25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Fradi

RASTA guy
#2671 RASTA guy [11867]
ő hiányzik a csapatból.

sakálemberek...

Válasz erre

RASTA guy
#2670 RASTA guy [11867]
a Honvéd ellen már egész jó volt Junior, védekezésben nem csinált hibát, annak ellenére, hogy tőle idegen poszton játszott (jobbhátvéd). a balhátvéd Sváb volt, aki az első félidőben jó volt, aztán vagy elfáradt, vagy nem tudom mi történt vele, de a második félidőben akkor mentek el mellette, amikor akartak. de vele elnézőbb vagyok, mert saját nevelés.

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: balays82 2011.08.15. 16:51
balays82
#2669 balays82 [14276]
Mondjuk tényleg az a baj, hogy semmilyen téren nincs választási lehetősége most a Fradinak, hihetetlen szűk a mozgástér, így például az edzők között sem nagyon lehet(ne) válogatni. Meg először még Pruknernek sem ártana lelépni, bár ahogyan hallom, a héten már tüntetést szerveznek ellenne. Egy Haladás elleni hétvégi buktát pedig már biztosan nem bírna ki. Nem is tudom, mi lenne jobb azon a meccsen, bár nyilván a győzelem, de valószínűleg attól még nem jönnének rendbe a dolgok.

RASTA guy: Igaz, hogy kezdetben sokat szidtuk, de el kell ismerni, hogy Junior pályán tanúsított mentalitásával nincs gond. Még mindig sokat hibázik, de küzdeni azt tud. Bár ez lenne a minimum mindenkitől.

Válasz erre

RASTA guy
#2668 RASTA guy [11867]
"aki átélte és tudja, h mi az a ERKÖLCS, mi az a ERŐ és mi az a EGYETÉRTÉS."

ennek csak akkor lenne igazán szerepe, ha a csapat saját nevelésű játékosokból, és nem zsoldosokból állna. amúgy Junior pl elsírta magát a Kispest elleni vereség után, szóval itt vannak, akik komolyan veszik.

oda kéne csapni az asztalra, és küzdeni kell, mint a Rákóczi a Videoton ellen. vagy mint az FFC a Vác ellen. ha már focizni nem tudunk.

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2011.08.15. 16:39
ufodani
#2667 ufodani [17696]
Azért gondolom, mivel láthatóan a pedagógusi módszerek kevesek ehhez a vegyes felvágott csapathoz. Persze igazad van amit mondasz. Valszeg anyázás folyt többek között az öltözőben. No de ha nem megy így akkor legyen egy olyan, aki átélte és tudja, h mi az a ERKÖLCS, mi az a ERŐ és mi az a EGYETÉRTÉS. Így gondolom és legyen akkor "diktatúra".

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: balays82 2011.08.15. 16:27
RASTA guy
#2666 RASTA guy [11867]
mert jelenleg nincs klubja. Szivicset pl. ki kéne vásárolni. a többiek meg nem nagyon vállalnák el.

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: balays82 2011.08.15. 16:27
balays82
#2665 balays82 [14276]
Pintér, Pintér. Mintha ő nem lett volna elzavarva annak idején, meg nem lett volna balhéktól hangos az öltöző az edzősködése alatt, mint ahogyan most is. Nem emlékeztek, hogy még nyilatkozatot is adtak ki ellene a játékosok? Akkor meg miért pont ő megint?

