Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Filmek - mozi, TV, DVD

»» Háborús filmek és a valóság

12857 levél
Válasz 11.04.11. 18:19 #3769
konrad
Ezek izraeli katonák? Néztem a trailert: kik ellen harcolnak? Palesztinok ellen, a Gáza-övezetben? (Nem szeretnék senkit megbántani, de akkor elvből nem nézem meg. Megértem az izraeli katonát, hiszen parancsot hajt végre, de zsigerből gyűlölöm a parancsnokaikat (politikusaikat), akik ártatlan - nem a militáns dzsihad tagjaira és egyebekre gondolok - emberek lemészárlására adnak ki parancsokat. Tudom, hogy sokat szenvedett a zsidó nép, tudom, hogy milliónyi - értelmetlen, kegyetlen - áldozatot hoztak évszázadokon keresztül a vallásuk miatt, de pont amiatt magasztosulnának igazi, kultúrált néppé, országgá a szememben, ha nem követnék el nap mint nap a saját szörnyűségeiket! Nem tagadom el a holocaust szörnyűségeit, de nehezen emésztem meg azt, amit '48 óta "területszerzés/védés" címén gyakorolnak... Azt is próbálom megérteni/érezni, hogy egy olyan népből, akikből pár év alatt 6 milliót szó szerint kiirtottak, annak népnek nemhogy 65-70 év, de több évszázad kevés, hogy feldolgozzák! Megértem. De ne úgy "dolgozzák fel", hogy közben legalizált és jogosnak mondott/érzett militáns megmozdulásokkal arab telepesek sokaságát ölik le, teszik az életüket a földdel egyenlővé! Ennél sokkal értékesebb, összetartóbb, a világ kultúrtörténetének egyik legfontosabb részének tartom a zsidókat! Mert értékesek és értékesek az arabok is!)

Jó nagy hülye vagyok, jól eltértem a topik eredeti témájától, bocsánat!

Inkább megnézem a filmet! Köszi az ajánlást!

on
899 levél
Válasz 11.04.11. 17:33 #3768
sulyid
Van-e itt rajtam kívül olyan ember aki látta a beaufort-ot?
http://www.imdb.com/title/tt0758732/
Szerintem irdatlan nagy!


Ui : a legnagyobb 2. vh-s film akkor is a híd túl messze van ( http://www.mozi-dvd.hu/cikk3398.html ) .
12857 levél
Válasz 11.04.11. 15:56 #3767
konrad
Megnéztem. Bruttta! Ezek amit/amiket kibírtak, azt az utat, amit megtettek, ép ésszel fel nem tudom fogni... Hihetetlen, hogy az akkori embernek ekkora túlélési ösztöne legyen! A mai "modern ember" már a lágerban eldobta volna a kanalat, nehogy még 6500 km-t megtegyen jégbenhóbanfagyban, hőségben, ráadásul éhesen!

Colin hatalmasat alakított benne, tetszett a karakter, amit formált, kár, hogy "kiszállt" a vége felé!
12857 levél
Válasz 11.04.10. 12:14 #3766
konrad
10961 levél
Válasz 11.04.09. 20:33 #3765
Lacko
12857 levél
Válasz 11.04.09. 14:13 #3764
konrad
5 levél
Válasz 11.04.09. 09:05 #3763
corven71
A napokban találkoztam a Sztálingrád című 1989-es orosz filmmel /nem összekeverendő az ugyanezzel a címmel rendelkező 1993-as némettel/. Nem volt mentes a hősi jelenetektől, viszont ennek ellenére jó volt. Hozzá kell tenni azt is, hogy nem rövid a film /cirka 3 óra/, de megéri. Ami szokatlan volt, hogy Sztálint már nem a haza apjaként állítja be, de erről már többet nem mondnék, érdemes végignézni.
10961 levél
Válasz 11.04.09. 07:08 #3762
Lacko
A London Boulevard. Ott is bűnözőt alakít, de egy sokkal finomabbat, értelmesebbet. És az is zseniális. Keira nagyon szar abban a filmben, de szerencsére keveset szerepel, Colin viszi a prímet végig.

Bocs az OFF-ért!
4293 levél
Válasz 11.04.08. 20:28 #3761
KoKo
Ezek szerint érdemes lesz megnézni. Melyik volt a másik Colin-os film?
No other way but down!
10961 levél
Válasz 11.04.08. 07:49 #3760
Lacko
The way back

Ez egy amerikai és talán emiatt gyengébb utánérzése az Ameddig a lábam bírja c. filmnek. Szépek a képek (bár ez a német filmről is elmondható), rohadt jók a mellékszereplők. A lentebb felsorolt Colin Farrell és Ed Harris csak mellékszereplők - Ed igazából a szokásos "hideg vagyok, mint az acél" stílust hozza, de Colin megint zseniális: pár napja láttam őt egy másik filmen és az egy teljesen más szerep volt, de mindkettőben zseniális. Most egy végtelenül primitív, de mégis gyermeki lélekkel megáldott, orosz bűnözőt alakít - ragyogóan.
A történet kb ugyan az: a főszereplőt azt tartja életben, hogy visszajusson a feleségéhez és ezért hatalmas utat tesz meg. Ami különbség, hogy itt többen vannak a menekülök, így a film nagyrészét ezek kapcsolata teszi ki, így nem marad idő átérezni, hogy mekkora utat is tesznek meg. A német film után az ember háta borsódzik, hogy mi mindenen ment keresztül: érezzük az időt és a távolságot. Itt ezt annyira nem lehet érezni, épp emiatt inkább kiírják, hogy mekkora a távolság, csakhogy azt akkor sem tudjuk átélni.
A másik dolog - ha már szerepel a topik címében a valóság szó - hogy ebben az amerikai változatban sokkal több a dramaturgia, aminek teljesen elrugaszkodott a valóságtól. A német filmben is vannak hülyeségek - például az egész bennszülött falú csúnya, de pont van egy facér, bombázó csajszi, aki rámászik a főhősre, ja persze - de itt azért szerintem több ilyen van. Habár, most elbizonytalanodtam, mert ott az egész filmen átvonult egy hülyeség: az üldöző orosz (anyám olvasta az eredeti könyvet és mondta, hogy természetesen ilyesmiről szó sincs). Ahhoz képest itt csak epizód hülyeségek vannak, amik egyértelműen a filmszerűség (dramaturgia) miatt kerültek be. (mondok egy példát: találkoznak útközben egy emberrel, aki azt állítja, hogy lengyel (a főhősök lengyelek) és ennek ellenére nem tudják eldönteni, hogy igazat mond-e. Én elhiszem, hogy szláv nyelv mind a kettő, de nehogy már egy lengyel ne tudja eldönteni egy másik emberről, hogy az orosz-e vagy lengyel.)
Összességében tehát annyira nem jó, mint az Ameddig a lábam bírja, de nem is rossz film, sőt nevezhetjük inkább szórakoztató kalandfilmnek. Igazából tetszett, csak a német változat jobban.
4293 levél
Válasz 11.04.05. 16:53 #3759
KoKo
Én hallottam róla, a szerep osztás és a bemutató meggyőzött. Így előbb utóbb megnézem.
No other way but down!
10961 levél
Válasz 11.04.05. 11:11 #3758
Lacko
The way back

