Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Politika - az egyetlen ilyen célú topic a Dome-on

5086 levél
Válasz 10.03.24. 22:23 #32541
Toki
Ehhez képest pl. Vona ma azt mondta, hogy akkora káosz van a rendőrségben, hogy jobban megérné egy rendőrségtől független csendőrséget felállítani. Nem teljesen értem, hogy ez hogyan lehetne, mert természetesen erre se mondott semmi konkrétat, csak azt hogy lesz.
12270 levél
Válasz 10.03.24. 22:20 #32540
asas01
Csendőrség=FBI? He? A kettőnek gyakorlatilag pont ellentétes a feladatköre. Az FBI a nagy halakra vadászik, az ügynökök munkájának jelentős része íróasztal mögött telik, a csendőrség feladata az lenne, hogy a faluban mászkáljanak és megverjék a cigányokat.
Jellemző egyébként, hogy nem a rendőrség megerősítéséről, hanem egy egészen új rendfentartó szerv létrehozásáról beszélnek rögtön, holott ez csak felesleges bürokráciával és pénzkidobással járna. A hatékonyságnál fontosabb, hogy felizgassák horthysta nyuggereket meg a 18 éves friss szavazókat, akik már éppen elég idősek ahhoz, hogy azt képzeljék, régen minden jobb volt.
i tell it like it is, cause im a bold figure
5086 levél
Válasz 10.03.24. 22:16 #32539
Toki
Igen ti így látjátok, de szerintetek aki azt mondja, hogy mi ezentúl nem fizetünk államadósságot mert nem akarunk, az hogyan gondolja? Vagy ha ilyen határozottan elvethető az államosítás, akkor miért úgy válaszolt hogy "nem tudom" és miért nem úgy, hogy természetesen kártalanítunk?

Épp ez a legfőbb bajom, hogy ilyen demagóg idióta dumával, meg lehet nyerni 8-900 ezer ember szavazatát.
2401 levél
Válasz 10.03.24. 22:14 #32538
Diszkósajt
Államosítás sem csak úgy megy, hogy elveszem, kötelező a kártalanítás olyankor.

Energiapolitikáról azt gondolom, hogy takarékoskodni kell, ahol lehet ott a megújuló energiaforrásokra kell támaszkodni, de kizárólag így nem lehet kielégíteni az ország energia (megbízhatóan, folyamatosan). Szükség van a nem megújuló energiaforrások használatára is és ott szerintem messze a legkörnyezetbarátabb a nukleáris energia. A hulladék kezelhető biztonságosan.
"Ha állat lennék nem tartanék embert a lakásban!"
15994 levél
Válasz 10.03.24. 22:13 #32537
ufodani
Azért a fogom és elveszemet 2010ben.. Tulajdonban lévő bármit elvenni a szocializmusban szoktak.Ez itt piacgazdaság.Én így látom.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
5086 levél
Válasz 10.03.24. 22:08 #32536
Toki
Visszavásárlás = pénzt adok érte
Államosítás = fogom és elveszem

Azért a kettő eléggé különböző.

