Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Minden, ami futball - Focisarok

Általánosságban a focicsapatokról, a ligákról és a válogatottakról.

636 levél
Válasz 05.09.23. 13:58 #3781
Herrera
Ezt Ödön azon fekvetésére írtam, miszerint azért kell védekező stílusú felfogásban játszani, mert nincsenek klasszis támadóink. Hát a védőink még ott sem tartanak, ahol a támadók.
Elöl legalább van egy Gera.
'The owls are not what they seem'
31927 levél
Válasz 05.09.23. 13:54 #3780
szbszig
Persze, hogy évek kellenek, de nem a vezetőedzőre kéne költeni elsősorban, hanem az olyan sokat hangoztatott utánpótlást kéne szervezni, hogy majd tíz év múlva legyen egy versenyképes csapatunk talán. Persze ez a 22-es csapdája, mert ha pocsék a válogatott, akkor se a gyerekeket, se a potenciális szurkolókat nem fogja érdekelni a foci, következésképp kisebb mértékű javulás is várható, ráadásul lefelé csúszunk a FIFA-ranglistán, egyre többet és erősebbek ellen kell játszanunk, még több vereséget szedünk össze stb... Azokon a felnőtt játékosokon viszont, akik most megvannak, már úgyse lehet annyit javítani, hogy a következő selejtezősorozatra világklasszissá váljanak. Én egyáltalán nem vagyok Matthäus ellen, csak azt mondtam, hogy igenis hadd mérlegeljünk, ne akarjuk mindenáron megtartani.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
9789 levél
Válasz 05.09.23. 13:41 #3779
Gillette
Jó de mi nem is eb-t, vb-t akarunk nyerni. Ahoz hogy kijussunk nem feltétlenül kellenek klasszis védők.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
636 levél
Válasz 05.09.23. 13:33 #3778
Herrera
Ott a pont.

Gyerünk, lenyomjuk őket!
'The owls are not what they seem'
636 levél
Válasz 05.09.23. 13:31 #3777
Herrera
Nagyon magas labdát adtál: "...világklasszis futballisták (többen is egy csapatban) építik fel, akik a magyar válogatottnak egyszerűen nem állnak rendelkezésére."

Talán vannak világklasszis védőink?
'The owls are not what they seem'
636 levél
Válasz 05.09.23. 13:27 #3776
Herrera
Porto: tele volt/van brazilokkal, BL győzelemkor még Deco is ott tette a labdát. Annyira nem defenzívek.
Valencia: itt van napjaink legpengésebb támadó középpályása (Aimar), a spanyol klasszis Vicente, a gólerős Mista. Ők a házi kedvencek és nem a gusztustalanfavágótirpák csk Albelda.

"Ha fiúk minden meccsükön odatennék magukat és eredményes is lenne mindenképp." Hát akkor én is. Erre viszont semmi garancia nincs.
'The owls are not what they seem'
1188 levél
Válasz 05.09.23. 13:20 #3775
Ödön
"A magyar focira sosem volt jellemző a védekező stílus." - igen, de régen voltak kiváló csatáraink, akikhez érdemes volt játszani a labdát.
724 levél
Válasz 05.09.23. 13:16 #3774
molzo
A magyar focira sosem volt jellemző a védekező stílus. Manapság meg egyre többen a támadó játékra állnak rá, mert csak így lehet nyerni.

A jó védelem nyilvánvalóan a legfontosabb, de ehhez elég két kiváló középső védő és nem kell betömörülni. Ezek mellett a szélső védők a modern fociban folyamatosan segítik a támadásokat. És Matthaus ezt próbálta játszatni, csak nálunk hiányzik az a két kiváló védő.
X
1188 levél
Válasz 05.09.23. 13:14 #3773
Ödön
"világversenyeket általában a jó támadójátékot produkáló csapatok nyerik" - csakhogy ezeknek a válogatottaknak a támadójátékát világklasszis futballisták (többen is egy csapatban) építik fel, akik a magyar válogatottnak egyszerűen nem állnak rendelkezésére. nagy csapatok ellen egyszerűen nem érdemes a támadójátékot erőltetni, mert nem lennénk elég hatékonyak. sajnos most a magyar válogatottnak az az egyetlen lehetősége, hogy hátul abszolút biztonsági focit játszva elöl az adódó néhány helyzetet a lehető legjobban értékesítse az a pár játékos, aki egyáltalán képes még gólt lőni. lehet, hogy ez csúnya foci, de mást nem tudunk játszani. nem értendő ez természetesen a kis csapatok ellen, pl málta.
9789 levél
Válasz 05.09.23. 13:02 #3772
Gillette
Porto, Valencia etc.
Csak hogy a klubfocit is bevonjuk.