Erről a filmről hallottatok már? http://www.thewaybackthemovie.com/

A sztori kicsit hajaz az Ameddig a lábam bírja filmre (ami azóta is nagy kedvencem - kösz konrad!) viszont amcsi, ami alapból nem pozitív, viszont Colin Farrell az utóbbi években egyre jobb (mondjuk előtte se volt szar, de az In Bruges-ban akkorát alkotott, hogy azóta figyelem jobban). Viszont Ed Harris (ő volt pl a német mesterlövész a Zajceves filmben) is jó pont, szóval lehet, hogy jó film lesz.
4293 levél
Válasz 11.03.16. 19:16 #3757
KoKo
Hol sikerült beszerezni?! Mert a bemutató alapján érdekelne.
No other way but down!
10961 levél
Válasz 11.03.16. 12:46 #3756
Lacko
Egy pár éve már fent van a vinyómon, de még nem volt lelkierőm megnézni. Bele-belenéztem annak idején és hát attól a pár másodperctől is elment az életkedvem.
De ez nem negatív kritika volt, csak egyszerűen konstatáltam, hogy én tudok róla, csak még félek tőle.
1560 levél
Válasz 11.03.16. 11:42 #3755
Retee
Savior (IMDB 7.1)

trailer
Véletlenül akadtam erre a filmre, mert anno nem hozták be hazánkba - sejtem miért. A sztori a Jugó háborúban játszódik, Dennis Quaid főszereplésével, de mellette rengeteg szerb is szerepet kapott. Talán ez az a film, ami a legkeményebben mutatja be az időnként népirtásba átforduló háborút. Ami meglepő, elindul az egész, 5 percig tart az amcsi szál, ahol a jól ismert hálivúdi klisék, képek, kameraállások jönnek. Aztán vége. Hirtelen váltás és az egész átmegy hangulatban, külsőben is teljesen másba.
A sztori erős, de néhol iszonyatosan brutális. És brutális alatt nem az emberek lelövését értem, mert azt már mindenki "megszokta".
A szereplőket szépen eltalálták, Quaid pl. nagyon jól alakítja a hallgatag, befelé forduló (szerbeknek dolgozó) zsoldost.
Akit érdekel a téma és néhány jelenethez gyomra is van, annak ajánlom.
10961 levél
Válasz 11.01.17. 12:38 #3754
Lacko
36 hours

Egy 50-es évek beli, fekete-fehér film (mondhatni thriller, de persze csak nagyon retro értelemben). A sztori is nagyon jó volt: anélkül, hogy lelőném a végét, a sztori eleje, hogy a németek úgy akarják kiszedni a Partraszállás helyét, idejét és egyéb részleteket egy elfogott amcsi hirszerző tiszttől, hogy elhitetik vele, hogy amnéziát szenvedett és már 1950-et írnak és egy Németországi amerikai kórházban van és a gyógyulása érdekében fel kell elevenitenie minden részletet az utolsó emlékéről (ami ugye a Normandiáról szóló értekezlet volt.)
Azon túl, hogy mese és millió dologba bele lehetne kötni, nekem nagyon tetszett a film. Érdekes, hogy még sosem hallottam róla. Ezért is gondoltam, hogy megosztom veletek. Sajnos magyar feliratot nem találtam, de azért a lényeg átjött gyenge angoltudásom ellenére is.
10961 levél
Válasz 10.12.26. 19:30 #3753
Lacko
Franco, miutan gyozott, nagyon vigyazott a fuggetlensegre, mert - lehet nacizni, de igazi hazafi volt - tudta, hogy orszaga teljesen kiverzett a polg.haboruban es nem csak vonakodott, meg taktikazott, hanem hatarozottan elutasitotta Hitlert, még akkor is, amikor a gyozelmeit aratta.
Titokban sem tamogatta a nemeteket, mert nem akart semmilyen balhet az angolokkal. Igazabol tenyleg csak az orszagat vedte, de szemely szerint is megterult a befektetese, hisz mig a tobbi jobber diktatort kivegeztek, az o hatalma a 70es evek kozepeig tartott. Es allitolag a legjobbkor halt meg, hisz addig a diktatura tett jot a gazdasagnak, de pont akkor jott el az ideje egy liberalis gazdasagnak.
4293 levél
Válasz 10.12.26. 17:20 #3752
KoKo
A dupla lemezes kiadáson van egy film, ami bemutatja hogyan készült a mozi, nem véletlen az hogy a film, és a látvány ma is megállja a helyét, mivel modelleket használtak a medencés részeknél, illetve megépítették a hajó belsejét amit el tudtak árasztani, illetve mozgatni lehetett, nem gagyi cgit használtak, ami szerencsére akkor még nem is volt. Szóval máig az egyik legjobb, ha nem a legjobb tengeralattjárós film, kár hogy nem nagyon készülnek új filmek a témában, pedig az utolsó ilyen film a K-19 is nagyon jó lett.

