Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Beszélgetés a játékokról

»» The Witcher 2

The Witcher 2: Assassins of Kings

3 levél
Válasz 11.05.22. 13:01 #358
Monsanto
Hát srácok, azt kell hogy mondjam ez a játék valami elszomorítóan, kriminálisan rossz. Az első rész úgy emlékszem tetszett, legalábbis végig vittem, ezzel a mentalitással álltam hozzá, a bevezető rész itt is oké volt, barátnő csöcsöt villant, királynak jó a dumája, ostrom féleség... és akkor jött az első harc. Hát, nem hittem el, hogy milyen béna klikk spammelős szarság az egész. Az ellenfelek AI-ja egyszerűen szégyen, beakadnak, csapkodnak a semmibe, és akit ütsz az sosem üt vissza. Ami nem is baj, mert ha néha eltalálnak amiért unalmadban próbálsz néha mást is csinálni, mint a bal klikk nyomogatása, akkor ugrik a fele hp-d egycsapásra. Szörnyen amatőr az egész harcrendszer. A durva szörnyek azért durvák, mert kétszer akkorát ütnek, és kétszer annyi ideig kell püfölni őket, mint valami boxzsákot. Ugyanez igaz a nehézségi szint változtatásra is. Izgi. Mellék questek szokásos sémára épülnek (menj be a barlang mélyére, hozd ki a virágot), vontatott, sablonos beszélgetések vannak, az autosave rendszer rossz, és az, hogy nem lehet letérni az ösvényről, mert láthatatlan pixelek blokkolnak mindenhonnan valami borzasztó. Néha persze van egy olyan szikla, aminél ha eleget mászkálsz, akkor feldobja, hogy climb up. Teljesen következetlenül, bár számítasz rá, mert más út nincsen tovább, tök lineáris az egész. Loot rendszer idegesítő és vontatott. Komolyan, nem értem, ebben a játékban nincs jól működő elem, ez egy sikerjáték folytatása? Ráadásul az optimalizálás is borzasztó, hosszú loading time, nagy gépigény, ami még hozzáad az egész unalmas vontatottsághoz. Szégyen... 7. óráig vártam hátha jobb lesz, de nem, uninstall megvolt.
1614 levél
Válasz 11.05.21. 22:41 #357
rootshaper
már előkészületben van a cikk, ott minden kérdésedre választ kapsz. én nagy Witcher rajongó vagyok, ezt hozzátenném, de addig is türelem, 1-2 nap és részemről meglesz a cikk, aztán már csak Dinón múlik, mikor kerül ki
1 levél
Válasz 11.05.21. 21:48 #356
Gyhulhu
Helló!
Nagy rajongója vagyok az első résznek, de nem hinném, hogy augusztus előtt hozzálátnék a 2-höz. Viszont érdekelne pár olyan vélemény, akinek bejött az egy. Jobb, rosszabb? Hasonló, vagy totál más az egész? (Harcrendszer, karakterfejlődés, dialógusok, stb) A videók láttán kicsit szkeptikus vagyok. Köszi!
1614 levél
Válasz 11.05.21. 20:37 #355
rootshaper
nah én kiakasztottam a játékot. a III. act nagyon ellaposodik már
18846 levél
Válasz 11.05.21. 19:24 #354
Peace
Sokáig filóztam, hogy vajon jól döntöttem-e az első fejezet végén, meg hogy töltsem-e vissza, de aztán rájöttem, hogy fölösleges. Nem aggódok, hanem sodródok az árral, aztán lesz, ami lesz. Bár úgy érzem, hogy a titokzatos folyó küldetést sajnos elbuktam, mert nem öltem meg Loredot, hanem az elf nőket mentettem meg inkább ,és gondolom nincs már lehetőség visszamenni Flotsam-ba.
Don't fool yourselves. War is all we are! Killing is all we are good for! The rest is delusion.
1773 levél
Válasz 11.05.21. 18:02 #353
warcat
Lehet az árusoktól venni nyersanyagot ,itt olyan növényt vegyél amiben ez van.gombaféle
14025 levél
Válasz 11.05.21. 17:28 #352
Martin 19
valaki tudna segíteni a mongúz nevű ital elkészítésében? valahonnan még szereznem kéne étert és egy babis nevű cuccot, de fogalmam sincs hol találhatnám...
"Es ist nicht zu wenig Zeit, die wir haben, sondern es ist zu viel Zeit, die wir nicht nutzen."
18846 levél
Válasz 11.05.21. 15:55 #351
Peace
Köszi, meglett. Bár kolbászolnom kellett újabb 40 percig, és kiderült, hogy mindvégig az orrom előtt volt az utolsó fészek.

