint a 67-es háború volt az, amit kifejezetten Izrael indított, megelőző támadást mért a körben levő ellenséges arab államok légiereje ellen. Miután a légierejüket kiütötte, a jobban szervezett és irányított zsidó csapatok megalázó vereséget mértek az arabokra. Persze emiatt tört ki a 73-as háború, ahol Izrael csakis azért tudott nyerni, mert nem volt potens arab vezető a túloldalon, ezért egymást akadályozták a támadó arab erők.

Ezt csak azért írtam, mert nem mindegyik háború volt kifejezetten honvédő háború, vagy ha igen, akkor az 1940-es szovjet-finn háború is az volt a szovjetek részéről, de nevezhetnénk a teljes második világháborút is annak német részről.
1344 levél
Válasz 06.12.20. 09:54 #21169
yerico
Azért a zsidót ne tekintsük fajnak, (ha már akarjuk, akkor is csak fajta), legyen inkább vallás. A világ minden részén élnek zsidó vallású emberek, feketék, fehérek, arabok, ázsiaiak.
12270 levél
Válasz 06.12.20. 09:34 #21168
asas01
Jajj, istenkém! Te még itt vagy?
Az arabírtó lázálmadira nem vagyok annyira kíváncsi, ezektől meg is kímélhetsz. Saját bevallásod szerint is náci vagy, úgyhogy kb röhejes, ahogy antiszemitázásra panaszkodsz. Melleseg sem Morellora, sem Lackora, sem pedig hadzsira nem mondtam, hogy náci lenne, úgyhogy mint korábban oly sokszor, ismét hazudsz. Nem mintha meglepne.
i tell it like it is, cause im a bold figure
12270 levél
Válasz 06.12.20. 09:28 #21167
asas01
Mit meséljek a jogok érvényesítéséről? Működik, ennyi.
A palesztin blokkokat a palesztinoknak kéne ellátni árammal, ha már olyan önállóak és nem hajlandóak elismerni Izrael létét. Tudod, ha nem fizetik a számlát, akkor Izraelnek(ami számukra nem is létezik) aligha kötelessége ingyen szolgáltatásokat nyújtani. Az üzemanyagot is egy izreali cég szállítja, több millió dollárral tartozik már nekik a PA vezetése. Úgy tűnik a 250 milkás iráni segély elment fegyverre.

Látom nagyon bánt, hogy Izraelben csak zsidók telepedhetnek le. Szerinted hány hónap alatt válna kisebbséggé a zsidóság a zsidó államban, ha bárkit beengednének? Izraelt helyzete miatt nem lehet a világ többi országához mérni. A szigorú szabályozás nélkül már hosszú évekkel ezelőtt összeroppant volna.
i tell it like it is, cause im a bold figure
17778 levél
Válasz 06.12.20. 08:03 #21166
MagicMoment
neked még nem tűnt fel,h ha izrael mellett állsz,akkor jó ember vagy,ha szólni mersz ellenük,akkor elfogult vagy,semmivel sem tudod bizonyítani és a többi szokásos dumát kapod tőle. ő már vitázott morelloval, citizennel(padavannal is )lackóval is,és a sor még messze nem véges. de mindig ugyanazokat vágta a fejükhöz. végülis mindenki akivel vitázott azok antiszemiták voltak,ebből kifolyólag teljesen elfogultak,soha semmit nem tudtak bizonyítani(csak ő természetesen és csak neki lehet igaza). és hát ugye a legfontosabb h bár ő az összes arabot kinyírná, elégetné, megkinozná, ez természetesen NEM rasszizmus,csupán önvédelem
egyetlen egyszer sem mondta,h izrael hibázott,csak akkor,amikor nem öltek, nem kínzoztak, nem foglaltak palesztin területeket. vagyis a teljes apartheid mellett van. és még nem rosszabb mint hitler? hát pedig neki lenne mit tanulnia tőlük.
2705 levél
Válasz 06.12.20. 03:32 #21165
hadzsi
Valóban milyen alapon...fenntartom nemcsak az alant leírtak miatt hanem azért is mert Izrael nem tudja igazolni legitimitását.
Mesélj a jogok érvényesítéséről lécci valóban keveset tudok, csak annyit, hogy az Izraeliek palesztin blokkokat sötétítenek el hetekre és sehol semmi csak elvétve egy-két híradás. Engem nem (csak) az elnyomott palesztinok háborítanak fel, hanem az, ahogyan megszületett egy olyan kreálmány, mint Jugoszlávia. Volt szerencsém olvasni Koestlertől pár cionizmussal foglalkozó írást. Szép gondolatok, de ettől nem lesz legitim egyetlen állam sem. Én csak azt látom, hogy nem egy hibás arab felfogás van, hanem egy hibás zsidó és egy hibás arab és egy világ, amely tétlenül szemléli, sőt részrehajlóan szemléli azt, hogy mi történik a Közel-Keleten. Egyébként meg egy tisztán faji alapon megszervezett állammal egy picit is értelmes ember mit tud kezdeni? Kb. annyit, mint egy posztfeudális vallási őrületbe vonaglóval.

