Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Minden, ami futball - Focisarok

Általánosságban a focicsapatokról, a ligákról és a válogatottakról.

3310 levél
Válasz 14.07.18. 12:02 #15632
Kemloth
Amennyire tudom, egyelőre nagyjából semmivel. Csak, hogy Az elmúlt szezon során érett meg bennem a válogatottságól való visszavonulás gondolata.

Nem látok bele semmilyen szövetségen belüli konfliktust, de akkor meg egyáltalán nem értem. Nem fiatal, de azért 30 évesen nem is túlkoros. Főleg ismerve azt a tulajdonságát, hogy teljességgel elnyűhetetlen, egy kibaszott robot. Franciaországban simán ott lehetett volna, de még 34 évesen is talán befért volna a '18as oroszországi keretbe. Különösen nem értem, hogy legalább az EB-t miért nem várta meg, az még hiányzik neki.

Nem értem

És most akkor mi lesz az Elf védelmével? Eddig is ő volt az egyetlen értelmes szélső hátvéd, most majd Großkreutz fog ott szaladgálni, esetleg 4 belső védővel áll majd fel Löw? Jó ez a német utánpótlás, de csatárt és szélső hátvédet nem termel olyan mértékben, mint mást.
31905 levél
Válasz 14.07.18. 11:35 #15631
Creativ3Form
Az úgy WTF?! Mivel indokolta?
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
3310 levél
Válasz 14.07.18. 11:34 #15630
Kemloth
Lahm visszavonul a Nationalelfből.

A Kroos-Real téma feldolgozható volt - ez nem.
15994 levél
Válasz 14.07.18. 10:21 #15629
ufodani
Jó döntés
Az Európai Labdarúgó Szövetség úgy döntött, hogy az izraeli klubcsapatok sem a Bajnokok Ligájában, sem az Európa Ligában nem fogadhatják saját pályájukon ellenfelüket, orosz-ukrán párharc pedig nem alakulhat ki a pénteki sorsoláson.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
15994 levél
Válasz 14.07.18. 10:12 #15628
ufodani
Steve Jobs után szabadon ("merjünk nagyot álmodni") - merjünk kicsit álmodni és merjünk szerények lenni. Az elvégzett munka + a tehetség és az akarat 'magától' is eredményhez vezet. Amíg ezek hiányoznak, addig minden csak hülyítés.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
31931 levél
Válasz 14.07.18. 02:47 #15627
szbszig
Ez a tegnap esti meccs egészen komikus volt. Maga a találkozó is sajnos, de a stúdióbeszélgetések és interjúk koronázták meg. Ezt a műsorvezető csajt (Szőke Viktória) nem tudom, honnan szalajtották, de hozzá képest még az Andi is egy futballzseni. Igazából már az is gondot okozott neki, hogy összefüggő mondatokban beszéljen. Mintha a súgógépről olvasta volna fel a szövegét folyamatosan, vagy nem is tudom, de a mondatok kellős közepén leragadt másodpercekre, és nézett a kamerába tanácstalanul. Elképesztő... Amikor pedig a második félidő összefoglalóját azzal kezdték, hogy a helyzetek előtt megmutatták az első félidőben esett egyetlen gólt is, na hát akkor teljesen összezavarodott szegénykém, gőze nem volt végig, mit lát éppen. Mintha nem is nézte volna a meccset, csak a stúdióbeszélgetésekre, arra a pár percre ugrott volna be, és közben a műkörmösnél járt volna... A vébé alatt megtanultam, hogy a köztévétől milyen szint várható (nagyjából semmilyen), de ez még azt is messze alulmúlta.

És ha ez még nem lenne elég, a szakértők is alkottak. Kezdődött azzal, hogy a Szanyó azt ecsetelte a felvezetésben, hogy a 2-0-s győzelem mindig nagyon veszélyes, az nem igazán lenne jó a Győrnek, inkább egy 3-0-t kéne megcélozni. Esküszöm, ezt mondta. De még a félidőben a helyszínen megszólaltatott fazon is egészen biztos volt benne, hogy jön a győri fordítás, csak idő kérdése. Aztán a 0-1-ből lett egy tekintélyes 0-3 a végére... Elképzelni sem tudom, miért gondolta a tévében mindenki, hogy a svéd bronzérmes majd egy ilyen könnyed ujjgyakorlat lesz a Győrnek, aztán jöhet is a következő kör, de végig így beszéltek róla.

