Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Fórum

Nem számítástechnikai témák

»» Fradi

15992 levél
Válasz 14.07.10. 22:39 #4356
ufodani
A fejelő emberünk lesen volt így hát tényleg köszi.
Az akarással, a hajtással nem volt gond, csak hát ebből ugye nem lehet megélni/tjutni.

És igeen. Fantasztikus rajt egy nemzetközi kupában, mindkét magyar csapat veretlenül lépett a következő körbe. Mér neem ?
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
11867 levél
Válasz 14.07.10. 22:30 #4355
RASTA guy
igen, de még is nagyon szarul játszottak a Tirana ellen, idegenben a 80x. percig 2-1 volt oda, majd sikerült fordítani, hazai pályán 0-1. Havojic meg Gera talán tud majd hozzátenni, bár utóbbi 3-4 hét múlva tud csak pályára lépni. a horvátok ellen szerintem is kiesünk egyébként.

Besicset 4-5 millió euróért adjuk el bosnyák sajtóértesülés szerint, ebből 30% a klubé, ebből meg kéne venni Radót. de ha jól sejtem, ehelyett magánzsebbe vándorol majd ez az összeg.
sakálemberek...
14264 levél
Válasz 14.07.10. 22:27 #4354
balays82
Az egy kicsit jobb csapat volt ennél, de majd meglátjuk. Az a baj, hogy egy hét van csak a javulásra.

Egyébként a végén látszott, mennyire nagy most a csapategység, Csukics majdnem megverte Ugrait.

A második gól ismétlése alapján pedig megköszönhetjük, hogy a határbíró nem intette be a lest.
11867 levél
Válasz 14.07.10. 22:17 #4353
RASTA guy
apologist leszek: 10 éve a Tirana ellen sem ment jobban, majd a Sparta Prágát 120 percre kényszerítettük a visszavágón.
sakálemberek...
14264 levél
Válasz 14.07.10. 22:15 #4352
balays82
Kicsit kevés ez a rengeteg negatívum mellett. Úgy szeretnék most Gera fejébe látni, 10 év PL után szíven üthette, amit ma lát.
11867 levél
Válasz 14.07.10. 22:09 #4351
RASTA guy
egy pozitívumot találtam: QQQQQruzovics jól ad be.
sakálemberek...
14264 levél
Válasz 14.07.10. 22:08 #4350
balays82
Egri Viktor egy ideje már a Digi Sportnál van.

Meg is érdemelnénk a kiesést. Meg talán jobb is lenne, ha nem kellene a horvátok ellen játszani, mert abból még egy nagy égés is lehet így. Ez a Lauth is mehetne a pályáról egyenesen a repülőtérre. Nem mondta neki senki, hogy focizni hívták ide?
15992 levél
Válasz 14.07.10. 22:02 #4349
ufodani
Muhaha És pl Ő̶f̶e̶l̶s̶é̶g̶e̶ Egri Viktor? Novotnyhoz képest még ő is átéri a teljes hangskálát, pedig ez tőle nagy bravúr.

Na hát ez már átalakult egy ki-ki meccsé..mi van itt.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
14264 levél
Válasz 14.07.10. 21:55 #4348
balays82
Majd kipróbálom a gyereknél, úgyis vannak gondok ilyen téren.

Elvileg minden sztárkommentátor kint van a VB-n, nem maradt senki itthon.
15992 levél
Válasz 14.07.10. 21:51 #4347
ufodani
1in1-ben ugyanez van nálam is. Ezt a mese felolvasást este az (déd)unokájánál kéne, nála biztos célt érne mert percek alatt bealudna.
Van még vki az elfekvőben aki 'közvetíthetne'?
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
14264 levél
Válasz 14.07.10. 21:49 #4346
balays82
Az. A Sliema egy gólra a továbbjutástól. Sajnos nem tűnik teljesen kizártnak.
11867 levél
Válasz 14.07.10. 21:40 #4345
RASTA guy
faláb level 999
sakálemberek...
14264 levél
Válasz 14.07.10. 21:40 #4344
balays82
Szerintem inkább a felfüggesztett börtönbüntetése miatt tűnt el. Ahogyan a Fradi is el fog tűnni a Rijeka ellen az EL-ből, ha csak ennyit tud, amit most látunk. Nem elég, hogy unalmas a meccs, Novotny hangjától szó szerint el is aludtam az első félidő végén.
27765 levél
Válasz 14.07.10. 21:39 #4343
LordMatteo
Ebben inkább játszik szerepet a botrány a magánéletében, az ottani kritizálódás szerintem felsőbb engedéllyel ment...
A kibaszás társas játék, sose feledd.
15992 levél
Válasz 14.07.10. 20:46 #4342
ufodani
Nem mintha hiányozna(nekem), de hová tünt Knézy Hill Jenő? Esetleg mert kritikát, jogos kritikát mert megfogalmazni élőben már az utóbbi időben a válogatott közvetítéseinél, és ezért került a süllyesztőbe?
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
14264 levél
Válasz 14.07.10. 20:33 #4341
balays82
Jól értettem, hogy azt mondta, "köszöntőm a hallgatókat"? Hiába, a rutin. Vagy esetleg arra számítanak, hogy megint elmegy a kép menet közben, olyankor meg jól jön egy rádiós kommentátor.

