Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Minden, ami futball - Focisarok

Általánosságban a focicsapatokról, a ligákról és a válogatottakról.

31928 levél
Válasz 10.04.27. 23:31 #10681
szbszig
Na, látom, írtál közben, és pont arról, amivel még ki akartam egészíteni az előzőt, úgyhogy nem szerkesztem, hanem külön hsz-be rakom.

Vagy érdemes összehasonlítani, Ribéry szexbotrányát hogyan kezelte a múlt héten a DigiSport, azaz egy sportcsatorna, és most ők. A Digin igyekeztek minél kevesebbet beszélni róla, és direkt figyeltem, el se mesélték a részleteket, pedig akkor robbant ki az ügy, és az egész német sajtó azzal foglalkozott. Most meg a TV2-n a felvezető műsor nagy része arról szólt, hogy képeket mutogattak a hölgyről (az is érdekes, hogy az Aktívban még kockázatlanul, utána néhány perccel a BL-műsorban pedig már az arcát kitakarva), illetve meginterjúvolták a taxist, aki esténként munkába szállítja. Valamint többször hangoztatták szenzációéhesen, hogy Ribéryék akár börtönbe is kerülhetnek, mikor valójában már rég lefutott az ügy, és tudtommal felmentették őket.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
29145 levél
Válasz 10.04.27. 23:23 #10680
Germinator
Jah, Demcsákék szánik voltak. Meg amikor mondták, hogy "Ribéry 3 éves börtönt kaphat"... szép magyar megfogalmazás

A meccs tényleg uncsi volt kicsit, de a lényeg, hogy BAAAAYERN, BAAAYERN!
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
31928 levél
Válasz 10.04.27. 23:21 #10679
szbszig
Hát, hatalmas csalódás volt számomra ez a meccs. Sőt, tulajdonképpen az egész párharc. Sokkal-sokkal többet vártam ettől a Lyontól. A mai nap előtt is fogadkoztak, hogy nem ismétlődik meg a müncheni koreográfia, de még ahhoz képest is messze alulmúlták magukat. Érthetetlen, hogy nemrég még magabiztosan verték ki a Real Madridot, most meg ennyire futotta tőlük. A Bayern cicázott velük, szabályosan megalázta őket. Igazából rohadt unalmas volt az egész, a végén már csak annak drukkoltam, hogy Messi után Olićnak is jöjjön össze a mesternégyes.

Ugyanakkor szeretném megemlíteni a TV2 tevékenységét is, mert úgy veszem észre, rohamosan esik a közvetítések színvonala. Még szerencse, hogy már a szezon végén járunk. A félidő például úgy zajlott, hogy öt perc reklám, aztán öt perc műsorajánló, és amikor 21:40-re végre visszajött a stúdió, akkor meg kikapcsoltak ebbe a remek szurkolói klubba. Ahol meg ilyen Demcsák Zsuzsa és Azurák Csaba próbált lelkesen szakérteni...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
3310 levél
Válasz 10.04.27. 22:59 #10678
Kemloth
??
Ez így most mikor?
15515 levél
Válasz 10.04.27. 22:50 #10677
Silent
de most miért állították ki Olicot? nem értem... Döntőben úgyis játszani fog, mivel eltörlik a piros lapokat.
...mert szegény vagyok, csak álmaim vannak. Álmaimat a lábad elé terítem, Óvatosan lépkedj, mert az álmaimon lépkedsz....
3310 levél
Válasz 10.04.27. 22:19 #10676
Kemloth
OLIC!!!!!

A kiállítást meg én sem értem.
11867 levél
Válasz 10.04.27. 22:12 #10675
RASTA guy
lehet, hogy nem túl erős, van gaal viszont nagyon jól edző, és remekül összerakta a csapatot, ez nagyon sokat számít. olic meg robben mellett a legjobb a bayernben, a 2008-as eb óta nagy spílernek tartom

