Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Minden, ami futball - Focisarok

Általánosságban a focicsapatokról, a ligákról és a válogatottakról.

20589 levél
Válasz 10.06.05. 23:48 #11063
Pyrogate
Menni fog, nyugi. Csak válasszák meg a Csányit aztán kummantó repül. Ahogy vélhetőleg az összes komcsi is az mlszből
627 levél
Válasz 10.06.05. 21:48 #11062
red5
Húúú de felbosszantott most - persze a meccs alatt is - Koeman és a "taktikája". Az imént olvastam a nyilatkozatát és szeretnék kiemelni belőle egy mondatot: "Ötvenöt percen keresztül méltó ellenfelei voltunk a holland válogatottnak, addig a csapatom azt tette, amit előre elterveztünk."

Ezek szerint teljesen meg van magával elégedve. Ez főként annak tükrében nevetséges, hogy szerintem arról senki se fog velem vitatát nyitni, hogy az első ötvenöt perc is csapnivaló volt. Legalább nyilatkozná azt, hogy tévedett, vagy nem ezt a taktikát találta ki, ne adj isten még azt a klisét is ellőhette volna, hogy tanulni fognak a hibákból. Így viszont a következő meccseken se várható semmi változás, mert ez Koeman szerint egy tervezett taktika volt, amit a csapat meg is valósított.

Már csak azt nem értem, hogy mi is lenne az elképzelés? Felívelni a csatárra (Torghelle) a labdát, ő meg majd megoldja egyedül? Esetleg azt akarja, hogy a csatár tartsa meg a labdát, majd a felfutó középpályásoknak passzolja vissza? Mert azt már leszűrhette volna az eddigi meccsekből is, hogy az a taktika nem működik. Olyan érzésem van, mintha megmondta volna a középpályásoknak, hogy márpedig ti a félpályánál tovább nem mentek, hanem előreívelitek/rúgjátok a labdát. A németek elleni meccsen meg is maradt bennem egy jelenet, amikor egy megszerzett labda után a félpályánál két játékosunk állt egymás mellett, előttük meg jó darabon szabad volt az út. Ennek ellenére egyikőjük se indult meg, hanem megálltak egymás mellett, majd megvárták míg felfut Torghelle, utána pedig jött a rossz ívelés. Nem értem egyszerűen, hogy miért nincs középpályánk, és miért nem lehet középen is felmenni, támadni, próbálkozni. Van egyáltalán irányító ebben a csapatban? Állandóan csak ez sikertelen előre vagy szélre történő ívelgetés, szöktetési kísérlet történik.

Nem azt mondom, hogy csoda következne be, ha Koemant elküldené az MLSZ, de bízom benne, hogy ennél azért többre képes ez a csapat. Bocsánat mindenkitől a regényért, továbbá tudom, hogy ebben az országban "mindenki ért a focihoz", amely táborba most én is beálltam, de ez most kikívánkozott belőlem, mert ennyire rossz meccset nagyon régen láttam még a magyar csapattól is
31995 levél
Válasz 10.06.05. 21:07 #11061
szbszig
Balfék...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
11786 levél
Válasz 10.06.05. 18:37 #11060
Star Wars
Takarodj már a picsába Koeman, komolyan mondom!
31995 levél
Válasz 10.06.05. 18:15 #11059
szbszig
Ez a fáradtság és az arra való hivatkozás egyébként azért is furcsa, mert a Debrecennél a BL-ben bebizonyosodott, hogy pont a futómennyiséggel nem volt nagy gond, simán hozták az európai színvonalat. Mással persze már annál inkább, a legbántóbb a passzolási pontosság volt, az sajnos végig kritikán aluli maradt.

Szerintem az is benne lehet azért ebben a két csúnya vereségben, hogy az ellenfelek a vébére készülnek, nem is esélytelenül, a mieink meg már csak a strandra, és a hátuk közepére kívánnak ilyenkor még válogatott barátságos meccseket. Persze ez nem mentség a gyalázatos teljesítményre, de az okok között szerintem ott van.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
12868 levél
Válasz 10.06.05. 17:28 #11058
konrad
Komolyan mondom...Kúman takarodj!
16989 levél
Válasz 10.06.05. 17:14 #11057
KisCsirkee
Én amit nem értek, az az, amit mondtak is: Hogy a válogatottból sok játékos panaszkodott arra a németek elleni elő félidőben is, hogy egyszerűen elfáradtak. Kérdem én: Egy profi focista hogy nem tud 90 percet végigfutni, amikor ez a munkája, és kurvára számíthat rá? Értem én, hogy baromi nagy erőnlétet igényel, és a mezei ember nem lenne képes végigcsinálni, de elvégre ezért élsportoló! A fenébe is ezért fizetik!

