Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on

3278 levél
Válasz 16.04.18. 17:16 #40241
somesz83
Túl van ez lihegve minden oldalról.

Gyerekkoromban nem volt vasárnapi nyitvatartás, pedig szocializmus volt, amely rendszer ott tett keresztbe a vallási felekezeteknek, ahol éppen kedve tartotta. Mellesleg a választék sem volt ekkora.

Majd egyszer csak lett vasárnapi nyitvatartás. Mi változott az átlagfogyasztó életében? Semmi. Ugyanúgy megvette ami kellett az asztalra, ha tehette.

Éveket dolgoztam 12 órás műszakban, olykor vasárnap és szombaton is, éjszaka vagy nappal. Megviselt? Meg! Kurvára! Főleg, hogy nehezebb volt bármit is összeszervezni a családdal vagy a barátokkal MIATTAM.

Valaki szóba hozta a vendéglátóegységeket? Rosszul tudom vagy tényleg nem vonatkozott rájuk a kötelező vasárnapi zárvatartás? Én nyakamat teszem rá, hogy rengetegszer megfordultam étteremben, pizzériában vagy cukiban vasárnap is.

A németeknél ezer éve zárják a boltokat vasárnap, beleértve a kicsiket is, még falvakban is. Beledöglöttek? Nem! Minden hétvégén fesztiválba - ha csak kicsibe is - de belefutsz függetlenül attól, hogy városban vagy faluban vagy. Legyen az "agrár-fesztivál" vagy zenei fesztivál. (Azért megjegyzem, ők kb. mindent fesztiválnak hívnak, ha kibasznak egy vadiúj traktor a térre és sütnek mellé kolbászt, az már agrárfesztivál. )
756 levél
Válasz 16.04.18. 16:53 #40240
pb69
a,c) Nem arról van szó, hogy csak vasárnap lehetett vásárolni, csak éppen a legtöbb embernek két szabadnapja van hetente, ebből az egyik vasárnapra esik. Ha tetszik, ha nem, a vásárlás amolyan szabadidős tevékenység, azaz nem lehet munkaidőben végezni. Nem kell h-sz reggeltől estig dolgozni, de ne csodálkozzunk rajta, ha a többségnek nincs lehetősége vagy kedve munka után rögtön a boltokba rohangálni.

b) Na igen, mert a kisboltokban dolgozóknak nincs családja, vagy ők szimplán csak le vannak sz@rva... Ők nem akarnak otthon lenni, templomba járni, meccsekre menni vagy hasonlók, de nyilván ők olyan állatfaj, mint mondjuk az egészségügyben dolgozók, a tűzoltók vagy börtönőrök stb..

d) Általában nem jókedvükben mennek az emberek bevásárolni, pláne nem ezért kell spórolniuk, bár amúgy akkor is jogosan merül fel a kérdés, hogy mi köze hozzá a kormánynak, hogy ezt melyik nap kívánja bárki megtenni. Az emberek többségének csak hétvégén van elég ideje komolyabb vásárlásra, rohadt kellemetlen volt, hogy ezt egyetlen napra korlátozták, amikor is a szokottnál is masszívabb tömeg összpontosult a boltokban.

A lényeg az, hogy a vasárnapi vásárlás egy lehetőség, lehetőség a vásárlóknak, ill. lehetőség a dolgozóknak. Igen, nem kell gúnyolódni, vannak olyan emberek, akik "szívesen" dolgoznak vasárnap is, mert szükségük van az ezzel járó többletkeresetre.
Miért kéne bárkit is megfosztani az opciótól. Ha valaki soha nem akar hétvégén dolgozni, akkor válasszon olyan munkahelyet, ahol ezt megteheti. A kereskedelemben már eleve tudni lehetett, hogy akár vasárnap is gürizni kell, akkor ennek tudatában vállalták a munkát. Én meg hétfőnként nem szeretek dolgozni, akkor zárjon be a cég minden hét elején, mert nekem jogom van pihenni?

Ha már mindenáron az állam akar kierőszakolni minden rétegnek 1-1 kötelező szabadnapot, akkor a tipikusan "szabadidős" dolgozóknak hétköznapra kéne ezt tenni, amikor amúgy a többség nem ér rá. Ez vonatkozik pl. a hivatalokra, ahol rendszeresen futok bele abba, hogy a hivatalos ügyeimet heti max. egyetlen nap tudom csak intézni, mert amúgy a drágalátos fogadási idő hamarabb véget ér, mint a saját műszakom. És persze mivel nem vagyok ezzel egyedül, így másik 42000 sorstársammal malmozhatok órákon át az ablak előtt.
2745 levél
Válasz 16.04.18. 12:56 #40239
dghost
Ja kb.
"Törvénysértés jogot nem alapít!" - Deák Ferenc
38 levél
Válasz 16.04.18. 10:56 #40238
johnson19
Nem baj. A lényeg, hogy most azoknak jó
a) Akik szerint az akciós ablaktörlő-lapátot, akciós tejfölt, akciós tetszés szerinti biszbaszt csak és kizárólag vasárnap lehet megvenni.
b) Akiknél valamiért az elmúlt egy évben elmaradt a reveláció, hogy: "Ó, bazmeg, a kisboltok nyitva vannak vasárnap is!"
c) Akik érve az volt, hogy: "De hát én hétfőtől szombatig reggeltől estig dolgozom!" Ők minden bizonnyal valamely párhuzamos dimenzióban ragadtak, ahol a munkavállalók munkaideje megragadt az ipari forradalom korának szintjén. Amúgy is tök hihető, hogy aki kábé csak aludni jár haza, annak nagybevásárlást kell bármikor is tartania.
d) Akik szerint nincs jobb családi program hétvégén, mint bezsuppolni a családot a kisautóba, majd a legközelebbi hipermarket élelmiszerosztályán otthagyni anyut a sivalkodó kölykökkel (addig se kell hallgatni őket), amíg apuci az 500 Ft-ra leárazott DVD-k között turkál, utána pedig a szomszédos thai étkezdében elfogyasztani egy fosatós csirkét. Majd otthon a WC-n ülve s az akciós budipapírt szorongatva elmerengeni, hogy ma is mekkorát spóroltunk a nagybevásárlással.
2745 levél
Válasz 16.04.18. 09:48 #40237
dghost
Lehet hogy igazad van. Nekem csak az baszta a csőröm ebben az egészben hogy amikor a "valódi demokraták" "érvelni" próbáltak a boltzár ellen vagy olyan közvélemény kutatásokat lobogtattak ahol kb. csak az érintetteket felejtették el megkérdezni, vagy - amit a demokratikus erők zászlósmédiája is csinált - megkérdezte az utca emberét hogy szeretne e plázázni menni vasárnap.