Egyébként azt aláírom, hogy a Győr összességében nem játszott rosszabbul a Göteborgnál, szerintem a mezőnyben sem, és a helyzetei is bőven megvoltak az egyenlítésre, de ufodanitól tudjuk, hogy az eredmény számít.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31931 levél
Válasz 14.07.17. 01:57 #15626
szbszig
Még az előző körben az EL-ben: Koper - Čelik Nikšić összesítésben 9-0. Megint tipszmikszűtek a fiúk?...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
19 levél
Válasz 14.07.16. 18:55 #15625
barbapapa
Nem szeretem a labdarúgást, mert az én életem párja ilyenkor bebetonozza magát televíziókészüléke elé, és nem jut ideje a mi intim együttléteinkre.
15994 levél
Válasz 14.07.16. 16:39 #15624
ufodani
Én azt hittem, h az eredmény számít
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
31931 levél
Válasz 14.07.16. 16:18 #15623
szbszig
Ugyan egy ilyen eredmény után divatos szidni mindig a csapatot, de a helyzetek számát tekintve úgy gondolom, a Debrecen ezúttal egyértelmű fölényben volt. Az északíreknek az első meg a második félidőben is egy kétperces periódusuk volt maximum, amikor veszélyesek voltak a kapura. A Debrecen meg simán rúghatott volna egy hatost, ha a két fekete srác elöl egy kicsit pontosabb. Mondjuk a következő körben ez így már kevés lesz, meg ilyen helyzetkihasználást biztosan nem lehet megengedni még egyszer.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
15994 levél
Válasz 14.07.16. 15:44 #15622
ufodani
Pariban is voltak, a helyzeteket tekintve pedig biztos.
Most látva a nyilatkozatot, szégyen...
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
11867 levél
Válasz 14.07.16. 15:38 #15621
RASTA guy
"A játékosaink zöme nappal dolgozott, úgy érkezett az esti
BL-selejtezőre. Miután a Debrecent profi labdarúgók alkotják,
fantasztikus eredmény a döntetlen és az, hogy kapott gól nélkül
megúsztuk a meccset."

Tommy Breslin, az északír Cliftonville szakvezetője a 0-0-s döntetlennel véget ért kedd esti találkozóról.
sakálemberek...
15994 levél
Válasz 14.07.16. 15:33 #15620
ufodani
Egy ezüstre talán jók lesztek
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
31905 levél
Válasz 14.07.16. 13:40 #15619
Creativ3Form
Közben Allegri hivatalos a Juvenál.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
11357 levél
Válasz 14.07.16. 13:33 #15618
Tyrn
filipe luis is érkezik a bridgere
15994 levél
Válasz 14.07.16. 11:12 #15617
ufodani
A Sky Sport Italia híre szerint a Juventus labdarúgócsapata Massimiliano Allegrivel pótolná a távozó Antonio Contét.

Conte tegnap bontott szerződést az olasz bajnokcsapattal, és nagy valószínűséggel ő veszi át a válogatott irányítását.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
15994 levél
Válasz 14.07.16. 10:20 #15616
ufodani
És mennyit hozott nettóban?
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
27766 levél
Válasz 14.07.16. 00:54 #15615
LordMatteo
Jézusom, ha Mancini lesz az új vezető, én hivatalosan függetlenítem magam a Juvétól.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
31905 levél
Válasz 14.07.15. 20:58 #15614
Creativ3Form
Én is erre tudok gondolni, mivel Conte elmondta az év végén, hogy csak akkor marad a Juve élén, ha a klub biztosítja a számára a megfelelő anyagi tőkét, mivel BL menetelést akar. Ehhez képest hónapok óta semmi másról nem olvasni, csakhogy Vidal jön a MU-ba, és Pogba távozására is nagy az esély. Persze érkezett egy Morata, de vele nincs sokkal előrébb a Juve.
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
1133 levél
Válasz 14.07.15. 20:55 #15613
Laccy93
Pont nem rég olvastam...

Nem is az a baj, hogy lemondott, hanem hogy miért mondhatott le. Szinte biztos vagyok benne, hogy megint garasoskodott a vezetőség, s véletlen sem azokat vették volna, akiket Conte akart. Illetve, ami még fájóbb, hogy lehet Vidal vagy Pogba távozását jelentették be neki, ezért mondott le. Nem tudom kivel lehetne pótolni... Montellának örülnék a legszívesebben, ha olaszt akarunk mindenképpen. Mancinitől, Allegritől, Spallettitől mentsen meg a jó Isten...