Spanyolok meg gondolom nem akarták nyiltan felvállalni a németek támogatását.
No other way but down!
16989 levél
Válasz 10.12.26. 16:27 #3751
KisCsirkee
Sehol máshol nem érdekel senkit, így ide írom:

Das Boot - A tenegralattjáró (Rendezői változat):

Nem szeretem a hosszú filmeket, és pláne nem szeretem a rendezői változatokat, de mindenki annyira ajánlotta a hosszabb, 200 perces verziót, hogy amikor az ajándékvásárlás közben megpillantottam az akciós kosárban potom 900Ft-ért, nem hagyhattam ott. (Annak ellenére, hogy megvan a sima kiadása is.)

Meg kell mondjam, hatalmasat csalódtam pozitív irányban. Az új jelenetekkel a film nem lett rosszabb, sem vontatottabb! Sőt! Még talán jobb is! A közel 3,5 óra pillanatok alatt elrepült, én pedig (hiába láttam már a filmet) az ujjamat is lerágtam amikor repültek a mélytengeri töltetek és ömlött a víz az U-Bootba, vagy amikor a tengerfenék közelében, majd 300 méterrel a víz alatt rekednek. (Holott a hajójuk hivatalosan is 90 méterre van hitelesítve!)

Maga a tengeralattjárós élet bemutatása is! Azon a szűk helyen összepréselve él 50 ember, hónapokon át, biztos baromi durva lehetett! A mai atom-tengeralattjárók meg maguk lehetnek az 5*-s Grand Hotelek a német hajókhoz képest! A filmnek pedig technikailag sincs szégyenkezni valója! Én elhiszem, hogy egy U-Boot bizony úgy nézett ki, ahogy azt a fimben láttuk! Baromi látványos az egész!

A film vége pedig még mindig megrendít. Látván szegény szerencsétleneket, akik hónapokig hánykolódtak a tengeren, mindennek kitéve, majd amikor hazaérnek nem várja őket más, csak brit vadászbombázók. Baromi lehangoló látni, ahogy elsüllyed szegény U-96!


Viszont lenne egy kérdésem, mert nem értem: Miért kellett belopakodniuk Spanyolországba? Miért kellett becsempészni a torpedókat, vagy miért kellett volna kicsempészni a haditudósítót és a Főnököt az országból? Tudtommal ámbár Spanyolország semleges volt, nem volt bajuk a nácikkal, hiszen a Spanyol polgárháborúban bőségesen kivették a részüket Franco oldalán!
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
12857 levél
Válasz 10.12.26. 12:24 #3750
konrad
Sok visszás dolgot éreztem én is a filmben. A lövéseknél nekem is az volt az érzésem, hogy a hegyekkel harcolnak, csak a fákat lövik, mintha ezek a talibánok olyan láthatatlan ellenségek lettek volna.

Álságosnak találtam viszont azt, amikor "sári" alkalmával minduntalanul az út megépítésével próbálták a falusiakat meggyőzni vagy az amikor jött az ezredesük és ígért fűt-fát, csak hogy infokat adjanak át!

Amit már írtam: valahogy ezeknek a jenkiknek - beleértve a politikusokat is - nem jön át az, hogy ezeket a mélyszegénységben élő embereket "nem lehet kimozdítani" a világukból, nekik a civilizáció egyet jelent azzal a világgal amelyben élnek. Ráadásul a filmből sokszor lejött, hogy bizony bizony hódítóknak tartják az ottani katonákat, ha kell "összezárnak" és feltételezem, hogy sokszor falaznak a táliboknak is. Ostoba az ember: nem tanul soha, ostobák, mert nem tanultak a 80-as évek eleji orosz-afgán balhéból...

Ettől függetlenül - önmagában nézve az alkotást - szerintem nagyon jó és tanulságos film!

10961 levél
Válasz 10.12.25. 19:51 #3749
Lacko
Nemrég én is láttam a filmet.
Nekem egyszerre tetszett és nem. Ráadásul - ami elég furcsa - ugyan amiatt tetszett és nem tetszett egyszerre:
- sose látjuk, hogy kire lőnek. Elég furcsa, hogy egy mai fos kamerával is lehet 99x zoomot nyomni. Mi akadályozta meg a profikat abban, hogy lefilmezzék a célpontokat. Tippem: nem volt ott senki és a katonák se látták a célt, csak lőttek, mert be voltak fosva.
- egyszer lehetett látni a célpontokat. Utólag holtan: na azok civilek voltak.
- a szereplők annyira valóságosak és annyira távol állnak a holywood jenki katonáitól, hogy hozzájuk képest egy magyar tartalékos (igen azok a képen, akiken a múltkor röhögtünk) vérszomjasabb harcosoknak tűnnek. Totál kis betojt, nagyon-nagyon butus gyerekek ők. Persze van ez a videójáték effekt, hogy lőnek mindenre ami mozog, de azontúl elég bénák.
- a tehén dolog: először röhögnek rajta. aztán azt mondják, hogy nekiment a szögesdrótnak és kegyelemből lőtték le. végül látjuk, hogy egyszerűen csak megéheztek, lelőtték a tehenet, hogy beefstekezhessenek egyet. Tehát állati parasztok voltak. Oké, értem én, hogy háború van és még mindig ezerszer jobb ez, mintha megerőszakolták volna a falu összes lányát, de azért akkor is egy vérparaszt dolog volt, főleg, hogy baromira letagadták az egészet és végül ki se fizették a parasztnak.
12857 levél
Válasz 10.12.25. 16:52 #3748
konrad
Restrepo (2010)

Döbbenetes dokumentarista film két újságíró sráctól, akik 2007 nyarán egy Afganisztánba tartó speciális lövész alakulattal elmentek kelet-Afganisztánba, hogy végigkísérjék az egység közel másfél éves küldetését.

Mindenhol ott jártak kamerájukkal, ahol a katonák: a harcok helyszínén a harcok közepette, az outpost-okon, a pihenőhelyeken, a szegény, leszakadt, lemaradt afgán falvakban, parancsnoki eligazításokon, egyszóval mindenhol és mindenkor, ami ma Afganisztánt jelenti az "egyszerű" amerikai katonának (és gyanítom más nemzetek katonáinak is!).

A feladat középpontjában egy Korengal nevezetű völgy áll: itt kell egy védelmi vonalat húzniuk a hegygerinceken, mivel tőlük 7-800 méterre az AAF (a tálibok egyik erősebb fegyveres szárnya) épített ki állásokat és folyamatos beszivárgásokkal gyengítik a jenkiket, megakadályozandó a völgyben kiépítésre kerülő műút létrejöttét.