Mondjuk, engem eddig sem érdekelt, hogy nyitva vagy zárva vannak e a boltok vasárnap, de azt el tudom képzelni, hogy ha a kereskedelemben dolgoznék én örülnék egy olyan szünnapnak ami fix és lehet vele tervezni.
Nekem ennyi a véleményem erről, teljesen függetlenül a sok faszságtól amit egyik vagy másik oldal hajtogatott.
"Törvénysértés jogot nem alapít!" - Deák Ferenc
7786 levél
Válasz 16.04.18. 09:46 #40236
Lovi Tommy
és az éttermek, a stadionok, az összes szórakozási lehetőség, ami vasárnap van? nem értem, ha nekik nem kell dolgozni, akkor senki másnak se (sajnos a mentő-tűzoltó-rendőr-tömegközlekedés elengedhetetlen), vagy akkor az már nem jó, mert szórakozni nem lehet? vagy a család csak akkor lehet együtt, ha strandra mennek?
nekem ezért volt alapból abszurd az indoklás, vagy mindenki egyenlő, vagy basszák meg az egészet, ahol van. (étteremben dolgozom, vasárnap szinte mindig, igaz nem Mo.-n, és bizony a heti bevétel 10%-nál is több aznap jön be)
756 levél
Válasz 16.04.17. 19:58 #40235
pb69
Semmi értelme nem volt a vasárnapi boltzárnak, azon kívül persze, hogy néhány "szerencsés" jót kaszálhatott belőle. Az egész szükségességét meg a család szentségére, a pihenésre vagy egyéb hasonló hangzatos dolgokra fogni meg pláne pofátlanság volt. Végre eltörölték, most is csak azért, mert már sehogy nem tudták megvétózni a népszavazást, ahol előre tudták, hogy bebuknának. Így kisebb volt a pofon, ill. előadhatják a demokratikus jófej kormány dumát.
2745 levél
Válasz 16.04.17. 17:51 #40234
dghost
Boltnyitás ellen
Nagy a konszenzus az emberek között a vasárnapi boltzár eltörlését illetően. Legalábbis azoknál akik nem a Tecsóban gürcölnek. Nekem mindig is fura volt hogy a sok közvélemény kutatás amit készítettek a témával kapcsolatban, mind csak az átlag "parasztot" kérdezték és nem azokat akiket valóban érintett a dolog. Így jó hogy mindegyiknek az lett az eredménye hogy 2/3 nem akar boltzárat. Emlékszem még az elején volt egy riport az rtl-en (amolyan üssük a kormányt ahol csak tudjuk mert minket is meg akar adóztatni riport) ahol valami pöcs akit pont előkapartak valahonnan az interjúra olyasmit talált mondani hogy "nem érti miért kell ez (mármint a boltzár) a család a plázában is együtt tud lenni ha akar..." - nem szó szerinti idézet, de a lényege ez volt (visszakereshető az rtl-nél biztos)
Na, a fenti link alatt is hasonló kaliberű kombájnok osszák az észt. Oké, hogy nem egy "egymillióan az internetpornóért" tüntetés ( ) , de azért én eltudom képzelni hogy nem mindenki fidesz-kdnp bérenc akinek nem akar vasárnap melózni.
"Törvénysértés jogot nem alapít!" - Deák Ferenc
1075 levél
Válasz 16.04.12. 10:38 #40233
iX
Nézd távolabbról...

Hoztak egy törvényt a vasárnapi boltbezárásról, amit mindenki más ellenzett.
Nyilván hatástanulmány nélkül. Erőből átvitték, szokásos.
Aztán kiderült, hogy mégis volt korábban egy letagadott hatástanulmány, ami viszont a boltzár ellen szólt.
Gazdasági értelme nem volt, csak remélték, hogy a haverok bolthálózatát hizlalhatják, közben szívatták a népet.
A népszavazási kezdeményezéseket hónapokig blokkolták, "civil" és hatósági segítséggel. Talán emlékszel a végén a "kopaszok akciójára is", ott borult végleg a bili.
Aztán eltörlik a boltzárt.

Ha neked ez kormányzás és alternatíva nélküliség példája, az siralmas.
4684 levél
Válasz 16.04.11. 20:57 #40232
Christoph
Annyit még megjegyeznék, hogy amíg bizonyos témákban hátrálnia kell a kormánynak addig azt jelenti, hogy működik azért a társadalmi visszacsatolás. Ja hogy politikai okok vannak egy politikai döntés mögött? Durva . Most a demokráciát kéne ünnepelni, nem hőzöngeni.
4684 levél
Válasz 16.04.11. 20:54 #40231
Christoph
Hihetetlen, hogy minden egyes velem kapcsolatos kommentedbe belerejted az alternatíva nélküliséget. Hidd el egyáltalán nem örülök, hogy nincs alternatíva, de attól még szerintem ez a helyzet.
Egyébként ez a politikai húzás bőven belefér bárhol a világon. Csak megjegyeztem, hogy kiszámítható taktikai húzás volt. Én most nem látok semmi felháborítót.
3278 levél
Válasz 16.04.11. 16:19 #40230
somesz83
Egyébként ha kitartottak volna, neked az lett volna a baj. Engedett egy csomót a Fidesz, természetesen nem azért mert jó fej, hanem politikai indokból. Mi a probléma? (Most nem Habony, Mészáros Lőrinc meg a többi mocskukra gondolok, mert az probléma.)

A DK, hogy saját győzelemnek tekinti meg jajj... Tudtommal Nyakó MSZP-s politikus. Szóval a "baloldal" most azon fog marakodni, hogy ez melyik törpepártjuknak az érdeme.
3278 levél
Válasz 16.04.11. 16:05 #40229
somesz83
Igen, ezeket fél évvel ezelőtt megfogalmazta Földi László, az "ostoba", pedig nem is német "belügyes".
1075 levél
Válasz 16.04.11. 15:24 #40228
iX
Igen, pénteken még "kitartunk a vasárnap mellett" volt a szöveg. Ez az amit te alternatíva nélküli kormányzásnak tartasz...

(Igen, a "migránstémában").
12565 levél
Válasz 16.04.11. 14:40 #40227
McCl@ne
Napi röhej rovatunk ma is jelentkezik.
Respect is not given. It's taken.
3278 levél
Válasz 16.04.11. 14:25 #40226
somesz83
Ron Werber? Régi szép idők! Ki gondolta volna, hogy lesz utána rosszabb is.
4684 levél
Válasz 16.04.11. 14:18 #40225
Christoph
Elég átlátszó húzás volt a vasárnapi boltbezárás törlése. Jól kivehető most is a fidesz taktikája, 2010 óta ez megy: ha valami kérdésben megosztaná a választókat valami, úgy tűnhet, hogy nem a "népet" képviselik, azonnal bedobnak valamit ellene. Vagy jön Orbán és elmagyarázza, hogy szó sincs róla, félreértés történt (lásd netadó). Egyszerűen elkerülik így a nagyobb konfliktusokat. Az ellenzék meg tanácstalanul elkullog. Egyébként megint csak arra tudok jutni, hogy politikai ügyeskedésekben úgy verik széjjel az ellenzéket ahogy nem szégyenlik. Azért emlékszem még itt a Ron Werberezésre meg az MSZP kampányaira, voltak ott is játszmák. De hová tűntek? 2016-ban azért kevés már a diktatúrázás, valami más kéne, ezt hallgatják az emberek 20 éve. Amúgy a népszavazás is lopott ötlet, de legalább használható eszköz. Kíváncsi vagyok a továbbiakra.
4684 levél
Válasz 16.04.11. 14:10 #40224
Christoph
Nem rémlik hol jött elő az általánosítás. Tipp: a migránsokkal kapcsolatban?
15994 levél
Válasz 16.04.11. 13:06 #40223
ufodani
Vasárnapi boltzár annulálva.
Para a leendő 3 igenes népszavazástól.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
1075 levél
Válasz 16.04.11. 13:01 #40222
iX
"Én csak azért kardoskodok itt, hogy a kollektív megbélyegzést próbáljuk már meg mellőzni, mert az csak tévutakra vihet"

Három oldallal korábban éppen szó esett az általánosításról. Nem volt nagy a fogadókészség (pedig az arányok még nagyságrendben is masszívan különböztek).
4684 levél
Válasz 16.04.07. 14:06 #40221
Christoph
Nekem is van elképzelésem, hogy miért olyan a tanárok egy része amilyen. De ezt már többször leírtam itt a viták során.
Lehet nekem szerencsém volt, de én azért egyáltalán nem 90%-ot mondanék. Ennél én jóval több lelkiismeretes tanárral találkoztam. Persze nekem is volt olyan tanárom, aki (rajzórán) kiment a teremből és a végén jött vissza, meg akivel végigpofáztuk az órát, de általánosítani még véletlen sem akarok.
Azért elgondolkodtató, hogy 1. Hogy lehet ezt megcsinálni? (Hol van az igazgató, a szülők akik ezt hagyják) 2. Miért jut el sok tanár ebbe az apátiába?