Örülök, hogy legalább te ilyen tisztán látod a helyzetet.
"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/
12270 levél
Válasz 06.12.20. 00:44 #21164
asas01
A terrorizmus igazolásával kapcsolatban erre gondolotam, nem a telepeses mondókára:

És még van pofájuk terrorizmusról beszélni. Milyen alapon?

Mondjuk eleve baromság a(már nem létező) zsidó terrorizmust az intifádához hasonlítani. Az utóbbi egy pirinyóval talán nagyobb horderejű volt.

A jogokat mellesleg nagyon is jól érvényesítik az arabok Izraelben. Az ellenkezőjét persze nem tudod bizonyítani, de azért kitartóan vádaskodsz. Ez azért elárul valamit az objektivitásodról. Pont annyi képviselőjük van, amennyit bejutattak a szavazataikkal. Azt várod, hogy egy kb 15%-os kisebbség tegye ki a Knesset felét? Gondolom az is felháborító, hogy itthon nem cigány minden második politius. Biztos itt is nagyon el vannak nyomva a kisebbségek.

Össze-vissza vagdalkozol, valódi érvek nélkül. Izrael diktatúra? Aha, jó. Majd gyere vissza, ha valódi érveis is lesznek, nem csak elnyomott arabokról szőtt fantáziáid! Attól még, hogy sokszor megismétesz valamit, nem lesz igaz.
i tell it like it is, cause im a bold figure
2705 levél
Válasz 06.12.20. 00:08 #21163
hadzsi
A jogok biztosítása és a törvénybe foglalt csak a lapon érvényesülő jogok az két különböző dolog. A sztálinista alkotmány is demokratikus alkotmánynak hirdette magát és biztosította mindenkinek a szólásszabadságot, ennyit erről.
Mennyi arab is ül abba a parlamentbe? Biztosan annyi, hogy megfelelően tudják képviseltetni magukat ugye?
Ki igazolja itt neked a terrorizmust mi? Én? Próbáld már meg értelmezni a mondatot és azt hogy mire reagáltam. Te azt mondtad, hogy a zsidó telepesek ellen terrorista akciókat hajtottak végre a palesztinok. Erre mondtam, hogy ez vica verza igaz. Ha ezt te a terrorizmus igazolásának veszed lelked meg intelligenciád rajta. Demagóg vagyok pff...még mindig kevésbé mint te.
"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/
12270 levél
Válasz 06.12.19. 23:50 #21162
asas01
Mi az, hogy "honvédő háborút hirdet"? 20 évente megtámadtatják magukat az összes szomszédjukkal? Ej, ez a zsidó furmány! Annyi eszük azért lehetne, hogy ha már kiprovokálnak egy háborút, akkor abból valmi hasznot is húznak. Mondjuk elfoglalhatának végre valamit, hiszen az egész környéket maguknak akarják, nem? Nagyon jófej vagy ám. Semmi alapja nincs ennek az terjeszkedős hülyeségnek, de azért te szentírásnak tekinted.

