Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Beszélgetés a játékokról

»» eRepublik

20579 levél
Válasz 11.06.28. 22:05 #1367
Pyrogate
eléggé.

ONE szövetség tagjai vagyunk, lengyel, spanyol, svéd, szerb, indo, szlovén - plusz nem tudom még kik, de itt szerencsére kevesen

oroszok, németek, franciák, brazilok mind ellenségek lettek azóta
ja és ismét amerikában járunk, kb a szövetségé a fél világ
20579 levél
Válasz 11.06.28. 22:03 #1366
Pyrogate
Én nem tudom, utánakérdeztem, de még nem kaptam választ. Most amúgy nálunk pár tagot felvettek az UFR-be, mert maki meg Tomi_ur is átjött a Killer Rabbitsbe, aztán így diplomáciailag erősödtünk. Mondjuk kb 3-4 játékos lett regelve, szóval nem egy század-elfoglaltság

Viszont amit mondasz, azt azért kétlem, mert olyannak tűnik, hogy valaki print screenezik, nem automatikus. Tehát valaki feljelentett. Hogy mi köze az UFR-hez, nem tudom, talán régen benne voltál az adatbázisba, és azért? Csak mert látszik, hogy most az új képek már nincsenek kivágva, a régiek meg igen. Meg hát amit mondasz, az is érdekes, ki jelentkezne az ID-del ütésre?
4498 levél
Válasz 11.06.28. 21:59 #1365
Wing
tényleg, amúgy sok minden változott a szövetségi rendszerekben az utóbbi két évben?

még mindig ellenség a lengyel, barát a szerb és így tovább?
"A nation that doesn't do its own dirty work commits suicide."
31931 levél
Válasz 11.06.28. 21:52 #1364
szbszig
Azóta beszéltem valakivel, és azt írta, hogy jelenezés után máshova ütöttem, azért kerülhettem büntibe. Ami érdekes, mert napok óta meg sem nyitottam az UFR oldalát, és végképp nem jelentkeztem ütésre az azonosítómmal. Miért is tenném, amikor nem vagyok magyar és századtag, így nem számíthatok zsoldra? Ha meg egyszer nem jelentkezem az adott körre, akkor nem mindegy nekik, hova ütök? Vagy bántja a szemüket, hogy BH-zni próbálok saját pénzből egy szövetséges oldalán?

Szerk.: Amúgy még az jutott eszembe, hogy nem is ellenőrzi a rendszer, hogy ki vagyok. Ergo megadhatom én akárki azonosítóját, bárki nevében jelentkezhetek egy adott körre. Akár az után is, hogy láttam, hogy máshova ütött egy sort, nem?
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31931 levél
Válasz 11.06.28. 20:52 #1363
szbszig
Na, éppen ezt akartam most kérdezni, mert kíváncsiságképpen rákattintottam, hogy működik most az új UFR, amiben jelenleg nem tudok részt venni. Ez mi a túró?! Valami feketelistára kerültem? És miért baj, hogy a szerbek oldalán ütök egy RW-ben a románok ellen?

szbszig
Lejár: 2011-07-03 08:28:53
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31931 levél
Válasz 11.06.28. 06:59 #1361
szbszig
Áh, bazz, megint tudnék ütni 180k-t valahova, de már el se kezdem inkább, annyira esélytelen. Pedig öt RW megy párhuzamosan Szerbiában, és már órák óta figyelem őket éjszaka, illetve most kora reggel, mégis mindig akad mindegyik oldalon legalább egy tank vagy portyázó vadász, akivel abszolút felesleges lenne vetélkedést kezdeményezni...

