Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Egyéb számítástechnikai témák

»» Don-kanyar Emlékjáték

5240 levél
Válasz 09.02.12. 11:35 #446
Pras
Értem. ^^

Nem-nem, teljesen "technikai" jellegű dologra gondolok. Ezen túlmenően én konrántsem mondanám "eredménytelennek" azt, aki három harckocsi támadását vette le mellel, úgy, hogy az egyiket megbénította, a gyalogság betörését elhárította, majd a szükségtelen veszteségeket elkerülendő hátrébblépett.

...a szín meg annyi, hogy mindig csak ráböktem arra, ami a többitől épp elütött.
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
16989 levél
Válasz 09.02.12. 06:54 #445
KisCsirkee
Hát, én itt nem fogok 1km-ert futni homlok egyenest a nyílt mezőn! Konrad "erődítménye" viszont igen jó védműnek tűnik, semmint 3-4 lövészárok a pálya végén, ami teljesen üres!

Mármint azon meglepődni, hogy én voltam a legeredménytelenebb? Lényegében idáig csak futottam, de inkább futok, semmint átéljek egy olyan lordelrond-féle mészárszéket ott lent délen! Azt viszont érdekes lesz megtudni, hova a fészkes fenébe tűnt a nehézfegyverzetem, mert a képen még csak a holttesteiket sem látom!

Na és igen, rózsaszín... Persze, bocsátnatkérés elfogadva, de most komolyan, más nem jutott eszedbe?
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
5240 levél
Válasz 09.02.11. 21:43 #444
Pras
Az egységek elhelyezkedése, támogatta: Paint! (bazzebazze, Konrad csapatai természetesen a vörös színűek, csak a névnél a zöld színt hagytam fönt és nem vettem észre. Hopp.)

@vortób: A csapat egyetlen nehézpuskáját Lordelrond birtokolta, és hogy életben vannak-e még, az erősen kérdéses. De még ha elérhető távolságban lenne hat darab ilyen is, csak a páncélkocsikra jelentenének reális veszélyt. T-34-esekre próbálkozni is fölösleges.

@konrad: Pontosítanék - csak fúrni fogják. És megint pontosítanék: A 37mm-est meglehetősen régen kilőtték - amid továbbra is épségben van, az a 40mm-es gépágyú! Mozgatható ugyan, de ha most parancsot adsz neki akár csak annak az erdőnek az elérésére, ahol most vortób csapatai állnak, az beletelhet akár tíz körbe. Vontató nélkül nem nagyon éri meg szórakozni vele, mert ha ráadásul még rajtuk is ütnének mozgás közben, akár több, mint egy percbe is telhet újra tűzkész állapotba hozni.
A másik ágyú, amivel még a magyar fél épségben rendelkezik, az a Solyom csoportjában lévő, teherkocsival vontatott 40mm-es M40-es. Ugyanezzel a teherkocsival egyébiránt vontatható lenne a gépágyúd is. ...de a hóban maga a teherkocsi sem mozog túl gyorsan, (habár sokkal gyorsabban mozog így is, mintha a kezelői próbálnák rángatni az ágyút) és kettejük között légvonalban mérhető most 420 méter - ezen felül, akkor a 40-es pct.ágyú maradna vontató nélkül.

@Csirke: Melyikben? Azért kérdem, mert pl. a térkép délnyugati sarkán található az "utolsó vonal"-nak labelezett, lövészárkokkal kiépített állás, de gondolom, Te az északnyugatira gondolsz. ...a továbbiakra nézve meg annyit írhatok, hogy remélem, meglepődsz majd egy kicsit a végkiértékelés olvasásánál.