szerk:

Ez a Dilaver ránézésre tiszta Besic 2.0.
15992 levél
Válasz 14.07.10. 20:28 #4340
ufodani
Novotny? Csak nem egy rádióközvetítés lesz a tv elött.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
14264 levél
Válasz 14.07.10. 19:57 #4339
balays82
Dibusz – Dilaver, Nalepa, Mateos, Bosnjak – Gyömbér, Busai – Somalia, Kukuruzovic, Ugrai – Lauth. Cs.: Jova, Bönig, Batik, Nagy, Csukics, Csilus, Böde

Hát nem tudom, valahogy nem érzem, hogy ez a csapat kitömi majd a máltaiakat. A kispad is nagyon rövid, Hajovics megint sehol, jó lenne tudni, mi van vele. De a lényeg, hogy valahogy jussunk tovább.
11867 levél
Válasz 14.07.10. 18:46 #4338
RASTA guy
bocs, elnéztem az előzményt.
sakálemberek...
14264 levél
Válasz 14.07.10. 18:17 #4337
balays82
Nem tudom, én Leonardóról beszéltem. Bayner amúgy nem akar itt maradni (nem érdekli őt a magyar bajnokság).
11867 levél
Válasz 14.07.10. 18:03 #4336
RASTA guy
Bajner kiemelkedett valaha is a magyar mezőnyből? nem emlékszem erre egyáltalán, középszerű játékos volt a Honvédban.
sakálemberek...
14264 levél
Válasz 14.07.10. 17:34 #4335
balays82
Ez aztán a profi mentalitás. Az a gáz, hogy a magyar mezőnyből még így is kiemelkedett. Bár abban is biztos vagyok, hogy a magyar aránylábúak többsége bulizásban inkább fel tudná vele venni a versenyt.
20579 levél
Válasz 14.07.10. 17:25 #4334
Pyrogate
még a lilákat csiripelik, úgy legalább tudott volna pesten bulizni továbbra is
11867 levél
Válasz 14.07.10. 14:33 #4333
RASTA guy
Bajner "nem érdekel" Bálint nálunk edz.
sakálemberek...
14264 levél
Válasz 14.07.10. 10:41 #4332
balays82
Nagyot fordult a világ pár hét alatt. Nemrég még a honosítása is szóba került, most meg már az országból is ki akarják zavarni. Kár, hogy ilyen nehezen kezelhető játékos, sokkal többre is vihette volna, bár akkor valószínűleg soha nem is került volna hozzánk. Azt azért nem bánnám, ha ellenfélként nem találkoznánk vele, nem hiányzik, hogy a Loki, ETO, Vidi hármas valamelyikét erősítse. Mert gondolom, közülük kereshette meg valamelyik csapat.
20579 levél
Válasz 14.07.10. 08:24 #4331
Pyrogate
Leo kiakadt, mert a közös megegyezésben kikötötték, hogy 3 évig nem játszhat magyar klubban. Míg ő szeretne maradni Magyarországon.
Ezek szerint már volt is kérője...

"Goodevening.
I would like to inform everybody about my situation. Yesterday I had a
meeting with the board of Ferencvaros. As everybody knows I want to
leave and the club wants me to leave. We have a disagreement. I’m really
sorry for that, because I really love Ferencvaros and the city of
Budapest. But sometimes it’s like that, no hard feelings.
I thought we could part as friends, but unfortunately
the club all of a sudden wants a special restriction in the contract
that says I can’t play in Hungary for the next three years. I don't
think that’s fair. I have a good feeling towards this competition. I
would love to solve things, but this is really frustrating. I’m here now
for three weeks without any progress. This is taking too long and isn’t
in anybody’s best interest. This is my point of view, I wanted to make
clear."

