Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on

5397 levél
Válasz 06.08.22. 21:13 #15741
Morello
Jó, akkor segítek.
Valaki idézett a kuruc.infóról, erre te (szokásodhoz híven) elkezdtél teli szájjal nácizni. Én erre csak annyit mondtam h ha te mondod, akkor biztos csakis nácik lehetnek. Erre te még jobban bizonygattad, hogy nácik ezek, bizony ám! Én erre csak annyit mondtam, hogy igen, persze.
Nem biztos h így hangzott el, mert én is csak emlékezetből írtam, de kb. valami hasonló.

Most kéne annak következnie, hogy megkérnélek arra, hogy ha már ilyen precízen ismertetted az antiszemitizmus meghatározását, akkor nézz utána a nácizmusnak is, mert hogy halvány fogalmad sincs arról h miről beszélsz, az teljesen egyértelmű. De szemfüles kollégám már megtette, szóval ezt most mellőzzük.
De ennek a lényege hogy ezek szerint baromira nem vágod h a nácizmus egyáltalán nem egyenlő se a fasizmussal, se az antiszemitizmussal, se a rasszizmussal, de még a szélsőjobboldalisággal sem! De persze puffogtatni a hangzatos frázisokat, arra jó. Már lassan kezdjük elérni a II. vh-s szovjet propaganda-színvonalat, amikor jönnek a "fasiszta tankok", meg a "fasiszta repülők"
Szóval előbb tudd meg mit jelentenek konkrétan ezek a szavak, és csak utána használd, mert így még propagandistának sem vennének fel!

Szóval ez az én kuruc.infós "nagy védelembevételem"...

Egyébként ha meg arra vagy kíváncsi, h mi a véleményem az említett lapról, nos néha-néha rá szoktam nézni, és hát nem túl kedvező a véleményem, vagy legalábbis jobbára nem.
Alapvetően vannak olyan írások, amelyek elég sok igazságot tartalmaznak, meg olyan hírek, amelyeket máshol nem nagyon reklámoznak, "szalonképtelenek". Igazából ezek érdekelnek. És van sok olyan írás is, amelyek tényleg fröcsögnek a gusztustalanságtól és a gyűlölettől. Ahogy megfigyeltem, ezek főként zsidók ellen szólnak, de sokszor mások ellen is. Ez eléggé visszataszító, az ilyesmit tényleg elítélem. De NEM azt h zsidók ellen (is) szólnak, hanem AHOGY, amilyen hangnemben szólnak!
Szóval néha szoktam a kuruc.infót olvasgatni, és sokszor egyáltalán nincs kedvemre amit olvasok. Néha meg igen.

Ha most azt várod h teliszájjal nácizzak, akkor csalódni fogsz, mert nem fogok. A kuruc.infó nem náci. Szélsőjobboldali, antiszemita már lehet. De nyilván én nem fogok magyarázkodni neked, mert semmi közöm a kuruc.infóhoz, és nagy ívben leszarom h ők mit gondolnak magukról, és mások mit gondolnak róluk.

Én az Izraelezős, nácizós témát ezennel lezártam, további kommentekre nem reagálok! De mindenki mást is megkérnék arra, hogy vegye figyelembe a #15694-t!!
3999 levél
Válasz 06.08.22. 21:09 #15740
drdani
http://www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=3760