Bizonyos kor után tényleg komoly veszély a kiégés, pláne ebben a pszichésen komoly igényeket támasztó szakmában. Önmagában az anyagi juttatások nem elegendőek. Sok magánpraxisban igen jól kereső orvos borzasztóan embertelenné, már-mér kegyetlenné válik, szóval ez nem csak pénzügyi kérdés. Szerintem az okokat a rendszerben kell keresni, meg általában a magyar közállapotokban. Depresszió, kiúttalanság, pesszimizmus. Ezek nagyon magyar sajátosságok, ami érinti a tanárokat is.
A kreativitás (és az erre való ösztönzés - továbbképzések formájában pl.) nagyon fontos lenne a pályán, ehhez képest egyre durvább keretek közé szorítják őket.

Szerintem ez (is) nagyon-nagyon öszetett probléma. Én csak azért kardoskodok itt, hogy a kollektív megbélyegzést próbáljuk már meg mellőzni, mert az csak tévutakra vihet. Nekem a családomban van olyan pedagógusok, aki a minimumot épp beleteszi, de közben a másik meg szó szerint reggeltől estig dolgozik. Most akkor melyik irányba általánosítunk?? Szerintem nem kéne kategorizálni több tízezer embert.
2088 levél
Válasz 16.04.07. 13:36 #40220
Shadowguard
Aláírom, jól végiggondolva tényleg rossz lett a megfogalmazásom. Inkább az a helyes, hogy 10% a jó tanár, a maradék 90% meg jó esetben csak rossz tanár, de rosszabb esetben szakmailag igaz a selejt kitétel. Például volt olyan földrajztanárom kilencedikben, akit nagyon szerettünk, mert politikától kezdve a gyerekkoráig mindenről sztorizgatott, csak éppen egy év alatt a tankönyv negyedéig se jutottunk. Rá valóban túlzás a selejt, de mondanád őt jó tanárnak? Meg volt olyan tanárom, aki konkrétan lebuzizta azokat a fiúkat, akinek 2-3 centisnél hosszabb haja volt. Erre minden óra elején sort kerített. Na te szeretnél ilyen tanárnál tanulni?

Hogy miért van így csak tippelni tudom, de saccra:
- olyan is elmegy tanárnak, aki nem alkalmas rá, de ő úgy gondolja igen (jó esetben) vagy csak nem talál magának mást. Attól hogy szereti a gyerekeket, meg tudja a tananyagot nem biztos, hogy tud tanítani is.
- sok tanár szerintem bele is fárad. Van egy tanár ismerősöm, az elején szerette amit csinál, de mostanra ő is eljutott oda, hogy utálja a tanítványai 90%-át. És neki még szerencséje is van, mert gimnázium és kevés a jogtudor ómigráns. Munkatársam lánya nem ilyen szerencsés, mesélt pár durva történetet (nem is akar a pályán maradni)

Azért ismerd el, hogy egy irodai dolgozónál nem annyira fontos, hogy ő milyen ember. Ha egy alkoholista vagy idegbeteg és pont nála kell ügyet intézned akkor kellemetlen és nem örülsz neki, de esélyes, hogy hamar elfelejted. Egy tanár viszont (főleg általános iskolában) egy életre, de legalábbis jó hosszú időre megutáltathat egy-egy tantárgyat a gyerekkel és ez akár hosszú távon is befolyásolhatja az életét.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
4684 levél
Válasz 16.04.07. 11:46 #40219
Christoph
"de amíg a tanárok 90%-a selejt"

Ezek annyira jó mondatok, tényleg. Ha ez így van miért lehet így? Nem 1-2 emberről beszélünk ugyanis. Ezeket a "selejtes" embereket (a 90% természetesen egy oltári nagy túlzás vagy valami nagyon szar helyre jártál iskolába) 4-5-6 éves felsőoktatási rendszerből kerülnek ki. Most akkor kifejezetten a tanárképzés rossz vagy ilyenné válnak az emberek? Vagy a selejt megy tanárnak? Na de az is miért lehet? Ezeken kéne elgondolkodni. Egyébként személy szerint nem értek ezzel a selejtezéssel egyet. Vannak jó és rossz tanárok is.

Szerintem az hogy a tanárokról sokaknak ilyen markáns véleménye van azért lehet, mert Magyarországon van 1 millió alkoholista, meg rengeteg kiégett ember. Óhatatlanul ezek egy része tanár. Egy irodaii dolgozó mérnök nincs napi szinten akár több száz emberrel kapcsolatban így nem látjuk, hogy mit csinálnak. Közben lehet az ő 90%-uk is "selejt". A végén kiderülne, hogy az ország, sőt a világ jó része is selejt. Szóval nem árt vigyázni a jelzőkkel.
4684 levél
Válasz 16.04.07. 11:38 #40218
Christoph
Kezdjük ott, hogy durva módon pár végtelenül leegyszerűsítő mondattal elintézed a pedagógus tüntetést és áttételesen a pedagógus társadalmat is. Erre meg keményebb hangnemben válaszoltam. Nem olyan keményben, mint ahogy Te tízezrekről nyilatkoztál. Ennyit a sértődősgetésből. Csak annyira vagyok pofátlan, amennyire a helyzet adja, nincs türelmem a félinformációkkal, meg megérzésekkel "vitatkozni".

Megszűnik a KLIK, na ne mond. Meg is oldódott minden ennyi akkor? Most az oktatási központok fogják átvenni a helyüket, meglátjuk mennyire lesz decentralizált. Remélem sikerül valamit elérni, de messzemenő következtetéseket ebből ne vonjunk le.

A hozzászólásod többi részével meg megint az a baj, hogy lerí róla, hogy fogalmad sincs hogy a pedagógia, mint tudomány vagy mint gyakorlat hogy működik. És ezt nem sértésnek szánom.
Az egyszerűen egy égbe kiáltó baromság, hogy mivel az évszámok, fogalmak stb. nem változnak ezért akkor az oktatás is változatlan marad. Rengeteg módszertani kutatás folyik napjainkban is (ami persze nem, vagy alig érvényesülhet). Egy 20 évvel ezelőtti törikönyv nem azért elavult elsősorban, mert kiderült, hogy 1-2 ténybeli dologban új kutatási eredmények vannak, hanem mert 20 évvel ezelőtti szakmódszertan szerint íródott, az akkori fiataloknak. Közben fejlődik pl. a szociálpszichológia meg egy csomó más terület is ami érinti a pedagógiát. Na meg változnak a gyerekek új hatások érik őket, változnak a technikai lehetőségek is.
És hidd, el, hogy a '48-as szabadságharcot sem úgy kéne leadni, mint 20-30 éve. Mert nem az évszámokon, meg eseményeken kéne hogy legyen a hangsúly a történelemben.

Pedagógusok: ha figyelmesen olvastál volna, akkor feltűnt volna, hogy a pedagógus társadalmat egy heterogén csoportként jellemeztem. Ez a "ősi, bölcs, békés kaszt" megint csak a képzeleted szüleménye, soha nem írnék hasonlót sem. Ahogy írtam van jópár magára nem adó, lézengő, fejlődésképtelen alak. Vagy egyszerűen gyenge képességű. Ennek egyrészt oka lehet, hogy a rendszer hagyja ezeket túlélni, minimális a teljesítményarányos dolog, ugyanazért a fizetésért dolgoznak. Nem is olyan könnyű egyébként szűrni. De már a főiskoláról/egyetemről kikerülő fiatalok is felhígult színvonalat képviselnek, mert nem pálya az ambíciózus fiatalok többségének a tanári pálya.

