Watch Dogs 2
Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Háború, terrorizmus, béke

3313 levél
Válasz 01.09.13. 19:35 #284
Reapest
Hát igen, stratégiai szempontból egy aprócskát mi is fontosak vagyunk (ejtsd: Taszár), de azért nem kell paráznunk, a Malév gépeket sohasem töltik tele kerozinnal .
5959 levél
Válasz 01.09.13. 19:27 #283
Mephisto
Sajnos több mint 4700 az ez eltűntek száma a civilek közül. Erre rájön a 250 repülőgépen meghalt ember, 250 rendőr és tűzoltó, 2-300 Pentagon dolgozó és vagy 100, akik a kórházban vesztették életüket. Ez összesen kb. 5600 fő, és ez nagyon brutális. A Pentgaon dolgozóin kívül mind civilek az áldozatok, így ezt nem lehet háborúnak nevezni. A Háború katonai célpontok ellen megy, habár ismerjük Nagasaki és Hirosima történetét, ezek mamerikai kéz alatt pusztultak el (több mint százezren!!!)

Az a baj a Magyar állásfoglalással, hogy a NATO miatt muszály amerika mellé állni, sőt, ezt meg is tettük, azaz a terroristák szemében nem vagyunk náluk jobbak. pedig minket is negatívan érint a globalizáció, semmi közünk közel-kelethez, mégis mellettük vagyunk - én a független álláspontot részesítettem volna előnyben.




"A bölcselet csupán költészete azoknak, mikről még nincsen fogalmunk" M.I.
5959 levél
Válasz 01.09.13. 19:18 #282
Mephisto
Mi volt az akció célja?

Csak tippelni lehet, hogy mi célból történt.

Ha a szóban forgó sejk csinálta, akkor valószínüleg a közel kelet, és a legútobbi Dél-afrikai tárgyalások válsága miatt tette. Persze jóval előtte ki kellett tervelnie, de mivel ez kedden történt, így bármely kedden, akár két hónap múlva is megteheti, tehát ha nem így végződnek a tárgylások, akkor nem teszi meg.

Ha az amerikai globalizáció ellen ment (akkor érthető miért a WTC-t rombolták le) akkor viszont nem lehet a sejket okolni, ső, nagyon sok szervezet jöhet szóba. A globalizáció nekünk, Európának és Amerikának jó (meg Ausztráliának és kis gazdag országoknak), de senki másnak nem. Sajnos a gazdag országok és főleg amerika azért pazarol, mert pénzt von el közvetlenül vagy közvetetten a szegény országoktól, és ezt jogosan bírálhatták, de természetesen nem volt jogos a támadás.

ha amerika ellen irányult, akkor kiszálesedhet a kör, mivel történelemben is kell gondolkodni, akárkik voltak a gépeken terroristák, őket és a szervezeteket bármilyen nemzetíségű vagy ha tetszik bőrszínű (fehér/sárga/arab/fekete) csoport irányíthatta, csak fanatikus csoportot kell taláni. Viszont ha így van, akkor a sejk eltörlése ide vagy oda, az irányító megmarad
"A bölcselet csupán költészete azoknak, mikről még nincsen fogalmunk" M.I.
11784 levél
Válasz 01.09.13. 19:02 #281
Ghoost
Jol bvan de ahonann idéztünk ot ez volt.

most mi lesz akkor szeirntetek?
Azért akkor aza a sok géprablós film csak segített és vmit tettek az utasok.
3488 levél
Válasz 01.09.13. 18:57 #280
jatfield
Tök mindegy, ugyanazt jelenti, tehát még mindig nem igaz. Egymillió embert egymilliószor annyian siratnak, mint egy embert, ráadásul annyi ember halála egy egész népnek gyásznap, míg egy halála "csak" a családjának és ismerőseinek (kivéve az illusztris személyiségek), tehát több, mint egy milliószor akkora tragédia.
11784 levél
Válasz 01.09.13. 18:22 #279
Ghoost
"Egy halál tragédia egymillió statisztika"


Így lett volna te hülye.
Mondj már példát arra ahol olyan sokan meghaltak az Usa miatt.
Áltában háborús beavatkozás volt és azok úgyis kinyírták volna egymást is.
2580 levél
Válasz 01.09.13. 16:47 #278
AriAmi
hegbard : Hát elég nagy hülyeségeket beszélsz. Az Amcsiknak rengeteg büszkeségük van, és magasról leszarják, hogy hol van M.o.