újabb magyarverés.
természetesen CSAK a HírTV mondta be hiradójában. de abban tuti biztos vagyok, ha egy zsidót vertek volna meg a magyarok, esdekelve kellett volna bocsánatot kérni mindenkinek a dohány utcában,
és gyurcsány és tsai mélyen elhatárolódtak volna az esettől, majd este a m1 ESTE című műsorában, nap keltében, hosszasan vitázgatnának néhány rabbi vendéggel, h mekkora a neonáci antiszemitizmus magyarországon.
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
1947 levél
Válasz 06.08.22. 21:01 #15739
Arthur Dent
Mindig és mindenkor a kisemberek szívnak, függetlenül attól, hogy milyen rendszer van.. Legyen szó feudális királyásgról, sztálinista diktatúráról, vadkapitalizmusról stb. Ez az egy mindig biztos.
I seem to be having tremendous difficulty with my lifestyle.
1947 levél
Válasz 06.08.22. 20:58 #15738
Arthur Dent
Azt aztán végképp nem kéne, már így is túl agresszívek. És náluk van nemzeti összetartás, itt meg inkább nem kommentálom, hogy mi van...
I seem to be having tremendous difficulty with my lifestyle.
3999 levél
Válasz 06.08.22. 20:57 #15737
drdani
én azt vártam, h senki sem lesz felelős. ezt leirtam pár tiz hsz-szel ezelött. de igy még bosszantóbb h a kisembereket szivatták meg...
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
3999 levél
Válasz 06.08.22. 20:56 #15736
drdani
annyira lehetünk mi is kicsinyesek mint ők. legalább annyit tudunk tenni hátha ezzel felb*sszuk az agyukat....
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
1947 levél
Válasz 06.08.22. 20:52 #15735
Arthur Dent
Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy felvegye a kesztyűt. Ez komolytalan és kicsinyes dolog ahhoz, hogy visszavágásnak nevezzük, viszont lovat ad az ilyen slota félék alá. Ráadásul Mo.-t külpolitikailag is blamálja. Arról se feledkezzünk meg, hogy Szlovákiában van egy több mint 600 000-es magyar kisebbség és nem fordítva. Ha mi itt bármi hülyeséget csinálunk akkor annak is ők isszák meg a levét.
I seem to be having tremendous difficulty with my lifestyle.
1947 levél
Válasz 06.08.22. 20:48 #15734
Arthur Dent
Nem tudom mit vártál, de én pontosan erre számítottam. Szánalmas ami ebben az országban folyik.
I seem to be having tremendous difficulty with my lifestyle.
3999 levél
Válasz 06.08.22. 20:47 #15733
drdani
http://origo.hu/itthon/20060822also.html

he-he. ez a helyzet magyarországon. csak a kicsik szívnak a valódi felelősök sosem.
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
3999 levél
Válasz 06.08.22. 20:36 #15732
drdani
pontosan. ha a kormány és a befolyásos helyzetben lévő naplopóink nem tesznek semmit, akkor nekünk kell megvédeni magunkat, a saját eszközeinkkel. a fradi drukekr nem mehet oda slotához, vagy nem beszélhet a szlovák miniszterelnökkel, hát a maga módján a számára megengedhető eszközökkel vág vissza. jogosan vágunk vissza, ne legyünk langyos birkák.
javaslom, égessünk szlovák zsászlót
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
959 levél
Válasz 06.08.22. 20:04 #15731
Miking
Kiváncsi leszek mi lesz ha német, angol vagy orosz (ha van nekik egyáltalán) fúrótornyokat is elfoglalnak .
9789 levél
Válasz 06.08.22. 19:33 #15730
Gillette
Román fúrótornyot támadott az iráni hadsereg

Na ez szép.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
2983 levél
Válasz 06.08.22. 18:31 #15729
Herr Hauptmann
Látom nem fogtad fel, hogy mit írtam. Semmi közöm semmilyen fajelmélethez és soha nem mondtam zsidókra hogy alsóbbrendűek.

A "kiválasztottságot" meg ne is próbált simítgatni. Ha valamit kiválasztunk a többi közzül, akkor azzal a kiválasztott dolgot a többi elé, főlé helyezzük, nagyobb elsőbbséget, figyelmet, akármit szentelünk neki. Ne kelljen magyaráznom a magyar nyelvet.

ja és hogy mondtam-e neki a véleményem a zsidókról? Én nagyon is visszafogott vagyok hozzá képest, mikor izrael népéről van szó. megvan a véleménye róluk rendesen...