Tőlem azt írogatsz amit akarsz, csak nem árt ha tisztában vagy a szakma alapjaival. Egy oktatáskutatóval egyébként én sem állnék le vitázni, nem vagyok én atyaúristen, azt gondolom nagyjából tisztában vagyok a határaimmal.
2088 levél
Válasz 16.04.06. 22:35 #40217
Shadowguard
Mindennapi általános tapasztalatom, hogy a felnőttek, valamint tinédzserek jelentős hányada nem tud olvasni, helyesen írni, fogalmazni és számolni.

A kötelező olvasmányokkal kapcsolatos emlékeimen ezen nem is lehet csodálkozni, ha egy életre megutáltatják az emberrel az olvasást, akkor jó, hogy nem tud. Pedig a helyesírásban és fogalmazásban is sokat segít, bővíti a szókincset, stb.
Csak ahhoz nem a Kőszívű ember fiait, meg az Egri csillagokat kellene hozzávágni a gyerekekhez általános iskolában. Én előnyben voltam, mert a családban mindenki sokat olvasott, de még én is sok kötelezőt kihagytam (pedig hetedik után olvastam a Nyomorultakat például). Akkor mi van azzal a gyerekkel, akit nem "szoktatnak" rá az olvasásra otthon?

Számoláshoz viszont: anno nagyon utáltam a matektanáromat általánosban, mert szinte egyáltalán nem engedett minket számológépet használni, de ma már hálás vagyok érte. Mivel meg KELLETT tanulni számolnom, nem lehetett beütni a gépbe és örülni az eredménynek ezért mai napig könnyedén kiszámolok fejben olyan dolgokat, amikhez egyetemet végzett ismerősöm a számológépet veszi elő. Persze, hasznos az, hogy ne papíron kelljen kiszámolni a 764*9856-ot, de azért 3-4 számjegyig fejben tudjunk már összeadni. Megjegyzem nagyon jó tanár volt, pedig egy kezemen meg tudnám számolni, hány ilyennel találkoztam.

És ez is a baj az oktatásnak (mint párszor el is hangzott). Nem vicc amit mondtam, tényleg egy kezemen meg tudom számolni, hány normális tanárom volt, aki tényleg szeretett is tanítani. Van tanár ismerősöm is, de még köztük is van, akit nem tartok alkalmasnak a pályára. Persze, ő tök jól el tud beszélgetni a gyerekekkel, meg szeretik, csak éppen tanítani nem szokott. Cserébe volt alkoholista, megrögzött kommunista (utóbbi irodalomtanár, már nem tudom melyik versbe is belemagyarázta, hogy az alkony azért vörös, mert a kommunizmus győzedelmeskedni fog a hanyatló nyugati világ felett) és más érdekes emberek. Unokatesóm is mutatott videót, felvették telefonnal az egyik tanárukat. "Baszd meg, hülye vagy, szarrágók, stb..." És ez egy egyébként jó hírű hatosztályos gimnáziumban.

Szóval lehet panaszkodni a tantervre, meg a KLIK-re, és joggal, de amíg a tanárok 90%-a selejt, addig nem lesz itt érdemi változás. Engem jobban zavar az, hogy (esetlegesen) ilyenek is ott sztrájkolnak meg tüntetnek a kormány ellen, mint az, hogy több pénzt szeretnének a tanárok. Tényleg megérdemlik meg sok dologban igazuk van, de ha belegondolok, hogy milyen tanárok is vannak... Nekik nem fizetésemelés kellene, hanem másik munka, gyerekektől távol.

Egyébként a kötelező tankönyvválasztás sem lenne ördögtől való (szerintem), csak rendes könyveket kellene választani, nem a kormány aktuális hangulata szerint. Erre is tudnék írni példát, de már így is hosszú lett
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
756 levél
Válasz 16.04.06. 21:44 #40216
pb69
Ne abból induljunk ki, hogy mi fordul elő az emberek 99%-ának a későbbi életében, mert akkor az alsó tagozaton kívül kb. minden más felesleges. Ha már humán tárgyak, akkor a különféle történelmi vagy művészeti alakok életrajzi adataira mikor van szükséged? Vagy rímképletekre, évszámokra, versekre stb.? Ugyanúgy semmikor.
Az meg már tényleg más kérdés, hogy miért ennyire száraz és tényadatokra fókuszáló a módszertan, de ez minden tárgyat érint. Ugyanis a különféle természeti törvények, ill. minden olyan dolog, amit a jelenleginél értelmesebb módon lehetne tanítani a reál tárgyakból, ugyanúgy szükségesek lennének az élet összefüggéseinek megértéséhez, a normális gondolkodásmód kialakulásához, ahogyan a történelmi vagy irodalmi megfelelőik. Pláne, hogy a reál oldalról fakadna a racionális és logikus gondolkodás, ami Mo.-n nagyon keveseknek kenyere.

De ha már fentebb szóba került, akkor azt mindenképp megjegyezném, hogy bizony a legtöbb probléma gyökere már az alsós tananyag kapcsán jelentkezik. Mindennapi általános tapasztalatom, hogy a felnőttek, valamint tinédzserek jelentős hányada nem tud olvasni, helyesen írni, fogalmazni és számolni. Pontosabban ezek tetszőleges kombinációja. Azt gondolom, hogy ennél elszomorítóbb dolgot el se lehet képzelni az oktatás kapcsán.

Nekem amúgy (cirka 6-7 évvel ezelőtt) informatika csak 9.-ben volt, akkor is heti 1 óra. Biológia volt heti másfél, de csak 9-10.-ben. Kémia-fizika 9-10.-ben heti másfél, utána a kémia teljesen kiesett, fizika 11.-ben heti 2, 12.-ben már semmi. Matek ment végig heti 4 órában, utolsó évben már csak heti 3. Ez egy általános gimnázium volt, nem olyan rossz nevű.
Na most azóta változhatott a helyzet, de hallva a fiatalabb ismerőseimet, nem sokat. Azt meg meg lehet nézni, hogy ezzel szemben humán fronton mi a szitu. Végig heti 4 töri, 5-6 magyar, 5-6 elsődleges és 3-4 másodlagos idegennyelv, plusz ugye a készségtárgyak.
Érettségin meg kötelező 4 tárgy, abból 3 humán. Úgy, hogy a magyar igazából két tárgynak (nyelvtan, irodalom) felel meg. Szóval 5/4 humán a kötelezőknél. A döntő többség le tud úgy érettségizni, hogy 5 humán mellett egyetlen reál tárgy kerül terítékre. Nincs is miről beszélni.
2745 levél
Válasz 16.04.06. 20:59 #40215
dghost
"Tételezzük fel egyenesen, amit a Fidesz minden, alulról jövő megmozdulásról élből feltételez, hogy Pukli egy fizetett, MSZP-s, (nyilván) hazaáruló provokátor. Meg úgy egyébként mindenki más is, aki mellette gyalogol, cuki esernyőkkel."