Jah, és közben rájöttem, hogy "elcsesztem" a játékot, ugyanis teljesen jogosan vonultok sündisznóállásba, én annyit írtam, hogy "kitartani 30 percig." Abba nem gondoltam bele, hogy olyan feladatkitűzést kellett volna adnom, hogy "gondoljatok bele abba is, mintha a harc nem érne véget a játék végeztével", így egy még további, reális gonddal is meg kellett volna küzdenetek, nevezetesen az arcvonal megnyitásának a következményeivel.
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
16989 levél
Válasz 09.02.11. 20:59 #443
KisCsirkee
Én úgy gondolom a sarokban egy nagyon faszájos reteszállást tudunk kialakítani, amit több körön keresztül tudunk védeni, majd a páncélosok szorításából az erdőbe menekülni és gerilla harcot folytatni!
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
12857 levél
Válasz 09.02.11. 20:35 #442
konrad
Oké vortób! Ha jól emlékszem egy 37 mm-es kopogtatóm maradt! Arra nem emlékszem, pár napja mit is írt Pras: mozgatható a technika?

A másik: Pras, tudom tömték a fogadat (ujjj, elég szar élmény), de tudsz nekem egy PONTOS madártávlati képet linkelni a bajtársak jelenlegi helyzetéről, ergo, a szétszórt vortób, Csirkee alegységek pozíciója hol van? (Bekarikázva) Megköszönném!

Döntés ezt követően.
12314 levél
Válasz 09.02.11. 20:33 #441
vortób
Nekünk nincs ilyenünk? Ez hátha átviszi a ruszki tankokat, elméletben anti-tank vagy micsoda.
,,Happiness is only real when shared."
5240 levél
Válasz 09.02.11. 20:25 #440
Pras
Kis kitekintés. Emlékeztek még a blog-játék magyar nehézpuskáira? Nos, a magyar haderő által használt 20mm-es Solothurn nehézpuska alatt valami ILYESMIT kell érteni, vagy valami ILYESMIT.
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
12314 levél
Válasz 09.02.11. 20:20 #439
vortób
Ha tudsz valahogy, próbáld meg fedezni a visszavonulásunk, de szerintem a te poziciód elég jól tartható egy ideig. De mi van azokkal az ágyukkal amik alád tartoznak?
,,Happiness is only real when shared."
12857 levél
Válasz 09.02.11. 20:15 #438
konrad
Na most akkor srácok: én maradjak a valagamon??? Mert mindenki énhozzám akar futni! Pedig én azt terveztem, hogy a szakaszom egy részével meg az épen maradt ágyúmmal "kilépek" az állásomból, támogatandó Martin operációját és fedezve a ti futásotokat! Most akkor mi legyen? Mert így többen fogunk malmozni az árokban (veletek), ebben nincs sok taktika!

Ellenben jó lenne tudni, hogy Martin most milyen parancsot szeretne kiadni!!! Martin!!! Nyilatkozz!!!

Pras! Köszi a tippet, ezt a könyvet be kell szereznem!
5240 levél
Válasz 09.02.11. 18:52 #437
Pras
Hm, most adtál egy ötletet. Nem, nem az öngyilkosságra gondoltam ( ), hanem hogy amennyiben annyi szabadidőm lesz, hogy az már-már illegális, úgy a majdani kiértékelés személyi részéhez mindenkinél csatolok egy-egy térképet, amelyen logszerűen feltüntetem az általa, csapatai által egyénien végzett főbb dolgokat, úgymint mozgás, komolyabb veszteség, kilövés. Azaz körről körre le lehet majd követni, hogy ki hova mászkált.
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
27766 levél
Válasz 09.02.11. 17:55 #436
LordMatteo
Lőjük le Prast, amiért nincs lőszerünk!

