Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on

3933 levél
Válasz 06.03.27. 20:30 #9691
Samu G
" Az ügyészség nem büntetőjogi következmények miatt indít pert, mert az ügyben elévültek az esetleg ilyen megítélés alá eső cselekmények . -- e szerint nem is tudják hogy volt e bűncselekmény, csak azt mondják, hogyha lett volna elévült volna, úgyhogy nem is nagyon vizsgálták -- Ugyanakkor Polt Péter legfőbb ügyész hétfőn elmondta, hogy a Szalay utcai történések sérthetik a jó erkölcsöt --mondjuk üzleti életben jó erkölcsről beszélni furcsa, de amúgy JOGOS (de melyik üzletember nem használ kiskaput ha van lehetősége )--. Polt ekkor egy korábbi állásfoglalásra, a Köztársasági Etikai Tanács határozatára utalt, amelynek lényege az, hogy az állami vagyont nem lehet magángyarapodásra felhasználni. --ez szép elv, de szerintem nem igaz (bár legalább szépen hangzik), az erkölcsi állásfoglálással meg kitörölhetjük a seggünket--"

Amúgy valami olyasmiről van szó, hogy az Altus ingatlanját (korábban MeH tulajdon), bérbeadták egy állami cégnek, aki azon beruházásokat végzett. Majd visszakerült az Altushoz.
Tényleg gyanús , de idézem :
"Hogy pontosan mi is történt, azt nehéz mára kideríteni"

Szóval a szokásos módón sosem fog kiderülni mi történt ( szinte az összes fejes politikusunknak volt már hasonlója és 1x sem tudtunk meg konkrétumot).
Tény hogy gyanús a, de korántsincs szó bizonyított dologról.( pedig Polt sem éppen elfogulatlan )
Mondjuk ahhoz képest mennyire rávetették magukat a témára, elég kevés amit sikerült találniuk (szóval vagy nem is volt semmi törvénytelen (hangsúlyozom : a kiskapu az nem az), vagy ügyesek voltak anno és jól eltüntettek mindent )
Glory, Glory Man United !!! Champions of England, Europe and the World!!!
9513 levél
Válasz 06.03.27. 20:20 #9690
Mattmaster
hát ez télleg már valami iszonyat gyérség. gyurcsány is valami idióta, és itu látszik mekkora fasz az egész embertömeg...
21647 levél
Válasz 06.03.27. 20:15 #9689
padavan
Esti híradó:

Gyurcsány Ferenc bűnös. Az ingatlanügyleteivel kapcsolatban indított nyomozás sikerrel járt! Alapos ugyan a bűncselemény gyanúja - több tízmillió ft-ről van szó -, ám sajnos a 2003-as elévülés miatt nem indítható eljárás a miniszterelnk ellen, így felelősségre sem vonható.

És ez az ember még mindig miniszterelnök. Európa egyelten olyan államfője, aki olyan cselekményeket követett el, melyek 2-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető... És nem mond le. És megszavazzák majd megint.

Ez már tényleg egy velejéig no comment, ostoba, sötét szar ország, komolyan mondom...
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
256 levél
Válasz 06.03.27. 19:02 #9688
2d
"A másik oldalt mikortól kezdve fogjátok ennyir ellekesen, heteken keresztül boncolgatni és ócsárolni"

Van egy rakat szorgos emberke, aki ezt megteszi helyettünk...mint már írtam a Feri plakátokra van írva hogy "hazaáruló", "hazug" és neki rajzoltak Hitler-bajuszt az egyik legfeltűnőbb elhelyezésű plakáton, stb. stb.(Viktoré meg hibátlan, szép, senki nem firkált egyikre se)



21647 levél
Válasz 06.03.27. 17:08 #9687
padavan
VÁHHHHHH, ez telibetalált!
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
8067 levél
Válasz 06.03.27. 17:07 #9686
Gerry
Nehogyaszidd. Egyik nap még felterjesztenének Köztársasási Überkeresztre, három nap múlva meg lemocskoskomcsilibárálbolsevistalumpenproletármiértnincstízgyereke-nek, mert elfelejtették, mit is akartak előzőleg
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
21647 levél
Válasz 06.03.27. 17:05 #9685
padavan
Noazé nem példakép a pali, de ha olyan politikusok lennének, mint ő - bocsánat, Őszentsége -, és meg is valósítanák, amit pillanatnyilag mondanak, már jobban érezném magam egy fokkal.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
21647 levél
Válasz 06.03.27. 17:04 #9684
padavan
Ez van, vazzze, ilyenek a mi politikusaink, meglep? Engem már nem nagyon. Kicsit igen, de azért egyre rezignáltabb vagyok az ilyesmikkel szemben is. Szerintem téged sem lep meg, csak kampányolsz, mint állat.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
8067 levél
Válasz 06.03.27. 17:02 #9683
Gerry
Ugyeugye