Az outpost neve: "Restrepo". Restrepo az egységükben szolgált katona volt, akit a bevonulásuk első napjaiban, elsőként lőttek le. A harcálláspontot a srácról nevezték el.

Realista, megdöbbentő, valóságos dokufilm, amely végén továbbra is fennáll a kérdés: miért kell ott bármely nemzetnek is harcolnia? A jenkik ezzel "intézik" el ezt a kérdést: mert a hazájukat "szolgálják", közben maguk sem fogják fel, hogy nem fognak tudni áthatolni a helyiek több ezer éves vallási-hagyományi gondolkodásán - lehet ígérni bármilyen műutat, pénzt -, hiába működik együtt az egység századosa parancsnokként a helyi "sári"-val (faluközösségi gyűlés), a halál nem válogat...

Az egységet 2010 januárjában vonták vissza az olaszországi támaszpontjukra, 50 amerikai katonát hoztak vissza fekete zsákban! A nagy semmiért...

A film online megtekinthető!
12857 levél
Válasz 10.12.06. 20:10 #3747
konrad
Jönnek bazz!!! A kertemben már kivilágítottam a leszálló helyet, azt a keresztes szarságot... A feleségem hajnalonta őrt áll, hogy a láng el ne aludjék, amíg a kameradok ilyen messziről meg nem érkeznek! Csak az asszony meg ne fagyjon... Főleg ne karácsony előtt, mert lehet, hogy a három királyok jönnek és nem a bajtársak...azokon az ufobaszomságokon!

Egyébként mi van, ha kiderül, hogy Neil Armstrong a náci hordák parancsnoka, innen a Földről?! Obama a kardjába dől, amit még az ükfatertól örökölt a polgárháborúból...
5240 levél
Válasz 10.12.06. 17:09 #3746
Pras
TUDTAM! Mindig tudtam, hogy a Hold túloldalán csak erre a pillanatra várnak a nácik! Ki is teszem a tetőre a "Welcome"-feliratú lábtörlőmet.
Ó, te jó ég...
A "Kick some nazi ass"-hez meg már hozzá sem fűzök semmit.
DVCVNT VOLENTEM FATA, NOLENTEM TRAHVNT - Lucius Annaeus Seneca
16989 levél
Válasz 10.12.06. 13:46 #3745
KisCsirkee
Prfffff..... Jobb mint az Inglorious Basterds (amit én valójában szeretek) vagy a Nazi Zombies...
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
12857 levél
Válasz 10.12.06. 13:32 #3744
konrad
12857 levél
Válasz 10.11.23. 10:19 #3743
konrad
Nem baj! Ismétlés a tudás anyja!
10961 levél
Válasz 10.11.23. 09:37 #3742
Lacko
Köszönöm! Most már mindent értek.
Az a ciki, hogy közben felderengett bennem, hogy ezt már kérdeztem egyszer és akkor is megmagyaráztad. Bocs, de azt hiszem öregszem...
12857 levél
Válasz 10.11.23. 09:26 #3741
konrad
A filmet amúgy nem fogom megnézni, mert végtelenül irritál annak a kis hülye csajnak a stílusa és hangorgánuma.

Na ez telibetalált: majdnem hülyét kaptam a csaj hangjától, de az ostoba, felkészületlen, kérdezni nem tudásától még jobban!!! Amikor a film elején a neten (!) nézegetik, hogy kik lehetnének a lehetséges "célpontok", ilyenek mond: "Itt van Münich Ferenc... ő még élhet?, nem tudom, vagy nézzük azt a másikat..." ésatöbbi. Egy felkészületlen p.csa, akiről lerí, hogy életében egyetlenegy autentikus történelmi anyagot nem olvasott el! Igen, és még kérdezni sem tudott, pontosabban amikor Biszku már belekeveredett abba a válaszába - amelyet az a kérdés vagy inkább megállapítás előzött meg a csaj részéről, hogy a 80-as években sem lehetett gyülekezni pld. márc. 15-én -, nos akkor Biszku erőteljesen állította, hogy de lehetett és nem volt erőszak! Ahelyett, hogy a csaj ezt kész tényekkel cáfolta volna - pld. azzal, hogy '88 márciusában (is) Orbán Viktorékat úgy elverték a zsaruk, mint a dobot, sőt le is tartóztatták őket -, szóval ehelyett a csaj elkezdett maszatolni, meg ilyen ovis vitába belemenni, hogy igenis nem lehetett gyűlni és ezt szajkózta, ez volt az egyetlen "érve"... Kurva idegesítő volt, Biszku után a film második szégyene ez a csaj volt. Az utolsó 5-10 percet már én sem néztem meg, mert nem bírtam tovább...

A hadrendi felosztásról (a klasszikust írom):

egyes harcos > raj > szakasz > század > z.alj (battalion) > ezred (regiment) > dandár > hadosztály > hadtest > hadsereg > hadseregcsoport

Ha a matematikai halmazelméletet vesszük alapul, akkor persze: egy hadosztálynak vannak zászlóaljai, de a hadosztályt alkotó ezredeken belül! Ugyanakkor - és valószínüleg ez adhat félreértésre okot -, hogy egy-egy magasabb (ho., hdt.) parancsnokságnak lehetnek KÖZVETLEN alárendelt (mondjuk speciális) alakulatai, pld. műszaki, tüzér vagy híradó és ezek lehetnek jóval kisebb egységek (század vagy z.alj méretű)!

Például: egy gépesített hadtestnek/hadosztálynak - a méret és feladat-végrehajtás szempontjából - lehet, hogy elég egy közvetlenül neki alárendelt pld. híradó z.alj.

Az én időmben: a fehérvári parancsokságú 4. gépesített hadtestnek, majd későbbi nevén Szárazföldi Vezérkarnak - a harcoló csapatok vezetésére és kiszolgálására - "elég" volt a mi híradó ezredünk, nem kellett ehhez egy híradó hadosztály (ezutóbbi amúgy soha nem is létezett!)