@Ladomer: Köszi! Akkor rendben, csak azt hittem, valami bug, vagy várni kell egy ideig, mire feleszmél, és érzékeli a költözést, mert a pénznemek összezavarodtak nálam. A zászlót jól jelenítette meg, viszont RSD-t írt a HUF helyett, így az aznapi első adag árut sikeresen negyed áron adtam el a hazai piacon...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
237 levél
Válasz 11.06.24. 10:07 #1360
Ladomer
Normális. Új állampolgárság mellé nem jár új licensz. Meg kell venni, vagy beváltani a free-t.
31931 levél
Válasz 11.06.24. 00:09 #1359
szbszig
Az normális, hogy ha állampolgárságot váltok, akkor eladni továbbra is csak a magyar piacon, forintért tudok, de alapanyagot vásárolni természetesen kizárólag valutáért enged, amiből ugyebár ilyen feltételek mellett csak monetaryn, kétszeri átváltás után tudok majd mindig venni?...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31931 levél
Válasz 11.06.23. 00:45 #1358
szbszig
Tököm tele van ezzel az egésszel már. 50%-os leértékelés, ez is marha jó, pénz nélkül mit kezdjek vele? Arra az egyre alkalmas, hogy még inkább szétszakadjon a játékosok tábora. A gazdagok, akiknek most már 2-3 BH-medál jár naponta, azok szépen be tudják fektetni a megtakarított pénzüket, és még gazdagabbak meg még erősebbek lesznek. Most is a csata végén, ami egy kis porbafingó RW volt egyébként, egy szerb meg egy magyar tankkal kellett versenyeznem, az egyiknek van 100 BH-medálja, a másiknak 500. Menjünk már valahova... Az egekben lévő goldárfolyam is kiknek kezdvez? Persze, hogy azoknak, akiknek goldban, medálokból származik a jövedelmük, és nem azoknak, akik a napi Lanára valót akarják összespórolni a kis q1-es cégeikben termeltek eladásával. Még ha lenne némi megtakarításom HUF-ban, azt is cseszhetném, mert ilyen 700-800 forintos elszállt árfolyam mellett egy vagyont kéne kiadnom már egy q2-re fejlesztésért is.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31931 levél
Válasz 11.06.23. 00:22 #1357
szbszig
Naná, hogy nem jött össze. Ráadásul még a játék is szopat, mert a végén direkt bead egy olyan ellenfelet, akit vagy tíz ütésből tudnék csak leverni. Pedig q5 fegyverrel csináltam végig.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31931 levél
Válasz 11.06.22. 22:01 #1356
szbszig
Kaptam egy csokit ranklépésért. Valaki mutasson nekem egy csatát, ahol 180k sebzéssel van esély BH-medál szerzésére! Mert én már nem nagyon találok ilyet. Mióta a notórius vadászok naponta négyszer portyázhatnak, azóta 200k alatt gyakorlatilag reménytelen próbálkozás BH-zni bárhol...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31931 levél
Válasz 11.06.21. 03:43 #1355
szbszig
Már arra is gondoltam, hogy le kéne fizetni egy kongressztagot. Nekem még akár 5-10 goldért is simán megérné, hiszen mint írtam, napi 1 golddal többet keresnék, hamar megtérülne. És valószínűleg ennél jóval kevesebbért is találnék olyan ingyenélő politikust, aki hajlandó lenne megnyomni azt a bűvös gombot. De ez már nagyon megalázó...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
20579 levél
Válasz 11.06.21. 00:23 #1354
Pyrogate
Lehet azt hiszik fake vagy