Az arab képviselőket az arab szavazók választották be a parlamentbe, nem az országimázs-központ, hiába próbálod valami rasszista diktatúraként bellítani Izraelt. Bizony-bizony, azok a hazafiak szavaztak ezekre, akik gyászmenetet rendeznek az országuk függetlenségi napján. Amúgy is icces, hogy éppen Izraelről vélekedsz így, mikor a Közel-Keleten szinte egyedülálló módon egy muszlim nőnek és egy zsidónak pont annyi jogot biztosítanak, mint egy muszlim férfinek, aki majd' az összes arab országban felsőbbrendűnek számít. Az is mókás, hogy mindig a 60 éve megszűnt zsidó terrorizmussal igazolod a mai napig tömeggyilkosságokat elkövető dzsihádisták tetteit. Merthát volt a Stern, úgyhogy most mindent szabad, buli van.

A palesztinok megnyúzását pedig inkább nem is kommentálom. És még én vagyok az elfogult demagóg, mi?
i tell it like it is, cause im a bold figure
2705 levél
Válasz 06.12.19. 22:52 #21161
hadzsi
Mégis milyen az, ahol faji alapon méricskélnek, hogy lehetsz-e állampolgár vagy nem, ha le akarsz ott telepedni? Khmm...
Én azzal is vitatkoznék, hogy ugyanolyan okkal jött létre mint bármelyik másik állam. Csak azzal a kis bibvel, hogy bármelyik másik állam, mondjuk Magyarország holnap honvédő háborút hirdetne a jogtalanul elcsatolt területek felszabadításáért már aznap itt pusztítana a NATO és a Hágai Bíróság elé állítanák a "főkolomposokat". És azok mivel védekeznének? Hát az majdnem ezer évig a mienk volt így jogos, hogy vissza kapjuk, hogy legyen végre Unió Erdéllyel. Ugye milyen faramuci? Vagy nem az? A lényeg, hogy több nemzetközi szerződésbe is ütközik ez az "államalapítás".
Azt ugye te is vágod, hogy azok az arab képviselők csak szobadísznek vannak tartva, valahogy úgy, mint nálunk a kommunista időszakban a rendszer szelepei. Csak azok benntre kellettek, ők meg vásári mutatványnak a külföldi semmirekellő nemzetközi szervezetek megnyugatására. Az is más kérdés, hogy ennek ellenére ott meresztik a picsájukat, mert egy csepnyi becsület nincs bennük. A kompromisszum ötlete ha jól tudom - csak Arthur Koestlerre tudok hivetkozni, bár tudom neked ő nem elég cionista zsidó - nem csak az arabokon múlt. Egyébként a szeparáció az ő ötletei közé tartozik szintén. Persze, Izraelnek csak önvédelmi háborúi voltak...és véletlenül nem provokálta ki azokat. Most elég ha Sharonra gondolok meg a 2. Intifádára.
A pártokra visszatérve pedig, lehet, hogy a kormánypárt baloldalinak mondja magát, azonban pusztán az különbözteti meg a bal- és jobboldali pártokat, hogy valamelyik szimplán lelövetné a palesztin kölyköket, a többi viszont meg is nyúzná őket és a piacon árulná lábtörlőnek. Mégegyszer hangsúlyozom ez áll az arabokra is uyganúgy. És megint csak mellékesen teszem hozzá, hogy a zsidó telepesek közt is szép számmal voltak terroristák ám. Nem csak terelgették a kecskéket, hanem embert raboltak meg robbantottak meg amit egy jó terroristának cselekednie kellett azt megtették. Egyik kutya másik eb, de mivel az erősebb kutya baszik hát Izrael baszik.
"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/
1963 levél
Válasz 06.12.19. 20:59 #21160
Rettenthető
Mit vársz egy olyan rendőrségtől, ahol a 12-s sörétesre a rendőrségen valami fejes (mert már nem emléxem, hogy milyen rendfokozatú volt) azt mondta, hogy 12 mm-es...
A demokrácia egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.
12270 levél
Válasz 06.12.19. 20:13 #21159
asas01
Ugyanazzal az okkal jött létre, mint bármelyik másik állam. Menedéket nyújtott a zsidóknak, 2000 év után először van valódi zsidó ország. Ja, hogy ez nem tetszik az igazságérzetükről elhíresült araboknak? Tough luck. Valahogy nem tudom őket sajnálni, miután Hitelrrel szövetkeztek a helybéli zsidóság kiirtására.
Megnőtt a bevándorlás(talán érthető okból) és a britt mandátum újdonsült, illetve generációk óta ott élő zsidó lakosai saját országot akartak. Nem tudom miért lenne több joga pont a palesztinoknak saját államhoz.
Nem volt olyan zsúfolt az a föld, lehetett volna alapítani ott egy Palesztinát is Izrael mellé. Dehát tudjuk, hogyan fogadták a kompromisszum ötletét az arabok...

