PC-n tér vissza Steve Jackson egyik legnagyobb sikere [hozzászólások]

Én imádtam a Kaland, Játék, Kockázat könyveket. Emlékszem, amikor hétvégén megláttam az első kettőt az újságos kirakatában, és írta, hogy "A főhős te vagy". Akkorra már kijött egy Robur melléklet (aki emlékszik rá, ez a Galaktika riválisa volt egy időben) és szerintem az a melléklet volt Magyarországon az első lapozgatós történet... Valami sci-fi, "A titokzatos zóna", amiből most csak a haláltapikra meg egy kis robotra emlékszem, és rövid kis sztorik voltak rengeteg-féle befejezéssel és pontszámmal a végén. Azt imádtam, emiatt nagyon izgatott lettem az újságosnál és azonnal rámozdultam a két könyvre.

Ezek a Halálllabirintus és a Tűzhegy varázslója voltak, máig a legcsodálatosabb élményeim a témában. Aztán jött a Tűzhegy varázslója és a Gyíkkirály szigete.... áh, gondtalan gyerekkor...

Én speciel nagyon bírtam Az országút harcosát... Talán mert az volt az első KJK könyvem. Illetve ha már megemlítetted, itt lehet jó néhány könyvet letölteni elektronikus formában.

Akkor én elég ügyes voltam ^^, mert abszolút csalás nélkül sikerült a végére érnem, a napok száma is kijött, a felszerelés is megvolt és a rejtvényeket is megoldottam. Viszont ez nyilván sokadik nekifutásra jött ki és sajnos bármennyire is sokfelé lehetett menni, ahhoz, hogy végig tud vinni, egyetlen lineáris út jelentett megoldást, amit persze ki kellett tapasztalni a sok-sok nekifutás során.

Kalandkönyvek esetén sosem csaltam, maximum olyan dolgokban, ahol mondjuk elágazásnál vagy egy döntésnél random választva valamit az azonnali halált jelentett, ilyenkor nyilván nem kezdtem elölről, hanem visszalapoztam és a másik úton folytattam. Vagy ha egy harc vagy szerencsepróba során nagyon szerencsétlen számokat dobtam, nyilván újradobtam és nem kezdtem elölről az egész könyvet pár hülyén kijött kockadobás miatt.

Ja, a képességekkel is csaltam. Úgy döntöttem, hogy én egy rendkívül tapasztalt paplovag vagyok és nem vonatkoznak rám a korlátok, hogy hány varázslatot meg fegyvert-páncélt vihetek magammal.

Tehát olyan 4-5 durva csalás mellett se sikerült befejeznem a könyvet.

Igen igen. Én az idővel alapból csaltam, mert az első elágazásnál én elmentem vaddisznóra vadászni az áruló nemes vára környékén, és valahogy úgy sose jött ki időre a vége, márpedig szerintem az ott kellett a befejezéshez. Aztán pedig a város után tettem egy szép kerülőt a törpe kovács felé, és ott volt minden, démonkutyák meg zombik által megszállt falu megmentése, meg valami boszorkányba is bele lehetett futni, szóval mire lekeveredtem a főszálra, megint elment vagy 2 fontos nap. Ezek után össze kellett volna szedni a létfontosságú sárkánydárdát, amit szintén csalva tudtam csak begyűjteni, mert valahogy nem találtam meg a számkódot a leágazáshoz. Tehát két durva csalás után még a várban is csalni kell, mert egyrészt van egy fejtörő amit asszem sosem fejtettem meg (lehet az is el van szúrva egyébként), és utána még szintén van valami számkód amit nem sikerült összeszedni.

Jah, a shamutantis széria volt ennek a vitathatatlan csúcsa. Emlékszem 1 napig magoltam a varázslatokat minden könyv előtt, mert le van benne írva, hogy nem szabad nyitogatni a varázskönyvet, és én hűen be akartam tartani mindent. Ennek következtében az összes varázslatot tudtam fejből és valóban valami nagytudású varázslónak képzelhettem magam, iszonyat jó hangulata volt. Mai napig hatással van rám főleg az első könyv, mert az még élményben is átélhető ha az ember kirándul például. Erdei ösvényen néha felnézek, hogy nem-e repked a fejem fölött egy kiéhezett manticore.