Én amúgy maradok itt, a lanára úgysincs pénzem, max 2-3 naponta
31931 levél
Válasz 11.06.21. 00:11 #1353
szbszig
Ez kezd egyre viccesebbé válni. Tegnap beadtam a kérvényt a lengyeleknél. Ma kiderült, hogy nem megy az olyan egyszerűen, levelet kell írni a lengyel bevándorlásügyi miniszternek. Megtörtént, elmagyaráztam neki, hogy azért kéne az az ÁP, mert így napi plusz 1 gold bevételem lenne, amiből tudnék fegyvereket vásárolni a szövetségünk érdekében, és nem kéne puszta kézzel karatéznom állandóan. Erre visszaírt egy mondatot, hogy sorry, de amíg nem ütök legalább 2500-at q5 fegyverrel, addig ne próbálkozzak. Hát, én csak 2200-at ütök valóban. 4730 strength-szel, amennyivel szerintem simán ott vagyok a 200 legerősebb magyar között. XP alapján legalábbis 226. a helyezésem jelenleg. Szóval egy kicsit durvának találom ezt a 2500-as limitet, ahhoz kellene vagy 5500-as strength körülbelül, az már tényleg a szupertank kategória. Most meg áll a bál, leírtam az eRepen is a tapasztaltakat, és néhányan kiakadtak rajta, hogy a lengyelek így bánnak a szövetségeseikkel. Azt mondjuk nem tudom, hogy a jelenlegi szabályok szerint mennyi a havonta kiosztható állampolgárságok száma, de kötve hiszem, hogy ilyen magas feltételeket kellene szabni, hogy csak néhány tíz ember juthasson be az országba. Ráadásul közben kiderült, hogy még tegnap is simán osztogatták az állampolgárságokat korlátozás nélkül az 1-2000-es strength-szel rendelkező játékosoknak, szóval így most már végképp nem értem ezt a kemény elutasítást...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31931 levél
Válasz 11.06.20. 03:47 #1352
szbszig
Az lehet, de amíg nálunk 175 vasat tudok termelni egy munkával, addig a lengyeleknél 250-et. Vagy például amíg idehaza 140 kenyeret gyártok cégenként, addig a lengyeleknél 200-at tudnék. Összességében ez számomra több mint 1 gold jövedelemkiesést jelent naponta. Mert ugye a lengyeleknek megvan mind a tízféle régiójuk, mi meg küszködünk hónapok óta a saját területen lévő néggyel, és még egy nyomorult búzát vagy szarvast sem vagyunk képesek foglalni vagy kölcsönkérni a szlovákoktól. Na, ez a nagyon nem mindegy.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
237 levél
Válasz 11.06.20. 01:32 #1351
Ladomer
Ööö... 100 egység búza nálunk 0,051 gold, a lengyeleknél 0,051. 100 egység vas nálunk 0,058 a lengyeleknél 0,056...
31931 levél
Válasz 11.06.19. 22:15 #1350
szbszig
Na jól van, azt hiszem, ez az a pont, amikor néhány régi nagyhoz hasonlóan én is le fogok lécelni az országból mondjuk Lengyelországba. 600 forintra nőtt nálunk a gold ára, emellett hónapok óta egy rohadt búzarégiót nem bírunk szerezni, rajtunk röhög mindenki a szövetségben, hogy a 4 kezdő alapanyagunk mellett semmilyen bónuszunk nincs. Egyszerűen nem bírom fenntartani magam ilyen körülmények között. Az öt pékségemben termelt kajámból már el se adok semennyit, sőt még én veszek vagy 100 db-ot hozzá, ha napi háromszor ütök. A vasból van szűk 300 forint bevételem, meg egy 100-as az alkalmazotti munkából. Ennyi, slussz, meg még az UFR-ből mondjuk egy másik 100-as naponta, ha éppen van parancs, és tudok oda ütni. Ehhez képes Lanához kéne 1100 forint naponta, fegyverekre meg még 900 forint, ha végig azzal akarnék ütni. Röhej.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31931 levél
Válasz 11.06.13. 15:59 #1349
szbszig
Remek az új gazdasági modul. A mindenkinek kiosztott új cégeknek, majd utána a gazdasági skillek eltörlésének és az újoncoknak meg a fake-eknek az ötcsillagos guruk szintjére hozásának, illetve a termelékenység emelletti globális növelésének köszönhetően soha nem látott mélységekbe zuhantak az árak.

A változtatások előtt az alapanyagokat el lehetett adni olyan 0,25 forintért, a q1 kaját pedig 0,6 forint körüli áron. A 17 saját cégemben termeltem 810 vasat és 540 kenyeret, ezzel nagyságrendileg összejött napi 600 forint bevétel. A gold árfolyama 330 forint körül mozgott, azaz a napóleonos Lanát nagyjából tudtam finanszírozni. Jó, persze kajára és fegyverre is kellett költeni, de a gyors fejlődésnek is köszönhetően medálok bevételeiből és hasonlókkal éppen megoldható volt.