Válasz erre

ufodani
#2664 ufodani [17696]
Pruki a meccs elött azt merte mondani, h a Kispest a favorit.. Talán tudott vmit?.. nem kell itt levenni a játékosok válláról a terhet. Egyáltalán milyen terhet? OMG! Most akkor profik játszanak v pelusba fosósak. Borzalmasan szánalmas, már én szégyellem magam. Áá nem lehet ám beismerni v egyszerűen csak kijelenteni, h uraim én( Prukner ) ennyit tudok letenni az asztalra ezzel a kerettel ami keretért term én vok a felelős, hiszen én a tanár úr toboroztam nagy részét ide az üllőire. Aki úgy érzi, h jobban tudná csinálni, akkor jelentkezzen, és a vezetőség hozzájárulásával átadom a helyem, lemondok a szerződésben szereplő végkielégítés nagy részéről, mert kudarcot vallottam! Neem ! Már nincs türelem! Részemről ennyi volt, pedig én még toleráns is vagyok.
Prukner takarodj innen. És ha véres száj kell, akkor ala RASTA, jöjjön Pinyő!

Éés..csak a Fradi!

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

RASTA guy
#2663 RASTA guy [11867]
Pintér A. lesz a befutó szerintem

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: balays82 2011.08.14. 13:46
balays82
#2662 balays82 [14276]
Lehet, hogy a szerb mentalitás nem is ártana most az öltözőbe. Ő már többször ki is jelentette, hogy szívesen jönne. Reális alternatíva lenne Prukner helyett, mert bár sokan már Lipcseit ültetnék a padra, de az még korai lenne szerintem, meg egy ilyen kerettel nem valószínű, hogy meg tudna felelni a vele szemben támasztott elvárásoknak. Nyilasit is sokan akarják, de ő ennél könnyebb helyzetben sem vállalta az edzősködést, bolond lenne éppen most meggondolni magát.

Válasz erre

Előzmény: RASTA guy 2011.08.14. 11:48
RASTA guy
#2661 RASTA guy [11867]
Blikk megkérdezett 25 NB1-s edzőt, hogy lenne-e a Ferencváros trénere. 24-en gondolkodás nélkül azt válaszolták, hogy nem. Egyedül a Kecskemét edzője, Tomiszlav Szivics mondta, hogy "igen, boldogan”.

sakálemberek...

Válasz erre

RASTA guy
#2660 RASTA guy [11867]
mondjuk Ranilovic sorozatos baklövései inkább Kakas sara, de akkor már lehetne védetni Véghet

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2011.08.13. 23:37
balays82
#2659 balays82 [14276]
A Debrecen ellen mezőnyben egyenrangúak voltunk, kikaptunk 1:0-ra. A Pécs ellen végig megvolt a mezőnyfölény, helyzetek is voltak, kikaptunk 1:0-ra. A Honvéd ellen állítólag a védekezésre koncentrálva, taktikusan játszottunk, kikaptunk 1:0-ra. Bármit csinál ez a csapat, ugyanaz a vége. Kíváncsi vagyok, mikor volt utoljára több mint 300 perces gólcsend a csapat történetében, szerintem nem sűrűn fordult elő.

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2011.08.14. 00:07
Pyrogate
#2658 Pyrogate [21779]
én már a meccs 20. percétől tudtam, hogy akármeddig játszhatunk, itt nem lesz gól. Inkább menjünk fejetlenül a végzetünkbe, mint taktikusan kikapjunk 1-0ra

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Előzmény: balays82 2011.08.13. 23:45
balays82
#2657 balays82 [14276]
Én először akartam mondani valamit, de elment a kedvem. Ez a csapat annyira impotens, hogy maximum a 0:0-ás döntetlenre jó, de Ranilovic általában gondoskodik róla, hogy az se legyen meg. Prukner meg azzal kezdi a nyilatkozatát, hogy ez nem a magyarázkodás ideje, majd olyanokkal jön, hogy a meccs legnagyobb helyzetét mi hagytuk ki, ami mellesleg az egyetlen is volt, meg, hogy a sors most mindent elvesz, de majd egyszer úgyis visszaadja. Hol, az NB II-ben? Agyrém.