Amúgy abban igazatok van, hogy a többi párt is ugyanezt a rizsát nyomja csak más megközelítésből, (LMP-t még nem hallottam, róluk majd holnap derül ki számomra) de azért egy radikális párttól, egy új szerintük mindent elsöprő erőtől elvárnám, hogy konkrét terveik legyenek, ha már ennyi mindent akarnak változtatni, tudják hogy mit miért és hogyan.
15994 levél
Válasz 10.03.24. 22:02 #32535
ufodani
Igen a nagy része nem konkretizált.De ezzel-sőt még inkább-így van a Fidesz is. Egy-két konkrétum:erőltetni az orosz piacra jutást,ez teljesen rendben van. Mondott egy olyat is ha jól értettem,bár tényleg apróságnak tűnik,h: A szülők gyermekei adózott jövedelmük x száléka a szülők nyugdíját gyarapítsák.Mondjuk azt nem mondta,h kötelezően v csak felajánlhatóan mint a jelenkegi 1%.Ez is rendben lehet.
Az államadósság elengedtetése ill "újratárgyalása" egy faszság(mint még egy csomó minden).Pont a lengyelekkel nem kéne példálózni hiszen ők jutalmul kapták a Marschalt annó,amiért úttörőként elkezdték lebontani a Szovjet önkényuralmat.
Beszélt még vmi Bankok álltal fizetett adóról..ez vmi extra adó lehetne?Mert nyilván mint cég amúgy is adóköteles.Ennek sincs értelme,úgyis áthárítanák az ügyfelekre.
Szvsz a visszavásárlás vs államosítás egy és ugyanaz.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
51824 levél
Válasz 10.03.24. 22:01 #32534
Barthezz
Én néztem, valóban mondott jópár egész normális dolgot (persze 1-2 szokásos agyament baromság mellett), de a "hogyan"-ról semmit nem beszélt. Rendőrség mellett csendőrség, á la FBI nyilván jó ötlet, de miből? Határon túli magyarokkal való együttműködés szintén jó dolog, de ezt is hogyan? Nyugdíjrendszer stabilizálása új munkahelyek teremtése révén pedig persze, hogy logikus, de egyrészt közhely (kb. minden pártnak programeleme), másrészt a hogyan-ról itt sem tudtunk meg semmit. Mondjuk az szja egy részének az időskorú nyugdíjába való átutalása jó ötlet, kérdés, hogy mennyire működne. Kereskedelmi tv-k problémájára meg nem ez a megoldás, és nem is ez a legfőbb problémája most az országnak, hogy egy kampányt részben erre hegyezzenek ki.

Az SZDSZ-es homokozós poén viszont tetszett.
2401 levél
Válasz 10.03.24. 21:57 #32533
Diszkósajt
Az embereknek nem kell konkrétum, mert olyan szépen beszél...

Holnap lesz az LMP, kíváncsi leszek, az ő programjuk több mint 200 oldal képek nélkül. Megmondom őszintén én nekik szurkolok idén... bár több mindennel náluk sem értek egyet.
"Ha állat lennék nem tartanék embert a lakásban!"
5086 levél
Válasz 10.03.24. 21:34 #32532
Toki
Hát nulla. Semmi konkrétum, munkahelyet teremtünk, csendőrséget hozunk létre stb. És miből? Megszüntetjük a korrupciót és nem fizetünk államadósságot. A legjobban az tetszett amikor annak kapcsán, hogy az energia szektort újra állami kézbe akarják venni megkérdezte a műsorvezető hogy hogyan. Erre Vona annyit mondott hogy nem tudja, vagy visszavásárolják (de akkor a kérdés hogy miből?) vagy államosítják. Majd a választások után megmondja, hogy mi is lesz. Heh..
2401 levél
Válasz 10.03.24. 21:32 #32531
Diszkósajt
Csak a végét láttam a Vona interjúnak, úgy látom kezd mérsékeltebb irányba menni és szélesebb rétegeket megszólítani.

Viszont a végén ez a kereskedelmi televíziók megszüntetése... Azt mondják ne legyen politikai befolyás, biztos nem lesz, pláne olyan adóknál amiknek ők teremtik meg a terepet az rtl és tv2 kigolyózásával.