Én SZalámival együtt futok Konradhoz, bár ezen kívül mást még nem csináltam.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
5240 levél
Válasz 09.02.11. 17:45 #435
Pras
Okok! Még azért figyelmetekbe ajánlom, hogy több, mint 50 órátok még biztosan van gondolkodni.
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
16989 levél
Válasz 09.02.11. 17:38 #434
KisCsirkee
Parancsom: Az erdőkön keresztül homlokegyenest futás Konrad mellé!
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
5240 levél
Válasz 09.02.11. 17:25 #433
Pras
Közérdekűvel indítanék: KÖRVÁLTÁS MÉG EZEN A HÉTEN, jelenleg úgy gondolom, hogy miután szétfúrták a fogamat, tehát már péntek éjjel, esetleg szombat éjjel. Már ma is nyomtam volna, de ahogy visszaolvasok, sok jó ötlet került leírásra, de határozott parancsot - tudtommal - még gyakorlatilag senkitől nem kaptak az emberei.

@konrad: Igen, én viszont kicsit minden ilyen történetettel "hitemet vesztem", ahol nem az igazság torolja meg az erőszakot, hanem az erőszak az igazság felvillanását. Persze, ezt most csak így általánosan, nem filozófiai mélységben menvén bele a definíciókba.
A "kedvencek" között találtam most, de még jóformán bele sem olvastam, csak anno elraktam a linket: Hunt Béla: Szemtől-szembe a Vörös Pokollal
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
12857 levél
Válasz 09.02.11. 00:10 #432
konrad
Igaz, szívet melengető kis magyar történet: ezekre a hősökre is büszkék lehetünk, akik nem szarozva a megszálló gennyládákkal, kiverték őket a kultúrházból, mint a szart.

Egyébként akit János bácsi említ, a gennyláda Piszarenkót: nos ő 46-ban, Czvetkov tábornokot, mint a székesfehérvári városparancsnokot váltotta és a legnagyobb bolsi-gyilkos személyében "igazgatta" szeretett szülővárosom mindennapjait. Hallható, hogy milyen eredménnyel. Ezeket a geciket "ünnepeltük" 40 évig...

Mindazonáltal nem restelltem 2005-ben kiexhumálni 7 orosz légideszantos katonát a lövészárokból, majd katonai tisztesség mellett eltemetni őket Sárkeresztes község temetőjében. A kegyelet és az európai civilizáltság jegyében, abban, amit eleink nem érezhettek a részükről a megszállás után. Ennyiben különbözünk tőlük...

A korabeli felvételekről: igen, néhány 150 mm-es tarack is látható. Ezek a felvételek különben egy hosszabb filmhíradóból lettek kivágva. Az eredetiben pld. látható az a rész, amikor 1945. január 21-22-én a németek bevonulnak Fehérvárra (miután másodjára visszafoglalták), ill. az, amikor az Sdkfz-ről felveszik az erdei úton kilőtt ruszki páncélosokat és egy magyar paraszt bácsit, aki éppen "fosztogatja" a halott ruszkikat!
5240 levél
Válasz 09.02.10. 19:41 #431
Pras
Végignéztem, érdekes és egyúttal elgondolkodtató/szomorú egy történet is.
Feltűnt még - ha jól láttam - pár 15cm-es német tarack is.
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
12857 levél
Válasz 09.02.10. 14:22 #430
konrad
Talán nem köthető szorosan a Doni-játékunkhoz, de azért érdemes ennek a műsornak az első pár percét végignézni, korabeli magyarországi frontfelvételekkel. Nem is tudom, valakinek múltkor írtam az UFA német filmstúdió akkori felvételeit, amelyen a KONRAD hadműveletek alatt felvették, amint a Vértes-Pilis területén masíroznak a waffen-ss Párducai, félhernyói. No, itt láthatóak pár másodpercig....