Még mindig nem hiszem el

Persze amúgy baj, hogy lemondott, mert bár sokat kritizálták, én éreztem benne a potenciált egy BL győzelemre is akár. Remélem most már akkor szövetségi kapitány lesz, én szurkolok neki, akárhová is kerül. Shit happens.
Az utóbbi időben csak nagyon ritkán fejezem be, amit elk
31905 levél
Válasz 14.07.15. 20:38 #15612
Creativ3Form
Az úgy megvan, hogy Conte lemondott?
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
31931 levél
Válasz 14.07.14. 01:37 #15611
szbszig
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
2852 levél
Válasz 14.07.13. 20:08 #15609
RAI*DEN
1133 levél
Válasz 14.07.12. 12:57 #15608
Laccy93
Jó-jó, de a büntetőket sokkal jobban rúgták
Az utóbbi időben csak nagyon ritkán fejezem be, amit elk
31931 levél
Válasz 14.07.12. 01:24 #15607
szbszig
Én hülye, végignéztem tegnap a Fradi szenvedését a máltai csapat ellen, ma meg a 0-0-s szuperkupadöntőt is. Azt hiszem, hiányozni fog nagyon a világbajnokság színvonala, még az ilyen argentin–holland meccsek is...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
1133 levél
Válasz 14.07.11. 21:59 #15606
Laccy93
Kínában nem szaroznak
Az utóbbi időben csak nagyon ritkán fejezem be, amit elk
31905 levél
Válasz 14.07.11. 13:53 #15605
Creativ3Form
Liverpool: Suárez Barcelonában folytatja - hivatalos
Az lenne a világon a legnagyobb business, ha mindenkit megvennék annyiért amennyit ér, és eladnám annyiért amennyit hisz magáról!
31931 levél
Válasz 14.07.09. 01:19 #15604
szbszig
Egyébként ma a vébéelődöntő mellett játszottak meccseket a Bajnokok Ligája legelső selejtezőkörében is, amelyek közül érdemes megemlíteni, hogy Örményországban az andorrai bajnok nem semmi körülmények között, a 94. percben a kapusuk által rúgott góllal jutott tovább.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
11357 levél
Válasz 14.07.01. 18:53 #15603
Tyrn
d. costa is érkezik a bridge-re. hivatalos
31931 levél
Válasz 14.06.27. 23:53 #15602
szbszig
Már előre látom, hogy a TrollFoci ezzel lesz tele keddig...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
15994 levél
Válasz 14.06.27. 20:04 #15601
ufodani
Ofkorsz h a Fradi meccset nézem. De akkor is h lehetnek ilyen f@szok.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
14264 levél
Válasz 14.06.27. 20:02 #15600
balays82
Vagy esetleg két órával később. Nagyszerű döntés, ebből biztos óriási nézettség lesz. Rám mondjuk számíthatnak, de azért nagyon nem örülök az ütközésnek.
20579 levél
Válasz 14.06.27. 20:00 #15599
Pyrogate
kit érdekel a kis törpe, amikor a Ferencváros játszik!
15994 levél
Válasz 14.06.27. 19:51 #15598
ufodani
Ez de komolyan ki lett találva. Még csak véletlenül sem 2.-án játszik a Fradi, vagy ha már kedden, akkor min 2 órával korábban
( Argentina-Svájc )
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
31931 levél
Válasz 14.06.27. 19:28 #15597
szbszig
Ha valakit érdekel így a vébé közben: a Duna TV adja az FTC és a DVTK EL-selejtezőit.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
15994 levél
Válasz 14.06.24. 17:34 #15596
ufodani
Megjött Sanyi.
Annyian fikázzák, h ihaj. Én csak annyit tennék hozzá, h magyar szinten még egy ilyen mentalitású játékos a bokor alatt sincs, példa lehetne mindegyiknek.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
31931 levél
Válasz 14.06.23. 04:07 #15595
szbszig
141 levél
Válasz 14.06.13. 00:25 #15594
frankie93
Majdnem biztos vagyok benne, hogy Fabregas sosem mondott ilyet. Utána néztem a neten, se egy cikk, se egy videó, se semmi, ami nem az elmúlt pár napból/hétből származna, nem támasztja alá ezt. Profi játékos nem mond ilyet, mert lehet, hogy most marha biztos kezdő vagyok a csapatomban, de holnap minden megváltozhat.
+ az sem teljesen tiszta, hogy mire ez nagy nyálverés... az Arsenalnak ott volt az opciós joga, nem élt vele, ettől kezdve az égvilágon semmi közük nincs a játékoshoz...
' forever blue !
15994 levél
Válasz 14.06.12. 23:01 #15593
ufodani
Hát messze nem. És ilyen gondolatokat/mondatokat sok embertől hallani/olvasni.
Viszont Fabre konkrétan Chelsea-zett.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
237 levél
Válasz 14.06.12. 21:25 #15592
Ladomer
Nem ugyanaz, de neki is voltak hasonló gondolatai
15994 levél
Válasz 14.06.12. 18:34 #15591
ufodani
Ez így komoly lesz (sajnos)

Ok, de Cesc mondta amit mondott, ezért dobtam. eRvéPé? Ha van bizonyíték ugyanerre, megnézem/hallgatom. (sanszos h egyébként, h igen)
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
11357 levél
Válasz 14.06.12. 18:29 #15590
Tyrn
ti konkrétan az arsenalTÓL vettétek rvp-t...
11357 levél
Válasz 14.06.12. 18:22 #15589
Tyrn
matic, ramires - eden, cesc, willian - costa. az úgy elég masszív!
15994 levél
Válasz 14.06.12. 17:43 #15588
ufodani
Most akartam pont. Viszont ennyit hozzátennék...
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
2597 levél
Válasz 14.06.12. 17:37 #15587
neumark
Hivatalos: Fabregas a Chelsea-ben!
"És megbasznak. Képernyőn keresztül érzem, hogy megbasznak! Leradíroznak a térképről. Elpusztítanak." - Slyder
31931 levél
Válasz 14.06.08. 14:42 #15586
szbszig
Igaza van!
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31931 levél
Válasz 14.06.05. 12:54 #15585
szbszig
Napi trollság.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
15994 levél
Válasz 14.06.04. 10:50 #15584
ufodani
2 perc ide/oda, tegnap akkor is zombik ballagtak a csatornában.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
31931 levél
Válasz 14.06.04. 03:08 #15583
szbszig

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.