A Kaland, Játék, Kockázat sorozat és a világát leíró Titan a mai napig itt van a polcomon. Halállabirintus, Bajnokok próbája, Vértengerek, Tolvajok városa és persze a Sorcery quadrológia a nagy kedvencek, de szerettem mindegyiket (kivéve az Az országút harcosát, és a későbbi sci-fi témájúakat). Én azt se venném zokon, ha újra kiadnák a sorozatot, esetleg végre hiánytalanul. (Tudom, hogy rajongók scannelik, illetve fordítják és ingyen elérhetővé teszik a könyveket digitális formában, de szeretem, ha valami itt van, fizikailag is.)

"....money talks, and bullshit runs the marathon." /Chris Carter: Hunting Evil/

A magyar könyveknél volt két nagyon hangulatos és egyedi darab. Mark Evans: Riveti utcák, illetve szintén tőle a Sziklatorony.

Hangulatos leírások, valamint kockadobálás nélküli játék. Gyakorlatilag az aktuális fegyvereid/felszerelésed, valamint a harcokban szerzett tapasztalataid határozták meg minden egyes harc kimenetelét. (Nem csupán győzelem/halál opció volt, hanem változó volt, hogy milyen sérülésekkel juthatsz túl az egyes harcokon.)

Szerintem baromi jó volt mindkettő, csak arra kellett figyelni, hogy ne szabályosan játszd, mert ha ténylegesen felragasztgatod a matricákat a karakterlapodra, akkor csak egyszer tudod végigvinni a játékot. (Persze csak annyit kell tenned, hogy ragasztgatás nélkül csinálod végig, és akkor minden okés.)

Egyébként a Cherubionosokból szerintem is toronymagasan a Fenevad nyomában volt a messze leghangulatosabb.

Endure. In enduring, grow strong.

Nekem, ahogy írtam, kijött a végén a számkód, méghozzá a 6-os szám és annak vmilyen kombinációja rémlik. Lehetséges, hogy én már egy javított fordítású változattal játszottam, mert emlékszem, hogy mire végre megtaláltam a rejtvényt, egyértelmű volt, hogy milyen számot kell kapnom.

Én a magyar könyvek közül egyet játszottam végig, az rendkívül jó volt. Sajnos a címére már nem emlékszem, de egy sárkány legyőzése volt a cél, amihez páncélt és fegyvert kellett gyűjteni előtte. Lehetett menni egyébként közvetlenül a sárkány ellen már a könyv elején, de a kellékek nélkül nyilván nem volt esély ellene. Ami rémlik, hogy az elején volt egy rengeteg elágazással tarkított hegy, a tetején egy kastéllyal, aztán egy folyón kellett átkelni egy révész segítségével, aztán egy barlangban kellett tevékenykedni, aminek 2 fő elágazása volt. Aztán egy nagy mező következett és végül a sárkány. Nincs meg valakinek ez alapján a címe?

Egyébként a végén rendkívül leesett a színvonal a magyar könyveknél. Utolsó ilyen könyvem az A hit nevében volt, Victor Mannastól. Megdöbbentő hülyeségek tömkelege, pl. vártoronyban szaladok le a lépcsőn, és egyszer csak elém toppan egy barnamedve, és harc. Az első ilyen esetnél még azt hittem elírás, de tele van ilyenekkel, a legjobb paródiakönyv miközben komolynak szánták, én nem is tudom a kiadó ezt hogy képzelte. Na mindegy szóval nálam ez a könyv tette be végleg a kaput lapozgatós témában, nem is tudom mi lett a sorsa ennek a szériának.

gothmog

Köszi hogy leírtad, hogy nem én voltam a hülye, igazándiból annyira nagyra tartom a Démonlovagokat, hogy biztos voltam benne hogy elsiklottam valami metaforikus utalás felett, amiben ott a szám is. Egyébként rejtvény nélkül is iszonyat nehéz, tele van a vége 10-11-12-es ügyességű ellenséggel, aminek ráadásul néhol páncélja is akad ami miatt 1-et sebzünk, 2 helyett. Viszont tele van ötlettel, amit a korábbi könyvekben nem nagyon alkalmaztak (kivéve a shamutantis széria, mert az is egy reformkor volt ebben a témában).