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2011.08.13. 23:37
Pyrogate
#2656 Pyrogate [21779]
Na, most mondjatok valamit. Én idén a Debrecen kivételével (amikor Erdélyben voltam) minden meccset a helyszínen tekintettem meg. Szerintetek megérte? Elmennek a faszomba most már. Amikor a gól után szólt a "prukner takarodj" megint volt egy kis ütésváltás két öreg között, mivel az egyik szerint nem az edző hibája, hogy a játékos nem képes gólt lőni. Akkor ki a faszomé? Ki hozta ide ezeket a senkiházikat? Én?

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Lovi Tommy
#2655 Lovi Tommy [8084]
Már meg se lepődöm ezen a gólon.

Válasz erre

ufodani
#2654 ufodani [17696]
Hmm..két állítás. Most mit gondoljon az ember gyereke. A legegyszerűbb azt mondani, h a kettő között van igazság. Bár vsz a szerződés körüli mizéria nyom inkább a latba.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

Előzmény: balays82 2011.08.12. 22:27
balays82
#2653 balays82 [14276]
Hazudoznak rólam – válaszol a kirúgott játékos

Válasz erre

RASTA guy
#2652 RASTA guy [11867]
egyébként el lehet arról gondolkodni, hogy Sisa miért száműzte Oláht a fakóba tavasszal. nem a teljesítménye miatt, mert elegendő mennyiségű gólt lőtt.

sakálemberek...

Válasz erre

balays82
#2651 balays82 [14276]
Ez meg a másik, sok az idegenlégiós, aztán még elvárják tőlük, hogy a három E szellemében, a hagyományok tisztelete miatt kevesebbért játszanak, mint amiben eredetileg megállapodtak. Miközben Lipcsei arról panaszkodik, hogy még az NB II-es keret fiatal, saját nevelésű játékosaiban sincs meg a Ferencváros iránti alázat. Irreális elvárások ezek, majd amikor nem teljesülnek, akkor az állítólag régóta létező, a csapatszellemet mérgező indokokat hoznak fel a két játékos eltávolítása mellett érvként. Ez így sántít. Azt is tudomásul kellene venni, hogy pénz nélkül, pusztán azzal, hogy minden mondatunkba belefűzzük a "három E" és a "hagyományok" kifejezést, még nem lesz megmentve a Fradi, ez így édeskevés.

Válasz erre

Előzmény: RASTA guy 2011.08.12. 10:11
RASTA guy
#2650 RASTA guy [11867]
"Egy kicsit túl sok lett a kaposvári játékos ebben a keretben, talán ez is a baj. "

úgy van, de nem csak a kaposvári lett sok, hanem a brazil is (Felix, Alison, Somália, ezeket nem kellett volna idehozni). a Nyíregyháza edzője nemrég azt mondta a kiesés után, hogy ott szúrták el, hogy 2-nél több szerbet igazoltak.

Varga Zolinak is volt probléma a klikkekkel, ha emlékeztek, de ő ezt úgy oldotta meg, Teleket, Simont, Limpergert elküldte, a maradékot pedig padoztatta.

egyébként nem értem, hogy mit akar Kubatov és Orosz, hogy akar a tavalyinál jobb eredményt elérni azzal, hogy csökkentik béreket. ezek nem saját nevelésű, vérbeli fradista játékosok, ezek légiósok, jószerivel csak a pénz mozgatja őket. Kubatov meg nem tudja, mi a dolga itt, politikusként idejött, de pénzt nem hoz, tanulhatna Torgyántól.

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: balays82 2011.08.12. 10:00
balays82
#2649 balays82 [14276]
Nem akarom felmenteni egyik játékost sem, de ezért ebből az egész történetből úgy tűnik, hogy Prukner nem tudja megfelelően kezelni a játékosokat. Már abban sem vagyok biztos, hogy szakmailag akkora ász, mint hittük, de mentálisan, vezetőként még kevésbé az. Egy edzőt ne lehessen kiröhögni, megalázni, vagy beszólni neki. Oké, hogy most lapátra lettek téve a renitensek, de ez már késő, idáig nem szabadott volna eljutni. A másik dolog pedig, hogy idejön Oláh, gyakorlatilag nem csinált még semmit, de máris ő a főnök az öltözőben? Régen ilyet nehéz lett volna elképzelni. Egy kicsit túl sok lett a kaposvári játékos ebben a keretben, talán ez is a baj.