Too late now : Hát, ezt honnan vetted? Sztem nem igaz.

Fireblade : Miért utálod az arabokat, ha szinte semmit nem tudsz róluk?
3488 levél
Válasz 01.09.13. 16:15 #277
jatfield
Fogjátok már fel, hogy USA=az USA népe. Egész egyszerűen logikai ellentmondáshoz vezet, ha valaki azt mondja, hogy az embereket sajnálja, de Amerikát nem. Valamelyik része ennek így hazugság.
A károkról: Pontosan az volt a célja az araboknak, amit elértek, hogy megmutassák, hogy sebezhető a nyugati civilizált országok mindegyike, és hogy van is aki megsebezze őket.
hegbard: Te tényleg nem tudod, mire büszke az amerikai nép? Talán ha körülnéznél...
Too late now: Én személyesen örülök, hogy nincs túl sok időd. Az idézeted pedig nem igaz.
Capali:Te is tudod, hogy Európában nagyon sokáig nem felejtettük volna el, és az USA is megemlékezett volna róla (nem mindenki hülye ott, a média a képükbe tolta volna). Minden fordítva lenne, először együtt sírnánk, aztán ők elfelejtenék, mi meg tovább sírnánk. Most ők fognak tovább sírni, és ez így is van rendjén.
Hofi Én meg gyűlölöm Csurkát, én is olvastam, amit mondott, és az általad idézett töredék tényleg igaz, az a baj, hogy ezt olyan jól vegyíti össze nem függő más igazságokkal és demagóg hazugságokkal, hogy attól felfordul az értelmes ember gyomra/agya.
20761 levél
Válasz 01.09.13. 14:46 #276
Eric
Hebgard:
Én nem alkottam ítéletet a te szellemi képességeidről, de ezek után miért ne:
Lehet, hogy én nem álltam sorba kétszer amikor az észt osztogatták, de szerintem te azt sem tudtad, hogy hol az a sor!!!!!
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
7034 levél
Válasz 01.09.13. 13:07 #275
Aruns
Ha lehet, azért ne általánosítsatok. Néhány tahó miatt nem kell az összes arabot anyázni (egy csomó tök jó nő is van ott)))
"War without fire is as worthless as sausages without mustard" Henry V
2 levél
Válasz 01.09.13. 13:03 #274
Too late now
Nos, nincs mostanában sok időm, de tízezer ember halála SEMMI. Persze, én is együttérzek mindenkivel, de ha elkezdjük számolni, hányan haltak meg a USA miatt, mindez SEMMI. Amúgy az ember a legundorítóbb férge a földnek. Sírsz, ha meghal egy ember, és továbblapozol az újságban, ha meghal egymillió.

"Egy halála tragédia. Egy millió halála statisztika."

Lehet találgatni, kitől idéztem...
1531 levél
Válasz 01.09.13. 11:23 #273
Hofi
Nekem az tetszett igazán amikor először láttam a tévében az "America Under Attack" című szöveget! Azt hittem egy újabb játékprogram
92 levél
Válasz 01.09.13. 11:06 #272
Fireblade
Én annak örülnék a legjobban ha mihamarabb kiderülne hogy ki követte el ezt a terror támadást és melyik ország rejtegette az ilyen terroristákat, és azt az országot letörölni a térképről!
Utálom az arab népeket!