Amúgymeg indítványoztama boldoggá avatásodat, majdan te lehetsz az első Fórum Szent, nehogy elmenjen már a péterkéd (Istvánkád?:)
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
8067 levél
Válasz 06.03.27. 17:00 #9682
Gerry
Jójó, az, hogy a buzizással és zsidózással ki ért egyet, az mindenkinek a magánügye, én nem, naésaztán. De hát könyörgöm, Mikola a Fidesz remek példája arra, hogy tökéletesen ellenmondanak annak, amit pár éve mondtak-és pár év múlva tökéletesen ellent fognak mondani jó pár dologban annak, amitmost mondanak-, szegény ember már arra sem emlékszik, miket intézkedett és mondott 2002-ben
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
21647 levél
Válasz 06.03.27. 16:59 #9681
padavan
Asszem, ez lennél te. Hol az én helyem, Mester?
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
21647 levél
Válasz 06.03.27. 16:59 #9680
padavan
"ilyetén szintű pártelnöki hatalom sehol sincs, megközelítőleg se..."

Ez igaz, láttuk hogy járt szegény Megyó is...
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
20761 levél
Válasz 06.03.27. 16:59 #9679
Eric
Egy mindenek felett álló, független, semleges, mindenkinek mindent jól megmondó istenség létezik e fórum keretein belül.
Mi már hiába is próbálnánk meg tetszelegni ebben a szerepben.

"Dilisek ezek a rómaiak...!"
8067 levél
Válasz 06.03.27. 16:57 #9678
Gerry
Nem, féleértés ne essék, nekem ezzel semmi bajom, a pártok nem demokratikus intézmények, mégha a demokrácia velejárói is. Azonban ha egy pártban a párelnök korlátlanul kinevezhet, és "eltörölhet" embereket, akkor ezt ne szépítsük már, ne akarjuk kimagyarázni, hogy ez nem is így van, hanem mondjuk azt, hogy igen, a Fideszben abszolút hatalma egy embernek van. Naés. Felhozni fel lehet a többi pártot is, de értelme nincs, ilyetén szintű pártelnöki hatalom sehol sincs, megközelítőleg se...
(na jó, Az FKGP-ben volt, de Józsi bácsi sem volt elég ügyes)
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
21647 levél
Válasz 06.03.27. 16:56 #9677
padavan
Hát bazeg, mindezekkel a jelzőkkel engem is megtiszteltetek itteni tevékenységem alatt, akkor most ne kedveljem lelki társamat????
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
21647 levél
Válasz 06.03.27. 16:55 #9676
padavan
Cáfolnia illetve finomítani kell, a népies álszentség miatt. Szerinted a tömegek valóban felháborodnak azon, amit mondott? Hogy lehordja a buzikat, meg az igénytelen tam-tam idiótákat? Szerintem rohadt sokan egyetértenek vele, csak éppen otthon mer bólogatni, mert nyilvánosan nem szalonképes a dolog - valami oknál fogva. Pont mint a zsidógyűlölet, ami tagadhatatlanul áthatja az országot, és mégis, egy erősebbnek tűnő kijelentés hallatán mindenki felszisszen. Ez amolyan "ki fingott" szitu. Az kérdezi, aki fingott, hogy ezzel palástolja a saját maga által generált bűzt.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
20761 levél
Válasz 06.03.27. 16:55 #9675
Eric
"Mikola bá határozott, intelligens, karizmatikus, és arc"

Ez mind nem lenne baj, csak ezek a tulajdonságok párosulnak a cinizmussal, az arroganciával, meggondolatlansággal, és az erős hatalomvággyal(persze ez utóbbi a politikusokra általában jellemző).
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
21647 levél
Válasz 06.03.27. 16:52 #9674
padavan
Ez már az indokolatlan félelem és rettegés tünetegyüttese, nem? Paranoid OV-fóbia.