(Egyébként a teljes műsort érdemes megnézni, mert egy hallatlan és tragikus témát dolgoz fel itt Fejér megyében, 1946-ból, amikor már javában itt dajdajoztak a muszka ősemberek!)
16989 levél
Válasz 09.02.10. 06:10 #429
KisCsirkee
Nem tudom, láttam amit láttam, 1 kilométeren ámbár elértek találatokat, semmi kárt nem okoztak a KT-kben! Nem tudom, hogy a játék modellezett-e valamit rosszul, de ezek a "laboreredmények" azt mutatják, a Tigris csak számban nem múlta felül a szovjet dögöt!
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
12857 levél
Válasz 09.02.09. 22:35 #428
konrad
Hát azért ez a JosifStalin2 vs. KingTiger harc nincs egy kicsit eltúlozva a gameban? Biztos, hogy ennyivel szarabbak voltak - a valóságban - a ruszki teknők, mint a királytigris? A srácok valamit itt nem modelleztek el a fejlesztések során??? Nem tudom. Egyszer tényleg össze kellene - autentikus adatok alapján - mérni a két fenevad adottságait!
5240 levél
Válasz 09.02.09. 22:10 #427
Pras
Na, most leellenőriztem, mert mondom nem létezik, hogy ilyen puhapöcs az IS 122mm-es lövege, mert én úgy emlékeztem, hogy zúz mindent. ...és igazam is volt, meg nem is. 100m-en pl. tényleg zúz mindent. De kilométer fölöt már gondjai akadnak a 790m/s-es kezdősebesség miatt. Kééész! IS-2-es 122mm-e egy kilométeren 0°-os dőlésszög mellett átküld 136mm-es lemezt, míg fordítva ugyanebből a távolságból a németek L/71 csőhosszú 88mm-ese 191mm-t!
Nem ismerem az IS-t valami jól (a mély gyűlöleten és félelmen kívül ), úgyhogy szerintem megnézem a Jagdpanther 75-ösére és a Jagdtiger 125-ösére is.
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
79 levél
Válasz 09.02.09. 21:59 #426
predator0103
ezt hogy lehet megszerezni?
mert biztos jo game
16989 levél
Válasz 09.02.09. 21:49 #425
KisCsirkee
Srácok én beteg vagyok!

Az imént toltam le full kisérleti jelleggel egy 1x1km-es teljesen sík térképen, egy 52 Királytigris vs. 52 "Tigrisgyilkos" IS-2 meccset ! Emberek, aki teheti, próbálja ki, az 1000 tonna acél, ahogy egyszerre dörrennek a 88-as, és 122mm-es ágyúk! ÁÁ! Félelmetes volt! Rossz volt nézni!

A meccs eredménye:

TOTAL VICTORY

Német veszteség: 0
Orosz veszteség: 52db IS-2 Stalin!

Az 52 KT 2 kör(!) alatt lerendezte az orosz páncélosegységet, úgy, hogy semmi féle veszteséget nem szenvedtek el, maximum karolásokat a Zimmerit rétegen!

Istenem, ilyet nem is lett volna szabad!
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
12857 levél
Válasz 09.02.09. 20:07 #424
konrad
Jujj, te kis vadista szandál!
5240 levél
Válasz 09.02.09. 18:58 #423
Pras
(Rájöttem közben, hogy illetlenség egy sztorit befejezetlenül hagyni.

@Csirke: Az derék! Ha jól emlékszem, a Toldi I-esbe lényegében ugyanaz a nehézpuska van beszerelve, mint amivel a blog-játékban nyomultatok, a II-esnél már rájöttek, hogy ez így nem fasza (gondolom, ők is lejátszották az 50 Toldis meccset ), így 40-eseket raktak beléjük. Az eredményed remekül prezentálja, hogy milyen sokra mentek az újítással... A röhej, hogy a Toldi I-esek is eltalálták mind a főfegyverzetet (Gun hit), mind a lánctalpat, de természetesen azok még csak abban sem tettek kárt. Pedig néztem erősen, hogy na, legalább talán egy ruszki elkussul, ha bele nem is döglik - hát nem.

Az pedig csak természetes. Mind a scenariót belinkelem, hogy letolhassátok magatok is; mind az utolsó kör végét mentett állásként, hogy akinek van CM-e, az - azt betöltve - tüzetesen végignézhesse az egész végkifejletet.
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
16989 levél
Válasz 09.02.09. 18:31 #422
KisCsirkee
ááááá!