Az "eredeti állapot" egy élhetetlen sivatag volt, ahol a '20-as évektől ráadásul rendszeressé voltak a zsidó lakosok elleni támadások.

"pofátlan módon terjeszkedik vagy terjeszkedne, ha eleresztenék a gyeplőt"

Ezt mégis miből okoskodtad ki? Izraelnek eddig csak önvédelmi háborúi voltak. Ezeket megnyerte, tehát akár Kairótól Damaszkuszig(vagy akár Bagdadig, mert ügye ők is támadtak) is terjedhetne az országhatár. De nem terjed. Csak a Golánhoz hasonló stratégiai fontossággal rendelkező területeket tartották meg. Azt hiszem nem kérdés, hogy amennyiben Szíria azt visszakapná, Izraelre hónapokon belül rakéták záporoznának.
Az enyhén nevetséges kijelentés, hogy szélsőjobbos a vezetés, a Kadima kifejezetten balos. Sikerült is elcseszniük egy háborút és tovább súlyosbították a határmenti települsések(Sderot ügyebár) helyzetét. Nem csoda, hogy az emberek inkább Bibit és Liebermant akarják.
Mellesleg e rasszista állam parlamentében több arab képviselő is mereszti a seggét. Nekik érdekes elképzeléseik vannak a saját országuk jövéjével kapcslatban. Ők háború idején tárgalni mennek az ellenséghez és támogatásukról biztosítják azt. Persze, ha kidobnák ezeket a hazaárulókat, akkor megint Izrael lenne a gonosz xenofób cionista rémálom. Vicc.

"nem telepedhetek le, vagy ha igen, akkor örök életemre másodrendű "állampolgár" lennék?"