Tehát: egy ezredet zászlóaljak, a zászlóaljakat pedig századok alkotják! (Ugyanakkor előfordulhatnak közvetlen századok, szakaszok (ellátó), amelyek közvetlenül az ezredparancsnokság alá vannak rendelve (lásd alább a híradóezred felépítését!). Csak képletesen - emlékezetből - leírom az akkori híradóezred felépítését (remélem már megváltozott a hadrendi tábla, nehogy "államtitkokat" fecsegjek ki!):

43. Híradóezred:

Parancsnokság
pk., pk.helyettes, törzsfőnök, logisztikai főnök
(Közvetlen pk-i alárendeltségben: kommendáns szakasz)

Ezredtörzs
>hadműveleti alo.
>személyügyi alo. (ennek voltam a vezetője)
>mozgósítási és hadkiegészítési részleg
>"T" iroda

Végrehajtó alegységek

> 1. Tábori Hírközpont z.alj
(5 vezetékes híradó századdal)
> 3. Mozgó Hírközpont z.alj
(3 relés híradó századdal+BTR-80 R-140, 142-es állomásokkal)

(a 2. tábori hírközpont z.alj "M" alegység, tehát csak éles mozgósításkor töltöttük volna fel, csak a mozgósítási állománytáblában szerepelt!)

>Területi Hírközpont
(fix bázison, a SZFVK és a hdm ügyeletes közvetlen kiszolgálója, faxok, táviratok, telexek kezelése, közvetlen kapcsolatban áll a MH Vezérkari Főnökségével)

Logisztikai alegységek

>ellátó század (hadtáp)
>javító és karbantartó század

Segélyhely

Nagyjából így festett az ezredünk 2000-ig, amely aztán 2001-től híradó- és vezetésbiztosító z.alj lett (4 századdal) közvetlenül a hdt-szintű Összhaderőnemi Parancsnokságnak (a SZFVK utódja) alárendelve, majd 2006-tól ismét ezreddé szervezték!


10961 levél
Válasz 10.11.23. 08:04 #3740
Lacko
A film készítői überpancserek és lúzerek és bénák meg minden (mandiner --> Reakció --> Utolsó Figyelmeztetés (ufi) --> Fidelitas) de azért elég rendesen belecsaptak a lecsóba és elég jól eltalálták a témát. A kommancsoknak színt kellett vallaniuk és le is tették a voksukat e KETTŐSMÉRCE mellett. Ha valaki nem volt kommunista, de kilencven éves, akkor annak börtönben kell megrohadnia a bűneiért. Ha azonban kommunista volt az illető, akkor meg "jaj mit bántjátok szegény bácsit".

Engem az egész ügyben a kettősmérce (azaz az igazságtalanság zavar). Másodsorban én azt gondolom, hogy a bűnösöknek mindig felelniük kell a bűneikért és nincs elévülés. És ha 102 éves bácsira rábizonyítják, hogy agyonvert egy zsidó gyereket 44-ben, akkor sitteljék le 10 évre (akkor is ha egy hónap múlva úgyis meghal), mert ez az IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS. De ne az alapján ítéljünk vagy ne ítéljünk el valakit, hogy MELYIK szar ideológia nevében gyilkolt.

A filmet amúgy nem fogom megnézni, mert végtelenül irritál annak a kis hülye csajnak a stílusa és hangorgánuma.

[és konrád, ezt nem neked vagy ellened írtam, mert úgyis tudod, hogy egyetértünk, hanem csak az írásodról jutott eszembe és jól felhúztam magam]

Inkább leírom, amit ma olvastam reggel a metrón (Bridge too far), hogy amikor a németek a végső elkeseredett rohamjaikat és tüzérségi csapásaikat mérték a hídnál lévő maroknyi angol csapatra (az egész ezred (dandár?)-ból már csak 13 fegyverforgató ember maradt, a többi sebesülten feküdt a pincékben), akkor az ezred tréfamestere a brutális tűzcsapásra utalva azt mondta a többieknek, hogy "ezek hozzánk vágnak mindent, csak a sparheltet nem". Ebben a pillanatban az egyik akna átszakította a pince plafonját és a lezúduló törmelékkel együtt beszakadt egy sparhelt is közéjük. Erre azt monda a fickó: sejtettem, hogy közel vannak a németek, de azt nem, hogy hallanak is minket.

Amúgy egy kis eligazítást kérnék regiment és battalion ügyben. Melyik az ezred? És mi a másik? Mert pl az 505.PIR-t azt legtöbbször 505. ejtőernyős ezred-nek fordítják (parachute infantry regiment). De a battalion-t is sokszor ezrednek fordítják. Mondjuk azt el tudom képzelni, hogy azért mert valamelyikre nincs magyar szó. De akkor még az is érdekelne, hogy ezek párhuzamosan léteznek vagy egymás alatt vannak? Szóval, hogy a hadosztálynak vannak battalion-jai és regimentjei? Vagy a regiment alatt van a battalion vagy fordítva? Nekem úgy tűnik, hogy ezek párhuzamosan vannak, csak mégis mást jelentenek, de mindkettő századokra bomlik.
12857 levél
Válasz 10.11.22. 20:10 #3739
konrad
"Őket oda citálják. Biszkut nem,"

Itt magyar bíróságra gondoltam, nem a Wiesenthal Központra...
12857 levél
Válasz 10.11.22. 20:08 #3738
konrad
Tudom, nem ide kívánkozik, de ma megnéztem a

Bűn és bűnhődés c., Biszku Béla elvtársról készült filmet...

Azontúl, hogy számadás nélkül egy ilyen hóhér még itt van közöttünk, azt mondom: hagyjuk a francba a közel 90 éves vérveres komcsit! (amellett, hogy a Wiesenthal Központ még mindig bíróság elé idéz ma 90 éves koncentrációs tábor-beli őröket, akik közvetve vagy közvetlenül szerepet játszottak zsidók megölésében, akiknél nehéz a bizonyítás, amellett, hogy bármiféle halált okozó tevékenységüket elítélem!) De. Őket oda citálják. Biszkut nem, aki alsó hangon 300 ember "face to face" felakasztásáért felel, Kádár és a ruszki genyók jóvoltából! Ám még ez sem érdekel (illetve csendes szomorúsággal igen), az már igen, hogy vénemberi hóbortjában - a film egyik epizódjában - keresztet vet a templomban, ahova a stáb beviszi!