Meg a szerkesztő kérdezi, hogy honnan veszik az erőd, gondolom az adók megszüntetéséhez, erre elkezd üres frázisokat puffogtatni a könnyes szemű bácsikákról, akik egész életükben rájuk vártak...
"Ha állat lennék nem tartanék embert a lakásban!"
5086 levél
Válasz 10.03.24. 21:07 #32530
Toki
Most megy az M1-en a választási műsor, benne pedig Vona beszél. Aki gondolja nézze, és írja meg a véleményét.
16069 levél
Válasz 10.03.24. 21:02 #32529
david139
Viszont ez tetszett.
I'll still come out laughing, 'cause me? I never fail, loser!
559 levél
Válasz 10.03.24. 20:33 #32528
Tötyi
Pár évvel ezelőtt még szimpatizáltam velük, de az elmúlt években legalább annyira ellenszenves lett az egész bagázs, mint bármelyik másik. Nem arról van szó, hogy rajtuk kérem számon az elmúlt évek hibáit, de amit ellenzékben műveltek, az kritikán aluli volt. Kicsinyes, "csakazértsem" politika, amely az öszödi beszéd óta kimerült a parlamentből való kivonulgatásban, meg a "monggyonle a kormány" ismételgetésében. Minden tevékenységük kimerült a hatalom megszerzésére való törekvésben, erre a legjobb bizonyíték maga Viktor király, aki minden beszédében az ország érdekeit hangoztatja, de talán maga sem emlékszik, mikor járt utoljára a parlamentben. Személy szerint a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán ábrándultam ki belőlük, amikor volt pofájuk asszisztálni ahhoz, hogy egy mindennapos bal-jobb politikai konfliktus szintjére degradálják le a kérdést. Az olyan esetek kapcsán pedig teljesen hiteltelenné váltak számomra, mint amikor pl. az ügynökmúltak és a titkosítások kapcsán csapkodják az asztalt - valahogy elfelejtik, hogy egyszer már volt négy évük, amikor ezeket a dolgokat tisztába tehették volna. Arról meg nem is beszélve, hogy az elmúlt 3-4 évben milyen jól együtt tudtak működni a Jobbikkal a különböző önkormányzatokban, most pedig, hogy közel a kétharmad, egyből "rohadmocskosnácik" lettek belőlük - hát anyátok, mi ez, ha nem köpönyegforgatás?
A mostani kampányuk is kimerül abban, hogy ütik-vágják az Mszp-t -bár teljes joggal-, viszont nagy általánosságokon kívül semmit nem mondanak, hogy pontosan hogyan is fog eljönni áprilistól a "megváltás". Mondjuk így legalább nem igen lesz mit számon kérni ősszel, vagy akár négy év múlva. Viszont az én szavazatomra így tuti nem számíthatnak.
"But I, being poor, have only my dreams; I have spread my dreams under your feet; Tread softly because you tread on my dreams."
16069 levél
Válasz 10.03.24. 20:29 #32527
david139
Pont olyan szopás lesz, mint 1998-2002 Ha mégsem akkor juhú. Végülis Viktor meglépheti az itt említett radikális változásokat, neki már szinte személyi kultusza van, amin aligha ejtene ez csorbát.
I'll still come out laughing, 'cause me? I never fail, loser!
1587 levél
Válasz 10.03.24. 20:27 #32526
daemoonhunter
Star Wars-al ellentetben teljesen pesszimista vagyok.
A jatek ugyan arra megy ki mint az mszp-nel, vagy barmely mas partnal. Annyi a különbseg hogy viktorkanak mi "baratai" meg polgar tarsai vagyunk. Kb undorodok tölük is.
11785 levél
Válasz 10.03.24. 20:17 #32525
Star Wars
Bizakodó, de egyben szkeptikus vagyok a Fidesszel kapcsolatban. Elvárom tőlük, hogy mint kormányzati tapasztalattal rendelkező párt, helyén kezelje a dolgokat, megfelelő gazdasági tényezőket teremtsen. Mint jobboldali párt, pedig hogy megvédje a hazát, kellően képviselje országunk, nemzetünk érdekeit, és búcsút intsen a jelenlegi - már elnézést - puhapöcsű érdekképviseletnek.