Ami itt megy az kriminális, aminek elég egyszerű szerintem az oka: Kurva szar a magyar bajnokság. Iszonyatosan gyenge, a benne játszó játékosok pedig semmire nem mennek az ott szerzett tapasztalattal, a légiósok meg soha nem fognak egy teljesen összeszokott csapatként játszani! Többet kéne játszani barátságos meccseket ilyen csapatok ellen, mert így lehet fejlődni, még ha kikapunk is. Ezzel, amit jelenleg folytatunk, nem érünk semmit...
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
31995 levél
Válasz 10.06.05. 16:45 #11056
szbszig
Milyen jó, hogy ezt se néztem!
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
11867 levél
Válasz 10.06.05. 16:05 #11055
RASTA guy
koeman remélem vitorlát bont még a napokban
sakálemberek...
11368 levél
Válasz 10.06.05. 16:01 #11054
Tyrn
szép volt fiúk!!!
remélem nem sérült le robben, akkor kurva ideges leszek!
teljesen megérdemelték a magyar huszárok, fülöpöt nem tudom sajnálni, szarul védett. vicces ezt mondani, de még a védelmünk volt a legjobb. középpályánk ugye nincs, elől pedig ilyen ember, h priskin...legnagyobb szánalom!
na mind1..
azért amit a kommentátor mondott az edzőváltásról az para!
32050 levél
Válasz 10.06.05. 15:53 #11053
Creativ3Form
Nem lett meg, de ez a 6:1 is szégyen.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32050 levél
Válasz 10.06.05. 15:41 #11052
Creativ3Form
6:1...vicc. Meglesz az a 94-es 7:1 is.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
16989 levél
Válasz 10.06.05. 15:41 #11051
KisCsirkee
Jézusom, ez egy kib*szott mészárlás!
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
32050 levél
Válasz 10.06.05. 15:40 #11050
Creativ3Form
Fülöpöt miért nem lehet lecserélni, borzalmasan véd! Mondjuk nem csak rajta múlik, de akkor is szar ma.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
11368 levél
Válasz 10.06.05. 14:58 #11049
Tyrn
nagyon gyengénk vagyunk, az oranje meg inkább próbálgatja a játékát, mintsem mindenáron gólra törekszik
remélem nem jön be robben a 2. felesben, mert akkor biztos, h kikapunk (meg a végén még sanyi vagy vmelyik lerúgja a vbről)
32050 levél
Válasz 10.06.05. 14:27 #11048
Creativ3Form
1:1...nagyon szép játék, lealáznak minket. Bár Dzsudzsák gólja miatt már megérte elkezdeni nézni, de akkor is.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
12868 levél
Válasz 10.06.05. 14:13 #11047
konrad
Hejjj, Dzsuzsák góljával vezetünk Amszterdamban...
16062 levél
Válasz 10.06.03. 22:24 #11046
ufodani
Nekem még nem az.70.percben csere le.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
32050 levél
Válasz 10.06.03. 21:39 #11045
Creativ3Form
Közben mengéztem, és nem. Sebaj, ettől még ez egy szép eredmény.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
32050 levél
Válasz 10.06.03. 21:35 #11044
Creativ3Form
Nem semmi. Hernandez barátunk durrantot találatot?
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
16062 levél
Válasz 10.06.03. 21:28 #11043
ufodani
Mexico kész a világbajnokságra.
Ezt nem csak a digók 2:1-es legyalulása okán mondom,hanem amit láttam.Ugyan csak a 2.felest hessz(az elsőben 1:0 volt),ebben viszont igencsak kényszerítették az olaszokat a catenaccio gyakorlására.Gyorsak,ügyesek,robbanékonyak,improvizatívak.
Meglepi csapat lehet.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
32050 levél
Válasz 10.06.03. 20:03 #11042
Creativ3Form
Tudtommal vele nincs baj, lehet csak pihentetik. Mondjuk egy Spanyol válogatott ellen tolhatta volna...
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
16062 levél
Válasz 10.06.03. 20:02 #11041
ufodani
És Parkunk?
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
32050 levél
Válasz 10.06.03. 20:01 #11040
Creativ3Form
Torres sérült jaja, az első VB meccset is kihagyja majd.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
16062 levél
Válasz 10.06.03. 19:59 #11039
ufodani
1:0-ra győztek a spanyolok.
A második felesben már szinte egykapuztak.Nem minden sztár játszot.Pályán volt többek között az egyik F1-es,míg a másik padozott.Ezenkívül játszott még kék gyümölcs,evőeszköz.Torreádor szer sérült mert padon sem volt.A gólt pedig Jézuska szerezte a végefelé.Őket is lehet még smirglizni.
Korea csak az elsőben volt egyenrangú de ott tényleg az volt.Pak Dzsi Szun nem gémelt.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
16062 levél
Válasz 10.06.03. 16:55 #11038
ufodani
Mai felkészülési meccsek:
18.00 Spanyol-Dél Korea
19.15 Olasz-Mexiko