Majd a riport során elmondja: "hogy amikor 30-án (október) bementek a Parlamentbe, akkor az egyik irodába Apró Antal (megj.:az egyik főhóhér) az egyik íróasztalon ülve "szalonnázott!!! Úgy döntöttek - (megj.: a komcsik) -, hogy ott alszanak az ország első épületében: mivel nem volt ágy, ezért letépték a bőrhuzatú ajtókat és azon aludtak, köpenyükkel takarózva..." (megj.: ahogy a ruszki hordától tanulták a "felszabadulás" után)...

Deák, Tisza, Bethlen, Teleki... szerintem forogtak a sírjukban! Nem tudok mit mondani. A lényeg: itt él közöttünk ez a pribék. Fónagy Jenő visszaemlékezése mindent elmond, de Wittner Mária visszaemlékezése is üt a filmben!

Amúgy a film készítői szerintem iszonyat pancserek, bár becsülöm a bátorságukat és a rafináltságukat...
10961 levél
Válasz 10.11.17. 14:20 #3737
Lacko
Még valamit szeretnék ajánlani neked és mindenkinek, akit érdekelnek ezek a csaták.

Van egy oldal - CivilWarAnimated - ahol ott vannak a híresebb polgárháborús csaták. Jobb oldalt van két doboz: Eastern Theater (keleti front - itt volt ugye a manassas meg Gettysburg és a Gods-ban lévő Friedricksburg is) meg a Western Theater. Ezek alatt a csaták. Ha elindítod az egyik csatát, akkor böngészőben (flash) elmagyarázza, elmutogatja a csatát. Nem kell félni az angol nyelvtől, mert mindig megmutat egy egységnyi időt (hónap, hét, perc...) és aztán megáll és vár, nyugodtan lassan el lehet olvasni a feliratokat és ha kell újra nézni az előző egységnyi időt vagy menni a következőre.

Hihetetlen, hogy egy ilyen animáció mennyivel jobban elmagyarázza egy csata lefolyását, mint 100 könyv! Én a Gods után is meg a Gettysburg után is megnéztem az ide vonatkozó csatákat és úgy sokkal jobban összeáll a kép, hogy mi is történt.

Pár éve már álmodozom arról hogy valami hasonlót kéne csinálni a magyar szabadságharc csatáival is. Ez a módszer, hogy vizuálisan megjelenítjük a csatákat, fantasztikusan jól átlátható és felfogható.
12857 levél
Válasz 10.11.17. 13:49 #3736
konrad
Tök örülök, hogy neked is kedvező benyomásod volt a filmről! Hosszúsága (3h 38m) miatt két etapban néztem végig, de még egyszer mondom: nagyon szívhez szólóak voltak a karakterek, főleg ez a Jackson tábornok, aki kiváltképp megmaradt bennem!

Mondjuk az a jelenet sem volt semmi, amikor Jeff Daniels színész - mint az egyik jenki z.alj parancsnoka - a csata előtt idézett egy irodalmi műből, amely Caesar Rubikon folyón történő átkelését és a Rómába bevonulását örökítette meg. Hogy tüzelte már a katonáit, fantasztikus volt hallgatni!

Lee tábornok benyögésein pedig behaltam: "Még szerencse, hogy ilyen szörnyű ez a háború! Még a végén megkedvelnénk...!"

Privát vélemény a fekete-kérdésről: szerintem a feketék sokkal jobban és megbecsültebbnek érezhették magukat egy egy vidéki gazdaságban, mint a "felszabadításuk" utáni világban. Kikerültek egy tök idegen közegbe és bizonyára az északi fehér ember is lenézte őket, mint ahogy ők állították a déliekről ugyanezt.

Ok! Megnézem ezeket a játékokat, amúgy is szeretem a körökre osztott stratégiákat!
10961 levél
Válasz 10.11.17. 08:33 #3735
Lacko
Nekem is nagy kedvencem. Ez egy trilógia része, aminek a másik része a Gettysburg, a harmadik meg nem készült el. Érdekesség, hogy míg a Gods később készült el, mint a Getty, mégis korábbi történéseket dolgoz fel.

Én ezen két film miatt és két PCs játék miatt kezdtem el foglalkozni az amerikai polgárháborúval és már rengeteg könyvet kiolvastam a témában. És én már - ellentétben konráddal - azon szégyenkezem, hogy többet tudok erről, mint a 48-as szabadságharcról.

Ami számomra a leg megdöbbentőbb volt a témában, hogy Magyarországon van egy mítosz - gondolom a komcsi történelemtanítás az oka - hogy ugye az észak-dél ellentét a rabszolgák miatt volt. Pedig nagy frászt! Ezt csak Mo-n tanítják így, se az usában se a világ többi részén nem tanítanak ilyen marhaságot. Teljesen egyértelműen gazdasági okai voltak. Pénz, pénz és sok pénz volt a tét. Például, hogy a déli feudalizmus nem vett fel kölcsönöket az északi bankoktól és ez nagyon zavarta az északi pénzügyi köröket, mert így nem tudták elvenni a földjeiket. Ezen kívül a délieket - jogosan - felbosszantotta, hogy az ő adójukból északon épült az infrastruktúra (vasút) és nem délen.

A négerek nem voltak tét. Rengeteg humánus déli ember volt, aki együtt élt a négerekkel és rengeteg fajgyűlölő északi volt, aki nem vette emberszámba a négereket. A Godsban is van az a jelenet, amikor a tábornok beszélget a néger szolgájával éjszaka a jövőről.

A másik, amit imádok a Polgárháborúban, hogy rengeteg fantasztikus sztori maradt fenn, amik ha nem is mind igazak, de nagyon szórakoztatóak. Például a Gods főszereplője - Stonewall Jackson tábornok - sokak szerint azért kapta a Stonewall (kőfal) melléknevet, mert - a film csúcspontjában megjelenített - Friedricksbug-i csatában kőfalként állt ellen a folyamatos északi rohamoknak.
Azonban más források úgy tudják, hogy egy korábbi csatában (ha jól emlékszem első Bull Run) kapta ez a nevét és nem pozitív jelző. Mikor rohamra kellett volna indítani csapatait, akkor ő állva maradt. És amikor két másik tábornok - akik megindították a rohamukat - kétségbeesve kérdezték, hogy hol van Jackson, akkor valaki azt válaszolta, hogy "áll, mint a kőfal".