2745 levél
Válasz 06.08.22. 18:25 #15728
dghost
"Szlovákok, örökké a rabszolgáink maradtok
A magyar futball-drukkerek nem hagyják magukat. A napokban két mérkőzésen is transzparenseken vágtak vissza a tótoknak az egyre elszaporodó szlovák magyarellenes megnyilvánulásokra reagálva.
A Honvéd-Újpest mérkőzésen a kispesti szurkolók egy csoportja a "szlovákok, örökké a rabszolgáink maradtok" feliratot függesztették ki a lelátó kerítésére, míg a Szolnok-Fradi meccsen pedig a "Slota must die (Slotának meg kell halnia)" transzparenst függesztették ki a fővárosi szurkolók, egy másikon pedig egy négybetűs angol szóval illették Szlovákiát.
Egy másik transzparensen pedig a Fradiba való beszállást fontolgató szlovák üzletember, Ivan Kmotrik cége, az Artmedia elleni tiltakozás látható.
A szlovák lap Játék a tűzzel című cikkében felteszi a kérdést: ki vet végett a provokációknak, amelyek beláthatatlan következményekkel járhatnak? Korábban szlovák futballmeccsen magyarellenes feliratok jelentek meg, valamint a világháón terjedt egy magyar zászlót égető film is. Juraj Tomaga külügyi szóvivő nem látja okát annak, hogy "felelőtlen egyének tetteit kommentálja". Vagyis tojik rá.
Amint a HunHír.Hu arról egyedüliként beszámolt, legutóbb a zászlóégetős gyalázás után újabb, a magyarságot nem ksi mértékben sértő honlap látott napvilágot, amelyet aztán később elláttak pár magyarázkodó sorral, miszerint humornak szánták...
HunHír.Hu - Inforadio.hu"


Tudom, hogy ezek a provokációk beláthatatlan következményekkel járnak(egyébként ez a magyar kormány tehetetlensége miatt van!), de mégis örülök, hogy végre felvettük a kesztyűt! - NYUGOTTAN MEGLEHET KÖVEZNI!
A felelőség a kormányé és nem a szurkolóké! Nekik kellett volna még időben kultúráltan, de erőteljesen fellépni! Ha ezt megtették volna nem süllyedünk mi is a szlovákok szintjére, mint így...
"Törvénysértés jogot nem alapít!" - Deák Ferenc
2745 levél
Válasz 06.08.22. 18:13 #15727
dghost
Jobban is tennéd, ha nem náciznál/idegengyűlölőnél le itt mindenkit!
Én nem hinném, hogy itt bárki is valóban magáénak tekintené a fasizmus/hungarizmus/stb. minden cseppjét(előre is bocsánat kérek azoktól akik igen... )! Attól mert valaki nem szeretné, ha külföldiek árasítanák el az országát, attól még ő nem feltétlenül idegen gyűlölő! Attól mert valaki nem szimpatizál a zsidókkal vagy Izraellel attól még nem náci/fasiszta! És még rengeteg példát lehetne hozni!

Az "idegen gyűlölettel" kapcsolatban egy elgondolkodtató cikk:

"Bevándorlásáradat: kisebbségben a fehérek Amerikában
Az ötven legnagyobb amerikai város közül harmincötben a fehér lakosság a közeljövőben kisebbség lesz, elsősorban a hispán bevándorló áradat következtében - közölte a The Washington Post.
Legutóbb Phoenix, Tucson és Denver városokban esett 50 százalék alá a fehérek aránya, többségből néhány éven belül kisebbséggé válnak a fehérek Arlingtonban, Charlotte-ban, Las Vegasban és Austinban is. A jelenség hátterében az áll, hogy a mexikóiak, akik korábban elsősorban a határmenti államokba települtek be, az utóbbi időben a jobb élet reményében továbbköltöztek távoli nagyvárosokba.
A mexikóiak alapvetően a sokszínűségre nyitottabb nagyvárosokat veszik célba, amelyek a sokféle eredetű lakosságuk miatt befogadóbbak. Az Egyesült Államok nem minden térsége nyitott, egyre erősödik az úgynevezett Minuteman Program mozgalom, amely évek óta igyekszik elijeszteni az illegális mexikói bevándorlókat.
James P. Allen, a northridge-i Kaliforniai Állami Egyetem földrajzprofesszora szerint a hispánok bevándorlását a gyűlölködés sem állíthatja meg, eljön az idő, amikor az Egyesült Államok ötven legnagyobb városának mindegyikében kisebbséget alkotnak majd a fehérek.
Az amerikai népszámlálási hivatal múlt heti közlése szerint az öt évvel ezelőttihez képest tizenhat százalékkal több bevándorló lakik az amerikai háztartásokban; a legnagyobb tömegben mexikóiak áramlanak be az ígéretek országába".
A főváros körzete már több mint egymillió betelepülőnek ad otthont, és ezzel a bevándorló tömegek egyik fő "kapujává" vált. Washingtonban és környékén tavaly óta már minden ötödik lakó bevándorló.
hvg.hu"


Hamarosan az amcsik is gondolkodhatnak a következményeken!
"Törvénysértés jogot nem alapít!" - Deák Ferenc
12270 levél
Válasz 06.08.22. 17:56 #15726
asas01
És a közeli ismerős zsidó barátodnak elmondtad, hogy alsóbbrendű, hazug tolvajnak tartod a származása miatt?