887 levél
Válasz 01.09.13. 11:05 #271
Capali
ez az egész terrortámadás teljesen esztelen volt. az amerikai gazdaság, politika, hadigépezet ami ellen irányult volna teljesen érintetlen maradt. itt csak szerencsétlen, vétlen emberek haltak meg.
az ország több mint 99%-a sértetlen.
ebből látszik mennyire eszetlenek ezek a fanatikus hülye arabok.
egy ekkora államot nem lehet megbénítani egy ilyen merénylettel.
hegbardnak abban teljesen igaza van, hogy ha mondjuk Euróőában esetéeg Oroszországban történik egy ilyen dolog, fél nap múlva mindenki elfelejti.
azonban most a legerősebb kutya seggébe harapott egy bolha, tehát mindenki jajveszékel. nem hiszem, hogy további terrorcselekmények lennének a világon, mert most fokozott elllenőrzés, készültség van mindenütt. bármennyire eszetlenek ezek a terroristák, annyi gógyijuk csak van, hogy akkor csapnak le, amikor a legjobban nem számítanak rá. pont mint new yorkban.
sjanálom a szerencsétlen embereket, akik ott voltak. bármelyikünk bámészkodhatott volna ott túristaként.
ez egyszerűen tömeggyilkosság. tökénél fogva húznám fel aki csinálta, aztán hadd himbála az őszi szellő...
Rulez ! Kúl ! Fajin !
1531 levél
Válasz 01.09.13. 10:27 #270
Hofi
Ez tökéletesen igaz hegbard!
Az első számú gyanúsítottként Oszama Bin Laden-t veszik. Na most ő azt nyilatkozta, hogy neki semmi köze hozzá, biztos valami Amerikai csoport műve. Ezt nem hinném. Amúgy hülye ember az aki saját magát vádolja.
Csukának is igaza van (amúgy ki nem állhatom): Amerika: "az emberek kisebbik része ily mértékben dúskál a javakban és pazarol" Magyarul más államokat le se szarnak, pl. éheznek, nincs vízvezeték, nincs lakásuk. Szóval megérdemelte ezt Amerika, igaz nem az ÁRTATLAN emberek. Pl. az államfőknek, tőkéseknek, bankároknak kellett volna szerencsétlen emberek helyébe meghallniuk, persze ők mindíg védelmet élveznek. Szarni, hugyozni is testőrökkel mennek el.
1719 levél
Válasz 01.09.13. 10:23 #269
TheHolyOne
Szerintem Amerika megérdemelte, de az amerikai nép nem.
"Hear the call of the fallen ones, widom of those whose time has gone: Live your life bravely, my firstborn son, on battlefields fight, don't run!"
17778 levél
Válasz 01.09.13. 10:18 #268
MagicMoment
Végre megkapta a bu*i USA!!!
Bár sajnálom a sok áldozatot,de legalább az USA is sebezhető!
247 levél
Válasz 01.09.13. 09:58 #267
hegbard
de ez most már kezd egy kicsit gusztustalan lenni.európában sportesemények maradnak el,a tv.nem sugároz klippeket az amerikai sajnálatos események miatt.
ha nálunk történt volna mindez vagy valahol európában biztos vagyok benne hogy ott nem maradt volna el egyetlen nyüves baseball meccs sem.
az amik 70 %-a ugy tudja hogy európa az egy ország.azt sem tudják hol van magyarország.
csak azt nem tudom mire olyan fene nagy büszke az a nép.abban az országban ahol a 8 éves gyerekek pisztollyal járnak iskolába,ahol hetente van egy ámokfutó aki kiirtja a családját vagy a munkatársait.
európában azért ilyen iskola nem nagyon van.
http://s10.bitefight.hu/c.php?uid=41441
3488 levél
Válasz 01.09.13. 09:11 #266
jatfield
Hopp! A nagy a mellényük után lemaradt egy "?", így már egész mást jelent a mondat .
247 levél
Válasz 01.09.13. 09:09 #265
hegbard
barátom.még ha nincs is igy,hogy menőzésből szállt olyan alacsonyra ahova amugy sem szállhatott volna ott le,akkor is sok ember halálát okozta a hülyeségével.
gondolj bele egy forditott helyzetbe.mi lett volna ha egy olasz pilóta csinálja ugyanezt amerikában.kapott volna kint 200 évet mimimum.
én nem mondtam hogy vesszen az állam.senkinek nem kivánom a halálát.
barátom én senkit nem hülyéztem le mert akko azt irtam volna.viszont te sem tudsz olvasni.
irtam hogy van olyan eleme az atomnak ami 600 év alatt bomlik le.azért mert a japánok megtámadták pearl harbort nem kellet volna atombombát dobni rájuk.ennyi erővel most az amik végigbombázhatnák atommal az egész közelkeletet.