Holnap:
17.30 Portugal-Svájc
18.00 Francia-Kína
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
16062 levél
Válasz 10.06.01. 22:31 #11037
ufodani
Holland-Ghana 4:1
Portugal-Kamerun 3:1 Nani emelt egyet.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
16062 levél
Válasz 10.06.01. 22:23 #11036
ufodani
Ja igen a gól után,csak pont nem láttam a miértjét.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
5086 levél
Válasz 10.06.01. 21:55 #11035
Toki
Ja én is ma bejelentettem barátnőnek, hogy pár hétig nem lát..

England!
13840 levél
Válasz 10.06.01. 21:41 #11034
powerhouse
Eto'ot kiállították.
If I look back I am lost
16062 levél
Válasz 10.06.01. 21:30 #11033
ufodani
Félidő.

A Cristiano Mikorleszmárszobrom Ronaldóval felálló portugálok eggyel mennek a Samuel Rába E'tot is soraikban tudó Kamerun ellen.Egy Fokkal jobban nyomják mint a Zöld Szigetek ellen.

A Hollandok is vezetnek Robben nélkül minimálisan az Essient nélkülöző Ghana ellen.OMG mi lesz velünk szombaton..Szer Dzsudzsi fog hajtani mint állat,már csak azért is mert ott játszik ill Afellay miatt is.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
31995 levél
Válasz 10.06.01. 17:56 #11032
szbszig
Kb...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
27790 levél
Válasz 10.06.01. 17:49 #11031
LordMatteo
Szbszig levélszám Vb előtt: 23580

Szbszig levélszám Vb után: ~28000

Gondolom hogy várod.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
13840 levél
Válasz 10.06.01. 17:46 #11030
powerhouse
Hollandia.
If I look back I am lost
31995 levél
Válasz 10.06.01. 17:45 #11029
szbszig
Miért, kivel fogunk játszani? Engem totál nem érdekelnek a barátságos meccsek. Szombaton is inkább az Eurovíziót néztem a magyar-német helyett. Bezzeg a vébét, huhú, már mennyire várom!
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
16062 levél
Válasz 10.06.01. 17:37 #11028
ufodani
Ma este 20.45kor megnézhetjük azt a csapatot akik porig aláznak majd bennünket szombaton,már ha a németek elleni nulladék játékot veszem alapul.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
1022 levél
Válasz 10.06.01. 17:31 #11027
Dirttwo
MU?hohhooo..látom nem csak szereted a futballt hanem tudod is kiknek érdemes szurkolni? Bár ha vki szeret egy klubbot az nincs feltételekhez kötve MU-t én is bírom, amilyen alázattal azok lehoznak minden egyes mérkőzést...példaértékű.Az edzőtök meg tényleg no comment.Amúgy én meg Barcás vagyok
juventushungary.hu
32050 levél
Válasz 10.06.01. 17:27 #11026
Creativ3Form
Magyar fociban Vasas, mivel Angyalföldön nőttem fel, külföldi érdekeltségben pedig Manchester United fan vagyok már tizen éve.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
1022 levél
Válasz 10.06.01. 17:22 #11025
Dirttwo
Zárjuk le tényleg.Te amúgy kinek szurkolsz?Vagyis milyen drukker vagy?
juventushungary.hu
32050 levél
Válasz 10.06.01. 17:20 #11024
Creativ3Form
Semennyire, de mondom. Nem vitázom, mert nem fogunk közös nevezőre jutni. A PSV-s formájához képest nekem kevés az a teljesítmény, amit a válogatottban nyújt. Ennyi.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
1022 levél
Válasz 10.06.01. 17:19 #11023
Dirttwo
Sztárolva van, jogosan, mert a klubbjában hollandiában zseniális.Szted mennyire lesz jó illata egy kupac ürüléknek ha beledöföl egy rózsát?
juventushungary.hu
32050 levél
Válasz 10.06.01. 17:18 #11022
Creativ3Form
Valamit, de az is kevés. Legalább is nekem, úgyhogy részemről le is zárom a vitát, mert nem fogunk közös nevezőre jutni.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
16062 levél
Válasz 10.06.01. 17:17 #11021
ufodani
King Gáboron kívül pont Dzsudzsi csinált még vmit szombaton.