"Akkor tehát ti szívesebben látnátok egy csúnya focit játszó csapatot?"

Ha fiúk minden meccsükön odatennék magukat és eredményes is lenne mindenképp.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
636 levél
Válasz 05.09.23. 12:43 #3771
Herrera
Akkor tehát ti szívesebben látnátok egy csúnya focit játszó csapatot? Ha ez garantálná az eredményeket, én is a nyolcvédős bunkerfoci mellett döntenék. Stabil védekezés kell, defenzív stílus is? Görögország szerintem csak a szabályt erősítő kivétel, világversenyeket általában a jó támadójátékot produkáló csapatok nyerik, kiegyensúlyozott védekezés mellett persze. Bazz, hol van már a jogo bonito, amiért szeretjük ezt a játékot? A görögök meg le vannak szarva, a vb-re ki se jutnak.

A Csank-féle társulat antifutballjának sem rövid sem hosszú távon nem volt perspektívája. De egyszerűen lezárhatjuk ezt a védekezés vitát: egyensúlyt kell teremteni a csapatrészek között, ellenféltől függően tudni kell váltogatni a taktikai variációkat ami a támadást/védekezést (ehelyett inkább kivárásra játszást használnám) preferálja inkább, és akkor jönnek az eredmények is.
'The owls are not what they seem'
9789 levél
Válasz 05.09.23. 11:57 #3770
Gillette
"Az meg, hogy erőteljesen a védekezésre épülő játékra van szükség...Málta meg Lichtenstein szintjére nem kéne süllyedni."


Görögország, hogy nyerte meg az eb-t? Azt ne mond, hogy az ellenállhatatlan támadójátékának köszönhette sikerét.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
1188 levél
Válasz 05.09.23. 10:54 #3769
Ödön
a "kabaré" öngólnál ha jól emlékszem pont sebők vili csúszott be. a lényeg hogy a magyar csapat támadott, beszorította a finneket, akik nem tudtak felszabadítani. a gólban szvsz a magyar csapatnak igenis döntő érdeme volt, persze szerencse is kellett hozzá. ezzel az erővel egy kapufás gólnál is csak szerencséje lenne a csapatnak?
az, hogy legalább a csoportból továbbjutottunk szerintem igenis eredmény.
"Az meg, hogy erőteljesen a védekezésre épülő játékra van szükség...Málta meg Lichtenstein szintjére nem kéne süllyedni." - viszont sajnos horvátország és svédország szintjén sem vagyunk már. gyengébb csapatok ellen tudunk jól játszani, de élcsapatok ellen sajnos csak a stabil védekezés marad az egyetlen ütőképes kártyánk, ha a kevés helyzetünket ki tudjuk használni.
636 levél
Válasz 05.09.23. 10:42 #3768
Herrera
Csanknál volt eredmény? Nocsak. Szerintem eredmény és játék sem volt. Hogy pótselejtezőt játszhattunk (kabaré öngól után), azt meg már ezerszer megbántuk. Nem szidom Csankot, mert klubszinten remek munkát végzett, elég csak a Váccal szerzett bajnoki címét említeni. De a válogatottal befürdött. Ettől függetlenül remek szakember, aki a védekezésre talán kicsit több hangsúlyt helyez a kelleténél. A 9 védekező játékos+Mracskó&Bánfi ezért nem szó szerint értendő természetesen. Az meg, hogy erőteljesen a védekezésre épülő játékra van szükség...Málta meg Lichtenstein szintjére nem kéne süllyedni.
'The owls are not what they seem'
1188 levél
Válasz 05.09.23. 10:03 #3767
Ödön
pedig pont csank volt az, aki vmi kis eredményt elért a válogatottal, felesleges őt szidni. az meg, hogy az a válogatott 9 védekezésre szakosodott játékossal állt fel, hülyeség. az, hogy a magyar válogatott erőteljesen a védekezésre épül, természetes a mi viszonyaink között. viszont bánfin és mracskón kívül a többi védő igenis felment az ellenfél kapuja elé, ha lehetősége volt rá.
1970 levél
Válasz 05.09.23. 09:53 #3766
Vaszilíj Zajcev
Ne feledjük, h amikor Plotár idejött, előtte is a görögök kész tényként jelentették be, h odamegy. Még nyilatkozták is, h alá van írva a szerődése, aztán meg mi lett.