és ha tetszik ha nem az amik az erősebb állam jogán bombázgatnak.és az is úgy van hogy nagy a mellényük és a pofájuk.
még a legutolsó csöves is veri a mellét hogy ő amerikai.
http://s10.bitefight.hu/c.php?uid=41441
651 levél
Válasz 01.09.13. 09:01 #264
Kosh Naranek
Az egészből azt szűröm le, hogy az akciók nem az USA gazdasági megrendítése, hanem inkább jelképek (WTC-globalizáció, Pentagon-katonai hatalom) ellen irányultak. Ha a gazdaságot akarták volna megrengetni, sokkal inkább az Intel vagy a Microsoft székházat, esetleg a Silicon Valleyt kellett volna célba venniük. Ez egy társadalmi szintű demoralizálás (ebből a szempontból tényleg háború, hisz a lakosság demoralizálása is ide tartozik, csak itt nem röplapokat szórtak, hanem Boingeket). Az amerikaiak itt csak a legfontosabb dolgokba vetett hitüket veszítették el (az ország kül és belbiztonsága-CIA,FBI, sérthetetlenség-haderő). Egy darabig az arabok nem fognak se túrista vízumot, se letelepedési engedélyt,( megkockáztataom politikai menedékjogot sem) kapni az USA-ban.
3488 levél
Válasz 01.09.13. 07:36 #263
jatfield
Te ott voltál a helikopteren, amikor a baleset történt? Komolyan gondolod, hogy veszélybe sodorta az ártatlanokat, csak hogy "menőzzön"? Mint lejjeb is említettem, semmi alapod arra, hogy mások intelligenciáját becsméreld.
3488 levél
Válasz 01.09.13. 07:34 #262
jatfield
Szerinted egy állam mitől állam, ha nem a polgáraitól? Ha az állam vesszen, vesszenek a polgárai is, gondolkozz el ezen, mielőtt bárkit lehülyézel.
Az arab konfliktus fejtegetése előtt pedig gondolkozz el az ok-okozati összefüggéseken. Az arabok terrorizálnak mert az amik bombáztak, mert...? Csak úgy lebombáznak egy országot, mert "nagy a mellényük".
Én viszont védem az arabokat, nem lehetnek kollektívan felelősök és pont. A nuzkleáris sugárzásnak pedig több is kell, mint 60 év, de mint mondtam, akkor az USA hadban állt Japánnal, de most Oszama bin Laden, vagy akárki is csinálta nem áll hadban az amikkal. És egyébként is akkor a Japánok kezdték, tehát a te logikád szerint a Japánok megérdemelték az atomot, mert a nagy mellényükkel megtámadták Pearl Harbort...
Végül pedig, engedd meg, hogy én/mi sajnáljam/juk őket. Mindenkinek megvannak a maga szemétségei de ezért nem lehet generációkra és kollektívan elátkozni egy népet.
247 levél
Válasz 01.09.13. 06:10 #261
hegbard
barátom te biztos nem álltál kétszer sorba amikor azt észt osztogatták......
oda van irva mire példa.az amerikai gőgre,nagymellényre,hogy "én vagyok az amerikai",arra példa hogy nekik mindent lehet......
soha nem kivántam a halálukat.
http://s10.bitefight.hu/c.php?uid=41441
20761 levél
Válasz 01.09.13. 01:36 #260
Eric
Tényleg nem jó példa!
Sőt azt sem tudom mire példa!
Mert, ha nem szimpik, akkor minden rendben, dögöljenek csak 10000 számra?
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
247 levél
Válasz 01.09.13. 00:26 #259
hegbard
most jutott eszembe az a tragédia amit egy amarikai pilóta okozott olaszországban.túl alacsonyan repült a gépével,vagánykodott hogy ő a fasza amerikai csávó,és elvágott egy sifelvonó drótkötelet.kb.20-an haltak meg és elintézték az amik azzal hogy otthon vonják felellőségre ,és meguszta a fickó egy ejnye-bejnyével!!!!!!!!vérlázitó ez az amerikai arrogancia!!
tudom ennek semmi köze ehhez a témához ,de mégis jó példa hogy milyen jó csávók ezek az amik.....
http://s10.bitefight.hu/c.php?uid=41441
1803 levél
Válasz 01.09.13. 00:24 #258
Demeter
Igen ez is egy elékpzelehtő alternatíva. És még véletlenül sem szabad figyelmen kívül hagyni ezt lehetéges utópiát. Bár nagyon remélem, hogy ott a White House-ban nagyon "okos" emberek ülnek, kiknek nem remeg a kezük a ravaszon! Mert ez egy igencsak kiélezett krízishelyzet! Sajna már sokkal kevesebb miatt is robbantak ki háborúk szerte a világon.