Konrád, ha tetszett a hangulat, próbáld ki a Second Manassas c. játékot. Ez olyasmi, mint a Total War-ban a csata rész, csak sokkal bénább grafikával, de ez nem számít, mert a csata közben úgy belemelegedsz, hogy csak a hangulat marad és nem a látvány. Zseniális játék. Akárcsak az American Civil War, de ez már stratégia és körökre osztott, szóval nyugisabb.
12857 levél
Válasz 10.11.16. 21:56 #3734
konrad
Ja és bocsánat, lefelejtettem:

Trailer
12857 levél
Válasz 10.11.16. 21:25 #3733
konrad
Gods and Generals (2003)

Vajmi keveset tudok - szégyenszemre - az amerikai polgárháborúról, de ez a film... szóval odatett! Lehet, öregszem, lehet, az érzelmi pátosznak egyre jobban rabul esve egy két könnycseppet kimorzsolok magamból, nos ez a film rendesen megmozgatta a könnycsatornáimat!

Abban a korban játszódó filmekben megfér a pátosz, meggyőződésem. Mélyen vallásos emberek voltak az akkoriak, volt lovagiasság, háborúban is emberség.

A film az észak-déli balhé kezdetén játszódik, amikor a déliek - elég makacs módon - nem szerettek voltak egy tálból cseresznyézni az unionista Lincoln elnök politikájával és csapataival. Maryland, Virginia és Nyugat-Virginia a függetlenség mellett tört pálcát, igyekezvén megőrizni a saját, független politikai, társadalmi berendezkedésüket, mire észak "begurult"...

Ennél a pontnál kezdődik a történet, amikor 1861-ben Lee tábornokot "behívatja" Lincoln elnök megbízottja, miszerint felajánljanak neki egy vezérezredesi rendfokozatot, de az unionista csapatok élén vonuljon fel Virginia-ba, letörve a "lázadók" seregeit. Lee kerek-perec nemet mond: "Nekem Virgina a szülőföldem, csak nem gondolják, hogy saját szülőföldem ellen vonulok!" Egy állhatatos, elvei és érzelmei mentén szigorúan kitartó katona személyiségéről ad tanúbizonyságot.

Innen a film elkezd hömpölyögni: a déli szenátus megválasztja a déli csapatok parancsnokává Lee-t! Megismerhetjük a déli csapatok parancsnokait, kisebb vezetőit, tisztjeit, mindazt a folyamatot, amely a déli csapatok ellenállását bemutatja!

Lee tábornok nagyon nagyot alakít(Robert Duvall, akit amúgy is imádok), illetve a film lassan középpontba helyezi Jackson tábornok személyét, akit mély vallásosságával, családszeretetével és katonái mély tisztelőjével láthatunk. (Sok-sok érzelmi oldal-szállal, de ezt úgy gondolom elbírja a film, pont a korabelisége miatt! Ez nem 2. vh-ú!)

Végül is a film súlypontja a "chancellorville"-i csata, amelynek során a déliek - egy fondorlatos akcióval - meglepték a jenkiket, visszaszorítva őket Pennsylvania-ba, amely hadmozdulat a gettysburgi-csata előzménye volt.

A film eredeti helyszíneken - Maryland, Virginia, West-Virginia - játszódik, és leszámítva az érzelmes jeleneteket (mert ez a film és korszak elbírja), érdemes megnézni!

Ami még kuriózum: a film kezdetekor (feliratok, szereplők, stáb stb.), a háttérben több percen keresztül mindazon csapattestek zászlóit bemutatják, akik akkor és ott harcoltak... északiak, déliek!

PS.: Ha esetleg volt már szó a filmről itt, akkor bocs, én most jutottam hozzá!
12857 levél
Válasz 10.11.09. 15:13 #3732
konrad
Remélem, rákeresek, köszi!
10961 levél
Válasz 10.11.09. 11:08 #3731
Lacko
Ez az eredeti címe: Baader-Meinhof complex
Ez segít megtalálni?
12857 levél
Válasz 10.11.09. 11:01 #3730
konrad
Vhonnan le lehet kapni? Most utána olvastam, érdekelne engem is!
10961 levél
Válasz 10.11.09. 09:12 #3729
Lacko
OK. Akkor megnézem az eredetit is. (Mostanában úgyis nézegetek eredetiket - a Last man standinghez is megnéztem a Yojimbot.)
Én annak idején két dolog miatt néztem meg az újat, egyrészt mert azt lehetett leszedni, másrészt a tanítónőt játszó színésznő miatt. Nem egy szépség, de a Lola rent-ben zseniálisat alakított (azt a filmet is nagyon szeretem).


A német színésznőkről jutott eszembe - nem igazán ebbe a topikba tartozik, de a fő filmes topikban úgyse érdekelne senkit - láttátok már a Baader-Meinhof csoport c. filmet? Mindenképp ajánlom! Rohadt megrázó és felkavaró. Engem sokkolt. Utána csomót olvastam a 60-70-80-as évek RAF terroristáiról. És persze ezek alapvetően idióta, libsi, balos köcsögök voltak, de azért ez a film elég jól bemutatja az indítékokat is. (Mondjuk nekem a kedvenc íróm Heinrich Böll és az ő irásai is hatottak rám, amiből kiderül ezeknek a post-war fiataloknak az élete.) Egyrészt ugye - mint most nálunk - iszonyatosan gusztustalanul bentmaradtak a politikai és gazdasági hatalomban az ex-nácik. (mondjuk ott csak 3-ad és 4-ed vonalbeli nácik, itt meg 2-od vonalbeli komcsikból lehet politikus) Másrészt volt ugye a 68-as mozgalom nyugaton (ami azért elég sok mindenből tevődik össze. Igaz, hogy nagyrészt persze a jólét okozta unalomból áll, de van azért más aspektusa is.) Harmadrészt ezeket a szerencsétleneket lelkileg megnyomorította, hogy őket (akik vagy csecsemők voltak, vagy még meg sem születtek) megbélyegeztek a zsidók kiírtásával. (Ennek ékes példáját láttam a hétvégén egy másik terroristás filmben - Carlos - amikor a német, terrorista lány besokkol egy akció közben, amikor zsidókat kéne kivégeznie. Ugyanis ezek a 70-es évek terroristái eléggé összefonódtak: dél-amerikaiak, franciák, németek, palesztinok... (csomószor egymásért követtek el akciókat) de közben iszonyat más ideológiát vallottak. A Baader-Meinhofban is van egy rész, amikor a német fiatalokat egy palesztin kiképzőtáborban képzik ki és hát eldurvulnak az ellentétek, hisz a palesztin terroristák a korán szerint élnek, a német fiúk-lányok meg meztelenül mászkálnak fel-alá a táborban.