Most, a zseniális változtatások után mindkét alapanyag 0,1 forint körül mozog, a q1 kaja meg körülbelül 0,15 forint. Cserébe termelek 810 vas helyett 1050 vasat, illetve 540 kenyér helyett 700 kenyeret. A munkahelyi béremmel együtt keresek naponta maximum 250 forintot. Közben a gold árfolyama még nőtt is, már 420 forint körül jár. Ha még kaját és fegyvert is akarok venni, akkor nem hogy Napóleonra, de lassan már a 0,19 goldos, 50%-os boosterre sem igen gondolhatok...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31931 levél
Válasz 11.06.10. 18:14 #1348
szbszig
Én megtartottam mára a kapott csokikat, tegnap direkt nem ütöttem, csak termeltem a cégeimben. Jó döntésnek bizonyult, ugyanis az a plusz 800 wellness az alap 500-on felül hozott nekem egy újabb BH-medált, és így máris megtérült a dolog. Ráadásul ez volt az első BH-medálom, amit nem valami jelentéktelen RW-ben szereztem, hanem a kiemelt csatában, 18 szövetséges ország lakosainak ütései mellett.

270k damage
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
20579 levél
Válasz 11.06.09. 20:38 #1347
Pyrogate
Egyelőre eléggé bugos minden, az újságmodult gondolom azért függesztették fel, hogy ne lehessen erről írni...Hehe, okosak. Mindenesetre most az árak is eléggé leestek, amíg van a cukorka, lehet addig nem is érdemes termelni semmit. Meg nekem q4es a városházám is, kíváncsi vagyok miket lehet majd még később építeni...
31931 levél
Válasz 11.06.09. 16:45 #1346
szbszig
Megint szétbarmoltak mindent, ami még megmaradt. A gazdasági modul lassan teljesen megszűnik. Eltűnt a work skill, mától mindenki ugyanannyit termel, függetlenül attól, hogy három éve aktív játékos vagy ma született fake. Ennek és a cégekbe korlátlan munkásfelvételnek köszönhetően már nem kell sokat várni, a munkaerőpiac is szépen be fog állni, csak egyforma ajánlatok lesznek rajta. Úgyhogy mindenki ugyanannyit is fog keresni. Éljen az e-kommunizmus!
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31931 levél
Válasz 11.06.06. 04:57 #1345
szbszig
erepublik-market.com

Egy hasznosnak tűnő oldal.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
20579 levél
Válasz 11.05.15. 00:00 #1344
Pyrogate
Lanázd el. Tényleg az egyetlen, ami legalább megéri
31931 levél
Válasz 11.05.14. 20:30 #1343
szbszig
Nekem ma elvitték egy q2 kajacégemet, amit már hetek óta árultam, úgyhogy most éppen összejött annyi, amennyiből tudnék alapítani egy szarvaslest vagy gumiültetvényt. Csak azt nem értem megint, miért érné meg nekem 35 goldot beleölni egy cégbe, ami naponta bónuszokkal tudna hozni körülbelül 270 egység alapanyagot, ami nagyságrendileg 50 forint, így jelenlegi árfolyamon 8 hónapig kellene dolgoznom benne, hogy végül megtérüljön. Addig pedig el sem tudom adni, hiszen a nyersanyagcégek többé nem mozgathatók. Szóval kössem le 35 goldomat 8 hónapra, visszavonhatatlanul. Az hülye, aki ilyen időtávú befektetésbe belevág ebben a játékban...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
20579 levél
Válasz 11.05.14. 14:33 #1342
Pyrogate
hát én elég nehezen ismerem most ki magam, fogalmam sincs mi lenne a fejlesztés iránya, és igazából időm sincs ezt átgondolni. A goldot inkább lanára költöm el (amit az orgból kaptam), a ft-ot meg vagy átváltom és Lana vagy gagyi céget alapítok
31931 levél
Válasz 11.05.13. 23:53 #1341
szbszig
Kurva jó, mindenki kapott egy csokit, ezzel a fejlesztők részéről meg van oldva minden technikai probléma és ki van egyenlítve minden igazságtalanság, amit az átgondolatlan változtatásaikkal okoztak. Jó, hogy nem azt írták a mellékelt levélben, hogy "Kussoltok, bazmeg!"...