És ha már egyszer megnyomták azt a "bizonyos" gombot, akkor onnantól kezdve már nincs visszaút....
".....örökké nem eshet...... "
247 levél
Válasz 01.09.13. 00:17 #257
hegbard
igen.ez elég aljas dolog ugy ahogy van.sok ártatlan civil halt meg akik azt sem tudják hogy vannak arabok is a világon.a sok szerencsétlen tűzoltó akik segiteni akartak embertársaikon.....borzasztó...
mondhatjátok rám hogy hülye vagyok de most amerikának nagyon meg kell gondolnia mit lép most mert ebből a helyzetből könnyen lehet egy világháború.....
http://s10.bitefight.hu/c.php?uid=41441
1803 levél
Válasz 01.09.13. 00:07 #256
Demeter
De azért ugye milyen furcsa, hogy ezidáig egyetlen egy terror szervezet sem válalta magára a merényletet???!! És miért nem?? Mert qurvára félnek a megtorlástól (ismerjük el jogosan)! Most nem kapkodnak, hogy hírdessék az "igét" azáltal, hogy teli torokból elismerik - mi voltunk -. Meglapulnak, vagy ha lehet szeintem megpróbálják másra kenni a dolgot. És sajna Amerika tehet amit akar (sajna) soha nem fogja tudni elfojtani a terrorizmus csíráját. Egyszerűen nem lehet, mert mindíg lesznek fanatista szervezetek akiknek a célja figyelemfelhívás, pánikkeltés, pusztítás stb.. és, hogy eme céljukat elérjék semmiféle eszköztől nem riadnak vissza. Lásd ezt a mostani kamikaze módszert!
".....örökké nem eshet...... "
247 levél
Válasz 01.09.13. 00:01 #255
hegbard
na azért úgy látom egy-két ember itt kapizsgálja az igazságot.pl.ackbar
én is a civileket sajnálom ,de magát az amerikai államot nem.
mit képzelnek magukról ezek a gyökér amerikaiak?már eleve ők irányitják a világot.
amerikának szerintetek mindent lehet?
ártatlan civileket bombázhatnak,nőket,gyerekeket irak-ban?ez már nem is hir a világsajtóban hogy "amerika bombázta irakot".azt sem tudják hogy hol van szaddam csak bombáznak össze-vissza.
ti mit tennétek az arabok helyében ilyen helyzetben amikor a családotokat állandóan az a veszély fenyegeti hogy lebombázzák?
és az amik ebben a században mennyi szemétséget követtek el?kezdve az atommal.
honnan vették a bátorságot hogy két várost 50-60-70 évre tönkrettek?az atomnak van olyan eleme ami 600 év alatt bomlik le!!
nem hiszem el hogy evvel nem voltak tisztában.
mielőtt bárki az anyukámat kezdené emlegetni leszögezném hogy teljes mértékben elutasitom a terrorizmust.és nem védem az arabokat sem.
nem vagyok oda értük.
de nem kéne őket annyira oda-vissza sajnálni.
megcsinálták ők is a maguk szemétségeit.
http://s10.bitefight.hu/c.php?uid=41441
20761 levél
Válasz 01.09.12. 23:58 #254
Eric
Mé' ki mondta, hogy odalőttek?
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
3313 levél
Válasz 01.09.12. 23:52 #253
Reapest
Ja! És a vadászgépek csak azért lőtek oda, hogy szellőzön a gép.
20761 levél
Válasz 01.09.12. 23:45 #252
Eric
ja! És a támadást a terroristák ellen azután határozták el, hogy mobilon értesültek az előző gépek katasztrófáiról és a terroristák vélhető hasonló szándékáról.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
20761 levél
Válasz 01.09.12. 23:42 #251
Eric
A CNN-en megjelent hírek szerint a 4. gépen a terroristákat megtámadták az utasok férfi tagjai és valószínű ennek következtében zuhant le a gép.
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
20761 levél
Válasz 01.09.12. 23:33 #250
Eric
Ackbar:
Kezd kavarogni a gyomrom...
"Dilisek ezek a rómaiak...!"
750 levél
Válasz 01.09.12. 22:17 #249
Ackbar Admiralis
Az áldozatokat akik ártatlanok voltak tényleg sajnálom.
De összességében az amerikai államot nem.
3488 levél
Válasz 01.09.12. 22:03 #248
jatfield
Pontosan tudom, hogy arra gondolsz, hogy:
"Azért az ártatlanokat álodzatokat nagyon sajnálom!!!!", de nem tudok vele mit kezdeni ilyen szövegkörnyezetben:
"Legalább most leszállnak egy kicsit a magas lóról!