A másik oldalt mikortól kezdve fogjátok ennyir ellekesen, heteken keresztül boncolgatni és ócsárolni? (Nem, abszolut nem történt még meg a részetekről oly mértékben, mint a jobboldallal tettétek eddig. Csak nem részrehajlás? Csak nem az a bizonyos skatulyácska??? Gyerekek, gyerekek... )
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
8067 levél
Válasz 06.03.27. 16:52 #9673
Gerry
tenni teszi a dolgát, 2001-ben ő nyújtotta be, és fogattatta el a korházprivatizációs törvényt, bár erre sajnos erős szenilitása fojtán nem emlékszik...de hangsúlyozom, szórakoztató figura, ámbáron minő égés, hogy egyes kijelentéseit már másnap cáfolnia, ill. finomítani kellet Orbánnak...
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
8067 levél
Válasz 06.03.27. 16:50 #9672
Gerry
Cefetül új, mintha már lett volna miniszer, mikor is koránstem hozzáértésével, hanem hihetetlen arroganciájával tűnt ki a "tömegből". Persze meglehet, szeretni kéne most, hogy ilyen szépen előtérbe került. Féleértés ne essék, negem szórakoztat, hogy dacára annak, hogy 2001-ben ő maga vezette le pár korház privatizációját, most már "nem emlékszek rá" jeligével ügyködik
(Ami mondjuk az egész Fideszre igaz:egyszer ezt mondunk, pár évvel később pedig annak a tökéletes ellentétét, mindegy, a szimpatizánsok mindent bevesznek, aztán vagy kimagyarázzuk magunkat, vagy pedig "elfelejtjük" a dolgokat. Elég csak összevetni a pár évvel ezelőtti kijelentéseket a mostaniakkal. Szórakoztató és nevetséges egyszerre.)

A kérdésre a válasz amúgy:hogy-hogy a "pártelit" lejebb csúszott, egy rész kiesett (Demeter Ervin, Révész Máriusz pölö), míg olyan lojális emberkék, mint például személyes kedvencem Semjén Zsolt 3., Wittner Mária meg 16. lett, ésatöbbi, ésatöbbi.
Azon kívül, hogy Viktor netán mibe nem szól be,e arra nem hallottam cáfolatot, netán szép idézetet a Fidesz kiskönyvének ide vágó részéből, hogy igenis nem a Viktor nevezhet ki bárkit bárhova, ill. válthat le.
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
21647 levél
Válasz 06.03.27. 16:48 #9671
padavan
Számomra pont Schmidt egy sunyi, teljesen unszimpi ember, és Mikola az ász.

Mikola bá határozott, intelligens, karizmatikus, és arc. Mondandójával többségében egyetértek, kár, hogy nem saját pártot vezet. Bár... Nem mintha akkor jobban hinnék abban, hogy nem csak ugat, hanem tenné is a dolgát... De ránézésre teljesen rendben van. De nem szavaznék rá. Meg senkire. Szóval ez egy karakteres, határozott, összeszedett vélemény.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
20761 levél
Válasz 06.03.27. 16:45 #9670
Eric
És ez mit bizonyít?
Nálam a tettek, a megnyilvánulások, a stílus és a mondanivaló az, ami meghatároz egy politikust.
Azért mert új még nem kell, hogy szeressem...
A Schmidt-el pl. nincs különösebb bajom, bár lehet, hogy előbb-utóbb az is elqrvul (korpa közés keveredés tipikus esete...)
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
4685 levél
Válasz 06.03.27. 16:39 #9669
Christoph
A Mikola sem tetszik, pedig új ember a vezetésben. Erről beszélek.
20761 levél
Válasz 06.03.27. 16:35 #9668
Eric
Marhaság...
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
4685 levél
Válasz 06.03.27. 16:23 #9667
Christoph
"ragaszkodott Kovácshoz Magyaroroszág nem is kárára)"-> pontosítva Magyarország nem KIS kárára, nem mindegy
4685 levél
Válasz 06.03.27. 16:17 #9666
Christoph
Ez költői kérdés volt, de pontosítva adó és vámügyi biztos (ha nem ő megy ki akkor az energiaügyet kapjuk, ami lényegesen fontosabb terület, mint a vám és adó, de az mszp ragaszkodott Kovácshoz Magyaroroszág nem is kárára)
4685 levél
Válasz 06.03.27. 16:13 #9665
Christoph
Ha nem ők lennének most ott, akkor azok nem tetszenének akik a helyükbe jöttek volna...
20761 levél
Válasz 06.03.27. 16:02 #9664
Eric
"Áder, Pokorni, Deutsch, Smith Pál elég rég óta a fidesz vezető arcai..."