Az új (kedvezőtlenebb) szerződés, illetve az elutasítás ténye pedig a vezetők szempontjából elég nagy folt a történetben, innentől kb. mindkét oldal meséjébe könnyen bele lehet kötni.

Holnap a Honvéd szinte biztosan szétszed minket, az mondjuk egy másik dolog, hogy ehhez a biztonság kedvéért fél millió forintot kell feldobni minden játékosnak, de ez legyen az ő gondjuk.

Válasz erre

Előzmény: RASTA guy 2011.08.12. 09:45
RASTA guy
#2648 RASTA guy [11867]
egyébként nem nagyon hihető, hogy Abdi és Andrezinho bomlasztják a csapatot, meg hogy nincs meg az EEE, mikor múlt pénteken még új szerződést kínáltunk nekik. itt inkább arról lehet szó, hogy nem írták alá (nem épp előnyös feltételekkel ment a szerződés, 33%-os fizetéscsökkentés), és ezért kerültek lapátra.

állítólag Oláh keresi a legtöbbet, jóval többet, mint Abdi, ez sem tetszik a játékosoknak.

az eddigi meccseken Oláhnak nem voltak hajlandóak passzolni Abdiék, a Pécs elleni meccsen Felixszel együtt ki is röhögték, mikor csúnyán mellélőtt.

André összebalhézott Pruknerrel a Debrecen elleni meccs után, amiért Prukner bezavarta az öltözőbe. ahogy néztem, Abdi lájkolgatja facebookon az olyan hozzászólásokat, hogy Prukner takarodjon.

teljes a káosz, állítólag Prukner is elvesztette a fonalat, le is nyilatkozta a SportTV-nek, hogy nem tudja, mikor tudják megoldani a problémát.

sakálemberek...

Válasz erre

RASTA guy
#2647 RASTA guy [11867]
egy biztos ezek után, ha nem kapunk ki Kispesten, az csak is a honvédosok tippmixelése miatt lesz. bár ahogy olvastam, Hemingway 500.000 ft prémiumot ad nekik, ha megvernek minket, szóval lehet, hogy az előbbivel sem kell számolni, kikapunk simán, és lehet, hogy Pruknert megbuktatják a fiaink, és valami nagy különbségű verés lesz a vége.

Pyro,

ezt én is olvastam, és egy olyan figura terjeszti ezeket, aki korábban kitalálta, hogy Tutorics Szabadkán magyar fiatalokat vert, illetve hogy Abdi azért ütötte meg Oláht, mert niggerezett, szóval óvatosan kell kezelni az ilyen "infókat".

sakálemberek...

Válasz erre

Pyrogate
#2646 Pyrogate [21779]
Állítólag most már két részre szakadt a csapat. "Prukneristák" azaz az ex-Kaposvár és a külföldiek+régi fradisták (ill. a fiatalok egy része).
A legnagyobb gecit meg Oláht tartják, mindenesetre a második csapatban többen vannak, szóval még lehet itt valami lázadás hamarosan. Jó kis meccs lesz

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2011.08.11. 17:55
ufodani
#2645 ufodani [17696]
Itt egyszerűen bűnbakkeresés folyt ezerrel. Sikerült is a szinte a 2 legjobbat kipattintani. Csak gratulálni tudok..

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

balays82
#2644 balays82 [14276]
Azért ezek érdekes mondatok. Egyik játékos esetében sem úgy tűnik, hogy nagyon le akartak lépni a csapattól.