Ez nevetséges, eddig minden konfligtusban csak a nagytesót játszották meg tették az agyukat hát itt van, pofájukat befoghatják
Amerika most kapott egy kis ízelítőt!
Remélem tanúltak belőle és visszafogják magukat!
most legalább megérzi milyen ha lövik az embert..
Ennyit az USA -ról..."
És ennyit rólad is, részemről a vita lezárva, mielőtt még elhányom magam.
750 levél
Válasz 01.09.12. 21:56 #247
Ackbar Admiralis
Olvasd el mégegyszer létszíves!

Meg nem egésszen volt jogos az az atombomba se ugyanis arról is szó volt hogy Japán melletti szigetre dobják megmutatni mekkora az erej. Valószínüleg akkor is bedobta volna a törölközőt Japán. vagy ha a város fölött robbantják fel 2km -re. Akkor is csak az iejedelm lett volna nem pedig 100 000 ember halála.
3488 levél
Válasz 01.09.12. 21:56 #246
jatfield
Bárki alatt nem akárkit értettem , hanem az átlagos embert, aki jön-megy az utcán, és nem azon agyal, hogyan irthatná embertársait. Az sem tartozik nálam a bárkibe, aki örül annak, hogy meghalnak embertársai...
2580 levél
Válasz 01.09.12. 21:54 #245
AriAmi
"...nem hiszem, hogy bárki is megérdemelné, hogy rázuhanjon egy repülő." - de, akik ezt csinálták, azok igen.
193 levél
Válasz 01.09.12. 21:53 #244
Jojo
Igazat adok Jatfield-nek!
Ezek akik ezt a szörnyűséget okozták arctalanul tették!
Az USA pedig háborúban állt japánnal.
Nem emlékszel Pearl Harborra?
3488 levél
Válasz 01.09.12. 21:49 #243
jatfield
Sajnos olvastam az egész hozzászólásodat, nem tudom mit akarsz igazolni a "második bekezdéssel". Nekem úgy tűnik, hogy repesel az örömtől, hogy meghalt vagy 20000 ember. Az USA pedig akkor "dobálódzott" atombombával, amikor háborúban állt azzal, akire dobta, itt pedig arról van szó, hogy teljesen váratlanul, minden előzetes jelzés nélkül lemészároltak egy csomó embert. Én ennek nem tudok örülni, és nem hiszem, hogy bárki is megérdemelné, hogy rázuhanjon egy repülő.
1531 levél
Válasz 01.09.12. 21:49 #242
Hofi
Biztos azért csinálták, mert az Amerikaiak annyi katasztrófa filmet csináltak már, hogy egyes fanatikusok azt gondolták most már jó lenne valamit élőben is látni Hát bejött!
Na legyünk komolyak
Szóval soha nem fogják tudni visszaszorítani a Terrorizmust, mert pl. hamis iratokkal, álruhában, megváltoztatva a külsejét (szakáll, paróka stb.) akárki felszállhat egy repülőgépre, és sokkal nagyobb károkat tudnak így okozni mintha bombákat robbantanának (ezt írja egy mai napilap).
Apám mindíg azt mondja, hogy ő soha nem fog repülőgépre ülni mert nincs alátámasztva
és ebben tökéletesen igazat adok neki. Az ember lehet, hogy életében először ül gépre és akkor is meghallhat (ilyen általában a szerencse).
750 levél
Válasz 01.09.12. 21:41 #241
Ackbar Admiralis
Jatfield -et megkérném hogy olvassa el figyelmesen a második bekezdést előző írásomban.