Jól érezte magát itt? Miközben nemrég még az volt a baja, hogy szétrúgták?
Igazi köcsög ez az ember és örülök, hogy a vezetőség végre húzott egy értelmeset (és nem engedik játszani máshol). Mehet Quatarba.


Ja még egy: Bajner nálunk edz
11867 levél
Válasz 14.07.09. 19:41 #4330
RASTA guy
Nagyon komoly ajánlataink vannak, a Premier League-ből is, és máshonnan is, de még nem írtunk alá semmit (…) Amikor eljött Besic Hamburgból, akkor abban maradtunk, hogy majd a menedzsmenté és a Hamburgé lesz 70%, és 30 % marad a Ferencvárosnál. Tekintettel arra, hogy most milliós nagyságrendről beszélünk euróban, ez egy nagyon-nagyon jó üzlet a Ferencvárosnak, hiszen nulla forint invesztícióval egy nagyon komoly összeget tudunk keresni – mondta el Orosz Pál vezérigazgató a Fradi Médiának, Muhamed Besiccsel kapcsolatban.
sakálemberek...
14264 levél
Válasz 14.07.09. 19:20 #4329
balays82
Olyasmi. Reméljük, Gera visszatérése viszont nem lesz az, van még benne legalább 1-2 sérülésmentes jó év.
11867 levél
Válasz 14.07.09. 11:48 #4328
RASTA guy
tehát a nagyobb részt zsebre teszik, mint Lisztes, Gera meg Megyeri eladása után. "magyaros történet"
sakálemberek...
14264 levél
Válasz 14.07.09. 08:40 #4327
balays82
Na akkor:
- Besic eladási árából csak a kisebb hányad lesz a klubé, mert a Hamburg viszi a nagyobbat,
- ezt a kisebb hányadot sem fogják igazolásokra fordítani,
- Leonardo közös megegyezéssel szerződést bontott, tehát az ő távozásából sem jön egy forint bevétel sem.

Nagyszerű hírekkel indul ez a nap.
14264 levél
Válasz 14.07.08. 21:08 #4326
balays82
Szerintem hihető, eddig is a 4 millió körüli vételárat tartották reálisnak. Jó lenne, ha ezt a pénzt normális játékosokra költenék, mert egyelőre sovány ez a keret. Ami Besicet illeti, pont ideális lenne számára egy angol első osztályú középcsapat, mert szerintem fekszik neki a PL stílusa, innen pedig könnyen léphetne még feljebb is, ha jó teljesítményt nyújt.
11867 levél
Válasz 14.07.08. 20:53 #4325
RASTA guy
Besic -> Swansea City, 4,4 millió euróért állítólag. ebből lejön -20%, ami a Hamburgé, de úgy is marad több, mint 1 milliárd forint. elhisszük a vételárat?
sakálemberek...
20579 levél
Válasz 14.07.01. 22:05 #4324
Pyrogate
az összes igazolásunk botrányosan szar.
igaz a régiek is fosok voltak. Dibusz volt egyedül okés
14264 levél
Válasz 14.07.01. 19:24 #4323
balays82
Általában fel szokott idegesíteni, amikor megszakad egy közvetítés, most azonban kifejezetten megnyugtatott.

szerk:

Erre Nalepa egyenlített.
14264 levél
Válasz 14.07.01. 18:53 #4322
balays82
Ezt az Olawuchit nem lehetne esetleg elcserélni valakire? Bárkire. Itt már az is nagy eredmény lesz, ha marad még esély a visszavágóra.
11867 levél
Válasz 14.07.01. 18:51 #4321
RASTA guy
ez a Nalepa botrányos.
sakálemberek...
11867 levél
Válasz 14.07.01. 18:34 #4320
RASTA guy
most nem ártana a fegyelmezetlen Jenner meg Leonardo.. helyettük iparosok vannak.
sakálemberek...
14264 levél
Válasz 14.07.01. 18:27 #4319
balays82
Nagyon gáz ez a meccs eddig, akár kettővel is mehetnének már a máltaiak. Ez így mindenhol kevés lesz.
11867 levél
Válasz 14.07.01. 18:12 #4318
RASTA guy
Böde még mindig szép súlyban van. azt nem értem, ha Leonardot kirúgják a fegyelmezetlenség miatt, mert állandóan késik meg ilyenek, akkor a már egy ideje rossz kondiban lévő Bödét miért nem.
sakálemberek...
14264 levél
Válasz 14.07.01. 17:52 #4317
balays82
Te jó ég, mi ez a képminőség? Nem igaz, hogy Máltán csak ennyire telik.
11867 levél
Válasz 14.07.01. 17:13 #4316
RASTA guy
Dibusz – Bosnjak, Mateos, Nalepa, Bönig – Kukurozovic, Gyömbér, Busai, Nagy – Böde, Lauth

Havojic nincs nevezve, így nem játszhat, előbbit nem tudom, hogy miért nem. sok kreatív játékos nincs a középpályán, azért remélem nyerünk.
sakálemberek...
15992 levél
Válasz 14.06.29. 16:01 #4315
ufodani
Besic - rövid élménybeszámoló
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
14264 levél
Válasz 14.06.27. 00:45 #4314
balays82
Bosnyák származású, remélem, hasonlóan jó fogás lesz, mint Besic volt.