Optimista vagyok, hiszek benne, hogy gazdasági, katonai és morális felemelkedés lesz a Fidesz-kormányzat érdeme, de szkeptikus vagyok, hogy mennyire fogják tudni ezt végrehajtani, és miként - ha ezek bekövetkeznek, persze.
2401 levél
Válasz 10.03.24. 20:13 #32524
Diszkósajt
Nem gondolom, tudom, hogy hosszabb távon éreztetik a hatásukat a reformok, de az emberek nem ezt nézik.
"Ha állat lennék nem tartanék embert a lakásban!"
29146 levél
Válasz 10.03.24. 20:02 #32522
Germinator
Senki?
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
2010 levél
Válasz 10.03.24. 19:51 #32521
Colussus
Miért, gondolod az ilyen típusú reformok azonnal meghozzák a hatásukat? Ha így lenne, akkor a politikusok többsége nem félne meglépni. De nálunk fontosabb a hatalom, mint az ország sorsa. A görögöknél is ez a helyzet.
...non mollare mai...
2401 levél
Válasz 10.03.24. 19:47 #32520
Diszkósajt
Dzurindáék abba buktak bele, hogy későn kezdték a reformok a hatásukat éreztetni. Hozzájuk most csak a rosszat kötik.
"Ha állat lennék nem tartanék embert a lakásban!"
559 levél
Válasz 10.03.24. 19:37 #32519
Tötyi
Olvasgatom a net választásokkal kapcsolatos cikkeit, és marha jókat röhögök, amikor a szélsőjobbal riogatják a népet. Ha bejut a parlamentbe - és jelen állás szerint meglehetősen szép arányban be is fog -, a Jobbik történetében a következő négy év lesz az, ami véleményem szerint eldönti a párt sorsát. Amennyiben az általuk képviselt nemzeti radikalizmust nem tudják olyan formában beemelni a politikába, amellyel meg tudják szólítani az értelmiség jobboldallal szimpatizáló, de a Fideszt túlságosan mérsékeltnek tartó tagjait, akkor önmagukat fogják szép lassan bedarálni. Érdemi eredményekhez és megfelelő, szakmailag hiteles programok kidolgozásához, képviseléséhez és végrehajtásához ugyanis elengedhetetlen a megfelelő érteliségi-szakmai támogatás, valamint az ezzel járó befolyás megszerzése. Ezek hiányában marad a szövegelés, ami egy idő után a most még sikeresen mozgósított tömegek elégedetlenkedését is kiváltja, szép lassan lemorzsolódik a bázisa, és ha nem is négy év múlva, de 1-2 cikluson belül ugyanarra a sorsra jut majd a Jobbik is, mint a MIÉP.
Akik pedig a 386 fős Parlamentbe adott esetben akár 30-50 fővel bejutó Jobbik-frakció megalakulásával a fasizmus visszahozását vizionálják, azokat pedig orvoshoz kellene küldeni. Szlovákiában a szélsőjobb benne van a koalícióban, Olaszországban pedig maga a fasiszta párt olvadt bele Berlusconi pártjába, mégsem lóg horogkereszt a Colosseumon... Nálunk előbb lesz Fidesz-Mszp együttműködés, minthogy adott esetben a Jobbikkal szövetkezzen Viktor király, mert ahhoz már túlságosan pipa rájuk a lenyúlt jobbos szavazatok miatt.
"But I, being poor, have only my dreams; I have spread my dreams under your feet; Tread softly because you tread on my dreams."
2010 levél
Válasz 10.03.24. 19:14 #32518
Colussus
Nem csak ezeken a területeken kéne változás, de tegyük fel, mi lesz, ha valaki meglépi: Szlovákiában Dzurinda megtette, ennek hatására jelentősen növekedett a gazdaság, minket lehagytak, de Dzurinda pártja 13%-os jelenleg, népszerűbb a populista fico. Nálunk ha valaki próbál valami hasonlót tenni, legutóbb Bokros, a legnépszerűtlenebb politikus lesz, megfenyegetik, ellehetetlenítik stb. Előbb-utóbb Görögország sorsára (=államcsőd) jutunk, ha nincs a válság, valószínűleg már most oda jutottunk volna, de hamarosan mindenképp. Azt kell, hogy mondjam, hogy sajnos megérdemeljük.
...non mollare mai...
29146 levél
Válasz 10.03.24. 19:11 #32517
Germinator
Tudom, elég béna dolog feldobni egy ilyen általános témát, de tényleg érdekelne, hogy úgy általában ti mit gondoltok a Fideszről, meg arról, hogy most valószínűleg hatalomra kerülnek?
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
1587 levél
Válasz 10.03.24. 19:08 #32516
daemoonhunter
A haszonelvezökböl tenyleg rengeteg van, es mint irtad is nagy nyomas nehezedhet arra a kormanyra amelyik radikalis valtozast/tatast csinal.
A "szeretett" szomszedunktol tanulva azert meg sem lehetetlen, söt ausztriaban is ment a dolog egesz szepen.
Az megint mas kerdes hogy sokan akik a szelsösegeket tamogatjak maguk sem latjak be hogy mekkora valtozasokkal jarna ez, az elet legaprobb területein is.

asas1: igy legyen...
12270 levél
Válasz 10.03.24. 19:05 #32515
asas01
Nem lesznek hatalmon sem most, sem 200 év múlva. Most még bejutak a cigányozással a Parlamentbe, de nem kell sokat várni, hogy a MIÉP sorsára jussanak.
i tell it like it is, cause im a bold figure
2401 levél
Válasz 10.03.24. 18:53 #32514
Diszkósajt
A radikális változásról elmondom a szubjektív véleményemet. Magyarországon elvben egyetértenek a radikális voltozással, de konkrét esetben kitörne a parasztgyalázat, ha bármelyik alrendszerhez hozzányúlnának.