A Skorpiók mocsara nekem lélektelen volt, bár annyiból tényleg a leghasználhatóbb, hogy teljesen be lehetett járni. Olyan ez mint a nyílt világú számítógépes játékok és a lineális különbsége, hogy az utóbbiban a történet az erős általában, az előbbi meg egy lélektelenebb homokozó.

A Cherubion sagából nekem a Fenevad nyomában a top, egyszerűen fantasztikus a sztori, és a karakter kibalanszolása. Futkosott a hideg a hátamon többször, sokkal sokkal jobban megírt lapozgatós könyv, mint a Livingstone-Jacksson könyvek 90%-a.

A Haláltalizmán sztori szempontjából szerintem is az egyik legjobb.

Hű, nekem ez a kedvenc ilyen könyvem volt és egyben ez volt a legutolsó kalandjátékkönyv, amit végigjátszottam, 13 éves voltam ekkor. Ezután már csak PC-n játszottam...

Visszatérve erre a könyvre, tényleg az egyik legösszetettebb kaland volt játékmenet szempontjából, a sereg-toborzós és nyílt csatás stratégiai rész egyedülálló volt benne, meg amit még írtál, az is, hogy időre ment és számolni kellett a napokat. Ugyanakkor tényleg kegyetlenül nehéz volt. Emlékszem, ebben a könyvben volt a végén olyan, hogy "ha tudod, hogy mit kell csinálni, tedd azt és lapozz oda, máskülönben megöl a fődémon a varázslatával és a kalandod véget ért ". Itt valóban nem lehetett csalni, de nekem végül összejött. Bár itt is azon múlt az egész, hogy merre mentél a térképen és mely helyeket látogattad meg. Emlékszem, itt volt a szógyűjtögetés, amikre aztán rájöttem, hogy visszafele kell olvasni őket. A legvégén sorra vette a könyv, melyik szerepel nálad és ezek fele esetén instant halál volt, a másik fele esetén meg akkor, ha nem szerepelt a szó. Elég nagy szopatás volt ez, főleg, hogy pl. az instant halál kategóriát jelentő Koliyg szót a legelején lehetett összeszedni,méghozzá elég könnyen és csak a legvégén kérdezett rá, így ha begyűjtötted és nem tudtad, hogy nem szabadott volna, voltaképp feleslegesen szenvedtél el a végégig. Vagy az Őgezstih szó, amit meg nagyon nehéz volt begyűjteni és mindenképp kellett a végjátékhoz. Ezek elég jól megmaradtak bennem.

Készülhetne egy ilyen játék a Tökéletlen Katona 1-2 könyvekből is, melyek nagyon jól kiparodizálták a Steve Jackson és Ian Livingstone könyveket. Úgy emlékszem, hogy még a megszerezhető pontokat is Jackson & Livingstone pontoknak hívták benne.

www.futu-retro.hu

Azért nem tudtad végigvinni, mert a magyarra fordításnál "elkallódott" némi információ. (Ahol az angolban a megfelelő részeknél kiolvasható volt egy-egy szám a szövegből, azt nem mindenhol fordították úgy, hogy a magyar verzióban is megjelenjen a szám.)

Hasonló volt a Pusztítás maszkjai is (ha jól emlékszem a címére), ahol az áruló nevében el volt rejtve a lapszám, de csak ha tudott az ember angolul, akkor jött rá. (Itt a fordító meghagyta az angol nevet, így legalább ki lehetett találni.)

