Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Minden, ami futball - Focisarok

Általánosságban a focicsapatokról, a ligákról és a válogatottakról.

2597 levél
Válasz 12.05.20. 13:49 #13263
neumark
Azért a BL-nek ezt a kiscsapatokkal való felduzzasztását annyira nem erőltetném. Most már évek óta jellemző tendencia a BL-re, hogy a nyolcaddöntőknek mintegy fele gyakorlatilag nézhetetlen kategória. A csoportban még elmennek a szar meccsek is, mivel azt úgyse nézik sokan, de azért az egyenes kieséses szakaszon a kutya nem kíváncsi már egy APOEL Nicosia - Olimpiakosz Pireusz szintű párosításra, ennek ellenére minden évben összejön néhány és akkor egy ilyen egyesület már eleve ott van Európa 8 legjobbnak számító csapata között, mintha tényleg az lenne, miközben Manchster City szintű csapatok kiesnek csak azért mert halálcsoportba kerülnek, na ez az igazságtalanság. Miközben mindenki tudja, hogy egy APOEL a büdös életbe nem ejtené ki soha mondjuk az angol bajnokság ötödik helyezettjét egy oda-visszavágó alapú párharcban. 10 évvel ezelőtt olyan meccsek voltak már a 16 között is, hogy az ember a körmét lerágta, most meg kb. az elődöntőkig kell várni egy rendes párharcra. Tényleg ezt a színvonalat kellene még tovább növelni? A BL szórakoztatás. Ilyen formában pedig a nézők érdeke a nagy csapatok érdeke, bármennyire is igazságtalan ez a szegényke máltai meg ciprusi bajnokcsapatokkal szemben.
-
3023 levél
Válasz 12.05.20. 10:45 #13262
joccc
Nem mellesleg Schweinstiger NEM a kapufára lőtte a tizenegyest,hanem CECH védte kapufára. Nem mind1. Ettől függetlenül őt sajnáltam a legjobban. Ráadásul az 1 kiválóan kivitelezett 11-es volt,mert nagyon sarokra ment,s gyenge sem volt. Cech,s Drogba nyerte meg a meccset. Én mondjuk Cechnek adtam volna a meccs embere díjat.
-
1353 levél
Válasz 12.05.20. 10:01 #13261
Sith Assasin
Hihetetlen, hogy mit vitt véghez ez a Chelsea. Nagyon szimpatikus csapat benyomását keltette, legalábbis bennem. Minden labdáért küzdöttek, hajtottak, hihetetlen, hogy mennyi lövésbe szálltak bele és blokkolták. Lehet mondani, hogy a Bayern 27-et lőtt kapura, ha csak 7 találta el a kaput vagy hogy 20 szögletet lőttek, ha mindegyiket egy Chelsea játékos fejelte ki. Úgy érzem ez a nagy generáció a Chelsea-nél megérdemelte, főleg, ahogy bebizonyították mekkora szívük is van. Di Matteo-nak is óriási gratuláció jár ki, nem tudom mit csinált ezzel a csapattal. Remélem kap szerződést Abramovicstól, mert teljesen megérdemli.
32006 levél
Válasz 12.05.20. 03:37 #13260
szbszig
Ez a szabály egy baromság. A címvédőnél nem kéne nézni az országot, be kéne rakni egyszerűen a csoportkörbe, aztán a maradék helyeket lehet elkezdeni feltölteni a nemzeti bajnokságoknak kiosztott keretszámok szerint. Szóval ha egy ország számára n db hely van kijelölve, és a BL-győztes az első n csapat között végez, akkor az n+1-edik kapja meg a helyét. De ha nem végez az első n-ben, akkor ne vegye el annak az n-edik csapatnak a helyét, akik az egész szezont abban a tudatban játszották végig, hogy ezzel a helyezéssel BL-indulók lesznek.

Mondom ezt annak ellenére, hogy nem vagyok híve annak, hogy egy nemzet 4-5 csapatot indíthasson a BL-ben. Én a nagy országoknál is inkább csökkenteném a helyek számát eggyel. De ha ezt nem lehet megcsinálni, mert a gazdasági érdekek ellene szólnak, akkor is inkább legyen az, amit fent javasoltam. Ami ma este történt, az így szerintem igazságtalan.