Letho-s harctól megijedtem nagyon 2 napja, és akkor abba is hagytam a játékot, de most nemes egyszerűséggel legyártottam 25 méhkast, és egymás után hozzávágtam őket. Így megkíméltem magam az asztalcsapkodástól és a további káromkodásoktól, nagyon szépen el lett intézve.
Don't fool yourselves. War is all we are! Killing is all we are good for! The rest is delusion.
766 levél
Válasz 11.05.21. 15:12 #350
PC Dome
Új hír a játékról
The Witcher 2 - 1.1 patch érkezik
Hamarosan jön az első komolyabb javítás a szerepjátékhoz.
1773 levél
Válasz 11.05.21. 13:34 #349
warcat
Nvidiás kollégák ne a 270es drivert tegyék fel ,hanem a báta drivert(275.x)
A 3d vision részt kiirtottam belőle.
Most 560 Ti-vel megy minden ultrán, az übersampling van csak kikapcsolva.

Nehézségről:a 3 ág unlockolása után ezerrel haladjatok az ág végi képességek felé,ne rakjatok semmire kettő pontot míg oda nem értetek ,brutálisan erős képességekről van szó.

Használjátok a lötyiket,a bombákat és a csapdákat ezerrel,nem kell spórolni,egyrészt olcsóak másrészt alapanyagot lehet venni az árusoktól akik folyamatosan frissítik a készletet.Pénz meg végtelen van,csak rá kell szánni az időt pl egy fél óra szkanderezésre.

A 4 nekker fészek meg viszonylag közel van egymáshoz,használd az amuletet azzal biztos észreveszed.
15 levél
Válasz 11.05.21. 13:11 #348
poori
Honnan lehet letölteni az ingyenes DLC-ket,mi az a promóciós kód és főleg hol lehet azt beszerezni?
2048 levél
Válasz 11.05.21. 13:00 #347
PanzerWolf
Én éppen most fogok lemenni a csatornarendszerbe a várostromnál.Eddig nekem tök lazán ment normál fokozaton.Yrden jelet sokszor használom.Nagyon szívatja az ellent!
Fenyeskardu Sturm 20W/Mo Feketebotos Necron 20N/Mo Ayzaz A Yazin 20Mo/Me Havas Jon 20R/Ri Vak Aemon 20Ri/Mo M A L B O R D U S 20E/Me D A R D A L I O N 20P/W Geor Dar Khordak 20A/E
1614 levél
Válasz 11.05.21. 12:59 #346
rootshaper
nincs barlangos nekker fészek, csak és kizárólag úgy keresd, hogy köd a talaj mentén, sok csontváz, vér, szürke talaj, majd egy bucka. az a feljáró, oda kell a méhkas.
2853 levél
Válasz 11.05.21. 11:47 #345
RAI*DEN
Nos, elkezdtem lépni a sebességingadozás ügyében. Telepítem a kártyámhoz kiadott legújabb nvidia driver-t(április 18, 270.61whql). Kíváncsi vagyok, mennyire lesz kézzelfogható a különbség.
97 levél
Válasz 11.05.21. 11:07 #344
Elkor1991
Én az összes fészket a városfal közelében találtam, gondolom az első hármat is ott találtad. Kutasd át azt a helyet, ott lesz a 4. is.
A nehézségről annyit hogy chapter 2ben sokkal könnyebb lesz a játék. Én normalon toltam és a chapter 1 végét találtam legnehezebbnek. Onnantól a karaktered is fejlődik meg te is. Úgyhogy kitartást.
18846 levél
Válasz 11.05.21. 10:27 #343
Peace
Abban a barlangban én nem találtam fészket, és a környékén sem. 3szor jártam körbe azt a helyet.