Erős bajnokság, és utánpótlás nélkül ő sem tehet csodát, hozott anyagból dolgozik, szövkapként ilyen értelemben meg van kötve a keze.
Abban zseniális, ahogy önmagát menedzseli, ahogy felépíti az egész rendszert, koncepciót. Ő nem csak egy edző, hanem egy kétlábon járó marketing-mix.
Ezt nem tudja lenyelni az MLSZ több tagja, tipikus szomszéd tehén balhé.Mivel a szövetség lemond qva sok bevételről Plotár igen is sokba kerül, ugyanakkor ha nem lenne, bevétel sem lenne.
Keményen üzletel, de a szerződéses szabadság ezt megengedi, a szövetség felelőssége, h mire szerződik.Valszeg most ezt kérik számon (egymáson).
divide et impera
724 levél
Válasz 05.09.23. 08:49 #3765
molzo
Arról van szó, hogy Matthaus felzavarta az állóvizet. A magyar foci valamivel nagyobb tömeget vonz mint jó pár éve. Egyfajta mentalitást hozott magával, talán profizmust ami hiányzott nálunk.
Az MLSZ-nek is megvan a saját nézőpontja, ami a sikerorientáltság, hogy ki kell jutni egy világversenyre. És ez nem történt meg.

De én azt vallom - és gondolom sokan egyetértetek - hogy egy válogatottat fel kell építeni, nem csak összerakni. Ez pedig évek munkája. Jó pár országban visszaesett a foci évekre, de szervezni kezdték a bajnokságot és a válogatottat. Évek alatt értek csak célt.
X
636 levél
Válasz 05.09.23. 08:08 #3764
Herrera
Nem jellemző, hogy istenítenék Matthaust, egyszerűen elismerik. A szurkolók persze, a vezetőség és a sajtó pedig hű önmagához és képtelenek egységesen a válogatott mögé állni. Ha már a Nemzeti Sportot említed, annál az újságnál (tisztelet a kivételnek) dolgozik néhány érdekes figura. Pl. elég Sinkovicsot említeni, na az ő írásai miatt tényleg elhiszem hogy mi vagyunk a világ legpesszimistább emberei. Kb. minden második interjúba becsempészi a rendkívül épületes "Nem adja még fel?" kérdést, amin kezdetben csak enyhén meglepődtem, most viszont már kibaszottul irritál.

Ami bennem megmaradt a korábbi évek magyar válogatottai kapcsán:

Verebes: Hollandia utáni 1-7 után arról áradozott, hogy mekkora gólt rúgott már az a Rijkaard gyerek...
Csank: ilyen arctalan, színtelen-szagtalan, jellegtelen, stb. válogatottat nem hordott még hátán a Föld. Mracskó, Bánfi és még 9 védekezésre szakosodott játékos alkotta a csapatot, aztán a jugoszlávok gurítottak tizenkettőt...
Gellei: ennél a csapatnál már voltak bíztató jelek, de az eredményesség őt is elkerülte. Ennél a Matthaus éra csak jobb volt.
'The owls are not what they seem'
20579 levél
Válasz 05.09.22. 23:22 #3763
Pyrogate
Tény, hogy népszerűségnek örvend, felpezsdítette a levegőt a csapat körül itthon és külföldön egyaránt, valamint némi önbizalmat sikerült csempésznie a játékosokba
--
Erről van szó, és ez itt elég is. MAgyarországon az a baj, hogy csak az eredményeket nézzük, közben nem azt hogy ez egy elég hosszú út, így nem lehet válogatottat építeni, hogy mindegyik selejtezősorozat után kidobjuk az edzőt és mindenkinek újra kell kezdeni. Felpezsdült a magyar foci, végre játékosokat vittek külföldre, és azt mondom EZ AZ EREDMÉNY! LEgalábbis rövid távon. Hosszú távon pedig meglátjuk ehhez időt kell adni és türelmesnek lenni. Folytassa Matthaus!
31927 levél
Válasz 05.09.22. 21:47 #3762
szbszig
Matthäusnak igaza van - és az MLSZ-nek is igaza van! Azt ugye nem lehet csodálni, hogy Matthäus megfontol minden lehetséges ajánlatot, de azért minden áron nekünk sem kell ragaszkodni hozzá. Tény, hogy népszerűségnek örvend, felpezsdítette a levegőt a csapat körül itthon és külföldön egyaránt, valamint némi önbizalmat sikerült csempésznie a játékosokba, de azért azt se felejtsük el, hogy valójában megint nem jutottunk ki sehova, és ugyanakkor sokszorosát kapja ezért, mintha magyar edző állna a válogatott élén. Azért, mert az utóbbi két-három meccse jobban sikerült, mint az előzőek, még nem kéne isteníteni szerintem. Én korábban is azt mondtam, hogy várjuk meg a hátralévő meccseket, aztán döntsünk. Ha annyira el akarna menni, hát... Nem tudom, hogy döntenék, ha rajtam múlna, de gondolkodás nélkül csak a népszerűsége miatt korántsem ragaszkodnék minden áron ahhoz, hogy maradjon.

Nem tudom, hol olvastam egyszer egy nyilatkozatot, amiben azt írták, hogy ha Matthäust kirakatembernek, promóciós célokból szerződtették, akkor kiváló üzletet csináltak, de kizárólag a sportszakmai és edzői tudását és/vagy rutinját tekintve messze nem érdemelte ki a címét. A Nemzeti Sportban is volt egyszer egy összehasonlítás, amiben kb. kétszer annyi hátrány jutott feleannyi előnyre a ténykedésével kapcsolatban. A baj azonban az, hogy az egyszeri szurkoló, aki mondjuk kiment a Real, az argentinok meg a svédek elleni meccsre, és csak az ottani teljesítményeket látta, meg van róla győződve, hogy Matthäus a jó fiú, és a magyar edzői kar élén az MLSZ-szel lépten-nyomon csak keresztbe kíván tenni neki. Már előre látom, hogy én is anyázás tárgya leszek, miután az utóbbiak pártjára (is) mertem állni...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
724 levél
Válasz 05.09.22. 20:24 #3761
molzo
Matthausnak igaza van. Az MLSZ töketlenkedik, ő meg bebiztosítja magát. Ha nem kell, már meglesz az új munkahelye.
Azért én mindenesetre remélem, hogy marad.
X
5086 levél
Válasz 05.09.22. 19:33 #3760
Toki
Az MLSZ kapja be!Ez nem lehet igaz hogy ennyire primitívek a vezetőink...Na ezért utálom a magyar focit.
2590 levél
Válasz 05.09.22. 19:30 #3759
Tódee
Hihetetlen az MLSZ vezetőségének balfaszsága...
There's only one rule of metal: PLAY IT FUCKIN' LOUD!!!
636 levél
Válasz 05.09.22. 09:36 #3758
Herrera
Lothar Matthaus közel került a PAOK-hoz, állítólag hétfőn aláírhatja szerződését a görög csapattal.