Ez a jelenlegi helyzet más szempontból nevetséges. Az azonos országbeli kluboknak egyrészt drukkolniuk kell egymásnak, mert a többi csapat eredményétől is függ, hogyan változik az UEFA-koefficiens, ami ugye meghatározza, hány hely jut az adott országnak a nemzetközi kupákban. Másrészt egymás ellen is kell szorítaniuk, főleg a nagyobb országok klubjainak, mert amelyik csapat megnyeri a tornát, az elvesz egy helyet a többiek elől. A fenti megoldás ezt is orvosolná.

Egyébként 2005-ben ugyanezeket a köröket már lefutottuk egyszer. Akkor ugye a híres isztambuli döntőn a Liverpool egyenlített 0-3-ról, és megnyerte a BL-t, a PL-ben azonban nem végzett az első négyben. Akkor még nem volt megfelelően rendezve ez a kérdés, és ugyan a Liverpool is indulási jogot szerzett, de az angol klubok számára csak négy hely volt fenntartva a sorsolásban. Az FA a bajnoki negyedik Evertont indította el a Liverpool helyett, és az UEFA-nak kellett utólag belenyúlnia, hogy a címvédő ne maradjon ki. A vége az lett, hogy a Liverpoolt berakták a legelső selejtezőkörbe, és szépen kiverettek velük egy csomó kiscsapatot, amíg eljutottak a csoportkörig. Az is komédiába illő megoldás volt. Na, akkor hozták ezt a jelenleg is érvényben lévő szabályt, hogy a címvédő elveszi az adott ország utolsó kvalifikációs helyét, ha a nemzeti bajnokságból nem sikerül kvalifikálnia magát.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
32006 levél
Válasz 12.05.20. 02:59 #13259
szbszig
Azért nagyon furcsa játék ez a futball. Drogba lett a meccs legjobbja, ez a hivatalos ítélet, igen. Bezzeg ha Schwensteiger nem a kapufára rúgja az utolsó tizenegyest, és a Bayern megnyeri, vagy Čech nem védi ki Robben büntetőjét a hosszabbítás elején, akkor valószínűleg Schweinsteiger a meccs legjobbja, Drogba meg negatív hős. Így most pont fordítva.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
32006 levél
Válasz 12.05.20. 02:44 #13258
szbszig
Gondolom, sok érdekes észrevétel elhangzott már, nem olvastam vissza végig mindent. Én egyet emelnék ki, meglepő módon ezt a tévés közvetítés során nem említette senki. A Bayern nem kevesebb mint 20 szögletet rúgott 120 perc alatt, ennek ellenére lényegében komolyabb veszélyt sem jelentett a kapura velük. A Chelsea meg egyetlen szögletet rúgott, amit Drogba annak rendje és módja szerint be is fejelt védhetetlenül.

Ez valahogy annyira jellemző volt a Chelsea játékára idén tavasszal a BL-ben. A helyzetkihasználásuk időnként egészen kiváló volt, ha a helyzet azt kívánta. A Barça ellen a félpályát is alig lépték át, mégis rúgtak három gólt. Itt, ha nem is játszottak annyira alárendelt szerepet, mint a Barça ellen, bár kétségkívül a Bayern dominált végig, megint csak nem nagyon emlékszem, hogy lett volna több helyzetük vagy kaput eltaláló lövésük.

A másik, ami szintén nagyszerűen jellemezte ezt a tavaszi szezonjukat, hogy hátrányból álltak fel. Akkor, amikor már tényleg mindenki elkönyvelte a Bayern győzelmét hazai pályán. Sőt, még a tizenegyeseknél is 0-2-vel indítottak, hogy végül onnan fordítsák meg a párharcot. De ugyanez történt a Napoli elleni súlyos, idegenbeli vereséget követően, aminek köszönhetően menesztették Villas-Boast, vagy éppen Barcelonában 0-2-nél és emberhátrányban.