ZZoli3: Én is rengetegszer elhasalok, pedig nem érzem magam rettenetesen bénának ilyen játékok terén, de ez valóban nehéznek tűnik. Az első résznél lényegesen nehezebb, az tuti.
Don't fool yourselves. War is all we are! Killing is all we are good for! The rest is delusion.
1961 levél
Válasz 11.05.21. 10:19 #342
ZZoli3
Csapatom is már a witchert, és elég jóra sikeredett. Viszont amire kiváncsi vagyok: Másnak is ilyen irreálisan nehéz a játék? Normalon minden sarkon 3szor meghalok, pedig nem ez az első RPGm, és a witcher 1nél se volt ilyen. Vagy csak én vagyok béna?
Ooooh you set my soul alight
2129 levél
Válasz 11.05.21. 09:52 #341
Balanses
27766 levél
Válasz 11.05.21. 09:28 #340
LordMatteo
Elvileg magyar szinkronnal végigjátszott mentéseket nem ismeri fel a játék.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
27766 levél
Válasz 11.05.21. 09:23 #339
LordMatteo
Arra a barlangra kell gondolni, amibe Malena csalta az őröket.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
15 levél
Válasz 11.05.21. 08:54 #338
poori
Légy szi' ird le hogy importáltad a Witcher 1 mentést a játékba,mert nekem nem sikerül.Elöre is kösz!
18846 levél
Válasz 11.05.21. 07:31 #337
Peace
Most, hogy 2 napja nem volt időm játszani, gondoltam megkérdem hol van a 4. nekker fészek? Mind a 4 az erdőben a fák között van, vagy a negyedik valami különleges helyen? Az útmutató barlangokat is ír, de az baromság szerintem, mert egyik barlangban sincs berobbantandó lejárat.
Don't fool yourselves. War is all we are! Killing is all we are good for! The rest is delusion.
212 levél
Válasz 11.05.21. 06:48 #336
Ramik
A shadowed lights az a fényt próbálja realisztikusan megjeleníteni. Például a páncélokra ráverődő fény ahol merőlegesen éri ott csillog villog, közben arányosan gyengül az elvárható módon. De ez az arányos csillogás igaz minden tárgyra, arcra, tűzre, stb... Ultrára állítva nálam egész kép kontrasztosabb, gazdagabb színvilágú.