Vegyünk néhány példát, ahol kéne változás, de nem lesz mert a jelenlegi rendszernek sok a haszonélvezője:

- Segélyezés (jobban megéri otthon maradni, mint dolgozni sok esetben)
- Felsőoktatás (diplomagyárak, ingyen, úgy hogy szinte bárki bejuthat)
- Egészségügy (Mi volt itt néhány éve, amikor át akarták alakítani)
- Nyugdíjrendszer (vegyük a munkanélküliség alternatívájaként a rokkant nyugdíjat, vagy hogy 40 évesen már nyugdíjas lehet valaki)
- Közigazgatás (gondoljatok a rengeteg képviselőre az önkormányzatoknál, jó kis jövedelemkiegészítés, úgy hogy sok helyen szinte semmit nem kell csinálni)
stb.

Ezek közül egyhez hozzányúlnak, az a párt nem lesz egy ünnepelt bagázs. Az emberek akarnak radikális változást, de úgy. hogy azt nem a saját bőrükön érzik. Lehet mondani, hogy ami most van az nem jó, de elhihetitek, hogy rengeteg haszonélvezője van a mostani berendezkedésnek is. A Jobbik ráadásul sok tervében szerintem rosszul közelít a problémákhoz, és amikor az emberek egy mérsékeltebb reformot sem fogadnak el, akkor egy ilyen teljesen irreális, sokszor középkori elemekkel operáló megoldásra szerintetek hogy reagálnának élesben?
"Ha állat lennék nem tartanék embert a lakásban!"
1587 levél
Válasz 10.03.24. 18:34 #32513
daemoonhunter
Ha iden nem, akkor 4 ev mulva, de elöbb utobb ha akarjuk ha nem szelsöseges part lesz hatalmon. Nem kerdes radikalis valtozas kell, egydül a jobbik megfelelö ilyen teren, legalabbis az eselyesek között, mas kerdes hogy itt csak rosszak közül valaszthatunk.
2401 levél
Válasz 10.03.24. 18:22 #32512
Diszkósajt
Hát önmagában még az nem zavarna, hogy valaki ekkora hülyeségeket beszél, de erre a mai magyar valóságban vannak vevők. Ez az ami engem igazán zavar. A TV kérdésre pedig egy jó idézet:

"Ha nem tetszik a műsor csak annyit kell tenned, hogy megfogod a távirányítót és kiveszed belőle ezt (Duracell elem)" - Vektor

Nehogy már az állam döntse el mit néznek az emberek, azt döntse el mindenki a szája íze szerint.

Ami még jobban megrémít, hogy ekkora hülyeségeket egyetemet végzett emberek beszélnek, Vona Gábor a történész, Morvai Krisztina a liberális jogvédőből lett nemzeti szabadságharcos, akinek még bírói szakvizsgája is van.
"Ha állat lennék nem tartanék embert a lakásban!"
29146 levél
Válasz 10.03.24. 18:12 #32511
Germinator
Ezt pont ma beszéltük a suliban, hogy ilyen faszságokat, hogy TV2 meg RTL Klub megszüntetése csakis azért mernek kijelenteni, mert nincs vesztenivalójuk, tét nélkül mondanak mindent, ugyanis a kormányalapításra most tényleg vajmi esélyük van. Akkor meg már minél nagyobb faszságokat kijelentenek, hogy felhívják önmagukra a figyelmet. Egyébként meg elmebetegek gyülekezete az egész
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
16069 levél
Válasz 10.03.24. 18:10 #32510
david139
Szerintem az életben nincs esélyük kormányalapításra (demokratikus körülmények között), van a hülyéknek egy felső korlátja, akik beveszik ezt a maszlagot.
I'll still come out laughing, 'cause me? I never fail, loser!
2597 levél
Válasz 10.03.24. 18:06 #32509
neumark
(jó nyilván eddig sem voltak a média kedvencei, de már indok is van rá). Ezután meg lehet sírni, hogy egyoldalú a tájékoztatás.