A fentiek mindenképpen azt mutatják, mekkora tartása van ennek a csapatnak. Lehet, hogy papíron most ők voltak a leggyengébbek az elődöntős mezőnyben, de ez alapján azt mondom, hogy megérdemelték. Már azért is egy kicsit, ahogyan elbukták 2008-ban a döntőt tizenegyesekkel, de a mutatott játékkal is rászolgáltak a győzelemre. Szerintem sokan megkedvelték most ezt a csapatot, és jót tett a megítélésüknek ez a szezon, azok után, hogy Abramovics érkeztével ők is zsoldosoknak lettek kikiáltva.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
32060 levél
Válasz 12.05.20. 01:04 #13257
Creativ3Form
Őket is utálom, no para.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
1022 levél
Válasz 12.05.20. 00:49 #13256
Dirttwo
A Chelseavel semmi baj, te a Shity-t utáld
juventushungary.hu
2006 levél
Válasz 12.05.20. 00:22 #13255
Corvus5
Közben a West Ham feljutott az élvonalba. Helyes, bár a Blackpool is szimpatikus csapat volt.
3023 levél
Válasz 12.05.19. 23:54 #13254
joccc
Az biztos. Nagyon nagyot küzdöttek ebben a BL kiírásban. Pénzért nem lehet venni ilyen szíveket. Példaértékű. Nem a világ legjobb csapata,de akarással ( szerencsével is) meg tudják váltani a világot,s térdre kényszeríteni a legjobb csapatokat.
-
32060 levél
Válasz 12.05.19. 23:51 #13253
Creativ3Form
Csak leírom, pedig nem szeretem a Chelseat, de...gratula.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
3023 levél
Válasz 12.05.19. 23:50 #13252
joccc
Nem vagy egyedül a tanulással,s a másik részével sem!

Ilyenkor marha idegesítő,h ilyen "szar időbe" van a vizsgaidőszak. Az EB-ről nem is beszélve!
-
4703 levél
Válasz 12.05.19. 23:49 #13251
Christoph
Sajnálnám a Bayernt, ha kicsit is szimpatizálnék velük, mert szar dolog két BL döntőt elveszteni 3 év alatt. Viszont a Chelsea egy fokkal jobban megérdemelte a rakat elődöntő, meg a a 11-esekkel elvesztett döntő után. Talán az összes elitklub közül ők érdemelték meg leginkább. Olajmilliárdok ide vagy oda, azért ők is emberek.
11371 levél
Válasz 12.05.19. 23:45 #13250
Tyrn
elképesztő nagy élmény volt. főleg drogba fejese, ott szó szerint üvöltöztem egyébként sajnos itthon néztem mert geci sokat kell tanulnom, de így is csúsztak a sörök meg most még fognak is
3023 levél
Válasz 12.05.19. 23:43 #13249
joccc
1 kérdés: Csak nekem hasonlít Platini Hofi Gézára ?
-
3023 levél
Válasz 12.05.19. 23:42 #13248
joccc
Látom defribrilláltak.
-
3023 levél
Válasz 12.05.19. 23:41 #13247
joccc
Jaja. Nagyon bele tudom élni magam ilyenkor,de még így sem tudok még csak a közelébe se érni annak a csalódottságnak,amit most érezhet Schweinstiger. Akkor még a csapat többi tagjáról nem is beszélve.


Cech viszont elképesztő. Nem hiába adok mindig igazat az egyik Chelseas haveromnak,aki mindig löki a fülembe,h a világ egyik legjobb kapusa.
-
11371 levél
Válasz 12.05.19. 23:40 #13246
Tyrn
egyszerűen gyönyörű volt
PETR CECH IMÁDLAK
TRUE BLUES!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! VÉGRE MEGVAN!
32060 levél
Válasz 12.05.19. 23:37 #13245
Creativ3Form
Hát ja...a Real ellen hős volt, most meg... Bár ez nem rajta ment el...
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
14264 levél
Válasz 12.05.19. 23:36 #13244
balays82
Főleg úgy, hogy egyébként talán a mezőny legjobbja volt. Robben nem rúgott, mert neki végig rosszul ment, erre ő hibázik. Hiába, a 11-es párbaj egy teljesen másik műfaj, itt a tudás a legkevesebb.
11867 levél
Válasz 12.05.19. 23:36 #13243
RASTA guy
ok, köszi
sakálemberek...
2006 levél
Válasz 12.05.19. 23:36 #13242
Corvus5
Dupláz az egerem, bocs.