De nem sokkal jobb véleményem alakult ki a mi szervezettségünkről sem így estére. Gondoltam, egyszer kivételesen merészelek fegyvert kérni az ütéshez, 4000 strength-szel talán érdemesnek találtatok rá, és talán az állam számára fontos, hogy végig garantáltan q5 tankkal üssek a szerbek utolsó régiójáért vívott sorsdöntő csatában. Felmentem chatre, ott azt hajtogatták, hogy írni kell pm-et xy-nak. Régen nem így működött, de mindegy, most ez van, írtam. Aztán vártam. Fél óra múlva kaptam egy kétszavas választ, hogy menjek chatre. Visszamentem, megint megkérdeztem, és ezúttal is annyit nyögtek csak ki, hogy írjak pm-et ugyanannak az xy-nak, majd amikor megemlítettem, hogy ezen már túl vagyok, utána néma csend, senki se foglalkozott többet velem. Ezzel így kábé elment egy óra, úgyhogy meguntam a dolgot, és inkább hagytam a picsába, nem fogok én órákig kuncsorogni néhány fegyverért. Ennek ellenére azért megvettem a piacon, és beleütöttem mindet kivétel nélkül a szerb csatába, pedig benyomhattam volna a durcit, és üthettem volna puszta kézzel, vagy vadászhattam volna BH-medálra más csatában, az energy bar miatt még a napi termelés után is maradt egy csomó ütésem, úgyhogy ezúttal jó eséllyel indultam volna egyért, mégse tettem. Csak a szám íze maradt kicsit rossz az eset után...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
6 levél
Válasz 11.05.13. 21:51 #1340
Karlista
Más is panaszkodott már My Land betöltésre, nekem ezzel az egyel sose volt bajom. Chrome meg Firefox is hiba nélkül tölti.
http://www.erepublik.com/en/referrer/Karlista
31931 levél
Válasz 11.05.12. 17:11 #1339
szbszig
Ha betölt egyáltalán. Nekem a My Land fül rendszeresen elakad 97-98%-nál. Ezen kívül a három orgomból egybe tudtam csak belépni, a másik kettő felváltva csirkét ad, vagy nem jó szerinte a jelszó, pedig jelszó-emlékeztetővel is próbáltam, és direkt megváltoztattam.

Viszont a bónuszok mégsem úgy lettek, ahogy terveztük, úgyhogy még egyszer átbasztak minket. Nyersanyagcégeknél most egyszerűen +20% bónuszt ad mindegyik típusú nyersanyag országos birtoklása. Tehát a halászatok kifizetődőbbek, mert gyümölcsünk és tehenünk van saját területen, búzát és szarvast pedig tudunk viszonylag könnyen szerezni vagy bérelni a szomszéd országokból. Míg a fegyveripari alapanyagok közül csak vasunk és alumíniumunk van, a többit pedig esélyünk sincs tartósan szerezni.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
6 levél
Válasz 11.05.12. 17:00 #1338
Karlista
Az eddigi "legviccesebb" fejlesztés a mai. Lehet, hogy minden csudajó lett, de senki nem tudja mert egy egy oldal betöltése 5-10 perc
http://www.erepublik.com/en/referrer/Karlista
237 levél
Válasz 11.05.12. 09:52 #1337
Ladomer
Ennyire azért nem látom katasztrofálisnak a helyzetet. A 10 goldos nyersicégek kb. annyit fognak termelni, mint most. Ellenben sokkal jobban zavar, hogy este lelőtték a monetaryt és nem tudtam a minden bizonnyal zuhanásnak induló aranyárra spekulálni...
31931 levél
Válasz 11.05.12. 05:36 #1336
szbszig
Na bazz, még jó, hogy véletlenül megnyitottam a "financial business" sajtórészleget, mielőtt menni akartam feküdni. Ezek a vadbarmok hónapok óta ígérgetik a fejlesztéseket, mégis mindig csak a határidőt tologatták, most viszont két nap alatt bevezetik az új gazdasági modult úgy, hogy ki se hirdették tulajdonképpen, a játékosok bukkantak rá a tervre, és tették közzé a fórumban. Marha jó, hozták a formájukat...