Kipróbáltam hogy milyen felbontás mellett tudom bekapcsolni Uber Samplingot (Legjobb mintavétel). Ezt csak azért írom le mert ahogy eltértem a monitorom natív felbontásától azonos beállítok mellett a kép minősége jelentősen romlott.
5011 levél
Válasz 11.05.20. 23:35 #335
Gump
Az jó, hogy leírod neki a megoldást, de akkor a második mondat miért szükséges?
2048 levél
Válasz 11.05.20. 21:05 #334
PanzerWolf
Ohh káár.
Bocs de,nincsen időm a fórumot bújni egész nap.Sok a hozzászólás.
Fenyeskardu Sturm 20W/Mo Feketebotos Necron 20N/Mo Ayzaz A Yazin 20Mo/Me Havas Jon 20R/Ri Vak Aemon 20Ri/Mo M A L B O R D U S 20E/Me D A R D A L I O N 20P/W Geor Dar Khordak 20A/E
1614 levél
Válasz 11.05.20. 20:50 #333
rootshaper
mert hiába van az opciókban más képarány is, csak 16:9-re van optimalizálva, ezért a "mozis" jelleg. de már vagy nyolcvanszor le lett ez is írva
2048 levél
Válasz 11.05.20. 20:10 #332
PanzerWolf
Azt nem értem,hogy miért nem teljes képernyős a játék nekem?Szélesvásznu az egész,pedig be van állítva a teljes képernyő.
Fenyeskardu Sturm 20W/Mo Feketebotos Necron 20N/Mo Ayzaz A Yazin 20Mo/Me Havas Jon 20R/Ri Vak Aemon 20Ri/Mo M A L B O R D U S 20E/Me D A R D A L I O N 20P/W Geor Dar Khordak 20A/E
2048 levél
Válasz 11.05.20. 19:39 #331
PanzerWolf
Az megtörtént egyből.Akkor hülyén volt írva a papírra.
Köszi a segítséget!
Fenyeskardu Sturm 20W/Mo Feketebotos Necron 20N/Mo Ayzaz A Yazin 20Mo/Me Havas Jon 20R/Ri Vak Aemon 20Ri/Mo M A L B O R D U S 20E/Me D A R D A L I O N 20P/W Geor Dar Khordak 20A/E
1614 levél
Válasz 11.05.20. 19:38 #330
rootshaper
kipróbáltam a shadowed lights opciót, de semmit nem javít a látványon, legalábbis észrevehetően nagyon nem. mégis mit csinál az? akkora paradoxon már maga a neve is... árnyékolt fény.
27766 levél
Válasz 11.05.20. 19:26 #329
LordMatteo
"...mivel a lány a romos ispotályt használja rejtekhelynek. Ha gondosan átkutatjuk a romokat a felszínen, biztosan ráakadunk".

Avagy az Útmutató füzet ide vonatkozó része, gondolom, csak épp nem találtad a sajátodban.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
4133 levél
Válasz 11.05.20. 18:38 #328
gothmog
Azt hiszem, NVidia kártyáknál jött csak elő eddig a teljes képernyőre váltás megoldhatatlansága. (De csak zárójelesen jegyzem meg, mert egyelőre hanyagolom a játékot egyéb végigjátszandók miatt jó időre, s magam sem tudom, miért tévedtem be ebbe a topikba... )