A filmben ez nem szerepel, de később olvastam, hogy a tök hivatalos német ügyészség a 70-es években(!!!) nem adta ki a hozzátartozóknak Ulrike Meinhof holttestét, hanem kisérleteket végeztek rajta (mint a nácik a táborokban), hogy kitaláljanak valami kémiai ellenszert a terrorizmus ellen.
12857 levél
Válasz 10.11.09. 08:50 #3728
konrad
Jajjj de imádom az ilyen átalakított tankokat!

Hát az a bukfencező jenki meg maga a közröhej...
16989 levél
Válasz 10.11.09. 07:19 #3727
KisCsirkee
Feltétlenül nézd meg az eredeti 1959-es filmet! Ez a valami még csak a nyomába sem ér az eredetinek, sőt! Annak van egy sármja, ahogy papírból csináltak Shermaneket, és törekedtek az élethűségre, míg itt bevontatnak egy (a feltöltő felvilágosított) svájci tankot, és le is rendezik, a következő jelenetben pedig már egy Sherman is feltűnik pedig. Az amerikaiak megformálása pedig valami gyalázat... A szövegeik és a hanglejtésük... Arról nem is beszélve, hogy szerintem az MG42-es simán átvágta volna a fát.
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
10961 levél
Válasz 10.11.09. 06:39 #3726
Lacko
Én csak a remaket lattam, de jo reg. Tudtam, hogy van eredeti is, de nem zavart. Valami rémlik, hogy taktikailag hulyeségek vannak benne, de én ugy emlekszem, hogy az egesz film tetszett. Meg arra is, hogy nyomaszto volt picit. Meg arra, hogy ha a film nem szepiti a valosagot, akkor a komcsik nalunk sokkal durvabb remuralmat fejlesztettek ki, mint a nacik ott. Azert eleg lazan kezeltek a helyiek a parttitkart.
16989 levél
Válasz 10.11.08. 21:20 #3725
KisCsirkee
A remake viszont így elnézve még csak a közelébe se ér az eredeti 1959-es filmnek. 9:35-nél figyeljétek a manővert! Azt hiszem ez bevett szokás lehetett a US Armynál...
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
16989 levél
Válasz 10.11.08. 21:01 #3724
KisCsirkee
Az még csak hagyján, de ennek van egy 2008-as remake-je!

Viszont teljesen egyet értek, itt is megvannak ugyanazok a túlzások, ahogy a Sherman tankok nem találnak bele a lövészgödörbe, de mégis. Ez egy olyan film, amit az ember nem lát sűrűn, mégis baromi megindító, hisz iskolás gyerekeket soroznak be egy puszta híd védelmére...
"Es rasseln die Ketten, es dröhnt der Motor, Panzer rollen in Afrika vor!"||| http://battlelog.battlefield.com/bf3/soldier/Szalami111/stats/226302379/ ||| =PPS=Szalami111
12857 levél
Válasz 10.11.08. 20:41 #3723
konrad
Már néhányan biztosan látták, de nekem tegnap sikerült megnéznem a Die brücke (A híd, 1959) című, fekete-fehér NSZK filmet!

Érdekes volt az az atmoszféra, amelyet a háború után 14 évvel megteremtett a film, hihető volt! Persze itt is voltak heroikus megőrülések a lövészgödörben, meg heroikus kamasz, aki egy szál Panzershrek-el (bocs kettővel) megállít két jenki tankot, heroikus kamaszok, akik megölik a saját idősebb bajtársaikat, miután azok hidat akarnak robbantani...stb.

Mégis felüdülés volt az elmúlt évek sok-sok jenki feldolgozása után (jenki szemszögből), méltóan kiegészítve pld. a Stalingrad című feldolgozást! Ez a film elég jól bemutatja a végóráiban - még - nyugodtan éldegélő német kisváros életét, a menekülő pártfunkcionáriusok hisztériáját, és a boldogan élő fiatal, iskolába járó kamaszokat, akiket hirtelen besoroznak! Egy híd védelmére...
10961 levél
Válasz 10.10.11. 12:26 #3722
Lacko
Vidd hírül a spártaiaknak

900Ft-os kiadás, úgyhogy eleve nem vártam sokat tőle, de most élem második gyerekkoromat és az összes ilyen régi háborús filmet megnézem.
Leszámítva, hogy az eredeti DVD lehalt a film közepén és le kellett grebbelnem az egészet, hogy megnézhessem: nekem tetszett.
Elég érdekes alakok voltak benne és furcsa volt a befejezése is.
Nem a hagyományos, amerikai katona klissék. Például nem volt egy normális se köztük. Pedig az ilyen filmekben legalább a főhős normális szokott lenni. (mondjuk főhős se nagyon volt)
És a témaválasztás is tetszett, mert ilyen pre-vietnámi filmet még egyáltalán nem láttam.
12857 levél
Válasz 10.10.05. 12:13 #3721
konrad
Jó film volt, anno megnéztem én is, főleg a romantikus szál maradt meg bennem, meg a szanaszét bombázott London... Damien Lewis pedig szerintem egy jó színész, láttam más filmekben is!
10961 levél
Válasz 10.10.05. 12:09 #3720
Lacko
Tegnap láttam egy olyan filmet, amiben Winters hadnagy játssza a gonoszt. Rohadt jól játszik a fickó, mert a joviális Winterst is tökéletesen alakította, meg ezt az ultrageci skótot is, aki nemcsakhogy elszereti a bajtársa nőjét, de amikor megtudja, hogy annak sikerült megszöknie a Colditzból, felnyomja őt a németeknek...

Mondjuk a film enyhén szánalmas (nemrég láttam egy doksi filmet a Colditzról és a szökésekről)... De azért egyszer nézhető volt és én főleg Winters miatt néztem meg.

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.