Mint ahogy magánál az új modulnál is. Nem lehet nyersanyagcégeket eladni többet. Nem lehet őket fejleszteni, nem lehet migrálni sem sehova, ott fog rám rohadni mind a tizenakárhány darab. Maximum lebontani tudom majd félpénzért, ha a halászatok helyett valami értelmesebbet akarok építeni. És miért csak az alumíniumbányát lehet majd migrálni halastóvá, fordítva nem? És ha már egyszer migrált volt a cég, akkor most a v3-ban (vagy inkább v2.5-ben? esetleg v1.25-ben? mert a házak kiiktatásával, vagy éppen a nyersanyagcégek q1-q5-ösítésével tulajdonképpen megint visszafelé, a jó öreg v1 irányába léptünk egyet...) lehet majd újra migrálni? Mert akkor nyilván azt csinálnám, hogy minden búzacégemet vascéggé, ami automatikusan alumíniumbányává válik, arra legalább van természetes bónuszunk, aztán ha nem jön be, mert látom, hogy mindenki ezt csinálta, és kajaalapanyagból hiány van, akkor egy részét vissza halra. Csak azt nem tudni, hogy erre lesz-e lehetőség, mert basznak rendes tájékoztatást adni. Így meg nem merek tizenakárhány vascéget bevállalni, mert egyébként sem egészséges mindent egy lapra feltenni, de most végképp reális esély van rá, hogy a vas ára zuhanni fog. Vagy nőni. Ki tudja. Olyan ez, mint amikor v2 előtt harci meg munkaskillt kellett választani. Lutri, attól függ, a többiek hogyan gondolkodtak, illetve attól, hogy egyáltalán mekkora részükhöz ért el időben a változás híre (két nap szerintem borzasztó kevés). Csak a v2 előtt legalább a szabályokkal tisztában voltunk, mert hónapokon át adagolták őket egy felkészítő cikksorozatban.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
20579 levél
Válasz 11.05.10. 23:42 #1335
Pyrogate
most két napig lanáztam, de azt hiszem ennek is ennyi volt egy ideig...
31931 levél
Válasz 11.05.10. 17:47 #1334
szbszig
Passz... Viszont két nap alatt 320-ról 430 forintra nőtt a gold ára. Mégis mit csinálunk mi ennyire rosszul? A lengyeléknél például 220 złoty, a szerbeknél 270 dínár. Ha így megy tovább, nálunk meg holnap jön a 0,002-es árfolyam...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
20579 levél
Válasz 11.05.07. 22:47 #1333
Pyrogate
military rank? csak tipp
31931 levél
Válasz 11.05.07. 00:26 #1332
szbszig
Amúgy egy kérdés: a national ranket mi alapján számolja? Mert én mostanában általában a 300. hely környékén állok, viszont tudok olyat, akinek kevesebb xp-je van, feleannyi cége, gyakorlatilag minden medálból kevesebbje, kettővel alacsonyabb munkaskillje, alig feleannyi strength-e, és mégis 100. a rangsorban...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31931 levél
Válasz 11.05.07. 00:15 #1331
szbszig
De legalább szereztem egy BH-medált. Igaz, nagyon kockázatos játék ez nekem, nem fogom rendszeresen alkalmazni. A fegyver még hagyján, az kijön nagyságrendileg 200 forintból, amit azért néhanapján megengedhetek magamnak. Viszont ezen felül a napi termelést is be kell áldoznom, mert az a plusz 12 ütés is szükséges, hogy elérjem a 60000-70000 sebzést, ami manapság a minimumkövetelmény még a legutolsó RW részcsatájában is. Ha bejön, akkor persze megéri, hiszen a medál automatikusan 5 goldot hoz, az árukból pedig körülbelül 1,5 gold profitom származik naponta. Ha viszont bukom a medált, az nagyon gáz...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31931 levél
Válasz 11.05.06. 23:06 #1330
szbszig
320 forint a gold. 333 forintnál jön a 0,003-as árfolyam. Zseniális, most már napi 600-650 forint kéne Lanához és a wellness pótlására...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31931 levél
Válasz 11.05.03. 16:00 #1329
szbszig
Ha ezek a sokeszűek két hónap kínlódás után kitalálják, hogy goldért lehet raktárat bővíteni, akkor esélyes, hogy egy-két napon belül 400 felett lesz a gold árfolyama...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
20579 levél
Válasz 11.05.03. 12:23 #1328
Pyrogate
Jah, én is anno kiszámoltam h hány cég kéne hozzá, de már letettem róla. Inkább harcolok azt jólvan
Kíváncsian várom mikor írod be, hogy "Röhej, hogy már majdnem 400 forint 1 gold".
31931 levél
Válasz 11.05.02. 13:44 #1327
szbszig
Röhej, hogy már majdnem 300 forint 1 gold. Most már 11 saját cégnél tartok, és tervezem a 12.-et is; emellett van a cégekben két tucat munkásom; plusz 85 forint alkalmazotti fizetés, mert kőfejtőben dolgozom, ami most messze a legjobb munkahely. Ennek ellenére még mindig nem tudom önfenntartó módon kitermelni a napi 1,79 gold Lanára valót meg a munka közben elvesztett wellness pótlását, hanem folyamatosan a tartalékaimhoz kell nyúlnom...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
6 levél
Válasz 11.04.17. 12:02 #1326
Karlista
Már jóval több mint egy éve regisztráltam, nekem az első változat tetszett a legjobban, voltak rendkívül elcseszett időszakok, de most úgy érzem sokat javult a játék, ha valaki gondolkozott rajta, hogy regisztrál szerintem most érdemes!