Válasz erre

Előzmény: RASTA guy 2011.08.11. 14:53
RASTA guy
#2643 RASTA guy [11867]
faszbúkról:

Andrezinho

Friend, I have a contract until June 2012,
the President wants me to sign a new contract for 3 more years and want to reduce my salary from 6 to 4 000 euros.
so they are saying that I and Abdi, go out to disk, which are bad guys in history.
I respect and love the fans and the FTC, but the board does not respect nor recognize my work in the club.”


Abdi

“I am very sad and shocked about this decision! This is a great club and amazing fans. i am still contracted wit Fradi and hope to get on the pich as soon as possible”

sakálemberek...

Válasz erre

RASTA guy
#2642 RASTA guy [11867]
szerintem ingyen fognak elmenni, mint Tutorics, cserébe elengedik a tavalyi szezonról hátramaradt fizetésbeli elmaradásokat.

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: balays82 2011.08.11. 14:22
balays82
#2641 balays82 [14276]
Kiesés esetén sem kell prémiumot fizetni, ráadásul azt könnyebb is elérni, mint a 12. helyet, bár ha az Újpest és a ZTE továbbra is ilyen kiegyensúlyozottan fog teljesíteni, akkor nem biztos. Igaz, az UTE esetében már sikerült edzőt buktatni, nem csodálkoznék, ha hirtelen feljavulna a teljesítményük.
Arra ezért kíváncsi leszek, hogy mennyire kapkodnak majd olyan játékosok után más csapatok, akiket olyan címen árulnak, hogy éjszakai életet élnek, nem edzenek rendesen, beverik a csapattársuk orrát az öltözőben, meg bomlasztják a csapatszellemet. Nem kifejezetten árfelverő tulajdonságok ezek, ráadásul annyira jól ezért focizni sem tudnak.

Válasz erre

Előzmény: RASTA guy 2011.08.11. 13:54
RASTA guy
#2640 RASTA guy [11867]
az volt a gond, hogy ők focizni is tudnak, nem technikátlan, zongoracipelő játékosok, Pruki az olyanokat szereti (pl. Maróti, Morales, Junior), akik szaladgálnak összevissza. bár lehet, hogy az volt a probléma, hogy ezek ketten rossz mentalitású játékosok, akik bomlasztják a csapatszellemet, lázadoznak, nem akarták aláírni az új szerződést (EKHÓs rendszerre való áttérést), klikket alkottak az öltözőn belül (ezért írta Kubi az EEE-t)

de az is lehet, hogy az a cél, hogy a 12. helyen fejezzük be a bajnokságot, ez esetben nem kell prémiumot fizetni ugyanis.

legjobb esetben eladjuk őket, és még pénzt is kapunk értük. és akkor jöhet Lázok "topjátékos vagyok" Janika

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: balays82 2011.08.11. 13:48
balays82
#2639 balays82 [14276]
Örülnék, ha csak Abdi és Andrezinho nem értené meg a Ferencváros örök törvényét, de attól tartok, azok vannak kevesebben a Fradi körül, akik még értik. Jó dolog ez a csapaton belüli kiszavazósdi, látszik mennyire összetartó a keret, így aztán elvárható, hogy meghaljanak egymásért és a csapatért a pályán. Arra persze nyilván nincs ötlet, hogy ezt a két technikásnak mondható játékost hogyan pótolja a vezetőség, de nem is kell, így is nagyon erős a keret, Oláh, Felix és Somalia pedig lazán megoldja a góllövés feladatát elől. Esetleg szereznek még néhány 40 év fölötti kiégett, vagy visszavonult játékost, azok nem is kerülnek sokba. Mi lesz még itt?