Ha ezek közül Á-t, P-t és D-t kipöckölte volna, most nem is lenne kérdés, ki nyeri a választásokat. Ez a trió - Pokorni még hagyján, inkább a Kövér a harmadik - többet ártott a Fidesz imidzsének, mint a komplett MSZP együttvéve. (ja, meg ott van még a Rogán is...)
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
20761 levél
Válasz 06.03.27. 15:59 #9663
Eric
"...hová tűnt Kovács László?"

Brüsszelbe, adóügyi biztosnak.
Bár szerintem menne inkább már nyugdíjba...
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
20761 levél
Válasz 06.03.27. 15:57 #9662
Eric
Ilyen cím külön tudomásom szerint nem létezik. A mindenkori belügyminisztert szokás a kormányfő helyettesének tekinteni.

Fröcsögnének...
Van az a... hogy is van...?
"Bagoly mondja bögölynek, hülye bögöly dögölj meg!"

Bemutogatós Tomi, Szervertörő Tóni, Önkényuralmi Pisti, Megfenyegető Zoli és társaik kikérik maguknak, hogy alávaló módon fröcsögnek rájuk!!!
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
4685 levél
Válasz 06.03.27. 15:48 #9661
Christoph
"Vagy netán Fodor Gábor sírt a válladon?!" <- lol

Úgy tűnik, hogy mostmár minden választásra megvan a "szélsőséges fideszes tag",- négy éve Kövér volt, most Mikola (biztos megunták a választók az orbánozást).
Ja és annyit az "Orbán kiteszi a pártból a vezetőket" hozzászólásra, hogy hová tűnt Kovács László?
1970 levél
Válasz 06.03.27. 15:06 #9660
Vaszilíj Zajcev
Teljesen logikus lépés, én csak a min-elnökhelyettes címen csodálkozom.
Kéne még v.ki és akkor Feriék már háromfelé fröcsögnének, csak csökkenne az egy főre jutó.
divide et impera
1970 levél
Válasz 06.03.27. 15:04 #9659
Vaszilíj Zajcev
Kitörő örömmel, és nagy odaadással akceptálnám, ha esetleg a szócső szerepből kiesve, elénktárnád a Fidesz törvénytelen működésének dokumentumait.
Vagy netán Fodor Gábor sírt a válladon?!

Természetesen, ha mondandóm bárkit sértett volna, azt megkövetem.
divide et impera
4685 levél
Válasz 06.03.27. 14:49 #9658
Christoph
Inkább neked kéne bizonyítani (tényekkel, nem ránézéssel), hogy a fidesz miért kevésbé demokratikus, mint a mindenhol kizárólagosan szerepeltetett Gyurcsány. (a fidesz most láthatóan törekszik, hogy ne csak Orbánt szerepeltesse, Mikolát is ezért lett miniszterelnök-helyettes jelölt)
4685 levél
Válasz 06.03.27. 14:46 #9657
Christoph
"húzta volna elő a kiskalapból Mikolát, s tette volna el a búsba a Fidesz központi embereinek jelentékeny részét, ez nem is így van, hanem ők is igenigen örültek annak, hogy eltették őket a búsba."