Az lehet, hogy nem tudnál letelepedni, de ha mégis sikerülne, nem lennél másodrendű állampolgár. Az egyedüli különbség az lenne, hogy nem lennél sorköteles. Persze még így is mehetnél önkéntesnek és akkor megkapnád uganazokat az állami juttatásokat, amit a többi katona.
i tell it like it is, cause im a bold figure
2705 levél
Válasz 06.12.19. 17:41 #21158
hadzsi
Nem erről van szó. Egyszerűen csak arról, hogy a fegyverek egy célt szolgálnak. Ahogyan Izrael létrejött nem is csodálom, hogy tele van fegyveressel az egész ország és a legnagyobb szerepet a társadalom életében a hadsereg meg a rendőrség játsza. Valamivel meg kell védeni az álláspontjukat, hogy Izrael egy legitim állam. Mivel ezt érvekkel nem tudják így erőszakkal védik. Nem tudsz mondani egy olyan indokot, azon kivül, hogy minden judeo-keresztény kultúrkörbe tartozó állam részben bűntudatból részben negligenciából részben pedig önös érdekből elismerte államként Izraelt, amely megalapozná a legitimitását ennek az államnak. Minden nemzetközi normának fittyet hányva jött létre, pusztán egyetlen ideológia a cionizmus indokaira támaszkodva. És azért nem tudsz, mert nincs ilyen. Én legalábbis nem találkoztam még ilyen indokkal. Persze így is lehet csak akkor nem kell csodálkozni, ha az ott élő népek kicsit pipák lesznek és megpróbálják visszaállítani az "eredeti állapotot". Mennyivel kevesebb joga van a palesztinoknak arra, hogy ne gettót hanem földet követeljenek maguknak? Nincs kevesebb joguk, csak éppen erősebb kutya - értsd USA által megtámogatott - baszik. És még van pofájuk terrorizmusról beszélni. Milyen alapon?
Ne értsd félre nekem nem a zsidósággal van bajom, nekem speciel egy országgal van bajom, amelyik számomra elfogadhatatlan módon jött létre és létezik a mai napig, ahol a kormányzat szélsőjobboldali, kirekesztő, rasszista és pofátlan módon terjeszkedik vagy terjeszkedne, ha eleresztenék a gyeplőt. Ugyanilyen megengedhetetlennek tartom azonban az arabok viselkedését is, mert azért a kibucok tették művelhetővé a sivatagot, miközben ők hagyták lerohadni a saját földjüket. egyik kutya a másik eb. Csak nehogy elkezdjük itt isteníteni Izraelt, meg azt állítani róla, hogy jogállam. Mert milyen állam az, ahol mondjuk én nem telepedhetek le, vagy ha igen, akkor örök életemre másodrendű "állampolgár" lennék?
"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/
12270 levél
Válasz 06.12.19. 15:43 #21157
asas01
Meglepő módon az izraelieket.
De, ha most azt mondod nekem, hogy a zsidókon kívül mindenki(grúzok, palesztinok, keresztények) félelemben él és veszélyben érzi az életét, mert fegyverrek a vállán száll fel a buszra egy baka, akkor rövid úton körberöhöglek.
i tell it like it is, cause im a bold figure
2705 levél
Válasz 06.12.19. 15:29 #21156
hadzsi
Jelen esetben kit vagy kiket tekintünk népnek?
"We have the best two teams on Merseyside, Liverpool and Liverpool reserves" /Bill Shankly/
12270 levél
Válasz 06.12.19. 14:45 #21155
asas01
A rendőrség nem lehet ott mindenhol, a terroristák pedig nem csak öngyilkos merényleteket hajthatnak végre. A határmenti településeken pl nem ritka az orvlövész sem.

Veled ellentétben az izraelieket a jelek szerint nem zavarja a fegyver jelenléte. Ha úgy lenne, akkor megtiltanák a hazavitelét. Mellesleg nem az a helyzet természetesen, hogy minden 2. ember vállán ott lóg az M-16. A nagyobb városokban szinte csak a rendőröknél és a biztonsági őröknél van lőfegyver.
Igazából nem értem miről megy a vita. Ha nekik úgy jó, hogy magukkal cipelik mindenhova, akkor miért ne tehetnék? Nem arról van szó, hogy a kormány a nép elnyomása érdekében fegyveres elnyomókat küld az utcákra. Ebben nem látok semmi kivetnivalót.
i tell it like it is, cause im a bold figure
1344 levél
Válasz 06.12.19. 14:42 #21154
yerico
Akkor a teljes kormányt naponta végigfejelném. Aztán folytatnám a többi párttal.
1970 levél
Válasz 06.12.19. 14:37 #21153
Vaszilíj Zajcev
http://index.hu/politika/belfold/2006/valasztas/pturul/vereshir12/#poll