Válasz erre

Előzmény: RASTA guy 2011.08.11. 12:49
RASTA guy
#2638 RASTA guy [11867]
Abdi és Andrezinho kikerült a keretből, minderről Kubatov Gábor nyilatkozott a Facebookon.
Nehéz döntést hozott tegnap az FTC labdarugó szakosztályának vezetősége. A csapat meghatározó játékosainak egyetértésével mától Liban Abdit, és Andrezinhot a csapat első keretétől felfüggesztette, egyúttal kérte az őket képviselő menedzsereket, hogy rövid időn belül keressenek nekik új csapatot.
A döntést nehezítette, hogy tehetséges, meccseket eldönteni tudó labdarúgókról van szó, akik azonban nem értették meg a Ferencváros örök törvényét, mely az erkölcs, erő, egyetértésen alapszik.

sakálemberek...

Válasz erre

Porker
#2637 Porker [8000]
Az biztos, hogy rosszul indul az idény, de azt azért nem felejtem el, hogy 2 éve a feljutás után (és ne mondja senki, hogy akkor még szoktatta magát a csapat az nb1-hez 3 év kihagyás után, mert ez a Ferencváros, nem egy fejutó Siófok vagy REAC) az első 10 fordulóban csak két meccset nyertünk meg.És ez a 10 forduló ugyebár októbert jelent (10. forduló volt az újpesti 2-1-es vereség), most pedig még csak 4 forduló ment le.Tehát ha a következő hat meccsen nyerünk kettőnél többet, máris jobb a szezonkezdet, mint 2 éve.Oké, akkor már a 2. fordulóban nyertünk az emlékezetes ZTE elleni visszatérésen, de nem hiszem, hogy fordulóról-fordulóra kéne elemezni, egy 10 meccs utáni statisztika viszont már sokat fog jelenteni.És a pénz akkor sem volt több, meg még kártya se volt.

Levágtunk egy disznót, de úgy tűnik, senki sem kér szalonnát. | 2004.03.27. - 2012.08.31.

Válasz erre

RASTA guy
#2636 RASTA guy [11867]
nem fog elmennni Prukner, mert nem mond le, ha Orosz kirúgja, akkor fizetni kéne 70 millió ft végkielégítést, és jelenleg még a tavalyi szezonból elmaradt prémiumokat sem fizette ki a focistáknak a Zrt, tehát ezt nem tudjuk megengedni.

egyébként a 70 nappal korábban ígért átvilágítás még mindig nincs meg.

a Zrt még mindig az Esplanade (Szászék) tulajdona.

sakálemberek...

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2011.08.09. 11:36
balays82
#2635 balays82 [14276]
Én sem értem a vele szemben tanúsított végtelen türelmet. Nem arról van szó, hogy volt egy rossz meccs a Pécs ellen, ahol semmi nem jött össze, ezért el kell őt zavarni, hanem arról, hogy az előző idény őszi szezonját leszámítva csak szenvedés folyik a pályán, esetleg néhány meccsen kijött a lépés, de máskor meg óriási zakókat kaptunk (Újpest, Videoton), vagy például a Siófok alázott folyamatosan.

A játékosállomány valóban nem nagy szám, ezt el kell ismerni, mostanában azt sem hangoztatják már, hogy az öltözőben nagy lenne az összhang, az Andrezinho eset fényében az is kétséges, hogy Pruknert mennyire tisztelik a játékosai, ráadásul pénz sem nagyon van (legalábbis ezt mondják). Akad tehát bőven nehezítő körülmény, de azért amikor ilyen rosszul mennek a dolgok, akkor valamit lépni szokott a vezetőség. Igaz, hogy még tart az átigazolási időszak, de nyilván nem lesz lecserélve a fél keret, így az edzőhöz lehet hozzányúlni. Régen ezt megtették sokkal kevesebbért is, most valamiért nem, közben pedig megy a magyarázkodás, most leginkább az, hogy az EL kudarc viselte meg a csapatot, de ez hosszútávon nem elfogadható indok.