Abszolút nem akarok beleszólni a vitába, aki olvassa a topicot az tudja, hogy általában nem is szoktam, de azért szerintem ne keverjük össze az okot az okozattal. A Jobbik nem hogy eddig, de soha nem volt a main stream média kedvence, nem kell úgy tenni, mintha a Vona kijelentését az égegyadta világon nem előzte volna meg semmi. A tájékoztatás meg tényleg eléggé egyoldalú.
"És megbasznak. Képernyőn keresztül érzem, hogy megbasznak! Leradíroznak a térképről. Elpusztítanak." - Slyder
5086 levél
Válasz 10.03.24. 17:52 #32508
Toki
Iszonyú hülye lépés volt Vonától nekimenni az rtl, tv2 párosnak. Bukott ezzel a kijelentéssel kb 2.5 millió barátok közt függő potenciális szavazót.
2401 levél
Válasz 10.03.24. 17:22 #32507
Diszkósajt
http://index.hu/belfold/2010/valasztas/morvai_mentelmi_jogaval_akarta_meguszni_a_kerekbilincs-birsagot/

A mocskos baloldali média újabb hazugsága lehet ez is.

Meg akarják szüntetni a mentelmi jogot, de azért nekik is jól jön.

Ha már média. Vona beígérte az rtlklub és a tv2 megszüntetését. Ezzel gyakorlatilag maga ellen hangolta a médiát (jó nyilván eddig sem voltak a média kedvencei, de már indok is van rá). Ezután meg lehet sírni, hogy egyoldalú a tájékoztatás.
"Ha állat lennék nem tartanék embert a lakásban!"
2401 levél
Válasz 10.03.24. 17:12 #32506
Diszkósajt
Nah nem tudtam szerkeszteni

Utoljára az ilyen jó fej odamondogatós embert úgy hívták Torgyán József. Neki is hittek, mi lett a vége?
"Ha állat lennék nem tartanék embert a lakásban!"
2401 levél
Válasz 10.03.24. 17:10 #32505
Diszkósajt
Jók ezek a Morvai videók, kő kemény demagógia, ugyan azt a szöveget ismételgeti minden hol, kiforgatja a kérdezők szavát, látszik, hogy a népnek teszi magát. Az a taktika, hogy nekik igazuk van, mindenki akit mást mond az a kormány embere, az egy hazaáruló.

Két kérdés felmerült bennem:

1)Nagyon jófej ez a bagázs a Szegedi Csanád a nemzeti stand up comedyvel, Vona Gábor és Morvai Krisztina, de a varázsuk kb. fél évig tartana kormányon szerintem. A népszerűségük a fikázásból fakad, de azért ilyen retorikával nem nagyon lehet kormányozni. Ők szerintem egyáltalán nem kormányzásra készülnek, hanem középpártként szórni akarják a fideszt most 4 évig, utána pedig tovább erősödni.

2) Lehet itt nyomni a nagy euró szkepticizmust, de gondolkodjon már ez az ország, USA, Kína, Oroszország pólusú világrendben, hogy van nagyobb esélye Magyarországnak? Mint teljes jogú EU tag vagy hogy pattogunk egymagunk, hogy vesszen Trianon, zsidó összeesküvés van meg hátranyilazó magyarok és nemzeti szuperfilmek kellenek, aminek eredményeként, még az amerikaiak is magyarok akarnak lenni.
"Ha állat lennék nem tartanék embert a lakásban!"
2401 levél
Válasz 10.03.24. 17:00 #32504
Diszkósajt
Viszont amikor Lengyelország nem fizetett, azok más idők voltak. Nyugatnak jobban ment. Az infláció attól még náluk is megugrott rendesen. Szerinted, ha azt mondanánk, hogy nem fizetünk (most is csak az IMF hitelből tudtuk betömni a lyukat), akkor mi lenne. Az, hogy egy fillért nem kapnánk kintről és nem csak most. A magyar államkötvény senkinek nem kellene.

Vagy ha ennyire egyszerű lenne ez a fizetek-nem fizetek kérdés, szerinted lenne egyáltalán hitelezés országok között?
"Ha állat lennék nem tartanék embert a lakásban!"
1075 levél
Válasz 10.03.24. 16:49 #32503
iX
ez így azért durva megállapítás!