Nem tudom, ki hogy van vele, de ez már megint egy igazi magyaros történet. Mi a f***ra várnak az MLSZ vezetői? Az egy dolog, hogy a német nehéz ember, most is szinte követeli a döntéshozó testület idő előtti összehívását, de azért a szurkolók álláspontját illene figyelembe venni. Mert lehet bármennyire sikertelen ez a csapat is, a közönség rég állt ennyire ki a nemzeti csapat és annak kapitánya mellett. Ha ez hidegen hagyja a vezetőket, akkor megvan, kinek kell távozni.
'The owls are not what they seem'
5086 levél
Válasz 05.09.20. 19:35 #3757
Toki
Minden bajnokságban feszívják a kicsik a nagyok ellen magukat,szinte kivétel nélkül.
724 levél
Válasz 05.09.20. 17:52 #3756
molzo
Spanyolhonban a kis csapatok nagyon fel tudják szívni magukat a nagyok ellen. Emlékszem amikor a Real szenvedett a Mallorca ellen. Vagy a Barca Espanyol rangadókra.
És soxor az olaszoknál is hasonló a helyzet jó példa erre a Milan legutóbbi veresége.
X
3424 levél
Válasz 05.09.19. 23:42 #3755
Chrono
a real nagyon jól nyomta, végigtámadott a 90 percből 75 öt, és hogy kicsit belelássunk a dolgokba:

Español - Real Madrid 1-0 (0-0)

Tiszta játékidő: 59 perc 21 másodperc
Kapura lövések: 13 - 30
Kaput eltaláló lövések: 2 - 5
Kapufák: 1 - 2
Kapu mellé menő lövések: 9 - 13
Visszaszerzett labdák: 46 - 51
Eladott labdák: 62 - 55
Kapusbravúrok: 5 - 1
Szabálytalanságok: 16 - 15
Sárgalapok: 2 - 4
Kiállítások: 0 - 2
Labdabirtoklás: 40% - 60%

csak sajnos az alapigazság még mindig áll, hogy a focit gólra játszák...
!!! El Gigante Madrid !!!!
4956 levél
Válasz 05.09.19. 20:33 #3754
bodajoci
Eccerűen a Realnak még szerencséje sincs. Sztem nem jáccottak rosszul most sem, sőt...De a Barca is elbaltázta Bírom ezeket a spanyol "kis"csapatokat, a nagyokat szopatják, aztán a többi meccsükön meg szerencsétlenkednek
“Idegeskedni annyi, mint mások hülyesége miatt önmagunkon bosszút állni.” (Marcus Aurelius, római császár)
5086 levél
Válasz 05.09.19. 20:04 #3753
Toki
Sőt még a BL indulásról is lemaradnak.
9789 levél
Válasz 05.09.19. 20:03 #3752
Gillette
hát nagyon remélem. ez a 8 nap alatt 3 vereség jó előjel.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
5086 levél
Válasz 05.09.19. 19:42 #3751
Toki
Hál istennek idén sem lesz bajnok a Real,a Valencia és a Barca lehet sztem a befutó.
31927 levél
Válasz 05.09.19. 19:42 #3750
szbszig
Hm, hm... Lehet, egyszer még sokat fog érni a Zalaegerszeg 0-0-s döntetlenje a nyáron Magyarországon edzőtáborozott Getafe ellen?...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
2590 levél
Válasz 05.09.19. 19:36 #3749
Tódee
Hát szó ami szó, érdekesen állnak a dolgok. Sajna tegnap a Barca nem tudta kihasználni, hogy a Real is kikapott.
There's only one rule of metal: PLAY IT FUCKIN' LOUD!!!
724 levél
Válasz 05.09.19. 18:25 #3748
molzo
Figyelitek a spanyol bajnokságot? Igaz, hogy még csak most kezdődött, de ez a rajt valami eszméletlen. A Getafe az első! A tavalyi első három jelenleg is hasonló sorrendben jön egymás után csak a helyezésekben van különbség. Barca 8., Real 15., Villareal aki x-elt a MU-del az utolsó!
Egyenlőre ez az állás ami biztos változni fog, de jelenleg nagyon vicces.
X
3424 levél
Válasz 05.09.15. 20:17 #3747
Chrono
de sokra mentek vele

Sachtar - Debrecen 4:1
!!! El Gigante Madrid !!!!
5086 levél
Válasz 05.09.15. 20:10 #3746
Toki
Tavaly legalább FA kupa döntőt játszott a MU.A Real egyetlen nagy trófea közelében sem volt...
3424 levél
Válasz 05.09.15. 19:47 #3745
Chrono
Robinhorol fél éve azt se tudtad hogy ki, max annyit hogy egy brazil aki jól nyomja a santosban semmi több. őt a média fújta fel nagyon (persze nem vitatom hogy nagyon tud a srác)