A referrerlinkemen jelentkezőket természetesen szívesen mentorálom: http://www.erepublik.com/en/referrer/Karlista

Magyarország éppen megszállva tartja Romániát, az erep legerősebb hatalmai közé tartozunk, működik a gazdaság (profitábilis a vascégem), jók a kezdőfizetések, kellenek az újoncok! Gyertek!
http://www.erepublik.com/en/referrer/Karlista
31931 levél
Válasz 11.04.11. 17:53 #1325
szbszig
Röhej, hogy már 200 forintba kerül egy 1 gold. Egy napi lanázáshoz 350-400 forint kellene jelenleg. 9 cégem van plusz a munkahelyem, de lassan ennyiből se tudom kitermelni a lanázásra valót, az elhasznált wellness újratöltéséről, esetleg néhány puszta kezes ütésről nem is beszélve. Pedig a nominális árszínvonal, a piaci árak nem estek jelentősen a cégfejlesztéses akció lezárultával sem. Tehát az árfolyam növekedésének oka kizárólag az, hogy egyre kevesebb gold van a gazdaságban. Hja kérem, mióta él a napi 10 goldos limit, nem lehet fékeléssel goldot teremteni, így megakadt az utánpótlás...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31931 levél
Válasz 11.04.08. 01:07 #1324
szbszig
Na, és akkor most! Erre a percre vártam évek óta.

Mibbiten #nincsromania szobában igen jó a hangulat.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31931 levél
Válasz 11.04.08. 00:33 #1323
szbszig
"Maintenance. We'll be back in 26 minutes."

Muhaha, pont most, amikor már csak 15 perc kellett volna Románia teljes eltörléséhez. Na mindegy, most már akkor is kivárom a diadalittas pillanatot.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
31931 levél
Válasz 11.04.01. 13:17 #1322
szbszig
q1 kenyér ára: 0,83 forint
q2 kenyér ára: 1,16 forint

Ilyen arányok mellett már egyenesen veszteséges q2 kenyeret gyártani. Most már elég régóta érvényben vannak az új termelékenységi képletek, és nem hogy nőne a különbség a kettő között, hanem folyamatosan csökken. Nem tudom, ebben mi játszik közre: hogy az emberek ennyire nem figyelnek, vagy hogy még mindig működik az adminok felvásárló botja, ami a piacról időnként felszív néhány ajánlatot; de a lényeg, hogy stabilan tartja magát ez a tendencia.

A másik, hogy a goldárfolyam valószínűleg tényleg fog csökkenni, de a kérdés, hogy mennyit. Szerintem legjobb esetben is a 140-150 forintos árról visszaáll majd az akció előtti 100 forint körülire. Annál lejjebb nem fog menni, mert én is erre spekuláltam heteken át, amikor gyűjtöttem a forintot, és nem mertem beváltani, de tovább egy tapodtat sem csökkent. Persze volt amikor 20-30 forint volt 1 gold, de azokat az időket már nyugodtan el lehet felejteni.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
237 levél
Válasz 11.03.31. 17:10 #1321
Ladomer
"Napi kemény 1-1,5 forintot hozna cégenként egy 10 goldos fejlesztés q1 kajacégről q2-re. Olyan 3 év alatt körülbelül meg is térülne a befektetés... "