Lámfalussy egy szocisággal nehezen vádolható forrásból: UFI

"– A mai na­pig vi­ta tár­gya Ma­gyar­or­szá­gon, hogy hasz­nos lett vol­na-e az óri­á­si ál­lam­adós­ság át­üte­me­zé­sét kér­ni 1990-ben.
– Ta­lán le­he­tett vol­na a len­gyel utat kö­vet­ni, ne­kik si­ke­rült ez, de az adós­ság­csök­ken­tés hat-hét év­re vis­­sza­ve­tet­te a mű­kö­dő tő­ke be­áram­lá­sát Len­gyel­or­szág­ban."

érdemes az egészet elolvasni.
utóbb viszont tényleg keményen el lett baszva minden.
2010 levél
Válasz 10.03.24. 14:05 #32502
Colussus
"Jobban élnek mint mi? Igen."

Hát ott azért még szerencsére nem tartunk, bár még 4 év MSZP-SZDSZ kormányzás után lehetséges lenne. Ha azt kérdezted volna, hogy: 1990 után jelentősen nagyobb mértékben nőtt-e a gazdaságuk, mint a mienk, akkor a válasz igen.
...non mollare mai...
10961 levél
Válasz 10.03.24. 12:55 #32501
Lacko
Diszkósajt, ez nem igaz. Lengyelország azt mondta, hogy nem fizet. Nem fizetett. Lett baja? Nem. Jobban élnek mint mi? Igen.

Van az a vicc a két szibériába deportált ruszkiról:
- Iván, iszunk egy vodkát?
- Pssszt, Szerjózsa! Még meghallják és elvisznek.
- Innen? Hova?
7161 levél
Válasz 10.03.24. 12:19 #32500
Sturmgewehr
Csak az atv keverte a szart.
Nem olvastam végig, a felénél elfogott a hányinger, más forrást viszont sajnos nem találtam. Mondjuk azért Bajusz Terminátorból sem nézzük ki, hogy kezet nyújt egy olyan párt elnökének, akinek a végzettsége 8 általános.

(egyébként jelent valamit, hogy kétszer is összeomlott a firefox, mikor felmentem a honlapjukra?)
7161 levél
Válasz 10.03.24. 11:31 #32499
Sturmgewehr
Most néhány hete még nem a homokos galambokkal kötöttek megállapodást?
Antall József forog a sírjában ettől a köpönyegforgató bagázstól.
16069 levél
Válasz 10.03.23. 20:05 #32498
david139
A kommenteknél nem tartok, a videón sírok Ilyen mellébeszélést még életemben nem hallottam.

Amúgy asas mondta szerintem, ez az ő stílusa

szerk.: érdekes, hogy a Jobbikosok ezt a riportot győzelemként élik meg.
I'll still come out laughing, 'cause me? I never fail, loser!
29146 levél
Válasz 10.03.23. 19:57 #32497
Germinator
Mondjuk a YouTube-os kommentek az emberiség mélységes vermeiről adnak tanúbizonyságot. Nemtom ki mondta itt, hogy a jútyúbos hozzászólások kábé egy szinten vannak az iskolai vécék falára írt üzenetekkel, de nagyon igaza volt.
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
16069 levél
Válasz 10.03.23. 19:51 #32496
david139
Az egyértelműen jobbikos embertől "ellopott" cédula.

Morvai 1
Morvai 2.

Erre szavaznak annyian?
I'll still come out laughing, 'cause me? I never fail, loser!
29146 levél
Válasz 10.03.23. 18:19 #32495
Germinator
De mi volt az "eljárás" alapja?
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
16069 levél
Válasz 10.03.23. 18:16 #32494
david139
A mútkori jobbik-cédulaügynek van folytatása. Eljárást indíttattak emberünk ellen, hogy ha már a céduláit nem sikerült elbaszni, akkor emiatt ne indulhasson. Majdnem siker, de ez most kaptam mailben, hogy a bíróság elutasította a feljelentést.
I'll still come out laughing, 'cause me? I never fail, loser!
5086 levél
Válasz 10.03.23. 17:39 #32493
Toki
Ezeknek tényleg ennyi bőr van a pofájukon? Hihetetlen.

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.