Baptista esetleg már lehet sztár katrgóriába sorolni, de hát nézd meg hogy milyen jól nyomja az újoncok közül ő illeszkedett be legjobban, mindig ott nyújtja a legjobb teljesítményt ahova Luxemburgo teszi. (Celta Vigo ellen kiharcolt 1 11est + gól, Lyon ellen kapufa + jó játék)
!!! El Gigante Madrid !!!!
9789 levél
Válasz 05.09.15. 19:42 #3744
Gillette
"ezért lesz sikeres a Mu a jövőben is nem úgy mint a real"

Úgy mint tavaly.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
9789 levél
Válasz 05.09.15. 19:38 #3743
Gillette
Ha tetszik ha nem Robinho Baptista párost igen is sztárnak lehet nevezni, de Robinhot mindenképp.
Amíg nem szükségleteknek megfelelően igazolnak nem nyernek komoly díjakat.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
9789 levél
Válasz 05.09.15. 19:37 #3742
Gillette
A nagy világverő csapatunk?
Azok akik 8-at rugtak európa egyik sztárcsapatának?
Úgyan már, hogy szenvedhetnének?
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)
3424 levél
Válasz 05.09.15. 19:30 #3741
Chrono
félretéve kicsit a Real VS többi csapat témát....sajnos szenved a Debrecen.
!!! El Gigante Madrid !!!!
5086 levél
Válasz 05.09.15. 18:26 #3740
Toki
Összeválogatott,mint az összes többi csapat a világon.Mindenki megpróbálja összeválogatni azokat a játékosokat akik aztán majd csapatként működve sikeresek lehetnek.A MU-nak igazán csak három húzó embere van,a többi pedig támogatja a három zsenit és ezért tud jó csapatként működni mert vannak zongoracipelő emberek akik tökéletesen megoldják a feladatukat és ezért lesz sikeres a Mu a jövőben is nem úgy mint a real.
11867 levél
Válasz 05.09.15. 17:52 #3739
RASTA guy
mert ugyanolyan összeválogatott az is, mint akár a Backstreet Boys
sakálemberek...
3424 levél
Válasz 05.09.15. 17:50 #3738
Chrono
ettől már csak azt birom jobban mikor valaki aztmondja rá h klasszis, attól kivagyok.
!!! El Gigante Madrid !!!!
2590 levél
Válasz 05.09.15. 17:12 #3737
Tódee
Hát a média áldásos tevékenységének köszönhetően már őt is a hiperszupermegasztár kategóriába sorolják.
There's only one rule of metal: PLAY IT FUCKIN' LOUD!!!
3424 levél
Válasz 05.09.15. 16:53 #3736
Chrono
nemtom valszeg te rosszul értelemezed vagy kevered a tehetség és a sztár szavakat.
!!! El Gigante Madrid !!!!
2590 levél
Válasz 05.09.15. 16:19 #3735
Tódee
Hát ha megnézed, még most sincs minőségi csere. Sőt, Owen eladásával most már mégannyira nincs.
There's only one rule of metal: PLAY IT FUCKIN' LOUD!!!
4154 levél
Válasz 05.09.15. 16:14 #3734
pres
Robinho...
Fuck it Dude let`s go bowlin`
3424 levél
Válasz 05.09.15. 14:13 #3733
Chrono
az ez évben igazolt játékosokból egyik sem sztár, és azért többek között azért igazoltunk így mert nagyon rövid volt a Real kispadja és nem votl minőségi csere.
!!! El Gigante Madrid !!!!
9789 levél
Válasz 05.09.15. 14:04 #3732
Gillette
"némelyiknek Luxemburgo még azt sem találta ki hogy hol fog játszani"

Na látod ez a legnagyobb baj! Nem összevissza kéne igazolni a sztárokat hanem posztra kéne normális játékosokat venni. Nézd meg a Barcát(Cselzit). Tavaly okosan igazoltak meg is lett az eredménye. A reál meg minden évben kibasz az ablakon 100milliót azt nem nyer semmit... viszont az ilyen bekem formák miatt még így is megtérül.
"Öljétek meg mind, Isten majd kiválogatja az övéit" Arnaud Amaury (1209)

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.