Milyen embereket tett el Orbán a pártból? Áder, Pokorni, Deutsch, Smith Pál elég rég óta a fidesz vezető arcai nem tudom kire gondolsz?? Mikolát nem a kalapból húzta elő, ő volt az Orbán-kormány egészségügyminisztere és engedtessék már meg egy pártelnöknek, hogy megválassza a saját leendő helyettesét... Működik a szubszidiaritás a fideszben, Orbám nem avatkozik bele az önkormányzati, vidéki ügyekbe, sőt kerüli őket. Eleve ideje sem lenne, hogy mindenhol ott legyen. és döntsön.
8067 levél
Válasz 06.03.27. 14:27 #9656
Gerry
Remek, akkor vároma cáfolatokat, melyek szerint a Fidesz igazi demokratikus párt, melynek voltaképpen Viktor szava nem is annyira érdekes, nem ő nevez ki mindet és mindenkit, és a gyűléseken nem voltak kénytelen azt elfogadni, amit eléjük tolnak. Továbbá bár úgy tűnik, mintha a Viktor nevezett volna ki emberkéket, s húzta volna elő a kiskalapból Mikolát, s tette volna el a búsba a Fidesz központi embereinek jelentékeny részét, ez nem is így van, hanem ők is igenigen örültek annak, hogy eltették őket a búsba.
Vároma cáfoltatokat, nagy-nagy izgalommal
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
4685 levél
Válasz 06.03.27. 13:58 #9655
Christoph
Jó, hogy van itt vki aki ennyire ismeri az mszp, de főleg a fidesz szervezeti felépítését. Természetesen nem igaz amit írtál, de elismerem jól hangzik főleg a balliberális oldalon.
1221 levél
Válasz 06.03.27. 13:18 #9654
newszepiking
én befejeztem
viszont kikérem magamnak, én az ökör vagyok.
" a Föld nevű bolygó a naprendszer elmegyógyintézete"
8067 levél
Válasz 06.03.27. 12:52 #9653
Gerry
A kettő között van némi különbség. Mindkét párt egy ember köré csoportosul, azonban kettő közül csak az egyik rúghat ki, és helyezhet át mindenkit a bivalybasznádi ififidesz limonádékészítő kispajtásától az országos lista bármelyik helyén szereplő, avagy a pártban bámiféle funkciót betöltő embereiig bárkit. Apró különbség
An Oxford man walks around like he owns the place. A Cambridge man walks around like he doesn't care who owns the place.
21647 levél
Válasz 06.03.27. 12:48 #9652
padavan
Itt az a plakát, amiről tegnap beszéltem.Ma is láttam, máshol, úgyhogy gyorsan le is kaptam.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
21647 levél
Válasz 06.03.27. 12:22 #9651
padavan
Most már dühítő, amit ezzel a topiccal műveltek, de komolyan. Ennek van valami célja/értelme? Hozzátok képest én kispista vagyok, baze. Jól látom, két szamár szenved, már hetek, lassan hónapok óta?
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
21647 levél
Válasz 06.03.27. 12:17 #9650
padavan
Nem volt, de valaminek a nemléte miért zárja ki annak lehetséges megvalósulását? Ne legyél ennyire borúlátó.
Forradalom most! Terjeszd a Tudást és légy nyitott! Készülj fel a Z napra! A változás közeleg…
6377 levél
Válasz 06.03.27. 12:13 #9649
RatBaG
szánalom ... de jól mulatok
"Not everyone likes metal... FUCK THEM!!!" - Fat Ed
1221 levél
Válasz 06.03.27. 12:02 #9648
newszepiking
nem érdekelsz.
" a Föld nevű bolygó a naprendszer elmegyógyintézete"
1113 levél
Válasz 06.03.27. 11:59 #9647
R.Deckard
te kezdted, bizonyits es abbahagyom
Julius 4.-8 Tuntetes, Az igazsag napja: http://www.szmm.hu/huzzunkel/index.php
1113 levél
Válasz 06.03.27. 11:59 #9646
R.Deckard
legutobb te magad vetted magadra a komcsit, szo nem volt rolad, sot szerintem a Mikola temahoz hozza se szoltal es arrol volt szo.
Julius 4.-8 Tuntetes, Az igazsag napja: http://www.szmm.hu/huzzunkel/index.php
1221 levél
Válasz 06.03.27. 11:58 #9645
newszepiking
hagyd már abba!
" a Föld nevű bolygó a naprendszer elmegyógyintézete"
1113 levél
Válasz 06.03.27. 11:57 #9644
R.Deckard
tipikus bolsevik mentalitas, akasszunk ra a masikra ilyen-olyan jelzoket, de amikor ala is kell tamasztani, hogy azt a jelzot miert akasztottuk az illetore, akkor fogjuk magunkat es lelepunk. Igazi bolsevik vagy. A bolsik sem kertek elnezest Mikolatol, hogy megvagtak a szoveget es felremagyaraztak, te se fogsz.
Julius 4.-8 Tuntetes, Az igazsag napja: http://www.szmm.hu/huzzunkel/index.php
1221 levél
Válasz 06.03.27. 11:37 #9643
newszepiking
"És természetesen, mindenkit, akit sértett a kijelentésem, megkövetek..."
" a Föld nevű bolygó a naprendszer elmegyógyintézete"
1970 levél
Válasz 06.03.27. 11:27 #9642
Vaszilíj Zajcev
Felesleges a "ki miért nem kért, vagy kért, és hogyan bocsánatot" téma feszegetése!

Ez minden politikusnál a következő séma szerint megy:
"Elmész te a jó qva anyádba!
Természetesen mindenkit, akit sértett a kijelentésem, megkövetek."

A hol volt, hol nem volt OV témához:
Lízing Feri még csak nem is képviselő. Boccs.
A parlament pedig egy szavazógép.Bárki, aki azt hiszi, hogy érdemi vita valaha is kialakulhat, hogy a javaslatok nem a ciklus elején kiosztott mandátumok (többség-kisebbség) szerint dőlnek el, az hülye!

És természetesen, mindenkit, akit sértett a kijelentésem, megkövetek...
divide et impera

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.