a kiállítás túlzás volt azért
sakálemberek...
5086 levél
Válasz 10.04.27. 22:09 #10674
Toki
Azon azért érdemes elgondolkodni, hogy a Real kiesett ellenük, itt meg simán kipottyantja őket az amúgy nem túl erős Bayern.
15515 levél
Válasz 10.04.27. 22:05 #10673
Silent
Vicc ez a Lyon...
...mert szegény vagyok, csak álmaim vannak. Álmaimat a lábad elé terítem, Óvatosan lépkedj, mert az álmaimon lépkedsz....
3310 levél
Válasz 10.04.27. 21:12 #10672
Kemloth
OLIC!!!!!! 1:0 ide!
Erről van szó!!
11867 levél
Válasz 10.04.27. 21:08 #10671
RASTA guy
auf geht's bayern!
sakálemberek...
3310 levél
Válasz 10.04.27. 20:47 #10670
Kemloth
BAZDMEG, Müller... ááááá... ez kellett volna.
11357 levél
Válasz 10.04.27. 20:44 #10669
Tyrn
hajrá bayern!
3310 levél
Válasz 10.04.27. 20:44 #10668
Kemloth
A TV2 megijesztett.
Több gólt kellett volna rúgni Münchenben. De sebaj, meglesz ez így is... nagyon remélem.
3310 levél
Válasz 10.04.27. 20:34 #10667
Kemloth
!!Hajrá Bayern!!

Toki: Nemvágom... biztos arra fogadtak.
5086 levél
Válasz 10.04.27. 20:31 #10666
Toki
A tévékettőnél mit ettek ebédre? Mert mindenki nyomja hogy így Lyon úgy Lyon, pedig ha a Bayern gólt lő, 3-at kéne kapnia hogy kiessen..
31928 levél
Válasz 10.04.24. 09:50 #10665
szbszig
Ilyet láttatok már?
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
13840 levél
Válasz 10.04.23. 13:17 #10664
powerhouse
Annyira jó volt az Inter, hogy a többi meccset elnyomta.
If I look back I am lost
31928 levél
Válasz 10.04.22. 23:09 #10663
szbszig
Hát, elég elkeserítő volt a mai felhozatal. Pedig mindkét meccset néztem kapcsolgatva, de nem attól kellett tartanom, hogy lemaradok valamiről, hanem hogy a végén még elalszom unalmamban...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31895 levél
Válasz 10.04.22. 21:01 #10662
Creativ3Form
A Story Tv-n kezdődik a Fulham meccs. HAJRÁ GERA!!!!
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
31928 levél
Válasz 10.04.22. 18:30 #10661
szbszig
Nem igazán látom a kapcsolatot a Vad angyal és az Európa Liga elődöntőjének célközönségei között. De ha egy kis költségvetésű kereskedelmi csatorna annyira laza, hogy ilyen változatos kínálatot is elbír...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
27766 levél
Válasz 10.04.22. 18:22 #10660
LordMatteo
Miért? A Vad angyal az tök jó...
A kibaszás társas játék, sose feledd.
31928 levél
Válasz 10.04.22. 18:20 #10659
szbszig
Jópofa, bár így ismétlésben szerintem veszít a hatásából. Élőben, amikor váratlanul éri az embert, biztosan jobb.

Egyébként bekapcsoltam a tévét, hogy megkeressem a Story TV-t, mert lehet, megnézem este a két EL-elődöntőt, és éppen a Vad angyal főcímdala ment rajta... Ez annyira röhejes...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
627 levél
Válasz 10.04.22. 17:57 #10658
red5
31928 levél
Válasz 10.04.22. 15:13 #10657
szbszig
Na, már csak az hiányzott volna akkor, hogy a vébé közvetítési jogát is megkapják...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
3310 levél
Válasz 10.04.22. 13:56 #10656
Kemloth
Kösz!!

Valami ilyesmin gondolkoztam, csak nem tudtam, melyik letölthető nemtommilyen playert vangy mit rakjam fel. Tegnap nagyon gyér volt a netem, nem jött be semmi, feladtam.
Nade jövő hétre már felkészülök!
2984 levél
Válasz 10.04.22. 13:44 #10655
Steveyboy
Jaja, a SopCast az egyetlen minőségi streamadó progi. A többi mind kínai
"War does not determine who is right - only who is left." - Bertrand Russell
31895 levél
Válasz 10.04.22. 13:43 #10654
Creativ3Form
Az a link amit adtam tegnap tökéletes erre. Rakd fel a SopCast Playert, az a legjobb. Kiválló minőség, alig csúszik valamit az élő képhez képest, és ráadásúl minden meccset lehet nézni rajta. Évek óta azt használom.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
3310 levél
Válasz 10.04.22. 13:38 #10653
Kemloth
+ 1.