Én nem ezt mondtam! De kár lenne tagadni az ellenszenvet, túl sok a jel. (pl, hogy azért sem veszek részt a kormánnyal való egyeztetésen...) Persze tudom hogy sok értelme az egyeztetésnek se lenne, de arról se hallottam hogy a mozgalom előállt volna valami elképzeléssel a oktatás reformját illetően. Elvégre csak "értelmiségiekről" beszélünk, így miért is lenne már az ő dolguk, nem? (a kormány dolga, akit meg megvetnek... )
Az én véleményem az hogy akkor sem tudnák mit kéne csináli ha lenne rá lehetőségük... Nekik csak követeléseik vannak, mint mindig. (Ja nem tévedtem, voltak olyanok hogy minek kell ennyi évszámot tanulni, már ott a mobil/wikipédia... )
"Törvénysértés jogot nem alapít!" - Deák Ferenc
2983 levél
Válasz 16.04.06. 19:11 #40214
Herr Hauptmann
Szerintem csak azért is érdemes ezeket a tárgyakat már általános iskolában is, meg középiskolában is ezen a szinten tanítani, mert a büdös életben senki nem fogja megmondani előre a gyerekről, hogy őt mi fogja érdekelni, mit fog szeretni, mihez lesz affinitása. Én se fogom használni a kémiai kötésekről megtanult (elfelejtett) dolgokat soha. De lehet másból meg azért lesz kiváló vegyész, kémikus, gyógyszerész, mert anno megszerette a dolgot.
Félreértés ne essék, nem védeni akarom az oktatási rendszerünket, ez a véleményem magukról a tantárgyakról szól.
5240 levél
Válasz 16.04.06. 18:54 #40213
Pras
Fordítsuk meg a célozgatásokat:
Tételezzük fel egyenesen, amit a Fidesz minden, alulról jövő megmozdulásról élből feltételez, hogy Pukli egy fizetett, MSZP-s, (nyilván) hazaáruló provokátor. Meg úgy egyébként mindenki más is, aki mellette gyalogol, cuki esernyőkkel.
Szakmailag az érveit annullálja-e pusztán ez, ha mondjuk zsigerieg át van/lenne itatva politikával?

@jawsika: Ezzel az a probléma, hogy én mondjuk ugyanezt elmondhatnám a teljes irodalom és történelem anyagról. Míg az integrálokat, az egyetemes gázállandót és a Coulomb-törvényt "napi szinten" használom, addig az egyébként a jelenlegi tanterv elsöprő többségét (testnevelésen túl magyar nyelv és irodalom, valamint történelem) nem. ...de értem, hogy mire célzol és bizonyos szempontból egyet is értek, de a lexikális tudásra alapuló tanítás és visszakérdezés ugyanígy kiheréli a fent említett történelmet és magyart is.
Valamint ismétlem: Amíg az emberek az FB-n chemtrail-klubokat hoznak létre, netes gyógyító energiákban hisznek tömegesen, vagy éppen csak fél Magyarország beleborul egy devizahitelbe, addig az a reálismeretek ordító hiányáról ad képet. Ordító hiányáról.
Minthogy nem vagyok szakember, ezért a véleményem értéke semmi, de úgy érzem, hogy igen, szükség van a jelenlegi, amúgy sem acélos reálos óraszámok fenntartására, de keményen. Azzal egyetértek, hogy az oktatás tematikája elsősorban általános iskolában egy durva mellé. Ám ezzel a reál nincs egyedül.
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
1356 levél
Válasz 16.04.06. 18:34 #40212
jawsika
Nézd én itt a fizika-biológia és legelsősorban a kémia tárgyakról beszéltem. Tökéletesen felesleges a kötések tanulása, és egy történelemmel összevetve hétköznapi tanulságok, ismeretek sem nyerhetőek belőle. Megkockáztatom, hogy a kémiából az alapvető dolgok (mi miből áll, sav, lúg ilyesmi) megtanulásán kívül semmi soha, de soha nem kerül elő az emberek 99%-nak életében.
De lehet nem így van, én sem szerettem tényleg, de mondjuk a heti 2 fizika 2 kémia 2 biosz és 4 matek legalábbis indokolatlan. Mindegy ez tényleg beállítódás kérdése.
Did you think we had forgotten? Did you think we had forgiven?
2745 levél
Válasz 16.04.06. 18:30 #40211
dghost
Ez vili. Csakhogy a mostani tüntetéssornál ezt valahogy nem lehet hallani. Kb. úgy van beállítva mintha, hopp most hirtelen (értsd: 2010 óta. És itt bukik a politikamentesség ugye Pukli ) romlott volna el minden.
"Törvénysértés jogot nem alapít!" - Deák Ferenc
756 levél
Válasz 16.04.06. 18:17 #40210
pb69
Nem most találták ki, korábban is voltak reklamációk, akár tüntetések is. Egyszerűen az elmúlt időszakban nemhogy megoldották volna a gondokat, de tovább tetézték azokat, így a helyzet egyre siralmasabb. Nyilván a hosszútávú stagnálás már önmagában egyre kevésbé tolerálható, ha meg még romlik is a helyzet, az pláne.
2745 levél
Válasz 16.04.06. 18:07 #40209
dghost
+1

Nem olvastam végig minden hozzászólást, de nagyrészt egyet kell hogy értsek jawsikával.
Ja, és jelezem hogy rendelkezem pedagógus rokonokkal mert látom csak annak a véleménye tekinthető itt "hiteles" véleménynek...

És egy-két dolog amiért jawsikának igaza lehet:

- Most találják ki hogy az oktatás színvonala szar? Persze mert eddig minden király volt... Nonszensz! Ja, hogy eddig a elit iskolákban tűrhető volt? Csakhogy nem mindenki jár/járt elit iskolába, ahol eddig is szar volt minden! Ja és ezt eddig is mindenki leszarta? Most lepődjünk meg!

- Azért is lehet irritáló sokak számára a tüntetés mert nálunk az elmúlt 30 évben a közalkalmazottakon kívül nem tüntetett senki...(Ők viszont havonta egyszer sírnak valamiért) Hogy miért nem? Mert a versenyszférában nagyon kevés helyen van szakszervezet? Pl.: a McClane által említett autószerelők, asztalosok?
Sajna a tény az hogy a társadalmi osztályok között szinte nincs szolidaritás! Ha a közalkalmazottak tudnák hogy a versenyszférában dolgozóknál mekkora túlterheltség, megfélemlítés, stb. mindjárt átértékelnék a helyzetüket. (vagy erre jönne az a demagóg duma, hogy ki mit választott, ugye?? )
Szóval akkor ki szar le kit? Mindenki mindenkit? Most lepődjünk meg.
"Törvénysértés jogot nem alapít!" - Deák Ferenc
756 levél
Válasz 16.04.06. 17:16 #40208
pb69
Ezzel a hozzászólással (legfőképp a 2. bekezdéstől kezdődően) nagyon egyet tudok érteni.

@jawsika:
"Én mondjuk beállítódásomból adódóan humán-típusú vagyok, és a reál-tárgyak totális és hihetetlen, életszerűtlen "túltanítását" nem értem."

Minden bántás nélkül mondom, hogy ebből az egyetlen mondatodból kiderül, hogy nem azzal van a gond, hogy nincsenek pedagógus ismerőseid, vagy egyéb módon nincs lehetőséged belátni a "kulisszák mögé", hiszen már a katedra másik oldaláról fakadó véleményed is nagyon távol áll a realitástól. Vagy az is lehet, hogy félreértettem ezt a mondatot.

A reál tárgyak nálunk durván háttérbe szorulnak a humán társaikhoz viszonyítva, elég csak megnézni az óraszámokat vagy a kötelező érettségitárgyakat. A tanulók 90%-a úgy be van tojva szinte minden reál tárgytól, mintha azok a sátán művei lennének. Ezért is akarnak errefelé olyan kevesek továbbtanulni.
A természettudományos műveltség általánosságban véve botrányos szinten van. Túloktatásról tehát semmiképp nem beszélnék, épp ellenkezőleg, röhejesen alul vannak reprezentálva a reál tárgyak. Na de persze nyilván a hittan, erkölcstan, testnevelés stb. tárgyak kellettek (vagy több belőlük), pl. informatikából meg elég ha eljutnak a gép bekapcsolásáig, elvégre a 21. században ez mellékes.
3278 levél
Válasz 16.04.06. 16:38 #40207
somesz83
Védtelenek vagyunk, mert ezért nem a muszlim menekült a hibás, hanem a politikusaink, globálisan, az EU és az államok politikusai. Azon kívül, hogy védekezni kell és csak ellenőrzött formában engedni a menekülteket belépni nincs ötletem. Tanulni lehet az ilyen országok, mint Svédország hibáiból. (Mondjuk az már extrém, hogy visszafogadják a svéd iszlamista gyilkosokat és még mindig az integrációjukról beszélnek.)