Nincs mit.
2006 levél
Válasz 12.05.19. 23:36 #13241
Corvus5
PL 4.-ként BL indulók lennének, de mivel a Chelsea nyert, így címvédőként ő indulhat, a szabály értelmében pedig egy nemzet nem indíthat 4-nél több csapatot.
11867 levél
Válasz 12.05.19. 23:34 #13240
RASTA guy
miért, mi van ott?
sakálemberek...
3023 levél
Válasz 12.05.19. 23:33 #13239
joccc
Ezt megérdemelte a Chelsea. Nem a döntő alapján,de szép volt. Szegény Schweinstigert nagyon sajnálom. Pokoli 1 érzés lehet most benne...
-
14264 levél
Válasz 12.05.19. 23:32 #13238
balays82
A White Hart Lane környékén is biztosan nagy lehet most az öröm akkor. Viszlát BL, ez szívás.
2006 levél
Válasz 12.05.19. 23:30 #13237
Corvus5
Beszarok.

Az idei BL kb. a 2004-es EB.
14264 levél
Válasz 12.05.19. 23:29 #13236
balays82
Oké, most már tudom a választ. De ez mi volt?

Drogba lesz az est hőse?

szerk: Bizony, ő lett. Ezt nem hiszem el, pont ez a Chelsea lett BL győztes?
32060 levél
Válasz 12.05.19. 23:29 #13235
Creativ3Form
Ezt nem hiszem el...kihagyta a Bayern...
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
3023 levél
Válasz 12.05.19. 23:28 #13234
joccc
TE JÓ ÉG!!!!
-
32060 levél
Válasz 12.05.19. 23:27 #13233
Creativ3Form
Nekem is, pedig egyik csapatot se szívlelem.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
14264 levél
Válasz 12.05.19. 23:27 #13232
balays82
Miért nem bízza a Bayern a németekre a 11-eseket?
3023 levél
Válasz 12.05.19. 23:27 #13231
joccc
HUUUHUHUHUHU! Kiesik a szívem bakker!
-
32060 levél
Válasz 12.05.19. 23:27 #13230
Creativ3Form
Kezdőthet minden elölről...
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32060 levél
Válasz 12.05.19. 23:26 #13229
Creativ3Form
ÉS BELÖVI!!!! MEKKORA!!!!!!
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
14264 levél
Válasz 12.05.19. 23:25 #13228
balays82
Neuer lő, na ne!

szerk: De béna. Mák.
32060 levél
Válasz 12.05.19. 23:25 #13227
Creativ3Form
NEUER LŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐŐ?!?!?!?!?!?!
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
3023 levél
Válasz 12.05.19. 23:25 #13226
joccc
Bakker majdnem annyira izgulok,mint a Real meccsen!
-
32060 levél
Válasz 12.05.19. 23:23 #13225
Creativ3Form
És Neuer véd először...huh...
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
14264 levél
Válasz 12.05.19. 23:23 #13224
balays82
Neuer megint elkezdte.
32060 levél
Válasz 12.05.19. 23:21 #13223
Creativ3Form
Remélem, lesz öngól...
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
3023 levél
Válasz 12.05.19. 23:20 #13222
joccc
Sztem azt már be fogja lőni.


Neumark: Azt is megszokták adni lesnek,ha az ellenfélről pattan.
-
32060 levél
Válasz 12.05.19. 23:18 #13221
Creativ3Form
43 kapura lövésből, csupán 7 találta el a kaput...a 20 (vagy több) szögletből, egy se jelentett veszélyt. Azért ez nálam kezd már-már paródia jellegű lenni...
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
2597 levél
Válasz 12.05.19. 23:13 #13220
neumark
Amúgy a Bayern első meg nem adott gólja miért volt les? Nem a Chelsea hátvédjéről pattant Riberyhez a labda?
-
32060 levél
Válasz 12.05.19. 23:12 #13219
Creativ3Form
Robben önmaga paródiája ezen a meccsen. És úúúúúúúúgy érzem, hogy lő majd tizit a párbajnál, és azt is kihagyja.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32060 levél
Válasz 12.05.19. 23:09 #13218
Creativ3Form
Igen, kb.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
2006 levél
Válasz 12.05.19. 23:08 #13217
Corvus5
Aha, szóval ez volt a 200 valahanyadik szöglet?
32060 levél
Válasz 12.05.19. 23:08 #13216
Creativ3Form
Komolyan mondom, hogy Robbennél még Nani is jobb szögleteket lő.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32060 levél
Válasz 12.05.19. 23:07 #13215
Creativ3Form
Amúgy nagyon remélem, hogy Robben nem rúg tizit...max csak akkor, ha már eldőlt...
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32060 levél
Válasz 12.05.19. 23:05 #13214
Creativ3Form
Hát igen, ő valszeg már az első felesben eltávozott közölünk.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.