Különben, bár totál off topik itt, de eszembe jutott az itteni beállítási lehetőségeket olvasgatva, hogy anno a Morrowind volt az a játék, ahol ha bekapcsoltad a real-time árnyékokat, akkor az az akkori csúcsgépeket (sőt, még az két-három évvel későbbieket is) kifektette és játszatatlanra lassította. Na nem mintha árnyékok nélkül csekély gépigénye lett volna...
Endure. In enduring, grow strong.
212 levél
Válasz 11.05.20. 18:22 #327
Ramik
Ki próbáltam a 1024x768-ban, nálam kezeli a teljes képernyőt. Persze fekete sáv nálam is van (nem körbe) de csak azért mert eltértem a képrnyőm 16:9. arányától. A hiba nálad lehet. Azért próbáld meg a te 1600x900 natív felbontásodat szintén 16:9 arányban csökkenteni. Hátha eltünik a fekete keret.
2129 levél
Válasz 11.05.20. 17:58 #326
Balanses
Malena-t hol találom meg azután, hogy a barlangos incidensnél mellé álltam és elmentem a "randira" is?
212 levél
Válasz 11.05.20. 17:50 #325
Ramik
Egy Radeon HD 6850 miért menőzés? (38.000.-Ft) A grafika látványossága alapján szerintem nagyon is VGA igényes lehet, persze mindenen lehet javítani. Elhiszem amit írsz, hisz a te ajánlásod alapján kapcsoltam ki az általad ajánlott 4 opciót. De tovább próbálgattam és HD 6850-esnek elég ha csak az Uber Samplingot kapcsolom ki. A többi mehet a maxon Full HD felbontásban. Az Uber Sampling olyan mint egy kardcsapás. Bekapcsolva egyből kettészeli az FPS-t. A shadowed lights kikapcsolása nagyon sokat ront a látványon, az árnyék minőségi beállításai azok alig érzékelhetőek, az SSAO be ill kikapcsolásakor sem képminőségi sem FPS változást nem észleltem. Ezeket azért írtam le amiért te. Te is megosztottad a tapasztalaidat másokkal, én is ezt tettem. Remélem leírja olyan is a véleményét akinek olyan configja van amin fut a game minden kompromisszum nélkül, és nem azért mert menőzni akar, hanem mert van mondani valója.
2853 levél
Válasz 11.05.20. 17:13 #324
RAI*DEN
Hát tudom, hogy van az a beállítás, be is van kapcsolva, hogy full screen. De egy 17,3"-os monitornál az 1024*768-at úgy képzeld el a witcher 2 full screen-t hogy elindul teljes képernyőban és akkor jobbról, balról, fentről és lentről legalább 5cm fekete csík és akkor kicsiben láthatod a játékot 1024*768-as felbontásban... Egyrészt ilyenkor a betűket nem lehet már elolvasni, annyira kicsik, meg eleve szaggat a játék így is...
1614 levél
Válasz 11.05.20. 17:09 #323
rootshaper
még mindig nem VGA igényes a játék, de valahogy senki sem akar meghallani, vagy hinni nekem
megy a menőzés, hogy kinek mekkora kártya van a gépében és én meg vígan játszogatok a 9600GT-mmel, minden gond nélkül. vajon miért lehet? talán mert nem nagyon használja ki a motor a GPU lehetőségeit. leginkább ramból táplálkozik, abból van nekem kevés és ezt néha érezni is (sokat tölt), de a sebességgel eddig (II. fejezet vége) semmi gondom nem volt. na jó, a legelején, amíg rá nem jöttem, miket kell kikapcsolni (ubersampling, shadowed lights, shadows, SSAO) ahhoz, hogy rendesen fusson.

ellenpélda: haveromnak Quadcore procija van, mellette GTX580, meg 8 giga ram, és ugyanazt produkálja a játék mint nálam. na bumm.
212 levél
Válasz 11.05.20. 16:54 #322
Ramik
Azt hogy ne kis ablakban jelenjen meg azt könnyű orvosolni, mert a beállítás ablakban felvan kínálva a full screen opció. Az aktuális driverrel mindig érdemes próbálkozni, de félek nem fog segíteni. Ha belegondolok, hogy olyan VGA-at is megizzaszt amelyek 170-300 Wattot esznek, 60-90C fokra melegszenek úgy hogy közben egy vagy két ventillátor vihart kavar a VGA körül. Remélem nem lesz igazam, mert valóban nagyon ott van ez a játék.
212 levél
Válasz 11.05.20. 16:25 #321
Ramik
Ez a grafika valami csodálatos. Egy HD Radeon 6850-el tolom. Minden bekapcsolva, minden fullon 1920x1080-ban az FPS 17-tól felfelé, de zavaróan élvezhetetlen játék menettel. Én is végig teszteltem a beállításokat. Ezzel a VGA-val, minden mehet a maximumon Full HD -ban, elég a Uber Sampling-ot kikapcsolni,(alulról a harmadik) és az FPS 35-45 között mozog. Ha nagyon nagy a csetepaté akkor nagy ritkán bekukkant 30 FPS alá.
27766 levél
Válasz 11.05.20. 16:18 #320
LordMatteo
Én mindig ügyelek arra, hogy legalább a fizikai memóriával megegyező szabad terület legyen a rendszermeghajtómon, és akkor a windowd is fut normálisan, és amiket kezel programok, azok is.