Nem gondoltam volna, hogy a tavaszi menetélés után ennyi változás lesz az alapcsapatban, alig maradnak egy páran (az meg még kérdéses, hogy minőségi cserék történtek-e). Pedig ez általában nem szokott jól elsülni, szinte nulláról kell felépíteni egy új csapatot. Ha az EL-re nem is fog sikerülni, a bajnokságban nem szabadna elrontani a rajtot.
11867 levél
Válasz 14.06.27. 00:21 #4313
RASTA guy
közben nagy valószínűséggel eldőlt, hogy a ??? Emir Dilaver lesz az Austria Wientől, fél millió euróra taksálja az értékét a transfermarkt az új jobbhátvédünknek.
sakálemberek...
11867 levél
Válasz 14.06.26. 22:43 #4312
RASTA guy
akkor Leonardo vásárolja ki magát a szerződéséből, és igazoljon egy katari csapathoz. inkább, minthogy kirúgjuk. kérdés, hogy Pavloviccsal mi lesz. EL keretben nincs benne, 30-án lejár a szerződése. jobbhátvéd mellett egy szélső is kéne, mert Havojic (Nagy) - Somália páros nem hangzik jól. ha Pavlovic nem marad, egy CB se ártana, mert Halepa a hasonló erősségű lengyeleknél csak csere volt.

Dibusz - ???, Nalepa, Mateos, Bosnjak - Gyömbér, Kukuruzovic(?) - Havojic(?), Gera, Somália - Lauth.

akárhogy nézem, ez a keret gyengébb, mint a tavalyi.
sakálemberek...
14264 levél
Válasz 14.06.26. 22:25 #4311
balays82
Egyetértek, hogy Leo emberileg Gera lábnyomába sem érhet, de a pályán ez nem nagyon számít. Ott egy 35 éves, rendkívül sérülékeny játékos már nem nagyon tud felérni egy jó formában lévő 31 éveshez. Azt meg nem szeretném látni, hogy egy olyan Gera tér vissza, amelyik már csak árnyéka a régi önmagának, de bízzunk benne, hogy lehet még 1-2 jó éve, ha tényleg jön.
20579 levél
Válasz 14.06.26. 21:36 #4310
Pyrogate
pontosan. Moniz győzte meg a maradásról, a Hali ellen már nem is akart játszani, hogy ne lépjen életbe az opció. Aztán valahogy meggyőzték. Az utolsó meccs után nem akarta átvenni a bronzot, összeverekedett Dialloval és állítólag ki is baszta a kukába az érmet. Nem akart itt játszani.

Gera 90%, én őt jobban bírom, mert emberileg is etalon, leot soha sem szerettem. Elismertem, de flegma volt mindig is.

Még egy jobbhátvédet fognak igazolni.
11867 levél
Válasz 14.06.26. 16:00 #4309
RASTA guy
sztem nem maradt volna, már akkor távozni akart, amikor Moniz elment, csak Moniz meggyőzte, hogy így nem illik lelépni, ha már hosszabbítottak vele a lábtörése után. valszeg a késés is ezért volt, azt akarja, hogy kirúgják mint Gersont. a fizetésével is elégedetlen, ami alacsony a teljesítményéhez képest

Gera idős már és sérülékeny, nem tudom, mennyit tudna hozzátenni.
sakálemberek...
15992 levél
Válasz 14.06.26. 15:31 #4308
ufodani
Lehet benne vmi. Leot kib@szták, de vsz csak azért, mert elötte letutizták Zolikát. Különben maradt volna Leo. Hát nem tudom...vsz Leo jobb mint Gerzson és pár évvel fiatalabb is.
Soha ne vitatkozz idiótákkal ! Lesüllyedsz az ő szintjükre, és legyőznek a rutinjukkal. (Woody Allen)
11867 levél
Válasz 14.06.26. 15:03 #4307
RASTA guy
az index szerint Gera jön, Leonardo megy.
sakálemberek...

A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.