Amúgy zsenge gyermekkorom (általános iskolás éveim) meghatározó élményei közé tartoztak az eredeti "Kaland Játék Kockázat" könyvek, de a már más néven futó sorozatban megjelenőket (Találkozás F.E.A.R.-rel, a Mélység rabszolgái stb.) is végigtoltam még középiskolás fejjel is. (Meg egy rakás Cherubionosat is.) Hiába játszottam akkor már valódi szerepjátékokkal, egy-egy gyengébben sikerült darab kivételével még mindig elsőrendű szórakozást jelentettek ezek a könyvecskék is

Máskülönben a legprofibb kötet szerintem a Skorpiók mocsara volt (amit egy másik Steve Jackson írt). Ebben többféle célt határozhattál meg magadnak, és teljesen szabadon (oda-vissza) lehetett közlekedni a terepen, plusz ha ügyesen rajzoltad a térképet, akkor játszva eltaláltál bárhova.

A klasszikus sorozatból - hangulatra - a kedvencem a Haláltalizmán volt. De a hírben emlegetett Sorcery sorozat is ott volt a szeren hangulat terén, csak a negyedik kötetet éreztem gyengének és kissé bugyutának az első három után.

Azután volt egy-két "rohadék" kötet is, amiket marha nehéz volt csalás nélkül végigvinni. Ilyen volt az Elátkozott ház vagy a varázsló kriptája.

Ma már valahol az egyik könyvespolcom hátsó sorában ücsörögnek, nem igazán veszem elő őket, de azért nagyon kedves emlék valamennyi

Endure. In enduring, grow strong.

Talán a legjobb könyvük egyébként a Démonlovagok. Ebben egy paplovagot alakítunk, válogathat varázsfegyverekből, papi varázslatokból, aztán meg kell akadályozni egy démonhadsereg kifejlődését. Egy hosszú utazás időre!, sereget lehet gyűjteni, ostrom van benne, nyílt mezei csata van benne, végül egy várban csapunk össze a főgonosszal és egy halom rejtvényen kell még átmenni. Ez az egyetlen könyv amit nem tudtam végigjátszani, mert még össze-vissza csalva se találtam meg a végén a szükséges számkódokat, tárgyakat, viszont élmény szempontjából hatalmas.

https://www.antikvarium.hu/foto/9284519-nagy.jpg

Jó de ezekben a könyves játékokban kénytelen volt az ember csalni, mert nem adtak lehetőséget korrigálásra, pl. a gyűrűket gyűjtögetős Halállabirintusban egyszerűen ha az elején rossz irányba indultál, akkor sansztalan volt összeszedni a 11 (vagy hány) gyűrűt. Meg alapesetben ha talált a karakter valami kelléket, akkor nem volt lehetősége bevizsgálni, mindent felhúzott magára, mindent megfogott, aztán utólag derült ki, hogy átkozott volt adott esetben és -2 ügyesség vagy insta halál.

Nem használtad a "nincs kocka, tehát örökélet" és az "egy ujj - két ujj - huszonegy ujj" cheateket, hogy mindig meghaltál? Ez utóbbi a Sorceryben azért ott van: ahogy néztem, korlátlanul (de legalábbis elég hosszan) vissza lehet menni, ha esetleg rontottál.

HATALMAS ÖTLET!
Nekem anno a Halállabirintus volt a kedvencem.
Már amennyire kedvencnek lehet nevezni, hogy mindig meghaltam. Emlékszem, 7-8 évesen még mamám olvasta nekem, én meg választottam az opciók közül. Olyan volt, mint egy interaktív film.

Gyerekkorom meghatározó játékkönyv-élménye volt, őszintén szólva még manapság is ha a budai hegyekben kirándulok, akkor a Shamutanti dombok között érzem magam, és várom mikor támadnak be az orkok. A Witcher 1 növényvilága volt az ami ezt még felül tudta írni, mivel azt szerintem részben a közép-európai növényvilágról mintázták, ezért egyszerűen egy magyarországi réten úgy éreztem magam, mint Geralttal mászkálva vidéken.Witcher 3-al még nem játszottam, kevés hozzá a gépem, de tartok tőle hogy az még hatványozottan hozzá ad ehhez az élményhez, szerintem aki Witcherekkel játszottt az egy nagyobb réten automatikusan keresi hol bukkan fel valami szörnypofa.