Tavaly összejött egy harmadik hely, amihez óriási mázli és körbeverés kellett, mert azt nem lehet mondani, hogy folyamatos jó teljesítménnyel, sorozatos győzelmekkel sikerült megszerezni, hozzátéve, hogy a Paks beelőzött a végén, amire végképp nem lehetünk büszkék. Ez a dobogós helyezés látszólag mégis sok mindenkivel elhitette, hogy most már rendben vannak a dolgok, az új idényben akár a bajnoki címet is ki lehet tűzni célként. Ehhez képest nézzünk a tabellára. Hétvégén pedig megyünk a Honvédhoz, ami jelen állás szerint nagyon veszélyes kirándulás lesz. Egy újabb vereséget pedig már nehéz lesz megmagyarázni, bár eddig éppen a magyarázkodás ment a legjobban.

Válasz erre

Előzmény: Pyrogate 2011.08.09. 11:36
Pyrogate
#2634 Pyrogate [21779]
Vicces kis írás

Az egyik kommentelőnek van nagyon igaza: Prukner pár évvel ezelőtt már rég el lett volna küldve. A 3. hely után is (gondoljunk csak Nyilasira). Egy-két olyan meccs, amiket itt túlélt régen simán a vesztét okozta volna. Gelei a másodosztályban 1 vereség után mondott le! Hígul a tábor, és úgy látszik egyesek nagyon felejtenek és még "liberálisabb" tábort szeretnének. Ez azonban más világ...Pruknernek pedig viszlát. Köszönjük a 0-6-t!

Szenvedély nélkül a foci halott.

Válasz erre

Előzmény: balays82 2011.08.09. 10:58
balays82
#2633 balays82 [14276]
Kommentár nélkül:

B-Közép: Így nem szeretlek!

Válasz erre

ufodani
#2632 ufodani [17696]
Csak ismételni tudom a # 2628-osom második részét.
Ki fog itt gólt rúgni?? És ami még fontosabb, h mikor? Mi a faszért nő egy labdarúgó ilyen magasra ha képtelen fejelni.. Ki tud itt egy normális cselt létrehozni mondjuk Abdin kívül, aki viszont "percekig" kurogatja a labdát és csak utánna dobja be a közösbe. Ki fog itt fazont szabni és egyálltalán kinek? Ottenen kívül ki fog hátul szerelni és nem a templom tetejéről a forgó kakast lerúgni a helyéről? Csizi és főleg Balog pedig még ha tiltva is van, meccs elött kapjon be pár speedet, mert csak az nem kerüli meg őket aki a padon van.
Látom Krisztiánt már Prukner mester is a csüccseltette de semmi értelme nem volt a bejövetelének. Egyszerűen képességbeli(nem Krisztián) hiányosságok vannak. Hiába a Bközép nonstop bíztatása, sajnos ők nem tudják hozni a meccset. Ezen a Pécsen is tökre látszott a tudatosság, erőltették a test test ellenit és frissen haraptak. Mi csak zakatolunk, és hiába futunk le 3 maratont a 92 perc folyamán, ha nincs játék.
Prukner tanár úr. Mikor látunk labdarúgást az Üllőin?

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

RASTA guy
#2631 RASTA guy [11867]
ha Felix helyett Pölöskey játszik, nyerünk.

SPOILER
de tényleg.

ő legalább fejelni tud, ez a brazil dzsodó meg semmit a futáson kívül

sakálemberek...

Válasz erre

balays82
#2630 balays82 [14276]
Amíg minden helyzet kimarad, addig mindegy, mikor kapjuk, úgyis vereség lesz a vége. Szépen kezdődik ez a bajnokság, sajnos a Lokomotív Moszkva legyőzéséből nem lehet megélni.

Válasz erre

Előzmény: Lovi Tommy 2011.08.07. 17:46
Lovi Tommy
#2629 Lovi Tommy [8084]
Most kapcsoltam ki a tévét. miért mindig a végén kell gólt kapni?