A zsidó "kiválasztottság" nem helyez senkit senki fölé. Lényege annyi, hogy az összes nép közül csak a zsidók fogadták el Isten törvényeit, így "ki lettek választva".
Kérdezz meg bátran egy rabbit, hogy felsőbbrendűnek tartja-e magát!
i tell it like it is, cause im a bold figure
2745 levél
Válasz 06.08.22. 17:53 #15725
dghost
Azt maguk se tudják, ezt elhiheted!
"Törvénysértés jogot nem alapít!" - Deák Ferenc
2745 levél
Válasz 06.08.22. 17:39 #15724
dghost
Morello ezt a lapot védelmébe vette. Ez azt hiszem őt is minősíti.
Na, a helyedben ilyen kijelentéseket nem tennék! Mielőtt mást minősítgetsz, elöbb nézz tükörbe! Te sem vagy egy erkölcsi mintakép!
"Törvénysértés jogot nem alapít!" - Deák Ferenc
2983 levél
Válasz 06.08.22. 17:26 #15723
Herr Hauptmann
Hiszek a fajelméletben? Ez eddig nem is tudtam...még jó hogy eszembe juttadtad, hogy a német nép felsőbbrendű a többinél.

Ilyen alapon az összes vallásos zsidót is le kellene náciznod, mert nekik is megvan a maguk is fajelmélete ha nemtévedek. Ők Isten kiválasztott népe kontra gójok.

Nem hiszek semmilyen fajelméletben.
Most nem jövök a sablon szöveggel, hogy van közeli simerőseim között, zsidó, ukrán, CIGÁNY!!! (igaz csak származása az, magyar családnál nevelkedett, normálisan beszél, öltözködik, iskolázott, rendes munkahelye van). De ezt a szöveget úgyis lehurrognátok
14642 levél
Válasz 06.08.22. 17:17 #15722
Razor03
Ezt jó hogy leírtad mert fogalma sem volt eddig mit is jelent az a szó valójában..valakik telebeszélték jól a buksiját...
Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!
12270 levél
Válasz 06.08.22. 17:15 #15721
asas01
Hiszel a fajelméletben, ezért nácinak hívlak. Jobban esne, ha idegengyűlölő, rasszista antiszemitának hívnálak? Nem értem mi a felháborodás.

De rendben, csak a te kedvedért: nem náci vagy, hanem antiszemita, idegengyűlölő, rasszista. Most jó?
i tell it like it is, cause im a bold figure
12270 levél
Válasz 06.08.22. 17:12 #15720
asas01
Nácizás a náciknak jár. Persze, ha be tudod bizonyítani, hogy lenáciztam olyat, akit nem kellett volna...
i tell it like it is, cause im a bold figure
2983 levél
Válasz 06.08.22. 17:11 #15719
Herr Hauptmann
Náci/aniteszemita/rasszista/fasiszta/kommunista stb. Mind más fogalom más jelentéssel, múltal. Lapozzd fel az értelmező kéziszótárt én nézd meg hogy melyik mit foglal magába.

Nácizmus:
"a német nemzetiszocializmus FASISZTA eszméje, amely a negytőke korlátlan uralmát teremtette meg az egyéni szabadság megsemmisítésével, a tömegek elégedetlenségét pedig néhány felszínes szociális intézkedés mellett a NACIONALISTA indulatok felszításával ("a német felsőbbrendűség"), faji uszítással (ÁRJA) és hódító háborúkal igyekezett leszerelni. A német Nazionalsozialismusból lett "becéző" szóalak."