Azért azt ne feledd, hogy a gold-HUF árfolyam nincs kőbe vésve. Oké, hogy most az a 1,5 HUF durván 0,01 gold, de ha letelik a féláras cégfejlesztő akció, tuti olcsóbb lesz az arany.
31931 levél
Válasz 11.03.31. 15:25 #1320
szbszig
Igazából megjósolhatatlan, mi fog történni. Ha nem módosítgatnák folyton a szabályokat, akkor esetleg lehetne középtávon tervezni, így viszont maximum rövid távon. Ha például holnap kitalálják, hogy nem napi 300 vagy 500 kaját lehet megenni, hanem minőségtől függetlenül 50 db-ot, akkor a q1, sőt a q2 is épp olyan értéktelen lesz, mint fegyvereknél az alacsonyabb szintűek a q5-tel szemben. Márpedig ez a fejlesztés eléggé érik szerintem egy ideje...
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.
20579 levél
Válasz 11.03.30. 23:11 #1319
Pyrogate
Most épp ez éri meg, viszont ha később mégis fejleszteni akarnál akkor már 2x ennyibe fog kerülni. Illetve ha el akarnám adni a céget akkor 30G-ért fogom eladni ugyebár és nyerek rajta 10G-t
Az üzlet az üzlet

a nyersi árak meg nagyon le fognak majd menni, múltkor is leestek hamar
31931 levél
Válasz 11.03.30. 19:48 #1318
szbszig
Azt viszont még mindig marhára nem értem, hogy miért éri meg céget fejleszteni. Például nekem, akinek két búza- és egy kajacégből álló blokkjai vannak. Jelenleg a q1 kaja ára 0,78 forint, a q2 kajáé 1,26 forint, a búzáé 0,47 forint.

q1 kaja 10% boosterrel: 114*0,78= 88,92
búza: 121*2-114=128*0,47= 60,16
összprofit: 149 forint

q2 kaja 10% boosterrel: 114*1,26= 143,64
búza: 121*2-114*2=14*0,47= 6,58
összprofit: 150 forint

q1 kaja 50% boosterrel: 141*0,78= 109,98
búza: 121*2-141=101*0,47= 47,47
összprofit: 157,5 forint

q2 kaja 50% boosterrel: 141*1,26= 177,66
búza: 121*2-141*2=-40*0,47= -18,8
összprofit: 159 forint

Napi kemény 1-1,5 forintot hozna cégenként egy 10 goldos fejlesztés q1 kajacégről q2-re. Olyan 3 év alatt körülbelül meg is térülne a befektetés...

Úgyhogy én részemről meggondoltam magam, és rászálltam inkább a nyersanyagcégek vásárlására. Vasból 121-et tudok termelni alapboosterrel, és az árfolyama 0,5 forint, azaz 60,5 forint nyereséggel tudom eladni. Ami ellene szólhat, hogy a nyersanyagok ára most magas, valószínűleg csökkenni fog, illetve hogy az eladása a sok piaci ajánlat miatt rizikósabb, és ha életbe lép a storage kapacitásának 1000-es korlátja, akkor márpedig nem lehet napokig tárolni, mindent azonnal el kell adni. Ilyen szempontból a nagy értékű, q5-ös termékek kicsit előnyben részesülhetnének. Viszont mióta denominálták a nyersanyagok mennyiségét, azóta eltűnt az a kellemetlen mellékhatás, hogy a piacon ne lehetne a legalsó ajánlat alá ígérni, ha valaki gyorsan meg akar szabadulni a készleteitől. Korábban, amíg 0,04-es árfolyam volt, nyilván senki se merte 0,03-ért meghirdetni, hiszen a profit negyedét azonnal elvesztette volna. 0,5 helyett 0,49-ért azonban már szívfájdalom nélkül kirakom, ha muszáj. Ráadásul a vas azért is előnyös, mert a búza mellett a másik legfontosabb alapanyag, és nekünk pont abból található eredeti területeken, szóval a kitermelési bónusz vélhetően majdnem mindig élni fog. Ha meg nem jön be a döntés, később akkor is el fogom tudni adni a céget, és szinte biztosan többért, mint amennyiért most vettem.
Serbia is like Nokia: each year a new model, and it's getting smaller.

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.