Ezzel lehet amúgy játszogatni tudtommal, hogy Te adod meg az értékét, de én csak XP alatt próbálkoztam.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
2853 levél
Válasz 11.05.20. 15:42 #319
RAI*DEN
Elsőt hogyan orvosolhatnám viszonylag nagy hatásfokkal? Mert akárhogyis nézem, a laptopomon nem ilyen szarul kéne futnia...
27766 levél
Válasz 11.05.20. 15:37 #318
LordMatteo
Első tippre kevés szabad helyed van a rendszerlemezen >> nincs elég virtuális memória >> sokszor kell töltenie a gépnek.

Vagy pedig ja, új nvidia driver.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
27766 levél
Válasz 11.05.20. 15:36 #317
LordMatteo
Nem.

Ráklattyolsz az ikonra, feljön a kis menü, ott kell a Letölthető tartalom*-ra menni.
A kibaszás társas játék, sose feledd.
2853 levél
Válasz 11.05.20. 15:31 #316
RAI*DEN
Hogy én is érdemileg hozzászólhassak a hírhez, jómagam is kipróbáltam a játékot a laptopomon, de elég élvezhetetlen, alaból közepes beállításokat ad meg a gépemnek mint ajánlott beállítások, és kb ha fut az egész szabad területen 15 FPS-el. Rendkívül illúzióromboló, hogy képtelen vagyok játszani a játékkal . Még ha totál kikapcsolok mindent és leveszem a felbontást 1024*768-ra, akkor eleve kisebb ablakban látom az egészet, arról nem is beszélve, hogy ugyanúgy szaggat. Szedjek le egy új nvidia drivert, vagy mit tegyek? A laptopom itt található részletes leírással. Valamit ötlet?
2853 levél
Válasz 11.05.20. 14:12 #315
RAI*DEN
2048 levél
Válasz 11.05.20. 13:03 #314
PanzerWolf
Van ez a Roche Commando Jacket cuccc(gyűjtői változathoz adták).Azt írja a leírás,hogy futtassam a játék indítóját és ott válasszam ki az aktivációs fület,aztán pedig írjam be a kódot.Nah nekem nincsen ilyen fül sehol.Viszont telepítés legvégén kiírt valami kódot amire én ráokéztam.Lehet az lett volna az?
Fenyeskardu Sturm 20W/Mo Feketebotos Necron 20N/Mo Ayzaz A Yazin 20Mo/Me Havas Jon 20R/Ri Vak Aemon 20Ri/Mo M A L B O R D U S 20E/Me D A R D A L I O N 20P/W Geor Dar Khordak 20A/E
1587 levél
Válasz 11.05.20. 12:57 #313
daemoonhunter
itt is megkérdem hátha:
van itt aki szivesen megdobna egy witcher1 mentéssel, amiben a rózsák oldalán vitte végig a játékot?
1587 levél
Válasz 11.05.20. 09:59 #312
daemoonhunter
szerk.: itt mégse stimmel valami, hiába csökkentettem le a pénzeimet, most látva 250 ezer orenem van megint. én már ezt nem értem.
1587 levél
Válasz 11.05.20. 09:51 #311
daemoonhunter
egy külföldi fórumon olvastam utána, és normál esetben 300 orennel kezdett az aki mentést használt, viszont volt 1-2 ember akinek !300 ezer! oren is volt a zsebében, szóval az én esetem még nem is komoly ehhez képest.

warcat: ezt már megoldottam, viszont kicsit kellemetlen volt így is, mivel tudom hogy sokan sokkal kevesebbel kezdenek.
1773 levél
Válasz 11.05.20. 00:46 #310
warcat
Nem olyan nehéz ezt megoldani,árusoktól megveszel mindent,majd eladod nekik, pillanatok alatt csóró leszel.
Chapter 1 ben normál esetben olyan 1100 orennel kezdesz.
27766 levél
Válasz 11.05.20. 00:15 #309
LordMatteo
Ez miért cheat? Lehet egyáltalán cheatelni?

Nekem a legjobb az első végigjátszásnál volt, kb 28k oren (tetszett a póker).
A kibaszás társas játék, sose feledd.

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.