Most ehez nekem mi közöm? MItől vagyok mégis náci?
14642 levél
Válasz 06.08.22. 17:11 #15718
Razor03
Azért röhögni még szabad ? Vagy már ezért is nácizás jár?
Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!
12270 levél
Válasz 06.08.22. 17:07 #15717
asas01
Ha nem állsz le vitázni, akkor ne pofázz bele. Gyanusítgatni és vádolni én is tudnék.
i tell it like it is, cause im a bold figure
959 levél
Válasz 06.08.22. 17:05 #15716
Miking
Mostmár szidjátok inkább a szlovákokat, nekem már viszket tőlük a tenyerem, bemásztak az antant seggébe és onnan ugráltak a világháború alatt de kiváncsi lennék most mire ilyen nagy a pofájuk.
14642 levél
Válasz 06.08.22. 17:04 #15715
Razor03
Én csak röhögök a szarságaidon. Nem fogok veled leállni vitázni, csak megjegyeztem mert már nem bírtam tovább. Have a nice day...
Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!
12270 levél
Válasz 06.08.22. 17:02 #15714
asas01
Ezt jól megindokoltad. Példákat még mindig hoztál a korábbi gyanúsítgatásaidra.
i tell it like it is, cause im a bold figure
14642 levél
Válasz 06.08.22. 17:01 #15713
Razor03
Röhejes vagy
Kevés vagy, mint Celeronban az L2 cache!
12270 levél
Válasz 06.08.22. 16:58 #15712
asas01
Mert szélsőjobbos, idegengyűlölő, antiszemita és rasszista vagy. Ez bizony náci.

Azt nem értem, hogy ha vígan felvállaljátok a nézeteiteket és a gyűlöletet, akkor miért tagadjátok, hogy nácik/antisz/rasszisták vagyok? Ezekben a kifejezésekben nincs benne, hogy esetleg ok nélkül teszitek ezt. Egyszerűen így hívják ezt a nézetet. Ennyi.
i tell it like it is, cause im a bold figure
2983 levél
Válasz 06.08.22. 16:54 #15711
Herr Hauptmann
Kihagytad a cigókat, szerbeket, szlovákokat, románokat, franciákat, meg az amerikati közösült állatokat meg még néhányat.

De ha megmagyarázod értelmesen, hogy azért, mert én nem szívlelek egyes országokat, szeményeket, etnikumokat, attól miért vagyok náci, akkor leismerem hogy az vagyok. (szép tőmondat lett )
1221 levél
Válasz 06.08.22. 16:51 #15710
newszepiking
azért, mert abból, amit idéztem, süt a gyűlölet. érted? nem a zsidógyűlölet, hanem a gyűlölet.
egyszerűen nem hiszem el, hogy téged nem zavar.

arra nem veszem a fáradtságot, hogy az oldal valódi tartalmát is minősítsem. azzal pusztán csak kurvára nem értek egyet.

és ha akarod elhiszed, ha akarod nem, egy ugyanilyen stílusú, mondjuk arabokat szapuló oldal ellen is felemelném a szavam.

egyszerűen mert gusztustalan.okádék.
" a Föld nevű bolygó a naprendszer elmegyógyintézete"
2983 levél
Válasz 06.08.22. 16:50 #15709
Herr Hauptmann
Én nem fikázom a reppet. Csak nem nézem semmibe Nem hallgatom, nem nézem, nem stb és kész

ON
12270 levél
Válasz 06.08.22. 16:50 #15708
asas01
Csak a kilincsorrúakat és a koszos niggereket rühelled, mi? De náci nem vagy!
i tell it like it is, cause im a bold figure
2983 levél
Válasz 06.08.22. 16:49 #15707
Herr Hauptmann
Eltaláltad. Közöm nincs a nácikhoz. Bár sokszor más véleményen vagy
3999 levél
Válasz 06.08.22. 16:49 #15706
drdani
herr csak mondj annyit, hogy ZSIDÓ, és utána te is neonáci vagy.
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
3999 levél
Válasz 06.08.22. 16:48 #15705
drdani
kb 50-50%

és ne fikázd be a rappet! légyszíves!
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
12270 levél
Válasz 06.08.22. 16:48 #15704
asas01


Kedves Morello: íme egy újabb nemnáci.
i tell it like it is, cause im a bold figure
3999 levél
Válasz 06.08.22. 16:48 #15703
drdani
Mostantól szidjuk a cigányokat, és a szlovák szélsőségeseket!
büdös bunkók!!!
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
2983 levél
Válasz 06.08.22. 16:46 #15702
Herr Hauptmann
Azta megszámoltad? És pont 30%? A maradék 70 meg nigger"zenés"ben vagy, ugye?
3999 levél
Válasz 06.08.22. 16:45 #15701
drdani
igen, mert a RAP-hez is sokat irkálsz. igaz vágod is a témát.
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
12270 levél
Válasz 06.08.22. 16:43 #15700
asas01
Szánalmas vagy.
Ne zavarjon, hogy a hszeim 30%-a van csak a politika témában.
i tell it like it is, cause im a bold figure
12270 levél
Válasz 06.08.22. 16:42 #15699
asas01
"De, biztos vannak. Meg vannak felvidékiek is, zsidók is, zalaegerszegiek, szélsőbalosok, rapperek, rockerek, elmebetegek. Na és? Szeretnél kibannolni valakit?"