Én nem tudok okos lenni, de ennyire feszült helyzetre nem emlékszem gyerek korom óta, talán a román forradalom és a dél-szláv háborúk, de ha azt veszem, azok annyira lokális problémák voltak, hogy nem hatottak ki ennyire egész Európára és nem volt mögötte sem beteges ideológia (oké, Ceausescu vagy épp Nagy Szerbia sem kispálya), sem különösebb gazdasági hazárdjáték mint most Szíriában. Az szomorít el, hogy ha akarták volna, már régen találtak volna megoldást a szíriai rendezésre, de amíg a háború másnak üzlet, beleértve európai cégeket is...
1075 levél
Válasz 16.04.06. 15:40 #40206
iX
A történelemtanításnak egy mondatba szűkítve az ok-okozati összefüggésekről kellene szólni, mik voltak a motivációk, miért alakult úgy a történelem és mondjuk mit lehet belőle tanulni...

Ehhez nyilván támpont a dátumok sora - ami viszont a legkönnyebben kérhető számon, ezért is olyan központi elem a jelenlegi tanításban. A tanárok is a könnyebb ellenállás felé mozognak (ezért is volt visszafogott a demonstráció támogatása), meg azért emlékeim szerint a tanáraim háromnegyede alkalmatlan / kretén volt, nekem ezért nehéz támogatnom bármilyen pedagógus kezdeményezést, hogy is mondjam... nehéz azonosulni velük.

Pras +1
1075 levél
Válasz 16.04.06. 15:28 #40205
iX
Az utolsó - hadüzenetes - bekezdésed teljesen rendben van, a hozzászólásaid többi része kevésbé.

Mind a leírt követelésekben, mind a tüntetéseken-demonstráción hangsúlyozták, hogy nem a fizetés a lényeg, bár jó lenne ezt is rendezni. A lóvé kérdése csak arra jó, hogy feszültséget szítson a tanárokkal (egészségügyi dolgozókkal, stb.) szemben - a kormányközeli médiában nem véletlen központi elem - "oszd meg és uralkodj!".

Ahogy Christoph is írja, a gondjuk ezzel az a totálisan elbaszott oktatási rendszerrel van klikestől, központi tantervestől, egyéb nyomorításokkal. Az oktatás 2010 előtt sem volt egy csoda, de sikerült messze alá kerülni - itt lemérhető a Fidesz kompetenciája olyan ügyekben, ahol nem csak számokkal és szlogenekkel kell bűvészkedni. Nyilván egy "csőfideszes családnak" ez sem elég alternatíva kereséshez.
5240 levél
Válasz 16.04.06. 14:59 #40204
Pras
(Telefonról, röviden.)
Érdekes dolgok ezek. Emlékszem, ált. iskolában minden év első törtélemórája azzal kezdődött, hogy felvéstük a füzetbe a "mottót" - historia est magistra vitae, ha jól emlékszem (a történelem az élet tanítómestere).
Talán úgy tíz évnek kellett eltelnie, mire elkezdtem kapisgálni, hogy valójában miért is, és kezdtek érdekelni az évszámok, retardált törvények és random csaták mögött az összefüggések, érdekek, hatalmi játszmák, azok kortárs megnyilvánulásai. Mondanom sem kell, ehhez a közoktatásnak nulla köze volt.

Ezzel állítanám párhuzamba a "túltanított" reáltudományokat is: amíg az ország tele chemtrailesekkel, angyallátókkal, vagy épp devizakárosultakkal, nos, ez egy holtbizos indikátora annak, hogy a reál nem túltanított. Legfeljebb szarul.
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
51820 levél
Válasz 16.04.06. 13:06 #40203
Barthezz
A lexikális tudás alapismeretek tekintetében valóban nagyon fontos, de pont ezt írtam, hogy a tananyag kb. 10%-át kellene megtartani, mert ekkora része fedi le az alapvető ismereteket, elvárható tudásanyagot. Pl. történelem esetén, a 2. világháború alapeseményeit, személyeit, kb. egy 5 oldalas kivonat alapján kérném csak számon. A többi eseményt részben elmondanám, részben megadnám hozzá a forrást, akit érdekel, olvassa el az egészet, de ezeket már nem kérném számon. Miért kellene a legkisebb csata dátumát, kimenetét is pontosan tudni? Miért nem elég anynit megtanulni, hogy 1945-ben ért véget a háború, minek a hónap és a nap? Én sem tudom fejből, egyedül azt, hogy az atombombát augusztusban dobták le. Ha kell a hónap és a nap bármelyik eseményhez, megnézem neten, 3 kattintás. Szóval meg kell tanítani az alapvető dolgokat, melyek egy társalgáshoz, vagy bármikor kiindulási alaphoz elegendőek, de a lényegre kellene fókuszálni és nem elveszni a felesleges részletekben, mert szerencsétlen diák a tz vagy az érettségi után a legfontosabb tényeket is elfelejti így és semmi nem marad meg végül a fejében.

Ez persze már nem magyar sajátosság, ahogy te is írod, de legalább tőlünk nyugatabbra már megindult a kezdeményezés egy ilyen irányban, miközben mi inkább csak visszafejlődünk a 80-as évek tanítási rendszerére.
1356 levél
Válasz 16.04.06. 12:14 #40202
jawsika
Hát Barthezz, vannak gondok az nyilvánvaló. De ez meg nem itteni sajátosság. Ha jól tudom a finneknél van egy előrehaladottabb, újabb oktatási módszer, én magam csak érintőlegesen ismerkedtem vele, de látszott abból is, hogy van alternatíva, de amíg mi ebben a gyarmati gondolkodásmódban, a Nyugat-majmolásban és a tények következetes ferdítésében gondolkodunk és működünk, addig nem nagyon lesz sajnos változás.

Persze, a tárgyak jelentős része felesleges, de az európai oktatási rendszer erre épül. Az USA-ban, akiknek az ostobaságával nap, mint nap lehet viccelődni, a közoktatás készségfejlesztésről szól, nem a lexikális tudás betanultatásáról. De ennek is megvannak a maga hátrányai, mivel az ostoba ott is az marad, az értelmes meg itt is felkészül arra, amire kell, a mindennapi problémákat (borítékcímzés, kamatos kamat, villanyégő-csere), amiket a suliban sehol nem tanulsz, azokat itthon a család, szerencsétlenebb sorsúaknak a net tanítja meg. De ettől függetlenül szerintem a lexikális tudás igenis fontos. Én mondjuk beállítódásomból adódóan humán-típusú vagyok, és a reál-tárgyak totális és hihetetlen, életszerűtlen "túltanítását" nem értem.
Did you think we had forgotten? Did you think we had forgiven?
51820 levél
Válasz 16.04.06. 10:32 #40201
Barthezz
A Klik megszüntetése nem fogja megoldani a problémát, hiszen ez csupán látszatintézkedés lesz: kisebb szervezetek révén, de újjászervezik és ugyanúgy központi lesz az irányítás, ugyanúgy millió felesleges adminisztráció lesz szükséges, és ugyanúgy még ahhoz is engedélyt kell kérnie az igazgatóknak és a tanároknak, hogy finghassanak. Apróbb gazdasági beszerzéseket tehetnek önállóan ezentúl az iskolák, szóval krétára és wc-papírra lesz ugyan keret, de ez csak a jéghegy csúcsa.