Nah, lejátszottam lényegében ugyan ezt, csak picit több toldival, 42 végén, Early Mod-43-as T-34-esekkel.

Az eredmény:

Tűzszüneti megállapodás, Major Defeat.

Magyar veszteség: 32 Toldi II/A
Szovjet veszteség: 5 T34 Mod.43

Lényegében úgy sikerült a 6 T34-esből 5-öt Abandoneodra lőni, hogy brutális össztüzet kapott a 45 Tolditól! Borzasztó volt nézni, ahogy lövedék lövedék után pattan le a T34-esekről, de a szerencsés lövéseknek hála, 1-1 találat vagy az ágyút, vagy a lánctalpat találta el, így a sokadik találatra a szovjetek elhagyták a teknőjüket.

Hát magyar részről. Toldi Toldi után robbant ketté, vagy hasadt szét, túl sok esélyük nem volt!

Hanem az félelmetes volt, mikor a 45 toldi ugyanabban a pillanatban adta le az első lövést a T34-esre, és minden találat egyszerre csapott be, leírhatatlan volt, mint amikor. a polg. háborúkban ágyúztak! Félelmetes volt, és az is, mennyire nem ért szart sem!

Pras, amúgy ezt a Don-kanyar Scenariot majd meg lehet kapni a meccs után?
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
27766 levél
Válasz 09.02.09. 18:30 #421
LordMatteo
Jagdpanzert akarok

Most nézem jobban a képet, raktál ide mindent dögivel....MINDENT AKAROK
A kibaszás társas játék, sose feledd.
12857 levél
Válasz 09.02.09. 18:28 #420
konrad
Naná, ide azt a jobb szélen ácsingózó Párducot!
5240 levél
Válasz 09.02.09. 18:14 #419
Pras
Aggódva kérdem, hogy majdan ez a felállás megfelel-e kényes ízléseteknek?
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
5240 levél
Válasz 09.02.09. 18:06 #418
Pras
Drága jó otthonomban az asztali gépen (mivel közben játszom olykor a játékkal, Autosave-n nem maradhat a cucc) kimentem mindig az állást, mikor egy-egy körváltás lezajlik. Így majd utána tudok nézni, hogy kb. hárompercenként hogyan változott a lőszerkészlete a Panzernak, mi a rossebre ment el, vagy egyátalán, mennyivel kezdett.
Mert egész eddig fel sem tűnt, hogy MIÉRT van csak öt lőszere, pedig így belegondolva, nem hülyeség a kérdés, elvégre két darab páncélozott célpontja volt össz-vissz. Érdekes. Van ez így.
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
12857 levél
Válasz 09.02.09. 18:02 #417
konrad
BAAAAANGGGG....szinte ide hallom a fémes csattanásokat! Komoly kis ütközet volt, amolyan face to face módon!