Válasz erre

ufodani
#2628 ufodani [17696]
Prukner : Sajnos a végjátékban rosszul döntöttünk rendre. A legrosszabbkor kaptuk a gólt, ezután ki kellett nyílnunk, sajnos a Debrecen ezt ki tudta használni. Nehéz elviselnem, hogy állandóan pontrúgásokból kapunk gólokat.
De utálom ezt a sablont: a legrosszabkor kaptuk a gólt. Ennek a párja a legjobbkor kaptuk a gólt. Hát ilyen nincs is. Jókor-éppen időben-rosszkor-legrosszabkor. Mi a pöcsért kell ezt mindig ragozni. Bármilyen esetlen is néha a védelem de talán gólt is kéne rúgni. A végjátékban rosszul döntöttünk - mondja Prukner. Köszönöm ezt nem kellett volna hiszen én is láttam. Inkább az okokat kéne sorolni. Vagy ez nem publikus? És edzésen pedig minden oké? Ja kérem ellenfél nélkül a Nagymuterom is villogna..
Momentán tele van a pisilőm.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

RASTA guy
#2627 RASTA guy [11867]
Grúz és Otten maradhat. a többi ......

sakálemberek...

Válasz erre

ufodani
#2626 ufodani [17696]
Esz az ideg rendesen. Nemcsak feltétlenül a zakó miatt, hanem a mutatott "produkció" láttán. Egyszerűen nincs ötlet nincs fantázia nincs karmester. Amíg nincs passz kézség, amíg nincs normális szélsőjátékból adódó korrekt beadás, addig nyilvánvalóan játék sem lesz. Helyzet szinte alig.
Nem tartom világvégének ha debrecenben szopás van. De. Ahhoz, h lépést tudjunk tartani, illene lenne egy rangadót pölö ezt, minimum x-re lehozni, a győzelemről nem is beszélve.
Szeretném de nem látok semmi biztatót, pedig még a rózsaszín hemüvegemet is felvettem.
Krisztián(szegényt nem akarom bántani), de már nem első osztályú játékos, mint ahogy Csizma is ultra fos. Na jó nem sorolom, de ugrásszerű változásra van szükség, különben irány a nagy cél: kerüljünk hatba.
Hajrá Fradi, hajrá Zöldek!

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

balays82
#2625 balays82 [14276]
Fölösleges igazolás, nélküle is itt a vég(h). Oké, ez gyenge poén, de annyira nem, mint a ma nyújtott játék, ami ráadásul még sportszerűtlen is volt. Állítólag támadófocit adott elő a csapat, ehhez képest szerintem Oláh például a meccs nagy részét a kispadról nézte, más magyarázat nem nagyon van arra, hogy miért nem lehetett látni a pályán.

Nincs kedvem nevetni az Újpest szereplésén, ahhoz túlságosan közel vagyunk hozzájuk. Meddig tart még a türelem?

Válasz erre

Előzmény: ufodani 2011.07.31. 19:03
ufodani
#2624 ufodani [17696]
Bicsak. Végh Zoli aláírt. Most akkor ki lesz a kapusedző Kakas v ő.
Nem tudok mit mondani, mennyire van fizikálisan toppon. Mert h játékban nem az biztos.

Ja most látlak csak Rasta, még elötted írtam.

Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)

Válasz erre

RASTA guy
#2623 RASTA guy [11867]
A pepsifoci.hu információi szerint rutinos kapus leigazolását fontolgatja a Ferencváros. Úgy tudjuk, Végh Zoltán az Üllői útra igazolhat. A 40 éves kapus érdeklődésünkre megerősítette mindezt: az érintett elmondta, vélhetően nem csupán játékosa, de edzője is lesz az együttesnek, ahol az utánpótlásban fog majd dolgozni.

sakálemberek...

Válasz erre

RASTA guy
#2622 RASTA guy [11867]
Ranilovicsnak megköszönjük, jöhet Jova Levente.

sakálemberek...

Válasz erre

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.