Arafatt azért remegett mert parkinzonos az pedig ilyen tünetekkel jár.

Ebben az esetben pedig az a nagy szám hogy ez az USA -ban történt. Mert szerintem Csecsenföldön Albániában vagy a kurdok közül is haltak meg ennyien. Csak azt nem lehet ekkora dobra verni. Meg amerika dobálódzott atombombával, most legalább megérzi milyen ha lövik az embert..
Ennyit az USA -ról...
11784 levél
Válasz 01.09.12. 21:40 #240
Ghoost
Irakra miért nem gondol senki????
2580 levél
Válasz 01.09.12. 21:37 #239
AriAmi
193 levél
Válasz 01.09.12. 21:36 #238
Jojo
Ennyire ezért nem!
Saját szememmel láttam ne hülyéskedj!
Arafat palesztin vezető, nem Oscar-díjas színész!
2580 levél
Válasz 01.09.12. 21:31 #237
AriAmi
De azért megjátszani magát gondolom ő is megtudja...
1531 levél
Válasz 01.09.12. 21:31 #236
Hofi
Azt mondják az Amerikaiak, hogy akik csinálták nem fogják megúszni! Csak az kérdés, hogy kik voltak! Nincsen egyértelmű gyanúsított. Csak feltételezik, hogy ki volt!
Általában sose az akire a gyanút terelik (jól bevált a krimikből). Ha úgy vesszük a Jugoszlávok is lehettek, az őket ért bombázásokért Amerika részéről! Szerintem egyértelműen olyan ország lehetett amelyikben még most is dúlnak kisseb fegyveres összecsapások.
193 levél
Válasz 01.09.12. 21:30 #235
Jojo
Arafat nem állhata dolgok mögött!
Láttam ahogy nyilatkozott.
Remegett minden még a szája is!

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.