Nem fog módosulni sem a kötelező tananyag, sem a tanterv. Marad pl. a heti 5 tesióra (ami önmagában jó ötlet), de elegendő tornaterem továbbra sincs - helyettük épül a 120. stadion 30 ezer néző befogadására Bivalybasznádpusztán. Marad a kötelező erkölcstan vagy hittan, előbbi olyan borzasztó, a kicsik lelki nyugalmát felkavaró tananyaggal, amiben pl. olyan tanmese (!) kapott helyet, amelyben egy rossz magaviseletéért Isten által megölt (!) zombikisfiú keze nyúl ki a sírból, vagy éppen arra buzdító feladat szerepel, hogy "próbálják ki" magukon a tetoválást, piercinget pár év múlva, vagy hogy nevezzék meg az osztály legszebb lányát/fiúját (tökéletesen összeugrasztva ezáltal a gyerekeket), sugallva azt, hogy ő nem lehet a legokosabb is egyben, megágyazva már alsós korban rengeteg sztereotípiának. Természetesen a kötelező nemzeti irodalom-, történelem-, vagy matekkönyv sem jobb, tele vannak hibákkal, hülyeségekkel, nem sorolom őket, rengeteg példát lehetett olvasni róluk a neten. És kötelező ezekből a förtelem tankönyvekből tanítani!

Ezek a fenti dolgok a legkomoylabb problémák, ezek ellen küzd a mostani pedagógus-tüntetés, baromira nem a béremelés a fő szempont. Ezt csak a kormány szajkózza, hogy ezzel próbálja meg az egész kezdeményezést hitelteleníteni a társadalom szemében - mint esetedből is látszik, hatásosan.


És akkor önmagában a tananyag elavultságának kérdése. Nem arról van szó, amiket példának felhozol, hogy az informatika változik csupán, míg a történelem vagy az irodalom rendben van. Önmagában, ánblokk elhibázott az összes létező tantárgy tananyaga, mert csupán magoltat a gyerekekkel, rengeteg felesleges dolgot igyekszik megtanítani, az életre azonban semennyire nem készíti fel őket. Az internet elterjedtségének korszakában teljesen átalakult az információ- és tudásszerzés rendszere, teljesen felesleges az emberek fejében lexikális szarságokat magoltatni, amit úgyis elfelejt mindenki. Felesleges bemagoltatni, hogy pontosan melyik évben volt az Aranybulla, Petőfi hol született, vagy mi a szőlőcukor pontos kémiai vegyjele. Ezeket az információkat az internet segítségével bárki, bármikor eléri. Azt kellene megtanítani, hogyan találjuk meg a lehető leghatékonyabban és egyszerűen ezeket az információkat, hogyan szűrjük ki a lényegtelen és kamu tartalmakat, hogyan győződjünk meg egy forrás hitelességéről, hogyan emeljük ki egy hosszú cikkből a minket érdeklő lényeges tartalmat és ami a legfontosabb: hogyan kapcsoljuk össze a megtalált ismereteket egymással, miként tudunk a talált adatokból következtetéseket levonni, azokat felhasználva az éppen szükséges feladatunkhoz. Ezekből a mai általános- és középiskolai rendszer, de még 70-80%-ban az egyetemek is semmit nem tanítanak meg - a kötött tankönyvválasztás révén pedig ettől már eltérni sem lehet.

A másik súlyos hiányossága az iskolarendszernek az életszerű, mindennapi ismeretek oktatásának hiánya. Mindennapi pénzügyi ismeretek, hitelkonstrukciók, befektetési lehetőségek, takarékoskodás, háztartási, háztartás-vezetési ismeretek, alapvető ételek elkészítése, szexuális felvilágosítás (nem a jelenlegi burkolt formában, hanem fókuszálva a felelős szexuális életmódra), alapvető kresz-ismeretek, elsősegély nyújtási ismeretek, egészséges életmód, állásinterjúra való felkészülés, kommunikációs ismeretek és még sorolhatnám. Az összes lexikális szar helyett ezeket kellene bevezetni különféle tantárgyak keretében az oktatásban. Az idegennyelv-oktatáson kívül (amire még több óraszámot kellene biztosítani) a jelenlegi tananyag 90%-a kiszórható a kukába. A mostani tantárgyakból kizárólag az alapok, de azok erős oktatása szükséges, az összes többi kiegészítő, részletes ismeret megkereshető az interneten, ha az előző bekezdésben írt hatékony keresési és információ-feldolgozási módszereket megtanítják a gyerekeknek.

Összességében: Az iskolai oktatás célja a jelenlegi magoltatás, felesleges lexikális tudás szajkózása helyett a mindennapi életre való felkészíts kellene, hogy legyen.

Kicsit eltértem az alapvető témától, de fontosnak tartottam ezeket mind kifejteni. Nem csupán a pedagógusok által most követelt dolgok, de az oktatási rendszer alapvető, teljes átszervezésére lenen szükség.
581 levél
Válasz 16.04.06. 06:26 #40200
stero
Nem akartam lekreténezni senkit. Tényleg nagyon zavar, hogy összeszedett mondatokat tud írni, de nagybetűt nem.
Egyébként én nem foglalok állást egyik oldalon se viszont simán meghatározó tényezők nálam az ilyen alapvető helyesírási hibák, ha valakinek a véleményére adnom kell, ezért írtam. Lévén nem diszgráfiáról van szó hanem szimpla trógerségről. Tessék nagybetűt írni, nagyon alap dolog.
1356 levél
Válasz 16.04.05. 22:30 #40199
jawsika
Ismerem a srácot, volt angol nyelvű videója is, de te például mit gondolsz, mi lenne a jó, igazságos és hatékony megoldás a kérdésre? Nincs jó válasz sajnos. A saját PC-nkbe fogunk belefulladni, meg abba, hogy európai alapértékeket követelünk olyanoktól, akik tegnap még házasságtörőket köveztek, de nem tudsz mit tenni. Borzasztó nehéz ez, és nem tudom, hogy lehetne okosan kezelni.
Did you think we had forgotten? Did you think we had forgiven?
3278 levél
Válasz 16.04.05. 22:08 #40198
somesz83
Egyetértünk, mindenesetre minél több videót nézek ettől a sráctól, annál jobban fogom a fejem. Ha nem adná ki a linkeket, forrást stb. azt hinném valami abszurd standupos estimesét hallgatok. De szerintem nagyon tanulságos, ahogy összefoglalja ezt a muszlim/bevándorlás/iszlamofóbia/terrorizmus kérdéskört, csak ugye amíg ilyen a politikusi gárda Európa szerte, addig jóra nem számítsunk. (a videó svédül van, angol felirattal, kriály ez a nyelv )
1356 levél
Válasz 16.04.05. 20:44 #40197
jawsika
Akkor én is felveszem ezt a cinikus, pofátlan, lekezelő stílust.

Akkor hagyjuk a mellébeszélést.

Azt állítom, hogy általánosnak állítasz be olyan problémákat, amik nem hétköznapiak, nem mindennaposak és egyáltalán nem a normális helyzetet prezentálják.

A KLIK szar, valóban. Meg is szüntették. Nézd, dobok linket is. Megszűnik a KLIK Christoph

Tudod amit levágsz most, az olyan, mintha én a Rákosi-rendszert szidnám. Az is szar volt, az is megszűnt. Haladjunk már könyörgöm...

Elavult a tananyag. Jahm. Az igaz. Mondjuk ez is elsősorban hol jön elő? Informatika és hasonló tárgyak, ahol tényleg napi szinten fejlődik úgy az adott terület, hogy azt követni kellene. Amennyire tudom, a háromszög belső szögeinek összege sokat nem változott, a várnai csatát sem datálják máskorra és Petőfiről sem került elő paparazzo-foto 1850-ből. Persze, modern, kortárs irodalomoktatás mehetne, de maguk a tanárok alkalmatlanok rá. Nem a hangadók, hanem a nagy, túlnyomó többség. Hiába adod elő (saját rokonságod miatt) hogy ez nem így van, ez így van. Én egy elit gimibe jártam, Bolyai Szombathelyen, keressetek rá, vidéki gimik között top 5, top 10, amiben mindig benne volt, és ha kihúztam az egeret, az informatikatanár tudománya meghalt. Ne adjuk már elő, hogy ez az ősi, bölcs, békés kaszt, ami most a figyelemért kiált, minden szempontból megfelelő. Nagy szart az. Persze van köztük, tudom, hogy van, de a nagy többség nem az.