Kell találni valami állandó megoldást a szerdai BLnézésre.
31928 levél
Válasz 10.04.21. 23:37 #10652
szbszig
Jó, jó, jogos, sokszori megtekintés után meg lehet magyarázni, de ilyenkor nekem mindig az jut eszembe, hogy ha csak sárgát ad neki, a büdös életben senkinek sem tűnik fel, és meccs után senki sem fog érte reklamálni, hogy mégis ki kellett volna állítani...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
7503 levél
Válasz 10.04.21. 23:26 #10651
Attila88
Ha lenne töke legközelebb felrakná az ösztöndíját bwinen a tippedre.
"This movie isn't about cars, it's about a guy who owns a car"
11357 levél
Válasz 10.04.21. 23:23 #10650
Tyrn
29145 levél
Válasz 10.04.21. 23:12 #10649
Germinator
Nemmondod... fel kéne lógatni őket.
Donut wrong, yo. No special dead, just... dead.
11867 levél
Válasz 10.04.21. 23:10 #10648
RASTA guy
hamarosan fizetős lesz a netes digi
sakálemberek...
31928 levél
Válasz 10.04.21. 23:05 #10647
szbszig
Muszáj neked mindennap lelőni a poént már a kezdő sípszó előtt?...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
15992 levél
Válasz 10.04.21. 22:45 #10646
ufodani
Csalódtam a franciákban tetszett a meccs és megérdemelték a dajcsok.Robben volt a legjobb.Viszont nem értem h a holland MINDIG a bal lábára cselez és mégsem helyezkednek rá úgy.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
3310 levél
Válasz 10.04.21. 22:17 #10645
Kemloth
Na véégre.
De "Ich brauche MEHR"!...
15992 levél
Válasz 10.04.21. 21:59 #10644
ufodani
Ez a Tulalan egy nagy fasz.Sárgát kap majd utánna 2 perccel nyújtott lábbal talpal.Persze h megy vacsizni.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
3310 levél
Válasz 10.04.21. 21:27 #10643
Kemloth
Kösz!
Nem vágom, mi van a netemmel, de semmit nem képes behozni.
Mindegy, majd legközelebb.

Piros: ajajajj!
15992 levél
Válasz 10.04.21. 21:24 #10642
ufodani
Upssz,Riberyt kiszórta az olasz szer jogos.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
31895 levél
Válasz 10.04.21. 21:24 #10641
Creativ3Form
Piros Ribéry-nek...opsza...
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
31895 levél
Válasz 10.04.21. 21:15 #10640
Creativ3Form
Itt van pár
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
3310 levél
Válasz 10.04.21. 21:12 #10639
Kemloth
Najólvan, kurva anyját mostmár a diginek. Semmit nem találok, ami betölt és nézhető.
3310 levél
Válasz 10.04.21. 20:45 #10638
Kemloth
Ha lenne, meg sem próbáltam volna a digisportot.

Harjá Bayern!!
15992 levél
Válasz 10.04.21. 20:44 #10637
ufodani
De csak azért,mert miattuk pottyant a MU.Egyébként nekem érdektelen,csak szeretnék jól szórakozni.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
5086 levél
Válasz 10.04.21. 20:42 #10636
Toki
11357 levél
Válasz 10.04.21. 20:39 #10635
Tyrn
hajrá bayern!
3310 levél
Válasz 10.04.21. 20:38 #10634
Kemloth
Aaajjajj... vmiért nem tud betölteni a Digisport.hu.
Steamkeresés...
10536 levél
Válasz 10.04.21. 20:28 #10633
TcG|Rommel|Hun
Elemzésem a Liverpool BL-EL szerepléséről, akit érdekel, olvassa.

Liverpool az európai kupákban
31928 levél
Válasz 10.04.21. 19:27 #10632
szbszig
Egyébként Messinek az esetnél sikerült kitörnie Maicon fogait.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.