Egyébként pedig Pras, tuti, hogy elloptad a lőszereket és leadtad őket a MÉH-be! Tuti! Ezt jól beszoptuk...
5240 levél
Válasz 09.02.09. 18:01 #416
Pras
Fogok egy 800x800-as "szabvány" méretű terepet, és hogy ne nézzen ki hülyén, befüvesítem. Ennek ellenére, hogy a vegytiszta "laboratóriumi kísérlet"-jelleg megmaradjon, a körülményeket nem csesztetem, így az idő tiszta, a hőmérséklet normális, a talaj száraz, egyik fél sem kap sem morál, sem fanatizmus, sem semmiféle idióta bónuszt, mindannyian reguláris tapasztalatúak, nyugodtak, teljes lőszerjavadalmazással és 0% kezdő veszteséggel illetve a csata "egybetámadás" (mindenki támad). Ezt követően már csak a unit editort kell megfognom, Axis -> Hungarian -> Mechanized -> Armor, ott az Idividual helyett Platoon, így a program kiköpi, hogy az adott időszakban bizonyos típusból hány harckocsi képezett egy szakaszt. Így KV-2-esek például 41-ben kettesével lófrálnak, a Toldi I-es 43 tavaszán öt fős brigádban kérhető. Ezt igyekeztem megnyomni hatszor, de csak öt lett belőle. Végül Allied -> Soviet stb.stb. 2x 1 platoon T-43 M43, de mivel a T-34-esek szakasza három járművet számlál (gondolom, kiderült már, hogy a Doni Arcvonalon egy század T-34-es támad, három szakasz), így a második szakasz utolsó gépét kitöröltem. Végül beállítottam fix 30 körösre, hogy bőven legyen idő, és nekifeküdtem egyjátékos módban.
Megfelel?
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
27766 levél
Válasz 09.02.09. 17:55 #415
LordMatteo
Tyűha, "szép" csata...
A kibaszás társas játék, sose feledd.
16989 levél
Válasz 09.02.09. 17:51 #414
KisCsirkee
Kérdés, ezeket a csatákat te hogyan kreálod?
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
5240 levél
Válasz 09.02.09. 17:44 #413
Pras
...és nem győzöm hangsúlyozni, hogy ILYEN szarokkal küldték ki a magyar katonákat a Keleti Frontra.
Kereken ötven darab Toldi sorakozik fel mintegy 800-900 méterre (az elhúzódó vonal miatt a különbség) az oroszoktól...
...akik egész pontosan öten vannak.
Kis tűzharc.
További kis tűzharc. "- Keziccsókolom, tűzsűrűség van? - Van, de minek?"
Szinte negyed-percenkénti látvány. De csak azért, mert nem mindegyik trancsírrá lőtt Toldi robbant fel.
Öbölháború-feeling.
A végeredmény.

Kis utánaszámolás... 43 Toldit csesztek szét az oroszok, és két Toldim maradt épségben... hoppá, bocsánat, pontosítanom kell: Ez csak 45 darab Toldi. Egy szakasszal úgy tűnik, kevesebbet "nyomtam". (Ez amúgy némi túlzással az 1. tábori pc.ho. üzemképes harckocsiállományának körülbelül a fele. Érdemes belegondolni, hm... Bár most nincs előttem tényszerű adatsor, de emlékeim szerint a páncéloshadosztály túlnyomórészét Pz.38(t)-k tették ki, és egész elenyésző számban birtokoltunk ekkor Pz.IV-est.)

Ja! Körváltás szerdán, vagy ha akkor a.) még gondolkodtok b.) már nem leszek beszámítható, akkor hétvégén.
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
27766 levél
Válasz 09.02.09. 17:42 #412
LordMatteo
Szerintem is, attól még jó.

T-90
A kibaszás társas játék, sose feledd.
14025 levél
Válasz 09.02.09. 17:38 #411
Martin 19
leszarom, csúnya
"Es ist nicht zu wenig Zeit, die wir haben, sondern es ist zu viel Zeit, die wir nicht nutzen."
27766 levél
Válasz 09.02.09. 17:37 #410
LordMatteo
Aztaabüdös....

Ríli: Az, de a hosszított cső miatt szerintem nagyobb a tűzereje is...vagy mi.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
14025 levél
Válasz 09.02.09. 17:30 #409
Martin 19
a Challenger2 szerintem undorító tank

pras: hát oké, de akkor vagy 5000darabot (fő a biztonság )
"Es ist nicht zu wenig Zeit, die wir haben, sondern es ist zu viel Zeit, die wir nicht nutzen."
5240 levél
Válasz 09.02.09. 17:30 #408
Pras
Na várjál: Hatodik perc.
Magyar veszteség: 43 Toldi I
Orosz veszteség: -

Mindjárt jövök a "képriporttal"
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
27766 levél
Válasz 09.02.09. 17:28 #407
LordMatteo
Nekem meg Challenger 2-es Vagy egy Leopard2A6

Pras: Az komoly.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
5240 levél
Válasz 09.02.09. 17:26 #406
Pras
@Martin: IS-3-mal bezárólag tudok adni orosz cuccot. Azért az sem utolsó.