Vajon mit szólna Veres püminiszter, ha csak azért mert nem tetszik, megfejelném?!
divide et impera
1344 levél
Válasz 06.12.19. 14:36 #21152
yerico
Ha egy öngyilkos terrorista nem tudja működésbe hozni a magára szerelt bombát addig, amíg a szabasnapos katona észleli őt, előrántja a fegyverét, kibiztosítja, célra tartja, és tüzel, akkor meg is érdemli, hogy lelőjék. Amúgy ez tudtommal a rendőrség
feladata Izraelben.
Amúgy engem speciel zavar, amikor valakinek az oldalán ott fityeg egy éles fegyver, közben meg kinézetre minimum megkérdőjelezem az alkalmasságát a kezelésére. Egy városban az utcán tüzet nyitni lőfegyverrel garantáltan nem csak a rosszfiúk halálát fogja okozni. (Emlékezzetek a nyári rendőri üldözésre Bp-en, ahol a rendőrök ámokfutást rendeztek. Az elrabolt taxiba az utas oldalán minimum 3 lőszer csapódott be, ami csak akkor érhette volna el a rablót, ha átmegy a túszon. A kocsira és a rablóra összesen több, mint 40 lövést adtak le, ebből egy találta el az egyik rablót. Mindez fényes nappal történt, a metromegálló előtt) Erre a célra jobb helyeken nem gépkarabély a rendszeresített fegyver, aminek a lövedéke a terroristán keresztülhatolva még két-három emberen átmegy (hasonlóan az acélmagvas hadi pisztolylőszerhez), hanem jó esetben sörétes fegyver (, kevésbé jó esetben géppisztoly, de nem acélmagvas lőszerrel). A katonáéknál fontos, hogy átüsse a lőszer a golyóálló mellényt és az acélsisakot, de erre egy terrosista nem lesz valószínűleg felkészülve.
Meg ha jól tudom, akkor a célpontok főleg emberekkel zsúfolt helyek: buszok, áruházak, szórakozóhelyek, ahol a fegyverhasználat eredményességének esélye minimális, és csakis plusz emberáldozatok árán valósítható meg.
1344 levél
Válasz 06.12.19. 14:27 #21151
yerico
<url=http://www.ujszo.com/clanok.asp?rub=online&cl=175956 /url>
<a href="http://www.ujszo.com/clanok.asp?rub=online&cl=175956">Neue Zürcher Zeitung: Orbán kockázatos stratégiát választott</a>

Azért nem semmi ez a Viktor. Simán megfenyegeti a miniszterelnököt börtönnel, de gondolkozni már elfelejt. Ha miniszterelnöki hazudozásért börtön járna, már régen az életfogytiját töltené, valószínűleg Gyurcsány társaságában. Legalább nézne kicsit magába, mielőtt másokat ba@szogat. Bár azért az szép jövő lenne, mikor együtt ülnének egy kellemesen hűvös cellában, és a politikusok büntetőjogi felelősséggel tartoznának a beszédeikért.
12270 levél
Válasz 06.12.19. 14:27 #21150
asas01
Tudod, egy terrorista feltűnhet Tel-Aviv kellős közepén is. Nem kell ehhez páncéloshadosztály.
Többször előfordult már, hogy egy fegyveres katona/rendőr/biztonsági őr az utolsó pillanatban akadályozta meg egy merénylet végrehajtását.
Nem értem miért lenne baj, hogy magukkal viszik. Nem hiszem, hogy a bűnözőkön és a terroristákon kívül bárkiben félelmet keltene a látványa. Főleg, hogy majd' mind voltak már katonák.