A kompetenciám elvitatása azért, mert csak a hírekből tájékozódtam a témában, és nem házasodtam be egy sokgenerációs tanárdinasztiába az meg akkora LOL, hogy nagyanyám megértené, mit takat a 3 betű, pedig 86 éves. Elmondom cimbi, hogy a társadalom, ami körülvesz, bizony-bizony a híradásokból, webről tájékozódik. Amit ott olvasok, illetve a közoktatásban eltöltött 12 évem meg azt mondatja velem, amit már fent leírtam. Az a fajta eufémizmus, hogy a fizetésemelés csak egy a sok hívószó közül meg színtiszta bullshit

Ja hát az egészségügy helyzetébe, gazdasági kérdésekbe nyilván ne szóljon bele az, te se, én se, aki nem érintett. Végülis ennyi erővel ha holnap bejelentik hogy hadat fogunk viselni Németország ellen kussolok én is, mert sem a diplomáciához, sem a hadügyhöz nem értek, meg a feleségem sem katona...

Mindegy, lehet erős voltam, de hát amilyen az adjon Isten...

Did you think we had forgotten? Did you think we had forgiven?
4684 levél
Válasz 16.04.05. 20:11 #40196
Christoph
Hagyjuk már a félrebeszélést. Tételesen mi az amit megcáfoltál, amit annyira szubjektívnak tartasz a mondandómban? Az, hogy a KLIK szarul működik vagy elavult a tananyag? Sok mindent mást nem állítok. Sajnos ott vagyunk, hogy egyszerűen nincs min vitázni. Az, hogy a béremelésen van a hangsúly meg hiheted, attól még nem e miatt robbant ki ez az egész és nem is ez a központi kérdés.
Strokeot hál Istennek biztos nem Tőled fogok kapni, általában az idegesít fel igazán, aki kompetens valamiben és nem akar (szándékosan vagy félremagyarázás miatt) látni dolgokat. Téged ez egyáltalán nem veszélyeztet.

Egyébként csak azért írtam fél oldalakat, mert halálra idegesít, hogy mindenki annyira tudja, hogy a pedagógusok milyenek meg hogy hogyan kéne dolgozniuk, mit szabadna meg mit nem kéne csinálniuk. Amikor a probléma baromira összetett. Nekem pofám nem lenne beleszólni így az egészségügy vagy épp a gazdasági kérdésekbe. De valahogy az oktatáshoz úgy ért mindenki mint a focihoz, mert valamennyire mindenki érintett és akkor már lehet nyomatni a véleményt.
27766 levél
Válasz 16.04.05. 19:50 #40195
LordMatteo
Azért ez már erősen a ló túloldala kategória. Van egy véleménye, de lekreténezni meg ilyenekért beleállni nem kell.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
1356 levél
Válasz 16.04.05. 18:51 #40194
jawsika
Nézd, ha elolvasod a legtöbb hozzászólásom, láthatod, hogy általában tartom a helyesírási szabályokat, sőt, normál körülmények között igényes vagyok erre nagyon, főleg kézzel írt üzenetek, levelek esetében. De amiket az elmúlt két napban írtam, azok felét itthon indulás előtt hajnalban, másik felét melóban, benti gépen írtam, ahol gyorsan gépeltem és az elütéseket sem javítottam ki. Valóban. Megkövetlek.
De ha a mondat eleji nagybetűk hiánya meggátolja, hogy komolyan vehető legyen a véleményem, akkor jaj annak, aki élőszóban kíván érvelni.
Viccen kívül, ha van időm, lehetőségem, illetve türelmem hozzá, akkor normálisan, helyesen, sőt általában a hozzászólásokat tagolva teszem közzé a mondandóm. De ne idegeskedj ezen, figyelni fogok rá ezután. Eskü.
Did you think we had forgotten? Did you think we had forgiven?
581 levél
Válasz 16.04.05. 18:45 #40193
stero
Off

Amúgy miért nem írsz nagy betűt a mondataid elejére? Hogy vegyen így bárki komolyan? Muszáj volt megkérdeznem annyira idegesít.
31931 levél
Válasz 16.04.05. 18:07 #40192
szbszig
A videóban elhangzott dolgok közül vannak olyanok, amiken lehetne és kéne is javítani, amennyiben valóban úgy van, ahogy a csóka mondja. Ilyen mindenekelőtt a bevándorlási hivatalokban dolgozók leterheltsége, meg hogy adott, nagyon szűk határidőn belül mindenképpen dönteniük kell egy-egy ügyben, így akár a delikvens hátterének érdemi megvizsgálása nélkül kell elbírálniuk egy-egy kérelmet. Mert ha nem döntenek időre, akkor meg ők veszítik el az állásukat állítólag.

A probléma egy másik részével viszont nem nagyon lehet mit kezdeni. Itt van például ez a pedofil, magát kereszténynek valló afgán bevándorló. Nem lehet hazaküldeni a nemzetközi jog értelmében, mert külön-külön mindegyikért fellógatnák odahaza valószínűleg. És olyan országba, ahol halálra ítélhetnék, vagy biztosra vehető, hogy kínzásnak, megalázó bánásmódnak vetnék alá, nem lehet kitoloncolni senkit. De ugyanezt elmondtam már fél éve kb., azzal az esettel kapcsolatosan, amikor egy eritreai bevándorló az elutasított kérelme és a kitoloncolás között ámokfutni meg gyilkolni kezdett. Elfogták, azóta már el is ítélték, lecsukták, kapott valahány évet. Le fogja tölteni természetesen, de talán már ezzel is jól jár, mert a svéd börtönökben, megkockáztatom, jobbak a viszonyok, mint Eritreában a szabad, de szegény pórnépnek úgy általában. Aztán kiszabadul, és utána sem küldhetik majd haza, mert odahaza minden bizonnyal rögtön kivégeznék. Lehet, hogy menekültstátust nem kap majd a priusza miatt, csak oltalmazottit, vagy valami más nevűt, némileg szűkebb jogosítványokkal, de nyilván akkor sem fog panaszkodni nagyon, a lényeg, hogy az országban maradhat valamilyen jogcímen.

A probléma tehát bizonyos szempontból a nemzetközi jogban keresendő. A globális szabályozás rossz, azzal kéne kezdeni valamit. Ha lehet egyáltalán, van egyáltalán jó és igazságos megoldás a fenti helyzetre. A svédek ellen annyi hozható fel csupán, hogy betű szerint betartják a nemzetközi jog által lefektetett játékszabályokat. Míg sok más helyen inkább a kibúvót keresik ezek alól folyton, hogy minél kevesebb embert kelljen befogadniuk. Még olyanokat sem, akiket tényleg indokolt lenne. Néhol ezt szebb meg jogiasabb meg polkorrektebb formában intézik, máshol pedig, hát, kevésbé szépen...

És természetesen ebből következik az, hogy mivel a deviáns, vagy akár bűnözői hátterű bevándorlókat szolgalelkűen befogadják a svédek, ezért a normális, beilleszkedni vágyó menekültekre már sokszor nem marad kapacitás. Egy Wilhelm Fruzsinát le lehet passzolni Magyarországnak, mert ugyan itt nincs senkije, meg csórók is vagyunk eléggé, de verni azért nem fogják a nevelőintézetben, ahol elhelyezésre kerül. Hasonlóan egy szingapúri bevándorlót, ami például szerepel a videóban, szintén haza lehet küldeni, akár 8 év ott-tartózkodás meg stabil beilleszkedés, munkavállalás ellenére is, mert odahaza nem lesz veszélyben egyáltalán.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.