Épp most "dolgozok" egy 50 darab Toldi I-es vs. 5 darab T-34 M43-as meccsen. A harmadik percben járok, eddigi veszteségek:
Magyar részről: 13 darab Toldi
Orosz részről: -
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
14025 levél
Válasz 09.02.09. 17:21 #405
Martin 19
Nekem ez kell tigris ellen

Na jó, ez
"Es ist nicht zu wenig Zeit, die wir haben, sondern es ist zu viel Zeit, die wir nicht nutzen."
27766 levél
Válasz 09.02.09. 17:18 #404
LordMatteo


Nekem csak azért kell, hogy a végéig életben tarthassam.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
16989 levél
Válasz 09.02.09. 17:12 #403
KisCsirkee
Ez olyan volt, mint amikor vagy 70db M5-ös Stuartot szabadítottam 6 Tigrisre! Eszeveszett nagy buli volt!
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
5240 levél
Válasz 09.02.09. 17:09 #402
Pras
Röhögni fogsz, volt már olyan kísérletem, hogy körülbelül negyven-ötven darab olasz harckocsit nekivittem öt darab T-34-esnek, méghozzá a "jobbakat". Semmi taktika, csak "elárasztás".
...emlékeim szerint egyetlen egy T-34-est sikerült abandoned-re lőni, mielőtt elhullott volna az összes italo. De hogy "pontos adatokat" mondjak, inkább meg kéne ismételnem a bulit. Félelmetes volt. Mint amikor kukoricát pattogtatsz, nagyjából ahhoz hasonlított a látvány.
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
27766 levél
Válasz 09.02.09. 17:06 #401
LordMatteo
Én kérek 5000000000000 kis gokart harckocsit, lett már linkelve topicban. Viccet félretéve, max. egyet kérnék kuriózumnak...
A kibaszás társas játék, sose feledd.
16989 levél
Válasz 09.02.09. 17:02 #400
KisCsirkee
Az 1000 tonna vasgyopálásban én is benne lennék! De akkor minimum 10 Tiger II-őt érek!
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
27766 levél
Válasz 09.02.09. 16:54 #399
LordMatteo
Nagy, változatos terep, ahol lehet taktikázni, és soksoksoksoksoksoksoksoksoksoksoksoksoksok tank. Na jó, kevesebb is elég. Poén lenne, kissé levezetendő az itteni feszültségeket
A kibaszás társas játék, sose feledd.
5240 levél
Válasz 09.02.09. 16:44 #398
Pras
Ha lesz türelmetek még ez után is hozzá, üsse kő, én megcsinálom. Úgyis van pár olyan dolog, amit itt így utólag jobban és egzaktabban is kidolgozhattam volna (átfogóbb tesztelés, utánpótlás [bár itt, a Donnál ez egyértelmű, hogy miért nincs], a fórum kihasználása a nagyobb mértékű szabadságra, értem ezalatt pl., hogy rendszert kitalálni a foglyok ejtésére, hogy pl. tőlük milyen információkat lehet kiszedni, mert ezek nélkül túlságosan "X kilőtte Y-t, most mi van? LŐJÉ, VAZE!"-eset forog fenn, amit hónapokig nyújtani azért nem szerencsés. Ugyanezért kerültek bele a Donhoz az ellentámadó harccsoportok, és a valóságosnál nagyobb mértékű gépesítettség, jobb állások és jóval-jóvan nagyobb sűrűségű magyar haderő.
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
27766 levél
Válasz 09.02.09. 16:32 #397
LordMatteo
Ha ezek után nyerünk, követelünk egy páncéloscsatát, legyen akár fiktív, de legalább 1000 tonna vasat akarok kommandírozni
A kibaszás társas játék, sose feledd.

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.