Gump,Dirttwo:teljes egyetértés.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
32050 levél
Válasz 10.06.01. 17:15 #11020
Creativ3Form
Ha bejönnének a beívelései de lemarad róla a csatár, akkor ok. De néha úgy rúgja középre a labdát, mintha amatőr kezdő lenne, és csak ritka esetben adja be normálisan. Igaz, hogy többnyire akkor is lemarad róla a csatár. Nem tőle várom egyedül, hogy elvigye a hátán a csapatot, de annyira sztárolva van, hogy kicsit többet várok tőle a nemzetközi fronton. Ennyi. Ettől még elismerem, de kicsivel akkor is mutathatna többet.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
1022 levél
Válasz 10.06.01. 17:09 #11019
Dirttwo
Hát nem jól látod.Meg kell védjem Dzsudzsákot.Balázs nemzetközileg elismert játékos.Az hogy egy töketlen válogatottban kell játszania egy fogalmatlan szövetségi kapitány keze alatt nem azt jelenti hogy Balázstól bármit is számon kérjünk.Egy fecske nem csinál nyarat.Mégis kinek ívelje be pontosan?A 3centi és 2 és fél miliméter magas hajnalnak, vagy a világklasszis torghellének és tsainak?XD...ugyanmár

Vegyünk egy hétköznapi grundfocicsapatot.Van egy haveri társaság aki nagyon jó kis 7fős csapatot alkot a téren, szinte mindig nyernek.Jól is játszanak, össze is szoktak már.Van egy másik brigád akit mindenki állandóan szarrá ver.Na most ha ebbe a szerencsétlen brigádba beállna vki helyett pölö-hasamra ütök-Lionel Messi-akkor is kikapnának.Miért?Mer nincs kivel FUTBALOZNI.Ennyit erről

ps

Gera miért is mondta le a válogatottságot?

juventushungary.hu
5013 levél
Válasz 10.06.01. 17:02 #11018
Gump
Az, hogy négy beadásából hármat értékesítenek a PSV-ben, de válogatottban egyet sem, pont arról nem mond semmit, hogy ő csinál rosszul valamit. Tényleg bassza az ember csőrét, ha a klubcsapatoknál (időnként) remeklő játékosok látszólag alig mutatnak valamit, de azért nagyon számít, hogy az ember mellett ki az a másik 10 játékos.
Gera:
"szinte egyikünk sem nyújt olyan teljesítményt a válogatottban, amilyet külföldi csapatában produkál. Képesek vagyunk beilleszkedni abba a körbe, amelyben érett profik vesznek körül bennünket, de a mi csapatjátékunk gyöngébb, mint a riválisoké. Ezt nem lehet két-három napos vagy egyhetes összetartások alatt elsajátítani; a svédek például gyerekkoruktól tanulják. S korántsem csak a svédek vannak ezzel így..."
32050 levél
Válasz 10.06.01. 16:51 #11017
Creativ3Form
De akkor is. Az, hogy a válogatottban szinte semmit nem mutat abból, amit a PSV-ben majdnaem minden meccsen, ez azért már túlzás. Ráadásúl Dzsudzsák ott is inkább kiszolgáló szerepet tölt be, és 4 beadásából 3 alkalommal gól lesz, a válogatottban pedig ez az arány 4/0. Szóval egy darabig lehet azzal magyarázni, hogy más a közeg, de sokáig azért nem. Legalább is szerintem. Az, hogy csinál egy-két testcselt, hát na bumm. Ha csak fele annyira játszana úgy a válogatottban, mint a PSV-ben, nem szólnék semmit. De nem játszik úgy.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
16062 levél
Válasz 10.06.01. 16:46 #11016
ufodani
Dzsudszák góljai parádésak, de mos tmár a válogatottban is alkotnia kéne. Ok, hogy a PSV egy olyan csapat, ami ki tudja szolgálni, meg ahol ő is jobban kiszolgál, de akkor is. Itt lenne az ideje, hogy nemzetközi szinten is mutasson valamit, mert eddig ez nem igazán jött össsze.

A gondolat első része elmond mindent.Erről van itt nagybaszó.Ott abban aközegben ill csapatban másképpen működnek a dolgok.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
13840 levél
Válasz 10.06.01. 16:25 #11015
powerhouse
Láttam mostanában pár válogatott meccset, szörnyen játszott, Lennon és SWP is jobb volt nála. Joe Cole meg egy kategóriával jobb nála szvsz.
If I look back I am lost
32050 levél
Válasz 10.06.01. 16:11 #11014
Creativ3Form
De gyors, és ha formában van csapata egyik legjobbja, míg Cole eléggé motíválatlan mostanság, és már nem olyan fürge, mint pár éve. Szóval én vittem volna.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.