Te magadnál vagy? Azt mondtad, hogy nincs okom harcolni az antiszemitizmus ellen. Most bevallod, hogy van rá okom. Hogy jön ide a bannolás?

"Ezt gondold át még1x ezt a mondatot, mert ennek nincs semmi értelme."

De van. Az ártatlanság védelméről hallottál? Neked kell bizonyítani, hogy a katonák bűnösek, nem nekem, hogy ártatlanok.

"Bármelyik hsz-edre ránézhetsz, mind bizonyíték."

Egyet mutass!
i tell it like it is, cause im a bold figure
5397 levél
Válasz 06.08.22. 16:41 #15698
Morello
KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY!

Megkérek mindenkit, hogy ezen a fórumon mellőzzön MINDEN Izraellel és a zsidókkal kapcsolatos hozzászólást, véleményt, linket, megjegyzést, hasonlót!

Egyrészt úgyis csak vita és szitkozódás alakulna belőle, másrészt pedig asas kollega ezzel teljesen téma nélkül maradna, elszigetelődne a fórumon, hiszen "más témában úgysem tud érvényesülni", ahogy Razor03 találóan megjegyezte.

Tehát Izraelt és a zsidókat a szádra ne vedd!

Üdvözlök mindenkit a "Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Domeon - ahol egyes állatok egyenlőbbek" topciban!
3999 levél
Válasz 06.08.22. 16:41 #15697
drdani
kijelentem én, ha te kijelented h a tv2 rtl és az összes mo-i jelentős médium pedig szemita médium. beleértve az internetes lapokat is... index..stb
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
12270 levél
Válasz 06.08.22. 16:39 #15696
asas01
Hol forgatom ki mások szavait? Példát hozz!
Milyen nevetséges dolgot írtam?
i tell it like it is, cause im a bold figure
12270 levél
Válasz 06.08.22. 16:39 #15695
asas01
'csába nem találom. Lehet, hogy összekevertelek valakivel?
Ha most kijelented, hogy a kurucinfó egy neonáci, hiteltelen szennylap, akkor őszintén bocsánatot kérek.
i tell it like it is, cause im a bold figure
5397 levél
Válasz 06.08.22. 16:38 #15694
Morello
Megkérlek rá, köszönöm!
3999 levél
Válasz 06.08.22. 16:38 #15693
drdani
bocsánat elöre is de ez OFF lesz:

razor! lecserélted a pocidat e-steppingesre? mert mikor legutoljara lattam az alairasodat, 3.2 re volt irva a tuning, es azt is mondtad, h nem birja tovabb a procc, igy volt vagy nem igy volt?

off vége, ON
Ahol a rendetlenség törvény, rendcsináló a lázadó!!
5397 levél
Válasz 06.08.22. 16:37 #15692
Morello
"Mert ezen a fórumon nincsenek antiszemiták, mi?"

De, biztos vannak. Meg vannak felvidékiek is, zsidók is, zalaegerszegiek, szélsőbalosok, rapperek, rockerek, elmebetegek. Na és? Szeretnél kibannolni valakit?

"Én bizonyítsam be, hogy nem ölnek gyerekeket? Te bizonyítsd be, hogy nem eszel csecsemőket és kölyökkutyákat reggelire!"

Ezt gondold át még1x ezt a mondatot, mert ennek nincs semmi értelme.

"Vagyis megint nincs bizonyíték, de váldolsz és hazudsz. Undorító vagy."

Bármelyik hsz-edre ránézhetsz, mind bizonyíték. Te magad nyilatkoztál az lent említett témákról, és még ezt sem vállalod? És persze én vagyok a hazug meg az undorító. Tudod mit? Kurvára leszarom mit gondolsz...

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.