Az új stukker meg a Tavor.
i tell it like it is, cause im a bold figure
1344 levél
Válasz 06.12.19. 14:19 #21149
yerico
Akkor is marhaság, ha egy eltávon levő katona, mondjuk Tel-Aviv kellős közepén moziba magával viszi a fegyverét. Ha bevetés van, akkor úgysem mehet eltávra, ha meg hirtelen mozgósítanak, akkor az minimum 24 óra, addig kényelmesen elér a laktanyába, ahol kiosztják neki a fegyverét. (Bár az izraeliek most eléggé kavarnak, mert egyrészt ott a Galil, mint AK másolat, ott az M-16 / M-4, mint USA segély, és most jött ki a bullpup gépkarabélyuk, ennek a nevét nem tudom most fejből. Egyszóval a hadtápnak nem lehet egyszerű a dolga ennyi féle fegyvert ellátni alkatrésszel (lőszert egyformát tüzelnek)). A lényeg, felesleges utcára fegyvert vinnie, mert nagyon kevés az esélye, hogy éppen ott fognak támadni frontálisan a szomszédos arab országok, egy kisebb fegyveres csoport ellen meg nem sok esélye lenne, mivel a meglepetés a másik oldalé.
Addig oké, hogy a megszállt területeken magánál tartja a fegyverét, de ha hazamegy eltávra, akkor csak útban van.
12270 levél
Válasz 06.12.19. 14:02 #21148
asas01
Egyrészt - ahogy Eric is mondta - Izrael háborús övezet, ezért kicsit más a helyzet, mint monjduk az Államokban vagy Svájcban. Másrészt attól még, hogy a katonák biztonsági okokból maguknál tartják a fegyvert(nem kötelező ugyanis) még nem lesz Izrael rendőrállam. Gyakran tár sincs a fegyverben egyébként, bár nem tudom minek hordozzák ebben az esetben.
i tell it like it is, cause im a bold figure
12270 levél
Válasz 06.12.19. 14:00 #21147
asas01
Azt nem tudom, hogy antiszemita-e, de az biztos, hogy nagyon elfogult az arabok irányába.
i tell it like it is, cause im a bold figure
20761 levél
Válasz 06.12.19. 10:15 #21146
Eric
Az USA és Svájc nem "háborús övezet". Ennyi lenne a roppant egyszerű magyarázat.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
1344 levél
Válasz 06.12.19. 09:49 #21145
yerico
Egyébként a magyar rendőrségről csak annyit, hogy a sógorom nyomozó, alapból jár neki szolgálati fegyver. Ez idáiog rendben. De hogy képtelen megmondani azt, hogy milyen fegyvere van, az már röhejes. Szerinte az övé "Parabellum típusú". Az nem zavarja, hogy ilyen fegyver nincs, legfeljebb 9 mm-es Para(bellum) lőszert tüzelő fegyver, és mintegy mellékesen az övé FÉG. Persze az összes okos újságírónk szerint a bűncselekményeket Parabellum típusú fegyverrel követhetik csak el.
De mit is várhatunk tőlük, mikor maga a rendőrségi szóvivő is egy féltudású hivatalosnak látszó fontoskodó alak. Tegnap megkérdezték a KékFényben, hogy a lakosságnál lehetséges-e gumilövedékes fegyver. Erre a szóvivő lazán közölte, hogy csak 7.5 kilogrammjoule (sic!) erejű lőfegyver lehet a lakosságnál. Azt mos hagyjuk, hogy az 7.5 Joule. DE gumilövedékes fegyvered lehet ennél erősebb, csak az egyszerűen nem minősül lőfegyvernek, mivel elöltöltős és nem egybeszerelt lőszerrel működik. Ezért lehet legálisan 40 J erejű gumilövedékes Keserű fegyvereket vásárolni boltban kb. 30000 Ft-ért.
1344 levél
Válasz 06.12.19. 09:41 #21144
yerico
Azért valljuk be őszintén, hogy aki a gépkarabélyát magával viszi eltávra, és azzal sétál az utcán, az vagy elmebeteg, vagy reálisan fél egy támadástól, vagy csak megfélemlíteni akar. Nézz szét az Usában, ahol alanyi jogon kaphatsz és viselhetsz fegyvert a legtöbb államban (van, ahol félautomata gépkarabélyokat is), csak besétálsz akár egy Wallmartba, és ott is kaphatsz éles lőfegyvert. Vajon ott miért nem rohangál mindenki fegyverrel az oldalán, neki nem csak eltávkor jár. Avagy a svájci hadsereg katonái egyszerűen otthon tárolják a jó kis SIG-eket, náluk miért nem lóg mindenki oldalán a fegyver?
17778 levél
Válasz 06.12.19. 07:45 #21143
MagicMoment
12270 levél
Válasz 06.12.18. 19:11 #21142
asas01
Mert egyébként lázonganak az elnyomott kisebbségek.
i tell it like it is, cause im a bold figure

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.